KK

Klasszis igazolások, tehetséges ifjoncok egész garmadája fordult meg a „királyi” klubnál, miközben a Real Madrid tovább öregbítette hírnevét Spanyolországban és Európában. De hogy ki az igazán jó játékos, abban nem mindig volt igazuk. Akiben a jövő nagy sztárját látták, az sokszor egyszerűen nem nőtt fel a feladathoz, nem tudta hozni a beharangozott és tőle elvárt teljesítményt, és aztán – persze nem minden esetben – a labdarúgás süllyesztőjében tűnt el.

Olyan játékosokról beszélünk, akiknek sérülések törték derékba karrierjüket, vagy csak egyszerűen habfehérben nem voltak képesek rá, hogy azt a teljesítményt nyújtsák, amit máshol nyújtottak, és ami miatt a klub leigazolta őket.

Következzen tehát az elmúlt 10 évből 7 olyan játékos, akiket

világklasszisnak kiáltottak ki saját posztjukon, de valójában csalódást keltettek címlap- illetve történelemíró képességeiket tekintve.

Danilo

Nem kevés pénzért érkezett két évvel ezelőtt a Portótól, azzal az ígérettel, hogy ő lesz a csapat új, világklasszis jobbhátvédje, ugyanaz, mint ami a bal oldalon Roberto Carlos volt annak idején évekig.

Ehelyett azonban

a csapat 22,6 millió font fejében kapott egy kispadmelegítőt, akiben talán már a saját csapattársai sem bíznak, aki nem egyszer húzta ki a gyufát a szurkolóknál bizonytalankodásával és számtalan hibájával.

A brazil mindezidáig semmiféle pozitívumot nem mutatott a klubnál, és bár néha előrukkol valamivel jobb teljesítménnyel (ld. őszi Dortmund elleni találkozó), összességében egyszer sem váltotta meg a világot úgy, ahogy azt várták tőle.

Az érte kiadott rengeteg pénz miatt persze Rafa Benítez megpróbálta beépíteni őt a csapatba, de ez kudarccal zárult – csakúgy, mint a spanyol edző madridi kalandja. A Danilóért kifizetett fontmilliók pedig csupán kidobott pénznek tűnhetnek, és bár ő sosem bizonygatta magáról, hogy világklasszis lenne, semmilyen szinten nem tudta bizonyítani, miért kapott akkora „hájpot” a média részéről.

Martin Ødegaard

Ki tudná feledni az Ødegaard-sagát?

Még mindig csupán 18 éves, de már több mint két éve ott van a média középpontjában, ahol is azóta a világ egyik legnagyobb tehetségeként emlegetik őt.

Annak idején olyan csapatok keltek birokra érte, mint a Liverpool vagy éppen a Bayern München, de végül a norvég tini belecsapott a lecsóba, és egyből a Real Madridhoz igazolt. 2015 januárjában érkezett a spanyol fővárosba, már akkor a felnőttválogatott tagjaként, több mint 2 millió euró fejében. 15 évesek már az első csapatban játszott előző klubjánál, a Real pedig 80 ezer fontos heti juttatással csábította magához.

Mindez még jobban felerősítette a „hájpot” körülötte,

az emberek epekedve várták, mire viszi majd ez a srác, akinek zseniális megmozdulásait mindenki megcsodálhatta a YouTube-on.

Két év telt el azóta, és a zseninek kikiáltott fiúból hollandiai „luxuscsere” lett.

A Real Madrid Castillában nem tudott maradandót alkotni – talán a hatalmas nyomás miatt -, így a klub a holland első osztályú Heerenveennek adta kölcsön. Időre lett volna szüksége a fejlődéshez, ahhoz, hogy hozzászokjon a légkörhöz. A „hájp” kicsinálta őt.

Borja Mayoral

A Real Madrid történelmében nem egy kiváló csatárt találunk, bár legtöbbjük nem a klub saját nevelése volt.

Az elmúlt évekből csupán két embert tudunk említeni, aki Real-nevelésként letett valamit az asztalra és kitűnt a többiek közül: Raúl Gonzálezt és Álvaro Moratát. Persze kettejük között is óriási szakadék tátong, de kétségtelen, hogy a castillás csatárok egyike sem ért el olyan sikereket, mint Raúl, és egyikük sem tette le a névjegyét egy olyan nagy klubnál, mint a Juventus.

Raúl után és Morata visszatérése előtt azonban volt itt még valaki, akitől világmegváltást várt a média és a szurkolók: Borja Mayoral.

Mayoral az UEFA Ifjúsági Ligában mutatott remek teljesítményével hívta fel magára az emberek figyelmét. Maga az UEFA is úgy írt róla hivatalos honlapjáén, mint Raúl utódjáról, és egy bizonyos Zinédine Zidane, a Castilla akkori edzője is elismerően nyilatkozott róla. „Minden lövéséből gól lesz. Létfontosságú játékosunk” – mondta akkor a francia mester.

Nagy elvárások, és még nagyobb szavak. De Zidane ezúttal mellélőtt.

Még a Madrid szurkolóit is megbabonázta, akik Benzema tavalyi sérülésekor a francia csatár helyére Borját szavazták meg helyettesként.

Ám jött a nyár, és Mayoral a német Wolfsburghoz került kölcsönbe. Ma Mayoral így áll: 18 bajnoki meccs a Bundesligában, mindössze háromszor a kezdőcsapat tagjaként, és mindössze 2 gól.

Úgy tűnik, hosszú út vezet még Raúl szintjére.

Daniel Opare

Mielőtt még Danilo volt a „megoldás” a jobboldalra, volt itt valaki más is, akit a jövő jobbhátvédjének kiáltottak ki. A következő afrikai sztárnak nevezett Daniel Opare.

Akkoriban úgy beszéltek róla, mint egy világklasszis védőről, aki nemcsak hogy Salgado utódja lehet, de majd túl is szárnyalja őt.

Végül aztán

egyszer sem sikerült eljutnia a felnőttcsapat keretéig.

Az U17-es világbajnokságon figyeltek fel rá, majd 2008-ban a Real nyerte a versenyt az érte folytatott küzdelemben. A „Királyi Gárda” 1 millió fontot fizetett a ghánai válogatott 17 éves ígéretéért, akit az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő felnőttkeretbe várt mindenki. De egy sérülés mindent keresztülhúzott…

De a sérülésén kívül sem mutatott sokat; korántsem tűnt annak a hatalmas tehetségnek, akinek megjósolták, és végül úgy tűnt, meg is találta neki való csapatot a futball palettáján. 2010 júliusában a Real a Standard Liége-nek adta el a ghánait, aki azonban ahelyett, hogy ott bizonyította volna tehetségét, vándorútra indult Európában. A belga klub ingyen adta oda a Portónak, akik aztán kölcsönben a Besiktasnak engedték át a játékjogát. Végül a portugál csapat ugyanúgy 0 fontért adta tovább az Augsburgnak, akik szintén kölcsönadták, ezúttal Fraciaországba, a Lens-nek.

Opare nagyon messze került az álmaitól, hogy majd egyszer Leo Messi ellen bizonyíthat…

Esteban Granero

Madridi születésű, teljes mértékben saját nevelés, akinek az első szezonja egész jó volt a Realnál. Alapembernek számított. Korábban a 2007-2008-as idényt kölcsönben töltötte a Getafénél, majd 2008 nyarán visszatért Madridba, hogy aztán klubja végleg értékesítse őt. Aztán megint visszahívták a Getaféből. Nagy reményekkel.

Egy technikás klasszisról beszéltek, akinek viszont láthatólag a sebessége és a mentális felkészültsége is bőven hagyott kívánnivalót maga után.

Granero legjobb időszakában is maximum egy spanyol középcsapat játékosára hajazott,

ennek ellenére olyan csapatok akarták őt, mint az Arsenal. Végül, mikor Madridban tökéletesen nélkülözhetővé vált, az akkoriban nagyon felkapott angol klubnál, a QPR-nál kötött ki, annak ellenére, hogy José Mourinho állítólag azt szerette volna, ha marad.

Madridi időszaka alatt Sami Khedira és még Fábio Coentrao (!) is előrébb voltak nála a sorban, pedig a portugál alapvetően nem is azon a poszton játszott, amin Granero. A játékpercek végül szép lassan elfogytak a neve mellől.

Granero ma a Real Sociedad kiegészítő embereként tengeti napjait…

Julio Baptista

Baptista a Sevilla játékosaként vonta magára a Real figyelmét, ahol is két szezon alatt 47 gólt rámolt be az ellenfelek kapujába. Mikor Madridban egy brazil csatár leigazolása került szóba, őt szemelték ki, és végül 2005 nyarán meg is valósult a transzfer.

Baptista azonban sosem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

A Real a „kiválasztottként” tekintett rá, egy sztárigazolásként, mégis egy évvel később az Arsenalhoz került kölcsönbe. Akik az azt követő nyáron vissza is küldték őt.

Visszatérő szezonjában mindössze négy gólig jutott, és ez volt az utolsó csepp a pohárban. A Madrid továbbadta őt a Romának, ahonnan Málagába került, majd végül az amerikai Orlando Cityhez igazolt. Jelenleg nincs csapata.

Ráadásul Baptista más tehetségek megjóslásában sem jeleskedett az utóbbi időben. 2014-ben azt mondta, Lucas Silva lesz a Real következő sztárjátékosa…

Robinho

Végezetül egy olyan játékos következik, akinek a tehetsége tényleg megkérdőjelezhetetlennek tűnt, de aki végül sehol sem tudta azt hozni, amit előzetesen elvártak tőle.

Robinho talán a 2000-es évek „legtúlhájpoltabb” játékosa címet is kiérdemelné, aki „neymari” magasságokba juthatott volna, de sosem tudott olyan tényezővé válni csapatai játékában, mint honfitársa.

Természetesen a tehetsége megvolt. A védőket bolondító cselek, a géniuszi pillanatok és a jó meccseken szerzett gólok sem hiányoztak. De sosem tudott vezető egyéniséggé válni, sosem volt képes egymaga a hátára venni a csapatot, mikor szükség lett volna rá.

Sosem tudott elég önzetlenséget mutatni, bebizonyítani, hogy nemcsak saját maga, hanem a csapat is fontos számára.

Mikor a Manchester Cityhez került, Robinho még mindig arról beszélt, hogy ő lesz a világ legjobb játékosa. Pletykáltak arról is, hogy a Barcelonához kerül.

Az igazi fordulópont akkor jött el, mikor a Real kinézte magának Cristiano Ronaldót – éppen Robinho helyére. A brazil ekkor véglegesen megsértődött a klubra, akik ráadásul fizetésemelési kérését is figyelmen kívül hagyták. Azt kell, hogy mondjuk, a Real Madrid egyik legjobb döntése volt, hogy a portugált többre tartották a brazilnál…

Robinhónak minden tehetsége megvolt. De most úgy beszélhetünk róla, mint egy élő példáról, aki tökéletesen bizonyította, hogy hiába kiáltanak ki valakit a világ legnagyobb sztárjának, a tehetség nem minden. Tenni kell érte, hogy az ember a legjobb legyen.

A Ti listátok hogy néz ki? Írjátok meg kommentben a cikk alatt!