K. Matyi

651 cikk
Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Készen állunk, szeretnénk továbblépni

A Real Madrid a Getafe együtteséhez látogat a spanyol bajnokság 33. fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti beszélt a jövőjéről, Mbappéról és a hétvégi kupadöntőről is.

A mérkőzés

„Mind tudjuk, mit játszik a Getafe: intenzív futballt, nagyon szervezettek, rengeteg párharccal… Nagyon erős csapatról beszélünk, tiszta elképzeléseik vannak. Ilyen mérkőzésre számítunk. Úgy vélem, készen állunk. Közeleg az idény vége, a mérkőzések egyre fontosabbak lesznek minden csapat számára, hiszen sok minden forog kockán és szeretnénk jól folytatni.”

„Úgy vélem, eléggé egyértelmű, mi volt a gond idén. Nincs miről beszélni. Kulcsjátékosokat veszítettünk el a védelemben, őket nagyon nehéz pótolni. Kicsit változtattunk a stílusunkon.”

„A játékosok különböző képességekkel rendelkeznek, nehéz volt megtalálnunk az egyensúlyt, remélem, az idény utolsó szakaszára ez sikerül, hiszen nagyon nagy a tét. A hátralévő meccseken nehezen fogunk nyerni, ha nem találjuk meg az egyensúlyt. Ha sikerül, nyerhetünk.”

Mbappé és Mendy

„Nem állnak készen a holnapira. Edzenek majd a következő napokban, remélhetőleg szombaton bevethetőek lesznek.”

Kezdőcsapat a Getafe ellen

„A holnapi kezdőt az határozza meg, hogyan érzik magukat a játékosok a vasárnapi után. Úgy gondolom, megfelelően regenerálódtak a mai edzés után, de néhányan még kissé fáradtak, ez normális. Holnap meglátjuk.”

A jövője, ha bajnoki címet és kupát nyer

„A futballban bármi megtörténhet. Nem lep meg semmi, bármi lehet. Nem haragszom senkire és semmire. Nagyon szeretem ezt a munkát. Szerettem az első időszakomban és most is. Addig szeretném folytatni, ameddig csak lehetséges. Ha egy nap vége van, hálás leszek és emelem kalapom a klub előtt, ez minden.”

Mbappé kifütyülése

„Olvastam erről, de nem hallottam. A sérülése zavarja, mert nem segítheti a csapatot, de mindent megtesz azért, hogy szombaton játszhasson.”

Endrick

„Fejlődik, nagyon jól dolgozik. Több lehetőséget kapott, mert vannak meccsek, amikor szükségünk van az erejére és a kvalitásaira.”

Az El Clásico fontossága

„A klubvilágbajnokságot nem számítva, a két megnyerhető címünk a Barcelona legyőzésétől függ. Ez az egyetlen kérdőjelünk pillanatnyilag. Ha szeretnénk megnyerni a bajnokságot és a kupát, meg kell nyernünk ezt a két meccset. A következő meccsen jól kell teljesítenünk és utána a kupadöntőre koncentrálhatunk. Biztosak vagyunk benne, hogy elérhetjük, amit akarunk. Természetesen ehhez változtatnunk kell, valamin fogunk is.”

Hogy érzi magát?

„Nagyon boldog vagyok a klubnál. A klub is tisztában van azzal, hogy ez egy nehéz év, nyilvánvalóan nehezebb, mint a tavalyi. Nagyon ritka az olyan idény, mint a tavalyi. Együtt küzdünk meg a nehézségekkel és próbáljuk kezelni őket.”

„A mézeshetek folytatódnak. Nagyon boldog és elégedett vagyok, nagy a nyomás, de ez ilyen. Az idény ezen szakaszában nagyon nagy a nyomás. Nagyon közel van a siker, normális és nyilvánvaló, hogy a stressz, a nyomás fokozódik. A stressz egyfajta üzemanyag számomra, nem zavar, több energiát ad a gondolkodásra. Amíg felkelek holnap, minden rendben van (nevet).”

Egység és csapatmenedzsment

„Túl sokszor kérdezik ezt tőlem, az olaszban ezt ’un refren’-nek nevezik. Mindig vannak problémák, ilyenkor mindenki az engedékenységemről beszél. Az első időszakom alatt is ez történt, túl sok szó esett arról, hogy nem vagyok elég kemény. Úgy kezelem a kapcsolataimat, hogy önmagam adom.”

„Idén sokszor voltam mérges, de ez nem jelenti azt, hogy keménykezű vagyok. A személyiségem része, hogy nyílt a kapcsolatom azokkal, akik egy szinten vannak velem. Ehhez létfontosságú, hogy tiszteljem őket és ők is engem. Ez történt itt is, még a nehéz időkben is.”

„Azért vagyok ilyen, mert senki sem volt túlzottan kemény velem sem. Sem édesapám, sem az edzőim, a tanáraim, senki. Más kluboknál gyakran mondták, hogy ostort kéne használnom. Én nem vagyok képes erre. Igazoljanak valaki mást, ha szerintük így kell kezelni az embereket. Részemről nem ez a megoldás.”

Dolgozik a leendő átigazolásokon?

„Itt sosem gondolunk az igazolásokra az idény alatt. A klub mindig az idény végén gondolkodik ezeken.”

Tervezés és problémák a kerettel

„Lehetne jobban is kezelni a dolgokat? Igen, ezt mondanám. Én vagyok a felelős néhány hibáért. Ezt a mérlegelést az idény végén is megejthetjük, és remélhetőleg ez a meglátás, ami helyesnek bizonyulhat, háttérbe szorul majd.”

Bajnoki meccsek a kupadöntő előtt

„Nem panaszkodom, mert előfordul az ilyesmi. Vannak ilyen helyzetek. Nem játszhattunk kedden, mert a Bilbao csütörtökön és vasárnap játszott. Nem játszhattunk szombaton, majd kedden. Ez rendben van, mert van elég időnk a regenerálódásra. A közelben lépünk pályára, nem kell utaznunk, habár kényelmesebb időpontban is lehetne a meccs, mert 21:30-kor már sokan alszanak. Reméljük, hogy a játékosaim nem alszanak el holnap.”

Fran García

„Fejlődött. Többet játszott és mindig jól teljesített. Azért játszattam néha Camavingát ezen a poszton, mert más képességekkel rendelkezik, mint a két balhátvéd. Camavinga ahhoz szokott, hogy kicsit bentebb játszik, Fran pedig remekül használja a széleket. Néha, ha Vini játszik szélen, nehezebb megmutatnia, mire képes. Ezért játszattam néha Camavingát balhátvédként.”

Saját szerepe a kupadöntőben

„Úgy tűnik, jobbak nálunk, de egy döntő az egy döntő. Kiszámíthatatlan. Számomra kicsit túlzás az, hogy a Real Madridra esélytelenként tekintsünk egy kupadöntőben.”

Luka Modric (forrás: realmadrid.com)
Tovább

A Getafe elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő bajnokira.

A keret

Kapusok: Courtois, Lunin és Fran González
Védők: Alaba, Lucas V., Vallejo, Fran García, Rüdiger és Asencio
Középpályások: Bellingham, Camavinga, Valverde, Modrić, Tchouameni, Arda Güler, és Ceballos
Támadók: Vini Jr., Rodrygo, Endrick, Brahim, és Gonzalo.

Kimaradt: Carvajal, Mendy, Militão és Mbappé sérülés miatt.

Getafe – Real Madrid

Helyszín: Madrid (Coliseum Alfonso Pérez)
Időpont: 2025. 04. 23. (szerda), 21:30
TV: Spíler2

Spanyol bajnokság 33. forduló
Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Courtois: Idén nincs egy Joselunk, aki megnyerje a párharcokat

A Real Madrid hazai pályán 2-1-s vereséget szenvedett az Arsenal ellen, így összesítésben 5-1-s eredménnyel búcsúzott a Bajnokok Ligájától. A mérkőzés után a játékosok részéről Thibaut Courtois és Lucas Vázquez nyilatkozott.

Courtois

„Ha tizenegyest rúg az ellenfél és sikerül védeni, az reményt ad. A meccs elején veszélyesek voltunk, a szurkolók is hajszoltak minket, de az Arsenal jól védekezett és szervezett volt. 0-0-val fordultunk és hittünk abban, hogy egy gól a második félidő elején nyitottá teheti a párharcot.”

„Azonban ők találtak be, majd sikerült egyenlítenünk és még mindig reménykedtünk, de hiányoztak a pontos befejezések. Ez nem volt elég és ismét veszítettünk egy remek Arsenal ellen, ezt el kell fogadnunk.”

„Az Arsenal remekül védekezik és gyakorol nyomást, nagyon nehéz volt területet találni, kevés sikerünk volt és szerencsénk sem volt a beívelt labdákkal. Idén nincs egy Joselunk, aki megnyeri az ilyen párharcokat. Most ki kell elemeznünk, mit csinálhatnánk jobban, hiszen ott van még a bajnokság és a kupadöntő tíz nap múlva, valamint ott a klubvilágbajnokság is, mindent szeretnénk helyretenni.”

„Szeretnénk megköszönni a szurkolók támogatását, ők is hittek bennünk, a csapatban. Fantasztikus volt a hangulat a Bernabéuban és reméljük, boldoggá tehetjük őket idén.”

„Néha önkritikusnak kell lenni és át kell tekinteni a dolgokat. Úgy érzem, egy csapat vagyunk, de talán több csapatszintű mozgásra van szükségünk és kevesebb egyéni megoldásra, mert ha Vinit vagy Mbappét duplázzák, azzal egyszer még nincs gond, de ennél többet nehezen lehet tenni. Vár ránk egy jó kupadöntő a Barcelona ellen, és ott van a bajnokság és a klubvilágbajnokság, ahol küzdhetünk. Fejlődnünk kell.”

„Nincs probléma, semmilyen kétségünk nincs az edző felől. Az üzenete elért hozzánk, azt kell tennünk a pályán, amit ő kér tőlünk.”

Lucas Vázquez

„Nehéz pillanat ez, mi megpróbáltuk. Kemény meccs volt. Nem volt annyi helyzetünk, mint szerettük volna. Voltak momentumok, amikor nem veszítettük el a fejünket, néha azonban voltak megszakítások. Néhány pillanatban felénk is dőlhetett volna a mérleg nyelve, azonban nem így történt. Összességében nem sikerült elérnünk, amit akartunk.”

„Hiányzott az, hogy tudjuk, mit akarunk a labdával. Bizonyos helyzetekben hiányzott a türelem, az, hogy átforgassuk a labdát a másik oldalra és feltörjük a remekül szervezett védelmet. Azért jöttek, hogy védekezzenek, ezt a szerepet játszották.”

„Az első félidőben alig csináltak bármit, a második játékrészben pedig a legjobb játékukat játszották és megszerezték a győzelmet. A csapat a legjobbját próbálta hozni.”

„Ha győzünk, mindannyian felelősek vagyunk, ha vereséget szenvedünk, akkor sincs ez másként. Ez is a futball része. A madridisták tudják, hogy mindig, mindent beleadunk, néha ez jól sül el, néha pedig nem. Mindig a legjobbunkat nyújtjuk.”

„A szurkolók által varázsolt hangulat csodálatos volt. Erősebben térünk vissza, a Real Madrid mindig visszatér. Köszönünk mindent.”

„Még sok van hátra az idényből. A csapat egységes és jól állunk. Meg akarjuk nyerni, amit még lehet és keményen fogunk dolgozni ezért.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Tanulnunk kell ebből és küzdeni a következő meccsen

A Real Madrid 2-1-s vereséget szenvedett az Arsenal elleni BL-negyeddöntő visszavágóján, így a királyi gárda 5-1-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelt.

A mérkőzés

„Csalódást keltő, hogy kiestünk a BL-ből, természetes, hogy így gondoljuk. Ez a futball másik oldala. Ott vannak a boldogság pillanatai, melyeket oly sokszor megtapasztalhattunk; aztán itt vannak a szomorú momentumok. Ezt is kezelnünk kell, ahogy a másik oldalt is kezeltük. Három versenysorozat maradt, a bajnokság, a Király-kupa és a klubvilágbajnokság, ezekre kell koncentrálnunk.”

„Az Arsenal mindkét meccsen jobb volt nálunk. Mindent megpróbáltunk. Az elvett tizenegyessel változhatott volna az állás, mert az sorsfordító pillanat lehetett volna. Az Arsenal azonban remekül védekezett, nehéz volt üres területet találni. Az intenzitás tekintetében jobbak voltunk, de ez nem volt elég.”

Mentalitás

„Nem hiszem, hogy helyes dolog most kielemezni ezt. El kell fogadnunk a vereséget és a lehetséges akadályokat. Emelt fővel kell távoznunk, mert az utóbbi években jól teljesítettünk ebben a sorozatban. Idén ki kell tartanunk és szenvednünk kell. A sportban megtörténik az ilyesmi, nincsenek legyőzhetetlen csapatok. Egyértelmű voltam a játékosokkal is. Emelt fővel kell járnunk, tanulnunk kell ebből és küzdenünk a következő meccsen.”

Ő lesz a vezetőedző a klubvilágbajnokságon is?

„Erről most nem beszélhetek.”

Ez volt az utolsó BL-meccse?

„Nem tudom. Talán a klub a váltás mellett dönt. Ez idén vagy jövőre is bekövetkezhet, amikor lejár a szerződésem. Amikor eljön ennek az ideje, egyetlen dolgot tehetek, köszönetet mondhatok a klubnak. Ez lehet holnap is, 10 nap múlva vagy egy év múlva, de csak megköszönök a klubnak mindent. Nem érdekel, ha a szerződésem idén vagy jövőre lejár.”

Felkészülés a bajnokságban és a Király-kupában

„Ha valaki úgy véli, egyedül engem kell okolni, az sem változtat semmit azon, ahogy gondolkodom a következő napokban. Csak arra gondolok, hogyan készüljünk fel a következő meccsre és harcoljunk a bajnoki címért és a kupáért.”

A csapat hozzáállása

„A csapat mindent beleadott ilyen téren. Erre nem voltunk mindig képesek. Az elmúlt évhez képest hiányzott egy kicsit a csapatszellem.”

Gondolkodott azon, hogy ő-e a megfelelő edző a csapat számára?

„Nem gondolkodtam rajta.”

A csapat motivációja

„Ha leeresztjük a kezünket és nem vagyunk motiváltak, az azt jelenti, hogy nem kezeljük jól a szomorú pillanatokat. Vannak még meccseink, és ráadásul ezek fontos meccsek.”

Ceballos

„Nem volt 100%-os, ezért nem kezdett.”

Ha újrajátszanák a negyeddöntőket, változtatna bármin?

„Nem.”

Jude Bellingham (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Bellingham: Történelmet akarunk írni

A Real Madrid 3-0-s hátrányból várja az Arsenal elleni BL-negyeddöntő visszavágóját. A találkozó előtt a játékosok részéről Jude Bellingham állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.

A mérkőzés

„A szurkolók kulcsfontosságúak, hihetetlen hangulatot képesek varázsolni. A stadion energiája ragályos, a játékosok pedig mindent beleadnak. Érezzük, hogy ott vannak az emberek, ez még nagyobbá teszi a meccset. Ez nagyon sokat jelent nekünk.”

„Nem kérhetünk többet a madridistáktól annál, mint amit eddig tettek. Ők a 12. játékos és mindig, mindent beleadnak. Most rajtunk a sor, hogy büszkévé tegyük őket.”

„Fordítás. Milliószor hallottam ezt a héten. Sok videót láttam a szurkolóktól, a sajtótól… ez motivál minket. Ez az este a Real Madridra lett szabva. Ezzel az emberek is tisztában vannak. Nem tehetjük ennél különlegesebbé ezt.”

Felkészülés

„Emilio (Butragueño) beszélt az Anderlecht elleni 6-1-ről. Ez a motivációm forrása az utóbbi napokban. Láttam a mostaniakat is. A részesei akarunk lenni ennek, egy újabb oldalt szeretnénk a klub történelmében. Rajtunk múlik minden, nincs olyan, amit ne tettünk volna meg a BL-ben. A holnapi egy lehetőség arra, hogy alakítsunk a jövőnkön. Nagyon fontos ez számunkra.”

Érzelmek a pályán

„Teljesen normális az érzelmek erős jelenléte. Hangosabban kommunikálsz ilyenkor, mint máskor. Nagyon más a kapcsolatunk ilyenkor, őszintének kell lennünk egymással. Sok interakció történik a pályán, ennek mások nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint mi.”

„Nem léphetsz úgy pályára, hogy ne lennél kamerák kereszttüzében minden pillanatban. Ez minden számunkra, az egyetlen motivációnk a fordítás. Nagyon izgatottak vagyunk, várjuk már.”

Hangulat

„Sokkal jobb annál, mint amit az odavágón láthattunk. Meg kell érteni, mit is követel meg ez a mérkőzés, sok mindenről van szó. Nem csak egyetlen aspektust kell figyelembe venni, nem hoztuk a legjobb formánkat. Ha veszítünk, sokszor újranézzük a meccset és tudjuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek. Ezt akarjuk holnap is bizonyítani. Egy dolog veszíteni és megint más az, ha nem tanulunk belőle. Ez a feladatunk holnapra is.”

Mit jelent ez számodra?

„Ez egy csodálatos környezet. Az általunk elképzelhető egyik legrosszabb eredmény született. Valamiért a dolgok nem alakultak jól, így most mindenki fordításra számít. Nagyon vonzó ez a környezet.”

„Azt jelenti, hogy mi vagyunk a világ legjobb klubja, és ezt jelenti számomra is. Van rajtunk nyomás, a legjobbunkat kell hoznunk ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Ezt kell tennünk, fordítanunk kell.”

Mennyire fontos az, hogy futásban felülmúlják az ellenfelet?

„Ha többet futsz, több lehetőséged is van, és logikus, természetes, hogy ez befolyásolja a meccset. Végső soron több helyzetet jelent. Tavaly is ugyanígy volt ez. Nem mi futottuk a legtöbbet, de mi nyertük meg a BL-t. Tudnunk kell, mely területeket kell lefednünk és mit jelent az, ha egyik vagy másik irányba indulunk el.”

„Arról van szó, hogy meg kell találnunk az egyensúlyt aközött, hogy hova és milyen sokat vagy milyen keveset kell futnunk. Ez a kettő kombinációja. Az Emiratesben nem teljesítettünk jól, biztos vagyok benne, hogy holnap többet futunk majd a múlt hetinél. Remélhetőleg jobb lesz a tervünk is, amikor ezt tesszük.”

Félelem Angliában

„A Real Madriddal szemben vannak bizonyos elvárások. Egy ilyen meccsen mindenki a fordítást várja tőlünk. A holnapi nagyon nehéz meccs lesz, Angliában lehet, hogy nem túl gyakori az ilyen. Pár éve történt ilyesmi a Liverpoollal, akkor ők nyertek. Ez a klub sokszor vitte véghez már ezt, ezért is annyira lenyűgöző az együttes mérete, grandiózussága. Ezért olyan magasak az elvárások.”

Mikor kezdenek el hinni a fordításban?

„Őszintén szólva a meccs után nem egyszerű, az egy nehéz pillanat. Úgy gondolod, hogy nehéz lesz, de ahogy beszélsz és látod a magabiztosságod, magába szippant az egész. Volt már ilyesmivel tapasztalatunk, ez ragályos. Sokkal jobbá teszi a helyzetet. Szinte rögtön megtörtént. Amikor a buszon voltunk, nem úgy éreztük magunkat, mint most, de már hittünk magunkban.”

Mennyi az esélye a fordításnak?

„A minőségünk magabiztossá tesz minket, a klub történelme és a szurkolók szintén, ők mindent beleadnak majd. Volt pár mágikus éjszaka már a Bernabéuban. A lehető legrosszabbul játszottunk az odavágón, és még mindig van esélyünk.”

„Hiszünk abban, hogy tudunk sokkal jobban játszani. Néha úgy érzi az ember, hogy ez lehetetlen, de még vannak lehetőségeink. Jobban kell koncentrálnunk és magabiztosabbnak kell lennünk. Bízunk a képességeinkben.”

„A szabadrúgások kissé meglepőek voltak. Rég láttam Rice-t két gólt is szerezni. Egyedül ez lepett meg minket. Egy nagyon jó csapatról beszélünk és tudjuk, milyen jó edzőjük van. Nagyon szervezettek. Sok minden lenyűgözött minket, de ezek közül semmi sem ért minket meglepetésként.”

Van még mit megmutatni?


„Voltak kemény meccseink, de mégis sikerült nyernünk. Ez a legjobb, amit le lehet szűrni az ilyen meccsekből. Otthon és idegenben is ugyanaz a helyzet állt fenn. Vannak negatívumok a meccseken, nem fogunk mindig mindent jól csinálni.”

„Ha valami rosszul sikerül, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk neki, azonban, ha nyerünk, már nem olyan fontos. Voltak jó pillanataink idén és a rossz momentumok ellenére is képesek vagyunk jól teljesíteni.”

„Bíznunk kell a csapatban és a lehetőségeinkben. Ez nem csak a történelemről szól, hanem a mindennapos kemény munkáról, az ellenféltől függetlenül.”

Egy góllal megnyert meccsek

„Megnyertünk néhány meccset, ahol nem játszottunk ugyan jól, de megtaláltuk a győzelem módját. Talán az egyólos győzelmek voltak azok, amikre szükségünk volt. Holnap többet kell szereznünk. Tisztában kell ezzel lennünk és a legjobb formánkat kell hoznunk. Az elmúlt hónapokban nem aggódtunk, ha egynél több gólt szereztünk. Ez teljesen más környezet, és remélem, holnap mindent beleadunk és nyerünk.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Mindenünk megvan ahhoz, hogy fordítsunk

A Real Madrid szerda este az Arsenal együttesét fogadja a BL negyeddöntőjének visszavágóján. A királyi gárda 3-0-s hátrányból várja a találkozót, így Carlo Ancelotti természetesen a csapat esélyeiről beszélt mérkőzés előtti nyilatkozatában.

A mérkőzés

„A szurkolók nagyon fontosak lesznek, sokszor az ő bátorításuk segített bennünket. Különösen igaz ez az utóbbi évekre. Holnap sem lesz ez másként. A legjobbunkat kell hoznunk ahhoz, hogy megfordíthassuk az állást, nagyon bonyolult most ez számunkra.”

„Szeretnénk változtatni a hozzáállásunkon és jó teljesítmény nyújtani. A fejünkre, a szívünkre és a bátorságunkra van szükség, ahogy Alcaraz is mondta, reméljük, ez így is lesz. A csapat motivált és alig várja a találkozót. Az elszántság terén és mentálisan is remek formában vagyunk. Nagyon fontos lesz, hogy hideg fejjel vágjunk a meccsnek és irányítsuk azt.”

Források

„Mindenünk megvan ahhoz, hogy változtassunk a dolgok állásán. Megvan a minőségünk, elszántságunk, sok játékosunk rendelkezik kellő tapasztalattal és itt vannak a szurkolóink is. Megvannak az eszközeink, csak a legjobbat kell kihoznunk minden játékosból. A korábbi években azt mondták, nem játszunk kiemelkedő futballt, ami talán igaz is. Nemcsak látványos, de hatékony futballt akarunk játszani.”

A jövője a holnapi meccstől függ?

„Nem gondolnám.”

A mérkőzés előtti beszéde

„A lehető legtisztábban szeretném majd elmondani a játékosoknak a stratégiát. Gyakorlunk valamit az edzéseken és szeretném, hogy a játékosok egyértelmű elképzelésekkel lépjenek pályára. A lehető legtisztábban szeretném elmagyarázni nekik. Ha a játékos tudja, mit akar, képes lesz jobb egyéni teljesítményt nyújtani.”

Stratégia

„Nagy intenzitással szeretnénk játszani, nyomást helyezni rájuk és nagyobb irányítás alá vonni a meccset, mint az odavágón. Nincs semmilyen varázslat, mert varázslat nem létezik.”

Hogyan motiválja a játékosokat?

„Tegnap beszéltem az érzelmi és motivációs oldalról, arról, hogyan éli meg egy profi az ilyen meccsek előtti napokat. Azt szeretném, hogy a játékosok nyugodtak legyenek, magabiztosak és megtegyenek minden tőlük telhetőt. Nem tudjuk, sikerül-e elérni a kívánt eredményt, de az biztos, hogy mindent beleadunk.”

Hangulat a Bernabéuban

„Ez az atmoszféra sok mindenen segített át minket, ez holnap is így lesz. A pálya, a fű színe ugyanaz, de a hangulat hajt minket előre.”

A két csapat tapasztalata

„Az Arsenal nagyon szervezett. El kell ismerni, nem a legtapasztaltabbak, de Arteta nagyon jó munkát végez velük, támadásban és védekezésben is egyértelmű elképzelésekkel lépnek pályára. A saját dolgukra koncentrálnak, nem a külső tényezőkre.”

Olyanokra van szükség, akik futnak, vagy olyanokra, akik megteremtik a különbséget?

„Holnap megfelelő kapcsolatot kell teremteni az általunk képviselt minőség és aközött, hogy komplett teljesítményt nyújtsunk fizikalitás és csapatmunka terén. Aztán ott van a Bernabéu varázsa, mindenki tudja, mennyire különleges hangulat lesz. Ezeknek mind jónak kell lennie, ha fordítani akarunk.”

Nyugodtnak maradni

„Nem ez az első meccsem ezen a szinten és remélem, nem is az utolsó, hiszen ez egy különleges sorozat számomra. Szeretnék a kispadon továbbra is részese lenni az ilyen meccseknek. Ez a lelkesedés teszi lehetővé, hogy nyugodt maradjak.”

Mbappé

„Fájt neki és csalódott volt amiatt, ami Vitoriában történt. Tegnap nagyon jó munkát végzett. Nagyon motivált, természetesen szükségünk van rá. Gólokat kell szereznie. Sok találata van idén, de holnap minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz rá.”

Korai vezetés

„Nem hiszem, hogy ez döntő lehet, habár nagyon fontos része a játékunknak. A legfontosabb, hogy irányítsunk és a kezdő sípszótól a legjobb formánkat nyújtsuk. Ha te irányítasz, bármikor képes vagy gólt szerezni.”

Thibaut Courtois (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Courtois: Otthon erősek vagyunk, bízni kell a csapatban

A Real Madrid 3-0-s vereséget szenvedett az Arsenal otthonában a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. A találkozó után a játékosok részéről Courtois, Lucas Vázquez és Asencio értékelt.

Courtois

„Az Arsenal nagyon erős otthon, jó futballt játszanak és veszélyesek. Az első félidőben jól kezeltük ezt, a kontrák során helyzeteket is sikerült kialakítanunk. A második játékrészben elfelejtettük a saját játékunkat játszani, sok területet engedtünk át, nem becsültük meg a labdát. Két nagyszerű szabadrúgásgólt lőttek, a harmadik után pedig nem reagáltunk jól.”

„Kemény ez a 3-0, de erősek vagyunk otthon, a szurkolóknak pedig hinniük kell a csapatban, mert mindent bele fogunk adni a fordítás érdekében. Van rá esély, de keményen kell dolgoznunk és ki kell javítanunk a hibáinkat.”

„Az ellenfél remekül állt a meccshez. Az első félidőben megtörtük a nyomásukat, birtokoltuk a labdát, de az, amit a második félidőben akartunk, nem valósult meg. Ebből kell tanulnunk és ebben kell fejlődnünk.”

„Az Arsenal legyőzte a Manchester City-t és gólt szerzett a Liverpool ellen is, jó támadó focit játszanak. Azt hittem, jól állítottam fel a sorfalat az első gólnál. Mindig kérek plusz egy embert az ilyen tekerések elkerülésére, de nagyon jó lövés volt. Vállalom a felelősséget a sorfalért.”

„Tudtam, hogy jól lövi a szabadrúgásokat, de nem realizáltam, hogy így el tudja csavarni. A második esetében szerintem akarva sem tudta volna jobban eltalálni. Voltak felesleges szabálytalanságaink, amikor nem is volt semmilyen veszély.”

„Ha tudod, hogy egy jó pontrúgókkal felálló csapat ellen játszol, nem követhetsz el ilyen szabálytalanságokat. Tanulmányozni fogom ezeket a visszavágóra.”

Lucas Vázquez

„Nem játszottunk jól. Az Arsenal ragyogóan teljesített, sok helyzetet alakítottak ki és nagyon jól gyakoroltak nyomást ránk, mi pedig nem találtuk a játékunkat. Megvoltak a pillanataink az ellenfél térfelén, de nem tudtuk megtartani a labdát és ott tartani őket. Ez jelentette a különbséget.”

„A szünet után nem tudtunk szintet lépni, nem találtuk a meccs ritmusát és nem tudtuk megtartani a labdát. Nem volt ez egy jó este.”

„Hazai pályán is nehéz lesz, de ha van csapat, amelyik képes a fordításra, akkor azok mi vagyunk a saját szurkolóink előtt, a saját pályánkon. Szerdán más meccset látunk majd, ha mind összetartunk, megoldhatjuk ezt is.”

„Nem szoktunk hozzá, hogy egymás után két meccset is elveszítsünk. Csak annyit tehetünk, hogy keményen dolgozunk, hiszünk magunkban jobban, mint bármikor máskor, ez a csapat megérdemli mindenki bizalmát. Mindent beleadunk a fordítás érdekében.”

Asencio

„Kemény meccs volt, nem voltunk 100%-osak, úgy vélem, bőven van miben fejlődnünk. Keményen dolgozunk azért, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk majd, megfordítsuk a dolgok állását és jobban érezzük magunkat. Össze kell tartanunk, keményen kell dolgoznunk és a hozzáállásunknak is változnia kell.”

„Ha van csapat, amelyik képes fordítani, akkor azok mi vagyunk. Mindent bele kell adnunk a Bernabéuban, szükségünk lesz a szurkolóinkra. A csapat biztos abban, hogy képesek vagyunk fordítani.”

„Egy kicsi hiányzott mindenből. Nagyon kemény meccs volt, a dolgok nem úgy alakultak, ahogy mi dolgoztunk rajtuk. A pozitívumokra fókuszálunk, van egy hetünk a kemény munkára és a fordításra. Magunk mögött kell hagynunk ezt és össze kell tartanunk.”

„Frusztráltak vagyunk, nem úgy alakult, ahogy vártuk. Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy meg tudjuk fordítani az állást. Ez a Real Madrid. Pozitív mentalitásra van szükség és meg is próbálunk fordítani.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Ez egy kemény vereség, de láttunk már csodát a Bernabéuban

A Real Madrid 3-0-s vereséget szenvedett az Arsenal otthonában a BL negyeddöntőjének első felvonásán. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelt.

A mérkőzés

„Ez egy kemény vereség, nem számítottunk erre. A csapat jól nézett ki, szervezettek voltunk az első félidőben. A két gól után mentálisan és fizikálisan is visszaestünk. A meccs vége is kemény volt, nem láttuk azt a reakciót, amit általában szoktunk ettől a csapattól.”

„Az utolsó 30 perc nagyon gyenge volt. Két meglátás ide: egyrészt elégedett voltam a 0-0-val, másrészt nagyon gyengén reagáltunk a bekapott gólokra.”

„Mindent meg kell tennünk és meg kell próbálnunk javítani. Nagyon kevés esélyünk van, de meg kell próbálnunk, és meg is teszünk mindent. Meglátjuk, képesek leszünk-e fordítani. A ma este után olyan, mintha nem lenne esélyünk, de a dolgok gyakran változnak a futballban. Senki sem számított két szabadrúgásgólra, de bármi megtörténhet. Nagyon nehéz, de a Bernabéuban történtek már nagyobb csodák is.”

Miért esett össze a csapat a második félidőben?

„Nehéz megmagyarázni. Nem volt egységes reakció, egyéni megoldásokkal próbálkoztunk. Jobban kezelték a labdát és az eredményt is.”

Arsenal

„Jobb hozzáállást tanúsítottak, minőségibb játékot és lenyűgöző erőnlétet mutattak be. Sok mindent jobban csináltak, mint mi, őszintének kell lennünk magunkkal. Nem voltunk rosszak egy órán át, az első félidőben egész jól játszottunk.”

Felelősnek érzi magát az eredmény miatt?

„Teljes mértékben.”

A támadó négyes

„A legjobbaknak játszani kell, nem a padon ülni. Emellett rendezni kell a dolgokat és biztosítani, hogy egy egységként működjön a csapat, ma erre nem voltunk képesek.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Az utolsó mérkőzésig küzdenünk kell

A Real Madrid 2-1-s vereséget szenvedett a Valencia ellen a spanyol bajnokság 30. fordulójában. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelte a látottakat.

Madrid 2-1-s vereséget szenvedett a Valencia ellen a spanyol bajnokság 30. fordulójában. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelte a látottakat.

A mérkőzés

„A bajnoki címért folyó küzdelem komplikáltabbá vált, de szeretnénk jól teljesíteni, hiszen még mindig van esélyünk. Az utolsó mérkőzésig küzdenünk kell.”

„Gondolnunk kell azokra az apró részletekre, amelyek befolyásolták a meccset. A tizenegyes, a szöglet és a meg nem adott gól. Ezek a részletek változtatták meg a mérkőzés dinamikáját. A Valencia fantasztikus munkát végzett, de mi érdemeltük meg a győzelmet. Vannak dolgok, amikben fejlődnünk kell.”

„Sok helyzetet alakítottunk ki, nagyon közel voltunk a gólszerzéshez, hiányzott a hatékonyság ebben és a labdaszerzésben. Kevés helyzetet dolgoztak ki ellenünk, de az ellenfélnek nem kellett törnie magát a gólszerzéshez. Egy rögzített helyzetből találtak be, a meccs végén pedig kockázatot vállaltunk a győzelemért és egy kontrából betaláltak.”

Tizenegyesrúgók

„Ilyen téren bonyolut idényünk van. Bellingham hibázott a Valencia ellen, Mbappé a Bilbao és a Liverpool ellen, Vini pedig az Atlético ellen. Ma neki adtam meg a lehetőséget, hogy önbizalmat adjak neki, de hibázott.”

Fran González debütálása és a bevethető kapusok

„Courtois ma már edzett és jól érezte magát, holnap is edzeni fog. Luninnal nem akartunk kockázatot vállalni, még két vagy három napja van a felépülésből. Kedden meglátjuk, mi lesz, úgy gondolom, több opciónk is lesz.”

Védekezés

„Támadásban jól teljesítettünk, sok helyzetet alakítottunk ki, de hiányzott a hatékonyság. Védekezésben jobban is teljesíthettünk volna, nem a Valencia helyzetei miatt, sokkal inkább a labdaszerzések miatt, mert ez sokba került ma.”

Vini

„Arra koncentrál, ami a dolga. Teljesíthet jól vagy rosszul, de mindig mindent belead.”

Önkritika

„Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy kritizáljon, amit akar, nekem is megvan a jogom ahhoz, hogy elmondjam, hogyan láttam a meccset.Voltak megérdemelt vereségeink, a mai nem ilyen volt. Ma nem hiányzott a megfelelő hozzáállás.”

Arsenal

„Elszalasztottuk a lehetőséget, hogy még nagyobb erőbedobással küzdhessünk a bajnoki címért. Az Arsenal elleni meccs más lesz, mert ők többet támadnak, keményebbnek kell lennünk. Mindezek tetejébe a kapu előtt is hatékonyabbnak kell lennünk.”

Mbappé lesz az elsődleges tizenegyesrúgó?

„Meglátjuk.”

Kemény sorsolás

„A naptár nagyon sűrű, ezt meg kell szenvednünk. Nincsenek könnyű meccsek, mindegyiken küzdenünk kell, és megpróbáljuk a legjobb formánkat hozni. Néha képesek vagyunk erre, néha nem.”

Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ancelotti: Fontos pillanathoz érkeztünk, motiváltak vagyunk

A Real Madrid szombat délután a Valencia csapatát fogadja a spanyol bajnokság 30. fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol beszélt a csapat egyensúlyáról, az esetleges pihentetésről és a kupadöntőről is.

A mérkőzés

„Jól teljesítünk, de a hosszabbításos meccs után vannak kétségeink. A csapat jó hangulatban van és mindenki motivált, tisztában vagyunk azzal, milyen jól játszik a Valencia. Egy kiegyensúlyozott és nehéz meccsre számítunk. Motiváltak vagyunk, küzdelemre készek, tudjuk, az idény fontos pillanatához érkeztünk.”

„Nem aggódunk, mert Courtois sokkal jobban van, és kedden már talán játszhat is. Lunin kapcsán nem vagyunk biztosak abban, hogy szerepelhet, ma edzésen teszteljük. Ha nincs rendben, maximálisan megbízunk Franban.”

„Az egyetlen probléma, hogy fiatal. Előbb vagy utóbb eljön az ő ideje, ha ez holnap történik meg, nagyon örülünk neki. Nagy jövő áll előtte kapusként, nem aggódunk.”

Bellingham pihen majd?


„Ez is egy opció. Bellingham gyorsan regenerálódik és jó formában van. A mai edzés után jobb képet kapunk arról, hogy vannak a játékosok. Azonban az is egy lehetőség, hogy holnap pihenni fog.”

Folytatni a jó sorozatot a bajnokságban

„Optimistának kell lennünk, hiszen a csapat küzd. Minden sorozatban versenyben vagyunk, közel a győzelemhez. A múltbéli tapasztalataink alapján magabiztosak vagyunk abban, hogy képesek vagyunk nyerni.”

Egyensúly

„Ilyen téren csapatszinten fejlődtünk, nem gondolom, hogy lennének egyéni hibák védekezésben. A Real Sociedad ellen például Alabának jó meccse volt, de két érintésnél is balszerencsés volt és kaptunk két gólt. A statisztikák alapján nagyon alacsony volt a várható góljaink száma.”

„Ami a védekezésbeli hozzáállást illeti, nem érdemeltük meg, hogy négy alkalommal vegyék be a kapunkat. Támadásban megérdemeltük a négy találatot. Ez az idei csapat egyik tulajdonsága. Elöl hatékonyabbak vagyunk hiszen ott van Mbappé, aki már 33 gólnál jár.”

„Nagyon fontos játékos ilyen téren, de hátul közben küszködünk. Ez normális. Ha egy dolgot választasz, el kell gondolkodnod rajta. Szeretnénk hatékonyabbak lenni és még több munkát fektetni a védekezésbe csapatszinten.”

Több lehetőség Endrick és Arda Güler számára

„Megkapják a lehetőséget, ahogy az utóbbi meccseken is, és nagyon jól teljesítettek ezeken. Bebizonyították, hogy kulcsfontosságú pillanatokban is tudják segíteni a csapatot.”

Lehetséges szankciók Rüdigerrel szemben

„Meg kell várnunk, mit mondanak, biztosan nem lesz semmi és Rüdiger pályára léphet kedden.”

Kupadöntő a Barcelona ellen

„Örülünk, hogy egy ilyen döntőben vehetünk részt és ennyire közel kerülhetünk az egyik célunkhoz. A szurkolók azok szurkolók, azt mondhatnak, amit akarnak. A Barcelona remekül játszik, nagyon jó formában vannak. Egy döntőben tisztelned kell az ellenfeled. Nagyon tiszteljük a Barcelonát, ahogyan ők is a Real Madridot.”

Arra kéri a klubot, hogy távozhasson?

„Nem fogom azt kérni a klubtól, hogy távozhassak.”

A Barcelona olyan dolgokat is megtehet, melyeket más klubok nem?

„Ez a kérdés nem rám tartozik. Másokat kell megkérdezni, nem erről kell beszélni.”

Dani Olmo esete befolyásolja a versenysorozatokat?

„Nem, nem hiszem.”

A klubok válasza az Olmo-esetre

„A véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet, ahogy azé is, hogy valaki akar-e beszélni vagy sem.”

Bírósági tárgyalása

„Ez egy új élmény volt, semmi más. Most várunk a bíró döntésére.”