Gy. András

Mielõtt belekezdenénk az interjúba, néhány mondatban kifejtenénk, hogy miként is jutottunk el idáig.

Nos, még Spanyolországban is kevés olyan fanatikus madridistát találni, mint a hírhedt Tomás Roncero, az AS Real Madrid szekciójának fõszerkesztõje. Õ egyébként egy közismerten közvetlen személy, magas beosztása és tekintélye ellenére sem tartozik azok közé, akik csak nívós, elegáns helyeken mutatkoznak. Sokkal jobban érzi magát saját közegében, a vérbeli madridisták között, mint egy illusztris személyekbõl álló fogadáson, ahol természetesen szintén meg szokott jelenni és gond nélkül képviseli a madridizmus értékeit. Mi is egy madridista bárban találkoztunk vele elõször.

 
Toñín bárja

A Peña Madridista Húngara meghívást kapott az egyik emblematikus madridista bárba, az El Rincón de Toñínba. Itt szeretnék köszönetet mondani Toñínnak és a Capote y Monteras Peñának azért a szívélyes és családias fogadtatásért, amiben részesülhettünk, és hogy úgy bántak velünk, mintha mi is évek óta közéjük tartoznánk. A jövõben biztosan oda fogunk. Nos, ott voltunk a bárban, amikor megjelent Tomás. De nem úgy, mint az AS fõszerkesztõje, hanem úgy, mint Tomás, a madridista, Toñín jó barátja, aki minden BL-meccs elõtt elfogyaszt egy Cocido Madrileñót szûk baráti körben. Miután mi is meggyõzõdhettünk róla, hogy az úriember valóban rendkívül közvetlen és csupa szív madridista, úgy döntöttünk, felkérjük egy exkluzív interjúra, amire õ készséggel igent mondott.

Az elsõ találkozás (Dévai Márk Sebastian és Tomás Roncero)

Érdekesség, hogy az interjút egy madridista ebéddel kötöttük össze, ami egy jelenlegi és korábbi játékosok által gyakran látogatott eldugott étteremben zajlott le. Szinte hihetetlen volt, de egy elkülönített részlegben maga Ronaldo Luis Nazário de Lima, vagyis a Fenomén is épp ebédjét fogyasztotta, miközben mi beszélgettünk, ezzel is tovább emelve az étterem amúgy is különleges hangulatát.

Az ebéden egy nagyon jó hangulatú madridista találkozóra került sor, ahol jelen volt Tomás Roncero (az AS fõszerkesztõje), Marcos Sánchez (a PMH tiszteletbeli tagja), Javier Mourelo (a PMH 47. számú tagja, Tomás gyerekkori barátja), illetve jómagam, Dévai Márk Sebastian (a PMH elnöke).

Az interjú elõtt, az ebéd elfogyasztása közben egy jó hangulatú baráti beszélgetés zajlott, ahol több témát is érintettünk. Raúl távozását például mindenki sajnálatosnak gondolta, viszont abban is biztosak voltak a felek, hogy ez nem egy „Isten veled!”, hanem egy „Viszontlátásra!” volt, így az amerikai kitérõ után újra a Real Madridnál láthatjuk a legendát. Ancelotti kapcsán egyetértettünk abban, hogy remekül összerakta a csapatot, békét és jó hangulatot teremtett az öltözõben. Úgy tûnik, hogy a Real Madrid végre megtalálta azt az edzõt, aki a legjobban illik a madridizmus világába, illetve a leginkább megfelel a madridisták elvárásainak.

Márk, Tomás, Marcos és Javier (balról jobbra)

Javier és Tomás felhozott egy érdekes történetet is, amit sokan vagy egyáltalán nem tudnak, vagy téves információkkal rendelkeznek róla. Ez pedig nem más, mint hogy miért hívják „vikingeknek” a Real Madrid szurkolóit, és miért „indiánok” az Atlético drukkerei? A válasz sokkal egyszerûbb és gyakorlatiasabb, mint ahogy azt a mendemondákból ismerhetjük.

A 80-as években egy Zaragoza – Atlético Madrid meccsen, amikor Hugo Sánchez még az Atléticót erõsítette, a közönség a következõ rigmusba kezdett: „Indios nooo, indios nooo, indios nooo!” Ezzel Hugo származására utaltak, így próbálták megzavarni a már akkor is veszélyes csatárt. Az indiánok elnevezés így végül az Atléticóra ragadt. Érdekesség, hogy amikor Hugo Sánchez már a Real Madrid játékosa volt, a madridi ultrák egy Atlético elleni meccsen rákezdtek az „Indios nooo!” rigmusra, ám a Bernabéu közönsége kifütyülte õket, mert azt gondolták, hogy Hugo, vagyis a saját játékosuk ellen irányul a bekiabálás. Ennél nagyobbat viszont nem is tévedhettek volna.

A vikingek elnevezés is ehhez a történethez fûzõdik, ugyanis az indiánok elnevezés után az Atlético szurkolói ki akartak találni egy gúnynevet a legnagyobb riválisukkal szemben, ehhez pedig Uli Stielikét használták fel, akit vikingnek csúfoltak. A spanyol köznyelvben akkoriban a viking kifejezés egyébként felszarvazottat jelentett. Végül a madridi közönség megtartotta ezt a nevet, és mint pozitív jelképet, a viking kultúrával azonosulva, erõteljes karakterként a saját képére formálta azt, akárcsak az Atlético szurkolói az indiánt.

De térjünk is át az interjúra.

Pontosan milyen szerepet töltesz be az AS-nál?
2001 óta dolgozom az AS címû sportújságnál, ahol jelenleg a Real Madrid szekció fõszerkesztõje vagyok.

Mióta és miért vagy Real Madrid szurkoló?
Úgy gondolom, hogy madridistának születni kell. Azonban az elsõ alkalom, amikor felfigyeltem a csapatra, kiskoromban volt, egy Betis elleni meccs alkalmával, még a 70-es években. Emlékszem, hogy édesapámmal néztük a hétfõi összefoglalót a TV-ben, és 2-1-es vesztésre álltunk, amikor nagy lendülettel és kurázsival jött Pirri egy felívelt labdára, majd hatalmas gólt fejelt. Mondtam is édesapámnak: „Apa, ez a Pirri egy hatalmas harcos, sosem adja fel, az utolsó pillanatig küzd, miatta vagyok madridista.” Apám erre a következõt válaszolta: „Fiam. A Real Madrid az a csapat, amely sosem adja fel, az utolsó pillanatban is képes egy meccset megfordítani.” Apám nagy örömmel konstatálta, hogy a fia jó úton jár és ugyanúgy madridista lesz, mint õ. Nagybátyámmal közösen el is vittek a Bernabéuba. Pontosan emlékszem az egészre. 8 éves voltam és a Las Palmas ellen játszottunk. A meccset 5-0-ra megnyertük. A hangulat és a játékosok, mint Pirri, Zocco, Benito, José Luis Peinado, egyszerûen lenyûgöztek. Erõs csapatunk volt akkoriban is. Bár nem voltunk tele úgy sztárokkal, mint most, de nagyon hatékonyak voltunk. Megmaradt az emlékeimben Don Santiago Bernabéu jelenléte is, aki 50 méterre volt tõlünk a szokásos, szürke öltönyében, és szivarral a szájában. Édesapám mindig nagy tisztelettel beszélt róla.

Azt a magyarok is tudják rólad, hogy fanatikus madridista vagy. Számodra mit jelent a madridizmus? Mennyire része napjaidnak a csapat?
Számomra a madridizmus adja a létezésem lényegét, emellett a személyiségem nagy részét is ez képezi, a madridizmus az életem. Fontos tudni, hogy nem csak a Madrid az, aki minket képvisel, hanem mi is képviseljük a Madridot. Épp ezért tartom nagyon fontosnak azt, hogy óvjuk és védjük értékeinket.

A Real Madrid számára nagyon fontosak a peñák. Pontosan milyen szerepet töltenek be ezek az egyesületek a klub életében?
Úgy gondolom, hogy a peñák a Real Madrid lelkét adják. Õk azok, akik mindig a csapat mellett fognak állni, ha nyerünk, ha veszítünk. Vannak, akik csak akkor tûnnek fel, amikor jól megy a csapatnak, de ha veszítünk, hirtelen nyomukat sem látni. A peñák viszont mindig jelen vannak. Épp ezért gondolom azt, hogy a Real Madridnak jobban meg kellene becsülnie õket.

Ismersz több peñát is, miben különbözik egy spanyol és egy külföldi egyesület? Mi a véleményed rólunk, a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületrõl?
Ahány peña, annyi kultúra. A legfontosabb az, hogy egy dolog közös bennünk, ez pedig a madridizmus. A Real Madrid felé irányuló feltétel nélküli szeretet az, ami összeköt minket. Ezért is szoktuk azt mondani, hogy a madridizmus nem ismer határokat. A különbség talán a spanyol peñák könnyebb helyzete, hiszen számukra elérhetõbb a Bernabéu. Egy külföldi peña esetében ez már kicsit bonyolultabb a távolság miatt. Én személy szerint nagyra becsüllek titeket, mert annak ellenére, hogy más országban éltek, mégis a Madridért szorítotok, ez pedig nagy dolog.

Voltál már Magyarországon? Esetleg tervezed, hogy meglátogatsz minket?
Sajnos még nem voltam, de mindenképp el szeretnék menni. A barátaim, akik már voltak, nagyon szép városnak tartják Budapestet, ha pedig épp úgy adódik, egy közös meccsnézésetekre, amirõl meséltél nekem, nagyon szívesen elmennék.

Nagy szeretettel fogadunk majd, ha így lesz. Több magyar is megfordult már a Real Madridban, a legismertebb azonban minden kétséget kizáróan Puskás Ferenc volt. Számunkra óriási öröm, hogy Puskás neve a mai napig megnyitja a kapukat Madridban, hiszen bármikor járunk arra és kiderül, hogy magyarok vagyunk, azonnal Puskással példálóznak és tárt karokkal fogadnak bennünket. Szintén nagy büszkeség egyesületünk számára, hogy Puskás Ferencné is tiszteletbeli tagunk. Te mit tudsz Puskásról, illetve milyen véleménnyel vagy róla? Van esetleg vele kapcsolatban érdekes történeted?
Mivel 65-ös születésû vagyok, sajnos nem volt lehetõségem élõben látni Pancho játékát. Már edzõ volt, amikor láttam õt kiskoromban. Apám viszont sokat mesélt róla, mindig az erõs ballábas lövéseit méltatta. Olyan erõsen tudta meglõni a labdát, hogy el is nevezték „Cañoncito pum”-nak (ágyúcskának – a szerz. kieg.). A másik, amiért nagy becsben tartjuk Panchót, az az, hogy már viszonylag idõsen, 31 évesen és némi súlyfelesleggel csatlakozott a csapathoz, ami mai szemmel már-már visszavonulás elõtt álló játékost takarna, õ viszont Di Stéfano mellett az akkori generáció leggólerõsebb csatára lett. 242 gólja volt a Real Madridban, mindez 30 felett. Nem rossz.
Emellett pedig hatalmas szíve volt. Nagyon rendesen bánt az emberekkel, az akkori csapattársaknak is szép emlékei vannak róla. Az öltözõi élet egyik fontos láncszeme volt, az akkori Real Madrid sikereihez is nagyban hozzájárult példátlan személyiségével.
Számomra a legérdekesebb, legmulatságosabb történet vele kapcsolatban egy Atlético elleni meccshez köthetõ. Szabadrúgás következett, õ állt oda a labda mögé, majd szokásos módon bõdületes erõvel küldte a labdát a sarokba, amikor a bíró sípolt és újrafújta a szabadrúgást. Erre Pancho lerakta a labdát, majd ismét bevarrta, pontosan ugyanoda, mint az elõzõt. Ezután a bíróra nézett és mosolyogva a következõt mondta: „Spori! Akarod, hogy harmadszorra is belõjem?” Kétségtelenül a futballtörténelem egyik meghatározó alakja volt.

Magyarországon az írott sajtóban és a televízióban is tapintható a Real Madrid ellenes hangulat, az elmúlt néhány évben olyan szintû Barcelona-imádat bontakozott ki, amire senki nem számított. Spanyolországban, Madridon kívül milyen az általános vélekedés a Real Madridról?
Sajnos itt is érezhetõ, amit elmondtál. Úgy gondolom, hogy a Barcelona mögött egy igen erõs propaganda van, sokkal erõsebb, mint a Madrid esetében. Ha megnézzük, láthatjuk, hogy a Barcelona 2011 óta semmi jelentõset nem nyert. Begyûjtöttek egy Király-kupát és egy bajnoki címet, tavaly pedig kupák nélkül zártak. Mégis sokan úgy beszélnek róluk, mintha még mindig ugyanaz a csapat lenne, amely Guardiolával mindent megnyert. Hogy meddig tarthat? Ahogy te is mondtad, a Barcelona jelenleg nagy divat, de a divat azért divat, mert ahogy jön, úgy el is megy, és jön helyette másik. A Madrid viszont mindig a legnagyobbak között volt, van és lesz, divat ide vagy oda.

A katalán lapok teljes mellszélességgel kiállnak a Barcelona mellett, folyamatosan támadják a Real Madridot. Magyarországról azonban úgy tûnik, ez madridi részrõl nincs így. Errõl érintettként mi a véleményed? Valóban így van?
Igen, valóban így van, de ennek van magyarázata is. Igaz, hogy az AS és a Marca fõleg a Real Madrid és az Atlético Madrid híreivel foglalkozik, viszont a madridi sajtó az nemzeti sajtó, nem csak Madridból áll. Galíciában, Baszkföldön és Andalúziában is nagy számban jelen vagyunk, így az õ igényeiknek is meg kell felelnünk. Az AS címlapján viszont mindig Real Madriddal kapcsolatos híreket teszünk ki, míg a Marcán nem mindig van így. A katalán sajtónak nem áll érdekében Katalónián kívülre kerülni, így õk sokkal lokálisabbak, és lényegében csak a katalánok igényeinek akarnak megfelelni. Hozzátenném, hogy Katalónián belül szinte csak a Barcelonát támogatják, az Espanyollal például alig foglalkoznak. Minden tiszteletem a katalán sajtóé, de véleményem szerint ott túlságosan erõs politikai érdekek is húzódnak a háttérben, ami nem tesz jót a sportsajtónak. Persze az is igaz, hogy az AS egy ekkora elvetemült madridistának, mint én, megengedi, hogy fõszerkesztõ legyen. (nevet)

A magyar szurkolók körében nagy sikert aratott a videód, amelyen egy Barcelona szurkoló újságíró hölgynek énekelted el a Tizedik dalát. Ez spontán jött, vagy elõre megtervezett „akció” volt?
Teljesen spontán jött. Az õszi gyõztes El Clásico után az El Chiringuito stúdiója felé tartottam, amikor felhívtak, hogy szeretnék-e valamilyen háttérzenére bevonulni élõ adásban, ami akkor ment. Én ugye a meccs miatt késõbb csatlakoztam, és csak annyit mondtam, hogy a Tizedik himnuszát kérném, semmi mást. A bevonulásomkor már szólt is a dal, és amikor odaértem Carme Barcelo kolléganõhöz, kértem a rendezõket, hogy kezdjék elölrõl a dalt, hogy az egészet egyben elénekelhessem neki. Mikor újrakezdték, letérdeltem elé, mert az mégis illetlenség lett volna, hogy állva éneklem elõtte. Ekkor úgy éreztem magam, mintha mi lennénk Rómeó és Júlia, vagyis Roncero és Júlia. Megjegyzem, hogy meglepõen jól tûrte Carme a mûsoromat, arra számítottam, hogy az arcomba borítja a palack vizet, amit épp ivott, de nem. Be kell vallanom, hogy nagyon jól esett az arcába énekelni a La Décimát.

Reméljük, hogy a jövõben is láthatunk tõled hasonlókat.
Efelõl ne legyenek kétségeitek.

Ezt a fajta fanatizmust egyébként hogy tolerálják a kollégáid, más újságírók, katalán szimpatizánsok?
Nem panaszkodhatok. Nyilvánvalóan állandóan ugratjuk egymást, mindig felhánytorgatják a madridi fanatizmusomat, de profin állunk egymáshoz és tiszteljük egymást. Nincsenek ellentétek, én pedig nagy madridistának tartom magam, de ha úgy adódik, pártatlanul is véleményt tudok alkotni, vagy el tudom ismerni, ha az ellenfél jobb volt, illetve ha a Madrid nem úgy játszott, ahogy elvártam volna tõlük. Azt viszont nem tûröm el, hogy amíg a Madridot túlzottan és ok nélkül folyamatosan kritizálják és támadják, addig a Barcelonát sokszor szinte a semmiért már a mennyekbe magasztalják. Ilyenkor azért hangot adok a véleményemnek és nem maradok csendben. De nem a rosszindulat vezérel, csak az értékeinket védem, ami szerintem teljesen normális.
Lényegében a Barcelona-szimpatizáns sajtósok tudják, hogy milyen vagyok, én is tudom, hogy õk milyenek, és kialakult egy kölcsönös tisztelet. Nem bántjuk egymást. Természetesen ha szükséges, akkor nem fogom vissza magam, a véleményemet pedig mindig elmondom. (nevet)

Megvan a Tizedik! Hogy élted meg a meccset, a 93. percet?
Fantasztikus élmény volt. A 11 éves fiammal és a feleségemmel voltam. Az elsõ félidõt külön kellett néznünk, mivel én a sajtósok számára fenntartott helyet kaptam, míg õk egy másik helyen ültek. Félidõben fogtam magam és a sajtó szektor utolsó soraiba ültünk, ahol volt három szabad hely. Mikor végre együtt voltunk a második félidõben, minden megváltozott. A fiammal együtt szorítottunk a csapatért. Nem fogom elfelejteni, amikor a kis Marcos a 90. percben azt mondta nekem: „Apa, amióta megszülettem, egyfolytában a Tizedikrõl beszélsz nekem, de soha nem jön.” Akkor nagyon frusztrált lettem, apaként nagyon rosszul éreztem magam, és próbáltam nyugtatni, hogy érkeznie kell, biztos vagyok benne, hogy meglesz. Amikor jött a szöglet, mondtam is neki, hogy „na tessék, itt a lehetõség”, és jött is Ramos fejese. Abban a pillanatban leírhatatlan öröm fogott el bennünket, a fiammal ölelkezve ünnepeltünk, õ pedig ordította nekem, hogy: „Apa, itt a Tizedik! Meglesz a Tizedik!” Én pedig örömkönnyekben törtem ki. Kijelenthetem, hogy életem egyik legszebb pillanata volt.

Beszéljünk egy kicsit a mostani csapatról. Meddig juthatunk el ebben az idényben?
Úgy gondolom, hogy nagyon messzire juthatunk. Szerintem ez a csapat nagy jövõ elõtt áll. Csupa fiatal tehetség alkotja a gárdát, akik már most bizonyították rátermettségüket. Isco, Varane, Kroos, James, Jesé, Bale vagy Carvajal… Mind nagyon jó kvalitásokkal bíró játékosok, még elõttük áll a jövõ. A fiatalok mellett persze ott vannak a veteránok is, Casillas, Ramos, Pepe, Marcelo vagy Cristiano. Õk sem öregedtek még ki, elõttük is van jó pár szezon.

Mi a véleményed Cristiano Ronaldóról? Tényleg nagyobb játékos lehet, mint Di Stéfano?
Gólok számában egyértelmûen felül fogja múlni Di Stéfanót, szerintem már a következõ szezonban. Ezért akár lehet nagyobb játékos is, igen. Címek számában viszont nehéz lesz behozni azt az öt európai kupát, ami a Szõke Nyílnak van, de semmi sem lehetetlen. Én el tudom képzelni, hogy akár még három vagy négy Bajnokok Ligáját is nyer a Madriddal, ettõl a fiatal generációtól kitelik. Ha ebben az évben megnyerjük a Tizenegyediket, ki tudja, hol a határ…

Mi a véleményed Ancelottiról? Del Bosque óta tényleg õ a legjobb edzõnk? Valóban annyira rendbe rakta az öltözõt, mint amennyire ez Magyarországról látszik?
Igen, Ancelotti érkezése kulcsfontosságú volt a mostani sikerek elérésében. Nagyon ért ahhoz, amit csinál, mesterien mozgatja a szálakat és tudja kezelni a játékosokat, szinte apai gondossággal bánik velük. Amikor megérkezett, megosztott és több sebbõl vérzõ öltözõt talált, amit aztán teljesen helyrehozott és visszaállította az egyensúlyt. A külsõ, káros körülményeket teljesen kizárta, elérte, hogy újból a fociról beszéljenek az emberek és nem az azt körülvevõ, esetleg káros tényezõkrõl, és nem utolsó sorban visszaemelte a Real Madridot arra a szintre, ahová tartozik. Ez a sikereinek alapja, kevés ember képes arra, amit õ véghezvitt. Nem lehet még tudni, hogy hogyan zárjuk majd ezt az idényt, de szerintem mindenképp maradnia kell. Hamarosan meg fogja hosszabbítani a szerzõdését, aminek nagyon fogok örülni. Kétségtelen, hogy Del Bosque óta õ az az edzõ, aki a leginkább passzol a Real Madrid imázsához. Az elsõ naptól kezdve tisztán látja, hogy mit vár tõle a klub. Mourinho is egy kiváló edzõ, ezt nem szabad elfelejteni, de az erõs személyisége az utolsó évében már kifejezetten káros volt a csapat és a madridizmus számára.

A magyar szurkolókat is megosztotta a kérdés, amikor a portugál távozott. Te örültél neki?
Úgy gondolom, hogy Mourinhót kétféleképpen kell elemezni. Mourinho, mint edzõ és Mourinho, mint ember. Mint edzõ, vitathatatlanul a világ egyik legjobbja a szakmájában, és ezt szerintem senki nem kérdõjelezheti meg. Vissza adta a Real Madridnak a versenyszellemet és a szurkolók büszkeségét, sikerült elhitetnie a játékosokkal, hogy képesek legyõzni minden idõk legerõsebb Barcelonáját, hogy mi vagyunk a legjobbak, és sikerült leküzdeni a Barcelonával szemben kialakult komplexust az öltözõben.
Ugyanakkor Mourinho, mint ember, túlzottan erõs személyiséggel rendelkezik, a saját egóját a Real Madrid elé helyezte, kijelentette, hogy nem hajlandó elmenni a FIFA-gálára, mert nem neki ítélték a legjobbnak járó díjat, de nyíltan kritizálta a bírókat, az UNICEF-et, az utánpótlás edzõket. Ezek mind olyan lépések voltak, amelyek szerintem felesleges problémát okoztak mind neki, mind a csapatnak. De ezeket igyekszem elfelejteni és úgy akarok emlékezni rá, mint Mourinho, aki sokat segített a madridizmusnak, a száz pontos bajnokságra, gólrekorddal, a sok értékre, amit nekünk adott, nem pedig arra, hogy a végén megromlott a viszonya Casillasszal, Ramosszal, Pepével és Cristianóval.

Hogyan ítéled meg Casillas helyzetét? Szerinted ideális helyen van nála a kapitányi karszalag?
Igen, szerintem nála tökéletes helyen van a kapitányi karszalag. Ramosnál és Cristianónál is jó helyen lenne, de Casillas tapasztalata és az, hogy mindig a Real Madridnál játszott, hogy 15 éve áll a klub rendelkezésére, õt igazolja. Mindig is madridista volt, és kétségbe vonni Casillas madridizmusát butaságnak tartom. Megnyert a Madriddal mindent. Nyilván õ sem tökéletes, hibázik, mint mindenki más. Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik kritizálták õt és a közönség, aki fújolta, igazságtalanul bántak vele, mert elfelejtik, hogy mennyi mindent tett õ a madridizmusért. Egy olyan csapatkapitánnyal, mint Casillas, nem lehet úgy bánni, ahogy tette azt a közönség egy része, és nem lehet egyetlen játékost sem kifütyülni még azelõtt, hogy a meccs elkezdõdött volna és akármit csinálna, mert ezzel csak azt éred el, hogy már eleve úgy megy ki a pályára, hogy nem olyan magabiztos, mint amilyennek lennie kell. Ez egy csúnya és rosszindulatú megnyilvánulás volt a Real Madrid egyik emblematikus figurájával szemben. De szerencsénkre Casillasban van annyi profizmus, hogy sikerült ezt az akadályt leküzdenie és elhallgattatnia a kritikusokat. Ebben Ancelotti bizalma is fontos szerepet játszott, de az érdem Ikeré, hiszen neki sikerült ezen felülkerekednie, és úgy érzem, hogy ezek a kritikus hangok véglegesen eltûntek a Bernabéuból. Ha egy nap láthatóan romlani fog a teljesítménye, akkor nyilvánvalóan cselekedni kell, de amíg ilyen formában van, hagyni kell, hogy azt tegye, amihez igazán ért.

Jesét Magyarországon is imádják a szurkolók. Egy ilyen komoly sérülés után mi az, amit várhatunk tõle? Mi nagyon bizakodunk.
Jesé elõtt nagy jövõ áll, jelenleg õ a Castilla egyik csillaga, az utánpótlásból felkerülõ reménység. Már most a keret egyik meghatározó játékosa és úgy tûnik, hogy a súlyos sérülésébõl teljesen jól tért vissza. A sérülés után játszott meccseken nyoma sincs a több mint nyolc hónapig tartó kihagyásnak, ott folytatta, ahol abbahagyta. Úgy gondolom, hogy Raúl, Guti és Casillas nyomdokaiban jár és akárcsak elõdei, õ is nagy jövõ elõtt áll a Real Madridnál. Szerintem nem kell sokat várnunk, hogy alap kezdõjátékos váljon belõle.

Magyarországon sokan bíznak abban, hogy Zidane gyermekei nagyot alkotnak majd a klubnál. Szerinted mit várhatunk tõlük?
Bárcsak így lenne. Nincsenek könnyû helyzetben, mert nem csak felülmúlni, hanem akár csak megközelíteni az apjuk teljesítményét óriási feladat. Zidane egyedi és megismételhetetlen futballtehetség volt.

Vége az elsõ résznek. A folytatásban: átigazolások, a klub pénzügyi helyzete, a legjobb Real Madrid, a legrosszabb igazolások, saját ereklyék, Juanito és még további érdekességek. No meg persze villámkérdések.