Ötvös Lili
Valverde: Fel kell állnunk, és erősnek kell maradnunk
A Liverpool elleni vereséget követően Fede Valverde volt egyike azon játékosainknak, akik a lefújást követően nyilatkoztak.
A mérkőzésről
“Azért jöttünk ide, hogy megpróbáljunk nyerni és három pontot szerezni. Tudtuk, hogy ez egy nehéz pálya, és hogy az ellenfél keményen fog támadni. Azt hiszem, azért voltak helyzeteink. De végül is egy olyan pontrúgás miatt veszítettünk, amire sokkal jobban fel kellett volna készülnünk. Három egymást követő rögzített helyzetet fejeltek. Tudtuk, hogy ők ebben erősek, és hogy nekünk még jobbnak kell lennünk náluk; jobban kell védekeznünk, nagyobb elszántsággal és jobb hozzáállással.”
Mi hiányzott a csapatból?
“Az első félidőben talán egy kicsit többet irányítottuk a játékot. Mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei, de mi jobban járattuk a labdát. Több játékosra volt szükség a tizenhatosukon belül. Néha talán túlságosan is védekező felfogásban játszottunk, mivel tudjuk, hogy az ellenfél nagyon gyors kontrákat vezet.”
Ez egy elszalasztott lehetőség volt?
“Nyerni akartunk, mint mindig. Mindig nagyszerű érzés itt nyerni, ahogy egyszer már sikerült is. Egyedülálló élmény. Viszont ma kikaptunk. Szeretnénk minden szurkolónak megköszönni, aki kijött a stadionba ilyen időben. Tovább fogunk fejlődni. Ez most egy nagy érvágás, mert jó mérkőzések sorozatából érkeztünk. De a lényeg az, hogy felálljunk – ahogy az Atlético elleni meccs után is tettük – és erősek maradjunk.”
Fájdalom a közelítő izomban
“Nem tudom, hogy izomhúzódás volt-e, vagy csak egy mozdulat fájt. Majd meglátjuk.”
A Liverpool elleni kezdőcsapat
Xabi Alonso a következő kezdő tizenegyet küldi pályára az Anfielden a Liverpool ellen, a Bajnokok Ligája alapszakaszának 4. fordulójában.
Kezdőcsapat
1. Courtois
8. Valverde
3. É.Militão
24. Huijsen
18. Á. Carreras
14. Tchouaméni
6. Camavinga
15. Arda Güler
5. Bellingham
7. Vini Jr.
10. Mbappé.
Cserejátékosok
13. Lunin
26. Fran González
9. Endrick
11. Rodrygo
12. Trent
16. Gonzalo
17. Asencio
19. D. Ceballos
20. Fran García
21. Brahim
23. F. Mendy.
Alonso: Ez egy európai klasszikus
Xabi Alonso megtartotta sajtótájékoztatóját csapata soron következő mérkőzése előtt, mely során a Real Madrid a Liverpool vendége lesz az Anfielden, a Bajnokok Ligája alapszakaszának 4. fordulójában.
A mérkőzésről
“Ez egy nagy meccs, egy európai klasszikus a múlt és a jelen szempontjából is. Ez egy olyan mérkőzés, amit a szurkolók imádnak nézni. Nekem és Trentnek is megvan a magunk történelme itt, az Anfielden, mindig jó visszajönni egy olyan helyre, amely annyira szeretett téged. Holnap azonban csakis magunkra koncentrálunk, és arra, hogy egy jó mérkőzést játsszunk és jó eredményt érjünk el. “
Az Anfieldről és a mérkőzés hangulatáról
“A játékosaink közül sokan megtapasztalták már az Anfield hangulatát, legutóbb nem túl jó, korábban viszont egész jó értelemben. Vannak pillanatok a mérkőzés folyamán, amikor úgy tűnik, mintha a stadion dübörögne és pozitív energia keletkezik a játékosokban… De vannak nagyon tapasztalt játékosaink, akik jól reagálnak az ilyen helyzetekre, sőt, még motiváltabbak lesznek, ha a szokásosnál is nagyobb nyomás alatt kell játszaniuk. Nagyon bízom bennük. Az ilyen mérkőzésekre a mentális felkészülés nagyon fontos; és holnap mind a futballtudásuk, mind pedig a jellemük kulcsfontosságú lesz.”
Sok gól a Bajnokok Ligájában
“Ezt mindig szem előtt kell tartani. Mint amikor a Juve letámadott, és a meccs megnyerése volt a cél. Vagy amikor az eredmény számodra kedvező, de meglátod az ellenfél gyengeségét, az remek lehetőség a gólszerzésre, mert a tavalyi tapasztalatok után, amikor nem tudtuk, hogyan fog alakulni a formátum az utolsó fordulókban, jól látszik, hogy a legerősebb csapatok a szezon elején gyűjtik a legtöbb pontot. Ők végül a legjobb 8–12 hely valamelyikén végeznek. Tavaly akadtak meglepetések, de ezekből tanultunk. Amikor lehetőségünk adódik gólokat szerezni, azok döntőek lehetnek abban, hogy a tabellán minél előrébb zárjunk, hiszen akár a nyolcadik vagy a kilencedik hely is teljesen más helyzetet teremt, és képes mindent megváltoztatni.”
Visszatérés az Anfieldre
“Igyekezni fogok, hogy ne uralkodjanak el rajtam az érzelmeim, mert csakis a mérkőzésre akarok koncentrálni, és úgy hozzáállni, mint bármelyik másik meccshez. Nem akarom, hogy ez az egész befolyásolja a felkészülést, a kapcsolódást a játékosokkal, vagy azt, hogy mit is kell tennünk. Bármi megtörténhet a mérkőzés során. Megpróbálom magam egy kicsit távolabb tartani az érzelmektől, hiszen az ehhez hasonló mérkőzéseken, amikor ide vagy az Anoetába jövök, ezek mindig igazán erősek.”
Edzés otthon Madridban, Liverpool helyett
“Már Leverkusenben is így csináltam. Szerintem ez a legjobb módja a felkészülésnek – de nem gyanakvásból vagy valamilyen összeesküvés miatt. Alaposan fel akarunk készülni a mérkőzésre, és Valdebebasban jobban tudjuk kontrollálni a körülményeket és a környezetünket. Viszont ha itt készülnénk a mérkőzésre, akkor támpontokat adhatunk az ellenfélnek, és ez szerintem nem lenne a legokosabb dolog.”
Trent
“Jól van és bevethető lesz. A minap a mérkőzés körülményei hozták úgy, hogy nem játszott. Tud játszani a sérülése után, és szükségünk is van rá, mert kiváló képességekkel rendelkezik. Ez most egy új fejezet számára mind szakmailag, mind pedig személyesen, és nekünk mindenben segítenünk kell őt, és mindent meg kell adnunk neki, amire szüksége van ahhoz, hogy teljesíteni tudjon, mert ő egy kivételes játékos a csapatban. Élveznie kell ezt a mérkőzést a maga módján. Az ő története teljesen más, mint az enyém; ő itt született. Emlékszem rá, amikor kissrác volt még az akadémián… Nagyon jó visszatérni ide, és jó lesz neki is.”
Alonso játékosként a Liverpoolban
“Nagyon nagy hatással volt rám ez az időszak. Öt évet töltöttem Rafa Benítez mellett, és nagyon sokat tanultam tőle az elit labdarúgásról – ami nem csak magáról a játékról szól, hanem arról is, hogy miként gondolunk egy mérkőzésre, és hogyan készülünk fel rá. Az ezekkel kapcsolatos kíváncsiságom segített, hogy ott legyek, ahol most vagyok. Ha szereted a labdarúgást, akkor imádsz egy ilyen csapatban játszani. A Liverpool és a Real Madrid az európai foci óriásai. Nagyszerű évek voltak azok, amelyeket ott töltöttem, amelyek sokat segítettek nekem játékosként és biztos vagyok benne, hogy edzőként is. Még mindig sok mindenre emlékszem abból az időszakból, és ez nagyban segíti a mindennapi munkámat.”
Büntető a 2005-ös Bajnokok Ligája-döntőben
“Néhányan még biztosan emlékeztek rá… Már bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe, és otthon az utolsó bajnoki mérkőzésen a Tottenham ellen Gerrard kihagyott egy tizenegyest. A következő héten játszottuk a BL-döntőt, és Benítez elhatározta, hogy vagy én, vagy pedig Harry Kewell lesz az első számú büntetőrúgó. Akkor amikor mégítélték nekünk a tizenegyest, Harry-t már rég lecserélték, így én következtem. Azelőtt profi pályafutásom során sosem lőttem még büntetőt… De ez sikerült, és megváltoztatta nem csak az én történetemet játékosként, hanem a Liverpoolét is, hiszen ez az a 3:3 a döntőben, amire mindenki emlékszik.”
Büntetőrúgók a Real Madridban
“Ahogyan már azt elmondtam korábbi sajtótájékoztatókon is, mi jelöljük ki, hogy ki rúgja a büntetőket, és most az Kylian. És holnap is Kylian lesz az első számú választás a listán.”
Ki rúgja a szabadrúgásokat?
“Erre is több emberünk van; Kylian lehetne éppenséggel az egyik. De ezt a pályán lévő játékosoknak kell eldönteniük. Mi (az edzői stáb) csak segítjük őket a döntés meghozatalában. Más játékosok is elvégezhetik a képességeik és a távolság függvényében. Ők döntenek erről.”
Arbeloa Castillában végzett munkája, és a dicsérete
“Nem adok magamnak osztályzatot, majd csak az idény végén. Tudom, hogy milyen egy tartalékcsapat. Tudom, hogy egyre jobbak lesznek az idénykezdet után, és nagyon örülök mindenkinek – különösképpen Álvarónak. Visszakapja tőlem a dicséretet, hiszen nagyszerű munkát végeznek, és rájátszásban vannak. Az osztályzatokra majd térjünk vissza júniusban.”
Ancelotti szavai Viniről és a Clásicón történtekről
“Már a múlt héten is mondtam, hogy nagyon fontos volt, hogy beszéltünk vele erről szerdán. Fontos volt az, hogy a társaival és velem is beszélt. Ehhez hasonló dolgok megtörténhetnek, de mégis meg akarjuk őket előzni. Az ügy lezártnak tekinthető és jelenleg itt tartunk.”
Wirtz: sikeres lesz Liverpoolban?
“Nincs kétségem efelől. Csak a megfelelő alkalomnak kell eljönnie. Nagy változás volt neki, hogy a Liverpoolba ment, azok után, hogy mennyi időt töltött Németországban – az egész eddigi életét. Idő kell neki, hogy alkalmazkodni tudjon. Különleges képességei és természete van. Nagyon versenyző típus, akár bármelyik játékos, aki a Premier Leauge-ben játszik. Hálás vagyok neki, hiszen ő az egyik játékos, aki miatt most itt lehetek. Remélem, hogy nem holnap, de nagyon várom, hogy elkezdje megmutatni, mire képes, milyen képességekkel rendelkezik.”
Huijsen: Nagyon meg akarjuk szerezni a három pontot
Játékosainkat Dean Huijsen képviselte a Liverpool elleni BL-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
A mérkőzésről
“Nagyon várjuk már a meccset. Reméljük, hogy haza tudjuk vinni majd a három pontot, és ki tudjuk hozni magunkból a legtöbbet.”
Érzések
“Mentálisan nagyon jól érzem magam; nagyon örülök, hogy itt lehetek. Ez az álmom. Nagyon remélem, hogy örömöt tudunk okozni a madridistáknak.”
Militãoról
“Militão egy nagyon komplex hátvéd, a pályán kívül pedig egy nagyon jó ember. Nagyon jól kijövünk egymással. “
Az Anfieldről
“Én személy szerint már játszottam itt korábban. Ez nem fog számomra gondot okozni; ez csak egy futballpálya; és a lényeg az, hogy kik lépnek pályára. Jobban szeretek egyébként otthon, a saját edzőpályánkon edzeni, mint itt a mérkőzés előtt.”
Miért döntött úgy, hogy aláír a Real Madridhoz?
“A Real Madrid egy álom, és én mindig is itt, a számomra és szerintem mások számára is a világ legjobb klubjában akartam játszani. Jól passzolok Xabi elképzeléseibe, valamint a klub terveibe is. Nagyon boldog vagyok itt.”
Mbappé
“Az előző idényben nem voltam itt. Követtem a Real Madrid meccseit, de nem mindegyiket. Szerintem az a játékos, aki megnyerte az Aranycipőt az előző idényben, nem lehet rossz formában. Nagyszerű idénye volt, és ez a mostani is kiváló. Nagyon elégedettek vagyunk vele.”
Hátulról indítani, az egyik legjobb tulajdonsága
“Szerintem jó vagyok ebben, és ott segítem a csapatot, ahol csak tudom. Xabi Alonso is kéri tőlem, hogy csináljam többször. Örülök ennek.”
A Juventus-nál és a Románál töltött idejéről
“Olaszországba azért mentem, hogy megtanuljam, hogyan kell jól védekezni, és rengeteget tanultam ott. Hálás vagyok a Juventus-nak és a Romának. Hogy könnyen elengedtek? Ez az ő döntésük volt. Leginkább a Juventus-é, hiszen a Románál kölcsönben voltam, vásárlási opcióval. Nagyon hálás vagyok nekik a tapasztalatokért, remek időszakot töltöttem mindkét együttesben.”
Vini Jr.
“A sajtóban sok mindenről írnak, és ti nagyobb jelentőséget tulajdonítottatok olyasminek, aminek nem is kellett volna. Bocsánatot kért. Vini egy hihetetlen csapattárs, és egy nagyon jó srác. Ez semmi különös nem volt; ilyen dolgok megtörténnek a labdarúgásban.”
Orvosi jelentés: Mastantuono
A csapat orvosi jelentése az argentin támadó állapotáról.
A Real Madrid orvosi stábja a mai nap folyamán a Franco Mastantuonón elvégzett vizsgálatokat követően pubalgiával (a lágyrészek krónikus sérülése vagy gyulladása, amely a lágyéki és medencei területeken, illetve a lágyékhajlatban okozhat fájdalmakat) diagnosztizálta az agrentin támadót. A játékos gyógyulását az orvosi stáb nyomon fogja követni.
Arról, hogy az argentin játékosnak mennyit kell kihagynia, egyelőre egyetlen forrás sem számolt be.
Corberán: Önmagunkhoz képest is alulteljesítettünk
A Valencia vezetőedzője, Carlos Corberán, sajtótájékoztatót tartott csapata Bernabéuban elszenvedett, 4:0-s vereségét követően.
A mérkőzés értékelése
“Nem játszottunk jól – annak ellenére sem, hogy jól kezdtük a mérkőzést, és az első 15 percben ígéretesek voltunk. Aztán büntetőt ítéltek ellenünk, amiből nem jött ki jól a csapat, és ami mindent megváltoztatott a játék menetét illetően. Szétestünk mind támadásban, mind pedig védekezésben, aminek pedig az lett az eredménye, hogy nem a saját szintünknek és képességünknek megfelelően játszottunk. Több mint 600 szurkolónk volt a lelátón, és mindent bele kellett adnunk értük. “
Mi volt a mérkőzésterv?
“Jól kellett volna ellenük védekeznünk, hiszen ez egy olyan csapat, amelyre nehéz nyomást gyakorolni, mert a sebességük miatt nem hagyhatod a saját területedet védtelenül. Azt terveztük, hogy megpróbáljuk csökkenteni a védelem mögé kerüléseik számát, hosszabbra nyújtjuk a támadásainkat és a középpályán mélyebb blokkot tartunk. Sajnos nem tudtunk előre törni, egy lehetőséget leszámítva: Danjuma egyetlen helyzetét az első percekből. Nem tudtunk kijutni a saját térfelünkről, leszámítva persze azt a néhány pozíciós letámadást.”
Szándék a második félidős cserék mögött?
“Megpróbálni egy ötös védősorral még szorosabbá fűzni a játékot, hiszen a négyvédős rendszerben problémákat okoztak nekünk.”
A dinamika elemzése
“Az egész csapat tisztában van a felelősséggel, ami rájuk hárul – én pedig különösen tisztában vagyok a munkámmal és azzal, ami vele jár. Elemeznünk kell majd a lejátszott mérkőzést. Sajnos nem fogunk benne túl sok pozitívumot találni. A következő mérkőzésen jobban kell majd teljesítenünk. Ez a mi feladatunk és felelősségünk.”
Javi Guerra
“Ahhoz, hogy egy problémát meg tudjunk oldani a pályán, mindenkinek a lehető legjobban kell teljesítenie. A négyvédős rendszerrel való felállás azt is jelentette, hogy Javi Guerrától eltérő karakterű középpályásokra volt szükségünk. Továbbá olyan hatást vártunk el tőlük, mint amilyet a Girona ellen is elértek. Meg kellett változtatnunk a rendszert, de erre egészen az utolsó pillanatig várnunk kellett.”
A hibák
“Tudjuk, hogy milyen felelősséggel tartozunk ezért a csapatért, a mezért és a címerért. Megpróbáltuk a mai este során megvédeni a címerünket, a tőlünk telhető legnagyobb odaadással, de ez sajnos nem sikerült.”
Az eredményen túli elemzés
“A ma este folyamán önmagunkhoz képest is alulteljesítettünk; nem voltunk jók, és nem hoztuk ki magunkból az elvárt szintet. Ez a következménye annak, hogy fejben nem voltunk a mérkőzésben.”
Több mint 600 Valencia-szurkoló a Bernabéuban
“Nagyon sajnáljuk azokat a szurkolókat, akik anyagi és utazási szempontból is áldozatokat hoztak értünk. Sajnáljuk őket. Sokkal többet szeretnénk nyújtani a szurkolóknak, mint amennyit jelenleg adunk nekik.”
Csapatmorál
“Elkeseredettek és csalódottak vagyunk. Természetesen ez nem az a mérkőzés volt, mint amit előre elterveztük. Most azonban nincs más hátra, mint az, hogy vállaljuk a felelősséget, és megpróbáljunk továbbfejlődni a következő mérkőzésre.”
Előre a győzelmi sorozat folytatásáért
A habfehér alakulat célja, hogy fenntartsa győzelmi sorozatát a Bernabéuban.
A Real Madrid a mai este folyamán visszatér a Bernabéuba, hat nappal azután, hogy legyőzte a Barcelonát a Clásicón. Csapatunk a Valenciát fogadja a bajnokság 11. fordulójában, és célja további három pont megszerzése annak érdekében, hogy megszilárdítsa vezető helyét a LaLiga élén.
Xabi Alonso csapata eddig mind a hét, hazai pályán játszott mérkőzését megnyerte, és most utoljára fog hazai közönség előtt pályára lépni, mielőtt zsinórban hat idegenbeli meccsen venne részt. Ez a sorozat a Liverpoolal kezdődik az Anfielden, majd öt nappal később a Rayo ellen folytatódik Vallecasban, még a válogatott szünet előtt.
“A csapat nagyon elkötelezett abban, hogy előre haladjon, és hogy ezt a sorozatot a lehető legjobban fejezzük be” – nyilatkozta a tegnapi nap folyamán megtartott sajtótájékoztatóján Xabi Alonso. A csapatból négyen hiányoznak, hárman (Alaba, Carvajal és Rüdiger) sérülés , míg Lunin eltiltás miatt. Mbappé, aki tegnap vette át az Aranycipőt – és elképesztő formában van – szintén bevethető állapotban lesz. Sőt mi több, 13 mérkőzésen 16 gólt rúgott eddig a szezonban. (Ez 1.23 gól mérkőzésenként.)
Az ellenfél
A Valencia azután érkezik a Bernabéuba, hogy nagyarányú győzelmet aratott az UD Maracena ellen a Király-kupában, ezzel vetve véget ötmeccses nyeretlenségi sorozatának (két döntetlen és három vereség). A “denevérek” a bajnokságban ezidáig kilenc pontot szereztek: két győzelem, három döntetlen és öt vereség a mérlegük. A csapat legjobb góllövői a Real Madridban nevelkedett Hugo Duro és Arnaut Danjuma, három-három találattal.
Corberán: Kitartásra lesz szükségünk
Carlos Corberán, a Valencia vezetőedzője a mai nap folyamán megtartotta szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, a LaLiga 11. fordulóját megelőzően.
Az előző idényben egy nagyon fontos győzelmet arattak a Bernabéuban – most is erről álmodnak?
“Egy csapatnak minden alkalommal arról kell álmodnia, hogy megnyeri az éppen aktuális mérkőzését. Ez a cél. Még akkor is, ha tisztában vagyunk az ellenféllel, és az általuk elénk gördített kihívásokkal. Mi csak egy jó mérkőzést szeretnénk játszani, és egy jó eredményt elérni.”
Milyen a hozzáállás egy ilyen mérkőzéshez? Ilyenkor a motiváció, vagy inkább a félelem az erősebb?
“Úgy közelítjük meg ezt a mérkőzést is, mint bármelyik másikat: elvégeztünk egy részletes elemzést az ellenfél erősségeiről és gyengeségeiről. Arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobb teljesítményünket nyújtsuk a pályán. És ahhoz, hogy egy pozitív eredményt tudjunk elérni, a lehető legkiemelkedőbb teljesítményt kell hogy nyújtsuk mind védekezésben, mind pedig támadásban. És ez a mi legfőbb hozzáállásunk.”
Mit tesz majd azért, hogy elkerülje a Barcelona ellen történteket a Bernabéuban?
“Minden meccsre a lehető legnagyobb lelkesedéssel, és a csapatba vetett hittel készülünk. Arra fogunk figyelni, hogy egy nagyon jó mérkőzést játsszunk a védekezés szempontjából is, hiszen a Real Madrid arra kényszerít, hogy nagyon jól védekezz. De a csapatban megvan a képesség arra is, hogy jól támadjon. Kitartásra lesz szükségünk; továbbá szervezettnek és erősnek kell maradnunk a mérkőzés során, és támogatnunk kell egymást. Ez pedig nem csökkentheti a képességünket arra vonatkozóan, hogy megpróbáljuk irányítani a játékot és védekezésre kényszeríteni a Madridot.”
Mentális felkészülés
“Arra fogunk koncentrálni, hogy a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtsuk; hiszen az eredmények leginkább a hozzáállástól, és a mérkőzés során nyújtott teljesítménytől függenek. Egy mérkőzésre való felkészülésnek azonban egyszerre kell taktikainak és mentálisnak is lennie, felkészítve magunkat arra, hogy jól tudjunk teljesíteni minden téren.”
Milyen Valencia várható a Bernabéuban?
“Egy olyan csapat, amely képes jó pillanatokat és helyzeteket kialakítani, és képes védekezésben és támadásban egyaránt kiválóan teljesíteni. És amelyik mentálisan nagyon erős, még akkor is, amikor az ellenfél nyomás alá helyezi őket. Ez lesz a kulcs ahhoz, hogy olyan mérkőzést játsszunk, amilyet előre elterveztünk.”
A Villarreal elleni első félidő a kiindulópont erre a mérkőzésre?
“Az egy nagyon jó félidő volt. Való igaz, hogy nem ugyanaz a két ellenfél, és hogy nem ugyanabban a stílusban játszanak. Abból a félidőből a csapat mentalitását és küzdőszellemét hozom magammal erre a mérkőzésre.”
Meg fog változni a rendszer?
“Egyetlen fix rendszer sem garantálja az eredményeket. Ha a valóságban ez így menne, akkor nagyon könnyű lenne megnyerni a meccseket. Hiszek azonban a csapat elkötelezettségében, és abban, hogy ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy megmutassuk, mire is vagyunk képesek.”
Hiányzók
“Ugyanazok a játékosok fognak most is rendelkezésre állni, akik a Villarreal ellen is bevethetők voltak.”
Vélemény a CTA döntéséről és a Villarreal elleni büntetőről
“A CTA (a Jatékvezetői Bizottság) nyilatkozata teljes mértékben összhangban van azzal, amit a Mestallában láttunk a 40. percben, azzal a bizonyos büntető-incidenssel kapcsolatban. Örülünk neki, hogy nekünk lett igazunk – hogy elsőre sem volt büntető. De ahogyan a sajtótájékoztatón is elmondtuk: nem kellett volna azt szituációt tizenegyesnek megítélni a VAR vizsgálatot követően sem. Ez fáj is nekünk, mert nagyban befolyásolta a játék menetét és dinamikáját. Egy ilyen helyzet belehajszol abba, hogy kapkodj, és hogy inkább a szíveddel játssz, mintsem a fejeddel és az eszeddel. És tulajdonképpen ez volt, ami a Villarrealnak lehetőséget adott, arra, hogy még egy találatot tudjon szerezni ellenünk.”
Változás az előző szezonhoz képest
“A labdarúgásban az eredmények a legfontosabbak, és azok nagyban befolyásolják az érzelmeket, és azt, hogy mit hogyan lehet elemezni. Én azonban arra koncentrálok, hogy miként tudunk jó eredményeket elérni. Lehet, hogy a Villarreal ellen tudott egy jó félidőt játszani a Valencia, de ez nem lehet elegendő számunkra. Ezt szem előtt tartva a teljesítményünk elemzésére kell összpontosítanunk, ahelyett, hogy csak felszínesen, az eredményeket vegyük figyelembe. Attól még, hogy sikerül pozitív eredményeket elérnünk, nem hanyagolhatjuk el azokat a területeket, ahol még fejlődnünk kell – de ugyanez igaz a negatív eredményekre is, csak éppen fordítva. Végső soron nagyon vékony a határvonal a pozitív és negatív eredmények között, de a hatásaik és következményeik viszont nagyon mások.”
Megértené, ha klub megfontolná az edzőváltást?
“Egy Valencia edzőnek nem kellene és nem szabadna azon gondolkoznia, hogy mi történhet a következő hetekben. Én annyira elkötelezett vagyok a csapat iránt, hogy erre a találkozóra is a lehető legjobban és legalaposabban készültem fel, és mindent bele fogok adni. “
Mi lesz a mérkőzés kulcsa?
“A mostani nem volt egy tipikus hét; most először lesz mindenki bevethető állapotban. Elemeztük az ellenfelet. Teljes meggyőződéssel és hittel megyünk előre; hittel, hogy képes lesz a csapat egy jó mérkőzést játszani.”
Játkvezetés a Bernabéuban – aggódik miatta?
“Nekünk csak és kizárólag arra kell összpontosítanunk, amit mi magunk tudunk befolyásolni. Arra, hogy folyamatosan csapatként támogassuk egymást, és hogy fejben is erősek legyünk, amikor a Real Madrid fölényben van a meccs során. De a versenyképességünket is fenn kell tudnunk tartani, és egy nagyon jó mérkőzést kell játszanunk. Feltétel nélkül bízom a játékvezetőkben, de sajnos az a helyzet, hogy a ma rendelkezésre álló technika – amelynek célja a játékvezetők tökéletesítése és segítése lenne – olyan hibákat is tud véteni, amelyet egy ember nem követ el.”
A Real Madridról
“Hasonló alapokon állnak, mint korábban, de azért akadnak különbségek – főleg a tavalyi Madridhoz képest. A mostani csapat leginkább támadásokkal, valamint labdabirtoklással próbálja meg leuralni az ellenfelet. Nehezebb ellenük kontratámadásokat kiépíteni, ez szintén egy különbség. Továbbá a bal oldalon függőleges a játékuk, míg a jobb oldalon többet váltogatnak. A lényeg az, hogy többet és jobban kell ellenünk védekezni, és az, hogy az ellentámadások kiépítése is sokkal nehezebb, ugyanis gondoskodnak arról, hogy a labda elvesztése lőtt jól alaposan lefárasszanak.”
Vini Jr.
“A tavalyi év során itthon, a Mestellában Foulquier játszott jobb hátvédként, a Bernabéuban pedig Aarons vagy Mosquera. A holnapi meccsen pedig Thierry fogja átvenni a szerepet ezen a poszton. Ez nem egy olyan meccs, ahol csak egy játékosra kell koncentrálni. A Real Madrid nem is engedi, hogy ez így legyen. Jól fog menni a védekezés, ha mentálisan erősek tudunk maradni.”
Mbappéról
“Ha már kitalálták volna, hogy hogyan lehet megállítani, akkor már régen megtették volna. Tudjuk, hogy milyen szinten van nem csak ő, hanem az egész csapat is. Ez a mérkőzés elvárja tőlünk, hogy egy csapatként játszunk, mindenek felett álló versenyszellemmel.”
A Valencia elleni keret
Xabi Alonso a következő keretet nevezte a Valencia elleni mérkőzésre, a LaLiga 11. fordulójára.
A keret
Kapusok: Courtois, Fran González és Sergio Mestre.
Védők: Militão, Trent, Asencio, Á. Carreras, Fran García, F. Mendy és Huijsen
Középpályások: Bellingham, Camavinga, Valverde, Tchouaméni, Arda Güler és D. Ceballos.
Támadók: Vini Jr., Endrick, Mbappé, Rodrygo, Gonzalo, Brahim és Mastantuono.
Kimaradt: Dani Carvajal, Rüdiger és David Alaba sérülés miatt.
Real Madrid – Valencia
Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu)
Spanyol bajnokság 11. forduló
Időpont: 2025. 11. 01. (szombat), 21:00
TV: Spíler2
Orvosi jelentés: Carvajal
A klub hivatalos tájékoztatása a csapatkapitány állapotáról.
A mai nap folyamán a Real Madrid orvosi stábja a Dani Carvajalon elvégzett vizsgálatokat követően lazult testet (a csont vagy porc sérülése vagy degenerációja, melynek során egy darab csont vagy porc szakad le és lebeg a közös térben) diagnosztizált a játékos jobb térdének ízületében. Carvajal atroszkópos beavatkozáson fog átesni.
Nem hivatalos információk szerint Dani Carvajalra akár 2-3 hónapos kihagyás is várhat.