Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Thomas Grimm (korább…

Thomas Grimm (korábbi UEFA-vezető, az ukrán első osztályú bajnokság elnöke): „Az UEFA számára az lenne a legmegfelelőbb, ha a Liverpool nyerné a BL-t. Egy új győztes előnyösebb lenne számukra. Megölné a sorozatot, ha harmadszor is ugyanaz a csapat hódítaná el a kupát. A Madridnak van néhány fantasztikus játékosa, de a versenysorozat szempontjából az lenne a jobb, ha a Liverpool győzne.”

Pep Guardiola legutó…

Pep Guardiola legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy nem a spanyol Real Madrid, hanem a közvetlen rivális (és egyébként a Manchester Cityt búcsúztató) Liverpool győzelméért szorít a Bajnokok Ligája döntőjében.

Kérdéses, hogy James…

Kérdéses, hogy James Milner felépül-e a Bajnokok Ligája döntőjére. A játékos izomsérülés miatt már egy egész hetet kihagyott, ám a Liverpool trénere azonban bizakodó. Akik már biztosan nem lesznek ott az angolok keretéből: Joe Gomez, Joel Matip, Emre Can és Alex Oxlade-Chamberlain.

Angol hírek szerint …

Angol hírek szerint a Manchester United is bejelentkezett Neymarért. Az angol klub már tudatta a játékos képviselőivel, hogy ha a brazil támadó úgy dönt, elhagyja Párizst, akkor ők is be fognak szállni az érte folytatott harcba.

Tovább

Zidane B terve

A Real Madrid cserejátékosainak ismét nem sikerült bebizonyítaniuk, hogy helyük van az első csapatban, pedig Zidane hitt bennük.

A Sevilla elleni, 3-2-re elveszített mérkőzésen a francia mester többeknek is lehetőséget adott a háttérbe szorult játékosok közül. A tavalyi rotáció során sokkal nagyobb nevek voltak a kispadon, például: Morata, James Rodríguez, Pepe és az akkor még többet padozó Isco is.

Idén Zidane-nak már többször is kijött a lépés hasonló erősségű kezdővel, általában a spanyol kupa mérkőzésein, például a Numancia és a Fuenlabrada ellen, viszont amikor már egy első osztályú csapat jött szembe, ez a tudásbeli különbség nem bizonyult elégnek, és a Madrid kiesett.

Zidane nyolc helyen változtatott a Barcelona elleni, 2-2-es eredménnyel végződő mérkőzésnek a kezdőcsapatához képest. Az első csapatból csak Benzema, Ramos, illetve Casemiro kapott lehetőséget, valamint az utóbbi időben brillírozó Asensio–Lucas Vázquez duó is a pályán kezdte el a mérkőzést.

Vallejo, Ceballos, Theo és Casilla voltak azok a játékosok, akik ebben a szezonban nagyon kevés lehetőséghez jutottak. Én személy szerint Ceballosnak örültem a legjobban mivel vártam, hogy varázsoljon valami olyat, amit az Alavés ellen mutatott pár mérkőzéssel ezelőtt, de sajnos ez nem így lett. Vallejo, aki a földön nagyon gyors, és szerintem tehetséges, a levegőben már nem nevezhető túl erősnek. A fejpárbajok nagy részét elveszítette a spanyol középhátvéd. A francia Theo, aki a nyár egyik „nagy” igazolása volt, még nem mutatta meg, hogy mire képes, az is lehet, hogy tényleg ennyi van benne. Kiko Casillának volt egy-két hibája, de igazából nem rajta ment el a mérkőzés.

Tovább

A Sevilla elleni keret

Kapusok: Kiko Casilla és Luca Zidane
Hátvédek: Jesús Vallejo, Sergio Ramos, Nacho, Theo Hernéndez, Achraf Hakimi, Tejero és Quezada
Középpályások: Casemiro, Marco Asensio, Mateo Kovačić, Dani Ceballos, Marcos Llorente és Óscar
Támadók: Karim Benzema, Lucas Vázquez és Borja Mayoral

Kimaradt: Keylor Navas, Raphaël Varane, Toni Kroos, Luka Modrić és Marcelo technikai döntés, Isco, Cristiano Ronaldo és Dani Carvajal sérülés, Gareth Bale eltiltás okán. 

Casemiro

Sevilla – Real Madrid bajnoki mérkőzés

Helyszín: Sevilla (Sánchez Pizjuán); Időpont: 2018. 05. 09. (szerda) 21:30; TV: Sport 2

Tovább

Zidane: Cristiano biztosan ott lesz a BL-döntőn

A mérkőzésről: „Fontos, hogy jól kezdjük a mérkőzést, mivel a Sevilla meg fogja nyomni az elejét, nekünk pedig az első pillanattól kezdve a legjobbunkat kell hoznunk. Caparrós gyakran küld pályára olyan csapatot, amely nagy iramban játszik és nyomás alatt tartja az ellenfelet. Láttam a Sociedad elleni mérkőzésüket, teljesen kihajtották őket. Nagyszerű összecsapás lesz.”

Bajnokság: „Három bajnokink van hátra, holnap pedig mindent beleadunk. Reméljük, hogy a lehető legelőkelőbb helyen végzünk a tabellán. Három pont a tét, de tudjuk, hogy a saját játékukat akarják majd játszani. Különleges meccset fogtok látni, ez a fontos.”

Zidane

Kockázatok minimalizálása: „Nem gondolok a sérülésekre, vagy arra, hogy mi történhet a játékosokkal a BL-döntő előtt. Néha szükségük van pihenésre, de nem aggódok a sérülések miatt. Ami Cristianóval történt, az csak egy apróság, reméljük, hogy a lehető leggyorsabban felépül. Ennyi. Ilyen a futball, nem irányíthatod. Holnap a bevethető játékosok ott lesznek.”

Isco és Carvajal: „Isco rendesen edzett, meglátjuk mi lesz vele. Carvajalnak még kell egy kis idő, de ma fizikálisan rendben volt amikor egyedül dolgozott. A BL-döntőn ott lesznek Cristianóval együtt. Ebben 150%-ig biztos vagyok.”

BL-döntő: „Egy nyitott összecsapás lesz, mindkét csapatnak meglesznek a lehetőségei. Kulcsfontosságú számunkra, hogy jól megtervezzük, hogy miként nehezítjük meg a dolgukat. Biztos vagyok benne, hogy lenyűgöző mérkőzés lesz.”

„Ez egy Bajnokok Ligája döntő, tudjuk, hogy mire képes a Liverpool. Lényegében minden megvan bennük: fizikum, technika, sebesség. Egy olyan angol csapat, akik tudják, hogy hogyan harcoljanak. Nem tudom, hogy Salah versenyben lesz-e az Aranylabdáért, de remek szezonja van. Ő egy fenomenális játékos.”

„A meccs nem Cristiano Ronaldo Salah ellen, hanem a Real Madrid a Liverpool ellen.”

Zidane

Cristiano Ronaldo: „Megsérült, de jól van, gond nélkül sétál. Nagyszerű, hogy már most tud menni, ez pedig jól mutatja az elszántságát a visszatérés tekintetében. Minden meccsen játszani akar. Nagyszerű lenne, ha a Villarreal elleni mérkőzésre már visszatérne. Kapott egy rúgást, de nem sérült a bokacsontja. A bokája rendben van.”

A Barcelona viselkedése a Clásicón: „Nem lepett meg, de ebbe nem fogok mélyebben belemenni. A pályán hagytuk ezt az egészet, már nem foglalkozunk vele. A pályán mindig sok dolog történik, a probléma az, hogy most már ti (a média – a szerz. kieg.) is mindent tudtok. A játékosok sok mindent mondanak, de most már rengeteg kamera van, így ami eddig az öltözőben maradt, az most már mindenhol látható. Vannak emberek, akik tudják, hogy mi történt, de ez nem változtat semmin. Ha beszélünk róla, az még nem fogja megváltoztatni a dolgot. Döntetlen lett, ennyi.”

„Az emberek néha túl sokat foglalkoznak a sporton kívüli dolgokkal. Jobb a mérkőzésre figyelni, mint a vitákra. Sokkal jobban érdekel a futball. A bíró nem látta a szabálytalanságot. Mindenki hibázik, de nem fogom emiatt hibáztatni a játékvezetőt.”

Zidane

César, az utánpótlás játékosa: „Technikás játékos, született tehetség. Ez tetszik. Nem tudom, hogy velünk lesz-e az előszezonban. Még korai lenne megmondani. Még ez is előfordulhat.”

Neymar: „Nem az én játékosom. Csak az érdekel, hogy a lehető legjobban fejezzük be ezt az idényt.”

Babona? „Nem vagyok babonás. Tetszik a fekete – türkiz szerelésünk is, ezért is választottam ezt Münchenben. A hotelt a klub alkalmazottai választják, jól döntöttek.”

Tovább

Bale: Nem tudom elképzelni, hogy ne mi nyerjük meg a BL-t

A Bayern München nem őriz kellemes emlékeket a Real Madrid elleni összecsapásokról, amióta te is ott játszol. Tavaly például a negyeddöntőben estek ki ellenetek.

Ez igazából visszafelé is igaz, hiszen a Bayern számunkra mindig kemény ellenfélnek bizonyul. Nagyon erős csapatuk van, kiváló játékosokkal, akik rengeteg címet nyertek már. Ha két ilyen kaliberű csapat találkozik, a párharc kimenetele kiszámíthatatlan.

Madridban az FC Bayernt még mindig úgy emlegetik, hogy „Bestia negra”?

Elnézést, ez nekem semmit nem mond.

Ez azt jelenti, hogy a fekete bestia, a Real Madrid rettegett ellenfelét, a Bayern hívják így. Te mindig továbbmentél a Bayern ellen a BL-ben, mint például a Guardiola féle csapat ellen (0:1 és 0:4 után), de korábban ez másképp volt.

Arról a hazai meccsről sok minden elmondható, de hogy egyszerű nem volt, az biztos. Sokáig szenvedtünk, de keményen küzdöttünk és végül megszereztünk egy nagyon fontos gólt. A müncheni győzelem már más volt, arra nagyon jól emlékszem. Carlo Ancelotti azt kérte tőlünk, hogy játszunk mélyen, ha pedig terület adódik előttünk, kontrázzunk. Ez a terv tökéletesen bevált, ki tudtuk használni az erősségeinket. Később aztán meg is nyertük a tornát.

Bale

Meglepett, hogy a Bayern aztán elküldte Ancelottit? Madridban a játékosok még most is ódákat zengenek róla.

Azért, mert egy csodálatos edző. Én nem látok bele abba, hogy mi történt a Bayernnél. Néha előfordul, hogy egy csapat az idény elején nehéz helyzetbe kerül, amiből aztán nem tud kilábalni. Úgy tűnik, itt is ez történt. De ez semmit nem vesz el Ancelotti edzői kvalitásaiból. Rengeteg trófeát nyert már, és biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni egy másik klubhoz, ahol ugyanezt meg fogja tenni. A kezei alatt végzett munka alapján efelől nincs kétségem.

A Bayern jelenlegi edzője, Jupp Heynckes 2013-ban triplázott a bajorokkal, 2012-ben pedig az elődöntőben búcsúztatta a Real Madridot. A blancókkal is nyert egy Bajnokok Ligáját 1998-ban, ami után menesztették.

Láttam a BL-döntőt, amely során a Dortmundot győzték le. Ezt megelőzően az elődöntő során esélyt sem adtak a Barcelonának. Már a 2011/2012-es idényben is nagyon meggyőzőek voltak Heynckes kezei alatt, amikor a döntőben végül vereséget szenvedtek a Chelsea-től. Újra és újra bizonyítja, hogy milyen remek edző, és ez a tény nem könnyíti meg a dolgunkat.

A Real Madrid 2013-ban 101 millió eurót fizetett érted. Milyen érzés a hátadon egy ilyen árcédulával élni?

Számomra ez egyáltalán nem fontos. Ha egy klub ennyi pénzt ad egy játékosért, akkor annak biztosan oka van. Ha egy kiváló játékost kapnak érte cserébe, akkor ez kifizetődik.

Nem érzed az ezzel kapcsolatos nyomást?

A nyomás csak akkor van jelen, ha hagyod. Azt, hogy mennyibe kerülök, nem tudom befolyásolni. Amit viszont megtehetek, az az, hogy jól játszom. Én kizárólag ezzel foglalkozom.

Bale

Neymarért 222 millió eurót fizetett a PSG. A te kivásárlási árad 500 millió euró. Gondolod, hogy eljön az az idő, amikor egy játékosért ennyit fizetnek majd?

Úgy gondolom, hogy lehetséges. Ki gondolta volna tíz évvel ezelőtt, hogy 222 millió eurót fizet valaki egy játékosért? Erre is azt mondták korábban, hogy lehetetlen. Nincs kétségem afelől, hogy ezek az összegek tovább nőnek majd. Az elmúlt éveket látva elmondhatjuk, hogy ilyen a piac. Ezért gondolom így, hogy valamikor ilyen nagyságrendű összegek is gazdát cserélnek majd.

Az ügynökség, ami téged is foglalkoztat, hamarosan Münchenben is nyit egy irodát. Ezzel kapcsolatban pletykaként felmerült, hogy érdeklődik irántad a Bayern. Számodra elképzelhető lenne egy ilyen váltás?

A futballban soha nem mondhatod, hogy soha. Jelenleg Madridban vagyok, amit élvezek. A Bayernnek fantasztikus csapata van, és mindig is Európa egyik legsikeresebb együttese volt. Bárki számára megtiszteltetés lenne, ha szóba hoznák egy ilyen klubbal. Mindenesetre én most a Real Madrid játékosa vagyok. Egyébként ez az ügynökség segíti a karrieremet már gyerekkorom óta. Fantasztikus munkát végeznek. Ez bizonyára nem lesz másképp Németországban sem.

Az érted kifizetett összeggel ellentétben Toni Kroosért 25 millió eurót fizettek.

(nevet) Toni átigazolása igazán alkalmi vétel volt. Nem kérdés, hogy ennél sokkal többet ér, és nagyon sok klub fizetne is érte ennél sokkal többet. Csodálatos játékos. Hihetetlen, amit a pályán mutat, amióta Madridba tette át a székhelyét. Emellett remek srác is, nagyon jól kijövök vele.

Bale

Luka Modrić a jó barátod, ő játszik a középpályán Kroos mellett. Mit hozott a csapat játékába a német?

Ők ketten irányítják és alakítják a csapat játékát. Rendkívül labdabiztosak, remekül kiegészítik egymást. Segítenek nekünk abban, hogy mi kontrolláljuk a középpálya történéseit és mi határozzuk meg a játék tempóját. Támadóként az ember jobb társakat nem is kívánhatna maga mellé.

Ebben az idényben 22 bajnoki meccset játszottál a Real Madridban, de ezeknek több mint a felén nem 90 percen át voltál a pályán, mégis van 11 gólod. Milyennek látod ezt az idényedet?

Úgy gondolom, hogy a 0,5-ös gólátlag nem rossz, de mindig van hova fejlődni. Ez rám is igaz. De hogy őszinte legyek, mindig többet akarok. Játékpercekben és gólokban egyaránt.

Ismét találkozhatsz Jamesszel, akire a Real Madrid már nem tartott igényt. Milyennek látod a müncheni szereplését?

Láttam néhány meccsét, és azt kell mondanom, hogy mindkét csapat profitált a váltásából. Hogy mi nem stimmelt a Real és közte, azt nehéz lenne megmondani. Ő egy igazán remek srác, ezért is örülök, amikor azt látom, hogy sikeres Münchenben és újra élvezi a játékot.

Aki a Real Madridról beszél, automatikusan megemlíti Ronaldót is.

Ez teljesen természetes, Cristiano egy kiemelkedő futballista. Csapattársaként ennek csak örülni lehet. Amikor ennyire jól játszik, abból csapatként is profitálunk.

Robert Lewandowski nem csinál titkot belőle, hogy szívesen játszana Madridban. Gondolod, hogy megvan benne minden, ami ehhez kell?

Kétség sem férhet hozzá. Ő a világ egyik legjobb támadója, rengeteg gólt szerez mind a Bayernben, mind pedig a válogatottjában. Tudjuk, hogy mekkora veszélyt jelenthet számunkra. Remek játékos, különös figyelmet kell fordítanunk rá mindkét meccsen.

Háromszor is megnyerted a Bajnokok Ligáját a Real Madriddal. El tudod még képzelni egyáltalán, hogy nem emeled magasba a trófeát?

Talán pont ez a sikerünk kulcsa. Egyáltalán nem gondolunk arra, hogy nem fogjuk megnyerni a tornát. Ez a mentalitás ad nekünk előnyt. Minden egyes mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy a végén győztesként akarjuk elhagyni a pályát. Így volt ez az előző négy évben is, és nem pazarolunk arra egyetlen pillanatot sem, hogy másképp gondoljuk.

Bale

Ez nagyon úgy hangzik, mint a Bayern mottója, a „Mia san mia”, amit minden játékos magáénak érez.

Ez egyáltalán nem lep meg. A Bayern is mindig hatalmas önbizalommal játszik, a történelmük pedig fel is jogosítja őket erre. Szinte mindig eljutnak a BL elődöntőjéig, a Bundesligában pedig évek óta dominálnak. Most tényleg két nemzetközi futballóriás találkozik. Mindkét együttes megérdemli, hogy a döntőbe jusson. Mi azonban az elmúlt négy évben háromszor is örülhettünk a végén, és remélem, most sem lesz másképp.

Nektek sikerült a Bajnokok Ligája történetében először megvédeni a címet. Korábban a Real Madrid 1956 és 1960 között sorozatban öt alkalommal nyerte meg az elődtornát. Gondolod, hogy ez még most is kivitelezhető lenne?

Meg vagyunk győződve róla, hogy idén sorozatban harmadszor is sikerül elhódítanunk a trófeát. Ha ez sikerül, akkor miért ne lehetne akár ötször is? Ahogy már mondtam: minden idénynek azzal a meggyőződéssel megyünk neki, hogy meg fogjuk nyerni a Bajnokok Ligáját.

Tovább

Lewandowski: A Real Madrid az esélyesebb, de ez nem jelent automatikus továbbjutást

Robert, mennyire vagytok feltüzelve? Mennyire izgatott a csapat? Milyen a hangulat nem sokkal a Real elleni mérkőzés előtt?

Úgy gondolom, hogy remek a hangulat. Az elmúlt időszakban megmutattuk, hogy kiváló formában vagyunk. Minden meccsre feltüzeljük magunkat. Most pedig a Real Madrid az ellenfél, a Bajnokok Ligájában.

Mi kell ahhoz, hogy legyőzzétek a két mérkőzéses párharcban a Real Madridot, amely nyugodtan mondhatjuk, hogy az elmúlt évek európai futballjának legkiemelkedőbb csapata?

Ha a döntőbe akarsz jutni, akkor minden csapatot le kell győznöd. Tudjuk, hogy mit ért el a Real Madrid az elmúlt két évben a BL-ben. Maximális koncentrációra lesz szükségünk. Ha hibáznak, meg kell próbálnunk azonnal lecsapni a lehetőségre és gólt kell szereznünk. Emellett védekezésben is rendkívül szervezettnek kell lennünk. Tudjuk, hogy sikerülhet a továbbjutás a Real Madrid ellen, még akkor is, ha nagyon nehéz ellenfélről van szó. Kemény mérkőzés lesz. Emellett azt is remélem, hogy jó meccset játszunk majd, a végén pedig boldogabbak leszünk mint ők.

Lewandowski

Melyik a fontosabb? Robert Lewandowski góljai, vagy a remélhetőleg sikeres védőmunka Ronaldóék ellen?

Tudjuk, hogy Ronaldo már szerzett jó néhány gólt a Bayern ellen. Remélem, hogy idén nem fogja növelni ezt a számot. De a legfontosabb a csapat teljesítménye, nem csak Cristianóé. Tudjuk, hogy remek játékosaik vannak, akik képesek betalálni. Mindenkire nagyon figyelnünk kell. De ha a saját játékunkat játsszuk, és mindent beleadunk, akkor talán nekik is lesznek gondjaik. Mindig be kell fejeznünk az akciókat, bármi áron. Támadnunk kell és meg kell próbálnunk betalálni. Ez a Bajnokok Ligája, minden apró részlet számít, a legjobbat kell kihoznod magadból.

A tavalyi év drámai negyeddöntőt hozott. Még mindig élénken él az emlékeidben az a párharc, vagy annak már semmi köze a mostani két meccshez? Gondoltok arra, hogy ez egy jó alkalom a bosszúállásra?

Nem, ez már egy másik idény, egy másik év. Ami tavaly történt, az már történelem. Tudjuk, hogy minden mérkőzés más, ahogy minden szezon is más. Amikor idén kiállunk a Real Madrid ellen, az teljesen más lesz, mint tavaly. Az akkori történések már nem foglalkoztatnak minket. Persze két mérkőzés a Real Madrid ellen, elődöntő, nagy meccsek, de most teljesen más helyzetben vagyunk, mint akkor.

Lewandowski

Hogy látod az esélyeket? 50-50 százalék? Vagy valamelyik csapat némileg esélyesebb?

Ha sorozatban kétszer megnyerted a Bajnokok Ligáját, akkor egyértelmű, hogy te vagy az esélyes. De ez nem jelenti azt, hogy tovább is jutsz.

Jó válasz, Robert. Sok szerencsét!

Köszönöm!

Tovább

Köszönjük, Don Fabio! – Fabio Capello végleg visszavonul

Fabio Capello először 1996-ban került a Real Madrid kispadjára. Az 1996–1997-es spanyol bajnokságot 2 ponttal az ősi rivális Barcelona előtt végezve nyerte meg a csapat. De nem csupán emiatt lehetünk hálásak neki, hiszen az ő nevéhez fűződik néhány olyan játékos csapathoz csábítása is, akik a későbbiekben sokszor csaltak mosolyt az arcunkra: Davor Šuker, Predrag Mijatović, Roberto Carlos, Clarence Seedorf. A keretben egyébként ott volt Hierro, Sanchís, Redondo, Illgner, Guti, Panucci, Amavisca, Alkorta vagy épp Chendo. Az idény végén mindenesetre távoznia kellett az olasz edzőnek, mivel nem jött ki jól az akkori elnökkel, Lorenzo Sanzzal, de a szurkolók és a sajtó is kikezdte őt Raúl szélre száműzése miatt.

Capello, Mijatovic, Raúl

Aztán eltelt tíz év. A Real Madridnál komoly problémák adódtak, hiszen 2003 óta egyetlen trófeát sem tudott nyerni a királyi gárda, ráadásul öt edzőt is elfogyasztottak ebben az időszakban. A klubvezetés a tapasztalt, kemény kezű olasz mesterben látta a kiutat a gödörből. Bár a Bajnokok Ligájában nem sikerült megtörnie a jeget, és a Bayern München ellen búcsúzott a csapat a nyolcaddöntőben (összesítésben: 4-4, idegenben lőtt több góllal a Bayern jutott tovább), neki is köszönhető, hogy az elmúlt időszak vitathatatlanul egyik legizgalmasabb bajnoki menetelésének lehettek szemtanúi a spanyol bajnokság szerelmesei.

A keretben is történtek fontos változások. Zinédine Zidane az előző idény végén visszavonult, többek között Soldado, Arbeloa, Diogo, Pablo García, Gravesen, Woodgate, Borja és Baptista sem maradt, Ronaldo pedig télen távozott, mivel a súlyfeleslege miatt nem számolt vele Capello. A nyári érkezők között ott volt a világbajnok Fabio Cannavaro, Emerson, Ruud van Nistelrooy, Mahamadou Diarra és José Antonio Reyes, télen pedig Fernando Gago, Gonzalo Higuaín és Marcelo csatlakozott az együtteshez.

Cannavaro, Capello, Beckham

A kapu természetesen Iker Casillasé volt, a védelemben legtöbbször Roberto Carlos, Salgado, Helguera, Sergio Ramos, Miguel Torres és Cannavaro állták a sarat, a középpályán a legtöbb szerephez Robinho, Guti, Diarra, Emerson, Reyes és Beckham jutottak, a támadásokért pedig Ronaldo (ősszel), Raúl, Nistelrooy és Higuaín felelt.

De nézzük, hogy is alakult ez az idény a ligában. A bajnokságot nem kezdte a legfényesebben a Real Madrid, hiszen a Villarreal elleni 0-0-s döntetlennel egyből a 12. helyről figyelhette az eseményeket. Nagyjából a tizedik fordulóig nem is számíthattunk sok jóra, hiszen a Barcelona szárnyalt, a Sevilla szintén jó formában volt, a Real Madrid pedig a 4. és az 5. hely között ugrált. Vereség a Betis otthonában, csak döntetlen az Atlético ellen (Hala Raúl!), de megtréfálta a csapatot a kis madridi Getafe is. Személy szerint a mai napig emlékszem Van Nistelrooy mérkőzés utáni nyilatkozatára: „Nincs válság.”

Aztán jött a sebtapasz, ami a végelszámolásnál rendkívül sokat jelentett. Raúl és Nistelrooy góljaival 2-0-ra verte a csapat a Barcelonát a Bernabéuban. Ezt követően még becsúszott egy Celta Vigo elleni vereség, de folyamatosan szállították a győzelmeket a fiúk. A bajnokságban az első helyért versengő Sevilla aztán kifogott rajtuk, majd becsúszott még néhány vereség, de a rendkívül erős spanyol liga többi csapata nem hagyta, hogy leszakadjunk az első két helyezettől, a Barcelona és a Sevilla sem tudott makulátlan idényt produkálni. A kiegyensúlyozatlan teljesítménynek köszönhetően azonban Raúlék visszaestek a negyedik helyre, és sokáig meg is ragadtak ott. Ekkor egy négymeccses döntetlenből álló sorozatot izgulhattunk végig, amelyek között ott volt az Atlético elleni 1-1-es visszavágó és a Barcelona elleni sorsdöntő 3-3 is a Nou Campban.

Sergio Ramos

Aztán elindult valami. A csapat szépen lassan átvette a vezetést a tabellán, amit aztán már ki sem engedett a kezéből, és végül pontazonossággal, de jobb egymás elleni eredménynek köszönhetően bajnoki címet ünnepelhettünk a Cibelesen.

Az utolsó előtti fordulóban azért ránk ijesztettek a fiúk, hiszen a már akkor is fennálló pontazonosság miatt a legapróbb hiba is a bajnoki címbe kerülhetett volna. Az ellenfél a Zaragoza volt a La Romalédában, mindeközben a Barcelona az Espanyol ellen lépett pályára saját stadionjában. És akkor nézzük, hogy mi is történt:

  • Mindkét mérkőzés 21:00-kor kezdődött.
  • Barcelona: Tamudo 30 perc után megszerezte a vezetést az Espanyolnak. 0-1.
  • Zaragoza: Két perccel később a Zaragoza is megzörgette a blancók hálóját, tizenegyesből. Milito büntetett. 1-0.
  • Barcelona: A félidő vége előtt az akkor tizenkilenc éves Messi egyenlített, nem is akárhogy. Az argentin támadó Maradona elhíresült góljához („Isten keze”) hasonlóan kézzel ütötte be a labdát a hálóba, azonban a játékvezető megadta a találatot. 1-1.
  • Zaragoza: Hiába dolgozta ki sorra helyzeteit a Madrid, a szünetben hátrányban vonultak az öltözőbe.
  • Barcelona: Messi nem állt meg, az 57. percben a vezetést is megszerezte, ezúttal a lábával. Barcelonában teljes volt a katarzis, már az ünneplésre készültek. 2-1.
  • Zaragoza: Közben Nistelrooy úgy gondolta, hogy nem lesz ez így jó, ezért végre befejelte az egyenlítő gólt. 1-1.
  • Zaragoza: De Milito sem hagyta annyiban, a 73. percben ismét vezetést szerzett a hazaiaknak. Madridban néma csend, Barcelonában óriási öröm. 2-1.
  • Zaragoza: Ruud van Nistelrooy sosem volt híres arról, hogy feladná a küzdelmet, ezúttal a 89. percben gyötörte be a labdát Higuaín kipattanó lövése után. 2-2. A remény tovább élt.
  • Barcelona: Talán ha nem a katalán városi derbi zajlik a túloldalon, akkor nem történik meg ez a csoda, de az Espanyol játékosai mindent megtettek azért, hogy megtréfálják a Barcelonát ezen a fontos összecsapáson. Tamudo ugrott ki szemfülesen a hazai védők gyűrűjéből, majd gyönyörűen elgurította a labdát Valdes mellett. 2-2. Ez egyébként olyan mesébe illő történet, hogy külön nevet is kapott: „Tamudazo”.
  • Barcelona: Néma csend.
  • Madrid: Katarzis.

Tamudazo

Az utolsó fordulóban aztán a Mallorcát fogadta a Real Madrid, azt már mondanom sem kell, hogy a biztos sikerhez győzelemre volt szüksége Capello fiainak. Érdekesség, hogy erre a meccsre még David Beckham jó barátja, Tom Cruise is kilátogatott. A Barcelona a Gimnàstic otthonában vendégeskedett ekkor, a győzelem ott lényegében borítékolható volt. A bajnoki cím kizárólag a Real Madrid játékosain múlott. A motivációval nem volt gond, feltüzelt játékosok léptek ki a pályára, a közönség magából kikelve buzdította sajátjait. Aztán jött a hideg zuhany. A 17. percben megszerezte a vezetést a Mallorca, Varela könyörtelen volt. Nistelrooy, akitől mindenki a gólokat várta, 30 perc után megsérült, le kellett cserélni. Jött Higuaín. David Beckham, akitől a tökéletes beadást vagy szabadrúgást várta mindenki, a 65. percig bírta, megsérült. Jött Reyes. És két perccel később jött az egyenlítés! A 67. percben a csereként beállt Higuaín gólpasszát a csereként beállt Reyes váltotta gólra. Cserélni tudni kell, nem igaz, Mester? Aztán Capello mester egyik kedvenc középpályása, a szurkolók által sokat szidott Diarra emelkedett a magasba egy szögletet követően a 80. percben, 2-1! És még nem volt vége. Kulcsfontosságú volt, hogy az örömmámor ne okozzon esetleg katasztrófát, hiszen egyetlen figyelmetlenség, egy kontra, és ismét nagy baj lehetett volna. De ez már nem történt meg. Reyes volt ismét szemfüles, ezúttal egy kipattanó labdát vágott védhetetlenül a hálóba jó húsz méterről. A kapusnak esélye sem volt a tökéletesen helyezett lövéssel szemben. A 83. percben 3-1-es állásnál már csak a legelvakultabb katalán szurkolók gondolhatták, hogy lehet még keresnivalójuk a bajnoki cím környékén, de a fiúk nem hibáztak, és megnyerték a meccset, illetve a Real Madrid 30. bajnoki címét is.

Ramos, Reyes, Carlos

Végül a Barcelona és a Real Madrid is 76 ponttal zárta a szezont, pontegyenlőség miatt az egymás elleni eredmények, tehát a két El Clásico döntötte el a trófea sorsát (2-0, 3-3). A Sevilla a végére elfáradt, és az utolsó két fordulóban bukott, így 71 pontnál állt meg. Capellónak az idény végén távoznia kellett, leginkább a BL-átok fennmaradása, illetve az általa képviselt játékstílus miatt.

Íme a helyezések alakulása fordulónként:

Grafikon

Ez a szezon nagyon sok emlékezetes pillanatot okozott nekünk, amelyek közül a teljesség igénye nélkül szeretnék felsorolni néhányat. Én libabőrös lettem az írás közben:

  • Higuaín utolsó perces gólja az Espanyol ellen (4-3)
  • Nistelrooy magasba emeli Higuaín mezét az előbbi gól után
  • David Beckham mellőzése majd újra játszatása
  • Roberto Carlos gólöröme a Gago gólpasszából szerzett gól után
  • Az utolsó előtti fordulóban Nistelrooy a 89. percben egyenlített a Zaragoza ellen, közben Raúl Tamudo elnémította a Camp Nou-t
  • Nistelrooy bődületes bombája a Valencia ellen
  • A fiatal Sergio Ramos kapunak háttal állva fejel gólt a Barcelona ellen a Camp Nou-ban
  • A barcelonai 3-3
  • Ahogy Raúl eldugja a labdát a meze alá Diarra Mallorca elleni gólja után
  • Iker Casillas könnyei a Mallorca ellen, amikor már biztossá vált a bajnoki cím
  • Ahogy a sérült Nistelrooy a bajnokság utolsó perceire maximális koncentrációt kér társaitól
  • Fabio Capello magasba repítése a Bernabéuban

Azt gondolom, hogy Fabio Capello olyan tettet hajtott végre két alkalommal is a Real Madrid kispadján, amiért maximális tiszteletet érdemel. Lehet vitatkozni a módszereitől, a taktikájáról, az általa képviselt játékstílusról, de az biztos, hogy egy kiváló szakemberről van szó, akinek két bajnoki címet is köszönhetünk, ráadásul nem is akármilyeneket. Köszönjük, Don Fabio!

Capello

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Ti milyen további emlékeket őriztek a 2006–2007-es idényről. Osszátok meg velem és a többi olvasóval kommentben, éljük át újra együtt ezeket a nagyszerű pillanatokat!