Gy. András

Iker Casillas már nem emlékszik arra, hogy mit rajzolt abban a pillanatban, amikor a Real Madrid elsõ alkalommal hívta fel õt a felnõttek közé a Bajnokok Ligájában, csak arra emlékszik, hogy épp rajzolt. Nem meglepõ, hiszen mûszaki osztályba járt. Madrid déli részén, egy téli délután egy hírnök lépett be az osztályba, hogy elmondja a tanárnak, az igazgató beszélni akar Ikerrel. A fiatal kapus rohant az irodába, ahol azt mondták neki, hogy gyorsan haza kell mennie, mert a Real Madrid Norvégiába utazik, és õ is megy velük.

Mindez 1997 novemberében történt, amikor még csak 16 éves volt. Nem lépett pályára, de a karrierje elkezdõdött. Sok dolog megváltozott azóta, sok minden történt. A Liverpool elleni összecsapás elõtti estén a kapus a a valdebebasi edzõközpont elsõ emeletén ül. Kedden õ lesz az a játékos, aki a sorozat történetében a legtöbb mérkõzést tudhatja majd magáénak, és úgy érheti ezt el, mint a Bajnokok Ligája gyõztes csapatának kapitánya.

Három alkalommal diadalmaskodott. Nyert két Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot is, mint a válogatott csapatkapitánya. Úgy véli, hogy eddig összesen 20 trófeát nyert, a számításai pedig helyesek. Már hosszú utat járt be, a sport eközben megváltozott, Spanyolországban és Madridban is. Pályafutását egy klubban töltötte, de idõközben a klub is változott. Ebben az idõszakban 15 edzõje és öt különbözõ elnöke volt a klubnak, és immár a metró helyett autóval érkezik az edzésekre. Három különbözõ edzõközpontban is készülhetett már.

Az elmúlt két idény talán a legnehezebb volt 17 éves pályafutása során, az idegesség nem múlt el még teljesen. A kölyök, akit San Ikernek hívtak, egyik napról a másikra ördög lett egyesek szemében. José Mourinho nekiesett, leigazolta Diego Lópezt, majd agresszívan fejezte ki ellenszenvét Casillasszal szemben. A kapus a közelmúltban egy televíziós interjúban elismerte, néha egyedül érezte magát.

Most nem beszél kifejezetten errõl az idõszakról, de nehéz nem észrevenni a hatását, amikor a nyomásról és a bizalomról beszél. „Azt hiszem, a siker nagy része a futballban mentális, nem pedig fizikai. Fontosabb, hogy mi játszódik le a fejedben.” – hangsúlyozza.

Mourinho után Carlo Ancelotti érkezett, aki rotálta kapusait. Casillas játszott a kupában és a Bajnokok Ligájában, míg López a bajnokságban. A kapusok váltakozása megosztotta a médiát és a szurkolókat, és azóta sem gyógyult be minden seb. Óvatos, hogy ne beszéljen errõl, de amikor tapssal fogadták az Anfielden, talán megbocsátották volna neki, ha megjegyzést tesz a különbségre.

A nyár vízválasztó volt számára. Egy szakasz lezárult Madridban, ittléte alatt a királyi gárda végül megnyerte a Tizediket. A válogatottnál korszakváltás kezdõdött. Elismerte, hogy a világbajnokság kiábrándító volt számára. Casillas végül maradt, a szezon kezdete nehéz volt, de a csapat jelenlegi elképesztõ formája békét hozott, Ancelotti pedig kitartott mellette, a nyomás ellenére is.

„Kapusként több idõd van, és több dolgot hallasz a lelátóról.” – mondja. „Voltak bizonytalan pillanatok a történtek miatt, de mindig a támogatásra és a szeretetre gondoltam, amit az emberektõl kaptam. Megértem, hogy néhány ember másképp vélekedik, de az én feladatom meggyõzni õket a jó játékkal. Meg vagyok gyõzõdve arról, hogy a hozzáállásommal minden visszafordulhat olyanra, amilyen korábban volt. Mindannyian ezt szeretnénk, a szurkolók és én is.”

Iker Casillas ragaszkodik ahhoz, hogy nem megy sehová. Azt állítja, hogy 40 éves koráig fog játszani, majd lassít egy kicsit, és visszatér egészen az iskolapadig: „1997-ben történt, most pedig 2014 van. Szóval 17 éve történt? Ördög és pokol!” – csodálkozik. „Eléggé nosztalgikus vagyok. Szeretek régi újságcikkeket olvasni, videókat nézni. A futball most nem olyan, mint akkor volt.”

„Bodo Illgner megsérült, Cañizares kapott egy ütést, ezért volt rám szükség, mint harmadik kapusra, így elkértek az osztályból. El lehet képzelni, milyen volt, amikor a tanár azt mondta: ’Nos, õ az én osztályomban tanul.’. Az igazgató, aki nagy Madrid szurkoló volt, hívott engem. Tudta, hogy az utánpótlás játékosa vagyok, minden alkalommal, amikor találkoztunk, a Madridról beszélt. Azt mondta nekem, hogy a csapathotelbe kell mennem, Barajas mellé, fel kell készülni arra, hogy repülünk Norvégiába.”

„Hazavittek az iskola kisbuszával. Édesanyám kétségbeesetten csomagolt a táskámba. Átöltöztem, felkaptam egy öltönyt és egy kabátot, melyet az U16-os válogatottban kaptunk, majd elindultunk. A többi gyereknek ötlete sem volt, miért hagytam ott az osztályt. Akkor még senkinek sem volt mobilja. Most bárhová mész, mindenki kamerás telefonokkal vár.”

Szóval Casillas, a gyerek, akinek az iskolában kellett volna lennie és háromszögeket kellett volna rajzolnia, felszállt annak a csapatnak a repülõgépére, amely abban a szezonban gyõztesként fejezte be a sorozatot. Egy olyan csapatéra, amelyben Roberto Carlos, Clarence Seedorf és Davor Suker is játszott. Casillas nem ismerte õket személyesen. „Nos, én tudtam, hogy kik õk, de nekik fogalmuk sem volt rólam. Egy asztalnál ültem Fernando Sanzzal, Morientesszel és Cañizaresszel. Szinte egy szót sem szóltam. Félve ültem ott. Olyan volt, mintha megnyertem volna a lottót.”

Casillas tudta, hogy nem fog játszani, csak vésztartalékként van rá szükség, valamilyen durva sérüléshullám esetére. Egy sérülés még becsúszhat, ahogy a Hampden Parkban is 2000-ben, de kettõ már biztosan nem. Jupp Heynckes csereként nevezte õt, a padon ülni pedig már önmagában is élmény. Valami elkezdõdött. Két és fél évvel késõbb õ lett a legfiatalabb kapus, aki Bajnokok Ligája-döntõben pályára lépett, a Madrid pedig bajnok lett a Valencia ellen. Két évvel késõbb, Glasgow-ban, a Bayer Leverkursen ellen az utolsó percekben állt be, majd megmentette csapatát.

Amióta csak játszik, mindig a rövid ujjú mezt preferálta. Tényleg nem számított a játékra, erre bizonyíték, hogy hosszú ujjú mez volt rajta a kispadon. A cseréje idõbe telt, mivel elment egy ollóért. Aztán jöttek a védések és a második Bajnokok Ligája-trófea, 20 évesen.

Ezután sírt a izgalom miatt, ami az egésszel járt. Az édesanyja nem volt ott, õ pedig nem számított arra, hogy játszhat. „Nem vagyok biztos abban, hogy igazságtalanság volt, de annak éreztem.” – ismeri el. „Csak a szezon utolsó két hónapjában nem játszottam. Azonban ezt el kell fogadni, éretten és gyorsan kell tanulni, és erõsnek lenni”. Eltelt egy évtized, majd ezeket a leckéket újra el kellett fogadnia, és még több idõre volt szükség, míg a Real Madrid újra megnyerte a Bajnokok Ligáját.

„Ha 20 évesen már kétszeres BL-gyõztes vagy, akkor igaz, hogy azon tûnõdsz, hogy öt vagy hat trófeával fejezed be a pályafutásod. Egyszerûnek tûnik, de nem az. Ami 2000 óta történt, pont ezt mutatja. Még csak döntõbe se jutottunk idáig, 12 éven át. Az emberek nem mérik fel, mennyire nehéz minden évben nyerni, nehéz õket motiválni.”

Jött egy elõdöntõs kiesés, majd egy negyeddöntõs búcsú, ezután pedig hat egymást követõ évben már az elsõ egyenes kieséses meccs megálljt parancsolt. Mourinho kezei alatt aztán sorozatban háromszor is az elõdöntõig jutott a csapat, de a döntõ elmaradt. Egészen tavaly májusig, Lisszabonig, ahol a Madrid végül megnyerte a tizedik BL-trófeáját az Atlético Madrid ellen aratott 4-1-es gyõzelmével. Egy olyan élmény ez, amit Casillas a világbajnokság megnyerésénél is többre tart.

„Ha valaki egy ilyen döntõ után megkérdez, amikor az adrenalinod az egekben, amikor 90 percen át azt vártad, hogy vajon meg tudjátok-e fordítani a meccset, aztán Ramos az utolsó pillanatban betalál, mit lehet mondani?”

Casillas számára különösen érzelmes volt az este. A Madrid 12 éve várt a Tizedikre, Casillas pedig a klubbal együtt várta ezt végig, egyetlen játékosként. Miután ennyit várt, újra a csapatba került, egy év teljes, majd egy év fél-számûzetés után, kihagyva a bajnokikat, mégis majdnem az õ hibájának köszönhetõen inthettek búcsút a trófeának. Egy rosszul idõzített kijövetel miatt tudott Diego Godín vezetést szerezni az Atléticónak, ami a második félidõ hosszabbításának harmadik percéig ki is tartott.

„Azt kívántam, hogy bárcsak megnyílna a föld és elnyelne.” – mondja Casillas. „A mérkõzést többé kevésbé irányítottuk, de egy ilyen abszurd helyzetben betaláltak. Egész idõ alatt csak ez járt a fejemben. Körbenézek a stadionban és emberek ezreit látom fehér mezekben, a csapatért szurkolni, én pedig szörnyen éreztem magam, hogy nem fogják megkapni a BL-serleget.”

„Sergio Ramos egyenlítõ gólja sok mindent jelentett, az egyik ezek közül az, hogy megmentett engem. Biztos vagyok benne, hogy azt a kritikát minden egyes nap megkapnám. Biztos, hogy sok újságnak változtatnia kellett a címlapján a gól után.”

„Emlékszem egy Bale-helyzetre, ami mellé ment, a szurkolókon pedig látszott, hogy mennyire idegesek. Azt gondolhatták: „Jön, jön, jön”, de végül sosem jött. Ott állsz a kapuban, ezen gondolkodsz, és el akarod hagyni a büntetõterületet, hogy te magad szerezz gólt. Vagyis elképzelheted, hogy éreztem magam, amikor Sergio fejese bement. Totális megkönnyebbülés. Nem csak magamra gondoltam, hanem az emberekre. Óriási volt.”

Néhány hónappal késõbb olyan, mintha már elfelejtették volna. Xabi Alonso és Di María eladása komoly kritikákat eredményezett, Casillas pedig még mindig nyomás alatt volt, mivel nem lendült újra formába. Szerinte ez a környezetnek köszönhetõ. „A Madrid olyan nagy klub, hogy a BL megnyerése is csak egy hónapig tart ki. Amikor ehhez a klubhoz szerzõdsz, törésteszten kell átmenned a türelmetlenséggel szemben. Itt nincs olyan, hogy idõ.”

A szezon eleji kétségek azóta már eloszlottak. A Madrid nagyszerû formáról tanúbizonyságot téve 11 meccset nyert meg egymás után, köztük a Barcelona elleni bajnokit és a Liverpool elleni BL-meccset. Hat pontos elõnnyel négy meccs után magasan vezetik a csoportot, egy keddi gyõzelem pedig matematikailag is bebiztosítaná továbbjutásukat a következõ körbe, két meccsel a csoportkör vége elõtt. De Casillas nem vesz biztosra semmit. „Az angol klubok” – mondja kissé fintorogva – „sosem könnyû ellenfelek. Sosem adják fel, a Liverpoolnak pedig nagyon kell a gyõzelem, úgyhogy nagyszerû meccs lesz.”

Csodálattal beszél ellenfeleirõl, különösen Steven Gerrardról. Casillas igazi gyûjtõ. „Van mezem Hagitól, Matthäustól, Julio Salinastól.” És már van neki a Liverpool kapitányától is, hiszen az odavágón cseréltek. Ezúttal egy másik célpontot nézett ki magának. „Most, hogy megvan Gerrardé, lehet, hogy Balotellitõl kérem el.”

De persze nem félidõben, igaz?

Casillas nevet: „Nem, nem, semmiképp nem félidõben. De Spanyolországban más a kultúra, félidõben is cserélhetsz mezt, ezzel nincs semmi gond.”

„Az olyan játékosokat, mint Gerrard, Puyol, Totti vagy Xavi, egy kicsit más lengi körül. Õk adják a klub identitását, egy különleges kapcsolatot a szurkolókkal.”

Az elsõ meccs elõtt Gerrard elmondta, hogy két lehetõsége volt a Madridba menni, de a maradás mellett döntött. Casillas is mehetett volna máshova?

„Mindig pletykálnak ezzel kapcsolatban, de a sok sztori és pletyka ellenére még mindig itt vagyok.” – mondja. „Sosem volt meg annak a lehetõsége, hogy bárhova is elmenjek, mivel ez sosem fordult meg a fejemben. Minden elnöknek elmondtam, hogy azon a napon, amikor már nem akarja, hogy itt legyek, csak jöjjön és mondja. De még mindig itt vagyok. Itt kezdtem és itt akarom befejezni.”

„Spanyolországgal legalább 2016-ig játszani fogok, ez biztos. Utána meglátjuk. A Madridban pedig úgy gondolom, hogy 40 éves koromig képes leszek játszani. Fittnek és erõsnek érzem magam. Egy kapus, aki vigyáz magára, legalább 38 éves koráig tud védeni. Preud’homme például olyan volt, mint a villám, 38 éves koráig játszott a Benficában. Caòizares 38, Kahn 39 volt. Gigi [Buffon] pedig 37 lesz.”

„Nemrég láttam Mondragónt. 43 évesen is ott volt a pályán. Ha fejben és testben is jól vagy, akkor meg tudod csinálni. Ha pedig boldoggá tesz, amit csinálsz, ha van célod, akkor nincs okod máshová menni. Boldog vagyok. Egy évtizedet vártunk a Tizedikre. Most a 11 jár a fejünkben. A csapatunk megvan hozzá, szóval miért ne?”