Gy. András
Hivatalossá vált a F…
Hivatalossá vált a FIFA-klubvilágbajnokság menetrendje a Real Madrid számára. A spanyol BL-győztes december 19-én, 17:30-kor lép pályára az elődöntőben. A bronzmérkőzésre december 22-én, 14:30-kor kerül sor, a döntőt pedig ugyanezen a napon, 17:30-kor rendezik meg. Az eddigi biztos résztvevők: Real Madrid, Al Ain, Guadalajara, Team Wellington.
Álvaro Odriozola: A Real Sociedadtól a Real Madridig
Klubcsapatok:
Álvaro Odriozola 1995 december 14-én született, San Sebastiánban. Már egészen fiatalon kapcsolatba került a futballal, egy helyi utánpótláscsapat, a Marianistas játékosaként figyelt fel rá a Real Sociedad. Tíz évesen, 2006-ban már a La Real utánpótlásbázisán rúgta a bőrt.

2013-ban egy Las Palmas elleni 3-0-s idegenbeli vereség alkalmával debütált a Real Sociedad B csapatában, illetve röviddel ezt követően szerepelt először az UEFA Ifjúsági Ligában is.
A B csapat végleges kerettagja a 2014/2015-ös idénytől lett. Itt 86 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon pedig összesen 4 gólig jutott.
2017 januárjában lehetősége volt bemutatkozni a Sociedad felnőtt csapatában is, egy 2-0-s idegenbeli győzelem alkalmával a Málaga otthonában. Ezt követően még 16 tétmeccsen kapott lehetőséget, teljesítményének köszönhetően pedig bekerült az UEFA La Liga Felfedezettek csapatába.
2017 nyarán aztán meghosszabbította szerződését a klubbal, 2022-ig kötelezte el magát, és az első csapat keretének tagja lett. Nagyon gyorsan első számú jobbhátvéd vált belőle. Első felnőtt csapatban szerzett gólja az Európa-ligában született, a Red Bull Salzburg ellen, hazai pályán.

2018 július 5-én a Real Madrid hivatalosan is bejelentette a 23 éves játékos leigazolását, így elmondható, hogy a spanyol futball egy újabb ígéretes tehetsége tette át a székhelyét Madridba.
Válogatottak:
Klubkarrierjéhez hasonlóan a válogatott pályafutása során is rohamléptékben haladt előre. 2017 márciusában Albert Celadesnek köszönhetően még az U21-es csapattal debütált a dánok ellen, ezen a meccsen két gólpasszt jegyzett.

Októberben már pályára lépett a felnőtt válogatottban Albánia ellen, ahol ismét előkészített egy gólt. Az esélyt Lopeteguitől kapta meg, aki ráadásul az oroszországi világbajnokságra utazó keretébe is beválogatta a fiatal tehetséget. Első gólját Svájc ellen szerezte, egy felkészülési mérkőzésen.
Egy spanyol forrás s…
Egy spanyol forrás szerint Courtois nem 35, hanem 25 millió euróért cserébe igazol Madridba, az összeg pedig bónuszokkal mehet feljebb.
Olasz hírek szerint …
Olasz hírek szerint a Real Madrid előrehaladott tárgyalásokat folytat a Chelsea-vel Courtois és Hazard megszerzése kapcsán, a két játékos ára összesen 160 millió euró lehet.
Spanyol hírek szerin…
Spanyol hírek szerint Courtois érkezése azért csúszik, mert a Chelsea még nem találta meg a helyettesét. Amint erre sor kerül, bejelentik a transzfert. A Sky Sports úgy tudja, a londoniak visszavásárolhatják Petr Cech-t az Arsenaltól vagy megvásárolhatják Kasper Schmeichelt. De az sem elképzelhetetlen, hogy megpróbálják elhalászni Alissont a Liverpool orra elől.
Francia hírek szerin…
Francia hírek szerint a Real Madrid szóban már megegyezett Eden Hazard-ral, de a Chelsea együttesével még semmilyen megállapodás nincs. A játékos a spanyol fővárosban szeretné folytatni.
A MARCA szerint Jame…
A MARCA szerint James visszatérhet Madridba. A Bayern tisztában van a játékos szándékaival, de csak abban az esetben fogják elengedni, ha találnak a helyére megfelelő helyettest. A keresés már megkezdődött, így elképzelhető, hogy a kolumbiai újra magára ölti a habfehér mezt.
Hivatalos közlemény: Álvaro Odriozola
A Real Madrid hivatalos közleményben tudatta, hogy Álvaro Odriozola bemutatására július 18-án, szerdán 13:30-kor kerül sor a Santiago Bernabéu elnöki páholyában.
Álvaro Odriozola ezt követően első alkalommal lép a Santiago Bernabéu gyepére a Real Madrid mezében, mielőtt fogadná a sajtó képviselőinek kérdéseit a sajtószobában.
(A hivatalos közlemény további részében a klub a sajtó munkatársait tájékoztatja az eseményen való megjelenés követelményeiről.)
Vallejo: Ezekkel az edzésekkel alapozzuk meg az idényt
A munka megkezdése: „Az idény nagyon izgalmasan kezdődik, most az a fontos feladatunk, hogy mentálisan már most csak a felkészülésre koncentráljunk. Ezek az első edzések nagyon fontosak. Úgy tűnhet, hogy nagyon messze van még az idény kezdete és a címekért való küzdelem, de ezek a hosszú edzések készítenek fel az összecsapásokra és ezek töltik fel az akkuinkat az idényre.”
Első lépések: „A legfontosabb az, hogy térjünk vissza, érezzük jól magunkat a labdával és fizikálisan egyaránt. Az is fontos, hogy újra találkozzunk a csapattársainkkal és megismerjük az új edzőt. Jelenleg mindenki boldog és végzi a feladatát az edzőközpontban. Nagyon jó, hogy ilyen kiváló létesítmények állnak rendelkezésünkre.”

Az első napok: „Mindannyian örömmel tértünk vissza az edzésekhez Valdebebasba. A szünetnek vége, mind alig várjuk, hogy újra munkába álljunk. Két bevezető napot tartottunk, keményen dolgoztunk a fizikumunkon. Tegnap voltak az orvosi vizsgálatok, délután edzettünk, ma pedig szintén volt némi edzés. Lépésről lépésre újra összeszedjük magunkat.”
Az első idénye: „Minden alkalommal, amikor pályára léptem vagy amikor edzettem, a legjobbamat adtam, megpróbáltam segíteni a csapatomat, amennyire csak tőlem tellett. És természetesen ott vannak a trófeák, különösen a BL-cím, ami mindenki számára különleges volt.”
Mateo Kovačić tragik…
Mateo Kovačić tragikus hirtelenséggel elhunyt jó barátjának, Edvin Hodžićnak ajánlotta a világbajnoki ezüst érmét. A 23 éves futballista egy július 10-i edzés után lefeküdt aludni, azonban már nem ébredt fel. Mateo és Dino a Lask Linz utánpótlásbázisában játszottak együtt, itt alakult ki közöttük szoros barátság, és a világbajnokság után találkoztak volna újra egymással.