Gy. András

8975 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Guti ma ünnepli 38. …

Guti ma ünnepli 38. születésnapját. Isten éltesse a passzkirályt!

Tovább

Casillas: A leginkább nagyra becsült trófeám? A Nyolcadik.

„Az irány, amerre a csapat halad, pontosan az, amit az elejétõl szerettünk volna, a célunk pedig az, hogy ne foglalkozzunk a többi csapattal. Meg kell próbálnunk Karácsony elõtt az élre állni, amihez a Barcelona legyõzõsével közelebb kerültünk.”

„Jó úton haladunk afelé, hogy átlépjünk a Király-kupa következõ körébe, illetve a legjobb 16 közé is be kell még jutnunk a Bajnokok Ligájában, amihez szintén nagyon közel állunk. Aztán ott van a klubvilágbajnokság is, ahová kiérdemeltük a szereplés jogát, és ami véleményünk szerint a hab lehet a tortán a 2014-es évben, ebben az eddig fenomenális évben. Remek munkát végeztünk, mindenkit boldoggá tudtunk tenni.”

„A célunk az, hogy márciusba vagy áprilisba a lehetõ legjobb állapotban jussunk el, hiszen ebben az idõszakban dõl el minden a legtöbb sorozatban, emellett persze napi szinten 100%-osnak kell lennünk. Ez egy újabb kemény év, nehéz lesz a tavalyit felülmúlni. De megvannak a játékosaink ahhoz, hogy sikerüljünk, a csapat pedig nagyon együtt van.”

„A leginkább nagyra becsült trófeám? Az elsõ BL-gyõzelmem. Az, hogy bekerültem az elsõ csapatba és még abban az idényben megnyertem a Nyolcadikat, hatalmas változás volt számomra. Kilenc hónappal korábban még a harmadosztályban szerepeltem, száz fõs közönséget hirtelen 60.000-es váltott le. Ez volt karrierem legfontosabb eredménye. Persze azóta voltak még nagyon fontosak, de ez volt mindennek a kezdete.”

„A Tizedik egyfajta megkönnyebbülést is adott, mivel már nagyon régóta szerettük volna elhódítani. A meccs végéig tartó, gyõzelemért való küzdelem csak azt eredményezte, hogy kétszer olyan átéléssel ünnepeltünk a végén.”

„1990-ben csatlakoztam a Real Madridhoz, egy, a régi edzõközpontban tartott válogatás után. Antonio Mezquita kiválasztott, onnantól kezdve pedig végigjártam minden korosztályos csapatot az elsõ csapatig. Az egész életemet a Real Madridnál töltöttem.”

„Most én vagyok a kapitány, mivel én vagyok a válogatott és a Real Madrid legrégebbi tagja. Szerencsés voltam, hogy nagyszerû kapitányaim voltak, megpróbálom a tõlük tanultakat napi szinten alkalmazni. Remélem, hogy képes leszek az utánam érkezõket ugyanúgy segíteni, mint ahogy nekem segítettek.”

„Szeretnék a jövõben is a futball világában maradni. Nagyon jó dolog fiataloknak átadni azt, amit ilyen hosszú idõ alatt tanultam. Megosztani azt, amit a nagyszerû edzõimtõl és csapattársaimtól kaptam.”

Marcelo (Twitter): “…

Marcelo (Twitter): “200. gyõzelem a Real Madriddal! 200 ok annak megünneplésére, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek! Hala Madrid!”

Javier Tebas (az LFP…

Javier Tebas (az LFP elnöke): „Nem fogom kiteregetni, amit a játékosok… Ha a kapitányokkal beszélsz, annak nem szabad nyilvánossá válnia. Úgy gondolom, hogy az emberek szabadon kell, hogy szavazzanak. Ha nyilvános lenne, akkor azt mondanák, hogy „õ a barátom”, „vele vagyok egy válogatottban”, „õ a másik válogatottban játszik”, „õ egy jó fiú”, biztos vagyok ebben. Ez csak az én véleményem, de ha a szavazás nyílt lenne, Cristiano Ronaldo nem nyerte volna meg.”

A spanyol bajnokság …

A spanyol bajnokság idei szezonjában Marcelo nevéhez fûzõdik a legtöbb labdaszerzés. Az eddigi mérkõzéseken összesen 55 alkalommal szerezte vissza a bogyót az ellenfelektõl, hárommal mögötte Sergio Ramos, öttel mögötte pedig Mathieu áll.

A Real Madrid, a Bar…

A Real Madrid, a Barcelona és a Valencia is érdeklõdik a Benfica 17 éves csatára, Gonçalo Guedes iránt. A játékost többen Cristiano lehetséges utódjának tartják, kivásárlási ára jelenleg 30 millió euró, ami 18 éves korában automatikusan 50 millióra emelkedik.
 

Raúl: „A futball vil…

Raúl: „A futball világában mindenki ismeri a Cosmos nevét, illetve a korábban itt megfordult játékosok hagyatékát. Segítettek abban, hogy az európai futball megvesse a lábát Amerikában, nekem pedig megtiszteltetés a nyomdokaikba lépni. Osztozom a klub szemléletében, izgatottan várom, hogy a részese lehessek.”

A New York Cosmos cs…

A New York Cosmos csapata hivatalos közleményben tudatta, hogy Raúl náluk folytatja pályafutását. A Real Madrid legendás kapitánya nem csak játékosként erõsíti a klubot, hanem a hamarosan induló utánpótlás akadémián technikai tanácsadóként is tevékenykedik majd.

A Cornellà ellen deb…

A Cornellà ellen debütálhatott a felnõtt csapatban Raúl de Tomás. A Castilla tehetsége a 76. percben váltotta Benzemát.

Arbeloa a Cornellà e…

Arbeloa a Cornellà elleni mérkõzés után 150. alkalommal hagyhatta el a pályát gyõztesen a Real Madrid játékosaként.