M. László (mrazo)

997 cikk

René Ramos, Sergio R…

René Ramos, Sergio Ramos testvére és ügynöke: “Sergio követi az előírt ütemtervet, a felépülésén dolgozik. Ő egy igazi profi, aki minden reggel azzal a szándékkal kel, hogy mielőbb visszatérhessen. A szerződéshosszabbításról nem beszélhetek, ez csak ránk és a klubra tartozik. Jelen pillanatban nem mondhatok többet.”

Tovább

Sergio Ramos a tokiói nyári olimpián?

A Spanyol Labdarúgó-szövetség komolyan fontolóra veszi, hogy a XXXII. nyári olimpiai játékokra utazó spanyol válogatott keretében helyet biztosít Sergio Ramosnak eddigi karrierje elismeréséül.

Az andalúz kiválóság eleddig 172 alkalommal öltötte magára hazája mezét, ezzel jelenleg ő a legtöbb válogatottsággal rendelkező tagja nemzeti csapatának, míg nemzetközi összevetésben az első tízben szerepel, s csupán négy mérkőzésre van Gianluigi Buffontól. A rangsor első helyezettje, az egyiptomi válogatott Hasan sincs beláthatatlan távolságra a jövő márciusban harmincötödik életévét betöltő Ramostól.

Sergio Ramos

A Real Madrid kapitányának eltökélt szándéka – amennyiben azt fizikai állapota és a sérülések lehetővé teszik számára –, hogy negyven éves koráig folytassa a labdarúgást. Egy ajánlata már biztosan van, méghozzá a David Beckham által tulajdonolt Inter Miami csapatától, amely életkorától függetlenül is tárt karokkal várja.

Luis Rubiales, a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöke, valamint José Francisco Molina, a szövetség sportigazgatója több ízben egyeztettek azzal összefüggésben, hogy a jövő évi nyári olimpiai játékokon Sergio Ramos viselhesse a csapatkapitányi karszalagot. Mindketten egyetértettek abban, hogy a végső döntést az olimpiai és az U21-es spanyol válogatott edzőjének, Luis de la Fuentének kell meghoznia. De la Fuente amellett, hogy csodálattal adózik a játékos eddigi karrierje előtt, nyilván nem úgy kíván bevonulni a labdarúgás történelmébe, mint az az ember, aki megakadályozta Sergio Ramost olimpiai vágyai beteljesülésében.

Tovább

Zidane: A Valencia elleni elődöntő felér egy kupadöntővel.

Az ellenfélről: „A Valencia bizonyosan megnehezíti majd a dolgunkat, ennek megfelelően a lehető legjobb formánkat kell nyújtanunk. Nem nyaralásra érkeztünk, egy fontos trófeáról van szó, amelyért mindenkinek bele kell adnia apait-anyait. Tisztában vagyunk azzal, hogy komoly kihívás előtt állunk, éppen ezért a legjobb tudásunk szerint kell játszanunk.”

Spanyolországtól távol: „Örülök annak, hogy itt lehetünk. Egy kivételes megmérettetésről beszélünk, amelyre mind a játékosok, mind jómagam felkészülten érkeztünk. Szaúd-Arábiába a spanyol szuperkupáért jöttünk, és mondhatom, igazán meleg fogadtatásban volt részünk. Ugyan távol az otthontól, de alkalmazkodtunk a körülményekhez. Kizárólag az elődöntőre koncentrálunk, amely számunkra felér egy döntővel.”

A mérkőzésről: „Minden párharc egyedi, különböznek egymástól. Mindkét csapat távol az otthonától, ráadásul kiesést jelentő meccsről van szó. Azt hiszem, ezek a tények mindent megváltoztatnak. Tekintettel a távollévőkre egy teljesen eltérő csapattal kell kiállnunk, ugyanakkor a mentalitásunk változatlan: boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk és mindent beleadunk majd a pályán. A hangulat annak ellenére is jó, hogy olyan kaliberű játékosokat kell nélkülöznünk, mint Karim Benzema, vagy Gareth Bale. Az ilyen dolgok megesnek. A keretünk mély, mindenki felkészült, a játékosok azért vannak itt, hogy bizonyítsanak és egy jó mérkőzést játszanak.”

Sérülések: „Kizárólag a holnapi játékra koncentrálok, nem tekintek előre a jövőbe. A mérkőzést követően meglátjuk, hogyan tovább. Bale pihentetése orvosi javallatra történik, a betegségét és a szakértők döntését el kell fogadnunk. Jović megfelelő lehet a pótlására, de ahogy mindig, most is holnapig kell várnotok. Szeretném, ha mindig minden játékosom a rendelkezésemre állna, de ez most nem lehetséges. Csak és kizárólag a szerdai összecsapásra fókuszálunk. Az ide utazó játékosok mind készen állnak, számukra ez most egy remek lehetőség. Meglátjuk, hogy holnap ki lép majd pályára.”

Taktika: „Ahhoz, hogy támadásban jók legyünk, gondoskodnunk kell a megfelelő védekezésről. Ennek megfelelően teljesítünk az utóbbi időben, védekezésben kifejezetten erősek vagyunk. Ez az alap, hogy a támadásainkat jól tudjuk felépíteni. Holnap helyzetek sorát kell majd kialakítanunk, hogy eredményesek legyünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy ha hátul határozottak vagyunk, elől bárkinek problémát tudunk okozni. Ahogy említettem, minden mérkőzés más, így a győzelem érdekében a legjobb tudásunk szerint kell játszanunk, hiszen az ellenfelünk kiváló formában van, és akárcsak mi, ők is szeretnének továbbjutni.”

Jović: „Ő a jövő, csupán huszonkét esztendős és még fejlődik. Ugyan nem ez az első alkalom, hogy országot vált, de még nagyon fiatal és sokat kell tanulnia. Fényes jövő előtt áll Madridban, biztosra veszem, hogy rengeteg gólt fog szerezni e csapat színeiben. Engem egy labdarúgó kapcsán főként az érdekel, hogy mivé válhat. Nem hiszem, hogy a nyelvi nehézségek, akadályt kell, jelentsenek. Itt akar lenni velünk és játszani szeretne. Türelemmel kell kezelnünk. Mindössze hat hónapja csatlakozott hozzánk, szóval fő a nyugalom. Egy olyan játékosról beszélünk, akiért a klub jókora összeget fizetett, és akié a jövő.”

Esélyekről: „Nem hiszem, hogy mi lennénk a legesélyesebbek. Inkább azt mondanám, hogy mind a négy csapat esélyes. Számunkra a Valencia elleni elődöntő felér egy kupadöntővel. Nincs tervünk, csak azt tudom, hogy ha tovább alkarunk jutni, a legjobb Real Madridot kell látnunk.”

Tovább

Az Athletic Bilbao elleni kezdőtizenegy

Kezdőcsapat:

​13. Courtois
2. Carvajal
3. Militão
4. Ramos
8. Kroos
9. Benzema
10. Modrić
15. Valverde
23. Mendy
25. Vinícius Jr.
27. Rodrygo.

Cserejátékosok:

1. Areola
5. Varane
6. Nacho
11. Bale
18. Jović
21. Brahim
22. Isco.

Tovább

A Club Brugge KV elleni keret

Kapusok: Courtois, Areola és Altube
Védők: Carvajal, Militão, Nacho, Varane, Odriozola és Mendy
Középpályások: Modrić, Casemiro, Valverde és Isco
Támadók: Benzema, Bale, Jović, Brahim, Vinícius Jr. és Rodrygo

Kimaradt: Asensio, Hazard, Lucas Vázquez, James és Marcelo sérülés, Mariano, Ramos és Kroos pedig technikai döntés miatt.

Club Brugge KV – Real Madrid Bajnokok Ligája mérkőzés
Helyszín: Jan Breydel Stadium (Bruges); Időpont: 2019.12.11. (szerda) 21:00; TV: Spíler 1

Tovább

Sorsoltak a Spanyol Szuperkupában

A spanyol szövetség (RFEF) korábbi bejelentése szerint a Király-kupában az elődöntő kivételével egy mérkőzéses párharcokat rendeznek majd az idei évtől. A Szuperkupában a korábbi sajtóhíreknek megfelelően négy együttes vehet majd részt: az első minitornán az FC Barcelona, a Valencia CF, az Atlético de Madrid és a Real Madrid CF csap majd össze.

Változott az esemény időpontja is: a szezon kezdete helyett 2020 januárjában rendezik majd a tornát (elődöntők: január 8. és 9., döntő: január 12.), amelyen a későbbiekben a mindenkori két kupadöntős, valamint a bajnokság első és második helyezettje szerepelhet majd. Ha ezen csapatok között átfedés van, akkor a spanyol bajnokságban harmadik, illetve negyedik együttesek kapják a részvételi jogot.

Szuperkupa

Ami bizonyos, hogy a következő három esztendőben Szaúd-Arábia, 2020-ban Jaddah városa szolgál a spanyol minitorna helyszínéül.

A sorsolás eredménye:

2020.01.08. Valencia CF – Real Madrid CF,

2020.01.09. FC Barcelona – Atlético de Madrid

Tovább

Sergio Ramos, kérlek, szánj néhány percet az alábbi üzenetre

„Kedves Sergio Ramos, kérlek, szánj néhány percet az alábbi üzenet elolvasására. Egy tizenhat esztendős Algeciras-i (Cádiz) fiatalember, Jesús nővére vagyok, akinek néhány hete óriási fordulatot vett az élete. Alig egy héttel ezelőtt sürgősségi beavatkozást kellett végrehajtani rajta, ugyanis egyik szeméről levált a retinája. Reméljük, hogy a gyors és sikeres operációnak köszönhetően, legalább a látását sikerül megmenteni, mindamellett, hogy a labdarúgásról szőtt álma – nagy valószínűséggel – darabokra hullott. Orvosa szerint fel kell hagynia a futballal és minden olyan egyéb sporttal is, ami akár minimális fizikai kontakttal járhat. Születésétől fogva elsőszámú rajongód, a Real Madrid a mindene, így biztosra veszem, hogy egy bátorító üzenetből, esetleg videóból nagy erőt merítene a komplikációmentes felépüléshez. Bár egy igen erős és kitartó srácról van szó, tudom, hogy nehéz időket él át. Remélem, olvasod ezt az üzenetet, és sikerül valóra váltanod az öcsém egyik legnagyobb álmát e kritikus időszakban, mert ő igazán megérdemli a világ legjobbját. A megosztásokat nagyra értékelem!” – Aitana Oliva.

Ramos

„Jesús, neked ajánlom a gólomat, és bátorításomat küldöm. Ne búslakodj, gyógyulj meg mielőbb, és soha ne veszítsd el a hited. Az életben sokkal több rejlik a futballnál. Nagy ölelés, védőtárs!” – Sergio Ramos.

„Nagyon szépen köszönöm, Kapitány! Jesús vagyok, igen sok reményt adott az üzeneted. Gratulálok a gólodhoz!” – Jesús.

A hétköznapokban számtalan alkalommal megtapasztalhattuk a közösségi háló szinte mindent elsöprő erejét. Hihetetlen, miként képes összehozni az embereket, s hogyan segít rászorulóknak és segíteni kész embertársaiknak egymásra találni. Nemrégiben mi is egy hasonló lehetőségre, egy igazán nemes ügyre hívtuk fel a figyelmeteket, melyet egyesületünk egyik tagjának önzetlen felajánlása inspirált.

Tovább

Az SD Eibar elleni kezdőtizenegy

Kezdőcsapat:

13. Courtois
2. Carvajal
4. Ramos
5. Varane
7. Hazard
9. Benzema
10. Modrić
14. Casemiro
15. Valverde
17. Lucas Vázquez
23. Mendy

Cserepad:

1. Areola
3. Militão
8. Kroos
21. Brahim
22. Isco
25. Vinícius Jr.
27. Rodrygo

Tovább

Hivatalos közlemény: El Clásico

Hivatkozással az RFEF Versenybizottságának mai napon kiadott határozatára, melynek döntése értelmében az FC Barcelona és a Real Madrid CF közötti, 2019. október 26. napjára tervezett bajnoki mérkőzést elhalasztja, illetőleg amely kimondja, hogy a kluboknak egyeztetniük kell a mérkőzés új időpontja vonatkozásában, a Real Madrid CF ezúton tájékoztat arról, hogy a klubok által javasolt időpont 2019. december 18.

Tovább

Ødegaard: Zidane az egyik oka annak, hogy szerződést hosszabbítottam a Real Madriddal

Szombaton lejátszottátok második felkészülési mérkőzéseteket is, illetve elszenvedtétek első vereségeteket a Racing Santander ellen. Hogyan értékelnéd a mérkőzést?

Az első játékrészben remekül teljesítettünk, kontrolláltuk a mérkőzést, megvoltak a lehetőségeink, egy kis szerencsével akár több gólt is szerezhettünk volna. A második félidő már nehezebb volt, s bár összességében jobbak voltunk az ellenfelünknél, végül mégsem sikerült betalálnunk. Szerencse, hogy ez csupán egy barátságos mérkőzés volt, így az idény kezdetéig van lehetőségünk javulni.

A Sociedad vereségének egyik okát a parádés védéseket bemutató Luca Zidane személyében kereshetjük. A Real Madridban csapattársak voltatok. Beszéltetek egymással?

Nagyon jól ismerem őt. Az első csapatnál együtt edzettünk, míg a Castillában meccseket játszottunk. Szombaton kiválóan teljesített, szenzációs védéseket produkált és lábbal is remekül játszotta meg a labdát. Az összecsapást követően váltottunk néhány szót arról, hogy, kivel mi a helyzet, milyen az új csapatnál. Jó volt újra találkozni.

És mit meséltél neki? Milyen a klub, milyen San Sebastián?

Elmondtam, hogy nagyon jól érzem itt magam. A csapattársak, az edzők és a klub minden alkalmazottja azon van, hogy a beilleszkedésem zökkenőmentes legyen. Az edzések jók, keményen dolgozunk. Leszámítva az utóbbi mérkőzést, ezidáig minden remekül alakult. Persze azért a szombati meccsnek is voltak pozitívumai.

Hogyan kerültél végül a Sociedadhoz? A megannyi lehetőség közül miért éppen a kék-fehérek ajánlatát fogadtad el?

Az utolsó szezont követően számos megkeresést kaptam, sok klub érdeklődött irántam. Volt néhány beszélgetésem, többek között a Real Sociedaddal is. Az első találkozás a vezetőséggel, az itt dolgozó emberekkel nyomban felkeltette az érdeklődésemet, a projektjük, a velem kapcsolatos elképzeléseik jó érzéssel töltöttek el. A Madrid tájékoztatott a lehetőségekről, jómagam azonban az első perctől kezdve csak a Sociedad projektjére tudtam gondolni.

Milyen ismereteid voltak a klubról?

Az előző idényben rengeteg bajnoki mérkőzést megnéztem, imádom a spanyol labdarúgást. Nagyon tetszett a kék-fehérek játékstílusa, a folyamatos presszing, a kontrollált labdajáték… Amikor pedig beszéltem az edzővel, illetve a stáb tagjaival, rögtön tudtam, hogy ez a megfelelő hely a számomra. Személyesen ismerem Illarramendit és Llorentét, de természetesen tisztában vagyok a csapat többi játékosával is. A klubnak sok kiemelkedő képességű labdarúgója van.

 

 

Azt beszélik, hogy a Bajnokok Ligájában induló Bayer Leverkusentől is volt ajánlatod. Hogyhogy végül mégsem láthatunk Európa legrangosabb kupasorozatában játszani?

Nem szeretném konkretizálni azon klubokat, akik megkerestek, de való igaz, hogy akár a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában is pályára léphettem volna. Engem azonban jobban foglalkoztatott az, hogy az új csapatomban komfortosan érezzem magam, az edzővel, a csapattársakkal és a stábtagokkal jól tudjak együtt dolgozni, az előttünk álló projekt pedig megfelelő legyen a számomra. Ezért is döntöttem a Sociedad mellett.

A Real Madrid nem próbált meg nyomást gyakorolni rád?

Értelemszerűen beszéltünk a lehetőségekről, de a végső döntést én hoztam meg.

Visszatérsz a spanyol bajnokságba, oda, ahol négy esztendővel ezelőtt, mindössze tizenhat évesen bemutatkoztál. Ráadásul a Bernabéuban Cristiano Ronaldo cseréjeként. Hogyan emlékszel vissza a történtekre?

Nagyon különleges pillanat volt, egy álmom vált valóra. Már a mérkőzés előtt közölték velem, hogy az utolsó harminc percre beállhatok, de hogy ez valóban megtörtént és Cristiano cseréjeként, elképesztő volt. Csodálatos élmény volt a legjobbakkal edzeni, látni őket munka közben, ellesni tőlük bizonyos praktikákat, trükköket, és ezáltal jobbá válni. Hihetetlen érzés volt tizenhat esztendősen a világ legjobbjaival játszani.

A kölcsönjátékoddal kapcsolatos hírek egy évről szóltak, ezzel szemben a Real Sociedad két évet emleget. Végül is melyik a helytálló?

Az elképzelés az, hogy két évig maradok.

Tekintettel arra, hogy az első idényben a klub egyik európai kupasorozatban sem érintett, a cél az, hogy két év múlva indulhassatok valamelyikben?

Természetesen. Egyértelmű célunk, hogy két év múlva ott legyünk az európai porondon. A csapat új, vérfrissítésen esett át, a szurkolók mögöttünk állnak. Együtt sikerülhet.

Ha letelt a két év, hogyan tovább?

Élő szerződésem van a Real Madriddal, amelyet a Sociedadba igazolásom előtt meghosszabbítottunk. Egy nap szeretnék visszatérni Madridba, de jelen pillanatban a kék-fehérek csapata a legjobb opció a számomra. A lehető legjobb formámmal szeretném segíteni a klubot, most ez a legfőbb cél. A többit majd meglátjuk. Természetesen arról álmodok, hogy idővel a Real Madrid első csapatában fogok játszani.

A Real Madrid figyelemmel kísérte a hollandiai teljesítményedet? Szóba került a visszatérésed?

Szükségem volt a folyamatos játéklehetőségre, s ebben nagy hasznomra váltak a Hollandiában eltöltött évek. A Real Madridnál elmondták, hogy nyomon követték a mérkőzéseimet, a fejlődésemet, ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy hosszú út vezet Hollandiától a spanyol fővárosig. A Real Madridban érvényesülni roppant nehéz, hiszen kivételes képességű játékosaik vannak. A Sociedad révén egy lépéssel közelebb kerülhetek Madridhoz.

Zinédine Zidane, a Real Madrid jelenlegi edzője a Castillában is instruált. Mit gondolsz róla?

Azt, hogy egy zseniális edző. Az első csapat élén végzett munkája kivételes, három Bajnokok Ligáját nyert zsinórban, ami elképesztő teljesítmény. A Castillában rengeteget tanultam tőle. Ő az egyik oka annak, hogy szerződést hosszabbítottam a klubbal. Vele azonos pozícióban játszom, ami még különlegesebbé teszi a kapcsolatunkat.

 

 

Imanol a jelenlegi edződ. Milyenek az első benyomásaid?

Nagyon jók. Jól érzem magam, igazán élvezetesek az edzései. Keményen megdolgoztat, de a legtöbbször labdás gyakorlatokat végzünk. Tetszik a személyisége, ahogy dirigál. Zidane-tól eltérő habitusú, de a játékkal kapcsolatos meglátásaik hasonlóak.

Imanol az előszezon során még nem beszélt rólad, ugyanakkor a csapattársaid egy része már megtette ezt. Mit gondolsz az általuk elmondottakról?

Természetesen nagyon jó érzés, ha megérkezel egy új klubhoz és a közvetlen környezeted ilyen véleménnyel van rólad. Örömmel töltenek el a hallottak. Hogy Illara szerint javult a védekezésem? Azt hiszem, sok más mellett a védőmunkám is fejlődött.

Végezetül, milyen célokat tűztél ki az előtted álló szezonra?

Egyéni szinten már az is egy komoly előrelépés, hogy visszatérhettem Spanyolországba. Szeretném a lehető legtöbbet nyújtani a csapatnak, és remélem, hogy jövőre ott lehetünk valamely európai kupasorozatban. Most végre tényleg elmondhatom, hogy a spanyol bajnokságban fogok játszani, és ez roppantul motivál.

A Real Madrid túlteszi majd magát Cristiano távozásán és újra címeket fog nyerni?

Egy olyan kaliberű játékost pótolni, mint amilyen ő, nagyon nehéz, ha nem lehetetlen, de Zidane visszatérésével, e kiváló játékosok leigazolásával, remélem és hiszem, hogy jó év áll előttük.