M. László (mrazo)

998 cikk

Cristiano Ronaldo a …

Cristiano Ronaldo a Celta Vigo elleni „bőröndös” eset kapcsán: „Az emberek úgy beszélnek rólam, mintha bűnöző lennék, de nem tudnak szart sem. Nem vagyok egy szent, de nem is vagyok sátán. Nem nézek televíziót, mert ha megtenném, nem lenne életem. Mindenért én vagyok a hibás legyen szó a pályán mutatott viselkedésemről, vagy a magánéletemről.”

A bajnoki cím elhódí…

A bajnoki cím elhódítását követően Sergio Ramos visszavágott Joan Gaspartnak, a Spanyol Labdarúgószövetség jelenlegi alelnökének, aki korábban hangot adott abbeli reményének, hogy a Real Madrid Ramos öngóljával veszíti majd el a Málaga elleni mérkőzést, s ezzel a bajnokságot. “Az egyetlen Gáspár, akit ismerek, a három királyok egyike.” – viccelődött a csapatkapitány. “Talán megihatna egy pohár Dom Perignont az egészségemre.”

A Málaga elleni győz…

A Málaga elleni győzelmet követően a Real Madrid játékosai a Cibeles tér felé vették útjukat, ahova a hajnali órákban érkeztek, s ahol – a szokásoknak megfelelően – a csapatkapitány, Sergio Ramos felöltöztette a körforgalom közepén álló istennő szobrot. A hivatalos ünnepségre 14 órakor a városházán, illetve nem sokkal később a Puerta del Solnál kerül sor.

Sergio Díaz, a Real …

Sergio Díaz, a Real Madrid Castilla paraguayi csodagyereke szintén behívót kapott hazája válogatottjába. A fiatal játékos június 2-án Franciaország, vagy június 8-án Peru ellen mutatkozhat be a nemzeti csapatban. „Ez egy nagyszerű lehetőség a számomra, amit maximálisan szeretnék kihasználni.” – mondta. „A Real Madridnál rengeteget tanultam úgy az edzéseken, mint a tétmérkőzéseken. A bajnokság nagyon kemény tele erős ellenfelekkel. Ezek mind segítenek abban, hogy napról napra jobb játékossá váljak. Azt nem tudom, hogy elégedett lehetek-e az első szezonommal, de az biztos, hogy mindvégig minden tőlem telhetőt beleadtam, ennek köszönhetően pedig sokat javult a játékom.”

Lopetegui, a spanyol…

Lopetegui, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya: „Asensio már bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, ráadásul pont velünk. Igen magas szinten teljesít ellenére annak, hogy a Real Madriban kell bizonyítania, ahol pedig nem könnyű megfelelni az elvárásoknak.”

Lopetegui, a spanyol…

Lopetegui, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya: „Isco? Mindannyiunkat lenyűgöz a játéka, a jelenléte pedig bizakodással tölt el. Tetszik a játékstílusa és örülünk a jelenlegi formájának. Már akkor is rajongtunk érte, amikor kevesebb szerephez jutott a Real Madridban, később azonban azt is bizonyította, hogy képes a fejlődésre.”

Az El Desmarque érte…

Az El Desmarque értesülései szerint Florentino Pérez tárgyalásokba kezdett a Málaga vezetőségével Mariano esetleges kölcsönjátékával összefüggésben.

Kléber Leite, a Flam…

Kléber Leite, a Flamengo egykori elnöke: „Ahogy átfutottam a híreket, azt tapasztaltam, hogy azok messze elmaradnak a valóságtól. Meglepett minden, amit olvastam, láttam vagy hallottam ezzel kapcsolatban. Például akadtak olyanok, akik azt állították, azzal, hogy Vinícius Júnior megújította szerződését, jóval közelebb került a Real Madridhoz… Barátaim, Vinícius nemhogy közelebb került a Real Madridhoz, lényegében már a Real Madridé. Nem véletlen a 30-45 millió eurós kivásárlási klauzula. Érdekes, hogy a Real Madrid ugyanezt az összeget készül kifizetni részletekben.”

Jorge Valdano, a Rea…

Jorge Valdano, a Real Madrid egykori labdarúgója: „Keylor Navas problémáját a lábmunkája és a magas labdák jelentik. Ugyanezek De Gea gyenge pontjai is. Ha a Real Madrid leigazolná a spanyol hálóőrt, akkor sem változna semmi. Úgy gondolom Kiko Casilla a legmegfelelőbb ember a Costa Rica-i kapus mellé.”

Valbuena Twitteren r…

Valbuena Twitteren reagált Benzema korábbi kifakadására: “A rágalmazás a gyengék fegyvere, de a bíróságon kiderül majd az igazság.”