Gy. András

8982 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

A francia ‘Le 10 Spo…

A francia ‘Le 10 Sport’ szerint Mourinho ügynöke, Jorge Mendes titkos tárgyalásokat folytatott a portugál tréner ügyében a PSG tulajdonosával. Sõt, a lap szerint november végén Mourinho is találkozott a sejkkel, és már a megállapodás is megszületett.

Tovább

Carlos Sainz: A Madrid nem fog könnyeket hullajtani, ha Mourinho távozik

„Persze, hogy el tudom képzelni a Madridot Mourinho nélkül, hiszen ez is egy lehetõség. A Madrid egy történelmi klub, amely már sok edzõt túlélt és túl is fog.”

„A Madrid bármely menedzser, elnök vagy játékos felett áll. Ez egy olyan intézmény, amely elegendõ erõvel rendelkezik ahhoz, hogy bármilyen helyzeten túllendüljön. Mourinho egy nagyszerû edzõ, de ha úgy dönt, hogy távozik, vagy a klub dönt úgy, hogy megválik tõle, akkor a Madrid nem fog könnyeket hullajtani, nem teszi ezt egy játékos és egy edzõ esetében sem.”

„Teljesen normális, hogy a szurkolók a Bajnokok Ligájára koncentrálnak. A Madrid nem teheti meg, hogy csak bajnokságokat és kupákat nyerjen. A Bajnokok Ligája az, amit a szurkolók a leginkább akarnak, tehát ezért kell harcolniuk.”

„Remélem, hogy a hétvégén az Atlético nyer. Ebben a jelenlegi szituációban természetes, hogy azt akarjuk, a Barcelona a lehetõ legközelebb legyen hozzánk. Közelebb akarunk kerülni hozzájuk. Mint Madrid szurkoló, szeretném, ha nagyobb esélyünk lenne a bajnokság megnyerésére.”

Tovább

Karanka: Cristiano legalább annyi rekordot megdöntött, mint Messi

A kupa komolyan vételérõl: „Azt tudom mondani, hogy amióta itt vagyok a klub edzõi stábjában, még sosem vettünk félvállról egyetlen tornát sem. A klub számára fontos ez a versenysorozat.”

A Celtáról: „A Celta jól játszik mostanában. Jó meccset játszottak a San Mamésben, annak ellenére is, hogy végül kikaptak. Jó formában vannak, de jó eredményt akarunk elérni. A visszavágót a Bernabéuban rendezik, és remélem, hogy jó teljesítményt nyújtunk majd.”

Özilrõl: „Mesut szerezte a gyõztes gólt, de az elõzõ meccsen pont Cristiano talált be szabadrúgásból. Nagyon örülünk, ha bármelyikük betalál rögzített helyzetbõl, de a legfontosabb, hogy vannak olyan játékosaink, akik képesek így eldönteni meccseket.”

Coentrao: „Coentrao már majdnem készen áll a játékra, de nem fogunk kockáztatni, mivel Marcelo még mindig sérült.”

Higuaín: „Várnunk kell, meglátjuk mi történik. A felépülése tovább tart a vártnál, de hamarosan visszatérhet.”

Mi a nehezebb? A Madrid pontrekordjának, vagy Messi gólrekordjának megdöntése? „Ahogy az edzõ már az októberi Clásico után is elmondta, Messi és Cristiano egymást ösztönzi. Ez csodálatos. Két olyan játékost figyelhetünk, akik másik bolygóról jöttek, egyszerûen csak élveznünk kell.”

Mindig szóba kell hoznia Cristianót, amikor az emberek Messire utalnak? „A rekordokról kérdeztek, Cristiano pedig legalább annyit megdöntött már, mint Messi.”

Lehetséges kezdõ
: „Meglátjuk, hogy miként alakul az edzés, és meghozzuk a döntéseinket. Holnap kiderül, hogy Casillas játszik-e vagy nem.”

Tovább

Mourinho gólgyára

A portugál zseni után M1Ö és KB9 vette ki a részét a Real Madrid legtöbb góljából a Mou érában. Mesut a maga 22 góljával és 65 gólpasszával 87 madridi góljához járult hozzá. Karim eközben 103 gólban volt benne, mégpedig úgy, hogy 67 gólja mellett még 37 gólpasszt is adott, miközben Mourinho a kispadról irányította a csapatot.

Özil személyében a Real Madrid megtalálta a történelem egyik legnagyszerûbb gólpassz adóját. Két és fél szezon után a német átlaga olyan játékosokéval vetekszik, mint Guti vagy Zidane. A spanyol legenda 0.4-es gólpassz/meccs átlagot tudhat magáénak a legjobb szezonjából. Özil eddigi madridi karrierje során 0.5-ös átlaggal rendelkezik, ami még példaképének (Zinedine Zidane) átlagánál is jobb. A francia viszont a lõtt gólok számában jobban áll.

Özil viszont ebben is javult. Mourinho minimum tíz gólt vár tõle egy szezonban, õ pedig úgy tûnik, hogy hozza ezt a teljesítményt. Jelenleg öt gólt számlál minden versenysorozatot figyelembe véve, ezeket mind az elmúlt hónapban szerezte.

Tovább

Fatih Terim: Kakát akarom!

A Galatasaray legyõzte a Sivasspor csapatát 3-1-re, így továbbra is vezeti a török bajnokságot. A mérkõzés utáni nyilatkozatában Fatih Terim, a csapat edzõje elmondta, hogy a januári átigazolási szezonban szeretné, ha a klubvezetés leigazolná Kakát.

„Az elnök megkérdezte, hogy szeretném-e Diego Ribast vagy Wesley Sneijdert leigazolni. Azt mondtam neki, hogy egyiküket sem szeretném, nekem Kaká kell.” – mondta Fatih Terim.

Ünal Aysal, a klub elnöke másnap a média képviselõi elõtt a következõt mondta:
„A kollégáim és én a lehetõ legkeményebben fogunk dolgozni, hogy teljesítsük az edzõ kívánságát. Terim elmondta, hogy kell neki egy játékos januárban, mi pedig el fogjuk hozni neki, mivel õ nagyon fontos számunkra, és azt akarjuk, hogy boldog legyen. Most már csak arra van szükség, hogy a klub eldöntse, hogy el akarják-e adni a játékost.”

A törököknek azonban nem csak a Real Madridot kell meggyõzniük, hanem a Los Angeles Galaxy tulajdonosaival is meg kell küzdeniük, ha azt akarják, hogy a brazil zseni piros-sárga csíkos mezben futballozzon januártól. Az mindenesetre egyértelmûen látható, hogy ha a spanyol együttes nem tart igényt Kaká szolgálataira, a brazil nem marad csapat nélkül.

Florentino Pérez: “M…

Florentino Pérez: “Mourinho legalább 2016-ig marad.” Az elnök szavait a Marca TV egyik mûsorában közölte a portugál A Bola újságírója. A szakember szerint az elnök néhány napon belül nyilvánosan is kiáll, és elmondja a fenti kijelentést.

Del Bosque: „Minden …

Del Bosque: „Minden nap dolgozom. Ha gondolja, 9:30-kor mindig megtalál. Nem tulajdonítok túl nagy jelentõséget ezeknek a szavaknak. Mindig naprakész vagyok. Mindenki azt gondol, amit akar. Amikor hallottam Mourinho szavait elmosolyodtam, mivel valóban igaz, hogy februárig nem játszunk.”

Tovább

Mourinho: Mind tudjuk, hogy ki fogja kapni az Aranylabdát

„Az Aranylabda szavazásnak már vége. A szavazatok már megvannak, és ha a futball krémje egy olyan kampányt folytat, mint amit láthattunk eddig, akkor mindannyian tudjuk, hogy ki fogja kapni a díjat.”

„Nacho játszott, mivel Arbeloa eltiltását töltötte. Nem szélsõ védõként számítanak rá a Castillában, így nincs meg benne az a dinamizmus, amire szükség lenne ezen a poszton, de nagyon erõs személyiség. Jó meccset játszott, nem hibázott. Nagy rajongói vagyunk José Rodrígueznek, de sajnos nem kezd elégszer a Castillában. Pont jó korban van a fejlõdéshez. Azt figyelembe véve, hogy már most, tizenhét évesen ilyen formában van, biztos vagyok benne, hogy húsz éves korára Real Madrid játékos lesz. Morata elõtt ott van Benzema és Higuaín, de minden pillanat, amit bizonyítási lehetõségként megkap, nagyszerû lesz számára. Kár, hogy Cheryshev nem léphetett pályára, de mivel Pepét be kellett állítanunk, így már nem volt lehetõség erre.”

„Modrc jól végzi a dolgát, volt néhány nagyszerû meccse. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy nem õ a jövõ embere. A fiúk csapatként játszottak, és jó eredményt értek el. De voltak pillanatok, amikor kettészakadtunk – négy ember védekezett, hat támadott. Ha nem változtatok (Kaká és Benzema lehozatala), akkor nem nyertük volna meg a meccset. Ezután befutottunk az üres területekre, és ugyanazzal a nyugodtsággal fejeztük be a meccset, ahogy elkezdtük.”

„Callejónnal mindig számolok. Mindig jól játszik és mindent belead a pályán. Nem változott róla a véleményem.”

„Minden elsõ helyen végzett csapatot egyformán kell tisztelnünk. Sokan azt gondolják, hogy aki elsõ helyen végez, az majd könnyebb ellenfelet kap, de lesz köztük egy csapat, aki a Madrid ellen játszik majd.”

„Mielõtt megérkeztem Madridba, a csapat nem végzett elsõ helyen a csoportkörben, és kiesett a legjobb tizenhat között. Most mindig továbbmegyünk. Csak egyet veszítettünk el a legutóbbi 18 mérkõzésünkbõl, amióta én itt vagyok. Tavaly pontrekordot döntöttünk, idén pedig a halálcsoportba kerültünk, ahonnan tizenegy ponttal jutottunk tovább, miközben ugyanitt a City még az Európa-ligát érõ helyet sem tudta elérni. Ha nem lett volna annyira gyenge a bíráskodás Manchesterben, még több pontunk lenne. A sérülések okozta nehézségek ellenére jól teljesítettünk.”

Tovább

Az ember, aki megszerezte Beckhamet, most Kakát akarja!

„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Kaká iránt van érdeklõdés a bajnokságunkból, azonban mi egyértelmûen jeleztük felé, hogy bennünket érdekel” – mondta Tim Leiweke, az AEG (Anschutz Entertainment Group) elnöke. (Ez a cég a Los Angeles Galaxy tulajdonosa.)

„Nagyszerû a kapcsolatunk a Real Madriddal, és ahogy hat évvel ezelõtt is sikerült egy játékos ügyében megegyeznünk velük, meggyõzõdésem, hogy most is tudnánk találni egy mindenki számára megfelelõ megoldást.”

Leiweke szavai bejárták a világot, az Egyesült Államoktól kezdve, Madridon át, egészen Rio de Janeiróig, mégpedig egy egyszerû ok miatt: Ha ez az ember mond valamit, akkor arra figyelni kell. 2007 januárjában az egész sportvilágot megdöbbentette, amikor az akkor még csak 31 éves David Beckhamet 5 évre leigazolta, úgy, hogy senki nem gondolt volna arra, hogy az angol szupersztár az Egyesült Államokba menne.

Ha a Los Angeles ugyanennyi idõsen leigazolná Kakát (jövõ áprilisban lesz 31), akkor Leiweke és a Galaxy biztosan meg van gyõzõdve arról, hogy a játékosban még benne van öt olyan év, amit magas szinten tudna végigjátszani az MLS-ben. Igaz viszont, hogy Kaká sérülésekkel küzd, amióta a Real Madridba igazolt 84 millió dollárért cserébe még 2009-ben, és az idei szezonban mindössze nyolc mérkõzésen lépett pályára a Real Madridban. De a válogatott három legutóbbi barátságos meccsén kezdõként kapott lehetõséget, ez pedig egy olyan jel, ami azt mutatja, hogy akár még alapember lehet a 2014-es világbajnokságon hazája csapatában.

Leiweke eltökélt szándéka, hogy leigazolja Kakát, rossz hír viszont Frank Lampard számára, aki korábbi pletykák szerint Beckham helyére érkezett volna az amerikai együttesbe. Lampard jövõre ingyen igazolhatóvá válik, miután lejár a szerzõdése a Chelsea csapatával, de akkor már 35 éves lesz, ami nem jelent hosszú távú megoldást. Ráadásul Lampard a Leiweke által megcélzott és alapvetõ fontosságúnak deklarált latin-amerikai közönség körében sem tud versenyre kelni Kakával.

Beckham távozásával „felszabadul egy hely, mi pedig nagyon türelmesek leszünk annak betöltése kapcsán.” – mondta Leiweke. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy sokakat érdekel a Galaxy. Mellesleg nagy rajongója vagyok Frank Lampardnak is, és tisztelem õt. Eltöltöttem vele egy kis idõt, és meggyõzõdésem, hogy õ egy nagyszerû srác. Kérdés, hogy õ-e a megfelelõ ember, akire szükségünk van?”

Az interjú folytatásában az igazgató megválaszolta saját kérdését, hiszen elmondta, hogy a Galaxy edzõje és menedzsere, Bruce Arena egyetért vele abban, hogy Kaká jobban illene a csapatba. Ennek pedig van egy komoly üzleti oka is: a Galaxy új, 10 éves, 55 millió dolláros televíziós szerzõdése a Time Warner Cable regionális sportcsatornáival, amelyek közül az egyik angol, a másik spanyol nyelvû.

„Bruce és én egy állásponton vagyunk annak tekintetében, hogy merre haladjunk tovább. A következõ igazolásunknak nem csak a pályán kell betöltenie a Bruce által ráosztott szerepet. Fontos, hogy most olyan dolgot akarunk elérni, amit eddig nem sikerült a Galaxyval, pedig próbáltuk. Meg kell hódítanunk a latin-amerikai lakosságot.”

„Úgy gondolom, hogy több a spanyol szurkolónk, mint az emberek gondolnák, mivel szeretik a játékstílusunkat, és azt, hogy gyõzünk. De azt kell mondanom, hogy bár többször próbálkoztunk, nem találtuk meg a megfelelõ embert arra, hogy megnyerjük magunknak ezt a piaci szegmenst.”

„Szükségünk van erre a Time Warner szerzõdésünk miatt. Most már van egy Time Warner Latino csatornánk, amire nagyon nagy figyelmet fordítunk. Komoly oka volt annak, hogy megkötöttük ezt a szerzõdést. És amennyire megértjük, hogy a Lakers az anyahajó, a spanyol csatornán esélyünk van egyenlõ partnerként feltûnni. De szeretnénk olyan csapatot építeni, ami igazodik a változásokhoz. Nagyon óvatosan kell bánnunk ezzel a felszabadult hellyel.”

A Galaxy azonban jobb, ha óvatos lesz Kaká ügyében. Hogy miért?

  • Kaká szerzõdése. A játékosnak még két év van hátra szerzõdésébõl. Bár nyilvánvalóan olcsóbban elengedné a klub egy olyan csapathoz, ami nem jelent számára közvetlen konkurenciát, ingyen nem fogják adni. A Galaxy nem akar majd sokat fizetni, úgyhogy ez kérdéses pont lehet.
  • Egyéb érdeklõdõk. A játékos a Milan csapatában töltötte legszebb éveit, tehát még vissza is térhet oda, vagy akár Brazíliába is igazolhat, ahonnan szintén vannak érdeklõdõk, például a Flamenco.
  • A New York Reb Bulls szintén meg akarja szerezni Kakát, aki nyilvánosan is elmondta, hogy szívesen játszana ott. Van egy háza Manhattanben, testvére pedig a Red Bulls csapatát erõsíti. A New York csapatában egyébként mindhárom magasan fizetett játékos által betölthetõ hely foglalt (Henry, Cahill, Márquez), így valakinek távoznia kellene ahhoz, hogy Kaká érkezhessen.

Egy dolog azonban biztos: Leiweke egyértelmûvé tette, érdeklõdnek Kaká iránt, a Red Bulls még nem, a Galaxyban pedig felszabadul egy magasan fizetett játékos hely.

„Ön is tudja, hogy az MLS-ben néha a nyári átigazolási szezon jelentõsebb, mint a téli. Tudjuk, hogy merre tartunk, ez pedig azt jelenti, hogy türelmesnek kell lennünk. A Real Madridon múlik, hogy mikor akarnak egyezkedni. De Kaká az õ játékosuk, és mivel a szurkolójuk és partnerük is vagyok, mindenképp azt fogjuk tenni, amit akarnak. Õk döntik el, hogy akarnak-e tárgyalni, és ha igen, akkor mikor. Addig azonban nem fogok kiállni és olyan dolgokat mondani, amik befolyásolhatnák a tárgyalásokat.” – fejezte be mondandóját Leiweke.

Tovább

Simeone: A teljes fegyverarzenálunkra szükség lesz a bajnok ellen

„Tudjuk, hogy a szurkolóink nagyon izgatottak a ma esti meccs miatt, de egy nagyon erõs csapat, a címvédõ ellen lépünk pályára. A teljes fegyverarzenálunkat be kell vetnünk ellenük.”

„A derbi egy fantasztikus esemény, ami tényleg megdobbantja a szíveket. Nem ér kilenc pontot, ez is csak három pont sorsáról dönt, de tudjuk, hogy az embereknek mennyit jelent, és meg kell mutatnunk, hogy versenyképesek vagyunk, és jó teljesítményt tudunk nyújtani. Õk a legnagyobb riválisaink, nagyon kellenek nekik a pontok, mint bármely más csapatnak is, amelyik elveszítette legutóbbi meccsét. Azt gondolom, hogy nagyon megnyomják az elsõ húsz percet, és meg akarnak lepni bennünket. Nem kezeljük különleges módon a meccset, mivel ez a soron következõ összecsapás számunkra, de a szurkolóink nem így gondolják, számukra ez óriási esemény.”

„Nagyon csodálom Mourinhót. Igazi gyõztes, és idõrõl idõre bebizonyítja, hogy milyen edzõi kvalitásai vannak. Egyszer meglátogattam egy hétre, amikor az Inter edzõje volt, nagyon jó szakembernek tartom.”

„Mindenkinek látnia kellett a csapat intenzitását és elszántságát a Real Jaén ellen. Az életben, amikor a dolgok olyan jól mennek, mint ahogy nálunk most, az egység még inkább megerõsít. A szurkolóink nem lehetnek velünk este, mivel a jegyek túl drágák, de együtt leszünk.”

„Falcao? Csapat szempontból tekintünk a meccsre, ahogy mindig tettük. Megpróbálunk szilárdak, erõsek lenni, és nem gondolkodunk egyénekben, csak a teljes csapatban, mivel ez az, ami erõsíti az egyéniségeket is.”

„A bajnokok ellen lépünk pályára. A játékosaik alapján ítélem meg õket, nem a tabellán pillanatnyilag elfoglalt helyük alapján. A Madrid egy nagyon erõs csapat, remek egyéniségekkel. Csapatként kell együtt dolgoznunk és megtörnünk õket.”

„Mindkét csapatban nagy potenciál rejlik, mindkét csapat rendkívül határozott. Annak van nagyobb esélye gyõzni, aki jobban tud csapatként mûködni.”

„Nem ragadunk le a statisztikáknál, a gyõzelmi sorozatok vagy épp a negatív szériák jönnek, mennek. Fel kell készülnünk a meccsre, és elszántnak kell lennünk. Nem rágódom a múlton, csak a jövõ érdekel, és meg fogjuk próbálni az erõsségeinket kihangsúlyozni annak érdekében, hogy elvigyük a három pontot.”