Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Isco: „Nem gondolom,…

Isco: „Nem gondolom, hogy elhagynám a csapatot a téli átigazolási időszakban. A célom az, hogy még sok címet nyerjek a Real Madriddal.”

Tovább

A Real Madrid utoljára 2002-ben nyerte meg az utánpótlástornát. Mi történt az akkori győztesekkel?

A blancók korosztályos csapatai 2002 óta képtelenek voltak a nagy presztízzsel rendelkező torna megnyerésére. Ahogy nemrég írtuk, ez most amolyan Sergio Ramos módszerrel sikerült, hiszen a srácok az utolsó percekben tudták tizenegyesekre menteni a döntőt, ami aztán büntetőkkel dőlt el.

A legutóbbi győzelemhez egészen 2002-ig kell visszamennünk az időben, akkor egy Barcelona elleni 1-0 jelentette a végső sikert.

2002 Infantil B

A döntőben Yelco Ramos Ursúa, José Luis Arroyo, Nacho Fernández, Victor Muñoz, Javi Robles, Denis Cheryshev, Antonio Martinez és Víctor Merchán küzdött meg többek között a torna legjobbjának választott Iago Falquét (jelenleg a Torino játékosa) és Bojan Krkicset (Stoke City) soraiban tudó Barcelona ellen.

De mi történt azokkal a Real Madrid játékosokkal, akik azon a napon a futball nagyjai közt érezhették magukat?

Yelco Ramos Ursúa volt a döntőben a Real Madrid hálóőre. Ő úgy került a csapathoz, hogy korábban az Albacete, a Villarreal vagy a Nastic korosztályos csapatait is megjárta. Most, 28 évesen a Las Rozas együttesében játszik, miután néhány korosztályos csapatot végigjárt Madridban.

José Luis Arroyo Sanz 1990 februárjában született, a Real Madridban maradt egészen a Juvenil A szintjéig. Ezt követően harmadosztályú csapatokban kezdett el játszani, az alábbi helyeken fordult meg: Noja, Murcia Imperial, Colmenar Viejo, Deportivo B, Canillas, San Fernando, Sanse, Unionistas és Ecija. Jelenleg az UP Plasencia középpályása.

Nacho Fernández szerezte a mérkőzés mindent eldöntő gólját, és ő volt a keret egyik tagja, aki egészen az első csapatig minden korosztályos csapatban szerepelt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ő valóban végigjárta a ranglétrát, mire az első csapat fontos játékosává vált. Itt aztán hatalmas sikereket ért el, hiszen megnyert négy BL-t, egy bajnoki címet, egy Király-kupát, két spanyol szuperkupát és négy klubvilágbajnoki címet, hazája együttesével pedig szerepelt egy világbajnokságon.

Victor Muñoz az egyetlen a döntőben pályára lépők közül, akinek jelenleg nincs csapata. Utoljára a Sanse együttesében szerepelt, de azt megelőzően Amerikában próbált szerencsét az UCLA Bruins, a DC United, a Kansas és a Phoenix Rings csapatánál.

Javi Robles a Segunda B-ben szereplő Internacional de Madrid jobb szélsője. A Real Madridból a Getaféhoz igazolt, de megfordult az Alcobendas Sport, Puerta Bonita, Rayo Vallecano B és Fuenlabrada együttesében is.

Nacho mellett Denis Cheryshev volt a másik, aki a csúcsig jutott a klubon belül, hiszen szerepelhetett a Real Madrid első csapatban, de közel sem tudhat magáénak olyan karriert a Bernabéuban, mint a spanyol védő. Oroszország válogatottjával szerepelt a 2018-as világbajnokságon, profi karrierjének jelentős részét pedig a Valencia, Villarreal és Sevilla kötelékében töltötte. Utóbbival Európa-ligát nyert 2014-ben.

Denis Cheryshev

Víctor Merchán mindíg kitűnt a többiek közül, mintha egy lépéssel előttük járt volna, de miután eljutott a Castillába a 2010/2011-es idényben, megtorpant és nem sikerült megtennie az utolsó lépést. Távozását követően nem tudott megragadni egyetlen csapatnál sem, megfordult az Espanyol B, a Caudal, a Terrasa, a Vilafranca, az Alcobendas, a német Denzlingen csapatában is, jelenleg pedig a San Agustin játékosa.

Antonio Martinez Felipe 12 éves korától 2011-ig a Real Madsrid játékosa volt, aztán kölcsönbe távozott a Mirandes együtteséhez, majd az U16-os spanyol válogatottba is beválogatták. Később az Alcorcón játékosa lett, ahol 57 mérkőzést játszott, ezt követően a Numanciába, majd a Cultural Leonesába ment, ahol jelenleg is a másodosztályba visszajutni vágyó csapat fontos játékosa.

Tovább

Az Inter legyőzésével tornagyőztes a Real Madrid!

A torna spanyol résztvevői az Espanyol, Sevilla, Atlético Madrid, Barcelona, Tenerife, Valencia, Real Madrid, Las Palmas, Betis voltak, a nemzetközi csapatok közül pedig ezúttal a PSG, a Juventus, a Benfica, az Abu Dhabi, az Inter Milan és a Borussia Dortmund fiataljai látogattak el Tenerifére, az esemény helyszínére.

A Real Madrid a „D” csoportban kapott helyet a Betis, a Dortmund és a Las Palmas társaságában, a csoportkört pedig a 2. helyen zárták, köszönhetően annak, hogy a Betis az első meccsen meglepte a fiúkat és 4-1-es vereséggel nyitottak a srácok. Ezt követően azonban magukra találtak Juanjo Crespo fiai. A Borussia Dortmundot 1-0-ra, a Las Palmast pedig 2-0-ra verték.

A negyeddöntőben aztán a Sevilla következett, ahol 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel (3-4) jutott tovább a csapat. Az elődöntőben ismét a csoportellenfél Betis következett, ám ezúttal nem a zöld-fehérek örülhettek. A Real Madrid 3-1-es győzelmet aratott, így a csapat bejutott a torna döntőjébe.

Itt aztán az olasz Internazionale Milano együttesével kerültek szembe a fiúk. Az Inter a Villarreallal, az Atléticóval és a Benficával volt egy csoportban, ahol a Madridhoz hasonlóan a 2. helyen végzett, miután a matracosokkal és a Villareallal döntetlent játszott, a Benficát pedig legyőzte. A negyeddöntőben a Valenciát múlták felül az olasz srácok (1-0), az elődöntőben pedig meggyőző teljesítménnyel léptek át a PSG-n (3-1).

A döntő a várakozásoknak megfelelően nagy küzdelmet hozott, ahol az Inter szerezte meg a vezetést egy csodás átemelésnek köszönhetően, a Real Madrid pedig az utolsó percekben egyenlített Jacobo kipattanót követő szemfüles találatnak köszönhetően.

A tizenegyeseknél aztán Gonzalo lett a hős, aki két büntetőt is hárított, Pablo pedig kegyetlenül bevarrta a mindent eldöntő harmadik találatot. A megnyert döntő azt jelentette, hogy a Real Madrid 7. alkalommal emelhette magasba a trófeát. (A mérkőzés összefoglalóját és az ünneplés pillanatait ide kattintva megtekintheted.)

Real Madrid U13

Az Infantil B tornagyőztes kerete:
Kapusok: Gonzalo (1) és Diego (13)
Védők: Iván (2), Víctor (3), Héctor (4) és Aitor (5)
Középpályások: Guillermo (6), Alejandro Martín (7) és Leiton (11)
Támadók: Jacobo (8), Dani (9) és Pablo (10)

Francia hírek szerin…

Francia hírek szerint a PSG elnöke, Nasser Al-Khelaïfi a héten találkozott Paco Alarcónnal, Isco édesapjával, aki egyben a játékos ügynöke is.

Tovább

Keylor lehetséges célállomásai

Mindössze két mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, mindkét meccs augusztusban volt. Aztán nem játszott december 6-ig, amikor a Real Madrid könnyedén legyőzte a Melilla együttesét a Király-kupában.

Navas remélte, hogy a klubvilágbajnokságon kap lehetőséget a bizonyításra, de Solari mereven ragaszkodott Courtois-hoz, ráadásul odáig ment, hogy jelezte, az lenne a legjobb a Costa Rica-i számára, ha új csapatot keresne magának. A legmagasabb szinten nyújtott kiváló teljesítménye pedig arra sarkallta a kérőket, hogy megkezdjék a puhatolózást.

Arsenal, a legfőbb kérő

Unai Emery Arsenalja vezeti a Navasért folytatott harcot, mivel a spanyol szakember a kapus nagy rajongója. Angol hírek szerint az ágyúsok 13 millió eurót kínálnak Keylorért. A londoni együttes az egyetlen, amely eddig ajánlatot tett a kapusért.

Keylor Navas

A Juventus

Egy másik lehetséges célállomás Keylor számára Torinó. A hírek szerint a Juventus nem elégedett Wojciech Szczęsny teljesítményével és az olaszok számára Navas jó lehetőséget jelent arra, hogy egy világklasszis, bajnok kapust igazoljanak.

A Manchester City és a többiek…

A két már említett együttes mellett sokan figyelik az eseményeket, a legtöbbjük az angol és az olasz bajnokságból. A Manchester City még januárban ajánlatot tehet, mivel Claudio Bravo sérülést szenvedett, és még az sem tántorítja el őket, hogy Ederson is a keretük tagja.

Olaszországban a Milan léphet elő a kérők közé, amennyiben elveszítik Gianluigi Donnarummát, de az Inter szintén kapus után nézhet, mivel úgy néz ki, hogy Samir Handanović új kihívásokat keres.

Tovább

Értjük, hogy érkezik, de hol fog játszani Brahim Díaz?

A válasz egyszerű: Játszhat a középpályán vagy támadóként és a támadó szekció összes játékosával versengeni fog.

Tud játszani a szélen? Igen, tud. Ráadásul mindkét oldalon, hiszen mindkét lábával lenyűgözően bánik a labdával. Ez olyan erény, amivel Lucas Vázquez, Marco Asensio, Gareth Bale vagy Vinícius Júniur nem rendelkeznek, így számukra még komolyabb versengés várható.

Tud középen játszani? Igen, tud. Labdakezelése, lövései és a gyilkos passzokhoz való érzéke miatt a 10-es pozíciója lehet a legideálisabb számára. Ebben a szerepben Ceballosszal és Iscóval fog küzdeni, ami Santiago Solari szempontjából egy kellemes helyzet.

Brahim

Tud kilencest játszani? Igen. Erre is képes. Gólszerzési képességei és a büntetőterület környéki mozgása, helyezkedése bármikor lehetővé teszi, hogy a legelöl lévő madridi legyen a pályán. Így Mariano számára is vetélytárs lehet.

Az egyik ok, ami miatt Díaz leigazolása mellett döntöttek Madridban, az a játékos sokoldalúsága; hatalmas előny számára, hogy a támadásban ilyen sokoldalú, így biztosan kaphat majd játékperceket Solaritól.

A csapat támadójátéka már most is bőven el van látva olyan játékosokkal, akik nehezen kapnak lehetőséget a bizonyításra. Vinícius több időt szeretne a pályán tölteni, Isco várja a lehetőséget a visszatérésre, Asensio nem hozza ki a maximumot az adódó lehetőségekből, Lucas pedig kezdő játékossá vált Solari kezei alatt.

Ehhez a merítéshez most még hozzáteszünk egy januári érkezőt, aki nagyon szeretne állandó játéklehetőséghez jutni és ég a bizonyítási vágytól. Díaz érkezésével biztosan nagyobb versengés lesz a csapaton belül. Most az új srácon a sor, hogy megmutassa, megérdemli a játéklehetőséget, ha pedig jól teljesít, biztosan kaphat perceket ebben a jelenleg cápaetetőre hasonlító szituációban.

Júnior Firpo: „Kedve…

Júnior Firpo: „Kedvelem a Madridot, édesapám madridista. Amikor megérkeztünk Spanyolországba, eleinte csak a Real Madrid meccseit nézzük a TV-ben. Úgyhogy mindig erősebben kötődtem a Real Madridhoz, mint más klubokhoz.”

A Real Madrid követk…

A Real Madrid következő célpontjainak egyike a Flamengo 16 éves sztárja, Reinier Jesus Carvalho. A tehetséges támadó középpályást 2021-ig köti szerződés jelenlegi klubjához, kivásárlási ára pedig 70 millió euró.

Tovább

Lunin a senkiföldjén

Amikor a Real Madrid tavaly nyáron leigazolta Andriy Lunint, az ukrán tehetséget a világ egyik legigéretesebb kapusaként emlegették, a terv pedig egyértelmű volt: Courtois lesz a kezdő kapus ebben az idényben, Lunin pedig a következő évtől a belga cseréjeként csatlakozik a kerethez.

A Madrid olyan csapatokat győzött le a játékos aláírásáért folytatott küzdelemben, mint a Manchester City vagy a Manchester United. Az ukrán tehetség, aki 19 évesen már a válogatottban is bemutatkozhatott, nem ilyen első félévre számított Spanyolországban.

Azzal a reménnyel csatlakozott a Leganés együtteséhez, hogy szerez némi tapasztalatot a spanyol első osztályban úgy, hogy Iván Cuéllar előtt számolnak majd vele. Ehelyett Lunin a Király-kupában kapott lehetőséget és csupán egyetlen bajnokin kezdett.

Lunin

A Király-kupa első fordulójában Lunin volt a Leganés hőse, amikor kivédett egy tizenegyest a Rayo Vallecano ellen, de most komoly problémája van: A Leganés a Madriddal találkozik a következő fordulóban, ahol ő a szerződése értelmében nem léphet pályára, az pedig nem valószínű, hogy a pepinerók sorozatban másodszor is ki fogják ejteni a blancókat.

Ha pedig nem történik változás, az ukrán úgy fog visszatérni Valdebebasba a nyáron, hogy egyetlen percet sem fog pályán tölteni 2019-ben. Ez rendkívüli módon zavarja a Madridot, hiszen a játékos Mauricio Pellegrino kezei alatt mindössze 94 bajnoki perccel zárhatja az idényt.

A Madridban kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy mi történjen Luninnal a következő idényben, hiszen az eredeti terv az volt, hogy Keylor Navast váltsa majd Courtois helyetteseként, de egy ilyen tapasztalatlan kapus esetén ez meglehetősen nagy kockázat. A klubnál néhányan úgy gondolják, hogy egy újabb kölcsönjáték lehet a megoldás, ezúttal egy másik klub bevonásával, miközben van, aki azt mondja, hogy bizalmat kell szavazni a fiatal kapusnak.

A Madridnak június 30-ig van ideje eldönteni, hogy mi legyen a következő lépés, az pedig továbbra is fontos, hogy Lunin hozza ki magából, ami benne rejlik, mivel még mindig lehet jövője a klubnál. De hogy erre a következő idényben, vagy csak azt követően kerül sor, az még a jövő zenéje.

Tovább

A Real Madrid kész kifizetni Júnior Firpo kivásárlási árát

Júnior Firpo a Real Madrid egyik fő célpontjává lépett elő a következő idényre. A fiatal bal oldali védő a jelenlegi Betis egyik szenzációja, aki Quique Setién alatt nőtte ki magát, a kiváló teljesítménye pedig arra sarkallja a Real Madridot, hogy kifizessék az 50 millió eurós kivásárlási árát, így pedig 2019 nyarán csatlakozzon a blancók együtteséhez.

Firpo

Bár Santiago Solari rendkívül elégedett Sergio Reguilón Marcelo helyetteseként nyújtott teljesítményével, a klubnál úgy gondolják, hogy a Betis szintén 22 éves játékosa ideális lehet Marcelo szerepének átvételére. A legendás védő májusban 31 éves lesz, a Madrid pedig szeretné biztosítani a megfelelő utódot. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Ronaldo távozása óta szinte állandó jelleggel jelennek meg a brazil esetleges Juventusba igazolásáról szóló pletykák.

Mivel Júnior stratégiailag is fontos igazolás, így a Real Madridnál szeretnék a lehető legegyszerűbben lezárni a kérdést. Ezért is tervezik azt, hogy a sevillai együttessel való tárgyalások és alkudozás lefolytatása helyett inkább kifizetik a játékos kivásárlási árát, úgy, ahogy anno Sergio Ramos esetében is tették. A játékos által idén augusztusban aláírt, 2023-ig szóló szerződéshosszabbítás tartalmazza az 50 millió eurós kivásárlási árat. Nem meglepetés, hogy a Madridnak Júnior aláírásáért más klubokkal is meg kell küzdenie, jelenleg ez két együttest jelent, az Arsenalt és a Manchester Cityt.

A megfelelő balhátvéd megtalálása egy olyan feladat, amit a Bernabéu az elmúlt idényekben folyamatosan próbált megoldani. Theo Hernández leigazolása nem vált be, a játékos a Real Sociedadhoz távozott kölcsönbe, a nyáron pedig valószínűleg végleg megválnak tőle. Testvére, Lucas Hernández, aki az Atlético Madridot erősíti, szintén célpont volt, azonban az érdeklődés süket fülekre talált. Most már Júnior megszerzése az elsődleges cél.

A dominikai származású játékost, aki egyébként a spanyol U21-es válogatott tagja, az UEFA Európa-liga fiatal felfedezettekből álló 2018-as álomcsapatába is beválasztották.

Firpo