Gy. András

8982 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Florentino Pérez: Olyan lehetõségekkel is számolunk, amiket el sem tudnak képzelni

Edzõkérdés: „A következõ néhány napban eldöntjük, hogy kik lesznek a technikai stáb tagjai, és hogy Zidane milyen szerepet kap. Ez nem olyan dolog, amit egyik napról a másikra meg lehet oldani. A fontos az, hogy jól döntsünk. Ancelotti az egyik lehetõség, de senki nem beszélt vele, ajánlatot pedig nem tettünk. Amikor eldöntjük, hogy mi a legjobb lehetõség, kire van szükségünk, megtesszük a szükséges lépéseket.”

A Madridnak olyan edzõre van szüksége, aki helyre állítja a rendet? „Inkább olyasvalakit preferálnék, aki már ismeri a klubot, így a csapat nem veszítene idõt ebben az értelemben. Olyan lehetõségekkel is számolunk, amelyeket el sem tudnak képzelni.”

Mourinho távozása: „Kegyetlen támadások célpontja volt. Akkor gondoltunk a szerzõdtetésére, amikor már éveken át nem jutottunk túl a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszán, vele a kispadon pedig a csapat az elmúlt három évben sorozatban bejutott az elõdöntõbe. Remélem, hogy a Mourinho érára úgy fognak emlékezni az emberek, mint amelyben a csapat hatalmasat lépett elõre, és véget vetett egy eredménytelen európai idõszaknak.”

Belsõ feszültség a játékosok és az edzõ között: „Ez mindenhol elõfordul. De a napi élet a Real Madridnál nagyszerû.”
Casillas és Mou: „Casillas a világ legjobb kapusa, a válogatott hálóõre. Az egész történet során Casillas volt az, aki helyesen viselkedett. Kapitányként és játékosként is példát mutatott. Az viszont rendkívül bosszantó, hogy sokan õt használták fel, hogy fogást találjanak Mourinhón.”

Új igazolások: „Három hónapunk van a szezon kezdetéig. Már most is csodálatos csapatunk van, és úgy kell jobbá válnunk, hogy a legjobb játékosokat hozzuk ide. A Barcelona mindig kiváló játékosokat szerzõdtetett – Ibra, Eto’o… Nem csak a Madrid célja, hogy a legjobbakat megszerezze. Mi tettük a spanyol ligát a világ legjobbjává, köszönhetõen a Madrid és a Barca közötti rivalizálásnak.”

Zidane: „Edzõ akar lenni. Fantasztikus játékos volt és kívül-belül madridista. Úgy gondoljuk, hogy õ az egyik olyan ember, aki segíthet nekünk.”

Mágnások és sejkek: „Európában a FairPlay szabályai szerint dolgozunk, vagyis egy klub nem költhet többet, mint az árbevétele. Az UEFA azon dolgozik, hogy két éven belül ne legyenek olyan klubok, amelyek így tesznek, legyen bármilyen gazdag is a tulajdonosuk.”

A Marca szerint a Un…

A Marca szerint a United, a City, a PSG és a Monaco is megadná Cristiano Ronaldónak a 60 millió eurós aláírási pénzt 2015-ben (ha most nem hosszabbít), illetve 23 millió eurós éves fizetéssel a világ legjobban fizetett labdarúgójává is tennék.

A Marca szerint Cris…

A Marca szerint Cristiano Ronaldo Neymarhoz hasonlóan szeretné birtokolni reklámjogainak száz százalékát.

Olasz hírek szerint …

Olasz hírek szerint az AC Milan idén nyáron is megpróbálja visszaszerezni Kakát.

A Tottenham szeretne…

A Tottenham szeretne leigazolni egy jelenleg a Benficában futballozó Real Madrid nevelést, Rodrigót. A fiatal brazil-spanyol kettõsállampolgár támadót Villas-Boas mindenképp szeretné megszerezni.

Tovább

Mourinho: Cristiano nem hallgatott rám

„Cristianónak volt három fantasztikus szezonja, mindhárom az én irányításom alatt. Nem tudom, hogy ezek voltak-e a legjobb évei, mivel az utolsó manchesteri szezonja is kitûnõ volt, de errõl talán õ tudna többet mondani. Kitaláltunk egy remek taktikát arra, hogy gólokat lõhessen és kihozhassa magából a maximumot, és csak egyetlen problémám volt vele, egy taktikai probléma. Egyszerûen nem fogadta el a szavaimat. Lehet, hogy õ mindent tud, és azt gondolja, hogy az edzõk már nem tudnak segíteni neki. De nincs probléma. Nem játszott az utolsó meccseken, de bízom a játékosok szavaiban, akik azt mondják, hogy sérültek.”

„Nem kell köszönetet mondanom a játékosoknak, ahogy a klubnak sem kell köszönetet mondania nekem. Mindannyian a munkánkat végezzük.”

„Nem tudom, hogy Pepe elárult-e engem, vagy nem. Ez egy jó kérdés, amit neki kellene feltenniük. Fél lábbal már kint volt a Real Madridból, sokszor játszattam, hozzásegítettem egy jó szerzõdéshez és a maradáshoz, majd egy sérülés miatt kikerült a csapatból. Egy kölyök, aki 10, 11 vagy 12 évvel fiatalabb nála, elkezdett játszani, és ez a kölyök megérdemelte a játéklehetõséget. Úgy gondolom, Pepe nem kezelte jól ezt a helyzetet. Aztán hirtelen azok az emberek, akik korábban gyilkosnak nevezték és a legrosszabb dolgokat mondták rá, elkezdték védeni. Örülök neki, a Real Madrid kiváló játékosa, megérdemli a támogatást, amit kap.”

„Ha egyszer valaki felhívna, amíg még edzõ vagyok, akkor támadásnak venném, ha békéltetõnek neveznének. Carlo egyáltalán nem érdemli meg, hogy már az érkezése elõtt inzultálják, és remélem, hogy meg fogja kapni a támogatást, ami jár neki. A következõ edzõ, legyen Ancelotti, vagy bárki, el tudja majd mondani, hogy milyen állapotban találta a klubot, a fájlokat a számítógépeken, mindent. Nem vírusosak. Ugyanúgy vannak, ahogy hagyom õket.”

„A karrieremnek nem lett volna értelme, ha nem edzhetem ezt a klubot. Büszke vagyok erre.”

„A családom tele van bajnokokkal. Városról-városra költöznek miattam a gyerekeim ebben a korban. Ha nem lennének bajnokok, nem lehetne ilyen karrierem. Ezért mondom, hogy õk a bajnokok.”

Pérez: “Zidane, mint…

Pérez: “Zidane, mint az edzõ? Lehetséges. Van engedélye, alkalmas a feladatra és madridista. Nem akarom azt sugallni, hogy kockázatos lépés lenne, de még bele kell tanulnia egy kicsit.”

Pérez: “Úgy tudom, h…

Pérez: “Úgy tudom, hogy van egy orvosi jelentés, ami szerint Casillas nem volt bevethetõ az Osasuna ellen.”

A La Gazetta dello S…

A La Gazetta dello Sport szerint a Real Madrid 20 millió eurót ajánlott az AS Romának Marquinhosért, azonban az olasz csapat ezt nem fogadta el. A 19 éves brazil védõ fejlõdését a Barcelona és a Real Madrid is nyomon követte.

Cristiano Ronaldo ma…

Cristiano Ronaldo madridi háza 5,4 millió euróért eladó. A portugál sztár luxusotthonát egy madridi illetõségû ingatlanközvetítõ iroda tette ki honlapjára. A hír hallatán felerõsödtek a pletykák azzal kapcsolatban, hogy a játékos esetleg visszatér Manchesterbe.