KK

Érthetetlen szégyen, hogy egy Modrićhoz hasonló futballista miért nem városa ikonja. „Ha Argentínában lennénk, Modrićcsal lenne tele a város” – magyarázza Roman Morović, az NK Zadar kommunikációs igazgatója. Bár a helyek, ahol felnőtt, továbbra is itt állnak.

A Hotel Kolovare, ahol menekültként élt, a kissé szerényebb Hotel IZ, ahol 14 éves koráig lakott, mikor a Dinamo Zágráb leigazolta, a Višnjik edzőközpont, a Stanovi stadion… Horvátország Beverly Hillse, ahogy Sergio Ramos mondaná Lukita barátjának.

A kezdetek

„Ugyanolyan gyerekkorom volt, mint bárki másnak, nevetéssel, barátokkal és persze focizással teli” – meséli Modrić. – „Az itteni gyerekkoromról csak jó emlékeket őrzök.”

Luka Zárában született, családja a délszláv háború elől menekült ide. A menekülteket akkoriban a Hitel Kolovaréban szállásolták el, a parkolóházban, ahol ma a dalmát nyarat élvező turisták kölcsönzött autói állnak. Itt kezdődött minden.

„Az apám vitt el a helyi csapathoz” – folytatja Luka. – „Nagyon sok gyerek élt itt akkoriban. Hét évig jártam a klub fociiskolájába.” Ekkor költözött át a család a Hotel IZ-be (ma ifjúsági központként működik), ahonnét Luka sétálva is könnyedén eljuthatott az edzőpályára, illetve a stadionba.

Az ifjú Modrić a felújított sportkomplexumba járt edzésekre, ahol foci-, kosár-, tenisz-, röplabda- és futópályák is voltak.

A Krešimir Ćosić Hall, egy körülbelül 8000 embert befogadni képes multifunkciós stadion (2008-ban újították fel, ma kézilabda, illetve kosárlabda mérkőzéseknek ad otthont – a szerk.) előtt ott áll maga a jugoszláv kosaras legenda, Krešimir Ćosić szobra. Itt találta meg Luka a focitanárát, Tomislav Bašićot, aki 2014-ben hunyt el, mikor Luka már Madridban játszott.

„Elmentem próbajátékra a Hajduk Splithez, Bašić nélkül. Ő volt akkoriban a Zadar igazgatója” – emlékszik vissza Modrić. – „Ott azt mondták nekem, hogy túl fiatal és gyenge vagyok, menjek vissza a Zadarhoz. Mikor Bašić megtudta ezt, azt mondta: ’Ha nem vagy elég jó a Hajduknak, a Zadarnak sem vagy elég jó, és nem edzhetsz velünk.’”

„A kérésére heteken keresztül korlátokon húzódzkodtam, hogy fejlődjek. Két vagy három hónappal később értesítette édesapámat, hogy visszamehetek.”

Bár Bašićnak kétségtelenül igaza volt abban, hogy Lukának erősödnie kell, a nagymúltú Hajduk máig bánhatja az elszalasztott lehetőséget. Talán történelmük egyik legnagyobb hibáját követték el.

Szóval Basic kénytelen volt a „halálos ellenség” ajtaján kopogtatni. „Ő ajánlott be a Dinamo Zágrábhoz” – meséli Modrić. – „Számomra ő a sportbeli apám. A családomon, a szüleimen és néhány másik hozzám közelálló emberen kívül azon kevesek egyike volt, aki mindig hitt bennem. Szomorú vagyok, amiért már nem lehet velünk, és nem láthatja mindazt, ami most történik velem. Hatalmas elismerés jár neki a karrieremért.”

Ma Zára nincs olyan jó formában, ami mondhatni szégyen a városra nézve. A helyiek között a kosárlabda a legnépszerűbb sport, de a labdarúgást is szeretik. Számos futballista származik innen: Vrsaljko, Pras, Stipe Perica.

„Remélem, a jövőben lesz egy stabil csapatunk” – mondja a város leghíresebb szülöttje. – „A város megérdemelne egy első osztályú csapatot.”

Amint belépünk a Zadar staionjába, egy két méter magas fotó fogad minket, de nem Modrićról, hanem Hrvoje Ćustićól, a jelenlegi elnök fiáról, aki együtt játszott Lukával a korosztályos csapatban.  A játékos 25 éves korában egy szerencsétlen becsúszást követően a pálya szélén lévő falba verte a fejét, kómába esett, majd meghalt.

 „Nemigen vannak fotóink és dokumentumaink a múltból” – folytatja a Real Madrid középpályása. – „A klubot azóta tulajdonképpen újraalapították. Jelenleg is próbálják újraszervezni, máshogy csinálni dolgokat, mint a múltban, és újra felvirágoztatni az egyesületet.”

Ha van olyan hely a városban, ami az itt született sportemberek valódi szentélye, akkor az a Mamma Mia étterem, ahol a húsételektől kezdve egészen a csokoládétortáig minden megtalálható.

„Minden horvátnak tisztelnie és csodálnia kéne Modrićot, mint futballistát és mint embert is” – mondja az étterem tulajdonosa.

„Valamikor kosaraztam is” – emlékszik vissza Modrić. – „Zára egy igazi sportos város, és a foci mellett kosaraztam is, amit szintén nagyon szerettem. Minden évben, mikor a vakációkban visszatértem ide, kosaraztunk a barátaimmal. Persze szabályok nélkül. Élveztem, de ma már nem játszom, mert mikor még a Tottenhamnél fociztam, egy előszezon előtt kificamodott a bokám.”