Gy. András
Karim Benzema: A Real Madrid meg nem énekelt hőse
A Real Madrid 2014-15-ös idénye egy tökéletesen indult, viszont katasztrofálissá vált házassághoz hasonlítható. De a végén nem csak Don Carlo távozott. A legendás Iker Casillas is elhagyta nevelőegyesületét, 725 mérkőzés után. A spanyol távozásával a kapitányi karszalag a jogos utódhoz, Sergio Ramoshoz került.
A Real Madrid csatára, Karim Benzema is kapott valamit Iker hagyatékából, mégpedig a bűnbak láthatatlan karszalagját. Ez annak jár, akit a sajtó és a megbocsátani képtelen Real Madrid szurkolók minden olyan esetben kínpadra fektetnek, ha a csapat nem éri el a hőn áhított célt.
A bűnbak-karszalagot Iker Casillas viselte a Mourinho-korszak óta, de a Szent, illetve Khedira távozása után az vitathatatlanul átszállt Karim Benzemára.
Az első generációs galaktikus-éra vége, a Calderón-éra kezdete
Az első generációs galaktikus-éra akkor ért véget, amikor Florentino Pérez 2006 februárjában lemondott a Real Madrid elnöki posztjáról, miután a Real Madrid minden fronton gyengén szerepelt. Figo 2005 nyarán az Interhez távozott, Zidane pedig visszavonult a labdarúgástól a 2006-os világbajnokság után.
Ramón Calderón váltotta Pérezt. Ő leigazolta Ruud Van Nistelrooy-t a Manchester Unitedtől és Fabio Cannavarót a Juventustól. Van Nistelrooy és Cannavaro mindketten nagynevű játékosok voltak, de a galaktikusokkal összehasonlítva jóval kisebb felhajtást generáltak. Calderón első két évében két bajnoki címet nyert a csapat (2006-08). De a Real Madrid a BL-ben továbbra is szenvedett, 2002 óta nem tudtak túljutni a legjobb 16 csapaton.

Következő generációs galaktikusok
2009 januárjában Ramón Calderón korrupciós ügyek miatt lemondott a klub elnöki posztjáról. Ezután elnökválasztás következett, melynek eredményeképp Florentino Pérez ismét az elnöki székbe ülhetett.
Pérez ismét szupersztárok érkezését ígérte, akik segítségével a klub ismét felülhet majd Európa trónjára, hiszen ez utoljára 2002-ben történt meg. Először jött Kaká, Cristiano Ronaldo, Karim Benzema és Xabi Alonso. A következő években őket követte Di María, Özil, Modric, Bale, Kroos és James.
2009 nyarán, Florentino Pérez irányítása alatt a Real Madridnál holland népvándorlás következett be. Sok tehetséges játékosnak kellett távoznia, hogy helyet csináljanak a galaktikusoknak. Arjen Robben, Wesley Sneijder, Klaas-Jan Huntelaar és Royston Drenthe azonnal ennek áldozatául estek. Huntelaar ráadásul úgy, hogy néhány hónappal előtte érkezett. Kellett a hely Karim Benzemának.
Harc a francia aláírásáért
A Real Madridnak meg kellett küzdenie a Manchester Uniteddel Karim Benzema aláírásáért. Nem volt titok, hogy a United akkori menedzsere, Sir Alex Ferguson csapata Lyon elleni 2008-as mérkőzése óta nagy csodálója volt Karimnak, az akkori mérkőzés után még egy United-mezt is ajándékozott a játékosnak.
A Madrid egy szerény 35 millió eurós ajánlattal nyitott. A United ennek ismeretében 40 milliót ajánlott, hogy meggyőzzék a Lyont. De a Madrid 41 millió euróval rájuk licitált, a Karimmal folytatott előrehaladott tárgyalások során pedig teljesítmény és trófea-függő bónuszokat ajánlottak, így a francia aláírását ők szerezték meg. Sir Alex elismerte a sajtónak, hogy a United is próbálta megszerezni a franciát.
„Megpróbáltuk megszerezni Benzemát 21 évesen, mivel úgy gondoltam, hogy javulnánk vele. Jó fizikumú, jó gólmutatókkal rendelkezik, szóval megérte volna az a kis plusz, mivel még nagyon fiatal volt. De amikor már 42 millió euróról beszéltünk, az túlzás volt. A 35 millióra még azt mondom, hogy igazságos.”

Egy Ruud-kezdet
Karim első éve nem úgy sikerült a Real Madridban, ahogy szerette volna. Nehezen alkalmazkodott a spanyol bajnoksághoz. A spanyol nyelvtudás hiánya miatt nem találta a közös hangot a csapattársakkal, a pályán sem tudott hatékonyan kommunikálni. A klub ikonja, francia honfitársa Zinedine Zidane kelt a védelmére: „Mindenki nyugodjon meg. Még engem is kritizáltak az első két hónapomban. Karim tehetséges srác, időre van szüksége.”
Karim a Deportivo ellen debütált a bajnokságban. A következő hónapban egy Nistelrooytól kapott gólpassz után talált először a hálóba bajnoki meccsen a Xérez ellen. Karim amolyan tessék lássék módjára folytatta az első idényét.
A francia nem igazán jutott lehetőséghez, mivel az akkori edző, Manuel Pellegrini inkább Higuaínt preferálta, aki 27 bajnoki góllal zárta az idényt, megelőzve a svéd Zlatan Ibrahimovicot, Cristiano Ronaldót és Karim Benzemát, Messi mögött a második helyen.
Csalódástkeltő idényét 27 meccsen 8 bajnoki találattal zárta Benzema. A Real Madrid egy újabb gyenge idényt zárt, miután a csapat továbbra sem tudott bejutni a BL legjobb 8 csapata közé, illetve másodikként végeztek a bajnokságban is. De ez nem minden. A klub valószínűleg történelme legmegalázóbb pillanatát is ekkor élte meg, amikor a spanyol óriást kiejtette a Király-kupából a harmadosztályú Alcorcón, 4-1-es összesítéssel.
A Special One érkezése
A Real Madrid 250 milló eurót fektetett be, mégis trófea nélkül maradt, edzőváltásra volt szükség. Manuel Pellegrini szerződését felbontották, az önjelölt Special One, José Mourinho érkezett.
Karim már az első időszakban kritikákat kapott Josétól. A portugál állítólag úgy bánt Karimmal az edzéseken, mint egy iskolás kölyökkel. Azt üvöltötte neki, hogy „ha csak miattad lennék itt, délben tartanám az edzéseket, mert 10-kor félálomban érkezel meg, de 11-kor már újra el is alszol.”
De ezzel nem volt vége. José egy sajtótájékoztatón is odapörkölt Karimnak. „Ez szégyen. Még csak nem is egy macska. Ő egy nyúl!”
Később aztán azt is mondta a tréner, hogy „az edzések nem tudnak megkezdődni 10 óráig, mert Karim sosincs ott időben. Tehetséges, de ez nem elég. A Madridnak egy fürge csatár kell, nem egy kedvetlen.”
Pellegrinihez hasonlóan José is Higuaínt preferálta Karimmal szemben. A franciának meg kellett szoknia, hogy csere. Higuaín novemberi hátsérülésének köszönhetően azonban a kezdőben találta magát, majd megtalálta góllövő cipőjét is. Betalált az Ajaxnak, a Mallorcának és a Sevillának is, a Levante és az Auxerre ellen pedig mesterhármast szerzett.
Karim kiérdemelte José dicséretét is, aki az egyik sajtótájékoztatón a következőt mondta: „Karim jól halad, megváltozott, boldog, elégedett madával. Ha Karim így folytatja, támogatni fogjuk őt, meg fogjuk köszönni neki és dicsérően beszélünk róla a sajtótájékoztatókon is.”
Karim a 2010-11-es idényt Király-kupa győzelemmel zárta. 26 gólt termelt az idényben, második volt Cristiano mögött.
Súlyveszteség és első számú csatárrá válás
A legtöbb Karimot ért szurkolói és médiakritika a játékos testfelépéítését célozta. 2011 nyarán fogyókúrába kezdett. 8 kg-mal könnyebben érkezett vissza az első edzésre, mint ahogy nyári szünetre távozott. Az előszezonban mutatott néhány remek teljesítmény után José úgy döntött, hogy Karim lesz a blancók első számú csatára.
Karim lendületben maradt, tovább vitte előző idényben mutatott remek formáját. Nagyszerűen teljesített az ősi rivális Barcelona ellen, több gólt is szerzett. Gólpasszt adott Özilnek a spanyol szuperkupa első mérkőzésén, a visszavágón pedig ő maga is betalált. 2011 decemberében ismét gólt lőtt a katalánoknak, alig 21 másodperccel a kezdés után. Ez a gól lett az El Clásicók történetének leggyorsabb találata.
Minőségi játékával kiérdemelte az év francia labdarúgójának járó címet is 2011-ben. A spanyol média, amely első idénye után Nicolas Anelkához hasonlította gyenge szereplése miatt, dicsérte feljavult teljesítményéért. Karim a bajnoki győzelemnek is komoly részese volt, 21 gólt szerzett 34 bajnokin.

Szenvedés, trófea nélkül
José harmadik Real Madridnál töltött idénye során ismét nyílt küzdelem folyt a középcsatár posztért a habfehéreknél. Komoly elvárások voltak Karim Benzemával szemben remekül sikerült előző idénye után. Mindenesetre mind Higuaín, mind a francia szenvedett a pálya utolsó harmadában, nem tudták kellő hatékonysággal kihasználni az olyan tehetségek által megteremtett gólhelyzeteket, mint Cristiano, Kaká, Özil, Di María, Modric és Xabi.
Az idény első felében a Real Madrid 4 vereséget és 3 döntetlent számlált, így a bajnoki remények hamar elszálltak. A Special One nem tudta eldönteni, hogy ki legyen az első számú támadó, így folyamatosan rotálta őket. A francia felejthető szezont hozott, 11 bajnoki gólt számlált 30 pályára lépés alkalmával.
A Real Madrid formája valamivel javult az idény második felére, 1 vereség és 3 döntetlen jutott erre az időszakra. De ez sem volt elég a címhez, hiszen a bajnokságban második helyen végeztek (15 ponttal a Barcelona mögött). Ahogy közeledtünk a szezon befejezéséhez, a Real Madridot kiejtette a Dortmund a Bajnokok Ligája elődöntőjében, az Atlético Madrid pedig a Király-kupa döntőjében mért fájó vereséget a blancókra.
Mourinho ment, Carletto jött
Miután a portugál olyan rendíthetetlen harcosok ellen állt ki nyilvánosan, mint Casillas, Ramos, Pepe és Ronaldo, a Real Madrid pedig minden sorozatban gyengélkedett, Mourinho ideje lejárt a spanyol fővárosban.
Amikor Carlo Ancelotti átvette a Real Madridot, egy megosztott öltözőt kellett újra egységesítenie, illetve az európai trófeát kellett újra elhoznia a spanyol fővárosba, miután elődje, José Mourinho 3 év alatt erre nem volt képes.
Carletto nem tudta meggyőzni Higuaínt a maradásról, így Karim maradt az egyetlen igazi csatára, a saját nevelésű Moratával mögötte. Az argentin mellett Kaká is távozott, viszont jött Gareth Bale.
Karim Benzema 24 góllal zárta az idényt. A legjelentősebb góljai ebben az időszakban: az Almería elleni csodálatos találata, a Bayern München elleni 1-0-s meccsen lőtt győztes gólja a BL-elődöntő odavágóján, dupla a Barcelona ellen. A Real Madrid végül végre 12 év várakozás után megnyerte a Bajnokok Ligáját, de elhódították a spanyol kupát is, így Karim végre BL-győztesnek mondhatta magát.
Az éremnek két oldala van
A Real Madrid duplázott, majd jól kezdte a következő idényt is. Ott folytatták, ahol az előző idényben abbahagyták. Megnyerték az Európai Szuperkupát. Karim 5 évre szóló szerződést írt alá, ami 2019-ig köti a klubhoz.
Az idény első felében a Real Madrid 22 meccses győzelmi sorozatot produkált, ezalatt Karim Benzema 14 gólt számlált.
Az idény második felében fáradtság és sérülések sokasága (leginkább Luka Modric kiválása) miatt botladozott a Real Madrid. A Villarreal elleni döntetlen, az Athletic elleni sokkoló vereség után a habfehérek elveszítették a vezető pozíciójukat. Az üldözött üldözővé vált. Ez elegendő is volt a Barcelonának, akik megnyerték a bajnokságot. A BL-ben a Real Madridot a Juventus búcsúztatta az elődöntőben, a Király-kupától pedig már a legjobb 16 között búcsúztak az Atlético ellen.

Carletto ki, Benítez/Zidane be
A trófea nélküli 2014-15-ös idény után Ancelotti munkáját kezdték megkérdőjelezni. Több Real Madrid játékos, köztük Sergio Ramos és Ronaldo is támogatásáról biztosította Ancelottit a közösségi médiában. A klub vezetőségét, illetve Florentino Pérezt azonban ez nem igazán hatotta meg, megváltak Ancelottitól és Benítezt hozták a helyére.
Karim az első perctől kezdve élvezte az új edző támogatását. A sajtónak elmondta: „Benzema nagyszerű játékos, az egyik célom az idényben az, hogy átlépje a 25 gólos határt. Nagyon bízom benne, rendelkezik a kellő leleményességgel ahhoz, hogy bármilyen támadásban bármilyen támadókkal együtt tudjon működni.”
Karim meg is hálálta a mester bizalmát, hiszen 18 gólig jutott a spanyol szakember regnálása alatt, amihez Zidane irányítása alatt még 12-t hozzátett, így elérte a 30-at. Egyik gólja egyenlítést jelentett a Barcelona ellen, amikor akrobatikus mozdulattal juttatta hálóba a labdát Kroos megpattanó beadása után.
Az idény végén a Real Madrid ismét lemaradt a bajnoki címről, 90 ponttal végeztek, minimálisan lemaradva a 91 pontos bajnok Barcelonától. A Király-kupából kizárták az együttest Cheryshev pályára küldése miatt. Az idény, ami úgy tűnt, hogy katasztrofális lesz, végül nem lett az, mivel a Real Madrid 11. alkalommal ülhetett fel Európa trónjára. Ez volt Karim második BL-győzelme.
Se veled se nélküled kapcsolat a madridistákkal
A Real Madrid egy olyan klub, amely minden más klubtól különböző elvárásokkal operál. Ezeket emberi léptékkel szinte lehetetlen teljesíteni. Az ember azt gondolná, hogy az edző, aki 12 év után elhozta a várva várt BL-győzelmet, kap egy újabb évet, hogy kijavítsa az elkövetett hibákat. De Madridban nem. Még a jelenkor Real Madridjának legfontosabb játékosától jövő támogatás sem elég ahhoz, hogy megmentse Carlót a menesztéstől, akit egy évvel és egy nappal a La Decima megnyerése után elküldtek.
Nézzük azt a londoni csapatot, amelyet Arsenal FC-nek hívnak. Ezt a csapatot 1996 óta Arsene Wenger menedzseli, 0 BL-címmel, 2003 óta pedig 0 bajnoki címmel. 2017 következik, Wenger pedig még mindig az Arsenal menedzsere, miközben az ellenfelek szurkolói azt remélik, hogy amíg ez így is marad, az Arsenal nem nyer bajnokságot vagy BL-t.
Nem azt mondom, hogy a Real Madrid kövesse ezt a példát, de a Real Madrid türelmetlensége és intoleranciája a szurkolókra vezethető vissza. Minden játékos, aki a Bernabéu gyepére lépett, megtapasztalta már a füttyszót és a fújolást. A nagyszerű Zidane-t is fütyültél, Cristianót pedig még most is támadják, akárhányszor nem képes felnőni a Real Madrid lehetetlen elvárásaihoz.
Karim Benzema lett az új bűnbak Casillas távozása után. Madridisták fütyülik minden alkalommal, amikor nem hozza a legjobbját, ezek a fotel-edzők nem képesek megérteni, hogy Karim nem az a típusú játékos, aki 50 gólt rúg egy idényben. Ő olyan, aki ennek a felét meglövi egyedül, a másik feléhez pedig hozzásegíti a többieket.
Karim 8 idénnyel ezelőtt csatlakozott a Real Madridhoz, de minden egyes idényében kritizálták valamiért. Annak ellenére, hogy kiváló kapcsolata volt korábbi edzőivel, Mourinhóval és Ancelottival, illetve jelenlegi trénerével, Zidane-nal is remek viszonyt ápol, a spanyol sajtó és a szurkolók folyamatosan támadják: kövér, lusta, érdektelen. Volt néhány meccs, amelyek során a BBC-nek nem sikerült a góllövés. De mindig Karim volt, akire a mostoha bánásmód jutott.
Karim első idénye bevallottan gyengére sikerült. De senkinek nem lett volna könnyű 21 évesen teljesen megváltoztatnia az életét és Lyonból Madridba költözni. Karim nem beszélt spanyolul, egy idegen nyelv elsajátítása pedig nem egyszerű. Időt vesz igénybe. Továbbá 21 évesen még tapasztalatlan játékos volt, aki éppen csak kezdte megcsillogtatni a nagyságát. Időre volt szüksége, hogy hozzászokjon új életéhez, ami nem ördögtől való dolog.

Karim Benzema elbukhatott volna a Real Madridban. De keményen dolgozott, hogy kijavítsa gyengeségeit, Zidane és Mourinho segítségével pedig meg is fordult a szerencséje. José Mourinho a keménységével segítette hozzá Karimot a benne rejlő potenciál előhívásához. Azzal, hogy José a csapattársai előtt és a sajtóban fitymálta le a franciát, megalázta és megszégyenítette őt. Ez lökte ki Karimot a komfortzónájából, majd segítette a naggyá váláshoz vezető úton.
Karim szerencséje, hogy korábbi edzői és jelenlegi trénere sem osztják a fotel-edzők véleményét. Minden edzője tudta, hogy benne van a világklasszis, illetve nagy dolgokra van rendelve a Real Madridban.
Karim Benzema egy halálos befejező, egy előkészítő, agilis és erős, háttal a kapuhoz is hatékony, ahogy az utolsó védő elleni játékban is. Képes elvinni magával a védőket, ezzel lehetőséget teremteni a társainak a gólszerzésre. A francia emellett rendelkezik a kiváló egyérintős játék képességével. Ez olyasvalami, amit a madridisták és a futballszurkolók is élveznek. Ennek a képességnek köszönhetően gyakran felelős a BBC góljaiért, de a többi csapattársa találataiért is.
Az egyik legcsodásabb képessége talán a kapu előtti önzetlensége. Miközben a játékosoknak általában a fejükbe száll a dicsőség a gólszerzéstől, a kivételes Karim Benzema teljes nyugalommal teremt gólszerzési lehetőséget a csapattársainak olyankor, amikor az ellenfelek a legkevésbé sem számítanak erre. Valakitől, aki nem a gólok megszállottja, nem rossz, hogy mindig legalább 20 gólt szerzett az elmúlt 5 idényben.
Karim Benzema nem a világ legjobb 9-ese. Olyan legendákat figyelembe véve, mint Di Stéfano, Ronaldo Lima vagy Morientes, akik viselték a 9-es mezt, talán még nem is a Real Madrid történetének legjobbja. De nem is kell, hogy az legyen. Nagyszerű döntéshozó képességét figyelembe véve Karim Benzema sokkal több, mint egy 9-es. Inkább egy 9.5-ös.
Karim nem sóvárog a rivaldafény után. Nem akar megszállottan a csapata legeredményesebb góllövője lenni. A francia remek példája annak, aki csapatjátékos és kész beáldozni magát a csapat érdekeiért.
Bevallom, én is szidtam Karimot a kihagyott helyzetekért, majd ugyanazon a meccsen le is nyűgözött valamivel. Gondolom a legtöbb Real Madrid szurkoló átélte már ezt.
Talán Ruben Jimenez, a Marca újságírója jellemezte a legjobban Benzemát, amikor azt írta: „A francia egy bohém, egy költő, akinek lomha stílusa művészet. Karim egy csatár, aki arról álmodik, hogy irányító legyen, miközben mindkettőből a legjobbat nyújtja.”
Zidane kertje márpedig rendezett
Szerencsés?
Hadd mondják, hogy minden azért történik, mert Zidane szerencsés. Hadd higgyék, hogy a Madrid sorozata a szerencsének köszönhető. Mindeközben a csapat nyer, a trófeák csak érkeznek a Real Madrid vitrinjébe, Zidane pedig megerősíti pozícióját.
Kifogyhatatlan tartalék négylevelű lóherékből
Az állandó elmélkedés arról, hogy a francia edzőnek egy egész sor négylevelű lóheréje van, megköveteli, hogy alaposabban megvizsgáljuk a kérdést. Ha tényleg rendelkezik ilyen szerencsehozó növénnyel, az csak azért van, mert sokat dolgozott a kertjén, elültette a remény magjait, amelyeket megfelelően gondozott. Ebben rejlik Valdebebas titka. Ez Zidane józan ész alapú megközelítése, amit mások nem értenek.

Nyomás alatt
Ha Zidane elfogadta volna a kimutatások eredményét és a kívülről érkező nyomás alatt meghajlott volna, akkor meggyőződésem, hogy ez a Real Madrid nem lenne klubvilágbajnok. Ha hallgatott volna azokra, akik se nem médiumok, se nem rendelkeznek látnoki képességekkel, akkor Karim Benzema még csak ott sem lett volna a Japánba tartó gépen, Cristiano Ronaldót pedig még a rendes játékidőben lecserélte volna, mielőtt a portugál sztár végleg eldöntötte a meccset a hosszabbításban szerzett duplájával. Zidane hű maradt saját elképzeléseihez és hitéhez, bízott Benzemában, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a csatárnak játékidőre van szüksége ahhoz, hogy teljesíteni tudjon a pályán. Hogy visszatérjek a kertes hasonlatomhoz, Guti egyik mondatával fejezném be a mondandómat: aki nem érti, „nyugodtan elmehet pipacsot szedni”.
A szurkolók küldenék, ő menne, sokan vinnék. Mi lesz veled, James?
James Rodríguez Zinedine ZIdane irányítása alatt nem jut állandó lehetőséghez a Real Madridban, sőt, nyugodtan kijelenthetjük, hogy epizódszerep jut neki. Nem volt ez másképp a klubvilágbajnokságon sem, ahol bár a döntőben sokan arra számítottak, hogy pályára lép, végül a cserepadon maradt.
„Boldog vagyok itt, de többet akarok játszani” – mondta a kolumbiai Yokohamában. „Örökre Madridban akarok maradni, de mindenre gondolnom kell, meg kell vizsgálnom a lehetőségeimet. Vannak ajánlataim, most lesz hét napom, hogy gondolkozzak.”

A minap az egyik legnagyobb madridi sportlap, az AS szavazásra bocsátotta a kérdést: Szeretné-e, hogy James távozzon a Real Madridból?
Érdekes és árulkodó eredmény született: a szavazók jelentős része, 70,85% gondolja úgy, hogy a kolumbiainak nincs helye a királyiaknál, és mindössze 29,15% voksolt a játékos maradása mellett.
Pletykaként terjed az is, hogy a játékos már az angliai tartózkodáshoz szükséges vízumot intézi, így talán nem túlzás az AS összeállítása sem a játékos lehetséges állomásairól:
1. Manchester United
Pogba érkezése előtt az angol lapok tényként közölték, hogy a United 76 millió eurós ajánlatot tett le az asztalra a játékosért. Mourinho csapata kreativitás hiányától szenved a középpálya közepén, James pedig alkalmas lehet az űr betöltésére a jelenleg az angol bajnokság 6. helyén tanyázó csapatnál. Pletykák szerint Anthony Martial távozhat az Old Traffordról, ami megnyitná a kaput James előtt.
2. Chelsea
Egy angol lap a napokban elhintette, hogy a Chelsea 90 millió eurót is megadna Jamesért, miután Oscar a kínai Shanghai SPIG csapatához szerződik. Antonio Conte a kolumbiai nagy rajongója, és akár már télen megpróbálhatja megszerezni a játékost.
3. Inter Milan
A klub új kínai tulajdonosai nagyon szeretnék visszajuttatni a milánói együttest a Serie A élmezőnyébe, amit az elmúlt időszakban csak távoli szemlélőként figyelnek. A Corriere dello Sport szerint James ott van az alelnök, Zanetti kívánságlistáján.

4. PSG
Unai Emery irányításával a PSG még nem tudott meghatározót alkotni a francia bajnokságban a legutóbbi szerzeményekkel, Ben Arfával és Jesével, jelenleg harmadik helyen állnak. Nasser Al-Khelaifi és Florentino Pérez jó kapcsolata fontos lehet egy megállapodás létrejöttekor. A katari elnököt meglehetősen frusztrálja a csapat gyengébb BL-szereplése az utolsó fordulókban, James igazolásával pedig kapna egy lökést a középpálya.
5. Juventus
A zebrák nyáron már megpróbálták szerződtetni a kolumbiait Paul Pogba távozása után, de végül Miralem Pjanic érkezett a Romából. A bosnyáknak eltartott egy ideig, amire megtalálta helyét a csapatban, de egy Jamesszel alkotott páros félelmetes lehet. Az olasz Gazzetta dello Sport szerint az olasz bajnok szorosan követi James fejlődését és versenyben van az aláírásáért.
Mivel a Real Madrid nem igazolhat a télen, sokkal valószínűbb, hogy a nyár egyik sokrészes szappanoperája lesz James ügye.
A Real Madrid nyári tervei – Megnyílt az átigazolási piac
Egy galaktikus igazolás: Aubameyang vagy Dybala
A Borussia Dortmund támadója, Pierre-Emerick Aubameyang az előző nyáron is a Real Madrid célpontja volt, ráadásul a játékos nem csinált titkot abból, hogy egyszer szeretne a Bernabéuban játszani. Persze a gaboni támadó leigazolásához komoly versenyt kell majd megvívni az európai sztárklubokkal.

A Bundesliga-óriás nyilvánvalóan nem akarja olcsón adni sztárjátékosát, ha pedig a felek nem tudnak megegyezni, a Madrid a Juventus támadója, Paulo Dybala felé fordíthatja a figyelmét.
James és valószínűleg Isco eladása
A kolumbiai és a spanyol középpályás valószínűleg a Real Madrid más klubok által leginkább vágyott két játékosa, ráadásul a Bernabéu sem lenne túlságosan csalódott, ha elveszítené őket. James helyzete lassan tarthatatlanná válik, ráadásul már ő is hangot adott annak, hogy nyitott lenne egy váltásra, miután Zidane kezei alatt rendkívül korlátozottan jut lehetőséghez. A bíróság döntése miatt a januári váltás meglehetősen valószínűtlen, de James számára a friss döntés szerencsés fordulatnak számít, hiszen így nagy valószínűséggel nyáron távozhat, különös tekintettel arra, hogy mennyi kérője van Európában.

Isco helyzete nem ennyire egyértelmű. A spanyol válogatott játékos tavaly nyáron közel állt a Tottenhamhez és a Málagához is, de ebben az idényben Zidane keretének aktív részese lett. Mindenesetre ő is szeretne még több időt a pályán tölteni, nyáron pedig biztosan sok ajánlat fog érkezni érte.
Vallejo visszatérése Pepe szerződéshosszabbításának elmaradása esetén
Pepe szerződése 2017 júniusában lejár, még nem hosszabbított, ami lehetővé teszi számára, hogy januártól szabadon tárgyaljon más együttesekkel.

Jesús Vallejo kitűnő formában játszik kölcsönben az Eintracht Frankfurt együttesében, ő az egyik opció Pepe pótlására, bár lehetséges, hogy az átigazolási tilalom csökkentése miatt a Dortmund védőjéért, Sokratisért jelentkezik be a klub.
Mariano kölcsönadása
Zidane a rotáció elkötelezett támogatója, lényegében szinte az egész keretnek biztosított már játéklehetőséget, amit a dominikai támadó maximálisan ki is használt. Hat alkalommal léphetett pályára, öt gólt szerzett. Nyáron voltak ajánlatok a 23 éves csatárért, de Zidane úgy döntött, hogy Morata és Benzema mögött megtartja őt. Mindenesetre a pénzköltési lehetőség megnyílása miatt valószínűsíthető, hogy Mariano kölcsönbe kerül, hogy tapasztalatot szerezzen valahol.

A kölcsönben lévő játékosok: Marcos Llorente, Diego Llorente, Borja Mayoral…
Marcos Llorente a visszatérés határán volt az Alavésnél töltött kölcsönjátékból, miután Casemiro két hónapra kidőlt. Mateo Kovacic azóta bejátszotta magát az edző elképzeléseibe, így Llorente kölcsönben töltött ideje valószínűleg valamivel meghosszabbodik.
Diego Llorente vélhetően egy harmadik évre is kölcsönben marad, miután a Rayónál és a Málagánál is sikeres volt a kölcsönjátéka, miközben Mayoral nem sok lehetőséget kap a Wolfsburgban, így a fejlődése érdekében ő sem tér még haza.

Versenyhelyzet teremtése a szélső védő poszton
Dani Carvajal és Marcelo alapkezdők a védelem két szélén, de nem igazán van verseny ezeken a posztokon. Danilo csalódást keltő volt, Fabio Coentrao pedig lényegében az egész idényben sérüléssel bajlódik. Nacho sokoldalúsága jelent némi biztosítékot, ráadásul minden alkalommal, amikor lehetőséget kapott, remekül teljesített. De ha a Real kikerül az átigazolási piacra, akkor a kívánságlistájuk elején ott lesz egy szélső védő is.
Egy másik opció Achraf Hakimi. A Castilla jobb oldali védője remek formában játszik az utánpótlásban, 2016 legígéretesebb marokkói játékosának választották, októberben pedig a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott Kanada ellen.
Florentino Pérez: A klub a történelme egyik legjobb korszakát éli
„2016 egy olyan év volt, amit mi, madridisták soha nem fogunk elfelejteni. A labdarúgó csapattal három éven belül másodszor tripláztunk nemzetközi szinten: a Tizenegyedik, az Európai Szuperkupa és a klubvilágbajnokság.”
„A labdarúgó klubunk csodálatos kerettel rendelkezik, Zidane személyében pedig csodálatos edzővel, aki reményt és izgatottságot adott az egész madridizmusnak. Külön szeretném megemlíteni a legutóbbi Aranylabda győztesét, Cristiano Ronaldót. Negyedik alkalommal nyerte meg a címet, ami megmutatja, hogy micsoda fantasztikus labdarúgó, illetve már most a Real Madrid legendája.”
„Továbbra is egy csodálatos kosárlabda csapat játékát élvezhetjük egy olyan korszakos edzővel, mint Pablo Laso. Ez egy újabb címekkel teli év volt, a bajnoki-, és a Király-kupa-címmel, ami tovább növelte a szurkolók rajongását.”

„Szeretnénk, ha a szurkolók továbbra is büszkék lennének a címerünkre, a mezünkre, keményen fogunk dolgozni a végsőkig, a világ legjobb klubjának képviseletével járó felelősség teljes tudatában.”
„A Real Madrid a 114 éves történelmének egyik legjobb időszakát éli. Szociális, pénzügyi és sportszempontból is irányadók vagyunk, különös hangsúlyt fektetve az összetartásra. Az alapítványunk nemzetközi viszonyítási alap, amely reményt ad azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá, különösen a gyermekeknek.”
„Remélem, hogy mindenkinek boldog lesz a karácsonya, a 2017-es év pedig nagyszerűen sikerül mindannyiunk számára, jövőre pedig újra találkozunk ugyanitt.”
Angol pletykák szeri…
Angol pletykák szerint az Arsenal szeretné megszerezni Iscót. A londoniak először 20 millió eurós ajánlattal indítanak, de a pletykák szerint a Real Madrid legalább 30 millió fontot szeretne.
Max Blau (a Nike egy…
Max Blau (a Nike egyik alelnöke): „A cipők kialakítása Cristianóval kezdődik. Szerintem ő csodálatos, de ő mindig azt mondja, hogy képes javulni. Azt mondja, jobbá tud válni, ezért bele is teszi a saját részét, de részünkről is szükséges van arra, hogy mi is hozzátegyük a magunkét. Ez nagy nyomás alá helyez minket. Ki kell találnunk valamit, amivel segíthetünk neki. Így jött ki az új Mercurial Superfly. Minden játékosnak megvan a kedvenc színe, az pedig bizonyított tény, hogy a játékosok fejében a cipő színe kémiai folyamatokat indít be. Ha jobban érzed magad, jobban játszol. A színválasztás legfőbb oka, hogy önbizalmat adjon. Cristiano például nem szereti a feketét, mivel azt mondja, hogy lassúnak hat, ő pedig gyorsnak akarja érezni magát. Néha azt mondom, hogy nyertem néhány Grand Slamet, BL-t és pár világbajnokságot. Hiszek abban, hogy ezeknek a sikereknek mi is a részesei vagyunk. A munkám legérdekesebb része az, hogy erősíthetjük az ember tehetségét. A klub az ember, de a terméknek is hatalmas szerepe van. Ugyanaz a személy ugyanolyan állapotban jobban fog teljesíteni, ha jobb terméket visel.”
A klubvilágbajnokság…
A klubvilágbajnokság döntőjében a zambiai játékvezető, Janny Sikazwe egy Sergio Ramos által elkövetett szabálytalanság során hezitált, először úgy tűnt, sárga lapot ad a csapatkapitánynak, ami azt jelentette volna, hogy a Kashima emberelőnybe kerül, de végül nem mutatta fel a lapot. A sípmester az ügy kapcsán a következőt mondta: „Ez egy félreértés volt. Az asszisztensem és én, nem értettük meg egymást. Szólt nekem a szabálytalanságról, és azt mondta a fülembe, hogy „nincs lap”, de én először csak annyit értettem, hogy „lap”.”
Kylian Mbappé, a Mon…
Kylian Mbappé, a Monaco támadója elmondta, hogy korábban visszautasította Zidane ajánlatát és nem igazolt a Real Madridba. A fiatal csatár a Castillában játszott volna, de más utat választott.
A Real Madrid szeret…
A Real Madrid szeretné megszerezni a Sao Paulo fiatal játékosát, Augusto Galvant a Castilla csapatába.