KK

Zidane az aranyéra egyik szülötteként, a „galaktikus” korszak egyik gyémántjaként érkezett, mikor a csapat egy rendkívüli válság közepette találta magát Rafa Benítez irányítása alatt. A megoldást pedig Zidane maga jelenthette.

Érkezésének köszönhetően a habfehér alakulat újra átélte azt az aranykort, melynek legutóbbi eljövetelében Zidane ugyanúgy hatalmas szerepet játszott – csak éppen akkor játékosként, a pályán tett meg mindent a címerért. A klub szinte minden megnyerhető trófeát begyűjtött a francia érkezése óta, néhányat kétszer is. Rekordok tucatjai lettek megdöntve, olyan rekordok, amelyek felülírására azelőtt a világ edzőtársadalmának legkülönbözőbb alakjai sem voltak képesek a Madrid kispadján.

2003 óta ugyanis tíz különböző edző foglalhatta el e nemes pozíciót. Érdekességképpen Lionel Messi épp ebben az esztendőben debütált a Barcelonában.

Most azonban Zidane szép csendben visszahozta a régi ritmust, az esztétikus futballt Madridba, a klub pedig nyolc nagy trófeával gazdagodott munkájának köszönhetően, ami azt jelenti, hogy a Real Madrid a francia kinevezése óta minden tizennegyedik meccsén szerez egy címet.

Zidane nem a taktika mindentudó atyja, ám megvan benne a menedzseri képesség, az érzék arra, hogy motiválja a játékosait. Elvégre kiváló labdarúgó volt, ő maga tudja a legjobban, mi kell egy focistának.

Ez a képessége tette lehetővé számára, hogy az első naptól kezdve közeli kapcsolatba kerüljön a játékosokkal. Magára vállalta a valódi vezetői feladatokat, és a keret minden egyes tagjáról egyenként kiderítette, mi az, amire egészen pontosan szüksége van.

Nem volt szüksége rá, hogy „hivatalosan” is felhatalmazza magát a vezetői pozícióra, a megfelelő motiváló szavaknak, hírnevének és személyiségének köszönhetően ugyanis a játékosok maguktól megadták neki azt a tiszteletet, ami megillette őt, s ami mindmáig segíti őt abban, hogy a Real Madrid teljeskörűen működő és felelős vezetője legyen.

Az egészen apró dolgok hozták meg számára a sikert. Az, hogy ő is beállt a cicázásba edzésen, hogy nem állt le feleslegesen vitázni a sajtóval, maximális higgadtsággal nyilatkozott még a nagy vereségek után is, és mindig, de mindig megvédte játékosait a nyilvánosság előtt. Zidane egy olyan atmoszférát teremtett meg a klubnál, ahol ő maga kezeskedik azért, hogy minden úgy menjen a klub háza tájékán, hogy arra a sajtó és a rosszakarók semmilyen hatást ne gyakorolhassanak.

Ha diszkrétnek kell lenni, akkor Zidane diszkrét lesz. Ugyanolyan csendes és határozott zseni, mint ami volt játékosként. Miután pedig a csapat történelmet írva kétszer egymás után megnyerte a Bajnokok Ligáját, Zidane új profilt alkotott a csapatnak. Erre hatalmas szükség volt, hiszen a Madrid két éven belül másodszor ült fel a világ futballtrónjára, és itt van a legnagyobb szükség arra, hogy egységes arculatot mutasson mindenki felé.

A pályán mutatott stílusosságnak, valamint a pályán kívüli perfekt hozzáállásnak köszönhetően pedig a Real Madrid együttérzést váltott ki a futballszeretőkből, s barátokra tett szert a labdarúgásban – olyan barátokra, melyek azelőtt hosszú évekig nem adattak meg neki.

Nem volt egyszerű feladat. Pláne egy olyan klubnál, melynek történelmét megannyi fekete folt tarkítja, s melyet megannyi hosszú esztendőn át övezett gyűlölet és megvetés. Zidane José Mourinho antitézisévé, Carlo Ancelotti jogos utódjává nőtte ki magát.

Pedig milyen könnyedén mutogattak rá az emberek anno, mikor kinevezték, milyen örömmel mártották meg benne a kést, hogy tapasztalatlan, és még edzői kvalitásokkal sem rendelkezik! Aztán milyen csend lett azonnal, mikor jöttek a sikerek…

És most mégis milyen sokan megtalálják őt megint, csak azért mert a legfrissebb emlékük vele kapcsolatban egy csúfos Clásico-vereség.

Igen, tagadhatatlan, hogy a 2017/18-as idény eddig korántsem úgy alakul, ahogy azt elképzelte. A csapat jobbára szenved a bajnokságban, s mára már ott tartunk, hogy lassan mindenféle remény elvész azzal kapcsolatosan, hogy a Madrid idén még bajnoki trófeát nyerhet.

Mindettől függetlenül Zidane és a vereség fogalma elég távol állnak egymástól. A 116 meccsen, melyen ő irányította a csapatot, mindössze 11 alkalommal maradt alul az aktuális ellenféllel szemben. Ráadásul döntőkben még egyszer sem talált legyőzőre, mérlege hét fináléból hét győzelem!

2016 januárjában egy lelkileg megtört csapatot vett át, melynek majdhogynem semmiféle játékstílusa nem volt, s ebből a gárdából faragott igazi győztes alakulatot.

Ezután jött egy BL-döntő a városi rivális Atlético ellen, melyen a királyi gárda tizenegyesekkel tudott győzedelmeskedni – itt még a szerencse is Zidane mellé állt.

Első teljes évében pedig nyilvánvalóvá vált a siker receptje: minőségi játékosok, megfelelő rotáció és formaidőzítés, mérkőzéshez igazított, folyamatosan változó kezdőcsapat, s mégis állandó győzelmek.

A játékpercek elosztása zseniálisan történt meg, s az eredmény nem maradt el: a vasárnapi bajnoki győzelmeket szerdai BL-sikerek követték.

2018-ra fordulva pedig kijelenthetjük, hogy az elmúlt év volt a klub történelmének legsikeresebb esztendeje, hiszen egy naptári éven belül a Real Madrid még sosem nyert öt trófeát. Öt trófea, s mellé még Cristiano Ronaldo ötödik Aranylabdája is megszületett.

Zidane kinevezésekor megannyi szakértő és szurkoló gondolkodott el rajta, hogyan kezeli majd vajon Zidane a portugál sztárt, s mára már bizonyossá vált: a kapcsolatuk kiváló. A francia zseni pontosan tudja, hogyan kell a Ronaldóhoz hasonló egók éhségét csillapítani úgy, hogy közben az a csapat hasznára legyen.

A cardiffi BL-finálé előtt Zidane azt mondta, ha ő és Ronaldo egy csapatban játszanának, akkor is a portugál lenne a sztár. Ez az a mondat, amely összefoglalja a francia edzői mentalitását, amelynek köszönhetően a Real Madrid történelme egyik legsikeresebb időszakát éli. Az elmúlt két évben ugyanis Zidane, s így a klub millió okot adott a szurkolóknak a mosolygásra, az őszinte örömre.