M. László (mrazo)

Az időpont december 4-e, hétfő, a helyszín a repülőtér közelében található valdebebasi edzőközpont. A szikrázó napsütés és az égbolt halványkékje különös ragyogást kölcsönöz a helynek. Az edzésnek vége. Raphaël Varane, aki épp különórájára igyekszik angoltanárához, üdvözöl minket, ahogy Karim Benzema is. Az előcsarnokban a Real Madrid munkatársai épp egy karácsonyfát állítanak fel, melyet később fehér és lila díszekkel ékesítenek, s amely alá ajándékcsomagokat rakosgatnak. Az óra 13:10-et mutat, mikor Cristiano Ronaldo végre megérkezik. Fekete inget és dzsekit visel, melyek hercegi eleganciát kölcsönöznek neki, kísérője pedig nem más, mint régi barátja, Ricardo. A folytatás mindössze negyven percet vesz igénybe egy olyan különteremben, ahonnan kiváló kilátás nyílik az edzőpályákra. Ez idő alatt az ötszörös Aranylabda-győztes egyszer sem pillant az órájára, csupán a szófa karfáján elhelyezett vizespalackból iszik néhány kortyot, ezzel egy-egy pillanatra megszakítva az interjú menetét. Soha az elmúlt évek során, ha kérdeztük, vagy interjút készítettünk vele, nem volt részünk ilyen beszélgetésben. De erről inkább döntsetek Ti.

Az ötödik Aranylabdádat veheted át. Nem érzed úgy, hogy ez a díj túl hétköznapivá, közönségessé vált a számodra?

Hogy hétköznapi lenne? Nem, soha. Pályafutásom elején nem álmodtam többről, minthogy egyszer Aranylabdát nyerjek. Azzal, hogy a Manchesterhez igazoltam, úgy gondoltam, a karrierem végre fordulóponthoz érkezett, s többé már nem lehetetlen elérni a kitűzött célt. Úgy éreztem, hogy megvan a lehetőségem valóra váltani az álmaimat, fejben eldöntöttem, hogy van realitása a győzelemnek. Az évek múlásával azonban megváltozott a véleményem, tudtam, hogy egyetlen Aranylabda nem elég. Egyszerűen túl sokan rendelkeztek már ezzel az elismeréssel, és a legmélyebb tisztelettel mondom, a legtöbben nem voltak velem egy szinten. Óriási a különbség azok között, akik csupán egyszer nyertek Aranylabdát és azok között, akik erre kétszer, háromszor vagy négyszer is képesek voltak. Én pedig nem akartam azok közé tartozni, akiknek mindez csak egyszer sikerült. Tekintettel a bennem rejlő potenciálra, tehetségre és az erőfeszítéseimre, tudtam, hogy képes leszek az újabb győzelemre.

Az idei esztendő mely pillanata volt az, amikor végre azt mondtad: „Rendben, megnyertem a díjat”?

Tudtam, ha sikerül megnyernem a Bajnokok Ligáját, akkor egy lépéssel közelebb kerülhetek az ötödik Aranylabdához. A sorozatot végül megnyertük, valamint újfent én lettem Európa legrangosabb sorozatának gólkirálya. Nem mellesleg a döntőben kétszer is betaláltam. Azt hiszem, hogy ez volt az a pont.

Öt esztendővel ezelőtt Messi még négy Aranylabdával többet birtokolt. Gondoltad volna akkor, hogy egy nap neked is sikerül majd eljutni idáig?

Vicces egy történet, nemde? Nem hittem volna, hogy utolérem, mert miután megnyertem az elsőt, ő nyert zsinórban négyet. Nem tagadom, szomorú voltam és dühös. Elmentem a díjátadókra, de sosem nyertem. Még demotivált is. Nem akartam többé elmenni csak a fotó kedvéért. Aztán lépésről lépésre, köszönhetően a környezetemben élők segítségének, azt mondtam magamnak: mindennek van egy kezdete és egy vége. És a futballban a végeredmény számít, nem a kezdet. Nyugodt maradtam, dolgoztam, és újabb Aranylabdákat nyertem. Ma összejött az ötödik, ami arra sarkall, hogy tovább küzdjek, és ne gondoljak a koromra. (Hozzánk intézi a kérdést) Ki volt a legidősebb játékos, aki Aranylabdát nyert? Cannavaro?

Stanley Matthews negyvenkét éves korában vehette át a legjobbnak járó elismerést még 1956-ban…

(Elkerekedik a szeme) Negyvenkettő? Egyedül játszott, vagy mi? De komolyra fordítva a szót, manapság ez elképzelhetetlen lenne. Ilyen hosszú ideig futballozni lehetetlen. Amikor látom, hogy a 24-25 éves fiatalok rendszeresen sérültek, emlékeztetem magam, milyen szerencsés is vagyok, hogy 32 évesen ilyen fizikai állapotnak örvendek.

Amikor 2008-ban átvetted az első Aranylabdádat, remélted, hogy egyszer túlszárnyalod majd Zidane-t, Ronaldo Nazáriót, Platinit, Van Bastent vagy Cruyffot?

Mindig azt hittem, hogy csupán egyet leszek képes nyerni. Kettő? Miért ne! Öt… Soha nem gondoltam volna. Ahogy mondják: evés közben jön meg az étvágy.

Tisztában vagy azzal, hogy milyen helyet foglalsz el az Aranylabda eddigi történetében?

Ha higgadt fejjel gondolkozom, azt hiszem, igen. Egyetlen játékos sem rendelkezik annyi egyéni elismeréssel, mint én. És itt most nem az Aranylabdáról beszélek. Mindez csak jelent valamit, nem? Nem egyszerűen az edzőteremben elvégzett munkáról van szó, ahogy azt az emberek általában gondolják. Számos egyéb tényezőről is. Az olyan kivételes sportemberek, mint Floyd Mayweather vagy LeBron James sem csupán a véletlennek köszönhetik mindazt, amit elértek. Itt mindennek jelentősége van. Ahhoz, hogy elérd a csúcsot és ott is tudj maradni, jóval több tehetséggel kell rendelkezned, mint másoknak.

Öt Aranylabda. Mondhatjuk, hogy e díjat tekintve először fordul elő, hogy senki nincs előtted…

Jól tudod, hogy mindig tiszteletben tartom mások véleményt, de jelenleg nem látok nálam jobb játékost. És ezt mindig is így gondoltam. Nincs olyan labdarúgó, aki olyan dolgokra lenne képes, amikre én magam ne lennék az. Ugyanakkor látom, hogy jómagam olyan dolgokat is meg tudok valósítani, ami másoknak nem megy. Nincs nálam komplettebb futballista. Jól játszom mindkét lábammal, erős és gyors vagyok, remek a fejjátékom, gólokat szerzek és gólpasszokat adok. Az embereknek minden joguk megvan ahhoz, hogy inkább Neymart vagy Messit kedveljék. De az én meggyőződésem az, hogy jelenleg nincs nálam komplettebb labdarúgó. Biztos mindenki azt mondja majd, hogy egy beképzelt pöcs vagyok… De mikor a csúcson vagy, teljesen természetes, hogy kritizálnak. Mint újságíró, ez bizonyára veled is megesik néha.

Úgy véled, hogy te vagy a történelem legjobb játékosa?

Igen! Én vagyok a történelem legjobb játékosa úgy a jó, mint a rossz pillanatokban. Ahogy azt Zidane a mai edzésen mondta: azért vannak a nehézségek, hogy később értékelni tudjuk a győzelmeket. A rossz pillanatok ösztönöznek a keményebb munkára. Teljesen normális, ha dühös és frusztrált vagy, amiért nem sikerült gólt szerezned. Ha nem így lenne, az azt jelentené, hogy nem is érdekel. Szóval igen, ha nem megy a játék, vagy rosszul sikerül egy edzés, dühös vagyok magamra. Amikor azonban elhagyom az edzőközpontot vagy a stadiont, magam mögött hagyom a történteket is, s a normális kerékvágásban élem az életem.

Nagyon komoly elvárásokat támasztasz magaddal szemben… Ez nem túlzás?

A Real Madrid erőnléti edzője, Antonio Pintus mondta egyszer nevetve, hogy én egy igazi pszichopata vagyok. Soha nem találkozott még olyan emberrel, aki annyira keményen dolgozik, mint én. Amikor belépek az edzőterembe, már senkihez nem szólok, csak az elvégzendő munkára összpontosítok. Bevallom, sokszor a szükségesnél nagyobb nyomást helyezek magamra. De nem sajnálom, hogy olyan vagyok amilyen. Talán jobb lenne, ha egy kicsit oldottabbá, nyugodtabbá válnék, de az én életfelfogásom márcsak ilyen. Pályafutásom elmúlt tizenöt esztendejének gyakorlatán nem áll szándékomban változtatni. Nem nyertem volna ennyi mindent, ha nem lennék örök elégedetlen.

Mennyi esélyt látsz egy hatodik Aranylabda megnyerésére?

Ebben a pillanatban nem tudnám megmondani. A következő esztendőben még jó néhány sorozatban érdekeltek vagyunk a Real Madriddal, illetve Portugáliával részt veszünk a világbajnokságon is. Azt hiszem, a jövő évi világbajnokság döntő fontosságú lesz az Aranylabdáért vívott küzdelem szempontjából. Képzeld el, hogy a Real Madriddal ismét sikerül megnyerni a Bajnokok Ligáját, amelynek jelenleg a gólkirálya vagyok, ugyanakkor egy középszerű világbajnoki szereplést tudhatok magam mögött. Vagy épp fordítva. 2018-ban sok tényező fog dönteni, azonban úgy vélem, hogy ezek közül nem a Bajnokok Ligája lesz a meghatározó. A léc lényegesen magasabbra kerül majd.

Közel a harmincháromhoz, hogyan vagy képes a csúcson maradni?

Minden fejben dől el. Mindennek a kulcsa a motiváció, melynek egyik legmeghatározóbb eleme az elhatározás. Ha ez hiányzik, a dolgok sokkal nehezebbé válnak. Jómagam a természetemből fakadóan optimista vagyok. Szeretek futballozni, szeretem az extra gyakorlatokat az edzéseken. A valódi probléma akkor jelentkezik, ha már nem rendelkezünk a kellő motivációval. Mert ez (a fejére mutat) parancsol ennek (a jobb lábára mutat). Kivétel nélkül. Ha nem vagy rendben fejben, a bőrödben sem érezheted jól magad.

Egy évvel ezelőtt, nagyjából ugyanebben az időszakban azt mondtad, hogy már nem vagy az a játékos, aki korábban voltál. Ez ma is helytálló? A test még mindig az elme szintjén van?

Azt hiszem, a testem jobb állapotban van, mint egy vagy két évvel ezelőtt. Jól érzem magam, és erősebbnek.

Mi az, ami igazán bánt?

Ha nem érzem a klub vagy a szurkolók támogatását. Az embereknek roppant rövid az emlékezete. Valamelyik nap például a repülőtéren, tőlünk öt méterre a vonatról videózott minket egy srác. Épp Carvajal és Sergio társaságában voltam. Egyszer csak ez az ember odaveti nekünk, hogy: „Hé, talán észhez kellene térnetek mielőtt mindent elb…tok.” Gondoltam magamban: „Hé, alig három hónappal ezelőtt európai és spanyol szuperkupát nyertünk.” Látod, az ilyen szörnyűségekkel nem tudok mit kezdeni. Nagyon zavar az emlékezetkiesés ilyen formája. A labdarúgást a ciklikusság jellemzi. Ha a dolgok rosszul mennek, az embereknek támogatniuk kellene, a szurkolóknak pedig kiállni a játékosok mellett. Négy év alatt három Bajnokok Ligája-győzelmet arattunk, ami – abból a nézőpontból – könnyűnek tűnhet, ugyanakkor a Real Madridnak tizenkét esztendő kellett, hogy végre elhódítsa a Tizediket. Tudom, mennyire keményen dolgozom, mégis van, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném. Előfordul, hogy a kapufáról kifelé pattan a labda, hogy a kapus megfogja a lövésed… Én csak arra kérek mindenkit, hogy bízzanak bennünk.

Elmesélnéd nekem, mit teszel azért, hogy megőrizd tökéletes fizikai állapotodat?

Évek óta ugyanazt csinálom. Talán megfontoltabban, mint korábban. Néhány éve még negyven percet töltöttem az edzőteremben, most legfeljebb húszat, de speciálisabb gyakorlatokat végzek.

Úgy véled, hogy ez a mások számára láthatatlan munka a sikereid kulcsa?

Mindez nagyon fontos, de csupán az egyik eleme. Ami ennél sokkal lényegesebb, az a tehetség. Átadhatom neked a mindennapi rutinom kézikönyvét, a sikereim receptjét. (A kezünkbe adja a jegyzeteinket, a papírlapokon rögzített kérdéseinket és közben mutogat.) Beavathatlak az étkezési szokásaimba, az edzésmódszereimbe és mindenbe, amitől jobbá váltam. Aztán majd meglátjuk, hogy képes leszel-e elnyerni ötször az Aranylabdát. Én megmondom neked: tehetség nélkül nyugodtan el is felejtheted. Próbáld meg átadni a siker receptjét egy tizenöt éves gyereknek és tíz év múlva meglátjuk, hogy kiérdemelte-e ezt az elismerést. Érted, mit akarok mondani?

Carlo Ancelotti egy alkalommal azt mesélte nekünk, hogy életében nem találkozott még olyan játékossal, aki a Bajnokok Ligája-mérkőzése után hajnali fél háromkor még jeges fürdőt vesz. Miért volt erre szükséged?

Ez szerves része a rutinomnak. A két-három órás repülőutak hatására és a légköri nyomásnak köszönhetően a lábak megduzzadnak. A jeges víz természetes fájdalomcsillapító, és ez nekem kifejezetten jólesik. Alkalmanként a forró vízbe is beleülök. Ezek olyan apróságok, amelyektől jobban érzem magam, s amelyek megteremtik a különbséget. Tudatában vagyok annak, hogy a jeges fürdő után jobban alszom. Te tudod, hogy az egyes mérkőzések után a játékosoknak miért vannak álmatlan éjszakáik? Mert nem szabadulnak fel. A szervezetükben marad némi adrenalin. Én olyan megoldásokat keresek, amelyek segítenek kikapcsolódni. Az esetek kilencvenöt százalékában zavartalanok az éjszakáim, a maradék pedig kifejezetten jó. Az emberek nincsenek tisztában az alvás fontosságával. Én igen. Ugyanez a helyzet az étkezéssel és a munkával is. Ezek a részletek lépésről lépésre, de jobbá tesznek másokkal szemben.

Az Aranylabdával járó sikerek segítenek elfeledni a korábbi éveket?

(Töpreng) A siker mindig egy szellemi, pszichológiai bónusz. Tudod, hogy megdolgoztál valamiért. És ez nagyon kifizetődő. Ha egész évben magas színvonalon teljesítettél, de a végelszámoláskor nem nyersz semmit, az frusztrálóan hat az emberre. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért évről évre, hol többet, hol kevesebbet ugyan, de mindig nyerek valamit. Ez adja a további motivációt a kemény munkához és a győzelmekhez.

 

Négy gyermekkel az otthonodban már másképp zajlik a felkészülés?

A felkészülésem nem változott semmit, bár kétségtelen, hogy a négy gyermekem jelenléte hatással van az életemre. Mindettől függetlenül a munkámat zavartalanul végzem, és kellő idő jut a pihenésre is. Hogy egy gyerekről vagy négyről beszélünk, annak nincs jelentősége. Az egyetlen különbség, hogy most több felé oszlik a figyelmem. Minden gyöngédségemet átadom a gyermekeimnek, azonban arra is ügyelek, hogy a kellő profizmussal végezzem a munkámat.

Cristiano, az apa és családfő helyébe léphet-e Cristianónak, a futballistának?

Nem. A nemrég született három gyermekem további felelősségvállalást jelentenek ugyan, de a szakmai életem semmit sem változott. Mint ahogy azt korábban már említettem, mindig is nagy családról álmodoztam, s most mindent elkövetek ennek megvalósítása érdekében. A család a világ legszebb dolga. A Cristiano Junior apjaként megélt élmények és örömök után még több gyermeket szerettem volna. Éppen ezért most nagyon boldog vagyok. A gyermekeim büszkeséggel töltenek el. És a jövőben még szeretnék néhányat.

Ugyanennyire ügyelsz a magányos pillanatokra, az egyedüllétekre is?

Egyedüllét… (Gondolkodik) Különösebben nincs igényem ilyesmire. Megesik, hogy egyedül vagyok otthon, de még ennyi gyerek mellett is biztosított a saját, személyes tér. Szerencsére elég nagy az otthonom. (Mosolyog) Akad jó néhány olyan hely, ahova félrevonulhatok, ha úgy tartja a kedvem, vagy ha szükségem van a magányra. Ez nem okoz problémát. Akkor is jól érzem magam, ha a menyasszonyom tanórára megy, vagy ha a gyermekeim sétálnak. Nincs szükségem a hosszabb egyedüllétre.

Éjszakánként felkelsz megetetni a gyerekeket?

Őszinte leszek: nem. Ha ezt kellene tennem, szó nélkül megtenném. Szeretem a gyermekeimet, s erről biztosítom is őket, például mikor az edzésről hazatérek. Ugyanakkor van egy menyasszonyom, illetve további két személy, akik segítenek gondoskodni a kicsikről. Éjjel pihennem kell. És ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem őket, csupán arról van szó, hogy felelősséggel tartozom a családomnak, felelősséggel tartozom a munkámért, ami ráadásul sokat követel tőlem. Végül is ki a kenyérkereső a háznál? Arra törekszem, hogy a gyermekeim semmiben ne szenvedjenek hiányt, hogy álomszerű életük legyen. A családunkban mindenkinek megvan a maga feladata. Az enyém, hogy gyengéd legyek velük és neveljem őket. Az éjszaka azonban számomra szent és sérthetetlen. Másnap mennem kell, futnom kell, és jól kell végeznem a munkám.

Milyennek látod magad öt év múlva?

Ugyanolyannak, mint ma. (Töpreng) Addig szeretnék játszani, amíg csak lehetséges, de azt nem tudom garantálni, hogy fejben továbbra is rendben leszek. Senki nem tudja előre, hogy mit hoz a holnap. Nem szabad túl sokat mélázni a múlton, vagy túl sok időt fecsérelni a jövő megtervezésére. A jelen pillanatot kell megélnünk, mert az itt és most gyönyörű és édes. Boldog vagyok, mert címeket nyerek, mert egészséges vagyok és a családom, valamint a barátaim is rendben vannak. Ebből kell meríteni, ezt kell kiélvezni. Ha többé nem érzem jól magam, akkor öt év múlva akár a karrierem is véget érhet. Éppen ezért fektetek energiát más projektekbe is. Vannak szponzoraim, szállodáim, edzőtermeim és van egy divatcégem… Nem lesz gondom a megélhetéssel.

Látsz valami esélyt arra, hogy egyszer edző legyél?

Egyelőre nem. Valójában a tanulásra, a továbbképzésemre szeretnék majd több időt fordítani. Gondolok itt a színészetre, például…

Színészet?

Igen, szívesen kipróbálnám. Évről évre felajánlják a lehetőséget, hogy szerepeljek egy-egy filmben, de a labdarúgás mellett erre most nincs időm. Tudod, szinte biztos, hogy a kínok kínját fogom megélni, ha végre szögre akasztom a stoplisomat. A futball örök szenvedélyem marad. Persze abban is biztos vagyok, hogy boldog emberként élem majd az életem.