Ny. Viktor (viiiik)
Florentino Pérez: A Szuperkupa megérdemelt győztesei vagyunk
Az elnöki izgalmakról: „Zidane a legjobbját nyújtotta, és remélem, még sok döntőt és sok trófeát hoz majd a számunkra. A rendes játékidő alatt nyugodt voltam. A hosszabbításban már kevésbé, a büntetőknél meg már nagyon ideges lettem. Semmi kétség afelől, hogy a kupadöntős büntetőpárbajok specialistái vagyunk. Aki itt van a klubnál már hosszú évek óta, az nem sok ilyen vereséget szenvedett. Szeretnék gratulálni az Atlético Madridnak, mert ők is méltó ellenfeleink voltak ebben a fináléban.”
Courtois és Valverde: „Azért hoztuk Courtois-t, mert úgy gondoljuk, hogy ő a világ legjobb kapusa, és ezt most is bizonyította. A győzelem egyik sikerkovácsa volt, csakúgy, mint Valverde, aki megkapta az MVP-díjat is. Kiemelkedően teljesített most is, és a Valencia ellen is. Ő azon kiválóságok egyike, aki nagyon jól játszik idén, és a szurkolók is nagyon boldogok miatta. Sosem tudhatod, hogy mi történt volna, de az igaz, hogy egy tiszta gólhelyzetet akadályozott meg Morata ellen, aki egy az egyben volt a kapussal szemben. Ami után persze lehet, hogy hárított volna a kapus, vagy sok egyéb végkimenetel is lehetett volna. De afelől semmi kétség, hogy hozzásegített bennünket a 0-0-s döntetlenhez, a büntetőkhöz és a kupagyőzelemhez. Valverde lenyűgözően teljesít a legutóbbi mérkőzéseken, méghozzá ilyen fiatalon.”
A helyszínről: „Hatalmas vendégszeretetet éreztünk, rengeteg madridistát láttunk itt Jeddahban, és csak pozitívumokat tudok említeni az egésszel kapcsolatban, legyen szó a lebonyolítási rendről, az atmoszféráról, és legfőképp, a trófeáról.”

Az Atlético elleni döntőkről: „Cerezo úriemberként viselkedett – ő mindig is az volt. Ezen felül nagyon jó barátom is, és mindig izgalmas az Atlético Madridhoz hasonló csapatok ellen döntőzni. Szolidaritást mutattam felé, amikor végül veszített, mert amikor a büntetőkig jut a mérkőzés, akkor persze a rúgó játékosnak van befolyása a történésekre, mégis nagy mértékben játszik közre a szerencse, és ezúttal mi jöttünk ki jobban az egészből.”
Az év első trófeája: „Minden cím motiválja a csapatot, az edzőt, a szurkolókat, és kupával indítani az évet mindenki számára remek kezdőlökésnek számít. Tovább kell írnunk a Real Madrid legendáját, és ezt a kupák felemelésével tesszük. Még három trófeát nyerhetünk, és meg is próbáljuk bezsebelni az összes elérhető serleget.”
Üzenet a szurkolók felé: „Ahogy mindig is mondtam – és ahogy karácsonykor is említettem -, trófeákat is kívántunk, és most a háromkirályok elhozták nekünk a legelsőt. A madridisták elégedettek lehetnek ezzel a csapattal. Való igaz, hogy tavaly nehézségeken mentünk keresztül, de most a szurkolók boldogok lehetnek, mert visszahoztuk a reményt az új ifjakkal, oldalukon pedig a nagy sztárokkal. És ez az egyveleg Zidane-nal a frontvonalban nagyon jól működik, ez pedig most újra bebizonyosodott. Izgatottak vagyunk, hogy újabb trófeákat nyerhessünk ebben a szezonban.”
Egytől egyig: Getafe – Real Madrid (0-3)
Csapatok
Getafe (6,5)
Az első félidőben rendkívül harcosan és kezdeményezően léptek fel, óriási gólhelyzeteik voltak, de Courtois állta a sarat, így nem tudtak vezetést szerezni. Cucurella és Nyom vezetésével a meccsel párhuzamosan ment valami hegyi troll-szakkör is, bájosan szabdaltak mindent, ami fehér mezben cikázott. Soria hibája után aztán fokozatosan estek vissza, és bár volt még helyzetük ezután is, Varane (igazi) fejese után érezhető volt, hogy a három pont a Real Madrid zsebében landol.
Real Madrid (7)
Úgy győzött három góllal a Real Madrid, hogy az könnyen egy gólgazdag döntetlenbe is torkollhatott volna, de a hibátlan kapusteljesítmény megmentette a csapatot, és sikert hozott egy nehéz pályán. A mester a CKM-középpálya mellett Iscónak, Bale-nek és persze Benzemának szavazott bizalmat, ami azt jelentette, hogy a fiatal brazilok és Valverde is csak a kispadon kapott helyett. Ami a támadójátékot illeti, az… hát, nem igazán volt madridi oldalon. Kellett a szerencse, kellett kapusposzton az extra, a VAR sem gáncsolta el a csapatot, így nagyon fontos három ponttal gazdagodtunk.
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Thibaut Courtois (10)
Ha Elon Musk esetleg követte a mérkőzést, valószínűleg elgondolkodott rajta, hogy kölcsönkéri Courtois-t a Cybertruckhoz, mert a belga fal áttörhetetlen volt. Arambarri, Fajr és Cabrera is hiába próbálkoztak az első játékrészben, minden visszapattant róla, aztán még a les miatt érvénytelenített támadást is hárította, biztos, ami biztos. Zsinórban a harmadik clean sheet – folytassa Thibaut, így tovább!

Dani Carvajal (7)
Alaposan meggyűlt a baja Cucurellával, elég küzdelmes meccse volt szinte végig. Támadásokban nem tudta hozni a tőle megszokott magas szintet, ugyanakkor túlzottan nagyot sem hibázott a találkozó folyamán, egy próbálkozást azért felvéshettünk a neve mellé a második félidőben.
Éder Militão (8)
Ramos csukáiba kellett ugrania, így egy egész meccset láthattunk a Varane – Militão kettőssel a védelem tengelyében. A brazil srác pedig nem vallott szégyent, állta a rohamokat becsülettel. Az eddig látottak alapján teljesen megérdemelten van Nacho előtt a rangsorban, és nagy biztonságot jelent, hogy a tapasztalt Ramos – Varane duó megbontása esetén bármikor képes megbízható teljesítményt nyújtani.
Raphaël Varane (9)
Elöl és hátul is remekelt a francia, a csapat egyik legjobbja volt Thibaut után. Bár tőle (az idény során) megszokottan bizonytalanul kezdte a meccset, a vendégek térfelén hamar hőssé nőtte ki magát. Először csak megzavarta Soriát, aki betuszkolta a kapujába a labdát, aztán a saját fejét használva szerezte már a másodikat Kroos passzából. Véget ér a hullámvasút erre a szezonra, és 2020 a prime Varane éve lesz? Reméljük, mindenesetre az évkezdet biztatónak látszik.

Ferland Mendy (8,5)
Az elmúlt meccseken szürkébb srác ezúttal villantott egy kicsit abból, hogy miért is vette meg őt a világ legnagyobb klubja. Az első gól előtt ő tekerte középre a labdát, a harmadiknál meg egy kiváló felpasszal vette észre Bale-t. Ezúttal is rengeteget nyargalászott a szélen, akár egy szorgalmas inga, hátul pedig beast mode, mint mindig, dőltek mellette a tekebábuk.
Casemiro (8)
A legjobb volt a középpályán a kezdők közül, ő alkalmazkodott legjobban a találkozó füstös kocsmabunyós jellegéhez, persze tőle nem idegen a sípcsontvédős kézfogás, mint üdvözlő elem. Azért a meccs eleji gyönyörű hosszú passza se merüljön feledésbe, kiválóan ugratta ki Bale-t. Számos tisztázása volt, a második félidőben gyakran ötödik elemként visszahúzódott egészen a védelem vonalába.
Toni Kroos (6)
Gólpassza volt a legjobb mozzanat tőle a mérkőzésen, 30. születésnapját nem ünnepelte fényes teljesítménnyel. Nagyon hiányzott mellőle Valverde, az uruguayi nélkül nem volt elég dinamikája a játéknak. Kroos pedig nem tudott karmesterként funkcionálni, az első félidőben különösen szenvedett. Aztán a második játékrészben már kicsit gyakrabban ért fel a kapu elé, felszabadultabb, jobb játékot nyújtott.
Luka Modrić (6,5)
Meglepő döntés volt Zidane-tól, hogy a horvát játékmestert a kezdőbe jelölte, és nem is igazán működött a dolog, Lukita nagyon sok hibával játszotta végig a találkozót. A hosszabbításban aztán javított az összképen, amikor korát meghazudtoló sprintet levágva passzolt az üres kapuba Valverde passzából.
Isco (4)
Totális zsákutca. Egy picit túlzónak érzem felé a bizalmat, tekintve, hogy formája alapján nem sok keresnivalója lenne a kezdőben. Ezúttal is nagyon-nagyon halványnak bizonyult, alig volt értékelhető megmozdulása.

Karim Benzema (5,5)
Néhány kósza próbálkozás, fejjel majd lábbal, de mellette nem sok minden. Ahogy Kroos esetében is elmondható, nála is sok múlik azon, hogy kik a társai, és azok milyen szerepkörben játszanak. Az, ami mondjuk Rodrygóval, Viniciusszal, Valverdével jól működik, az Bale-lel vagy Iscóval, főleg mindkettővel együtt nem igazán fest jól.
Gareth Bale (5)
Egészen a hosszabbításig várt az egyetlen impozáns megoldásával, amikor ragyogóan ugratta ki Valverdét a kontránál. A második félidőben egyébként megvoltak a lehetőségei (a meccs eleji Case-kiugratásnál is túl puha volt érzésem szerint), de nem sikerült betalálnia.
Cserejátékosok
Fede Valverde (8)
Kincs ez a gyerek, becsüljük meg. 25 percet játszott a ráadással együtt, de bár végig ott lett volna. Egész egyszerűen kihagyhatatlan eleme a csapatnak, a hab a tortán az okos assziszt volt Modrić felé.

Vinicius Jr. (5)
A leginkább megszokott Vini-programot futtatta, agilis játék, de eredménytelen, kihagyott helyzettel koronázva. Én nagyon szurkolok a srácnak, hogy helyreálljon az, ami elállítódott benne és magabiztosan teljesítsen. A harmadik gól előtti szerelésért viszont dicséret illeti, abból indult a kontra.
Luka Jović (-)
Szűk negyedóra ismét, egy sárga, meg egy zacskó szotyi. Előbb-utóbb kiderül, hogy mi a kevés játékidő oka, mikor a támadójáték bizony elég akadozó.
Edzői értékelés
Zinédine Zidane (5)
Bennem maradtak azért kérdések felé a találkozót illetően. Miért a CKM kezdett, mikor látjuk, hogy a formáció nem működőképes már semmilyen téren? Miért Isco? Mi volt az elképzelés a támadójátékot illetően? A „kötelező” elemek beváltak, értem ezalatt a védelem közepét, és a balhátvéd posztját, ahol a sérülések miatt meg volt kötve az edző keze. Kroos és Isco lehozalata rendben volt, ahogy Valverde beküldése is, bár neki mindenképpen a kezdőben lett volna a helye. Jović? Nagy talány. Tíz percekkel nem lehet megváltani a világot. A győzelem azért összejött, de edzői szempontból ez ezúttal halovány volt a számomra, javulást várok a következő meccsen, különösen az ellenfél kapuja előtt.
A korona helye a király fején van!
Nem vagyok odáig a Barcelona csapatáért. Egy ilyen kijelentés nem túlzottan váratlan egy madridista érzelmű szurkolótól, de már tényleg eljutottam odáig, hogy megvetéssel pillantok minden egyes klisékkel tűzdelt ömlengésre, pátoszos ámuldozásra és szakértésnek álcázott gyermeki lelkesedésre, ami erre a csicsásan túldíszített köntösben twerkelő futballklubra irányul. És ehhez az elért eredményeknek, a mutatott játéknak, vagy a (fájdalmasan hosszú ideig tartó) hazai dominanciának semmi köze sincsen. A folyamatos képmutatásnak annál inkább. A Barcelona ugyanis a Jóság és a Szeretet földjévé, a Csodálatosság Csimborasszójává, a Modern Futball origójává nemesedett a köztudatban. A Katalán Erőd, ahol a Legkisebb Királyfi és a harcos katonák mindig a jó oldalon állnak a népmesében, és minden egyes győzelmükkel tovább nyúlik a szivárvány a mosolygó bárányfelhők alatt húzódó Camp Nou tökéletes gyepe felett. Több, mint egy klub – harsan fel diadalmas trombitaszó közepette a futball egyik legnagyobb hazugsága. Nem, baromira nem több, ugyanolyan, mint a többi gigaklub. Ahogy Madridban sem tud a gyepmester tejet fakasztani a szögletzászló alól, úgy Katalónia sem a Paradicsom, hanem egy kiemelkedő képességű korosztály, egy valag pénz és egy nagyon akkurátusan felépített identitás marketing-szerelemgyereke, ahol a koronagyémánt és a mozgatórugó természetesen Lionel Messi. A világ (egyik) legjobb futballistája, akivel tényleg óriássá érett a Barcelona a pályán, és azon kívül is. És a meccseken látottak miatt persze kijár a tisztelet ellenfelünknek, hiszen írhat vagy mondhat bárki bármit, mindig a mérkőzés beszél a leghangosabban. Azonban ez az egész körítés, ami azt próbálja megrajzolni zsírkrétával, hogy ez valójában nem is egy profi üzleti vállalkozás vegyítve egy elképesztő ’87-es korosztállyal és egy kamionnyi euróval, hanem a Boldogság, és az örökös Fair Play szigete, akiknek csak az nem szurkol, aki nem szereti a futballt – pontosan ez varázsol a gyönyörű tulipánból tökéletes művirágot, ami csak arra jó, hogy visszaverje a fényt.

És ennek az örökösen növekvő szmoggal teli luftballonnak a leeresztése a spanyol egyeduralom megtörésében rejlik, amelyhez a győztes Clásicókon át vezet az út. Gyűlölöm, ha a csapat veszít, és annál jobban csak azt gyűlölöm, ha ezt a Barcelona ellen teszi. Amikor felzúdul a vuvuzeláknak ható fanfár egy katalán siker után, csak tovább gyarapítja ezt a kisiskolás ragaszkodással és lelkülettel vegyített hájpcunamit, ami egy valóban eredményes és tekintélyes címhalmozást végrehajtó klubból ölelni való pandamacit gyárt. Ennek hatására pedig az ember keze nem tud nem ökölbe szorulni akaratlanul. Nem egy burleszket szeretnék látni, ahol táblával jelzett nevetés kapcsolódik be, mikor újabb két emberünk ül seggre egy cseltől, nem egy horrorfilmet, ahol vérengző fehér hadak tizedelnek bárkit, aki szembejön, és nem egy tragédiát, ahol egymást felülmúló színészi alakítások dominálnak. Kérdések és kétségek nélküli sikert szeretnék, egy gyönyörű mesterművet, egy zseniális menetelést. Heves pulzusra táncoló örömöt és határtalan büszkeséget. Mert a korona helye a király fején van!
Zsinórban a nyolcadi…
Zsinórban a nyolcadik győzelmüket aratták kosarasaink tegnap az Euroligában! Ezúttal az Olympiakosz csapatát múlták felül a srácok, a sorozatos sikereknek köszönhetően pedig már a második helyen állnak a tabellán 13 fordulót követően.
Egytől egyig: Club Brugge – Real Madrid (1-3)
Csapatok
Club Brugge (5,5)
Könnyen szerezhettek volna több gólt, de vagy Areola állta útjukat, vagy saját maguk, mert nem nagyon keresték egymást a támadók éles helyzetekben. Nagyon extra egyéni produkció nem volt, bár Percy Tau lecseréléséből szerintem inkább negatívan jöttek ki a belgák, inkább Dennist kellett volna levinni, akit én nem láttam annyira jónak elöl, ennek fényében furcsa, hogy Okereke pályára sem léphetett. Mignolet teljesen kiszolgáltatott volt a góloknál, nem tehetett semmit a kapufa mellé tett labdákkal, mint ahogy Vanaken is szépen tekerte el a labdát a kapu bal oldalába.
Real Madrid (6,5)
Először is arra kérek mindenkit, hogy semmilyen következtetést ne vonjon le ebből a mérkőzésből, semmilyen irányba, mert teljesen fölösleges. Egy sosem látott (és valószínűleg a jövőben sem előkerülő) csapat lépett pályára, extra motiváció már nem volt, hiszen a továbbjutás kérdése eldőlt. Összhangról nehezen beszélhetünk, inkább egyéni teljesítményekről, de ezen a téren is nagyon hullámzó volt minden. A legfontosabb, hogy ne a tegnapiak alapján mondjunk ítéletet senkiről és semmiről. A gólok szépek voltak, összességében a Real keltette a jobb benyomást a két csapat közül, így megérdemelt a győzelem.
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Casemiro (8)
A pihentetését vártam, de egyre inkább kételkedem abban, hogy a bőre alatt hús és csontok vannak fémváz helyett. Óriási szerepe volt abban, hogy a belga fiatalok nem nyargalászhattak kedvükre, több ígéretesen kibontakozó akciót fékezett meg sikerrel. Többször segítette ki Odriozolát is a jobb oldalon, az i-re a pontot pedig egy okos gólpasszal tette fel Modrić felé.

Alphonse Areola (7)
Bravúrral tudott menteni egy közeli próbálkozásnál az első félidőben, a többi esetben a szemével kellett hárítania. Nem okozott csalódást, remek opció Courtois mögött.
Álvaro Odriozola (5,5)
A gólpassza menti meg egy rosszabb osztályzattól, amúgy inkább a gyengébbek között lehet említeni. Kevés veszély volt a felfutásaiban, ellenben rengeteg hely maradt mögötte rendszeresen, ami miatt folyamatosan tolódott el a csapat védekezésben.
Éder Militão (7)
Az egyetlen komolyabb hibájából indult a gólhoz vezető akció, de nem tartanám őt egyetlen és közvetlen felelősnek. Emellett komoly munkát végzett hátul, söprögette a hazaiakat jobbra-balra, nehezen bírtak vele a támadók, de inkább sehogy.
Raphaël Varane (6,5)
A gólban bizony az ő felelőssége is vitathatatlan, tekintve, hogy az eltolódás után szükségtelenül mélyre húzódott be, és nem vette fel időben a gólszerző Vanakent. Bizonytalanabbnak éreztem, mint brazil kollégáját, de neki is voltak fontos mentései hátul.
Ferland Mendy (5,5)
A madridi balszél nagyobb figyelmet kapott a találkozó során minden tekintetben, így Mendynek sem volt könnyű estéje. Nagyon sokszor próbált kombinálni Viniciusszal, és ígéretesnek tűnik ez a páros, de tegnap este nem hagyták őket kibontakozni. Védekezésben viszont többet tett a közösbe, mint túlsó kollégája, több belga akciónak is útját állta. Ami rá és Odrira is igaz egyelőre (és nem csak a tegnapi alapján), hogy kapkodnak még és szertelenek, de ez megfelelő meccsrutinnal finomítható.
Luka Modrić (7,5)
Luka jó meccset tudhat maga mögött, Kroos hiányában komolyabb része volt a csapat irányításában. Így ezt a kicsit visszafogottabban teljesítő csapatot is ő mozgatta leginkább, a végén pedig remekül tekerte el a labdát a kapufa mellé, szép pillanat, csodás gól.

Isco (4,5)
Ő volt tegnap a leggyengébb a pályán. A középső hármas tagjaként ritkán fut jó meccset, leginkább akkor funkcionál jól, ha rajta kívül van egy középpályás trió a pályán. Mintha külön csapatot alkotott volna önmagával, egy veszélyes kísérlete volt, ami majdnem bejött, de ott is inkább passzolnia kellett volna az üresen érkező Modrićnak. Cselezgetései öncélúak voltak, számos akciót akasztott meg ezekkel.
Vinicius Jr. (6,5)
Esetében leginkább a gólnak, és azon belül is az okos befejezésnek örülök, minden ilyen apró lépés segíthet abban, hogy az önbizalma újra a régi legyen. Azt látom, hogy kifogott egy rossz szezonkezdetet, amit a túlzott és helyenként már igazságtalan szurkolói kritika tovább mélyített, és ebből a helyzetből próbál kikeveredni éppen. Mi lehetne jobb elixír egy ilyen gólnál?
Rodrygo Goes (7)
Szinte láthatatlan volt az első félidőben, ritkán jutott el hozzá a labda, tekintve, hogy inkább bal oldalt próbálkozott a csapat. Aztán megint a jó helyezkedése dicsérhető, amikor Odriozola passzára tökéletes ütemben érkezett, és csodásan tekert a jobb kapufához. Egy kavarodás után aztán kvázi „gólpasszt adott” Vininek, jelenleg a gólokat tekintve pedig Benzemával holtversenyben áll idén a BL-ben.

Luka Jović (6)
Sajnos nagyon keveset keresték őt a társak, egyetlen nagy helyzetét pedig védeni tudta Mignolet. Vinicius góljának felépítéséből azért ő is kivette a részét, és bár nagyon igyekezett, egyszerűen mintha figyelmen kívül hagyták volna őt. Önbizalmának az sem tehetett jót, hogy még ezt a meccset sem játszhatta végig, ami pszichológiai szempontból védhetetlen döntés.
Cserejátékosok
Brahim (-), Benzema (-) és Valverde (-) nem gyakoroltak akkora hatást a meccsre, hogy érdemben pontozni lehessen őket, bár az is elmondható, hogy rossz benyomást sem keltettek, egyaránt igyekeztek élni a perceikkel.
Edzői értékelés
Zinédine Zidane (7)
Az ő szempontjából talán az volt a legfontosabb, hogy sokaknak tudott pihenőidőt adni, igaz, a Casemiro-helyzet továbbra is aggasztó, tekintve, hogy az idény egyik legfontosabb és legjobban teljesítő játékosa, igazi alternatíva nélkül. Viszont ha igazságosak akarunk lenni, és keretbe akarjuk foglalni az értékelést, akkor az ő szempontjából sem vonhatunk le sok következtetést a továbbiakra nézve, mivel ő is egyszerűen csak túl akart lenni ezen a kvázi tét nélküli mérkőzésen.
Casemiro: 50 BL-meccs a Real Madridban
A mérkőzés után nem is leplezte az örömét a statisztika miatt: „Ez egy nagyon fontos mérföldkő, különösen ebben a mezben, hiszen itt a legnagyobbak az elvárások is. Szerencsésnek vallom magam, és remélem, hogy még sok-sok évig adhatok bele mindent ezért a klubért. Jó érzés visszatekinteni a mérkőzésekre, madridi mezben játszani és viselni ezt a különleges címert, függetlenül az ellenféltől.”
„Minden BL-mérkőzés kivételes esemény, mivel ez a világ legnehezebb sorozata, de megőriztük a tekintélyünk és átlagban jól is teljesítünk. A mentális erőnk változatlanul megvan, ez a kulcsa a jó performansznak. A játékosok nagy akaratról tettek tanúbizonyságot ezúttal is. Így az edző is jól tud dolgozni, hiszen számára minden kerettag fontos, és mindenkinek szüksége van a játékidőre, hogy bizonyíthasson, erre is szolgált ez a mérkőzés.”

Szereplési szempontból a 2017/18-as (12 mérkőzéses), és a 2015/16-os (11 találkozós) szezon emelhető ki, de ebben az idényben is pályára léphetett az összes csoportmeccsen. A PSG ellen lépett pályára legtöbbször a sorozatban, ellenünk hatszor játszott, míg a Dortmund-Bayern duó ellen 5-5 mérkőzése volt. A legtöbb győzelmet utóbbiak ellen érte el a brazil, az ötből négyszer is a Real sikerével zárult az összecsapás.
A gólokat tekintve Casemiro a Brugge, a Juventus, a Plzen, a Napoli és a PSG kapuját vette be eddig. Ezek közül is kiemelkedik a Napoli elleni bombája, és természetesen a BL-döntőben szerzett találata a Juventus ellen.
Az U19-esek döntetle…
Az U19-esek döntetlennel zárták az ifi-BL csoportkörét. A 2-2-es döntetlent az utolsó pillanatban harcolta ki a Brugge. Egy 95. percben szerzett góllal sikerült pontot menteniük, egy szöglet után az előrehúzódó kapus talált be fejesből. A madridi gólokat Jordi és Pablo szerezték. A Real csoportelső lett 13 ponttal, a második helyet pedig a Brugge szerezte meg 10 egységet gyűjtve.
Egytől egyig: Real Madrid – Real Sociedad (3-1)
Csapatok
Real Madrid (7,5)
Szinte még el sem kezdődött a mérkőzés, máris hátrányban volt a banda. Az elmúlt meccseken gólt sem kapó Real Madrid pedig egy nehéz kihívással találta magát szembe: fordítani egy jó erőkből álló csapat ellen. Az első fél órában nem is igazán sikerült mit kezdeni a helyzettel, ennek oka pedig az, hogy a Sociedad ügyesen kihúzta a madridiak méregfogát azzal, hogy középen szinte semmi helyet és időt nem hagytak. Így ekkor a középpálya a fojtogató légkörben kevésbé tudott kombinatívan funkcionálni, az érdemi építkezés pedig a vonalak felé szorult. A tizenhatoshoz érkezve pedig ugyanúgy leszállt a köd, nem mentek a visszakészítések sem, egy baszk fatörzs mindig jó helyen volt, így maradt a labda beívelgetése középre, amiben főleg a jobb oldal jeleskedett, Carvajal, Modrić és Rodrygo szórták befele a labdákat, de mindig sikerült visszapofozniuk a vendégeknek. Aztán a vezetés mégis egy beadásból érkezett, igaz rögzített helyzetből: Lukita megtalálta Benzema testrészét, aki betuszkolta az egyenlítő találatot, még az első félidőben. Aztán jött a második játékrész, ahol a hazaiak még egy fokozattal feljebb tekerték a motort, míg a Sociedad láthatóan kezdett fáradni, 90 percig nem is lehet bírni ezt a tempót. Az akarat pedig szerencsével párosult madridi oldalon, mutatós ellentámadás végén Valverde zúzta emberbe a játékszert, ami a jobbra mozduló kapust kikacagva balra táncolt, így máris előnybe került a csapat, ami legalább annyira hókon billentette a látogatókat, mint az első félidős gyors gól a mieinket. A továbbiakban is domináns tudott maradni a Real Madrid, igaz nyílt a Soci előtt is esély az egyenlítésre, de Courtois a helyén volt. A harmadik gól a népszerűségi indexét megmetsző Bale labdájával indult, amit Benzema jól készített le a hosszú oldalon, a második hullámban pedig érkezett a horvát bombázó, és bombázott. Így kialakult a 3-1-es végeredmény, ami egy nagyon fontos siker lehet még a későbbiekben.
Real Sociedad (6)
Hiába volt érezhető szinte a találkozó egészében a hazai dominancia, az első harminc percben a másik Real akarata érvényesült. Gyors gól, hátul kiszorítósdi, elöl pedig kellemetlen letámadás, ami többször keresztül is húzta a madridi építkezést. 16 szabálytalanságukból 12 az első félidőben érkezett, és nem riadtak vissza a keményebb odalépésektől is. Portu pl. kicsit már túl vehemensen is hajszolta fűbe Courtois-t, de a Rattata-tekintetű Monreal sem jószándékból masszírozta térdkaláccsal Rodrygo gerincét. Még arra is igyekeztek gondosan ügyelni, hogy a tizenhatos környékén már ne nagyon szabálytalankodjanak – ironikus, hogy egyszer mégsem tudtak elég távol faultolni a büntetőterülettől, és ebből mehettek is közepet kezdeni. Aztán ahogy telt a meccs, úgy szépen el is fogytak, amikor meg 1-2 helyzetben a kapu elé keveredtek, akkor ott tornyosult a belga fal. Jó, hogy egy ideig azért nem kell velük találkozni a bajnokságban, nem volt egy kényelmes ellenfél.
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Luka Modrić (8,5)
Minden gólban tevékenyen részt tudott venni, pedig a találkozó eleje alapján azt hittem, a gyengébbek között kell említenem, hiszen a vendégek megszállták a pálya közepét, ami a sakkban sem jó ómen, így Modrić is nehezebben vette fel a ritmust, és szorult ki sokszor oldalra. Aztán kiharcolt egy szabadrúgást, amit be is ívelt Benzema felsőtestére, így egyenlítettünk. Majd jött a második félidő, a visszatolt labda Valverde felé, hogy aztán egy sistergős balossal le is zárja a kérdéseket. Öt kulcspassza magasan a legtöbb volt a találkozón. Kiemelt fontosságú lesz a szezonban a középpálya rotációja, és az mindenképp dicséretes meglátás az edzői stáb felé, hogy a CKM-formáció egyre ritkábban van jelen együtt középen, Kroos és Modrić váltásban sokkal jobban festenek, mintha egyszerre lennének fent.

Thibaut Courtois (8)
Én komolyan nem értem azoknak a mentális problémáját, akik az első gólban Tibó felelősségét keresik a helyezkedésével. Ilyen helyzetben konkrétan úgy kell helyezkednie, ahogy tette. 1v1-ben már nem sokat tudott tenni, aztán viszont egy-két komolyabb fogással Willian José vagy Isak ellen tett arról, hogy ne legyen izgalmas a végjáték. Nekem nagyon tetszett a játéka ezúttal is, most már meccsek óta az a Courtois áll a kapuban, akit mindig ilyennek szeretnénk látni.
Dani Carvajal (7)
Emberére akadt Oyarzabalban, érdekes párharc volt az övék, de emberünk állta a sarat. Támadásban megnehezítette eleinte a dolgát a Sociedad védekezése, hiszen a többiek jobban kiszorultak mellé, így ő is kevesebbszer tudott kombinálni a szokásosnál. Azért az örömteli, hogy Rodrygóval nagyon jó köztük a kémia, és ez még úgy is szembeötlő volt, hogy gólt, vagy gólpasszt ezúttal nem jegyzett ez a páros.
Sergio Ramos (5)
Néha ront a kapitány is, a hibája most kapitális volt. A no-look visszapassz ajándék volt Willian José számára, így rögtön nehéz helyzetbe került a csapat. Egy-két fontos szereléssel igyekezett javítani az összképen, mindenesetre reméljük ezzel letudta a meccset befolyásoló hibákat erre a szezonra.
Raphaël Varane (8)
Kellemes meglepetés volt a francia játéka, aki mostanában különösen szertelennek bizonyult hátul, de tegnap felnőtt a feladathoz. Sokszor tisztázott veszélyes helyzetben, a vezetést jelentő gól előtt pedig remek labdaszerzéssel indította el a kontrát. Erre a Varane-ra lenne szükség, meggyőző teljesítmény, a védelem legjobbja volt a mérkőzésen.

Ferland Mendy (6,5)
Egy kemény jobbos lövés maradt meg emlékezetes pillanatnak tőle az első félidőben, és az, hogy ezúttal sem tudták igazán megverni őt hátul. Támadásban összességében persze így is visszafogott volt, ahogy megszoktuk tőle, viszont annyira ez nem befolyásolta a találkozó menetét, hiszen Hazard kevésbé vele akart passzolgatni, inkább bohócsipkát biggyesztett az arra járó látogatók kobakjára.
Casemiro (7)
Azért akkor egy pillanatra megállt a szívem, amikor visszatette hatezer méter magasan a labdát (ekkorára azért Courtois se nőtt), de szerencsére nem lett belőle nagy baj. Küzdött, csúszott, mászott, megvívta a harcait, de volt pár bosszantó labdavesztése is. Sokszor nagyon egyedül hagyták a társak labdakihozataloknál, a Sociedad letámadásával rendre egyedül kellett dacolnia.
Fede Valverde (8)
Számára sem indult simán a meccs, szinte azt tudnám leírni, mint Modrić esetében, nehezen jöttek ki az erősségei. Bár viszonylag keveset volt játékban, 40 passzából 29-et előrefelé adott, azaz keményen igyekezett a támadásokat segíteni. Góljánál jókor volt jó helyen, jól pattant meg a lövés is, de hát jó játékosnak van szerencséje, Fede előtt pedig fényes jövő áll Madridban.
Rodrygo Goes (6,5)
Ezúttal nem róla szólt a találkozó, kevés volt az akarat és a terület is érdemi összjátékokra, így maradt egy-két tetszetős kis területes csiki-csuki Carvajallal és Modrićcsal. Azért ne is panaszkodjunk rá, tekintve, hogy a feladatát elvégezte, hiszen sokszor lépett vissza a középpályára segíteni az építkezést, a Soci pedig szemmel láthatóan készült rá, és nem hagytak neki sok lehetőséget elöl.
Karim Benzema (8)
A mester ott folytatja, ahol abbahagyta. Remek ütemben érkezett középen, amivel egyenlített, az utolsó gól előtt pedig okosan készített vissza Modrić felé. Hat lövéssel zárta a meccset, próbálkozott bentről és távolról egyaránt, emellett rendszeres visszalépéseivel igyekezett levenni a terhet a többiek válláról is.
Eden Hazard (8)
Óriási! Ha Modrić nem ennyire kotnyeles, hogy minden gólban benne akar lenni, akkor lehet, hogy Edent mondtam volna a meccs emberének. Most hasonlított legjobban a Chelsea-s önmagára, egyszerűen nem tudták szabályosan megfosztani a labdától. 11 csele volt a meccsen, másnak ez egy fél szezonra elegendő mennyiség. Fárasztotta, alázta és kerülgette a vendégeket, négyszer lőtt kapura, volt két kulcspassza is. Azzal, hogy ekkora energiát kellett rá összpontosítani, megágyazott a csapat fordításának, hiszen merítette a Soci elemeit.

Cserejátékosok
Gareth Bale (7)
Óriási füttykoncert volt a bevonuló zenéje, de semennyire nem lehetett érezni a játékán a megkülönböztetett figyelmet. Jól szállt be a meccsbe, a harmadik gól pedig az ő érdeme is. Hosszú oldalakat lehetne megtölteni a helyzetével és a megítélésével, de tegnap segíteni tudta a csapatot, és jó döntésnek bizonyult ráereszteni egy megfáradt ellenfélre.
Toni Kroos (-) és Isco (-) már a lényegi kérdések eldőlése után érkeztek, de jó látni, hogy mind a kettő egészséges, és szakállas és/vagy szőke.
Edzői értékelés
Zinédine Zidane (9)
Visszakacsintott Zidane első korszakából valami, amit „mentally strong”-ként lehet definiálni. Hátrányban is a saját játékára koncentrált a csapat, egy pillanatig nem volt kétségem afelől, hogy meg fogják fordítani a meccset. A kezdő ült, Kroos fontos pihenőt kapott a PSG elleni párharc előtt, a cserékkel sem volt különösebb probléma. Jó meccselés, szép volt, mester!
Rodrygo zseniális! Bezzeg a Vini…
Merthogy a Rodrygo az bezzeg belövi. A Rodrygo az mesterhármast lő a BL-ben. És akkor a Vinicius az miért nem képes rá? Hát mert ő szar. Mert béna, mert tehetségtelen, alkalmatlan. Nem szint. Mert ezeknek felváltva kéne lődözniük a triplákat, a kutyaúristenit. Mert a mérce az Messi, meg CR amúgy, de hát ezek fiatalok, akkor Mbappé. Igen, bezzeg a Mbappé. Az ügyes, a Rodrygo is ügyes, de a Vinicius az nem ér semmit, jobb lenne eladni. És akkor ne húzzak versenycsíkot körömmel a fejemre, amikor tele van hányva a kommentmező ezekkel a fekete-fehéren kiböffenő sznobéria-buborékokkal?

Igen, az összehasonlítás alapja pusztán abban merül ki, hogy nemrég idekerült, fiatal brazil támadókról beszélünk. Az nem téma, hogy tök más a két játékos karaktere, személyisége, stílusa, mások az erények, sőt, még a pozíciójuk sem igazán ugyanaz. Vini kimondottan szélső, leginkább a technikájára és a sebességére alapozva tud előnyt kovácsolni a pályán, sokszor megy bele 1v1-ekbe és szépen nyeregeti is meg ezeket, ha van elég területe. Beljebb húzódva is inkább a passzok lehetőségét keresi, a kapu előtt még valamelyest bizonytalan. Rodrygo ezzel szemben szeret középre húzódni, inkább a kis játékban és a gyors döntéshozatalban erős. Befejezőként higgadt, de előkészítőként is megállja a helyét, mert jól lát a pályán. Kifejezetten szélsőként nem igazán szeret játszani, nem tudnak kijönni az erősségei, a halfspace-től kijjebbre küldeni felelőtlen döntésnek tűnik. Talán ennyiből látszik, hogy más a profil, és a babfőzeléket sem érdemes a vaníliafagyival hasonlítgatni, még akkor is, ha mindkettő étel.
Amellett sem mehetünk el, hogy nem mindenki fejlődik ugyanolyan ütemben. Virgil van Dijk 20 évesen még a Groningenben bontogatta a szárnyait, de még húszas évei közepén is csak a Southamptonban játszott. A világbajnok Luca Toni 23 évesen a Vicenzában rémítgette a kapusokat. Miért lenne törvényszerű, hogy valaki 18-19 évesen már Cristiano, Messi, vagy Mbappé szintjén legyen és szórja a gólokat? Miért mindig az Aranylabda szintjéről lefejtve kell kielemezni az aktuális fiatalokat? Emlékszem, hogy tavaly Vini húzóember volt, egy évvel fiatalabban, istenítve volt, nem győzött róla mindenki áradozni. Persze, mert ekkortájt alacsonyan voltak az elvárások, és jött egy srác, aki megkavarta az állóvizet. Aztán szépen lassan kezdte mindenki elvárni Viniciustól, hogy tartsa is fent ezt a teljesítményt. Nem tudta, és akkor kezdtek jönni a kis gombostűk. Hogy annyira nem nagy szám. Hogy ügyes, de azért nem egy klasszis. És amikor kimaradt egy-két helyzet, akkor szépen el is szabadult a dolog, és jött a falábúzás.

Most Rodrygo a klasszis, Rodrygo a sztár. Aztán mondjuk rendszeres kezdő lesz, és lesznek csendesebb meccsek, akkor már mégis kelleni fog Sterling, vagy Mbappé, vagy bárki más, mert hát nem kielégítő a teljesítmény, még nem áll készen erre. Aztán Viniciusnak összejön egy pár jobb meccs, és megint a klub reménysége lesz, a csillag, aki új dimenzióba helyezheti a Real Madridot. Emlékszem Ødegaard is volt kiégett tini, meg Hakimi is futballbuta jobbhátvéd, aztán most húzóemberek a topligás csapataikban. Pedig aztán ezek a srácok tehetnek a legkevésbé bármiről is. Mégis arról szól ez a ciklikus rémálom, hogy nap elején epehányás, nap végén meg letisztogatom nedves törlőkendővel. Repeat. Szóval ne cseszegessétek ezeket a srácokat, meg ne hasonlítgassátok mondjuk Fedét és Jovićot, mert annak is annyira van értelme, mint Vinit és Rodrygót, hanem szurkoljatok nekik, hogy minél többre vigyék a klubnál és a karrierjükben. Lehet, hogy Rodrygo tényleg világklasszis lesz, Vini pedig nem. Vagy fordítva. De egyelőre örüljünk a perceiknek, mert ők igyekeznek meghálálni minden pillanatot, amit nálunk tölthetnek. Akkor is, ha döcög a játék, ha nem sikerülnek az utolsó passzok, az utolsó lövések. Türelem.