Gy. András

9002 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Darko Kovačević
Tovább

Kovačević: A Madrid ellen minden csapatnak plusz motivációja van

Az élet néha úgy osztja a lapokat, mintha előre meg lenne írva a sors. Darko Kovačević (Kovin, Szerbia, 1973) 1999 elején több hónapon keresztül tárgyalt a Real Madriddal, a Real Sociedadnál töltött első időszakának utolsó idényében. Bár az Atlético is komoly ajánlatot tett érte, a szerb támadó közel állt ahhoz, hogy a Bernabéuba igazoljon. Az üzlet azonban elhúzódott, felmerültek bizonyos kétségek, Hiddink távozott az edzői posztról, Toshack érkezett, majd a Juventus is komoly érdeklődést mutatott iránta, így végül Torinóba igazolt. Amikor 2001 nyarán visszatért a Real Sociedadhoz, a Madrid állandó muusává vált: a kék-fehér mezben összesen tíz gólt szerzett a blancók ellen. A görög Olympiacos jelenlegi sportigazgatója továbbra is a txuri-urdin szurkolók egyik legkedveltebb külföldi játékosa. A szakember az AS újságírójával beszélgetett a ‘La Real’ és a Madrid összecsapása előtt.

Elnézést, hogy az átigazolási piac hajrájában rabolok néhány percet az idejéből…

Siessen. Gondolhatja, milyenek ezek a napok egy sportigazgató számára. Rengeteg változtatást hajtunk végre, és évről évre nehezebb időben kialakítani a kereteket, ezért az utolsó pillanatban is rengeteg mozgás van. Így működik az átigazolási piac. A legfontosabb, hogy mi és Mendilibar is elégedettek legyünk a csapat végleges kialakításával.

Egy sportigazgató is érzi a nyomást ebben az időszakban?

Nyomást és stresszt is. Már korábban is mondtam, hogy az Olympiacos olyan, mint Görögország Real Madridja, ezért kötelességünk a kiválóságra törekedni. Itt maximálisak az elvárások, méghozzá minden egyes nap. És szeretem, hogy ez így van, mert ez tükrözi a klub nagyságát és azt az ambícióját, hogy továbbra is trófeákat nyerjen és történelmet írjon.

Most a másik oldalról éli meg ezeket a folyamatokat, de játékosként akár a Real Madridban is kiköthetett volna…

Valóban komoly lehetőség volt. Több hónapon keresztül tárgyaltunk, de az átigazolás nem valósult meg, telt az idő, és közben a Juventus részéről nagyon komoly érdeklődés érkezett, ami meggyőzött arról, hogy Olaszországba igazoljak. Játszhattam volna a Madridban, végül azonban a Juvénál kötöttem ki.

Valami hasonló történhetett Rodri esetében is?

Lehet, hogy nagyon hasonló az én történetemhez. Ha igaz, amit a Madrid régóta tartó érdeklődéséről, a felmerült kétségekről, az üzlet korábbi lezárásának sikertelenségéről olvasok és hallok, és tényleg a végén jelent meg a Barcelona, akkor valóban lehet némi hasonlóság.

Ön tíz gólt szerzett a Madrid ellen…

Igen. Elég jól ment ellenük. Ahogy mondja, tíz gólt szereztem ellenük, és különösen emlékszem a 2003-as duplámra, egy olyan mérkőzésen, amelyet 4–2-re nyertünk meg. 2004-ben a Bernabéuban egy 1–4-es mérkőzésen is betaláltam.

Különösen motivált volt a Madrid ellen?

A Madrid ellen minden csapatnak van egy plusz motivációja, mert a nagy csapatok megkövetelik, hogy a maximumot nyújtsd, és mindenki szeretne nyerni, hogy megerősítse az önbizalmát, és nagy visszhangot kiváltó győzelmeket arasson. Az én esetemben nem volt semmiféle harag vagy ilyesmi. Egyszerűen jól sikerültek a mérkőzéseim, és jól ment a gólszerzés.

A Deportivo elleni gólja volt a legérzelmesebb?

Igen. Még most is meghatódom, amikor beszélek róla, és nehezemre esik. Úgy emlékszem, 2005 októbere volt, amikor édesanyám hirtelen elhunyt. Azonnal Szerbiába repültem, és három napot töltöttem ott. Össze voltam törve, de úgy döntöttem, hogy visszatérek Spanyolországba, hogy pályára lépjek a Dépor elleni mérkőzésen. Érzelmileg nagyon nehéz volt, de valamennyire vigasztalt, hogy sikerült gólt szereznem, és neki ajánlhattam.

Bár húsz éve távozott a ’La Realtól’, közel tíz évet töltött ott. A szeretete továbbra is töretlen?

Természetesen. Mindig is txuri-urdin voltam, és mindig az is maradok.

A piac szakértőjeként úgy gondolja, hogy Oyarzabalt alulértékelik?

Meglepő lehet, hogy egy Premier League-ben szereplő nagy klubtól még nem érkezett érte csillagászati ajánlat, de 29 éves, és ez még megtörténhet. Nem zárnám ki. Szerintem fantasztikus játékos. Mindig szerettem azt látni a Realnál és más csapatoknál is, amikor van egy olyan klasszikus kilences, mint amilyen én voltam, de a futball fejlődött, és most valami mást látunk, például Mikel esetében. Nagyszerű világbajnokságot játszott, és fantasztikus támadó. Nagyon kedvelem.

Nemzetközi szinten melyik volt a nyár igazolása?

Rodrié a Barcelonához.

Diomande megér 125 milliót?

Nagyszerű játékos, és fényes jövő áll előtte. A Madrid nagyot kockáztatott vele, a jövő pedig majd megmutatja, hogy megér-e ennyi pénzt vagy sem. Várnunk kell, hogy kiderüljön.

És Rodri megér 75 milliót 30 évesen?

A klubok sokat gondolkodnak a játékosok életkorán és azon, hogy milyen hosszú pályafutás állhat még előttük, de ha egy futballista négy-öt évig jó teljesítményt nyújt neked, akkor szerintem már megtérült a befektetés.

A Madridnak szüksége van egy ilyen profilú játékosra?

Akarta Rodrit, és egy évvel ezelőtt Zubimendit is megszerezhette volna, de Mourinho feladata eldönteni, hogy szüksége van-e egy ilyen típusú játékosra.

Ön nagyszerű kilences volt. Mit gondol Espíről?

Kedvelem ezt a srácot. Már most is jó, és a jövője is szép. Pontosan olyan típusú csatár, amilyenre a nagy csapatoknak mindig szükségük van. A Madridnak korábban Joseluval is nagyon jól ment, és Espível is nagyon jól fog járni. Szerintem nagyszerű igazolás.

Ha korlátlan költségvetéssel rendelkezne, melyik játékost szerződtetné?

Lamine Yamalt próbálnám megszerezni.

A Juventusnál Zidane-nal és Del Pieróval is együtt játszott. Vannak ma is hozzájuk hasonló játékosok?

Nagyon nehéz összehasonlítani különböző korszakokat és különböző időszakok játékosait. Most is vannak nagyon jó futballisták, de az igaz, hogy ők ketten világklasszis jelenségek voltak.

Szeretne a Real Sociedad ellen játszani Európában?

Szeretnék velük találkozni a csoportkörben, és azt, hogy mindkét csapat továbbjusson a következő körbe. Mindig hatalmas öröm számomra visszatérni Donostiába.

És elképzelhető, hogy a jövőben valamilyen vezetői szerepkörben tér vissza?

Nagyon szeretem a La Realt, de már sok éve az Olympiacosnál dolgozom, boldog vagyok, hasznosnak érzem magam, és amíg Marinakis úr, aki a döntéshozó, nem mondja azt, hogy külön utakon folytassuk, addig itt maradok, mert úgy érzem, mintha otthon lennék.

Pellegrino Matarazzo (forrás: youtube video screenshot, Real Sociedad)
Tovább

Matarazzo: Ez egy más Madrid, mint az előző években

A Real Sociedad edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni bajnokija előtt.

Hogy van Barrenetxea?

A csapat jól van, készen állunk. Nagyon várjuk a holnapi mérkőzést. Ander is jól van. A keret tagja. A sevillai mérkőzésen kapott egy ütést, és voltak kisebb panaszai, ezért tegnap nem edzett, de ma már edzett, jól érzi magát, a keretben van.

Egy kapus mellett lesz még egy kimaradó a keretből?

Van egy játékos, akinél még kérdéses, hogy holnap rendelkezésre áll-e, vagy sem. Ez az oka annak, hogy 25 játékos van a keretben. Várnunk kell, és meglátjuk, hogyan alakul a helyzete a következő órákban, aztán döntünk.

Hogyan értékeli ezt az „új” Real Madridot?

Teljesen egyértelmű, hogy egy topcsapatról van szó, több új igazolással, lenyűgöző új játékosokkal és új edzővel. Az új szakvezetővel egyértelműen más szerkezetet láthatunk, legyen szó a letámadásról, amelyben szervezettebbek, vagy a labdavesztés utáni visszatámadásról, ahol másfajta intenzitás látható, mint az elmúlt idényekben. Támadásban is egyértelmű, hogy mit szeretnének. Természetesen ez kihívást jelent számunkra, ugyanakkor hiszünk a minőségünkben, az erősségeinkben, és ezzel a meggyőződéssel vágunk neki a mérkőzésnek.

Gonçalo Guedes. Ő az, akinek kérdéses a szereplése?

Nem, ő nem. Gonçalo a keretben van, megfelelő állapotban van ahhoz, hogy a keret tagja legyen, és ahhoz is, hogy játsszon, de meglátjuk, mennyi időt tölt majd a pályán.

Annak ellenére, hogy még csak az idény elején járunk, tervez rotációt, tekintettel arra, hogy szombaton újabb mérkőzés vár a csapatra?

Nagyon is lehetséges. Ez a játékosoktól függ, de amikor csak két nap pihenő van a mérkőzések között, mindenképpen meg kell nézned, ki van megfelelő állapotban, és mely játékosok illenek jobban az adott mérkőzéshez. Szóval igen, nagyon jó esély van rá, hogy holnap egy-két változást láthatunk. De biztosan egy olyan csapat lesz a pályán, amely készen áll a küzdelemre.

Jon Aramburu Viníciusszal találkozik majd, miután a tavalyi, tizenegyesekkel kapcsolatos vita után ismét összecsapnak.

Jonmi mindig nagyon lelkes. Ő a mi harcosunk, aki készen áll a küzdelemre, és nagyon várja már a mérkőzést. Az előző idény utolsó, Bernabéuban rendezett mérkőzése a két tizenegyes miatt kissé szerencsétlenül alakult, de összességében jó mérkőzést játszott, és sok jó megmozdulása volt „Vini” ellen. Holnap nagyon jó párharcot láthatunk majd.

Mikel Oyarzabal már kezdőként is bevethető?

Inkább nem válaszolnék erre a kérdésre, mert úgy gondolom, hogy a válasz előnyt jelentene az ellenfél számára azzal kapcsolatban, hogyan fogunk játszani és hogyan támadunk majd. Ezért inkább azt szeretném, ha akkor látnátok meg, hogy mi történik, amikor kihirdetjük a holnapi kezdőcsapatot.

Jon Aramburu a keret egyetlen klasszikus jobbhátvédje.

Vannak olyan játékosaink, akik megfelelő kvalitásokkal rendelkeznek ahhoz, hogy ezen a poszton játsszanak. Megvannak a megfelelő játékosaink, és attól függően, hogy mire van szüksége a mérkőzésnek – egy támadóbb vagy védekezőbb profilra –, a keretből úgy válogatunk, és ezt akár holnap is mérlegelhetjük.

Taktikai változtatás a középhátvédeknél, Jon Martín a bal oldalon játszik.

Szerintem fantasztikus védő, és a bal oldalon is nagyon jó munkát tud végezni. Kényelmesen érzi magát, magabiztos, amikor nem kell különleges dolgokat csinálnia a labdakihozatal során, de ha egyszerűen oldja meg a labdakihozatalt, akkor ugyanolyan hatékony. Ha láttátok az utóbbi mérkőzéseket, gyakran háromvédős rendszerben építettük fel a játékot Sergióval, őt olyan pozícióba helyezve, amelyben nagyon komfortosan érzi magát. Ez olyasmi, amit a jövőben is láthatunk.

Hogy vannak Jon Gorrotxategi és Pablo Marín?

Gorrotxategi lépésről lépésre halad, fejlődik. Edz, bár nem mindig vesz részt minden gyakorlatban, de nagyon jó úton jár, és remélem, hogy hamarosan már a keretben is láthatjuk.

Pablónak még egy kis időre van szüksége. Jól halad a felépülése. Azt mondanám, hogy napok, illetve hetek kérdése. Egyelőre még nem edzett velünk a pályán, de a rehabilitációs folyamat részeként jövő héten már láthatjuk, hogy velünk kezd el dolgozni a füvön, és azt követően akár a Celta elleni mérkőzés utáni találkozón is bevethető lehet.

Mamadou Sarr közel áll ahhoz, hogy a Real Sociedadhoz igazoljon.

Nem szeretek pletykákról vagy olyan játékosokról beszélni, akik nincsenek velünk, ezért ezt nem is fogom megtenni ezt. Inkább azokra a játékosokra szeretném helyezni a hangsúlyt, akik velünk vannak, valamint a holnapi mérkőzésre. Készen állunk rá, és nagyon várjuk.

Mourinho értékelte a Real Sociedadot, és azt mondta, hogy olyan csapat, amely megnehezíti majd a Real Madrid dolgát a Bernabéuban.

Remélem, hogy tényleg így lesz. A terv az, hogy versenyben legyünk, világos elképzelésünk legyen arról, hogyan akarjuk megközelíteni a mérkőzést, hogy összekapcsolódjunk egymással, kapcsolatot teremtsünk az ellenféllel szemben, és mindent beleadjunk. Ezt tette a csapat a múltban is, és ez az oka annak, hogy ilyen sok sikert értünk el.

Trent
Tovább

Trent: Teljesen összetörtem, amikor kimaradtam a válogatottból

A Real Madrid angol játékosa a Mirror munkatársával beszélgetett arról, hogy hogyan élte meg a Liverpooltól való távozása után rázúdult gyűlöletcunamit, a válogatottból való kimaradást, de szóba került jó barátja, Diogo Jota is.

Gyűlölet és fenyegetés:

„A közösségi médiában kapott gyűlölet és a közösségi oldalakon privát üzenetben vagy más módon érkező fenyegetések sajnos az élet részét képezik 2026-ban, ha valaki közszereplő, és olyan dolgokat tesz, amelyek nagy figyelmet váltanak ki. Úgy döntöttem, hogy távol tartom magamtól ezeket, mert nem érzem őket valóságosnak. Ezt azzal tudom helyretenni magamban, hogy tudom: mindez nem egy olyan futballklubot képvisel, amelyet szeretek, az LFC-t, és nem képviseli a szülővárosomat sem.”

„Az emberek közösségi médián keresztül történő fenyegetése, a közösségi médiás össztűz és annak a mentális egészségre gyakorolt hatása szerintem komoly téma. De ezt a kormányoknak és a technológiai vállalatoknak kell megoldaniuk. Én igyekeztem ettől a lehető legnagyobb mértékben megvédeni magam, de megértem, hogy egyesek számára ez nem lehetséges.”

Visszatérés az Anfieldre:

„A Liverpool-szurkolók kifütyülését és csalódottságát abszolút képes vagyok elviselni. A magam módján meg is értem. Abban az időszakban sokszor hallottam, hogy a Liverpool szurkolóinak ne akarják megmondani, hogyan érezzenek vagy gondolkodjanak, és ezzel egyetértek. De remélem, hogy egy nap lesz valamiféle megértés azokkal a döntésekkel kapcsolatban, amelyeket a saját életemről akartam meghozni. Azért fáj, mert húsz éven keresztül rengeteget adtam ennek a klubnak, és számos áldozatokat hoztam érte ez idő alatt. Szóval természetesen fáj, de megértem a csalódottságot. Még azt is megértem, ha ezt kifütyüléssel fejezik ki.”

„Egy barátom elküldte nekem azt a képet, amelyen az látszik, hogy a rólam készült falfestményt átfirkálták azzal a szóval, hogy patkány. Amikor mindazok után visszatértem Liverpoolba, ami történt, ez járt a fejemben. Ha őszinte akarok lenni, ha valami hatással van rám és felzaklat, az a családomban is megmutatkozik. Ők is részesei ennek velem együtt. Együtt vagyunk benne. Már maga a gondolat is furcsa volt, hogy bemenjek a vendégöltözőbe. Korábban még soha nem tettem oda be a lábam.”

Különbség az online tér és a személyes találkozások között

„Amióta a Real Madridhoz igazoltam, számos alkalommal visszatértem Liverpoolba, hogy meglátogassam a családomat. Rengeteg helyi Scouserrel és Reds-szurkolóval találkoztam az utazásaim során. Egyetlen személyes találkozásom sem tükrözte azt, amit az interneten vagy a közösségi médiában lát az ember. Ez segít abban, hogy el tudjam különíteni a kettőt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Liverpoolban mindenki elfogadja, hogy elhagytam a klubot. Természetesen nem. De ez nagyon különbözik azoktól a dolgoktól, amelyek már túlmutatnak a futballon. Ezért nem engedem meg magamnak, hogy túlságosan letörjek emiatt, és nem is rágódom rajta.”

Kötődés

„Továbbra is minden meccsüket megnézem. Szurkolok nekik. Azt akarom, hogy jól menjen nekik. Szeretem nézni őket, és mindig lesz hely a szívemben a Liverpool számára, bármi történjék is. Ez az otthonom. Ez a hely adta meg nekem a lehetőségeket ahhoz, hogy elérjem mindazt, amit elértem, és mindig szeretni fogom. Mindig ezt a helyet fogom az otthonomnak nevezni.”

Trent Alexander-Arnold
Trent Alexander-Arnold (forrás: video srceenshot, X, Liverpool FC)

Kimaradt a válogatottból

„Tudtam, hogy zajlanak a telefonhívások. Más játékosok, akiket ismertem, már előző nap megkapták a hívásukat. Őszinte leszek, tele voltam reménnyel. Amikor megcsörrent a telefonom, otthon voltam Madridban. Néhány családtagom meglátogatott, én pedig bementem a hálószobámba, hogy fogadjam a hívást. Amikor letettem a telefont, teljesen összetörtem. Nagyon. Egész nyaramra nem terveztem semmit, mert reméltem, hogy bekerülök a keretbe.”

„Remélem, hogy az edzői stáb megértette a dühömet, sőt, el is várta, hogy dühös legyek. Tuchel olyan játékosokat akar, akik kétségbeesetten szeretnének Angliáért játszani. Én pontosan ilyen vagyok. Szerintem tiszteli, hogy ez valóban fájt nekem, és szívesebben látja ezt, mint azt, hogy egyáltalán nem érdekel.”

„Ebben a generációban, amelyben eddig játszottam, rengeteg nagyon-nagyon jó jobbhátvédünk volt. Nagy volt a verseny, és az edzők azt választják, akiről úgy érzik, hogy a legjobban illik a csapatba. Eddig igazából soha nem én voltam az. De azt hiszem, motivációként használom ezt arra, hogy tovább küzdjek.”

„Vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem kell kimondani. Szerintem mindenki tudta, hogy csalódott vagyok. Ha nyilvánosan beszélek róla, attól az edző döntése nem fog megváltozni. Ő már meghozta a döntését. Eldöntötte, mire van szüksége. Ezen nincs mit változtatni. Az élet megy tovább.”

„Amíg vissza nem vonulok, továbbra is angol válogatott játékos vagyok, függetlenül attól, hogy beválogatnak-e vagy sem. Mindig rendelkezésre állok, ha és amikor a szövetségi kapitánynak szüksége van rám. Ennél nagyobb megtiszteltetés nincs. Magammal viszem ezeket az érzéseket ebbe az idénybe, és pozitív energiává alakítom őket. Motivációként akarom használni őket ahhoz, hogy visszakerüljek az angol válogatott keretébe, majd ismét magamra ölthessem az angol mezt. Ez az egyik célom, és remélem, hogy el is érem.”

Diogo Jota halálhírének idején az Egyesült Államokban tartózkodott a Real Madriddal:

„Azt hiszem, éppen ez volt a nehéz… Egyedül átélni az egészet. Mindenki más, aki olyan hosszú ideje ismerte őt, együtt volt. Ez nehéz volt, ráadásul tovább kellett játszanunk a mérkőzéseket, miközben ők ennyire messze voltak. De amikor visszatérhettem az Anfieldre, bemehettem a stadionba és elhelyezhettem néhány virágot, az nagyon sokat segített abban, hogy le tudjam zárni magamban ezt az egészet. Diogóval minden nap beszéltünk. Volt néhány alkalom, amikor én is sérült voltam, és ő is, és együtt végeztük a rehabilitációs edzéseket, hogy újra megfelelő állapotba kerüljünk, ráadásul mindketten nagyon versengő típusok voltunk. Ezért mindig voltak különböző versenyeink egymás között. Ezek azok az emlékek, amelyeket mindig a szívemben fogok őrizni. Egyszerűen nagyon jó ember volt, és nagyon őszinte. Ez az egyik legjobb tulajdonság, amivel bárki rendelkezhet. Keményen dolgozott. Szerette, amit csinált, és nagyon családcentrikus ember volt.”

Espí (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Espí: Alig várom, hogy pályára lépjek a Bernabéuban

A spanyol támadó bemutatását követő első nyilatkozata a Realmadrid TV-ben.

Érzések

„Az igazság az, hogy büszkeséggel tölt el, hogy itt vagyok. Nagyon boldog vagyok a családom és saját magam miatt is, és mindent bele fogok adni ezért a klubért. Megtiszteltetés az elnök mellett állni, az egész családom társaságában. Látni a tizenöt Bajnokok Ligája-trófeát igazán lenyűgöző, nagyon boldog vagyok.”

„Az átigazolásom négy nap alatt zajlott le. Amint megkaptam a hívást Madridból, lehetetlen volt nemet mondani. Nagyon boldogok vagyunk. Azt mondták nekünk, hogy tartsuk titokban, ne mondjunk semmit. Most itt vannak a nagymamáim is, de ők sem tudtak semmiről. Még a barátaim sem, senki nem tudott semmit. Egy szót sem mondhattam. Még Madridba is eljöttem úgy, hogy senki sem tudta. Minden csütörtökön történt, és amikor napvilágot látott a hír, elképzelhetik, hogyan reagáltak a barátaim és a családom, akik kérdezték, hová megyek. Most pedig itt vagyok, a Real Madridnál.”

Mi lepte meg a leginkább?

„Minden lenyűgöző. Minden apró részletre odafigyelnek. A futballszínvonal a világon a legmagasabb. A létesítmények, a Bernabéu… Amikor elmentem a Bernabéuba, az csodálatos volt.”

Gól a hivatalos bemutatkozásán

„A rengeteg üzenet és az átélt eufória miatt nagyon keveset aludtam. Őszintén szólva, ez egy nagyon szép pillanat volt. Mindannyian nagyon izgatottak és euforikusak voltunk. Az edzővel és az összes játékossal együtt, mert amikor megszereztem a gólt, mindenki ott volt a szögletzászlónál. Hihetetlen volt, hogy mindannyian velem voltak, és ennyire örültek nekem.”

A Joseluval való összehasonlításról

„Üzeneteket küldtek nekem, mellettem álltak, és megtiszteltetés, hogy a Real Madrid valamennyi játékosa ennyire örül nekem. Joselu is közzétett valamit. Courtois mesélt róla, vicces pillanat volt. Joselu nagyszerű játékos. Én azért vagyok itt, hogy segítsek, mindent beleadjak, és minden lehetőséget a lehető legjobban kihasználjak.”

Rejtett tehetsége: az oboázás

„Amikor kicsi voltam, a lakóhelyemen a barátaimmal együtt zeneiskolába jártunk. Ez csak egy újabb része az életemnek.”

Bemutatkozás a Bernabéuban

„Az igazság az, hogy hihetetlen napokon vagyok túl, de már a szerdára gondolok, és arra, hogy átélhetem a Bernabéu hangulatát, ami fantasztikus. Alig várom, hogy pályára léphessek.”

Üzenete a madridistáknak

„Sziasztok, madridisták! Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, hogy bemutatkozhattam, gólt szereztem, és természetesen azért is, hogy hozzásegítettem a csapatot a győzelemhez. Remélem, szerdán mindannyiótokkal találkozom a Real Sociedad ellen. Ölellek benneteket! Hala Madrid!”

Bellingham
Tovább

Bellingham: Nagyon jó meccset játszottunk

Az angol középpályás nyilatkozata az Espanyol elleni győztes bajnoki után.

A mérkőzés

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk, és rengeteg helyzetet alakítottunk ki a második gól megszerzése érdekében. Szerintem ez a győzelem a mentalitásunknak köszönhető. Carlos Espí a kispadról beállva olyan gólt szerzett, mint egy Joselu Jr.. (nevet) Jó dolog, hogy így kezdtük az idényt.”

Az ünneplésről a csapattársakkal

„Együtt vagyunk, mindenben. Számomra ez a legfontosabb a futballban. Összetartani minden pillanatban, legyen szó jó vagy nehéz időszakról.”

A gólt megelőző akcióról

„Ezt gyakoroltuk az edzéseken a héten. Arda nagyon jó labdát adott, a többiek mozgása pedig teret biztosított nekem. Viszonylag könnyű gól volt.”

Az érzéseiről

„Ma ugyanazt csináltam, amit az elmúlt két évben is, csak ezúttal gólt is szereztem. Amikor gólt lövök, mindenki azt mondja, milyen nagyszerű volt. Számomra azonban fontosabb, hogy a játék minden területén segítsem a csapatot – labdával, mélyebben vagy feljebb játszva, cselekkel, illetve védekezésben. A gólszerzés mindig különleges, de a legfontosabb mindig az, hogy segítsem a csapatot.”

Espí
Tovább

Espí: Nagyon boldog vagyok a gól miatt

Az Espanyol elleni mérkőzés győztes találatának szerzője is nyilatkozott a találkozó után.

Érzések

„Jelenleg én vagyok a világ legboldogabb embere. Nagyon örülök a három pontnak, és annak, hogy segíteni tudtam.”

A gólról

„Amikor megláttam ott a labdát, azt mondtam magamban: ’Ez nem lehet az enyém.’ Nagyon boldog vagyok a gól miatt.”

Arról, hogy mit kért tőle Mourinho?

„Azt, hogy dolgozzak a lehető legkeményebben, adjak bele mindent abban a tíz percben, legyek ott Kylian mellett a támadásban, és segítsem őt.”

A Real Madrid támadósoráról

„Hihetetlen. Még nem is játszottunk együtt mindannyian a pályán. Kiváltság itt lenni.”

Az ünneplésről

„Kemény mérkőzés volt, de végül sikerült megnyernünk. Emiatt volt az az érzelmi kitörés is. Amikor megfordultam, és megláttam az egész csapatot, az őrületes volt.”

A klub győztes mentalitásáról

„Amikor pályára léptem, tudtam, hogy lesz lehetőségünk nyerni, és pontosan ez is történt. Már akkor éreztem.”

Manolo González (forrás: youtube video screenshot, RCD Espanyol de Barcelona)
Tovább

Manolo: Büszke és dühös vagyok egyszerre

Az Espanyol edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni bajnoki vereségét követően.

A tervről:

„A 70. percig pontosan azt csináltuk, amit begyakoroltunk: hogy ne tudjanak mögénk kerülni. Elég jól védekeztünk ellenük. A gólok inkább a mi hibáinkból születtek, mintsem az ő érdemükből. Mbappé volt a leginkább megállíthatatlan, de összességében a csapat jól védekezett.”

Arról, hogyan teljesített a csapat:

„Büszke vagyok a csapatra. Nagyon jól helytálltunk egy olyan csapat ellen, amelynek a cseréi még erősebbé teszik a kezdőcsapatát. Ezt értékelni kell. A gólunk fantasztikus volt. Jól megtaláltuk a lehetőségeket, és a vereség ellenére is voltak jó időszakaink. Több pozitívum volt, mint negatívum.”

A mérkőzés közben végrehajtott cserékről:

„Ezeken a mérkőzéseken tíz emberre fogyatkozni halálos. A cseréket is ennek megfelelően hajtottuk végre.”

A játékvezetésről:

„A játékvezetés nem befolyásolta az eredményt, ami viszont zavar, az a kettős mérce. Nem vagyunk időhúzó csapat, mégis minden bedobásnál számolták az időt, minden szabálytalanságot lefújtak a legkisebb érintésre is. A Madridnál nem számolták ugyanezt. Nem ugyanaz volt a mérce.”

Arról, mi hiányzott a csapatból:

„Jobban kellett volna kontráznunk. A játékosok elfáradtak, és ezt észrevettük. A cserékkel is az volt a célunk, hogy kontrázzunk, de egyre nehezebben tudtunk kijönni. Amikor megtaláltuk a módját, hogy mögéjük kerüljünk, szenvedtek. Védekezésben jól teljesítettünk.”

A csapat védekezéséről:

„Az ilyen típusú ellenféllel szemben nehéz felvenni a mérkőzés ritmusát. A megingások minőségi megmozdulásokból adódtak, nem hibákból. Ők kezdték jobban a mérkőzést, de a csapat felállt, és versenyben maradt. Pontosan ezt szerettem volna. A csapat nem adta fel, hanem futballal reagált.”

Hinojóról és a fiatal játékosokról:

„Türelmet kérek a fiatalokkal szemben, mert lesznek olyan napok, amikor rosszul játszanak. Segítenünk kell a srácokat, hogy tovább fejlődjenek. Mellettük kell állnunk akkor is, amikor nem mennek jól a dolgok. Támogatni kell a fiatalokat. Hinojóban mindig is bíztam, és még rengeteget fejlődhet.”

Calatraváról:

„Ő pontosan az a típusú játékos, akit már egy ideje keresünk. Rengeteg lehetőség van még benne a fejlődésre. Büszke vagyok a csapatra, ugyanakkor dühösen távozunk, mert elveszítettük a mérkőzést. Ennek arra kell ösztönöznie bennünket, hogy jövő héten ismét a győzelemért harcoljunk. Nem dőlhetünk hátra most, hogy a világ legjobb csapatainak egyike ellen vereséget szenvedtünk.”

Még egyszer a játékvezetésről:

„Amikor letámadsz valakit, és a legkisebb érintésre is szabálytalanságot fújnak, miközben a másik oldalon ugyanez nem szabálytalanság, ez zavaró. Elégedetten távozom a játékosok miatt, mert reklamáltak, de nem lépték át a határt. Mi tudjuk, mit nem szabad tennünk. Vannak játékosok, akiknek többet engednek meg, mint másoknak. Lozano reklamált, és sárga lapot kapott. Vannak játékosok – nemcsak a mai mérkőzésen –, akik reklamálnak, és velük szemben nagyobb a tolerancia.”

A csapat játékáról:

„Elégedett vagyok. Még rengeteg munka áll előttünk. Karakterrel kell futballoznunk, és van még hová fejlődnünk, de elégedetten távozom. A Levante elleni meccs a minap nehéz mérkőzés volt, és a csapat óriási érdeme volt, hogy megnyertük. A mai mérkőzésnek segítenie kell bennünket a fejlődésben.”

Drkušić bemutatkozásáról:

„Elégedett vagyok vele. Gyors és agresszív játékos. Olyan futballista, aki javít a csapaton és emeli a keret színvonalát. Segítségünkre lesz az idény során.”

A középpályásokról:

„Létfontosságú, hogy mindenki hozzátegyen gólokat is. Nem függhetünk a támadóktól. Több szerepet kell vállalnunk, és ezeknek a játékosoknak nagyobb jelenléttel kell rendelkezniük.”

A Mourinho által Vinícius Júnior elleni zaklatásról megfogalmazott kritikáról:

„Ha nem érhetünk hozzá… Ez a futball. Nem láttam vele szemben semmilyen túlzottan kemény belépőt. Visszamehetünk akár Maradona korszakáig is. Manapság, a kamerák világában nem maradnak büntetlenül a súlyos szabálytalanságok. Nem azért mentünk oda, hogy keressük vagy provokáljuk őt. Ezek egyszerűen a játék természetes velejárói. Legalábbis mi itt nem azért mentünk oda, hogy provokáljuk.” (Mindenesetre érdekes, hogy a mérkőzés elején a földön fekvő Vinícius-t hátbarúgták, majd később tarkón térdelték, és egyik megmozdulás sem minősült még csak szabálytalannak sem – a szerk. kieg.)

Konaté, Vini és Espí
Tovább

Összefoglaló: RCD Espanyol – Real Madrid (1-2)

A Real Madrid győzelemmel kezdte az idényt, ami egyben azt is jelenti, hogy José Mourinho győzelemmel kezdte második éráját a klub edzőjeként. A mérkőzésen Bellingham góljára még tudott válaszolni az Espanyol, azonban Espí kései góljára már nem tudott reagálni a hazai együttes. Íme a találkozó legfontosabb pillanatai.

Manolo González (forrás: youtube video screenshot, RCD Espanyol de Barcelona)
Tovább

Manolo: Mourinho a történelem és a világ egyik legjobb edzője

Az Espanyol mesterének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni bajnokija előtt.

Arról, hogy kell-e félni a Mourinho-féle Realtól:

„Félni egyáltalán nem kell tőlük, de maximálisan tisztelni kell őket. Nagy potenciállal rendelkező csapat, ráadásul új edzővel, aki a világ és a történelem egyik legjobb edzője, ezt a sikerei is bizonyítják. Nagyon kemény és egyben motiváló mérkőzés lesz.”

Arról, hogyan lehet megállítani a Real Madridot:

„Megpróbálunk együtt, a lehető legjobban védekezni. Nem elég 90 percen keresztül jól védekezni, hanem 97-98 percen keresztül kell, ameddig a mérkőzés tart. Támadásban is megfontoltan kell játszanunk. Olyan csapatról van szó, amelynek mindenkihez hasonlóan lehet gondot okozni.”

A mérkőzés tervéről:

„A hét folyamán az ember a tökéletes mérkőzést keresi, de hogy sikerült-e megtalálnia, az majd a meccs estéjén. Középen és a széleken is gondot okozhatnak, a kontrajátékot is kiválóan alkalmazzák… Nagyon fontos lesz, hogy jól támadjunk. Emellett akkor is rendezettnek kell maradnunk, amikor elveszítjük a labdát.”

Arról, mit vár a csapattól:

„Minden játékostól a maximumot kell megkövetelni. Akár X, akár Y játszik, ugyanazt a ritmust kell hoznunk. Nem szabad visszavenni, hanem a lehető legtovább kell bírnunk. Akik pályára lépnek, azoknak több mint 100 százalékot kell adniuk. Ha ezt megtesszük, a mérkőzés kiegyenlített lesz.”

Az Espanyol hiányzóiról:

„Cabrera eltiltás miatt nem játszhat. Javi Puado és Kike García sérült.”

Arról, milyen játékost keres az Espanyol az átigazolási piacon:

„Több játékost is figyelünk. Megpróbáljuk a lehető legjobbat leigazolni. Olyasvalakit keresünk, aki mindkét szélen tud játszani, és a lehető legmagasabb szintet képviseli. Aki érkezik, legyen sokoldalú.”

Arról, hogy ez-e a legjobb időpont a Real Madrid ellen játszani:

„Teljesen mindegy, mikor találkozol a Real Madriddal. Különleges kvalitásokkal rendelkeznek, és vannak olyan játékosaik, akik fizikailag, technikailag és mentálisan is kiváló állapotban vannak. Nagy potenciállal rendelkező játékosokról beszélünk. De engem az aggaszt, hogy mi hogyan lépünk pályára. A mérkőzést az fogja meghatározni, hogy milyen személyiséggel játszunk, illetve amikor nekik lesznek lehetőségeik – mert lehetetlen, hogy ne legyenek –, akkor képesek leszünke-e szenvedni és helytállni. Két idény óta egyszer már megmutattuk, hogy képesek vagyunk erre.”

Az Espanyolnál tapasztalt folytonosságáról:

„Hálásnak kell lennem a klubnak és a sportigazgatásnak, amiért újabb egy évre bizalmat szavaztak nekem. A folytonosság azt jelenti, hogy több olyan dolgot is kidolgoztál, amelyek előnyt jelentenek az ellenféllel szemben. Minden egyes nap, amit itt tölthetek, hálával tölt el, mert ez újabb győzelem és egyben büszkeség. Akkor kell értékelni, amikor itt vagy, nem pedig akkor, amikor már nem vagy.”

Arról, hogy Vanja Drkušić készen áll-e a játékra:

„Már az érkezése óta készen áll. Minden nevezett játékos készen áll arra, hogy kezdő legyen. Innentől nekünk kell megtalálnunk a legjobb megoldást.”

A szurkolókról és a mérkőzésen betöltött szerepükről:

„A szurkolók az érkezésem óta az egyik pillérei a csapatnak, és ez jelenti a különbséget. Ezúttal is azt kell tenniük, amit mindig. A nehéz pillanatokban mindent bele kell adniuk, mi pedig mindent megteszünk majd a győzelemért.”

Arról, hogy van-e gyenge pontja a Real Madridnak:

„Olyan csapat, amelynek nagyon sok erőssége van, de mindenkinek van gyenge pontja. A Real Madridhoz hasonló szintű csapatoknak kevesebb van, de mi mindent megteszünk a győzelemért.”

Roger Hinojóról:

„Hinojo nem helyettesít senkit. Megvan a maga szintje és a minősége. Romero fantasztikus teljesítményt nyújtott, és kölcsönjátékosként is rendkívüli elkötelezettséget mutatott. Sérülten is játszott, és a végéig pályán maradt. Mindenki végzi a maga munkáját, Hinojo pedig nem azért érkezik, hogy bárkit helyettesítsen.”

A csapat állapotáról:

„Jól vagyunk és nyugodtak vagyunk. Az előző idény segített abban, hogy lehiggadjunk, tekintettel arra, ahogyan alakult. A jó dolgok sem tartanak örökké. Az előszezon az, ami, a LaLiga pedig az, ami. A Levante már a múlt, nekünk pedig előre kell tekintenünk.”

Arról, mit vár a csapattól:

„A mérkőzést maximális erőbedobással kell megvívnunk. Az eredmény a legfontosabb, de szeretnék egy mentálisan erős csapatot látni, amely felveszi a kesztyűt a Madriddal. A végsőkig küzdeni és elviselni a kapott ütéseket az, amitől egy csapat érettebbé válik és tovább fejlődik.”

Arról, milyen Real Madridra számít:

„Mindenből lesz egy kicsi. Lesznek olyan időszakok, amikor náluk lesz a labda, és olyanok is, amikor nekik kell majd futniuk. Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a labdabirtoklásnak, pedig okosnak kell lennünk. Vannak csapatok, amelyek ellen átmenetekből könnyebb támadni, mint pozíciós játékból. A Madrid mindkét módon képes játszani. Carlos Espí leigazolásánál is ezt vették figyelembe, mert tavaly, amikor mélyen védekező csapatok ellen támadtak, nagyobb nehézségeik voltak. Egy klasszikus centerrel lehetővé válik számukra, hogy egy mély blokk ellen is támadjanak, miközben más játékosaikkal a területeket is támadhatják – ebben pedig ők a világ legjobbjai.”

Gareth Bale (forrás: video screenshot, https://sw.vip/)
Tovább

Gareth Bale: Élet a futballon túl

A Real Madrid korábbi kiválósága az SW-nek adott interjújában beszélt arról, hogy mivel foglalkozik azóta, hogy visszavonult a labdarúgástól, mennyiben másabb az élete, mint korábban, illetve milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Manapság egy átlagos reggelen Gareth Bale segít gyermekeinek felkészülni az iskolára. Nem várja edzés, nincs repülőjárat, amit el kellene érnie, és nincs mérkőzés, amelyhez a hét hátralévő részét igazítania kellene. A napot saját kedve szerint alakíthatja.

Évekig a futball határozott meg mindent. Elemezték a teljesítményét, figyelemmel kísérték az erőnlétét, a nehézségeiről pedig nyilvánosan beszéltek. A Real Madridnál a sport egyik legnagyobb elvárásokkal járó és leginkább figyelemmel kísért közegében dolgozott. Wales színeiben pedig egy egész ország elvárásait cipelte a vállán a nemzet futballtörténetének legsikeresebb időszakában.

Három évvel a visszavonulása után ez a folyamatos készenlét már megszűnt.

„Nyilvánvalóan sokkal kisebb rajtam a nyomás abból a szempontból, hogy hétről hétre egy globális közönség előtt kelljen teljesítenem” – mondja. „Jó érzés egy kicsit fellélegezni.”

„Élvezem, hogy több időt tölthetek a gyerekeimmel és a feleségemmel. Egyszerűen csak apa és férj lehetek, és olyan nagyon egyszerű dolgokat csinálhatok, amelyekre korábban talán nem volt lehetőségem.”

Mesél arról, hogy hétvégén megnézi, ahogy a fia futballozik, elviszi a lányait az iskolába, majd otthon tölti az időt, miután elmúlik a reggeli rohanás.

„Amikor futballozol, próbálsz regenerálódni, készülsz a mérkőzésekre és utazol, az ember valahogy természetesnek veszi ezeket a dolgokat” – mondja. „Most jó érzés otthon lenni, apának és jó férjnek lenni, és élvezni a családi életet. Úgy érzem, sok mindenről lemaradtam: születésnapi bulikról, arról, hogy elvigyem őket az iskolába, vagy egyszerűen csak arról, hogy kimenjünk a parkba. Fontos volt számomra, hogy amikor befejezem a pályafutásomat, minőségi időt tölthessek velük, és apa lehessek, ahelyett, hogy távol vagyok a karrierem miatt.”

Felesége, Emma egész pályafutása alatt stabil hátteret biztosított számára.

„Végig fantasztikus volt, mindenben támogatott, amit csináltam, és tulajdonképpen ő volt az otthon sziklája” – mondja. „Szinte mindent ő csinált, úgyhogy most már egy kicsit többet tudok segíteni otthon.”

A futballon kívül Gareth továbbra is visszahúzódó ember maradt, és a pályán kívül viszonylag keveset mutatott meg magából.

„Azt hiszem, mindig is ezt szerettem volna” – mondja. „Nagyon csendes voltam, szerettem otthon lenni a családdal, és egyszerűen csak futballozni akartam, aztán hazamenni. Talán egy kicsit rejtélyes vagyok, de valójában nem, hanem csak egy átlagos, hétköznapi fickó vagyok, aki egy kicsit unalmas, aki nagyon kevéssel megelégszik, és egyszerűen élvezi az életet.”

A Southampton fedezte fel a tehetségét. A Tottenham Hotspur Európa egyik legpusztítóbb támadójátékosává formálta. A Real Madrid a futball legnagyobb színpadának középpontjába helyezte, Cristiano Ronaldo és Karim Benzema mellett, egy olyan csapatban, amely később egy egész korszakot határozott meg. Bajnoki címek, öt Bajnokok Ligája-trófea és a sorozat történetének részévé váló gólok követték egymást – ezek közül is kiemelkedett a Liverpool elleni, 2018-as döntőben szerzett ollózós gólja.

Az odáig vezető út azonban nem volt annyira magától értetődő, mint amilyennek későbbi tehetsége alapján tűnhet. Fiatal játékosként hátproblémákkal küzdött, és átmenetileg elveszítette azt a gyorsaságát, amely később egyik legnagyobb fegyverévé vált. Mindössze egy apró lehetősége volt arra, hogy bizonyítsa, megérdemli az ösztöndíjat.

Gareth Bale (forrás: video screenshot, https://sw.vip/)
Gareth Bale (forrás: video screenshot, https://sw.vip/)

„Nem kínálták ezüsttálcán” – mondja. „Gyerekként problémáim voltak a hátammal. Elvesztettem a gyorsaságomat, és néhány dolgot le kellett küzdenem. Volt néhány mérkőzésem, hogy bizonyítsak és megszerezzem az ösztöndíjat. Talán én voltam az esélytelenebb, és az emberek nem mindig voltak száz százalékig biztosak bennem, ezért mindig úgy éreztem, hogy újra és újra bizonyítanom kell. Mindenki útja más. Van, aki egyenesen a csúcsra jut, másoknak időre van szükségük. Másoknak vissza kell lépniük ahhoz, hogy előre tudjanak lépni. Én egyszerűen egy átlagos, cardiffi fiú voltam. Ha nekem sikerült, akkor szerintem bárkinek sikerülhet.”

Az otthonához való kötődése sehol sem mutatkozott meg olyan erőteljesen, mint Wales válogatottjában. Amikor Gareth elkezdte nemzetközi pályafutását, a nemzeti csapat messze volt a futball vezető nemzeteitől. 2016-ra Wales bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe. Hat évvel később pedig 1958 óta először kvalifikálta magát a világbajnokságra.

„Onnan indultunk, hogy körülbelül a 119. helyen álltunk a világranglistán, és feljutottunk a hetedik helyre” – mondja. „Az út, amelyet bejártunk – a 2016-os Európa-bajnokság, amelyre először jutottunk ki, a világbajnoki kvalifikáció, az, hogy még nagyobbá tettük a futballt Walesben és inspiráltunk egy új generációt –, mind rendkívül sokat jelent számomra.”

Gareth csak most tud visszatekinteni úgy, hogy közben nem kell azonnal a következő lépésre gondolnia.

„A visszavonulásom óta képes vagyok visszatekinteni és felidézni a történteket” – mondja. „Jó érzés ezt megtenni.”

Gareth Bale (forrás: video screenshot, https://sw.vip/)
Gareth Bale (forrás: video screenshot, https://sw.vip/)

Továbbra is vonakodik attól, hogy meghatározza saját helyét a futballtörténelemben. Amikor arról kérdezik, hogy George Besthez és Bobby Charltonhoz hasonlóan Nagy-Britannia valaha volt legjobb játékosai között emlegetik, gyorsan elhárítja az összehasonlítást.

„Hízelgő, de mindig úgy gondolom, hogy mások dolga megfogalmazni ezeket a véleményeket, nem az enyém” – mondja. „Ha azt mondtad volna nekem, mielőtt profi futballista lettem, hogy ezt fogom elérni, valószínűleg soha nem hittem volna el. Az, hogy elértem mindazt, amit elértem, fantasztikus. Most már vissza tudok tekinteni, élvezni tudom, és felidézhetek néhány nagyszerű emléket.”

A golf továbbra is állandó része az életének, bár soha nem pusztán a visszavonulás utáni időtöltésként tekintett rá. Pályafutása során ritka hely volt, ahol a futball háttérbe szorulhatott.

„Ez volt az a hely, ahová elmehettem, hogy megszabaduljak a futball jelentette nyomástól, kikapcsoljak, és egyszerűen a barátaimmal legyek” – mondja. „Még ha egyedül voltam is, csak megüthettem néhány labdát, és levezettem a feszültséget. Az, hogy a golf a hobbim, adott valamit, amire összpontosíthattam. Szeretek gyakorolni, szeretek játszani, és szeretek versenyeken is részt venni, hogy megőrizzem magamban a versenyszellemet.”

Gareth jelenleg scratch golfozó, és olyan neves profi–amatőr versenyeken is szerepelt, ahol a sportág legjobbjai közül néhányan, köztük Rory McIlroy is részt vettek.

„Jó érzés közelről látni, milyen jók, és milyen tisztán ütik meg a labdát” – mondja. „Már az is fantasztikus, ahogy a kötélkerítésen belül, ilyen nyomás alatt játszanak: továbbra is a saját világukban vannak, és követik a megszokott folyamatukat. Nagyon érdekes látni, hogyan ütik meg azokat az ütéseket ilyen nyomás alatt.”

Dolgozott az R&A-val és a Wales Golffal, kereskedelmi eseményeken vett részt, és saját ismertségét arra használta, hogy minél több embert ösztönözzön a sportág kipróbálására.

„Próbálok nem túl sok mindent csinálni, mert az ember nem akar állandóan mindenki arcában ott lenni, de nyilvánvalóan most már mindenki a golffal azonosít” – mondja. „A golfon belül is vannak kereskedelmi együttműködéseink, és az R&A-n, a Wales Golfon, valamint a saját sportfesztiválomon keresztül is próbáljuk népszerűsíteni a golfot. Akadt néhány nagyon kellemes és sok örömet adó lehetőség a golf világában.”

Gareth Bale (forrás: video screenshot, https://sw.vip/)
Gareth Bale (forrás: video screenshot, https://sw.vip/)

Jelenleg televíziós munkák, kereskedelmi együttműködések, utazások, családi élet és különböző ötletek felfedezése tölti ki az idejét, anélkül, hogy bármelyik mellett feltétlenül el kellene köteleznie magát.

„Elég sok mindennel foglalkozom, és azt hiszem, előbb-utóbb megtalálom majd azt az egy dolgot, amit igazán szeretek, és akkor valószínűleg több időt fordítok rá” – mondja. „Egyelőre sokféle dolgot kipróbálok, és élvezem őket.”

A klubtulajdonlás az egyik lehetséges irány, Gareth azonban egyértelművé teszi, hogy a megfelelő lehetőségnek többről kellene szólnia, mint egyszerűen részesedést vásárolni vagy a nevét adni egy projekthez.

„Nem akarok csak úgy bárhová beszállni” – mondja. „Illeszkednie kellene ahhoz, amit helyesnek érzek, és olyasminek kellene lennie, amiért szenvedélyesen tudok lelkesedni. Játékosként ismerem a futballt. Látod, mi történik az igazgatótanácsban és mi zajlik a klub körül, de annak ismerete, hogy milyen struktúrát kell felépíteni az alapoktól, például az akadémiák és hasonló dolgok tekintetében, mind nagyon érdekes. Kicsit olyan érzés, mintha a Football Managert játszanád a való életben.”

Azóta az egyik ilyen elképzelés jóval konkrétabbá vált.

2026 júniusában Gareth partnerségre lépett a Juggernaut Capital Partnersszel, és létrehozták a Juggernaut Diversified Sports nevű, a globális sportiparban rejlő lehetőségekre összpontosító befektetési platformot. A kezdeményezés hatóköre a csapatoktól és ligáktól a nemzetközi futballklubokon, a női sporton és az utánpótlássporton át a sportolók fejlesztéséig terjed, elsősorban Észak-Amerikára és Európára összpontosítva.

Ez jelentős lépést jelent Gareth számára a sport üzleti világa felé, ugyanakkor összhangban van azzal, ahogyan korábban a jövőjéről beszélt. Ahelyett, hogy egyszerűen a nevét adná egy klubhoz vagy projekthez, a platform célja, hogy a Juggernaut befektetési és működtetési tapasztalatát Gareth sportolókról, csapatokról, szurkolókról és az ezek köré épülő közösségekről szerzett ismereteivel ötvözze.

„A visszavonulásom óta több lehetőség is megtalált, de ez volt az, amelyik helyesnek érződött” – mondja. „Sokat töltöttem John Shulmannal és a Juggernaut csapatával, és ami különösen megfogott, az az, hogy a sportot nem csupán befektetési szempontból értik. Látják az embereket, a közösségeket és a mögötte álló kultúrát is, és én mindig így tekintettem a játékra. A sport formálta az életemet, ez az alap pedig lehetőséget ad arra, hogy értelmes módon kapcsolatban maradjak vele, miközben olyan vállalkozások és lehetőségek felépítésében segítek, amelyek hosszú távon is fennmaradhatnak.”

Egy olyan játékos esetében, akinek pályafutását sikeres csapatokban betöltött szerepe határozta meg, van némi szimmetria ebben a váltásban. Miután több éven át élvezte a visszavonulás adta szabadságot, Gareth most kezdi megtalálni annak módját, hogy a legmagasabb szinten eltöltött két évtized alatt megszerzett tapasztalatokat alkalmazza a következő időszakban.

„Mindig azt mondtam, hogy a visszavonulásom után szeretnék néhány évet egyszerűen csak élvezni, és ezt meg is tettem, de továbbra is élvezem, amit most csinálok” – mondja.

„Nem sietős nekem, hogy most bármin is változtassak…”

Amikor arról kérdezik, mi következik ezután, rá jellemző visszafogott választ ad. „Egy kis televíziós munka, egy kis kereskedelmi tevékenység, rengeteg golf és sok idő a családdal. Úgy érzem, most jó időszakban vagyunk. Csak szeretném tovább élvezni azt, ami történik.”