Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Zidane: Különbség a BL-ben és a bajnokságban mutatott játék között? Erre nincs magyarázat

A párharc állásáról:„A 0-3 számunkra semmin nem változtat. Ez is egy újabb meccs, ami történt, az megtörtént. Jó meccset játszottunk, de a párharc fele még hátra van. Ismét egy kiváló meccset kell játszanunk a továbbjutáshoz. Csak ez érdekel, csak a csapatommal foglalkozom és azzal, hogy egy újabb nagyszerű meccset kell hoznunk a továbbjutáshoz.”

„A holnapi mérkőzés számunkra egy döntő. Meglátjuk, hogy továbbjutunk-e, ha igen, akkor pedig azt, hogy ki lesz az ellenfél a következő körben. De most nem tekintünk a holnap esténél tovább. Meg akarjuk mutatni, hogy nagyszerű csapat vagyunk, de eddig még semmit nem nyertünk. Kezd helyreállni az önbizalmunk, jönnek a gólok és javul a játékunk. Megvan bennünk a kellő mértékű ambíció, elszántak vagyunk a legmagasabb szinten való folytatás iránt.”

Zidane

Esélyek: „Nem érdekel, hogy ki a torna esélyese. Én a pályán szeretném ezt megmutatni. Minden klubot és a futballt is tisztelnünk kell. Az Atlético elleni meccsen veszíthettünk volna, és erre nem tudok magyarázatot adni. Ilyen a játék. Bármilyen lépést is teszel, megvan az esélye, hogy elrontod. Ha nagyszerű teljesítményt nyújtunk és az egész mérkőzésen koncentrálunk, akkor jó esélyünk van a továbbjutásra, de ezt semmiképp sem nem szabad elfelejtenünk.”

Varane: „Mindig jó teljesítményt nyújt, kulcsfontosságú, hogy ezt folytassa a továbbiakban is. Azt szeretném, ha az egész karrierjét itt töltené.”

Vallejo felépülése: „Mindannyian jól tudtunk dolgozni az edzésen, Jesús is. Nem voltak problémái. Meglátjuk, hogy ki fog játszani holnap. Ha bármilyen gondunk lesz, alkalmazkodni fogunk a helyzethez.”

Cristiano: „Nem gondolok arra, hogy mi lenne, ha nem lenne itt Cristiano Ronaldo. Itt van, mi ennek örülünk. Sokan vannak, akik még mindig emlékeznek Di Stéfanóra, teljes joggal. Én is közéjük tartozom. Cristianóra is emlékezni fognak ennél a klubnál. Ki kell élveznünk a játékát.”

Benzema: „Olyan, mint mindig, talán kicsit szenved, hiszen jobban akar teljesíteni, több gólt akar szerezni. De edz, hajt, koncentrál, akárcsak a többiek.”

Zidane

A különbség bajnokság és a BL között: „Ha elkezdünk egy szezont, akkor mindent meg akarunk nyerni. Ez az év nem sikerült a legjobban, voltak gólszerzési problémáink, de most már minden szempontból jobbak vagyunk. Igazából nincs erre magyarázat. A kedvenc emlékem az, amikor megnyertük a bajnokságot, a BL-ben pedig csodásan teljesített a csapat. Nem gondolom, hogy erre bárki más képes lenne egyébként. Egyszerűen nincs erre magyarázat.”

„Amikor ismét jöttek a gólok, észrevettük a különbséget, mivel egy hónapig küzdöttünk ezzel a problémával. Most jó formában vagyunk, ezt ki kell használnunk. Gólokat szerzünk, jól játszunk, nem veszünk vissza, mindez olyan természetesnek hat. Negyedikek vagyunk, meg akarunk próbálni a lehető legjobb helyen végezni.”

Az olasz bajnokság gyengébb, mint a spanyol? „Nem gondolom, hogy gyenge. A spanyol a világ legjobb bajnoksága, mivel minden mérkőzés rendkívül nehéz és az utolsó pillanatban dől el minden.”

Buffon: „Sok címet nyert, nagyszerű srác és csodálatos játékos. Mi nyerni szeretnénk holnap, ki akarjuk ejteni a Juventust, azt pedig majd meglátjuk, hogy mi történik vele, de amit ezért a játékért tett, az nagyszerű. Kiváló játékos.”

Tovább

A Juventus elleni keret

Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla és Luca Zidane
Hátvédek: Jesús Vallejo, Dani Carvajal, Raphaël Varane, Sergio Ramos, Nacho, Theo Hernández, Achraf Hakimi és Marcelo
Középpályások: Luka Modrić, Toni Kroos, Casemiro, Isco, Marco Asensio, Marcos Llorente, Mateo Kovačić és Dani Ceballos
Támadók: Cristiano Ronaldo, Borja Mayoral, Karim Benzema, Gareth Bale és Lucas Vázquez

Kimaradt: Nincs hiányzó. A mester ezúttal mindenkire számíthat a keretből.

MarceloJuventus  Real Madrid BL-mérkőzés
Helyszín: Torino (Juventus Stadion); Időpont: 2018. 04. 03. (kedd) 20:45; TV: M4 Sport

Tovább

Fontos változások a Bajnokok Ligájában!

Negyedik csere: A következő idénytől az egyenes kieséses szakaszban minden csapatnak lehetősége lesz egy negyedik cseréhez folyamodni a hosszabbítások során. Ez a másik három cserére vonatkozó szabályozásra nincs hatással.

Bővülő keret a döntőkben: A BL-döntőben, az El-döntőben és az UEFA-szuperkupában 23 játékos kerülhet fel a nevezettek listájára. Minden más mérkőzés esetében megmarad a szokásos 18 fő. Így 12 cserejátékos ülhet a kispadon ezeken döntőkön, ami a klubok, de leginkább az edzők számára biztosít nagyobb rugalmasságot a cserék végrehajtása és a csapatösszeállítás meghatározása szempontjából az idény legfontosabb mérkőzésein.

Új kezdési időpontok: A Bajnokok Ligája selejtezői, csoportmérkőzései és egyenes kieséses szakaszában rendezett mérkőzései 21:00-kor kezdődnek majd. A csoportkört érintő további változás, hogy a keddi és szerdai meccsnapokon két-két találkozó kezdési időpontja 18:55 lesz. Az utolsó forduló meccsei egy időpontban kezdődnek. Ettől a szabálytól az UEFA indokolt esetben eltérhet.

Az Európa-ligában a csoportmérkőzésektől a nyolcaddöntőig az összecsapások 18:55-kor és 21:00-kor kezdődnek. A kezdési időpontok a sorsolások függvényében dőlnek el. A fő szabály szerint a csoportok utolsó mérkőzései azonos időpontban kezdődnek. A negyeddöntők, elődöntők és a döntő kezdési időpontja 21:00. Ettől a szabálytól az UEFA indokolt esetben eltérhet.

Az UEFA-szuperkupa 21:00-kor kezdődik. Ezt a szabályt már a Tallinban, augusztus 15-én megrendezésre kerülő 2018-as döntőben is alkalmazni fogják.

Tornára nevezettek listája: A BL-ben és az Európa-ligában a csoportkört követően három új játékos is nevezhető a torna keretébe. Ez a szabály igazodik a különböző bajnokságokban alkalmazott rendszerhez, miszerint nincsenek azzal kapcsolatos tilalmak, ha egy adott játékos az idényt egy másik csapatban kezdte meg, a téli átigazolási időszakban pedig klubot váltott.

Logó a mezen: A 2018/19-es idényt követően azok a csapatok, akik vagy sorozatban háromszor vagy legalább ötször megnyerték az Európa-ligát (vagy korábban az UEFA-kupát), egy többszörös győztesnek járó címert viselhetnek a mezük ujján. A következő idényben egyetlen csapat lenne jogosult erre, a Sevilla FC, amely öt alkalommal emelte magasba ezt a trófeát (2006, 2007, 2014, 2015, 2016).

Tovább

Meddig húzza még a Real Madrid a női szakosztály elindítását?

Szombat délután 22000 ember figyelte, ahogy a francia válogatott Aurélie Kaci lett a Wanda Metropolitano stadion első női gólszerzője, amikor közel 25 méterről megeresztett lövése után megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Csapattársa, Marta Corredera szintén feliratkozott a gólszerzők listájára, de Jade Boho, a Madrid CFF csatára két alkalommal is beköszönt korábbi csapata ellen, így végül döntetlen állásnál került lefújásra az összecsapás.

Atlético Madrid - Madrid CFF (2-2)

Az Atlético komoly promóciós munkát végzett a mérkőzés kapcsán, amelyet élőben adott a spanyol televízió, és amelyről rengeteget cikkezett a helyi sportsajtó. A sociók ingyen tekinthették meg a találkozót, mindenki más pedig mindössze 5 euróért juthatott belépőhöz. A közönség remek hangulatot varázsolt a meccsre, mindenki a pályához közeli helyeket foglalta el.

Az eredmény végül nem volt olyan nagy pofon a listavezető Atléticónak, mivel a tabella második helyét elfoglaló Barcelona meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott a kiesés ellen harcoló Sporting Huelvával. Ez azt jelenti, hogy a piros-fehérek továbbra is egy pontos előnyben vannak hét mérkőzéssel a bajnoki idény vége előtt, így van esélyük arra, hogy megvédjék a bajnoki címet, amit az előző idényben, történetük során először nyertek meg.

A Wanda nézőszáma – ami egyébként messze nem rekord – a női futball iránti érdeklődés növekedéséről, illetve a spanyolok által a sportágba fektetett profi munkáról is tanúbizonyságot tett, ez pedig a liga vezetői számára egyfajta igazolása az elmúlt évek komoly erőforrás ráfordításait illetően. Szinte az összes nagy klub beszállt már a versengésbe: az Athletic Bilbao jelenleg a harmadik a tabellán, de a Valencia, Sevilla, Real Betis, Real Sociedad, Espanyol, Levante, Rayo Vallecano, Real Zaragoza is rendelkezik női csapattal az első osztályban.

Női futball, Spanyolország

A rekord nézőszámot egyébként a San Mamésben mérték, itt 36000 drukker volt jelen. Az Athletic egyébként zászlóshajó volt a női futball vizén. Az ő példájukat követve több nagy klub kezdte el rendelkezésre bocsátani az első számú stadionját a nagyobb összecsapásokra. Az Atlético már a Calderónt is megnyitotta erre a célra, és új stadionjukban is követik ezt az utat.

Már csak egyetlen spanyol gigász hiányzik a sorból, amelyet az AS főszerkesztője, Alfredo Relaño is kiemelt néhány nappal ezelőtti, kritikus hangvételű írásában.

„A Real Madridnak még mindig nincs női csapata, mivel Florentino Pérez nem akar ilyet, és nem is fog, pedig komoly lemaradásban van a többiekhez képest.”

Miközben a madridi székhelyű Rayo Vallecano az elmúlt évek legsikeresebb női csapatai között van, a Madrid CFF idén játszik először az első osztályban, és egyértelmű célja, hogy betöltse a Real Madrid által hagyott űrt.

A Madrid CFF 2010-ben alakult meg egy üzletember, Alfredo Ulloa jóvoltából, aki biztosította a forrásokat ahhoz, hogy a csapat rövid idő alatt eljuthasson a Primera Divisiónba. Ulloa elkötelezett madridistaként nem szerette volna, hogy a lánya, Paola az Atlético csapatában játsszon, aki mostanra egyébként a csapat (nem is akármilyen) kapusa. A klub neve és különösen a játékosok hófehér meze elég nyilvánvalóvá teszi, hogy a város leghíresebb csapatára hajaznak. Korábban megindultak a találgatások, miszerint a kettőből egyik első osztályú profi férfi csapat nélküli klubért (a másik a Tenerife Egatesa) Péreznek be kellene jelentkeznie, Ulloa pedig el is adná neki, ám a szintén madridista klubvezető elmondta egy korábbi interjújában, hogy a Bernabéu vezetőségéből senki nem kereste meg.

Madrid CFF

A Real Madrid nyilvánvaló ellenállása egy versenyképes női csapat elindításával kapcsolatban a klub tavaly októberben tartott közgyűlésén a sociók részéről kritikákat kapott. Pérez a reakciójában egy „amatőr” csapat létrehozásáról, edzés lehetőségének biztosításáról beszélt, „így a lányok is tudnak majd focizni”. Emellett azt próbálta sugallni, hogy egy profi csapat nemzetközi sztárokkal „nem fér bele a madridizmus eszmeiségébe”. E kijelentés és a felnőtt férfi csapat átigazolási politikája közötti kontraszt a helyszínen sem maradt reakció nélkül.

Néhány héttel később az építőipari mágnás ismét megszólalt a témában egy interjú során, ahol már finomított korábbi mondatain.

„Nem fogunk megvenni egy létesítményt és elkezdeni játékosokat igazolni. A tervünk az, hogy alulról építkezve futtatjuk fel ezt a projektet, először az alsóbb kategóriákban elindulva. Szeretnénk a lányok edzéseit segíteni, hasonlóan, ahogy a gyerekek esetében is tesszük, de ehhez először szükség van egy megfelelő struktúrára, emellett pedig gondoskodnunk kell arról, hogy Valdebebas rendelkezzen a szükséges infrastruktúrával a lehető legmagasabb szintű szolgáltatáshoz. Néhány éven belül szeretnénk ezt elérni. Nem az a célunk, hogy külföldi sztárokat igazoljunk, hanem az edzésekre és a helyi tehetségekre fókuszálunk majd” – mondta a Real Madrid elnöke.

Madrid CFF

Azóta egyáltalán nincsenek fejlemények az ügyben, a klub sajtóosztálya pedig nem kívánta jelen írást kommentálni. Néhány napja a Manchester United is bejelentette, hogy beszáll a másodosztályú angol női bajnokságba, így a nagy európai klubok közül már szinte csak a Madrid az, aki egyáltalán nem érintett a kérdésben.

Ez a helyzet remek táptalaj Pérez és a Real Madrid kritikusai számára, ráadásul a klub sok szurkolójának is feszélyező. Figyelembe véve, hogy egy női csapat költségvetése a spanyol első osztályban sokkal kevesebb, mint amennyit Ronaldo vagy Bale egy hét alatt megkeres, most már tényleg nincs elfogadható kifogás.

Tovább

Hét dolog, amit nem tudtál Keylor Navasról

1. Négy éves korában hátrahagyták a szülei
Navas szülei, Sandra Gamboa és Freddy Navas a nagyszülőkre hagyták a gyermekeiket, és az Egyesült Államokba mentek a jobb megélhetés reményében. Szerettek volna jobb életkörülményeket biztosítani a gyerekeknek. Egy későbbi interjúban Keylor édesanyja elmondta, hogy szörnyű volt meghozni ezt a döntést és elhagyni a két gyermeküket, különösen úgy, hogy fiúk még csak négy éves volt.

Keylor Navas

2. Szülővárosának klubja visszautasította őt, mondván túl alacsony
Annak ellenére, hogy sikerült eljutnia a Real Madrid kapujába, karrierje elején sok visszautasítással szembesült a magassága miatt. Először szülővárosának klubja, a Pérez Zeledón utasította el magassága miatt, 2010-ben pedig az argentin Racing de Avellanedának sem kellett, miután lehúzott öt évet a Saprissa csapatánál Costa Ricában.

Keylor

3. Az első európai csapata az Albacete volt
Bár Navasra először a Levante együttesénél irányult a reflektorfény, amikor a 2013-14-es idényben őt választották a spanyol bajnokság legjobb kapusának, a másodosztályú Albacete 2010 nyarán megszerezte őt. Első számú kapusként 36 alkalommal lépett pályára, de még ő sem tudta megakadályozni, hogy a kiscsapat kiessen a másodosztályból. Ezt követően a Levante együtteséhez távozott kölcsönbe a 2011-12-es idényre.

4. Feleségével egy evangélikus templomban találkozott
Hű keresztényként Navas későbbi feleségével, Andrea Salasszal 2008-ban találkozott Santa Anában egy evangélikus temlomban. Mindketten ugyanabba a gyülekezetbe jártak hétfőn és szerdán, Keylor pedig végül azzal nyerte el Salas szívét, hogy összebarátkozott lányával, Danielával. A pár 2009 decemberében házasodott össze. Azóta született egy közös fiúk, Mateo.

Keylor Navas és Andrea Salas

5. Készült róla egy film, aminek nem ő a főszereplője
2017-ben „A hit embere” címmel megjelent egy film Costa Ricában, amelyben egy kolumbiai színész, Matt Márquez García alakítja Keylor Navast. A kapus egy cameoszerepben tűnik fel Dani Carvajal, Sergio Ramos, Marcelo, Zidane és Florentino Pérez társaságában. Az alkotást nem jelölték Oscar-díjra, de az egyik helyi napilap, a La Nación szerint „nem rossz film”.

Navas

6. Tud bachatát táncolni
Juanfran García, Navas jó barátja, és korábbi csapattársa nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy Keylor és Andrea gyakran táncórákra járnak együtt, hogy megtanulják a dominikai bachatát. Tánctudásáról egyébként egy spanyol televíziós műsorban tanúbizonyságot is tett.

7. Nem rossz fodrász
Navas egyik lánytestvére stylist, és a kapus sem bánik rosszul az ollóval. De a hajnyírógéppel sem, ami látszott a videón, amin Isco frizuráját készítette el.

Tovább

Cristiano Ronaldo, a büntetőterület új királya?

Cristiano Ronaldónak nem kell bizonyítania senkinek semmit, de az, ahogyan fizikai képességei fényének elhalványulását kezeli majd, nagyban meg fogja határozni a karrierjéről kialakult képet, amikor szögre akasztja a stoplist.

Eddig karrierjének minden pillanatában jó döntést hozott, most, 33 évesen pedig úgy tűnik, hogy nem csak hogy tisztában van a korral járó határaival, de alkalmazkodik is ezekhez annak érdekében, hogy maximalizálja hatékonyságát.

Cristiano Ronaldo

A Real Madrid a pletykák szerint új csatárt keres a nyáron, az egyik lehetséges célpontként pedig Robert Lewandowskit emlegetik. Amikor Giovane Elbert, a Bayern München korábbi csatárának véleményét megkérdezték arról, hogy a pletykák szerint Ronaldo és Sergio Ramos szeretné, ha a lengyel áttenné a székhelyét Madridba, a brazil csak ennyit mondott: „Cristiano Ronaldo nem hülye”.

Egy olyan játékos, mint Lewandowski biztosan segítene abban, hogy Ronaldo tovább csilloghasson a tizenhatoson belül, ahogy ebben az idényben is teszi. A blancók talizmánja visszautasítja az állítást, miszerint átalakult csatárrá, ami valószínűleg azért történik, hogy ne skatulyázzák be ízig-vérig csatár szerepbe. Még mindig szüksége van egy csatárra, hogy megkönnyítse a dolgát, viszont a büntetőterületen belül tapasztalható, folyamatosan növekvő szerepvállalása azt mutatja, hogy kezd elmozdulni a lesipuskás gólok irányába.

Ronaldo tudatosságának egyik első jelét még akkor tapasztalhattuk meg, amikor a Manchester Unitedben játszott, és a világ legjobb játékosává akart válni. Rene Muelensteen beszélt arról, hogy miként változtatta meg a játékos hozzáállását a gólszerzéssel kapcsolatban.

„Cristiano, megvizsgáltam az előző szezonban szerzett góljaidat, és csak 23-at szereztél, mert mindig a tökéletes gól megszerzésére törekszel” – magyarázta a korábbi United-edző. „A legjelentősebb egyéniségek nem saját magukat emelik fel, hanem a csapatot. Te másképp gondolkozol. Nem, nem és nem. Emeld fel a csapatodat, a csapatod pedig fel fog emelni téged.”

Benzema és Cristiano Ronaldo

Ebben az idényben is láthattuk rajta a változás jeleit, amikor például „a csapat felemelése” érdekében átadta Karim Benzemának a tizenegyesrúgás lehetőségét, amikor mesterhármast szerezhetett volna az Alavés ellen.

Egy másik bizonyíték arra, hogy Ronaldo pontosan tudja, mire van szüksége a csapatának, az a következő: az ebben a szezonban a tizenhatoson belülről szerzett 25 góljából 17 esetben egyetlen érintésből talált be. Az Éibar elleni igazi lesipuskás gólja, egy közvetlen közelről megeresztett fejes három pontot jelentett a Real Madridnak. Ronaldo számára hosszú még az út addig, amíg megdönti Hugo Sánchez egy idényen belül szerzett egyérintős góljainak számát, de már ez is egy jelentős mennyiség.

Zinédine Zidane továbbra is kapja a kritikákat, amiért ragaszkodik Benzemához, de miközben a francia a statisztikáit rontja, játékával hozzásegíti Ronaldót, hogy ő legyen az úr a tizenhatoson belül, amit a portugál egyébként előszeretettel tagad. Amellett, hogy egy egyszemélyes támadógépezetként rákényszeríti az ellenfelet arra, hogy alkalmazkodjon hozzá, szüksége van egy csatárra, aki abban segít, hogy a tizenhatoson belül jól tudja elhelyezni magát. Ezért is van ilyen régóta kényelmes helyzetben Benzema, de ezt a szerepet Lewandowski is be tudná tölteni, viszont ő vélhetően egy jó adag góllal is megtoldaná a csapat számait.

Ronaldo ebben az idényben mindössze 30 lövést eresztett meg tizenhatoson kívülről a bajnokságban, ami az elmúlt években folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. A 2014-15-ös idényben például 91-szer próbálkozott. Emellett az is megfigyelhető, hogy a megváltozott szerepvállalásának köszönhetően a tizenhatoson belülről már most több lövése volt, mint a teljes előző idényben.

Cristiano Ronaldo

Úgy tűnik, hogy a portugál meg fogja dönteni saját rekordját, már ami a kapu előteréből indított lövéseket jelenti (13). Az elmúlt három évben ebben a mutatóban ugyanazt a számot hozta, viszont 10 meccsel az idény vége előtt már 10 próbálkozásnál jár.

A CR7 brand talán folyamatosan növekszik, de Ronaldo már messze nem az a szélső, aki az elején volt. Legyen akár hamis kilences, árnyékék vagy igazi kilences, az biztos, hogy Ronaldo sokkal több időt tölt már a büntetőterületen belül, a babérokat pedig a Real Madriddal közösen aratja le.

Tovább

Zizou! Itt az idő bevetni a fiatalokat!

A Real Madrid jelenleg 15 ponttal áll a Barcelona mögött a bajnoki tabellán úgy, hogy mindössze tíz mérkőzés van hátra az idényből. Talán nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy Zidane fiai ebben a szezonban már nem lesznek versenyben a bajnoki címért, úgyhogy minden erejükkel a Bajnokok Ligájára koncentrálhatnak, amit sorozatban harmadszor próbálnak megnyerni.

Marcos Llorente és Ceballos

Ennek ellenére nem állítunk valótlant, ha azt mondjuk, hogy a spanyol bajnokság mind a játékosok, mind pedig a szurkolók számára rendkívül sokat jelent. Miközben mindenki izgatottan várja, hogy ki lesz a Real Madrid ellenfele a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, Zidane-nak minden egyes hétvégén azt kell kitalálnia, hogy miként keltse fel a blancók érdeklődését. A Madridnak minden egyes mérkőzésen harcolnia kell, a fiatalok pedig biztosan bizonyítani akarnak.

Igaz, hogy Zidane az utóbbi időben rotálta játékosait, de az olyan fiatalok, mint Theo, Llorente, Vallejo, Achraf vagy Ceballos, akik igényelnék a fejlődéshez a játékperceket, nem igazán kaptak lehetőséget. Rájuk jelenleg nem lehet építeni, hiszen túlságosan zöldfülűek ahhoz, hogy komolyabb ellenfelekkel nézzenek szembe, de Zidane-nak így is sokkal többször kellene használnia őket.

Az olyan, jelenleg kezdő játékosok, mint Cristiano, Ramos vagy Modrić sem lesznek már fiatalabbak, szükségük van a pihenésre. Emellett formában is kell maradniuk, hiszen úgy tűnik, hogy ismét élvezik a játékot, de Zidane-nak okosan kell kevernie a lapokat, mindenkit be kell vonnia a játékba.

Theo

Miért maradna a következő idényben Ceballos, Llorente vagy Theo, ha még olyankor sem kapják meg a bizonyítási lehetőséget, ha a Real Madrid a bajnokságot már meg sem nyerheti. Az Asensio, James, Isco vagy Morata által fémjelzett B-csapat sokkal jobb volt, mint a jelenlegi, ez biztos. De Zidane akkor is használta őket, amikor még volt tétje a meccseknek. Most jött el az ideje, hogy a fiatal ígéretek megkapják a bizalmat, az állandó kezdők pedig pihenhessenek és készülhessenek az előttük álló BL-párharcra.

A tavaszi madridi de…

A tavaszi madridi derbi időpontja véglegesedni látszik. Mivel mindkét csapat érdekelt UEFA-tornákon, így az előzetes hírek szerint április 8-án, vasárnap kerül megrendezésre az összecsapás. Az Atlético a találkozó előtt csütörtökön játszik az Európa-ligában, a Real Madrid pedig a találkozót követően lép pályára a Bajnokok Ligájában. Az UEFA jelenleg azon munkálkodik, hogy a blancók találkozóját szerdán rendezzék meg. A Real Madrid továbbá azt is szeretné elérni, hogy a bajnoki összecsapás minél korábban kerüljön lebonyolításra, hogy így több idő maradjon a pihenésre a sorsdöntő BL-találkozó előtt. Ebbe azonban a szintén ezen a napon megrendezésre kerülő madridi félmaraton szólhat bele.

Tovább

A meg nem értett Isco

Isco a Real Madrid teljesen félreértett játékosa. Annak ellenére, hogy a tavalyi év trófeáinak megszerzésében kulcsszerepe volt, a málagai srácot még mindig nem értik meg igazán. A szurkolók tisztelik, bár nem tudják hova tenni a jelenlegi helyzetét, de Zidane nem adta meg neki azt a bizalmat és figyelmet, amit igényelne. Mindeközben néhány sajtóorgánum brutális kampányt indított a Real Madrid legjobbja ellen.

A blancók számára Isco nélkülözhetetlen. Meghatározó játékos tud lenni, még akkor is, ha az elmúlt időszakban meglehetősen kevés lehetőséget kapott. Példátlan nyomás alatt áll. Minden rosszért, ami a Real Madriddal történik, őt okolják. A formánkívüliség, a lassú játék… Ezzel igazolják a kezdőcsapatból való kihagyását, még akkor is, ha van egy másik játékos, Karim Benzema, akivel kapcsolatban vajh mi kevesen követelnek magyarázatot az edzőtől.

Isco

Ráadásul Isco nem csak a Real Madrid, de a spanyol válogatott edzője számára is fontos elem. Julen Lopeteguinél rendszerint kezdő, az Olaszország elleni nagyszerű teljesítményének emléke pedig még mindig aktívan él a fejekben.

Meglepő, hogy vannak, akik azt szeretnék, hogy a játékos elhagyja a Real Madridot. De ez nem történhet meg. Nem mehet el. Lehet, hogy nincs jó formában, sőt, lehet, hogy rossz fogmában van, de a fővárosi együttes számára alapvető fontosságú játékos. Biztos vagyok benne, hogy Zidane az elkövetkezendő meccseken, különösen a BL-ben bizalmat fog szavazni neki és megfelelően fogja kezelni.

Isco egy meg nem értett játékos, de a Real Madrid és a spanyol válogatott számára alapvető fontosságú a jelenben és a jövőben egyaránt.

A Nike a Real Madrid…

A Nike a Real Madridot akarja. Az amerikai sportszergyártó részben finanszírozná Neymar átigazolását, illetve a Barcelonáéval megegyező, évi 105 millió eurós szerződést ajánl a blancóknak, amennyiben a spanyol gigász lecseréli a jelenlegi szponzor Adidast, amely mindösszesen évi 40 millió eurót fizet a klubnak.