KK

1150 cikk
Tovább

Zidane: Ronaldo a játék minden elemében jó volt

Zinedine Zidane

A meccsről: „Elégedett vagyok. Örülök annak a teljesítménynek, amit mutattunk, hiszen az első félidő és a második játékrész eleje sem volt könnyű. Nehéz győzelem volt, hiszen az ellenfelünk is remekül teljesített, de azt hiszem, megérdemelten nyertünk. A spanyol bajnokságot nem lehet küzdés nélkül megnyerni, és mi ma megmutattuk, hogyan tudunk harcolni egy kemény ellenféllel szemben.”

Higgadtság: „Higgadtak maradtunk, a nehezebb időszakok alatt is. Attól, hogy tudjuk, mi vagyunk a Real Madrid, nem fogunk meccseket nyerni. Az Alavés az első félidőben és a második játékrész elején is megnehezítette a dolgunkat.”

Ronaldóról: „Nagyszerű, hogy betalált, az meg még inkább, hogy háromszor is megtette ezt. Örülünk a teljesítményének. A jövőben is mindig kérjük majd tőle a gólokat, de ezúttal a játék többi elemében is remek volt. Reméljük, ez így is marad. Ő egy nagyon türelmes ember, és ma is megmutatta, hogy kemény munkával minden elérhető.”

Benzema és Morata: „Mindketten nagyon tehetségesek. Karim keményen dolgozott, Morata is keményen dolgozott, és gólt is szerzett.”

A bíróról: „Soha nem beszéltem a bírókról, nem fogok senkit magasztalni vagy kritizálni. A bírók mindig a munkájukat végzik, s ezúttal a két büntető megkérdőjelezhetetlen volt számomra. A játékvezetés nehéz szakma.”

Pepe sérülése: „Amint visszaértünk Madridba, elvégezzük rajta az ilyenkor szokásos teszteket, aztán meglátjuk, mi lesz vele. Ebben a pillanatban fogalmam sincs, mennyit kell kihagynia. Folytatnunk kell azokkal a játékosokkal, akik elérhetőek, s közben reménykedni, hogy Pepe minél hamarabb visszatérhet.”

Marcelo

A meccsről: „Az Alavés mindig megnehezíti az ellenfelei dolgát, ezt már láthattuk ebben a szezonban. Nem könnyítik meg az ember dolgát. Sikerült gólokat szereznünk, de attól még ez egy nehéz meccs volt. Meg kellett szereznünk a harmadik találatot ahhoz, hogy kényelmesebben érezhessük magunkat. Boldog vagyok Morata miatt, megérdemli a góljait.”

Ronaldóról: „Cristiano rendben van. Talán kissé ideges volt a meccset megelőzően, hiszen a támadók azért élnek, hogy gólokat szerezzenek. Cristiano ma általában sok gólt lő, s most boldog a maiak miatt is, de ami még inkább boldoggá teszi, az a három pont.”

A bíró teljesítménye: „Nem fogok vitázni a bíróról. Minden csapattal történnek ilyenek. néha az előnyükre döntenek, néha a hátrányukra. Nem egyszerű egy spanyol bajnoki meccset vezetni, s néha az asszisztensek is hozhatnak téves döntéseket.”

Mateo Kovacic

A meccsről: „Nehéz meccs volt, de a legfontosabb a három pont. Három döntetlenünk volt, számos győzelmünk, s úgy tűnik, jó formában vagyunk, hiszen vezetjük a tabellát. Így kell folytatnunk továbbra is.”

Ronaldóról: „Cristiano három gólt lőtt, és most boldog, ahogy mi is azok vagyunk. A legfontosabb dolog mégis az, hogy megnyerjük a meccseinket, nem az számít, ki szerzi a gólokat. Morata remek támadó, gólokat szerez, ahányszor csak pályára lép, fontos játékos számunkra.”

Keylor Navas

A meccsről: „Az Alavés nagyszerű meccset játszott, voltak olyan részei a meccsnek, amikor nem tudtunk átjutni a térfelükre. Tisztában vannak a stratégiájukkal, de nekünk csak az a fontos, hog nyertünk, elhoztuk a három pontot. Ezért boldogok vagyunk. Előnyt kovácsoltak abból, hogy sok területet hagytunk nekik. Mindig felkészültnek kell lennünk, koncentrálni kell az első perctől egészen az utolsóig.”

A kapott gólról: „Nem gondolhatjuk azt minden alkalommal, mikor gólt kapunk, hogy elveszítjük a mérkőzést. Ahogy azt sem, hogy úgyis meglesz a győzelem, ha betalálunk. Az egész meccsen küzdenünk kell, ahogy ma is tettük.”

A bíróról: „Nincs miért kritizálni a bírót. A játékvezetők ugyanúgy dolgoznak, mint a játékosok, a legjobbjukat akarják nyújtani. Nem azt mondom, hogy nem beszélek a bírókról, de ma semmi olyan nem történt, mai miatt kritizálhatnám őket. Igazságos eredmény született. A legtöbb lehetőségünket kihasználtuk, négy gólt szereztünk, szóval ez egy megérdemelt győzelem. Mindannyian boldogak vagyunk, Cristiano is. Miután lőttél három gólt, nem mehetsz haza búslakodva.”

Björn Kuipers (a Tiz…

Björn Kuipers (a Tizedik játékvezetője): “Sosem volt problémám Cristiano Ronaldóval, egyszer sem próbált átverni vagy befolyásolni. Ő egy igazi győztes. Amint hozzá kerül a labda, azonnal azon gondolkodik, hogyan szerezhetne gólt. Egyszerűen egy fantasztikus játékos.”

Míg Vallejo sikert s…

Míg Vallejo sikert sikerre halmoz a Bundesligában, az Eintracht Frankfurt csapatánál, addig a szintén a német első osztályban edződő Mayoral számára korántsem alakul minden ilyen fényesen a Vfl Wolfsburgnál. A támadó mindössze háromszor lépett pályára ebben a szezonban, abból kétszer csak csereként.

Martí Perarnau, span…

Martí Perarnau, spanyol újságíró szerint tavaly november-december táján, a Benítez-féle csapat krízishelyzete idején a Real Madrid megkereste Pep Guardiolát, hogy legyen a csapat edzője, végül azonban Zinedine Zidane szerződtetése mellett döntöttek.

Marcos Llorente: “Ez…

Marcos Llorente: “Ez a helyzet nagyon idegesítő. Amikor aláírtam a kölcsönszerződést, úgy egyeztünk meg, nem játszom ezeken a meccseken (ti. a Real Madrid ellen – a szerk.) Nyáron ráadásul még úgy volt, hogy maradok a Realnál. Aztán beszéltem José Ángel Sánchezszel és Zidane-nal, és inkább a kölcsön mellett döntöttünk. Jövő nyáron majd meglátjuk, mi lesz.”

Marcos Llorente: “Én…

Marcos Llorente: “Én nem akarok az új Casemiro vagy az új Kroos lenni. Inkább Marcos Llorente lennék. Nem a padon akarok ücsörögni, hogy ha majd valaki sérült lesz, akkor állhassak be. Küzdeni akarok a helyemért.”

Marcos Llorente: “Na…

Marcos Llorente: “Nagy dolgokat szeretnék elérni az Alavésszel. Ha ez a Real Madrid legyőzésével kezdődik, hát legyen. A családomból többek is letettek már valamit az asztalra a Madridnál, és én folytatni akarom ezt a hagyományt. Mindezek ellenére ezen a meccsen ők és a barátaim is az Alavésnek szurkolnak majd.”

A Castilla mai edzés…

A Castilla mai edzésén Solari segítője nem más volt, mint korábbi csapattársa, és a klub jelenlegi nagykövete, Roberto Carlos.

Bár Lucas Silva jele…

Bár Lucas Silva jelenleg a Real Madrid játékosa, mivel egyik sorozatban sem nevezték a keretbe, a spanyol lapok szerint télen újra kölcsönbe kerülhet.

Az ABC szerint Sergi…

Az ABC szerint Sergio Ramos a november 19-i madridi derbire fog felépülni, míg Casemiro 22-én vagy 26-án térhet vissza sérüléséből a Sporting vagy az Espanyol elleni mérkőzésen.