Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

James édesanyja: Egy dolog a sértegetés, de a halálos fenyegetés az más

A fenyegetések: „Először csak én kaptam fenyegetéseket. Beléptem a Twitter fiókomba, ahol azt láttam, hogy minden tele van a ’James orgullo nacional’ (James, nemzetünk büszkesége) bejegyzésekkel. Megosztottam egy bejegyzést azzal kapcsolatban, hogy mennyire meghatódtam és milyen hálás vagyok. Egy nő reagált, mondván óvszert kellett volna használnom. Válaszoltam neki, hogy talán megfogadhatná a saját tanácsát, akkor nem lenne ennyi ember, aki butaságokat beszél. Ezt követően kaptam az első fenyegetést a Legión Holktól. Elmondtam Jamesnek, ő pedig azt javasolta, hogy jelentsük a rendőrségnek. Visszaléptem a Twitterre, ahol azt láttam, hogy a Legión Holk támad: azt írták, hogy ő egy nemzeti szégyen, és még további hülye üzeneteket. Aztán újabb fenyegetések érkeztek, mondván hogy úton vannak a házam felé, felfegyverkezve, hogy meg fogják ölni a fiamat, hogy ő egy szemétláda… Mindezt fegyvereket ábrázoló fotókkal megspékelve. Ekkor döntöttem el, hogy feljelentést teszek.”

Pilar Rubio Gómez

„Semmit nem tudunk róluk (Legión Holk). Amikor tiltottam őket, egy rémisztő üzenet érkezett. „Posztolj egy videót, amiben bocsánatot kérsz a légiótól! Ha nem, meg fogod bánni azért, ami történni fog a fiaddal. Meg fogsz halni, a kisbabáddal az oldaladon.” Az egy dolog, ha inzultálnak, de a halálos fenyegetés már más tészta. Nem gondolom, hogy bármilyen hasonló dolog történt volna Jamesszel korábban. Itt, Kolumbiában a legtöbb ember támogatja és szereti őt, de hackerek áldozataivá váltunk. Mindenesetre ezek általában csak 14,15 vagy 16 éves gyerekek, én pedig azt gondoltam, hogy ha ennyi idősen ilyet csinálnak, akkor mi fognak tenni felnőttként?”

„A rendőrség azt mondta, hogy ne válaszoljak nekik. Az üzeneteket Argentinából, Mexikóból és Kolumbiából küldték… Szerintem valamilyen csoport lehet.

„Kolumbiában túlságosan teret engedtünk az ilyen jellegű erőszaknak, kialakult az a teljesen elfogadott kultúra, hogy kinevetnek másokat, hogy alig várják egy közszereplő hibáját, hogy aztán viccet csináljanak belőle. Ha a közösségi médiát arra használnák, amire kellene, az rendben lenne, de a legtöbben ebből élnek.”

„Nem hallottam a Real Madrid felől, tegnap az AS-ban olvastam valamit arról, hogy az FBI is keresi a csoportot. Szerintem ez egy olyan csoport, akik arra specializálták magukat, hogy híres emberek fiókját törjék fel. De félelmetes. Amikor tegnap Madridba repültem, éreztem egyfajta megkönnyebbülést. Tudom, hogy James imádja a hazáját és ez nem fogja megakadályozni abban, hogy hazajöjjön.”

Pilar Rubio Gómez

Sérülten a válogatottban: „James nem érezte, hogy nyomás alatt tartanák, igazi profi, tudja, hogy ha nincs megfelelő állapotban, nem fog pályára lépni.”

A fiával kapcsolatos történetek a lapokban: „Megtanultam kezelni, már nem olvasom. Úgy döntöttem, hogy fenntartásokkal kezelem őket. 90%-a annak, amit írnak, nem igaz, a maradék 10% pedig félig-meddig, úgyhogy… A legjobb az, ha a háttérben maradok, de azt muszáj volt elmondanom, ami szombaton történt, mert ez már zaklatás, egy támadás, de nem gondolom, hogy történni fog valami.”

Az a bizonyos autós üldözés: „Nagyon mérges voltam, amikor a média akkora vihart kavart az autós esetnél. A média azért kreálja ezeket a sztorikat, hogy rontson az ember megítélésén, a fiam pedig bizonyos szempontból még gyerek. Egy mintakép, profi, családdal, a kislányával, feleségével… Sosem láttam semmilyen bizonyítékot az autós üldözésre vonatkozóan, kizárólag egy képet arról, hogy gyorsan hajtott úton az edzésre."

Pilar Rubio Gómez

Fia kapcsolata a klubbal és Zidane-nal: „A fiam igazi profi, a legjobbját próbálja nyújtani, mindig együtt van a többiekkel. A főnök a főnök. Sosem harcolt Zidane-nal vagy a Real Madriddal. Nem tudom, hogy honnan jönnek ezek a sztorik, de James sosem kritizál senkit és sosem mond rosszat senkire.”

Tovább

Amikor a Real Madrid felajánlotta Di Stéfanót a Manchester Unitednek

Mindkettőnek megvan az a szurkolói bázisa, varázsa, minősége, amire a futballvilág többi tagja csak irigykedve néz. A kétmeccses párharcot több mellékszál is körüllengte: Rooney mellőzése, José Mourinho egyértelmű csináld magad állásinterjúja, az isteni Cristiano Ronaldo visszatérése az Old Traffordra.

A párharc kapcsán teljes egészében a török bíró, Cüneyt Cakir vitatott és később döntő fontosságúnak bizonyuló döntésére irányult a figyelem, amikor kiállította Nanit. Ferguson és a United nem tudott mást tenni, mint őrjöngeni, mint később kiderült, a mester utolsó európai mérkőzésén, a meccset pedig beárnyékolta egy vitatható döntés.

A két klub közötti viszony azóta sem lett nyugodtabb. A United több Madrid-sztárt is megkörnyékezett: Ronaldo, Bale, legutóbb pedig Ramos személyében, aki nemrég hosszú távú szerződést írt alá a spanyol fővárosban, miután flörtölt egy kicsit a Uniteddel egy lehetséges váltás kapcsán.

A legelkeserítőbb eset mégis az volt, amikor a United spanyol kapusának, De Geának hazatérése azon bukott el, hogy az átigazolási időszak utolsó perceiben nem működtek a faxgépek, ezt követően pedig mindkét együttes hivatalos közleményben tagadta saját hibáját, ami újabb bizonyítékot jelentett a fagyos viszonyra.

De nem kellett volna ennek így lennie. Mindenesetre a klubok közötti különleges, szívmelengető kapcsolat a dráma, vita és sértések következményeképp megromlott.

Első ránézésre a két fél teljesen más ideológiát képvisel. A United hagyományosan a manchesteri munkásosztály támogatását élvezi, beteríti az egész várost. A nacionalista eszméket elutasítják, a manchesteri gyökereikre büszkék, nem az angolra. Ezzel ellentétben Spanyolország minden európai országnál jobban régiókra osztódik, a Real Madrid mégis azonosult a spanyol nemzeti érzéssel.

Cristiano Ronaldo

Gondolhatnánk, hogy a történelemben mindig fagyos és viharos volt a kapcsolat a felek között. Sir Alex 2008-ban azt mondta, hogy a blancók egy csőcselék, akiknek még egy vírust sem adna el. Ez akkor történt, amikor a Real Madrid nyíltan érdeklődött Cristiano Ronaldo iránt, aki épp a valaha volt egyik legjobb futballistává válás útját járta.

Egy évvel később a United vonakodva elfogadta a Real Madrid 80 millió fontos ajánlatát Ronaldóért, amivel a portugál a negyedik játékos lett hat idény alatt, aki a vörösöktől a habfehérekhez igazolt – Beckham, Nistelrooy és Heinze után.

A két klub közötti kapcsolat Mourinho érkezése után sokkal barátságosabb lett, miután a portugál tréner kiváló kapcsolatot ápolt Sir Alex Fergusonnal. Ez egy hasonló barátság volt ahhoz, mint amin Sir Matt Busby és Santiago Bernabéu osztozott.

Busby és Bernabéu kapcsolata még John Ludden „Két város regénye – Manchester és Madrid 1957-1968” című könyvében is megjelent, ahol a szerző kifejezte meglepettségét a két klub között tapasztalható modern ellenségeskedés okán. „Ha megnézzük, hogy mit tett a Real Madrid a Unitedért München után… Csodálatos.”

Busby az 1957-es BEK-elődöntő során keltette fel Bernabéu figyelmét, ahol a „Busby-babák” bátor játékot mutattak, ami végül nem volt elég a Real Madrid megállítására. A blancók összesítésben 5-3-ra nyerték a párharcot, majd később meg is védték címüket. Bernabéut annyira lenyűgözte a skót menedzser munkája, hogy felajánlott neki egy lehetőséget a Real Madridnál. Busby végül udvariasan visszautasította a felkérést, mivel az volt a célja, hogy a United edzőjeként emelje magasba a trófeát.

A Manchester United történelme aztán gyökeresen megváltozott, amikor abban a bizonyos müncheni balesetben lényegében a teljes csapat elhunyt. Nem meglepő módon a fiatalokból álló United kikapott a Milantól az elődöntőben, akiket aztán a végső győztes, a Madrid győzött le. A Madrid elnöke, Bernabéu a Unitednek ajánlotta a győzelmet, sőt, még a trófeát is felajánlotta az együttesnek, akik visszautasították azt.

Bernabéu még tovább akart menni, és felajánlotta a Madrid legdrágább kincsét, a világ legkeresettebb futballistáját, a nagy Alfredo Di Stéfanót a Unitednek a következő évre. A felek megegyeztek egy rövidtávú kölcsönszerződésben, de a szövetség végül megállította a folyamatot, mivel úgy gondolták, hogy egy brit játékostól venné el a helyet.

Di Stéfano

Bernabéu és a Madrid nem hátrált meg, továbbra is segíteni akartak. Készítettek egy „Tisztelet bajnokai” nevű emlékzászlót a müncheni katasztrófa során elhunytak neveivel, amelyet azért árultak Spanyolországban, hogy pénzt gyűjtsenek a Unitednek. Felajánlották a csodás létesítményeiket a sérülteknek és az elhunytak családjainak ingyen és bérmentve, majd jótékonysági meccsek sorozatát rendezték meg a két klub között.

Az első két barátságos meccset 1959 végén rendezték, a Madrid nyerte mindkettőt, de 12 lőtt góljuk melletti 6 bekapott gól jól mutatta, hogy a United remekül halad egy újabb nagyszerű csapat felállításával. Az elhunytak családjainak megsegítésére szervezett jótékonysági banketten Bernabéu úgy írta le Busby-t, mint nem csupán a legbátrabb, de a legnagyszerűbb ember, akivel a futballban találkozott. Busby így reagált: „A Madrid most már olyan, mint a családunk.”

A pályán egyre inkább csökkent a különbség: a következő évben az ötszörös BEK-győztes még egy klasszikus 3-2-es összecsapáson felülkerekedett az angolokon, de 1961-ben Busby csapata 3-1-re győzte le őket, az ezt követő évben pedig 2-0-ra.

Ezek a barátságos meccsek csodás gesztusok voltak a Madrid részéről, hozzásegítve riválisukat ahhoz, hogy ismét talpra álljanak a valaha volt egyik legnagyobb sporttragédia után. Busby erőfeszítései végül FA-kupa győzelmet, majd bajnoki címet eredményeztek. Az 1968-as BEK-győzelem pontosan 10 évvel a müncheni katasztrófa után történt, ráadásul az elődöntőben a Real Madridot sikerült legyőzniük az angoloknak. Bernabéu a találkozó után megjegyezte: „Ha bárkitől is ki kellett kapnunk, akkor örülök, hogy ők voltak azok.”

Bernabéu

Ezek az események más megvilágításba helyezik azt az ellenségeskedést, amely a két klub közötti párbeszédet és tárgyalásokat szüntette be az elmúlt években. Ez egy olyan világ volt, amelyet nem kereskedelmi érdekek, hátsó szándék és PR-akciók irányítottak. Bernabéu jóindulata és nagylelkűsége csodálatos volt, de ami ennél is fontosabb, őszinte. Ez egy olyan cselekedet volt, amit sosem szabadna elfelejteni.

Javier Tebas: „Az El…

Javier Tebas: „Az El Clásicót december 3-án, szombaton 16:15-kor játsszák majd. A mérkőzést Angliában nem sugározzák, mivel ebben az időszakban a tiltás miatt nem lehetséges. Három időablakban gondolkodtunk: 13:00, 16:15 és 18:30. Az este hat már túl késő Ázsiában, a délután egy pedig túl korai az amerikai piac számára.”

Javier Tebas, a La L…

Javier Tebas, a La Liga elnöke egy rádióinterjúban megerősítette az El Clásico időpontját. A mérkőzést december 3-án, szombaton 16:15-kor játsszák majd.

Angol pletykák szeri…

Angol pletykák szerint a Chelsea kiszemelte magának Sergio Ramost. Antonio Conte a spanyol védővel erősítené meg csapata védelmét.

Az idény első El Clá…

Az idény első El Clásicóját nem fogja sugározni brit televíziós csatorna, ha a mérkőzést a tervezett időpontban (december 3, 16:00) játsszák, mivel az ütközik az angol bajnoki meccsek időpontjával.

Spanyol hírek szerin…

Spanyol hírek szerint a Real Madrid a történelem legjobban fizetett német futballistájává akarja tenni Toni Kroost. A spanyol klub a játékos jelenlegi, 2020-ig szóló szerződését hosszabbítaná meg legalább 2022-ig, fizetését pedig a jelenlegi bruttó 11 millió euróról bruttó 20 millió euróra emelné. A német középpályás jelenleg negyedik helyen áll képzeletbeli ranglistán: Thomas Müller (Bayern – 15 millió), Schweinsteiger (United – 14 millió), Gündoğan (City – 12 millió).

Gareth Bale nagyon b…

Gareth Bale nagyon boldoggá tett egy 14 éves kissrácot. A Down-szindrómás fiú a pálya széléről figyelte a walesi válogatott edzését Cardiffban, természetesen kedvence, Bale mezében. A játékos kiszúrta a mezt, majd odaszaladt a kissráchoz és odaadta neki a bemelegítéskor használt kesztyűit, amivel óriási örömet okozott neki. A fiú egyébként ugyanabba az iskolába jár, ahova annak idején Gareth. Édesapja elmondása szerint alig várta, hogy másnap elmesélje a társainak, mi történt vele, a kesztyűt, amit egyik hősétől és kedvencétől kapott, pedig lényegében le sem veszi azóta. Az édesapa egy újságon keresztül próbálja eljuttatni az üzenetet Bale-hez, hogy a játékos megtudja, mennyire boldoggá tette a fiát ezzel az apró tettel.

José Nestor Pekerman…

José Nestor Pekerman: „Minden játékos elkötelezett a válogatott és a hazája iránt, vállalja a felelősséget. Szeretném kihangsúlyozni azt az áldozatkészséget és szeretetet, amit James a válogatott irányába mutat és érez. A Real Madrid engedélyezte az utazást, ő itt folytatta a felépülést, de végül úgy döntött, hogy visszautazik és a klubjánál teszi ugyanezt.”

Hivatalossá vált, ho…

Hivatalossá vált, hogy a következő négy évben is Javier Tebas lesz a La Liga elnöke. Az elnökválasztáson egyedüli jelöltként indult a jelenlegi elnök, így lényegében kihívó nélkül választották újra.