Gy. András

8389 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Bukayo Saka
Tovább

Saka: Sokat jelentene számunkra a győzelem

A játékosok közül Bukayo Saka nyilatkozott az Arsenal oldaláról csapata Real Madrid elleni BL-mérkőzése előtt.

„Ez a Madrid, tisztelned kell őket, el kell ismerned, amit a történelmük során elértek, de holnap bármi megtörténhet, szóval nem foglalkozhatunk túlságosan sokat ezzel.”

„Sokat jelentene számunkra a győzelem. Jó ideje ez az első alkalom, hogy a klub másodszor is bejut a BL-negyeddöntőbe sorozatban, szóval szeretnénk holnap megtenni a következő lépést és átlépni ezt a vonalat.”

„A játékosok készen állnak, készen állunk. Hogy őszinte legyek, nincs kétségem afelől, hogy a szurkolóink is mindent megtesznek majd és a legcsodásabb hangulatot varázsolják oda nekünk, amit ez a stadion valaha is látott.”

„Úgy gondolom, hogy a sérülésem időszaka mentálisan jót tett nekem. Persze nagyon nehéz volt elfogadnom a sérülésem komolyságát, hogy műtétre lesz szükségem. Nagyon kemény volt hallani ezeket a híreket, de amint túl voltam rajta és sikeres volt a beavatkozás, csak arra koncentráltam, hogy erősebben térjek vissza, és sok időm volt erre.”

„Az elmúlt öt évben rengeteg meccset lejátszottam, szóval ez volt az első igazi szünetem. Ez jót is tett nekem. Sok dolgot tudtam megtenni, amit normál esetben nem. Nagyon jó érzés visszatérni, mentálisan felfrissültem.”

„Rossz pillanatban jött a sérülés, de már csak a pozitívumokkal foglalkozom, nem is kérhetnénk többet, mint hogy az idény ezen szakaszában térjek vissza.”

„Úgy gondolom, hogy számomra a legnagyobb dolog abban, amikor Thierry Henry-val beszélek, az a magabiztosság, ami sugárzik belőle. Természetesen elmondja a gondolatait bizonyos szituációkról, amelyeket a pályán lát, elmondja, hogy ő miként látja a játékot. De számomra, amikor vele beszélek, nagyon érződik a magabiztossága, hogy őszintén hisz abban, hogy ha pályán van, senki nem tudja megállítani. Szerintem ezzel a hittel lényegében leuralta a ligát. Ezt csodálom benne a legjobban.”

Mikel Arteta
Tovább

Mikel Arteta: Már felkészülni is öröm erre a meccsre

Az Arsenal spanyol mestere csapata Real Madrid elleni, holnap esti BL-mérkőzése előtt.

Arról, hogy mindenki bevethető-e a hétvége után:

„Igen, úgy néz ki. Délután lesz még egy edzésünk, de Ben be tudta fejezni a meccset. Kímélnünk kellett őt, hiszen nem sokat játszott, de a meccs után jól érezte magát. A többiek, akik játszottak, tegnap már tudtak csinálni néhány dolgot, ma pedig már készen állnak az edzésre.”

Arról, hogy eldöntötte-e már, hogy hogyan pótolja Gabrielt:

„Igen, eldöntöttem.”

Arról, hogy szükség van-e valami extrára ahhoz, hogy elérjék a kívánt eredményt:

„Igazából maximális önbizalomra van szükség. Holnap este 9, 11 játékos, 60.000 ember. Erős meggyőződés kell arról, hogy készen állunk nyerni és megverni őket. Ezt a hozzáállást akarom. Ezen kívül csak legyünk az a csapat, aki az idény legutóbbi negyedében voltunk. A sok hullámvölgy és egyéb dolgok ellenére, amelyekkel meg kellett küzdenünk, hiszen ez a mi szuperképességünk.”

Arról, hogy Saka bevethető-e:

„Sokkal jobb állapotban van. Folyamatosan kapott perceket az elmúlt hat-hét napban. Nagyon jól vette ezt az akadályt, jó eséllyel számíthatunk rá.”

Arról, hogy az ilyen meccsekért jött-e a futball világába:

„Pontosan. Ezért lettem edző, különösen ennél a klubnál. 20 éve volt ilyen meccsünk, számunkra ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megírjuk a saját történetünket. Ezért vagyunk itt.”

Arról, hogy ez lehet-e edzői karrierjének legnagyobb estéje:

„100%. Már felkészülni is öröm erre a meccsre, a srácokra nézni, látni az emberek reakcióját, tudni, hogy mit érzünk egy ilyen mérkőzéshez közeledve. Az izgatottság a klubon belül, az emberek között… Ezen a színpadon akarunk szerepelni, az Arsenalnak mindig itt kellene lennie. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy itt lehetünk, most készen kell állnunk a holnapra.”

Arról, hogy lesz-e egy kis szerencséjük:

„Szerintem megérdemelnénk, de holnap este újra ki kell érdemelni. Mi mindent beleadunk, mindent, ami rajtunk múlik, annak érdekében, hogy olyan meccset játsszunk, amilyet szeretnénk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, szükségünk lesz arra, hogy minden egyes labdánál szükség lesz a mieinkre, ez óriási különbséget fog jelenteni. Ebben a szakaszban a saját stadionodnak igazán különleges hangulatot kell teremtenie. Szóval gyerünk! Mindenkit arra bíztatok, hogy jöjjön és játssza velünk a meccset. Ne nézze, játssza velünk.”

Arról, hogy nem kell aggódni az ellenfél miatt:

„Vannak dolgok, amelyekre nincs ráhatásunk. Ilyen az, hogy hogyan készülnek fel, hogy mit tehetnek. Nekünk fókuszálnunk kell, az energiáinkat erre kell összpontosítani. Meg kell értenünk, hogy mi emeli ki az erősségeinket, mi hat a gyengeségeinkre, hogyan tudjuk a saját szándékunknak megfelelően alakítani a játékot.”

Arról, hogy fontos az előnyszerzés:

„Nagyon fontos, de ez csak az első meccs lesz. A csapat célja egyértelmű. Szeretnénk előnybe kerülni holnap, mindent megteszünk majd ezért.”

Arról, hogy Odegaard milyen fontos, amióta átigazolt a Madridból:

„Szerintem nagyon fontos a klub számára, mivel egy olyan játékost szereztünk, aki minden szükséges kvalitással rendelkezik ahhoz, hogy hozza a teljesítményt, megfeleljen az elvárásoknak, továbbá képviselje a klub értékeit. Sokat tett hozzá ahhoz, ahol jelen pillanatban tartunk.”

Arról, hogy ez lesz-e edzői karrierjének egyik legnagyobb meccse:

„Ez az egyik legkülönlegesebb dolog. Ez egy olyan sorozat, amelyre már hosszú, hosszú évek óta vártunk. Az, hogy csak kétszer voltunk itt az elmúlt 15 évben egy akkora klubbal, mint az Arsenal, mutatja a nehézségét. Megírjuk a saját történetünket, és még tovább megyünk. A holnapi csodás lehetőség lesz mindannyiunk számára.”

Jurrien Timber sokoldalúságáról:

„Csodálatos. Valószínűleg senki nem gondolta, hogy milyen játékost szerződtettünk, amíg be nem lépett az ajtón és meg nem mutatta az emberi oldalát, mivel egy igazi vezér. Nehéz kezdésen van túl, egy komoly sérülés miatt majd egy évet kihagyott, de aztán amit ebben az idényben mutat, az emlékezetes. Más poszton, más elvárásokkal néz szembe, de mindig hozza a szintet. Reméljük, hogy a holnapi napon a legjobb állapotban lesz.”

Arról, hogy van-e különleges terve a Real Madrid támadósora ellen:

„Az egyéni kvalitásaikkal, különösen ha bizonyos helyzetekbe hozod őket, tisztában vagy az általuk jelentett veszéllyel. De ennél nem leszünk nagyobb színpadon. Ők képesek nagy pillanatokra ebben a versenysorozatban, ha a legnagyobb színpadról van szó, akkor az egyéni villanások eldönthetnek egy meccset, és kritikusak a sikert illetően, erre pedig figyelnünk kell.”

A 2006-os meccsekről:

„Az a generáció és amit elértek, egyértelműen inspiráló, hiszen mi is azt akarjuk elérni. De 20 év hosszú idő a futballban, most minden teljesen más, a körülmények is mások voltak, de a történelem ott van. Sajnos túl régen volt már ahhoz, hogy a helyzetre hatással legyen, de vannak dolgok, amiket magunkkal hozhatunk onnan és amikből inspirálódhatunk.”

Arról, hogy különös jelentősége van-e a meccsnek számára spanyolként:

„Sokat jelent. Ez egy olyan klub, amely a világfutballban új alapokat fektetett le, és ezt mindenki másnál többször megtették. Szóval ez bármely edző és klub számára inspiráló lehet. Itt akarunk lenni, ide tartozunk, ezeket a lehetőségeket pedig meg kell ragadnunk ahhoz, hogy jó irányba menjünk.”

Arról, hogy jobb helyzetben vannak-e, mint az előző idényben:

„Szerintem igen. Építeni kell az akkori tapasztalatokra, ezért is mondtam, hogy a saját történetünket írjuk. Nagyon hosszú idő telt el úgy, hogy semmi nem történt ennél a klubnál az európai sorozatok kapcsán. Ezen változtatnunk kell, méghozzá gyorsan.”

Arról, hogy akkor nem sikerült a Bayern elleni párharc:

„Az első meccs első félidejében megfogtuk őket, ki kellett volna használnunk ezeket a pillanatokat, kegyetlenül. Le kellett volna zárnunk a meccset, de nem tettük. Ráadásul két gólt is ajándékoztunk nekik, megnehezítettük a saját dolgunkat a visszavágóra.”

A Real Madrid aurájáról:

„Ez a történelem, és kiérdemelték, megvan a megfelelő hozzáállásuk. Szóval ezt nem lehet tagadni, a tények azok tények. Nem akarok sokat beszélni erről, hiszen mindannyian tisztában vagyunk vele, szóval beszéljünk arról, hogy nekünk mit kell építenünk, mit kell tennünk, és hogyan inspirálódhatunk ezekből a dolgokból. És az, hogy nem voltak mindig sikeresek, hiszen az lehetetlen, vagyis 20-ből talán megnyerhetsz ötöt, ami azt jelenti, hogy a többi 15-öt nem nyerted meg, tehát nagyon nehéz. Olyan helyzetben vagyunk, hogy az elmúlt két évben bárki ellen versenyre keltünk, ezt újra megtehetjük.”

Arról, hogy a szurkolóknak milyen hatása lehet az estére:

„Remélem, hogy így lesz. Bíztatom őket arra, hogy jöjjenek már nagyon korán, a bemelegítésre, és teremtsenek olyan estét, amelyből nem sokat éltünk meg az Emirates-ben, itt a lehetőség. Történelmet kell írnunk, pillanatokat kell teremtenünk, ilyeneket pedig a szurkolóinkkal közösen lehet. Energia, hit, elszántság kell minden egyes akciónál. Az önbizalom, amit ez adhat, máshonnan nem kinyerhető. Én csak annyit mondhatok a játékosaimnak, hogy 90 percen át tartsák magukat ehhez, amíg a mérkőzés tart.”

Puskás Ferenc és Gordon Banks a Highbury-ben
Tovább

Amikor Puskás Ferenc is Ágyús volt

Most, hogy ismét találkozik egymással a Real Madrid és az Arsenal, az angol együttes honlapja egy Real Madrid legendával kapcsolatos történetet elevenített meg. Ez a legenda pedig nem más, mint Puskás Ferenc, a Real Madrid történetének egyik legnagyobb alakja, háromszoros BEK-győztes, ötszörös spanyol bajnok, 242 gólt szerzett 262 meccsen. De vajon mindenki tisztában van azzal, hogy egyszer viselte az Arsenal mezét, sőt, gólokat is szerzett a Highbury-ben?

1971. szeptember 9-én különleges vendége volt a Rothmans Golden Boots Awards ebédjének. Maga a magyar legenda, egy olyan nagyra becsült és káprázatos csatár, akiről a FIFA később az idény góljáért odaítélt díját is elnevezte.

Az esemény apropója az 1970/1971-es idény álomcsapatának kihirdetése volt, melynek az Arsenalból tagja volt Frank McLintock, Peter Storey, illetve Ray Kennedy, aki az év fiatal játékosa díjat is bezsebelte akkor. Az álomcsapat kapujában Gordon Banks állt, Anglia és a Stoke City büszkesége, akit az a megtiszteltetés ért, hogy a díjat Puskástól, minden idők egyik legnagyszerűbb futballistájától vehette át, aki ráadásul Banks hőse is volt.

Puskás Ferenc és Gordon Banks a Highbury-ben
Puskás Ferenc és Gordon Banks a Highbury-ben (forrás: X, DavidMarples)

A díjátadó után egy hirtelen ötlettől vezérelve a 44 éves Puskás – aki öt évvel korábban vonult vissza, karrierjét a Real Madridban befejezve – és Gordon egy rögtönzött büntetőrúgó verseny rendezésében egyeztek meg. Néhány telefonhívás után megnyíltak a Highbury kapui, hogy a legendás stadion otthont adjon ennek a kivételes és emlékezetes eseménynek, amelyre az Ágyúsok egyik munkatársa, Pat O’Connor emlékezett ekképpen.

„Emlékszem, hogy besétáltam, és azt láttam, hogy Puskás áll a kezdőkörben” – mondta Pat 2018-ban. „Felpattintotta a labdát, egészen a kapuig zsonglőrködött vele, majd bevarrta a felső sarokba. Micsoda játékos… És micsoda nagyszerű csapat volt Magyarország és a Real Madrid az 1950-es, 1960-as években… Puskás még mindig úgy lőtte meg a labdát ballal, mint a rakéta. Talán felszedett addigra néhány kilót, de úgy tűnt, minden pillanatát élvezi, ahogy Gordon is.”

„Az egyik fotón Jimmy Hosie, akkor segédpályamester is látható. Felismerek még néhány ismerős arcot az akkori időkből. Akkoriban villanyszerelő voltam, elég sokan voltunk a személyzet tagjai között. Akkoriban teljesen más volt az élet, igazi családi hangulat uralkodott a klubnál. Soha nem volt gond abból, ha leálltunk a munkával, hogy végig nézzünk egy ilyen dolgot, ami akkor épp zajlott.”

Puskás Ferenc és Gordon Banks a Highbury-ben
Puskás Ferenc és Gordon Banks a Highbury-ben (forrás: X, BarrieEditor1)

„Egész életemben az Arsenal szurkolója voltam, a Benwell Roadon nőttem fel. Igazi megtiszteltetés volt, hogy 1965-től a klubnál dolgozhattam. Ez csak az egyik igazán emlékezetes pillanat volt az Arsenalnál töltött időszakomból.”

Csak a jegyzőkönyv kedvéért: Puskás 10 büntetőt rúgott. Hatszor betalált. Banks hármat kivédett, egy pedig a keresztléc felett Pat és kollégái közé szállt.

Valverde
Tovább

Valverde: Ez a mez erősebbé tesz minket

Az Arsenal elleni BL-párharc előtt az uruguayi középpályás nyilatkozott az UEFA munkatársának.

„Boldognak és büszkének kell lenned arra, amiért harcolsz, amit a mezeden viselsz. A mez még nagyobbá és erősebbé tesz téged. Amikor kimész a pályára, látod a kijáróból a közönséget, hallod a BL és a Real Madrid himnuszát, elfelejted azt a sok fájdalmat. Ez sok érzelmet és büszkeséget hoz felszínre.”

„Úgy mész ki a pályára, hogy tudod, bármilyen kihívással szembe tudsz nézni. Hatalmas büszkeség és megtiszteltetés a kapitányi karszalag viselése. Számomra ez csodálatos dolog.”

„Hogy őszinte legyek, soha nem lesz már olyan semmilyen BL-győzelem, mint az első volt. Az első varázslatos volt, mindig emlékezni fogok rá. Mindig megvan bennünk a sikeréhség, hogy továbbra is nagy dolgokat érjünk el, címeket nyerjünk.”

„Először a feleségemnek beszéltem arról, hogy a 8-as számot viselhetem. A korábbi viselője, Toni Kroos iránti óriási tiszteletből nem akartam elfogadni. Úgy gondoltam, hogy ő egy olyan személy, aki nagyon sok dolgot meghatározott ennél a klubnál, elképesztő nyomot hagyott maga után… Ha rajtam múlt volna, én vissza is vonultattam volna a mezt, mint az NBA-ben szokás. Amikor Kroos beleegyezett, hogy viseljem ezt a számot, a testem megnyugodott, én pedig azt mondtam, hogy ez az én pillanatom, amit ki fogok élvezni. Nem felelősségként fogok tekinteni rá, hanem megpróbálom kiélvezni minden pillanatát. Kiélvezek minden napot, amikor kimegyek a pályára játszani vagy edzeni és ez a szám van a mellkasomon vagy a hátamon. Mintha az lenne az utolsó napom.”

Courtois
Tovább

Az Arsenal elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő mérkőzésre.

A keret

Kapusok: Courtois, Fran González, Sergio Mestre
Védők: Alaba, Lucas V., Vallejo, Fran García, Rüdiger, Asencio, Jacobo, Lorenzo
Középpályások: Bellingham, Camavinga, Valverde, Modrić, Arda Güler, Chema
Támadók: Vini Jr., Mbappé, Rodrygo, Endrick, Brahim, Gonzalo

Kimaradt: Ceballos, Militão, Carvajal, Lunin, Mendy sérülés, Tchouaméni eltiltás miatt.

Arsenal – Real Madrid

Helyszín: London (Emirates)
Időpont: 2025. 04. 08. (kedd), 21:00
Élő: RTL+

Bajnokok Ligája, egyenes kieséses szakasz
Mbappé
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Valencia (1-2)

A Real Madrid 17 éve nem kapott ki hazai pályán a Valenciától. Ez a sorozat most megszakadt. Kihagyott büntető, kihagyott helyzetek, Mamardashvili a meccs embere. Nagyjából így sikerült összehozni. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

video
play-rounded-fill

Corberán
Tovább

Carlos Corberán: Nagyon elégedett vagyok a csapat munkájával

A Valencia edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni idegenbeli győzelme után.

A győzelem

„Örülök az eredménynek. Nagyon elégedett vagyok a csapat munkájával is. Kellő mentális erővel és személyiséggel versenyeztek, hogy leküzdjenek bármilyen csapást. Erőfeszítésről és hitről tettek tanúbizonyságot. Ez három nagyon fontos pont.”

A mérkőzés

„Ez egy nagy erőfeszítést és kitartást igénylő meccs volt. Mindent tökéletesen kell csinálnod, de amikor a Real Madrid felülmúlt minket, ott volt Mamardashvili, aki a mérkőzés egyik kulcsjátékosa volt. Minél többet támadtunk, annál közelebb kerültünk ahhoz, amit akartunk.”

A szurkolók

„Ez a legnagyobb megelégedés minden Valencia szurkoló számára, akik olyan sokat szenvedtek Tudom, hogy miről szól ez a klub, tartoztunk a szurkolóinknak egy ilyen eredménnyel. Elképesztő szurkolást láthattunk tőlük egész évben, ez mindannyiuké. Szerettünk volna örömet okozni nekik, a csapat pedig elképesztő erőfeszítéseket tett, hogy büszkévé tegye a szurkolókat. A munkánk az, hogy büszkévé tegyük őket, remélhetőleg még sok ilyen pillanatot érhetünk el.”

A győzelem kulcsa

„Négy fő szempontja volt a győzelemnek. Nem szabadott megijednünk. Folyamatos figyelem, amely egyetlen pillanatra sem lankadhatott. Kitartás és rugalmasság kellett. Végül pedig kihasználtuk az erősségeinket, és biztosítottuk, hogy minden játékos azon a szinten teljesíthessen, amiért a Valenciához került.”

Fontos győzelem

„Számomra nehéz a dolgok nagyságrendjét nézni. Ez a mai nap legfontosabb győzelme, ekkora jelentőséget tulajdonítok neki. Elégedett vagyok azzal, hogy látom a csapat fejlődését.”

Támadó cserék

„Ez az idény kulcspillanata, ahol mindenkire szükségünk van. Remekül teljesítettek. Ha ki akarunk emelni neveket, akkor minden játékos, aki beállt a padról, segítette a csapatot.”

Barrenechea

„Nagyon kifáradt. A Mallorca ellen kapott egy rúgást. Nagyon erős személyiség, mindent beleadott a pályán. Ez a mentalitás az, amelyre szükségünk van.”

Az állás

„Nem foglalkozom az európai pontokkal vagy a bajnokság többi résztvevőjével. Én a saját pontjainkat nézem. Az állás mindig változik. Ami számít, az a begyűjtött pontjaink száma. Még sok munkánk van.”

Mentális és érzelmi munka

„A futballban nem tudod elválasztani az érzelmi és taktikai oldalt. Lehetetlen. Amikor a Real Madrid gólt szerzett, tudva azt, hogy itt már nagyon sokszor fordítottak, mentális erő kellett ahhoz, hogy összeszedjük magunkat, ne lógassuk a fejünket, hanem menjünk tovább és higgyünk a sikerben. Ez nagyon fontos volt.”

Büszke a csapatra

„Számomra nagy boldogság, hogy büszkévé tehetjük a klubot és a szurkolókat. Nagyon kemény munka és elkötelezettség árán jutottunk el oda, ahol most állunk.”

Carlos Corberán
Tovább

Carlos Corberán: Győzelmi ambíciókkal érkezünk a meccsre

A Valencia edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni bajnokija előtt.

Keret

„A három hiányzón kívül mindenki rendesen edzett. Néhányuknak volt apróbb problémája, de összességében a keret jó állapotban van és készen áll.”

A Real Madrid ellen játszani

„Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelent a Real Madrid ellen játszani. Ez a klub 17 éve nem nyert a Bernabéuban, ami jól mutatja a feladat nehézségét. De maximális elszántsággal és győzelmi ambíciókkal érkezünk a meccsre. A játékosokon egész héten ez láthattuk.”

Diego López szerződéshosszabbítása

„Én kimaradok a szerződéses tárgyalásokból. Tisztában vagyok a játékosok szerződéseinek helyzetével, de arra koncentrálok, hogy a legjobbat hozzam ki belőlük a pályán.”

Guillermo Cuadra Fernández játékvezető

„Mivel nem vagyok a bizottság tagja, így nincs közöm az ilyen döntésekhez. Ő egy nemzetközi játékvezető, ami garancia a minőségre. Remélem, nagyszerű mérkőzése lesz.”

Üzenet a Valencia szurkolóinak

„Mindig hálásak vagyunk a támogatásukért, ezt meg kell mutatnunk a pályán. A szurkolók elkötelezett, elszánt csapatot akarnak látni, és pontosan ezt fogják kapni.”

Kiat Lim közreműködése

„Az, hogy van-e kapcsolat köztünk vagy nincs, magánügy. Az elsődleges kommunikációm a főigazgatóval és a sportigazgatóval van, hiszen ez alapvető fontosságú a napi döntéshozatalban.”

A Real Madrid történelme

„Az, hogy a Valencia CF az ellenfelük, azt jelenti, hogy egy nagyszerű klubbal játszanak. Tudják, hogy képesek vagyunk versenyre kelni velük. Ez egyszerre motiváló és egy lehetőség is arra, hogy újabb lépést tegyünk a céljaink felé.”

Eredmények a Real Madrid, Barcelona, Atlético ellen

„Ha nem érünk el ellenük jó eredményeket, az azt jelenti, hogy javulnunk kell. Mindig megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és olyan versenyképesek akarunk lenni, amennyire csak lehet.”

Max Aarons

„Már kiemeltem a keret fontosságát. Minden játékosnak megvan a maga pillanata, holnap eljöhet az övé.”

A csapat teljesítménye

„Nem összességében nézem ezt, inkább a meccsenként szerzett pontok alapján. Az elhullajtott pontok változnak, de én mindig arra koncentrálok, amit nyertünk. Az számít, hogy lépéseket tegyünk a célunk felé.”

100 nap a Valencia edzőjeként

„Nem érzem úgy, hogy már bármit is elértünk volna. Ami tetszik ebben a 100 napban, az a csapat mentalitása, ambíciói, állandósága és érettsége.”

Fran Pérez

„Nagyon jó a erőnléte, keményen dolgozik. Igazi szélsőként tekintek rá. Sokkal jobban érzi magát a jobb szélen, de szélső védőként is tud játszani.”

Hugo Duro

„Amíg a játékos a keret tagja, készen áll bármire, amit az edző kér.”

Tchouaméni
Tovább

A Valencia elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő mérkőzésre.

A keret

Kapusok: Lunin, Fran González, Sergio Mestre
Védők: Alaba, Lucas V., Vallejo, Fran García, Rüdiger, Asencio
Középpályások: Bellingham, Camavinga, Valverde, Modrić, Tchouameni, Arda Güler
Támadók: Vini Jr., Mbappé, Rodrygo, Endrick, Brahim

Kimaradt: Ceballos, Mendy, Militão, Courtois, Carvajal sérülés miatt.

Real Madrid – Valencia

Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu)
Időpont: 2025. 04. 05. (szombat), 16:15
TV: Spíler2

Spanyol bajnokság 30. forduló
A Real Madrid a Király-kupa győztese 2011-ben
Tovább

Real Madrid – Barcelona 4-3

A nyolcadik El Clásico Király-kupa-döntő következik.

Tizenegy év telt el azóta, hogy a Real Madrid és a Barcelona találkozott volna egymással a Király-kupa döntőjében, ami nem megszokott ebben a történelmi rivalizálásban. A várakozásnak április 26-án, a La Cartujában vége szakad. Ez a klasszikus összecsapás több, mint egy újabb esély arra, hogy az amúgy is gazdag trófeagyűjteménnyel rendelkező csapatok közül valaki újabb kupát helyezhessen el a vitrinben. Az összecsapás erős érzelmi töltetű, kimenetele hatással lehet a bajnoki menetelésre, sőt, akár egy müncheni BL-döntőre is.

Ez lesz az nyolcadik alkalom, hogy a két csapat találkozik egymással a Király-kupa döntőjében, az eddigi mérleg 4-3 arányban a Madrid felé billen.

Ahelyett, hogy a megváltoztathatatlan múlton rágódna (4-0 a LaLigában és 5-2 a szuperkupában), a Madrid a jövőre koncentrál. Számukra ez a döntő arról szól, hogy megváltoztassák az idény narratíváját. Hogy sebezhetővé tegyék Flick Barcáját.

A történelem a Madrid oldalán áll, ha a 21. századi Király-kupát nézzük. A legutóbbi két, egymás elleni döntőjüket ikonikus pillanatokkal nyerték meg: Crtistiano Ronaldo felhőfejese 2011-ben a Mestallában, majd Gareth Bale szólója 2014-ben. Most az Mbappé-kártyát tartják a kezükben. Bár a francia ebben a kupasorozatban eddig nem brillírozott, csupán egyszer talált be a Celta ellen a legjobb 16 között, feltámadása a januári szuperkupa-döntőben kezdődött. Endrick is kapott némi időt, ami még kiszámíthatatlanabbá teszi a Madrid támadási lehetőségeit.

video
play-rounded-fill

A Barca mindeközben abban bízik, hogy ez a megfelelő pillanat a Madriddal való találkozásra. A LaLigában is összefutnak még a 35. fordulóban, ahol a bajnoki cím foroghat kockán. Az idény eddigi El Clásicóin ők domináltak, de nem becsülik le az ellenfelüket. Mbappé már akkor is veszélyesen játszott, bár általában lesen tartózkodott. Az első meccsen kihagyott egy tiszta helyzetet és elrontott egy átemelést. A szuperkupában a Madrid talált be először. Robbanékony játékosaik vannak, akik képesek megváltoztatni egy mérkőzés menetét. A Barca számára az lesz a kulcs, hogy kihasználja a Madrid elit passzolóinak hiányát – kivéve Modrić. Flick vélhetően nem fog változtatni a hozzáállásán, még egy döntőben sem.

video
play-rounded-fill

A Barcelonának befejezetlen ügye van a Király-kupában. A 2011-es és 2014-es fájdalmas vereségek még mindig a levegőben vannak. Az első meccsen a Madrid az első félidőben elment a határig, a Barca a másodikban reagált, de végül egy nagyszerű Di María – Ronaldo összjáték után nyertek a blancók. A 2014-es döntő mindeközben a Barca strukturális krízisének kezdete volt. Az az idény trófea nélkül zárult, Messi messze volt legjobbjától. A culéknak pedig még mindig fáj Bartra sikertelen kísérlete Bale megállítására.