Gy. András
Galaktikusok után galaktikuskák?
Brahim Díaz igazából sosem hagyott mély nyomot a Manchester City első csapatánál, de valószínű, hogy januárban csatlakozik a Real Madridhoz, mint egy újabb fiatal tehetség.
Ez az átigazolási politika az, amely az elmúlt időszak két legmeglepőbb üzletét is szállította, olyan megállapodásokat, amelyek anyagi oldala megemelt néhány szemöldököt.
A Madrid 40 millió eurót fizetett Vinícius Júniorért, de még azt megelőzően, hogy a Flamengo első csapatánál berobbant volna, de a spanyolok 2018 nyarán ismét visszatértek Brazíliába, hogy megszerezzék Rodrygót is.
De ez nem csupán egy nemzetközi igazolásokra alkalmazott eljárás, a blancók a legjobb fiatal spanyol tehetségek esetében is ezt a módszert alkalmazták, hiszen Marco Asensio, Dani Ceballos és Jesús Vallejo is így érkezett a csapathoz.

Persze kockázatos lépés ekkora erőfeszítéseket tenni olyan játékosokért, akik még nem tudtak kiteljesedni futballistaként, különösen akkor, ha azt nézzük, hogy Florentino Pérez neve olyan játékosok leigazolásával robbant be a futball világába a Galaktikus érában, mint Zinédine Zidane, Luís Figo, Ronaldo és David Beckham.
Nem is volt teljes a siker, hiszen minden Asensióra jutott egy Martin Ødegaard is. A norvég jelenleg azzal küzd, hogy mély benyomást tegyen jelenlegi csapatánál, a Vitesse Arnhemnél, ahol kölcsönben szerepel.
A Madrid komoly engedményeket tett a 15 éves játékosnak, amikor az megérkezett a klubhoz. Lehetősége volt az első csapattal edzeni, de a Castillával játszani, ami a klub környezetében okozott némi feszültséget.
Asensiót ezzel ellentétben Cristiano Ronaldo örökösének tekintették, első madridi idénye csodálatos gólokkal, okos összjátékokkal volt tele, most pedig eljött az ideje, hogy vezető szerepet töltsön be a csapatban.
Vallejo madridi karrierjét sérülések árnyékolják be, miközben Ceballos Zidane és Lopetegui alatt alig kapott lehetőséget.
Theo Hernández Atléticótól való érkezése amellett is szenzációnak számított, hogy a blancók igazoltak egy fiatal tehetséget. A fiatal francia megszerzése egyben azt is jelentette, hogy véget ért a két csapat között fennálló kimondatlan (?) átigazolási tilalom, amely megnyitotta a kapukat a két óriás között. Hernández nem tudott olyan teljesítményt nyújtani, mint testvére az Atléticóban, így kölcsönben a Real Sociedad együtteséhez került a jelenlegi idényre.
A modern labdarúgás az átigazolási összegek robbanásszerű növekedését élte meg, amely kapcsán a felelősség alól teljesen nem húzhatja ki magát a Madrid sem, ám úgy tűnik, hogy az átlagos játékosok pénzügyi elvárásai is átszakították a plafont.
A Madrid és Pérez nem akart részt venni olyan licitekben, ahol a játékos nem jelent garanciát, amelyre a legjobb példa Eden Hazard leigazolásának szándékos mellőzése.

A fiatal játékosokra való koncentrálás legnagyobb kockázata az, hogy csalódást okoznak, a pénzügyi veszteség azonban ezekben az esetekben is jelentősen kisebb. Ez pedig abban az időszakban, ahol a Madrid a Bernabéu teljes átalakítását tervezi, alapvető fontosságú szempont.
Fede Valverde, Sergio Díaz és Exequiel Palacios három további dél-amerikai ígéret, akiket megszerzett magának Európa regnáló bajnoka. Palacios madridi remények szerint olyan játékos lehet, akinek az értéke könnyen 100 millió fölé érhet.
Miközben továbbra is egy űr tátong a csapatban Ronaldo távozása óta, tehetségekben nincs hiány a Real Madridnál, Brahim Díaz küszöbön álló érkezésével pedig a Madrid azt mutatja, hogy elkötelezetten halad tovább a megkezdett úton.
Achraf Hakimi is esé…
Achraf Hakimi is esélyes arra, hogy 2018 legjobb fiatal afrikai játékosának válasszák, hiszen ott van az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) által kiosztásra kerülő díj jelöltjei között: Achraf Hakimi (Marokkó, Borussia Dortmund, Real Madrid), André Onana (Kamerun, Ajax), Ismaïla Sarr (Szenegál, Stade Rennes), Mahmoud Benhalib (Marokkó, Raja Casablanca) and Franck Kessié (Elefántcsontpart, Milan). A díjátadóra, ahol egyébként hét kategóriában hirdetnek győztest, 2019 január 8-án kerül sor, Dohában.
Benzema: Mindent bele fogunk adni, hogy megnyerjük a klubvilágbajnokságot
A francia csatárt arról kérdezték, hogy mi motiválja a csapatot a címvédésben: „Az, hogy jót tesz az önbizalmunknak, hogy egy újabb trófea, és az, hogy Real Madridnál mindig mindent meg akarunk nyerni. Elég szerencsések vagyunk ahhoz, hogy itt lehessünk ezen a tornán, mindent bele fogunk adni a győzelem érdekében, nagyon fontos számunkra a trófea elhódítása. Csak az lebeghet a szemünk előtt, hogy elmegyünk és megnyerjük a címet.”

Varane: „Nagyon izgatottak vagyunk, mivel nem könnyű ide eljutni, meg kell nyerni hozzá a Bajnokok Ligáját. De ezen felül sorozatban három alkalommal még senkinek sem sikerült megnyernie ezt a címet, mi pedig szeretnénk továbbra is történelmet írni. Tudjuk, hogy nagyon nehéz feladat ez, de izgatottak vagyunk és nagyon szeretnénk már ebben a sorozatban játszani.”

„Minden apró részlettel tisztában kell lennünk, legyen szó egy rögzített helyzetről vagy egy kontratámadásról… Az apró részletek fognak dönteni. Mindenkinek készen kell állnia a klubvilágbajnokságra. Egy csapat vagyunk, össze kell tartanunk. Egy ilyen tornán mindenkire szükségünk van, mindannyiunknak ugyanabba az irányba kell haladnia.”

Kroos: „Ugyanúgy fogunk tenni, ahogy a korábbi években is. Elmegyünk és megpróbáljuk megnyerni a trófeát. Ha ezzel a klubbal részt veszel egy tornán, akkor azt meg is kell nyerned.”
Enzo Zidane: Édesapám biztosan visszatér az edzői székbe
Miért döntöttél úgy, hogy a Majadahonda játékosa leszel?
Egy olyan edzőt kerestem, aki hisz bennem, aki lehetőséget ad és ismer. Beszéltem néhány emberrel, majd amikor Antonio Iriondóval beszélgettünk, jó érzéseim voltak, amelyek azt súgták, hogy ez pont az, amit akartam.
Milyen a hangulat az öltözőben? Milyen vele dolgozni?
Nagyon jó, remek a közösség. Mind jól kijövünk egymással, ez a pályán is meglátszik. Antonio rengeteget dolgozik, sokat beszélgetünk a labdarúgásról. Szereti, ha nálunk van a labda, amivel minden itteni játékos azonosulni tud.
Mik a céljaid ebben az idényben?
Mint mindig, most is javulni szeretnék, jobb játékos akarok lenni. Tanulni akarok, a legjobb Enzót akarom adni a csapatnak, hogy segíthessek.
Llorentével, Marianóval és Reguilónnal is kereszteztétek egymás útját, mit gondolsz arról, hogy az első csapatban játszanak?
Nagyon örülök nekik. Ha egy korábbi csapattárs fejlődését, előrelépését láthatod, azokét, akikkel a legjobb pillanatokat élted át, akkor nagyon boldog vagy. Én pedig mindig a legjobbakat kívánom nekik.

Gondolod, hogy jó döntés volt Madrid elhagyása a fejlődésed szempontjából?
Játékosként minden tapasztalat jó. A madridi pillanatok, amelyeket átéltem, csodásak voltak, rengeteget tanultam ott. Voltak nehéz időszakok is, vagy ott van az Alavésben és a Laussanne-nál eltöltött idő, ezek mind segítették a fejlődésemet.
Hogy emlékszel a madridi időszakodra?
Kedves emlékeim vannak. A teljes ranglétrán végigmentem, a nyolc évesektől a Castilláig, aztán debütáltam az első csapatban is, amiről mindenki álmodik. Sok álmot megélhettem ott, ezt most más helyeken kell megtennem.
Milyen volt egy öltözőn osztozni édesapáddal?
Eleinte furcsa volt, de hozzászoktam. Két és fél évig tartott, amikor edző – játékos kapcsolatban voltunk, otthon pedig apa – fia kapcsolatban.
Édesapád visszatér még az edzői munkához?
Mindannyian tudjuk, hogy imádja a futballt, szereti az edzői munkát. Biztosan vissza fog térni. Ez az ő döntése lesz. Most élvezi a pihenést, amire nagy szüksége volt, hiszen bár Madrid nagyszerű hely, a végén már nagyon kemény volt a rengeteg munka.
Cristiano távozására lehetett számítani?
Senki nem számított rá. Én sem. Úgy döntött, hogy távozik, és jól megy neki. Hiányzik Madridból, de ez egy nagy klub, kétségtelen, hogy Cristiano nélkül is nagy dolgokat fognak véghez vinni.
Szerinted kinek kellene megnyernie az Aranylabdát?
Luka Modrićnak. Számomra ő egy példakép és a kedvenc játékosom is. Remek srác, megérdemli az elmúlt évért, ahol megnyerte sorozatban harmadik BL-címét. Ráadásul nagyszerű világbajnoksága volt.

Az egyik hobbid?
Mozi.
Egy könyv?
Andre Agassi – Open.
Francia vagy spanyol konyha?
A spanyolt mondom, hogy ne legyenek mérgesek.
Példakép?
Édesapám.
Ideális kezdő?
Keylor Navas; Marcelo, Ramos, Varane, Carvajal; Toni Kroos, Modrić, Kanté; Cristiano, Messi, Benzema.
Solari: Az Isco-ügyet lezártam
Valencia: „Tudjuk, hogy a Valencia egy rendkívül jól szervezett és taktikailag fegyelmezett együttes. Nagyon kevés gólt kapnak, nekünk a saját játékosainkra és képességeinkre kell koncentrálnunk, és biztosítanunk kell, hogy hatékonyak és agresszívak legyünk az ellenfél kapujának közelében.”
Isco: „Úgy vélem, hogy ez az ügy lezárult, nem tudom, hogy mit spekuláltok ezzel kapcsolatban. Nem olvasok sportsajtót. Korábban már elmondtam, hogy ezek olyan egyedi döntések, amiket meg kell hozni. Itt minden játékos profi, mindenki keményen dolgozik. Van néhány nagyon fiatal srác a csapatban, de a legtöbbjük már felnőtt ember, nem gondolom, hogy ami az öltözőn kívül zajlik, az hatással van rájuk. Én olyan döntéseket hozok, amelyek szerintem minden játékosnak a legjobbak. Mindenki egyformán fontos. Mind a Real Madrid részei vagyunk."
Llorente: „Nagyszerű teljesítményt nyújtott. Nem volt játékban, nem volt ritmusban, ezért sokat elmond róla, ahogyan beszállt ezen a meccsen, és úgy játszott, ahogy. Ez is mutatja, hogy hogyan dolgozik. Igazi profi, remélhetőleg ezen az úton marad. Ez garantálná a hosszú karrierét.”

Érzések: „Fontosak az érzések. Minden munka esetén 80%-ban meghatározó a munkavégzés öröme, a felelősségérzet, a napi erőfeszítések, a futballban sincs ez másképp.”
Libertadores: „Vegyes érzelmeim vannak. Egyfelől megtiszteltetés a madridizmus és a stadionunk számára, hogy a Libertadores-kupa döntőjét, az argentin labdarúgás Clásicóját a Bernabéuban rendezik. Remélem, hogy a stadion, amely történelmünk büszkesége, segít pozitívan zárni ezt a nehezen indult döntőt. Másrészt pedig nem tudok elmenni az okok mellett, amelyek miatt ide hozták ezt a meccset. Az, hogy a mérkőzést az óceán másik oldalán játsszák, sok szívet összetört Buenos Airesben és ez szégyen, különösen ha azt nézzük, milyen példát mutatunk ezzel a gyermekeinknek. Kár, hogy van a társadalmunknak egy olyan része, amely mindent tönkretesz.”
„Legyünk optimisták. Reméljük, hogy a találkozó a stadionunk történelméhez méltó módon zárul majd. Remélem, hogy ez segít majd tisztára mosni a döntő nevét. Ha valami képes erre, akkor az a mi stadionunk és intézményünk. Reméljük, hogy azok is hozzájárulnak majd ehhez, akik ide utaznak. Számomra ez a meccs elveszítette a fontosságát és a helyét a szívemben. Azt, hogy kinek szurkolok, már tudjátok.”
Bale: Az volt a célunk, hogy a csoport élén végezzünk
Bale:
A mérkőzés: „A célunk az volt, hogy javuljunk és a csoport élén végezzünk. Ezt sikerült is véghez vinnünk. De még jobbnak kell lennünk és folytatnunk kell a harcot, továbbra is nyernünk kell a meccseinket. Új edzőnk van, kell adnunk magunknak egy kis időt. Tudtuk, hogy kemény mérkőzés lesz egy nehéz ellenféllel szemben. A meccsek 90 percig tartanak. Az első félidőben mutatott teljesítményünk nem volt a legjobb, de tudtuk, hogy ha küzdünk, akkor lesznek lehetőségeink, a második játékrészben pedig nagyon jól játszottunk.”

BL: „Ez egy teljesen más sorozat, mint a bajnokság, ez egy más stílusú futball, itt olyan csapatokkal találkozol, akik játszani akarják a játékot. Ez számunkra amolyan természetes közeg, nehéz megmagyarázni. Az idény eleje nehezen indult, folyamatosan javulnunk kell, olyan teljesítményt kell nyújtanunk, mint a Roma elleni második félidőben.”
Marcelo:
A meccsről: „Minden mérkőzés más. Az Éibar ellen egy kisebb pályán játszottunk, kevesebb területünk volt. Ma többet volt nálunk a labda, bár a pálya nem volt a legjobb. Az első félidőben be kellett ásnunk magunkat, de kézben tartottuk az eseményeket, nagyon közel álltunk ahhoz, hogy túllendüljünk a holtponton.”

BL: „Minden versenysorozatot egy szintre helyezünk, mindig elsők akarunk lenni. Vezetjük a csoportunkat a BL-ben, ez már így is marad a legjobb 16-ig.”
Az edző döntései: „Nem vagyok abban a helyzetben, hogy tanácsokat osztogassak. Idősebbek vagyunk már, tudjuk a dolgunkat. Minden játékos játszani akar, de keményen kell dolgoznunk, és mindenkivel megtörtént már, hogy kimaradt. Mindig bele kell adnod mindent. Ilyen a futball, keményen kell dolgozni, figyelned kell arra, hogy hol hibázol, hogy tudj javulni.”
Lucas:
Cél: „A legfontosabb az volt, hogy az Éibar elleni eredmény után újra felvegyük a fonalat. Jól harcoltunk, csapatként működtünk az első pillanattól az utolsóig, ez pedig nagyon fontos. Rosszul játszottunk a minap, ezért szerettünk volna javítani, mind a magunkról mutatott kép, a győzni akarás és az eredmény tekintetében.”

A mérkőzésről: „A futballmérkőzések egyre nehezebbek. Ez a találkozó nagyon szoros volt, mindkét csapat megszerezhette volna a vezetést. Végül nekünk volt szerencsénk és a második félidő elején gyorsan betaláltunk, ezt követően pedig feljavultunk. A csoport élén végezni azt jelenti, hogy az első kalapban leszünk a legjobb 16 közötti sorsoláson és egy olyan együttessel találkozunk, amely második helyen végzett a saját csoportjában, ami némileg megkönnyíti a dolgunkat.”
Llorente: „Nagyszerű teljesítményt nyújtott, számomra 10/10-est. Nem volt könnyű mérkőzés, látszott rajta a győzni akarás. Elégedettnek kell lennünk a teljesítményével.”
Gól: „Volt néhány meccsem az elmúlt időszakban, ahol a kapu elérhetetlennek bizonyult számomra, most pedig nagyon örülök, hogy kisegíthettem a csapatot. Nagyon szerettem volna betalálni, hogy a gólomat a fiamnak ajánlhassam.”
Érdekelnek Solari mérkőzés utáni gondolatai? Itt elolvashatod a mesterrel készült interjút!
Llorente:
A mérkőzés: „Tudtuk, hogy fontos meccs vár ránk, miután kikaptunk a bajnokságban. Meg akartuk mutatni, hogy azért még mindig nagyszerű csapatunk van. Ez a győzelem most felemelő számunkra, fontos, hogy a csoport élén végeztünk.”

Egyéni teljesítmény: „Boldog vagyok. Szerintem elégedett lehetek a mai teljesítményemmel, győzelmi mámorban térhetek haza. Ha egy játékos nem kap sok lehetőséget, akkor megpróbál készen állni arra, hogy a legjobbját nyújtsa, ha esélye van bizonyítani, hogy úgy szálljon be, mintha végig játszott volna.”
Lehetőség: „Mindenki játszani akar. A Real Madridban vagyok, az álmom, hogy itt legyek sikeres. Megmutattam, hogy készen állok, ha az edző szeretne pályára küldeni, remélem, hogy kapok még lehetőséget ilyen mérkőzéseken, hogy játékosként tovább fejlődhessek.”
Solari: Isco? Ezeket a döntéseket nekem kell meghoznom
A mérkőzés: „Fontos volt számunkra, hogy gyorsan tovább tudjunk lépni, a játékosok pedig nagyszerű egyéni és csapat szintű felelősségvállalásról tettek tanúbizonyságot. Elégedettek vagyunk az eredménnyel.”
„A futballmeccsek 90 percig tartanak, nekünk pedig mindig úgy kell alakítanunk a dolgokat, ahogy a meccs alakulása azt megkívánja. Keményen dolgoztunk az első félidőben, de egy hibánkat követően nekik adódott helyzetük a játékrész végén, ami alapjaiban változtathatta volna meg a találkozó jellegét. Az első félidőben megtettük, amit kell, a másodikban pedig hatékonyak voltunk.”
BL-esélyesek? „A történelmünk azt mutatja, hogy mindig azok vagyunk. Nem attól függ, hogy hogyan játszunk, ez inkább a történelem. Mindig esélyesekként tekintettek ránk.”

Bale és Llorente: „Ma mindenki elkötelezett volt, egyértelmű, hogy ez Bale-re is igaz, de nem csak a mai játéka, hanem az Éibar elleni miatt is. Elégedett vagyok Marcos Llorente teljesítményével, mivel ő egy olyan játékos, aki mindig 100%-ot ad, igazi profi és követendő példa. Ezért is játszott úgy, ahogy ma is láthatták. Minden egyes nap belead mindent. Örülök, hogy megmutatta, hogy képes azon a szinten játszani, amit ez a mez elvár, és képes helyettesíteni Casemirót.”
Lucas és Benzema: „Lucas egy igazi munkagép a szélen, fáradhatatlan, 90 percen át befutja a pálya teljes hosszát. Emellett az edzésmunkája is követendő példa. Benzema egy hihetetlenül önzetlen játékos, ami a kemény munkája mellett a társaival való összjátékban is megmutatkozik.”
Bale, Lucas, Marcelo és Llorente mérkőzés utáni nyilatkozatait ide kattintva elolvashatod!
Isco: „Nem volt a keretben, ezek az adott pillanatra vonatkozó, mással nem összefüggő döntések. Meghozzuk ezeket és ennyi. A legtöbbször sporszakmai szempontok alapján, ritkán vannak kivételek. De most nem erről van szó. Annak a jelentőségét, hogy valaki a kezdőben kap helyet egy meccsen, vagy kimarad, eltúlozzák. Ezt mindig így gondoltam, játékosként is. Nem tulajdonítok ennek nagy jelentőséget. Az én munkám az, hogy eldöntsem, ki játszik, ki foglal helyet a padon és ki marad ki a keretből. ”
Kolarov: Senkinek nem kell ígérnem semmit
Mi kell ahhoz, hogy jobban teljesítsetek, mint Madridban?
Az edző jól felkészült a mérkőzésre, úgyhogy meglátjuk, hogy ők hogyan játszanak. Mi nem voltunk elég jók a BL-hez Madridban. Most mi leszünk a hazai csapat, az első pillanattól éreztetnünk kell, hogy ők a vendégek. Erős kezdésre lesz szükségünk, a kezdősípszótól kezdve a győzelemre kell törekednünk.
A bajnokságban és a BL-ben látott teljesítményetek közötti különbség csupán a véletlen műve?
A BL egy különleges sorozat, de szerintem ez csak véletlen. A bajnokságban szenvedünk, de biztos vagyok benne, hogy sikerül elérnünk a célunkat és a legjobb négy között fogunk végezni. Most már el kell kezdenünk meccseket nyerni, de biztos vagyok benne, hogy ez jönni is fog. Én minden meccsre ugyanúgy tekintek.

Nehezebb lesz Manolas, De Rossi és Pellegrini nélkül a Real Madrid ellen?
Ha mindannyian itt lennének, akkor is nehéz lenne. Ők nyerték meg a legutóbbi három BL-címet. Az első meccsen mindannyian bevethetők voltunk. Mindegy, hogy ki játszik, nehéz lesz legyőzniük minket.
Az Udinese elleni vereséget követő nyilatkozatokból az látszott, hogy hiányzik a győzelmi vágy a csapatból. Ezt mivel magyarázod?
Belőlem ez sosem hiányzott, és úgy gondolom, hogy ugyanez elmondható a teljes öltözőről is. Elveszíthetsz egy, kettő vagy három meccset, de biztos vagyok benne, hogy senki sem azért van itt, hogy veszítsen. Az Udinese egyszer lőtt kapura, de van, hogy ez egy mérkőzésbe kerül. Tudom, hogy ez nem egy jó időszak, de engem ez nem befolyásol. Az ilyen pillanatokat is kedvelem, mivel itt kell megmutatnod, hogy milyen fából faragtak.
Ha ebben a csapatban igazi férfiak vannak – és szerintem ez így van – akkor túllendülünk ezen. A Romának olyan csapatokat kellet volna nyolc emberrel legyőznie, mint a Chievo, a SPAL és a Bologna. Ez nem a győzelmi vágy hiánya. Úgy gondolom, hogy ez a futball része. A jó dolog az, hogy aztán jönnek az olyan meccsek, mint most a Real elleni, aztán az Inter és a Cagliari elleniek. Meg kell nyernünk a következő meccsünket, aztán az azt követőket is. Ez a feladat.
Hogy van a lábad?
Rendben, köszönöm.
Lebecsültétek a Chievót, a SPAL-t, a Bolognát és az Udinesét?
Egyáltalán nem. A Seria A-ban senkit nem becsülhetsz le. Kellett volna a győzelem ezeken a meccseken, tudjuk, hogy milyen fontos a kisebb csapatok legyőzése. Biztos vagyok benne, hogy mostantól megfelelően végezzük a munkánkat és a képességeinknek megfelelő teljesítményt fogunk nyújtani.
A te játékodra hatással volt a lábsérülésed. Ez az egyetlen dolog, vagy te inkább a korábbi játékstílust kedveled?
Nem, nekem ez nem számított. Semmilyen szinten nem hátráltatott. Ha játszom, akkor 100%-os vagyok. Fizikálisan rendben vagyok, a játékrendszer pedig számomra teljesen mindegy.

65000 ember lesz az Olimpicóban. Tudsz valamilyen ígéretet tenni a szurkolóknak?
Senkinek nem kell ígérnem semmit. Tudjuk, hogy a szurkolóink mindig mögöttünk állnak, hazai pályán és idegenben egyaránt. Joguk van mérgesnek lenni, de nekem saját magamon kívül nem kell ígérnem senkinek semmit. Kemény munkát és teljes erőbedobást, ami egyébként játékosként az első pillanattól kezdve jellemez. A szurkolók – nem csak a Roma-szurkolók – kifejezhetik a véleményüket a stadionban, de azzal is tisztában kell lenniük, hogy nem sokat tudnak a futballról. Én is szeretem a teniszt és a kosárlabdát, követem is ezeket a sportágakat, de egyáltalán nem értem őket.
Nem mondhatom meg Djokovicnak, hogyan játsszon, de nem bírálhatom a taktikáját sem. A szurkolók lehetnek mérgesek egy vereség után, de nem beszélhetnek a taktikáról. Nem a Roma szurkolóira utalok itt, hanem általánosságban a futballszurkolókra.
Di Francesco: Most megmutathatjuk, hogy nem az a csapat vagyunk, akit hétvégén láthattak
Mi hiányzott az Udinese ellen?
Nem voltunk kellően határozottak, ez pedig nem olyan dolog, amit egy boltban levehetsz a polcról. Hiányzott a győzelem utáni vágy, mind védekezésben, mind támadásban. Felkészültünk a meccsre, én pedig az eddigi legfontosabbként tekintettem rá. Hihetetlenül bosszantó volt a vereség.
Hogy vannak a sérültek?
Pellegrini nem lesz bevethető a Real és az Inter ellen. Olsenre még vár egy utolsó teszt, de az orvosok szerint rendben van.
A csapat 19 alkalommal jutott el az Udinese tizenhatosán belülre anélkül, hogy betalált volna. Hogy lehet ezt kijavítani?
Ez is egy olyan statisztika, amit abban az esetben néznek negatívan, ha veszítesz. Sokkal többet kell kihoznunk a tizenhatoson belüli jelenlétünkből. A játékosok mentalitásán és a játékunkon is dolgoznunk kell. Szerencsések vagyunk, hogy most egyből egy nagy meccs következik, így mindent beleadhatunk és megmutathatjuk, hogy nem az a csapat vagyunk, akit az Udinese ellen láthattak.

Mennyire fontos ez a meccs az Ön jövőjét tekintve?
Beszéljünk inkább a csapatról, ne rólam. Én mindig éreztem a klub bizalmát. A futball az futball. Fontos az eredmény, hiszen a csoport első helyén szeretnénk végezni. Jó helyzetben vagyunk a BL-csoportunkban, de ezt még jobbá tehetjük, ha megnyerjük a mérkőzést.
Manolas játszani fog?
Még egy utolsó teszt rá is vár. Ha rendben lesz, akkor pályára lép.
Lehet edzeni a sikeréhséget is?
Ugyanaz az edző vagyok, aki mindig arra bátorította a csapatát, hogy tartsa nyomás alatt az ellenfelet, játsszon az ellenfél térfelén. Edzőként ennél többet is tennem kell. Minden nap elszámolok a lelkiismeretemmel.
A Real Madridnál az utolsó találkozásuk óta edzőváltás volt. Lát taktikai változtatásokat azóta?
Szerintem nagyon hasonló a csapat, mint az első meccsen, ha a mozgást, a játékosok karakterét nézzük. Nem látok nagy különbségeket, de fejben biztosan lesz. Nagyszerű formában érkeztek az első meccsre, miközben mi még kerestük önmagunkat. Ez a meccs most mindkét csapat számára teljesen más lesz.
Kíváncsi vagy Santiago Solari szavaira is? Itt elolvashatod a mesterrel készült interjút!
Megvan a kockázata annak, hogy az Udinese elleni meccs után rossz a hangulat az öltözőben?
Először is beszéljünk a holnapi meccsről. Pozitív üzeneteket kell küldenünk. Szükség lesz határozottságra és arra, hogy még többet adjunk bele. Ami engem illet, koncentráció és felkészülés szempontjából kétszeres erőbedobásra van szükség. Ha nehéz időszakban vagy, akkor kell valami plusz. Sokszor megtettük már ezt, de a csapattól mindig állandóságot kérek. Ez az egy, ami hiányzik.
Elképzelhető, hogy három védővel állnak majd fel?
Nem akarok erről beszélni, nehogy előnyt kovácsoljon belőle a vendég együttes. Még semmit nem döntöttem el, a játékrendszert sem. Alaposan át kell gondolni mindent egy ilyen meccs előtt, ezt én is meg fogom tenni. Minden játékosnak van esélye pályára lépni. Meglátjuk, hogy milyen lesz az utolsó edzés. Lehetnek meglepetések.
Válogatott szünetek után mindig van egy botlásunk, ezt nem igazán lehet tagadni. A srácok magabiztossága elszáll, ha nem tudnak folyamatosan dolgozni. A csapat is megváltozott az idény eleje óta, a fiatalok sokat javultak, de számítani kell tőlük hullámzásra is, ez a fejlődésük része.
Mit gondol Justin Kluivert reakciójáról, ami a lecserélését illeti?
Nem láttam, ez nekem új. Számomra nyugodtan tűnt, de majd visszanézem.

A szurkolók mérgesek, de nem adják fel, telt ház lesz. Tud bármilyen ígéretet tenni nekik a mérkőzés vonatkozásában?
Mindent bele fogunk adni ezért a mezért és minden egyes szurkolóért, ennek mindig így kell lennie. A Roma nagy dolgokat vitt már véghez a BL-ben, normális, hogy mérgesek. Én sem vagyok boldog, hogy is lehetnék, de remélem, hogy a találkozó után már az leszek. A holnapi naptól a szurkolók profizmust és erőfeszítést várhatnak. Ennek a létünk részének kell lennie.
Az AS Roma részéről Aleksandar Kolarov is nyilatkozott. Ide kattintva elolvashatod az interjút!
Az első meccs a Real legjobbja volt Julen Lopetegui kezei alatt. Számított arra, hogy összeomlanak? Előny vagy hátrány, hogy egy ilyen csúfos vereség után találkoznak velük?
Mi is vesztettünk, szóval nincs ilyen előny. Ez egy egyszeri mérkőzés mindkét csapat számára. Ne felejtsük el, hogy Európa legjobbja ellen lépünk pályára. Nem kis csapatról beszélünk. Nagyszerű teljesítményre lesz szükségünk, hogy megszerezzük a három pontot a Real ellen. Nem gondoltam a jelenlegi helyzetükre, van elég dolgom itt is, nem hogy még a Real Madrid miatt is aggódjak.
Benzema: Nagyon szeretném, ha jól sikerülne ez az idény
Jelenlegi helyzet: „Nagyszerűen érzem magam ennél a klubnál, remélem, hogy ez még sokáig így lesz. Mindig örülök, ha a pályán lehetek. Szeretem, ha nálam van a labda, mindig próbálok gólt szerezni vagy előkészíteni. A pályán látszik, hogy jól játszom, harcolok, motivált vagyok és nagyon szeretném, ha jó évem lenne. Ez mindenki számára egy kritikus év. Úgy tűnik, hogy most rendben vagyunk, csapatként játszunk, mindannyian támadunk és védekezünk. A kapu előtt is több szerencsénk van, mint korábban.”
Motiváció: „Az emberek mindig többet várnak tőlem, mivel a Madrid a világ legjobb klubja, ahol mindenki gólokat és gólpasszokat akar látni a csatártól. Ez motivál engem arra, hogy jó évem legyen, ami fontos. Korábban itt volt nekünk Cristiano, de ez most már nincs így, szóval a gólszerzés feladata most már sokkal inkább az én nyakamba hullott. Hihetetlenül motivált vagyok és fel vagyok készülve erre a feladatra.”

Több mint 200 gól: „Nagyon örültem, hogy elértem ezt a számot. Ha visszatekintek és elgondolkodom, hogy mit értem el Madridban, eszembe jut a sok áldozat. A jövőben is felemelt fejjel akarok kimenni a pályára. A játékom lényegében ugyanaz, de most több gólt szerzek, mivel most olyan poszton játszom, ahol több lehetőségem van erre. Meg fogunk próbálni még több gólt szerezni, hiszen ha sok gólt lősz, a trófeák is jönni fognak.”
A 32 gólos rekordjának megdöntése: „Ebben az idényben megpróbálunk majd több gólt szerezni. Minél több gólt lősz, annál valószínűbb, hogy címeket fogsz nyerni. Minden meccsen a góllövés és a gólok előkészítése a célom. A szám csak egy egyéni dolog, ott van a fejemben, de igazából a társaimat szeretném segíteni a góljaimmal. Mindig ugyanazt érzem, össze akarok játszani a csapattársaimmal, hogy gólpasszokat adjak. Mostanában több lehetőségem van.”
Kapitány: „Sokat jelent, hogy csapatkapitány lehetek. Sergio az első számú, ő fantasztikus, nagyon hosszú ideje vezér már. Azért vagyunk itt, hogy segítsük a fiatalokat, beszéljünk a társakkal, az edzővel.”
Játékfilozófia: „Szeretem az egy- vagy kétérintős játékot, sok gyors mozgással. Képesnek kell lenned a gyors játékra, tudnod kell nyugodtnak maradni, az ellenféltől és a körülményektől függetlenül. Folyamatosan mozgásban kell lenned, össze kell játszanod a többiekkel, ki kell használnod az üres területeket. Azért focizunk, hogy a szurkolóinkat boldoggá tegyük.”
A gól Vigóban: „Hátrafelé mozogtam és kaptam egy nagyszerű passzt. Szépen levettem a labdát. Szeretem, ha az első mozdulat ilyen jól sikerül. Sokat gyakorlom edzésen, mivel ha ez jól megy, akkor sokkal nagyobb eséllyel tudok gólt lőni.”
Négy BL: „Azért játszunk, hogy címeket nyerjünk. A BL a legmagasabb szint, hatalmasak az elvárások. Ezek a meccsek a nagy ellenfelek ellen rendkívül nehezek. Keményen dolgozunk, hogy legyen esélyünk a BL és egyéb sorozatok megnyerésére. A Bajnokok Ligája nagyon nehéz, nem tudom, hogy valaha is képes lesz egy másik csapat megismételni azt, amit mi vittünk véghez. Rendkívüli módon elkötelezettnek kell lenned, hogy elérd ezt a szintet, minden nap keményen kell edzened és a legjobb formádban kell lenned.”

A Tizedik: „Amikor megnyertük a Tizediket, hihetetlenül büszke voltam. Nehéz mérkőzés volt, Sergio gólja pedig mindenki számára egy örömteli pillanat volt. A döntők mindig ugyanolyanok. Sikeréhesnek kell lenned, készen kell állnod mindenre, ami egy ilyen mérkőzéssel jár. Ezek olyan trófeák, amelyeket sosem felejtek el. Nagyon nehéz bejutni a döntőbe, lényegében minden meccs kemény. Amikor megnyerek egy címet, szeretem a családommal megünnepelni.”
A Tizenharmadik: „Az volt madridi karrierem egyik legjobb teljesítménye. A gólom nem volt olyan könnyű, mint amilyennek látszott. Minden a megérzésen múlott, ami egy csatár számára alapvető fontosságú.”
Solari: „Úgy tűnik, nagyszerűen van. Zizouhoz hasonlóan ő is a Madrid kiváló játékosa volt. Nagy tudású, a futballt egy labdabirtokláson alapuló, gyors ám egyszerre nyugodt támadó szellemű játéknak gondolja. Számunkra ő egy fantasztikus edző. Most úgy tűnik, hogy rendben vagyunk, ebben a szellemben folytatjuk.”
Ramos és Bale: „Sergio egy vezér, ő a kapitányunk. Mindenki számára példakép, gólokat is szerez. Remek tizenegyeslövő, ez pedig ideális helyzet számunkra. Bale egy félelmetes játékos, hihetetlen sebességgel és lövőerővel. Félelmetesen sokat ad nekünk, ő egy sztár, egy kivételes játékos.”
Casemiro, Odriozola és Vinícius: „Casemiro mindig ott van a támadók és a védők között. Hihetetlenül erős, nagyon hiányzik, ha nincs a pályán. Odriozola fiatal, gyors és elől és hátul is remekül játszik, ami nagyszerű a Madrid számára. Vinícius szintén fiatal, de nagyon jó. Csodásan kezeli le a labdákat és nagyon gyors. Türelmesnek kell lennie és tapasztalatra van szüksége, de ő egy igazi ász, fantasztikus.”
Üzenet a szurkolóknak: „Remélem, hogy továbbra is mögöttünk állnak és együtt további címeket nyerünk ebben az idényben is. Mindannyiótokra szükségünk van! Hala Madrid!”

Az interjú során Xabi Alonso és Arbeloa is a stúdió vendégei voltak, akik mondtak néhány elismerő gondolatot a francia támadóról:
Xabi Alonso: „Imádom a játékát, ahogy összejátszik a társaival. Mindig szerettem az ilyen csatárokat. Úgy gondolom, hogy ő az elmúlt évtized egyik legjobbja. Csodás játékos, olyan srác, akit mindig szeretnék a csapatomban tudni. Ő nem egy kapu előtti kilences, ennél sokkal több van a játékában. Mindig jön a labdáért, területet szabadít fel… Így mélységet ad a játéknak. Ha Karim jól játszik, akkor a csapat is jól játszik.”
Arbeloa: „Mindig nagy rajongója voltam. Nagyon nehéz megfogni, edzésen rendszeresen megszenvedtem vele. Ránézel Karim statisztikáira, majd megnézed, hogy milyen játékosok vannak mellette ezeken a listákon, ekkor realizálódik benned, hogy ő is a Real Madrid és a világfutball legendás játékosa. Minden szempontból 10/10-es. Ebben az idényben a szó legjobb értelmében önzőbb a kapu előtt, mint korábban, több figurát be is fejez, amiket ő kezd meg. Egy sokkal érettebb Karimot látunk ma, aki tanácsokat ad a fiataloknak, beszél hozzájuk. Ő egy példakép és büszkék vagyunk arra, hogy itt van közöttünk.”