Gy. András

8942 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Nico Paz
Tovább

Nico Paz: Örülök, hogy segíthettem a csapatot

A Barcelona elleni mérkőzés madridi gólszerzője, Nico Paz is nyilatkozott a felkészülési meccs után.

A meccs

„Nagyon örülök, hogy segíthettem a csapatot. Nem szereztük meg a győzelmet, de a csapat hozzáállása nagyon jó volt. Azért vagyok itt, hogy segítsek, ha szükség van rám, és örülök, hogy játszhattam néhány percet. A célom az, hogy minden nap egyre jobbá váljak.”

Gól

„A tizenhatos vonalánál voltam, nem kellett a sarokhoz mennem, de láttam, hogy üres terület van a hosszúnál, így befutottam.”

A Real Madrid utánpótlása

„Vannak játékosaink, akik tudják segíteni az első csapatot, ez látszik is. Nagyon örülök ennek.”

Joan Martínez

„Csodálatos védő, magas, jól kezeli a labdát. Meghazudtolja a korát.”

Mario Martín

„Remekül felkészült, mint mindannyian, akik itt vagyunk. Gyerekkorom óta együtt játszom vele.”

Courtois
Tovább

Courtois: Sosem vagyunk elégedettek egy vereség után

A belga hálóőr a Barcelona elleni felkészülési meccs után.

A mérkőzés

„Egészen versenyképesek voltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, jól dolgoztunk. Soha nem vagyunk elégedettek egy vereség után, de a mérkőzés máshogy is alakulhatott volna. Apró részleteken múlt. De ez az előszezon, még mindig keményen dolgozunk. Sokan álltak be az utolsó 20 percre, akik remekül játszottak. Ez a jó dolog a meccsben, most pedig tovább kell gyűjtenünk a játékperceket az Atalanta elleni meccs előtt.”

Debütálók

„Ez biztosan csodás érzés nekik. Én 16 évesen debütáltam a Genk játékosaként, de az, hogy a Real Madridban teszed ezt meg ennyi idősen több mint 80.000 ember előtt egy El Clásicón, nagyon különleges érzés lehet. Keményen harcoltak, megmutatták a kvalitásaikat. Jacobo befutotta az egész szélt, ez az, amit ezektől a srácoktól vársz. Emellett remek személyiségről tettek tanúbizonyságot.”

Forma

„Remekül érzem magam. Mindig segít, ha az előszezon elejétől itt vagy. Csalódott vagyok a második gól miatt, mivel egy kicsit elszámoltam magam. Nem ütöttem bele kézzel és nem értem bele lábbal sem, a lábaim között ment be a labda, ami miatt rosszul érzem magam. De jobb, hogy most történt ilyen, mintha az idény során történne. Ezek a pillanatok is segítenek, hogy tanuljon az ember. A kapuban jól érzem magam, jó voltam lábbal, az edző és Llopis is ezt kérték tőlem.”

Lunin

„Mindenkinek azt kell választania, ami szerinte a legjobb neki. Nem nekem kell ezt eldöntenem helyette. Az előző idényben sokat játszott, továbbra is szeretne játékperceket. Mindenkinek magának kell döntenie. Én évekkel ezelőtt megválasztottam a saját utamat, neki pedig meg kell választania a sajátját, hogy a legjobbat hozza ki a karrierjéből. Ő egy nagyszerű kapus, a legjobbat érdemli.”

Vereségek az előszezonban

„A szurkolók számára érdekes mérkőzéseket játszunk. A stadion mindig tele van, ha a Real Madrid pályára lép. Sosem szeretünk kikapni a Barcától, még előszezonban sem, de amik igazán számítanak, azok a tétmeccsek. A fiatalok és a tapasztalt játékosok is játszottak, nálunk és náluk is. Meglátjuk, hogy mi lesz, amikor elkezdődik az idény.”

Endrick

„Nem túl magas, de nagyon erős lábai vannak. Ha megrúgják, talpon marad. Emellett nagyon erős lövése van. Nem tudom, hogy ideges-e még egy kicsit, de meg fogja találni a társait a pályán és egyre jobb lesz.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: A célunk az, hogy mindenki játékperceket kapjon

Az olasz mester a Barcelona elleni felkészülési mérkőzést követően.

A mérkőzés

„Ez egy jó iramú meccs volt, némi szép játékkal. Ez a felkészülés időszaka, a játékosok folyamatosan érkeznek vissza a csapathoz. Az eredmény nem igazán számít.”

„A célunk az, hogy mindenki játékperceket kapjon és formába lendüljön. Nem a taktikára koncentrálunk jelenleg. Az majd 7-étől következik. Nem aggódunk. Ez az előszezon, nyolc játékosunk még hiányzik.”

Vini Jr.

„Jó formában tért vissza, ami azt jelenti, hogy dolgozott a nyaralás alatt is. De nem kellett sokat dolgoznia.”

Modrić formája

„Remekül teljesít. Jó állapotban érkezett vissza, a fizikuma lehetővé teszi, hogy játsszon. Jól érezte magát, végig a pályán volt.”

Lorenzo, Obrador és Jacobo debütálása

„Ki fogják élvezni ezt a pillanatot, nagyon izgalmas számukra. Kezdjük őket jobban megismerni, mindannyian kiváló játékosok. Szeretem nézni a játékukat, mivel kiváló kvalitásokkal és személyiséggel bírnak.”

Rodrygo

„Fáradt volt, a Chelsea ellen talán 45 percet játszik majd.”

Mario Martín

„Ő az első csapat játékosa is lehet. Meglátjuk, hogy mi történik, amikor lezárul az átigazolási időszak, mivel ő egy olyan játékos, akit felhívhatunk.”

Arda Güler
Tovább

Összefoglaló: Real Madrid – Barcelona (1-2)

A Real Madrid legjátszotta második felkészülési mérkőzését, az ellenfél ezúttal a Barcelona együttese volt. A találkozó az időjárási körülmények miatt késve kezdődött, ráadásul egyszer félbe is kellett szakítani, mindenesetre lejátszották, az eredmény pedig egygólos vereség. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.

video
play-rounded-fill

Endrick
Tovább

Endrick: Csodálatos játékosokkal vagyok körülvéve

A brazil tehetség a Realmadrid TV munkatársának nyilatkozott az edzőtáborban.

Csapattársak

„Nagyszerű játékosok, örülök, hogy lehetőségem nyílik velük játszani. Modrić adott egy gólpasszt az edzésen… A Madrid csodás játékosokkal rendelkezik, amikor pedig visszatérünk az edzőközpontba, még többjükkel játszhatok együtt. Ki fogom kérni a tanácsukat, azért vagyok itt, hogy keményen dolgozzak.”

Güler

„Nagyon izgatott vagyok, hogy vele játszhatok, mivel nagyszerű futballista. Ő is fiatal, keményen fogunk dolgozni annak érdekében, hogy játszhassunk és segíthessük a Real Madridot. Ez a legfontosabb.”

Edzés

„Egy álmom vált valóra azzal, hogy itt vagyok, hogy ezekkel a játékosokkal edzhetek, gólokat lőhetek, segíthetem a csapatomat. Itt vagyok Chicagóban, így segíthetem a Real Madridot, ezért jöttem.”

Szurkolók

„Sok szurkolóm van Brazíliában, de nem számítottam arra, ami itt fogadott, a rengeteg szurkolóra. Nagyon örülök. A Madrid a világ legjobb klubja, őrület az a szeretet, amit kapok. Ha minden szurkoló mezét aláírhatnám, akkor megtenném.”

Lucas Vázquez
Tovább

Lucas Vázquez: Kiváló hozzáállás jellemezte a csapatot

A játékosok közül Lucas és Vallejo nyilatkozott az újságíróknak az AC Milan elleni felkészülési meccs után.

Lucas Vázquez:

A mérkőzés

„A csapat hozzáállása kiváló volt. 90 jó percet játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, jó munkát végeztünk. Egy labdavesztés után talált be a Milan egy gyors ellentámadás végén.”

„Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy bármely mérkőzésen is lehetőségem van kapitányként képviselni a csapatot. Ma így alakult, én pedig nagyon örülök.”

Arda Güler

„Az előző idényt hihetetlenül magas szinten zárta, remek Eb-je volt. Megvan benne a potenciál, a hozzáállása briliáns, tanulni akar, ez látszik a pályán is. Biztos vagyok benne, hogy lesznek különleges pillanatai az idény során.”

Fiatalok

„Szerintem jók voltak. Ma Endrick és a castillás srácok is fantasztikus munkát végeztek. Úgy tűnik, hogy fényes jövő előtt állunk.”

A posztja

„Bárhol játszom, ahol az edzőnek szüksége van rám. A legfontosabb, hogy a pályán legyek és segítsem a csapatot, ahogy csak tudom.”

Elvárások

„Az edzésekre koncentrálunk, szeretnénk a legjobb formába kerülni. A Real Madrid mindig azt várja, hogy minden trófeáért harcban állj, ez az, amit akarunk.”

Tanács a fiataloknak

„Dolgozzanak továbbra is úgy, ahogy eddig, ugyanilyen lelkesedéssel, tartsák életben az álmukat.”

Vallejo
Vallejo (forrás: realmadrid.com)
Vallejo:

A mérkőzés

„Voltak szakaszai a mérkőzésnek, amikor igazán jól teljesítettünk, de voltak olyanok is, amikor látszott, hogy ők már több ideje dolgoznak az előszezonban. Ezek a meccsek arra jók, hogy visszanyerjük a tempót. Hozzá kell szoknunk mindenhez, nem ez az első alkalom, hogy az Egyesült Államokban vagyunk. Különböző időjárási körülmények között kell helytállni, ami erősebb játékossá teszi az embert.”

Visszatérés a csapatba

„Nagyon jól éreztem magam Rüdiger és a többiek mellett, akiknek mind a pályán, mind emberként komoly kvalitásaik vannak. Nagyon hiányzott a felkészülés, a stáb, az orvosi csapat, az edzők. Itt elképesztő a struktúra, amiből a legtöbbet ki kell hoznunk. Azért vagyok itt, hogy keményen dolgozzak. Örülök, hogy újra itt lehetek. Ez igazi kiváltság, mindent bele kell adnom, ha maradni akarok. Az edző nagy magabiztosságot kölcsönöz az embernek, remélem, hogy vissza tudom ezt fizetni. Hiszek abban, hogy képes vagyok beilleszkedni.”

A szurkolók

„Azóta, hogy megérkeztünk a hotelbe Chicagóba, vártak ránk, buzdítanak minket. Bárhová is megyünk, nagyon hálásnak kell lennünk ezért a támogatásért.”

Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Pozitívan értékelem a mérkőzést

Az olasz mester az AC Milan elleni felkészülési mérkőzés után.

A mérkőzésről

„Jól versenyeztünk, keményen harcoltunk és csináltunk jó dolgokat. Az előszezon első meccse volt ez, rengeteg fiatallal a pályán. A legfontosabb az volt, hogy legyünk versenyben legyünk, és így is volt.”

„Pozitívan értékelem a meccset, az ilyen mérkőzések motiválóan hatnak a fiatal srácokra, akik lehetőséget kapnak. Az első félidőben a tapasztaltabbak, mint Rüdiger és Modrić is a pályán voltak, jobban kezeltük a meccset, de jelenleg nem állnak készen arra, hogy 45 percnél többet játsszanak. Most megkezdjük a felkészülést a következő meccsre. Holnap visszatér Vini és Militão, Rodrygo épp ma csatlakozott hozzánk. Meglátjuk, hogy tudnak-e játszani valamennyit. A srácok, akik 15-én érkeztek vissza, mint Lucas, Fran, Brahim és Ceballos, már most is jó formának örvendenek.”

Palacios cseréje

„Térdproblémája adódott, ami nem nézett ki jól. Meg kell vizsgálnunk őt holnap. Nagyon rossz látni, hogy egy ilyen fiatal srác megsérül az előszezon első mérkőzésén. Remélem, hogy semmi komoly.”

Brahim

„Jól játszott. Voltak jó támadó figuráink, Arda is jó formában van.”

Joan Martínez

„Van benne potenciál. Nagyon fiatal, de minden tulajdonság megvan benne, ami egy jó középső védőnek kell: jól kezeli a labdát, jól olvassa a játékot. Lehet jövője a Real Madridban. Továbbra is játszania kell az utánpótlás csapatokban, de jó munkát végeztek vele eddig, mivel fantasztikus.”

Erőnlét

„Az a célunk, hogy azokat a játékosokat a legjobb formába hozzuk, akik megkezdték az edzéseket. Eddig csak a fiatalokkal dolgoztunk a taktikai elemeken, de ha mindenki visszatér, ezt is elkezdjük. Nincs sok feladatunk ebből a szempontból, mivel nagyjából ugyanaz a csapat áll rendelkezésünkre, mint az előző idényben. A célunk egyértelmű. Segítenünk kell az újak beilleszkedését, de ehhez idő kell majd. Nem lehet Endricket és Mbappét öt nap alatt beilleszteni a csapatba.”

Endrick

„Nehéz lenne bármilyen következtetést levonni. Látom, hogy van benne valami nagyon különleges. Igazán gyors, robbanékony a kis területeken, remekül rázza le az emberét. Nagy tehetség. Eléggé ritka ilyen tulajdonságokkal bíró játékost találni.”

Arda Güler

„Nagyon erősen tért vissza. Remekül edzett a szünet alatt, nagyszerű munkát végzett, mivel kiváló formában tért vissza. Erősebb, rugalmasabb, de a kvalitásai megmaradtak. Fontos idény lesz ez számára, több lehetőséget kap majd, mint az előző idényben.”

Utánpótlás játékosok

„A fiatalok számára még néhány dolog várat magára, de a középső védők már ott vannak. Asenciót, Jacobót és Joant rotálni fogjuk, velünk edzenek, amíg Alaba felépül. Beszélni fogok Raúllal és Arbeloával, előkészítünk egy tervet, amely mindhármuk számára előnyös lehet és a javulásukat szolgálja majd.”

Intenzitás és letámadás

„Kockázatos a folyamatos magas letámadás. Akkor kell letámadnunk, amikor annak itt van az ideje. Meg tudjuk tenni, mivel hátul gyorsak, az egy az egy elleni szituációkban pedig erősek vagyunk. Dolgoznunk kell ezen.”

Rendszer

„4-4-2-ben játszottunk, mivel kifogytunk a középpályásokból; egyébként 4-3-3-mal folytattuk volna. Ahogy a minap mondtam, ez a csapat képes játszani ezekben a játékrendszerekben. Nem változik a játékról alkotott elképzelésünk, csak a védekezés változik meg ilyenkor. 4-3-3-nál egy egységesebb hátsó blokkot tudsz kialakítani.”

Álvaro sérülése

„A bokájával van kisebb probléma, semmi komoly.”

Güler ideális posztja

„A vonalak között. 10-es. De a jobb oldalra húzódva is. A bal oldalon is jól játszik, de jobbról sokkal több lövőhelyzetet tud kialakítani. Ha három játékos van a középpályán, ő lehet az egyik.”

A fiatalok debütálása

„Semmi különöset nem mondtam nekik, csak azt, hogy élvezzék ki a pillanatot, mivel a Real Madrid mezében játszanak, ez pedig nem mindenkivel történik meg. Ez egy nagyon fontos pillanat számukra. Nem vesztegethetik el idegeskedéssel, aggódással. Abból amit láttam, úgy gondolom, élvezték.”

Real Madrid
Tovább

Összefoglaló: AC Milan – Real Madrid (1-0)

A Real Madrid a nyár első felkészülési mérkőzésén egygólos vereséget szenvedett az AC Milan ellen az Egyesült Államokban. A mérkőzés egyetlen találatát Chukwueze szerezte. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.

video
play-rounded-fill

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: A keret készen van

Az olasz mester az AC Milan elleni felkészülési mérkőzés előtt megtartotta első sajtótájékoztatóját az amerikai túrán.

Előszezon

„Ez az előszezon egy kicsit különleges. Apránként érkeznek vissza a játékosok, de eddig jól dolgoztunk. A fiatalokat is jól be tudtuk építeni. Mindenki, aki visszatért, jó formában van, ez nem olyan, mint a korábbi előszezonok. Most játékra készen érkeznek vissza a játékosok.”

„Nagyon örülünk, hogy közelről figyelhetjük a fiatal játékosokat, akik az akadémiáról jöttek, látszik, hogy milyen sok minőségi játékosunk van. Számukra ez egy nagyszerű pillanat.”

Fizikális szempont

„Nem aggódom. Minden poszt tekintetében lenyűgöző keretünk van. Itt van Mbappé, aki egy csodás játékos. Nincs sok időnk felkészülni az első meccsekre, de a játékosok jó formában térnek vissza. Mindenkinek van egy edzésprogramja, amely a visszatérése előtt 15 nappal elkezdődik, de a legfontosabb számukra most az, hogy kipihenjék magukat egy hosszú idény után. Az egész csapat visszatér augusztus 7-ig, szerintem készen fogunk állni az idénykezdésre.”

Kroos hiánya

„Hiányzik nekünk Kroos, de sok opciónk van a pótlására, bár az igaz, hogy más módon, hiszen nincs még egy olyan játékos, mint ő volt, azokkal a kvalitásokkal. De van sok más erőforrásunk.”

Igazolások

„A keret kész. Vallejo visszatért, Alaba a felépülés fázisában van, továbbá itt vannak a fiataljaink, akik velünk edzenek és kiváló kvalitásokkal bírnak. Ilyen a három középső védő, Joan, Jacobo és Raúl is. Úgy hisszük, hogy ezen a poszton egészen jól le vagyunk fedve. Alaba vissza fog térni és remekül teljesít majd. Nincsenek további távozók, mivel mindenki maradni akar.”

Stílusváltás

„Akkor is vertikális játékot akartunk, amikor Kroos itt volt. Ha gyorsan az ellenfél térfelére kerülsz, az több lehetőséget ad számodra, hogy gondot okozz számukra. Kroosszal vagy Kroos nélkül, de ez az elképzelésünk. Bellingham képes betörni a tizenhatoson belülre. Minél közelebb van hozzá, annál jobb. Vannak olyan középpályásaink mint Ceballos, Modrić, Tchouaméni, Camavinga vagy Valverde. Nem azt mondom, hogy ugyanúgy játszunk, mint korábban, valami változni fog, de nem sok minden. Szeretnénk irányítani a játékot, vertikálisan játszani és jól védekezni. Az előző idényben ezt mind jól csináltuk.”

Endrick

„Ez egy nagyon izgalmas hét volt számára. Nagyon fiatal és komoly kvalitásokkal bír. Erős és nagyon gyors. Remekül be fog illeszkedni a csapatba. Nem kérek tőle sokat, mivel észben kell tartanunk, hogy ez egy nagyon mozgalmas időszak volt számára. Holnap 45 percet játszik majd, örülünk, hogy velünk van.”

Rüdiger

„Mondott valamit Endricknek edzésen, de nem lett belőle semmi. Fantasztikus játékos és szenzációs csapattárs.”

Már elérhetők a MadridStore kínálatában az új mezek, akár Mbappé felirattal is! 
Saját nevelésű játékosok

„Nagyon fókuszáltak, imádom edzeni őket. Tanulni és fejlődni akarnak, mindenre figyelnek. Nagyszerű velük dolgozni. Mindannyiukat kedvelem, kiváló kvalitású játékosok. Nem tudom, hogy fognak-e egyszer játszani a Real Madridban, de a labdarúgásban van jövőjük.”

Előző idény

„Sok szempontból fantasztikus volt. Képesek voltunk jó csapatszellemet kialakítani és túllendülni a sérüléseken, amelyek javulásra késztettek minket. A játékosok, akik kevesebbet játszottak, mint Fran vagy Joselu, sokat segítettek a csapatnak. Mindenki, aki nem volt a kezdőcsapat tagja, rengeteget hozzátett a csapathoz.”

Siker

„Ez a klub képes volt a történelmének, az elnök és a főigazgató képességeinek köszönhetően egy nagyszerű projektet felépíteni. Csodálatos keretet építettek fel. Ez a kulcsa annak, hogy a Madrid a világ legnagyobb klubja legyen.”

Nemzeti csapatok

„Remek a kapcsolatom Javier Aguirrével. A legjobbakat kívánom neki Mexikó csapatánál, remek lehetőség ez számára, hogy hazájában készüljön fel a világbajnokságra. Mexikó szurkoló leszek, ahogy az orosz vb-n is. Én még mindig nagyon örülök, hogy a Madridnál lehetek.”

Változás a játékrendszerben

„Vagy 4-3-3-ban, vagy 4-4-2-ben fogunk játszani. Ugyanúgy, ahogy az előző idényben. Megvannak a keretben az ehhez szükséges erőforrásaink.”

Hosszú idény

„Remélhetőleg hosszú lesz, ami azt jelenti, hogy minden sorozatban sokáig jutunk. Ez az, amit az idény elején szeretnénk. Hogy van-e valamilyen konkrét fizikális program? Nincs. Ha három naponta játszol, nagyon nehéz ilyen programról beszélni. Az elmúlt három évben nagyon sok meccsünk volt, de remek állapotban értünk el az idény végére. Szerintem most is ez fog történni. Az egyéni pihenésre kell majd gondolnunk, hogy ne fulladjanak ki a játékosok. Ez egy jó terv lehet.”

Milan

„Jó munkát végeznek. Nyilvánvaló, hogy a legjobbakat kívánom egy olyan csapatnak, amelyről jó emlékeim vannak. A Milan szurkolóinak hiányzik Paolo Maldini, de ilyen a futball. Fantasztikus támadót igazoltak Morata személyében, Camarda pedig ígéretes fiatal játékos. A holnapi a fiatalok meccse lesz.”

Keret

„Az UEFA-szuperkupa még messze van, szóval azokra a játékosokra koncentrálunk, akik most itt vannak. Remek keretünk van, még ha több játékosunk a pihenését is tölti jelenleg. Itt van Courtois, Rüdiger, Fran, Lucas, Modrić, Ceballos, Arda Güler, Endrick, Brahim, Mario Martín… Ez egy jó lehetőség számunkra, hogy szép játékkal rukkoljunk elő, ahogy mindig.”

Endrick és Florentino Pérez
Tovább

Endrick megtörheti a 16-os szám átkát

A brazil tehetség bemutatásakor kiderült, hogy a játékos a 16-os számot viseli majd a mezén első idényében a Real Madridban. Az AS megvizsgálta, hogy kik és milyen eredménnyel viselték ezt a szerelést az elmúlt tíz évben, és mondhatjuk, hogy van hová fejlődni ebben a tekintetben.

A cél tehát: sikeresnek lenni a Real Madridban. Az akadály: a 16-os mez. Az elmúlt évtizedben senkinek nem sikerült igazán sikeresnek lennie ebben a szerelésben. Egyedül Mateo Kovačić lehet kivétel, de amellett, hogy ő azért sok játéklehetőséget kapott és szép emlékei lehetnek erről az időszakról, soha nem sikerült állandó kezdőjátékossá verekednie magát. A közte és a többiek között tátongó űr azonban meglehetősen jelentős. Most Endricken a sor, hogy megtörje az átkot.

Silvától Odriozoláig

2014-ben Lucas Silváé volt a 16-os mez, de ő csak összesen 424 percet játszott a csapatban, nem hagyott mély nyomot maga után. Őt Kovačić követte, aki két idényen keresztül viselte a mezt, ezzel pedig egyfajta oázis volt a 16-os mez sivatagában. Higgadtság, ügyesség jellemezte és remekül töltötte be szerepét, ám egyértelmű, hogy nem ő volt a csapat fénypontja ebben az időszakban. Azóta, hogy a horvát távozott, a Madrid 16-osa összesen 1393 percet kapott tétmérkőzésen hét év alatt.

A mez két idényen keresztül gazdátlan volt, majd a csapathoz visszatérő James Rodríguez következett, aki 14 mérkőzésen játszott ebben a szerelésben, mielőtt az Evertonhoz távozott. Ő Borja Mayoralnak adta át a lehetőséget, aki összesen 21 percet kapott az idény elején, mielőtt a Romához igazolt. Őt aztán Luka Jović követte, akinek 60 millió eurós vételára nem igazán térült meg, mindössze 551 percet kapott az egész idény során. Az utolsó pedig, aki elmondhatta magáról, hogy a 16-os mezben focizott, Álvaro Odriozola, aki soha nem lett kulcsfontosságú játékos Carlo Ancelotti csapatában, majd igazából a hátsó ajtón távozott.

Endrick és a 16-os

A brazil tehetség félelem nélkül néz szembe az átokkal. A klub terve eredetileg az volt, hogy a 9-es mezt viseli majd, azonban Kylian Mbappé érkezése ezt a kaput bezárta, így életbe lépett a B terv. A 16-os számú mez, amelyet egyébként a Palmeirasban is viselt, amikor megkezdte profi karrierjét. 16 évesen, amikor az első csapathoz került, ő választotta a 16-os mezszámot.

Madridban is ez lesz a száma, ám a végső célja egyértelmű: a 9-es számot viselni, ahogy teszi ezt a válogatottban is. Persze a legfontosabb számára most az, hogy sikeres legyen a csapatban. A 16-os szám átka pedig motivációt jelenthet számára ebben.