Prince
A Fegyelmi Bizottság…
A Fegyelmi Bizottság ma délelõtt dönt Cristiano Ronaldo eltiltásáról. Tegnap még minden jel arra mutatott, hogy két mérkõzést – a Real Sociedad és a Sevilla ellenit – kell kihagynia.
A Real Madrid mai ed…
A Real Madrid mai edzésén Isco és Lucas Silva mellett Benzema is a csapattársakkal dolgozott. A két hiányzó továbbra is Pepe és Modric.
A Real Madrid kapitá…
A Real Madrid kapitányai elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy Jesús Olmo, a klub orvosi szolgálatának vezetõje és az egyik igazgatótanácsi tag jó barátja eltávolította a klubtól az egyik fizikoterapeutát. Pedro Chueca több mint 30 évet töltött a klubnál és mindig jól kezelte a játékosokat. Amikor Olmo azt mondta Ramosnak, hogy biztosan ki kell hagynia a Klubvilágbajnokságot, Chueca biztosította a játékost arról, hogy a segítségével felépülhet addig.
Real Madrid hivatalo…
Real Madrid hivatalos közleményben cáfolta, hogy szabálytalanságot követtek volna el a fiatalkorúak igazolásakor. Az 50 vizsgált játékosból 10 spanyol, 6 nagykorú, 2 a szabályváltozás elõtt érkezett, 23 pedig spanyol klubtól érkezett, így rájuk nem vonatkoznak az elõírások. 2 a FIFA elõzetes engedélyével érkezett, 2 éppen a szabályok nem teljesítése miatt nem kapott szerzõdést, 1 ügye éppen elõzetes véleményezésre a Sportdöntõbíróságon van. A fennmaradó 4 – a vizsgálat szempontjából releváns – esetben a klub megfelelõen járt el.
A Real Madridhoz köz…
A Real Madridhoz közeli információk szerint közel 60 fiatalkorú játékos adatait kérte be a FIFA, és csak két esetben kértek be további dokumentumokat. Fernando Macías próbajátékra érkezett, egy mérkõzésen játszott, és végül a klub nem szerzõdtette a tartózkodási engedélye körüli zavaros helyzet miatt. Manuel Godoy a szerzõdtetése elõtt nem játszott, így a családja magán okokból kifolyólag igényelt tartózkodási engedélyt. Ennek ellenére a klub felfüggesztette a játékos szerzõdését, és jelenleg a Nemzetközi Sportdöntõbíróság állásfoglalására várnak. Amennyiben a szervezet elfogadja a döntést, úgy legális a szerzõdtetése, amennyiben nem, úgy nem történt illegális szerzõdtetés.
A Daily Express szer…
A Daily Express szerint a Real Madrid érdeklõdik David Luiz iránt, aki Pepe távozása esetén érkezhetne.
Spanyol hírek szerin…
Spanyol hírek szerint a Real Madrid érdeklõdik Devis Eipassy iránt. A 21 éves francia kapus a harmadosztályú Guijuelo játékosa, a klubja 150 ezer eurót kér érte.
A Real Madrid mai ed…
A Real Madrid mai edzésén Lucas Silva és Isco jelenléte, illetve Benzema hiánya érdemel említést.
Emilio Butragueño: “…
Emilio Butragueño: “Teljes együttmûködésben vagyunk a FIFA-val az ügyben. Mindenben segítjük õket, amit kérnek. Teljesen nyugodtak vagyunk a Real Madridot illetõen.”
A FIFA szóvivõje sze…
A FIFA szóvivõje szerint a szervezet „információkat és dokumentumokat gyűjt be a fiatalkorúak átigazolásával kapcsolatosan, de ez idáig nem indított formális fegyelmi eljárást”.