Hermoso, a kötelező vétel
Az első és legfontosabb: minőség
A Real Madrid valami folytán mindig is egy olyan klub volt, amelynek hívei körében látványosság és elegancia nélkül nem feltétlenül elég az eredmény – és fordítva: mit sem ér a szépség, a szórakozás, ha nem ül közben a csapat a világ trónján.
Ennek megfelelően az ideális Real Madrid kezdőcsapatát nem alkothatják szürke játékosok. A Real Madridhoz méltó szinten nemhogy a támadóknak: még a középső védőknek is rendelkezniük kell valamiféle extra jellemvonással, amely különleges karakterré emeli őket, mint például az utolsó pillanatokban számtalanszor megmentőként érkező Ramos, vagy a 25 éves korára minden létező trófeát begyűjtő Varane, aki nem mellesleg a világ egyik leggyorsabb középső védője.
Mario Hermoso sem a jellegtelenségéről híres. Az idei szezonban hirtelen berobbant játékos pozícióját tekintve szintén a védelem tengelyét hivatott erősíteni, azonban olyan erények birtokosa, melyek sokkal többé teszik egy egyszerű jó védőnél.
Átlag fölötti technikai képzettsége lehetővé teszi számára, hogy az ellenfél nyomását ne a legegyszerűbb módon kezelje – ha a helyzet megengedi, azonnali felszabadítás helyett a labda átvételére vagy egy közeli társ megjátszására törekszik, téve mindezt elhanyagolható hibaszázalékkal. Hasznos és elegáns megoldásaihoz megingathatatlannak tűnő magabiztosság párosul. Nagyszerű bal lába lévén, a megfelelő szögből általában ő vállalkozik az ellenfél kapujára veszélyes szabadrúgások elvégzésére.
Nem csupán a védelem vezére: minden támadásépítés is vele indul, miután Diego López kapus a kirúgások alkalmával általában őt hozza játékba egy rövid passzal (hacsak az ellenfél támadói ezt meg nem akadályozzák). Ragyogó felpasszai a középpályások irányába menetrendszerűek, és gyakran szánja el magát tért ölelő hosszú indításokra – főleg a szélek felé –, melyek az esetek többségében hajszálpontosak, és olykor azonnali veszélyt hordoznak magukban.
Szintén Hermoso specialitásai közé tartozik a villámcsapásszerű megelőző szerelés, melyet – fejlett ütemérzékének, intuíciós képességének hála – mérkőzésenként többször is bemutat, kifejezetten komplikált és veszélyes játékhelyzetekben is. Játékára összességében is jellemzőek az előrelátáson alapuló cselekvések: sikeres közbelépései számos esetben annak köszönhetőek, hogy jóval előre precízen számítja ki az eshetőségeket, és a legjobbkor lép elő a veszély elhárítására. Aki a labdát birtokolva közel kerül hozzá, azt jó eséllyel szereli.
Mindenképp említést érdemel továbbá kiemelkedő futósebessége, amivel ugyancsak megfelel a Real Madrid jelenlegi védőmodelljének.
Kor és potenciál
23 évesen egy középső védőnek kis túlzással még el sem indult a karrierje, Hermoso viszont már ilyen fiatalon berobbant a liga legnagyobb érdeklődést keltő játékosai közé. Komoly első osztályú meccsrutinnal még nem rendelkezik ugyan (37 LaLiga-mérkőzést tudhat maga mögött, mindet az Espanyol színeiben), kiforrott, magabiztosságtól szilárd játéka azonban ennek nem sok jelét mutatja. Mostanáig kirajzolódó egyetlen számottevő gyengesége, hogy alkalmanként rosszul méri fel az ellenfél által keltett kibontakozó veszély "becsapódási pontját", és miközben még a labdán a szeme, hajlamos figyelmen kívül hagyni a támadók folyamatban lévő mozgását, irányváltásait; mindez főképp hosszú labdák, nagy ívű beadások alkalmával érzékelhető nála. Ha a jövőben – netán Santiago Solari segítségével – ezen is képes lesz javítani, valóban minden adott lesz számára ahhoz, hogy egy napon Sergio Ramos örökébe léphessen.
Kedvező ár
Az Espanyol jelen pillanatban 40 millió euró körüli összegre taksálja Hermosót, Pérez és a Real Madrid azonban kiváltságos helyzetben tudhatja magát, miután a felek 7 és fél millió eurós visszavásárlási opcióban állapodtak meg a játékos Barcelonába igazolásakor. Ehhez túl sok mindent nem is kell hozzáfűzni: ajándék!
Játékerő
Sokat mondó adat, hogy az Espanyol az idei szezonban első öt hazai meccsén mindössze egy gólt kapott, és 13 forduló után – várakozáson felül – a tabella 5. helyén áll. Sikerességük kulcsa a stabilitás, amiből Hermoso oroszlánrészt vállal, vezetésével a barcelonai kék-fehérek a liga egyik legjobban védekező csapata, csak három együttes kapott náluk kevesebb gólt.
"A mi kutyánk kölyke"
Mario Hermoso egy madridi születésű fiatalember, aki már 10 éves korában csatlakozott a Real Madrid utánpótlásához. Végigjárta a korosztályos csapatokat, mígnem 2015 nyarán, 20 évesen kölcsönbe került a Valladolidhoz a másodosztályba, ahol többnyire balhátvédként szerepelt, de az együttes alapemberének számított. Ezt követte egy szezon a Castillában – szintén alapemberként, immáron a saját posztján – majd 2017 júliusában lecsapott rá az Espanyol, akik csak nevelési díjat voltak kötelesek fizetni érte. A Real Madrid saját nevelésű játékosa rövid kitérő után, ám annál erősebben térhet vissza anyaklubjához.
Vallejo
Az ifjú göndör hajú védő 17 hónapja tartó madridi karrierjéből összeadva nagyjából négy és fél hónapot töltött sérülten, így hát nem meglepő, hogy előrelépése nem halad a várt ütemben. Nem úgy néz ki, hogy ő lesz az, aki a keret negyedik számú középső védőjeként egyre kiemeltebb státuszt harcol ki magának, majd Ramos és Varane valódi vetélytársává, idővel pedig az egyikük utódjává lép elő. Könnyen lehet, hogy ez a szerep Mario Hermosóra vár.
Villámfejlődés
Alapembernek még a tavalyi szezonban sem mondhatta magát, idén viszont már megkérdőjelezhetetlenül kulcsembere az Espanyolnak, ahol egy szempillantás alatt a liga egyik legjobbjává nőtte ki magát, így az utolsó előtti lépésen is túl készen áll a következő lépcsőfok megtételére, a belépésre a Real Madrid első csapatának kapuján.
A Real Madrid orvosi…
A Real Madrid orvosi stábja ma reggel megerősítette, hogy a klub középpályása, Dani Ceballos „kis mértékű nyaksérülést” szenvedett a péntek esti Spanyolország–Olaszország U21-es barátságos mérkőzésen, miután egy fejpárbaj során a levegőben ütközött az olaszok játékosával. Ceballost azonnal kórházba szállították, ahol szédülésről, rosszullétről panaszkodott. A játékos a következő 48 órában megfigyelés alatt lesz, pontos diagnózis ez után várható.
Az igazi Real Madrid még a kispadon ül!
Különös egy estét hozott össze a két csapat tegnapelőtt La Coruñában, ugyanis a fővárosi vendégek egy egész sereg, tisztábbnál tisztább gólhelyzetet puskáztak el, ráadásul két teljesen szabályos, les címén mégis elvett találat miatt is bosszankodhattunk, a gólok száma viszont végül még ennek ellenére is tükrözi a Real Madrid kiemelkedő teljesítményét, köszönhetően annak is, hogy mind az első félidőben védő Lux, mind a második félidőre csereként beküldött Tytoń kapott olyan gólt, amiben részben ludasnak mondható.
Az így kialakult 2-6-os diadal a legenyhébb kifejezéssel élve is megérdemelt – no de miféle játék kell egy ilyen lehengerlő sikerhez annak a csapatnak az otthonában, amelyik ugyanott legyőzte a Barcelonát nemrég, és amely ellen a bronzvárományos Atléticónak sem volt sok esélye? Ezt a kérdést a Real Madrid „második soránál” senki sem tudta volna jobban megválaszolni.
Az idény korábbi szakaszaiban már fény derült rá, hogy Zidane bátran megbízhat a keret minden egyes tagjában, mivel a sok sérülés miatt mindenki eleget játszott eddig ahhoz, hogy remek formában és kellő meccsrutinnal várja a lehetőséget.
A Riazorban nem lépett pályára Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Luka Modrić, Toni Kroos, Dani Carvajal és Keylor Navas, a sérüléséssel bajlódó Pepe és Gareth Bale, valamint az eltiltott Sergio Ramos, Casemiro pedig csak csereként jutott lehetőséghez, így az alapcsapatból egyes-egyedül Marcelo futott ki a gyepre a szerdai kezdőtizenegy tagjaként. A védelem előtt Kovačić kapott szerepet, előtte James és Isco felelt a támadások megkomponálásáért, a támadóhármast pedig alapesetben balról Asensio, jobbról Lucas, legelöl pedig Morata alkotta. Már a játék első másodperceiben világossá vált, hogy a habfehérek minden egyes játékszituációt mindent vagy semmit alapon fognak kezelni, és minden párharcba teljes erőbedobással fognak belemenni, a cél pedig az ellenfél megsemmisítése a létező legtöbb góllal és a leggyorsabban.
A vasárnapi Clásicót nézve, 15-20 perc elteltével egyre inkább az volt az érzésem, hogy ezt a Barcelonát, ezt a védelmet egy friss, éhes, éles és igazán lendületes támadósor széjjelcincálná (mint tette azt saját stadionjában a PSG és a Juventus is). A madridi gólok azonban valahogy nem akartak jönni. Volt hely, terület játszani, és akkor jutott el a csapat a katalán kapu közelébe, amikor csak akart. De mintha a játékosok nem éltek volna ezzel, és a végjátékban rendre méregfog nélküli kígyónak bizonyultak volna. Láss csodát, a Deportivo ellen minden, de minden megvolt és működött, ami a hétvégi játékból hiányzott: azt nem tudom, a Barcelona ellen hányszor sikerült egy az egyben megvernie valamelyik madridinak egy katalánt, valószínűleg nem sokszor, és egyáltalán, de egyáltalán nem a Barça-védelem remeklése miatt, de hogy tegnap minden pályán lévőben volt bátorság, volt rátermettség, volt lendület ehhez, azt már csak az is bizonyítja, hogy a Real Madrid 10 ziccert dolgozott ki a galíciaiak ellen, a végeredmény pedig jobb helyzetkihasználással jóval tekintélyesebb is lehetett volna.
A szemre is izgalmasan, tetszetősen, elbűvölően játszó Kovačić-James-Isco-Asensio-féle Real Madrid minden eddiginél jobban elgondolkodtatta a klubhoz kötődő összes embert – szurkolót, vezetőt – azzal kapcsolatban, hogy igazából vajon melyik lehet a legjobb összetételű tizenegy ebből a keretből.
Felszabadultság, improvizáció, lendület, egyetértés és szenvedély? Vedd ki a csapatból Ronaldót és Benzemát, és próbáld ki, mi történik!
Na, nem, túlozni persze nem kell, még ha otthon, a fotelben ülve könnyen el is kapja az embert a hév. Szó, mi szó: Asensio még át sem vette a labdát, már képes 2-3 embert állva hagyni, ami ha Ronaldónak csak kétszer sikerül vasárnap, a közelben nem lett volna semmiféle vereség, sőt az is tulajdonképpen bizonyított tény, hogy Ronaldo és Benzema összesen alig produkál komolyabb futóteljesítmémyt egy meccsen, mint a tegnapelőtt közel 13 km-t robotoló Lucas Vázquez egymaga; ettől függetlenül képtelenség (és őrültség) április közepén hasraütésszerűen kifüggeszteni a falra a jövőt, és többet nem számításba venni a kész alapelemeket. Teljesen egyértelmű, hogy a nyár és a következő szezon nagy feladata a támadószekció frissítése lesz, mind szerkezetileg, mind összetételét tekintve, de ennek az építkezésnek, kicserélődésnek egy hosszabb, higgadtan irányított és felügyelt folyamatként kell végbemennie.
Sok elemző és találgató cikk született az elmúlt időben, amelyek a komoly változásokon átesett Ronaldo legkedvezőbb pozíciójáról elmélkedtek. Kár tagadni, hogy a portugál már kevés a szélre, a gyorsasága – teljesen természetes módon – alaposan megkopott, cseleivel sokat erőlködik, rögtönzőkészsége mintha már nem is volna, középcsatárként viszont eddig szemmel láthatóan nem kívánt szerepelni, legalábbis amikor ez a poszt jutott neki, egészen egyszerűen sosem az ott megkövetelt mozgásokat végezte, nem hajlandó háttal játszani a kapunak, visszább lépni, fellőtt labdákat elkérni, és ilyenkor idegesítően sokszor fut lesre is. A gólok márpedig még mindig hármasával jönnek, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. A közeljövőnek még rengeteg kérdése fog azon állni vagy bukni, hogy Zidane-nak sikerül-e „dűlőre jutnia” Cristianóval ez ügyben, és kitalálnia, hogyan lehetne a négyszeres aranylabdás élő legenda újra hasznos a támadójáték minden elemében.
A keret mélysége, potenciálja betömi a botlások okozta hézagokat, idén pedig meghozza a várva várt duplázást.
Az elmúlt 20 év 5 Bajnokok Ligája-győzelme között nem volt olyan, amely karöltve járt volna a bajnoki arannyal, a legutóbbi szezon pedig, amely során egyszerre tudott a csapat ligát és BL-t is nyerni, az 1957/58-as idény volt. Az 1998-as BL-siker évadjában egy 4. helyezést sikerült felmutatni a bajnokságban, 2000-ben 5., 2002-ben 3., 2014-ben szintén 3., 2016-ban pedig ezüstérmes lett az együttes. Ráadásul kifejezetten jellemző ilyenkor a hazai porondon a szezonvégi fokozott összeomlás.
Most az élről várhatjuk a hajrát, amely 5 bajnoki mérkőzést és remélhetőleg 3 BL-találkozót foglal magában. Közel sem mindegy, hogy 11-12 vagy 21-22 minden áron bizonyítani akaró játékos koncentrációja oszlik meg a két sorozaton, márpedig most abban a soha nem látott kényelmes helyzetben van a csapat, hogy teljes nyugodtsággal bízható bármelyik hátralevő bajnoki bármelyik összetételű kezdő tizenegyre. Egyelőre azt mondhatjuk el, annyi biztos: a végjátékban Asensióra, Iscóra, Lucasra, Jamesre és Kovačićra legalább akkora szerep fog hárulni, mint Cristianóra, Benzemára, Bale-re vagy éppen Casemiróra.
Merre vagy már, Gareth Bale?
A kivételes felépítésű és izomzatú walesi szélső 2013 nyarán került a Real Madrid kötelékébe, miután – a galaktikus típusú igazolások esetében megszokott stratégiát alkalmazva – a vezetőség az átigazolási időszak legutolsó napjáig igyekezett fokozódó érdektelenséget mutatni a Tottenham felé, s ezzel lejebb faragni a vételárból, ami végül így is világrekordnyira rúgott. Július 13-án, Illarramendi bemutatásán a Bernabéuban megjelent tömeg még követelőleg skandálta Bale nevét – tartva attól, hogy a nyár slágerembere mégsem kerül a csapathoz, azokra a napokra ugyanis látszólag jelentősen lecsökkent a transzfer esélye. A játékos 51 nappal később aláírta szerződését a királyiakkal.
Florentino Pérez – valószínűleg – 85 millió fontot (akkor 101 millió euró) csengetett ki érte részletekben, és nem titkoltan azzal a szándékkal hozta a klubhoz, hogy egy napon ő lépjen Cristiano Ronaldo örökébe, és hamarosan ő legyen a Real Madrid első számú játékosa, húzóembere. Bale már azelőtt is pontosan azokkal a mozdulatokkal végezte a szabadrúgásait – méghozzá minimum hasonló hatékonysággal –, mint Ronaldo, és a hajstílusa, majd egyre inkább a játékstílusa is a portugáléra hajazott. Aki nem akarta, az is az új Ronaldót látta az akkor 24 éves walesiben.
Jelen cikkben igyekszem csokorba gyűjteni néhány okát annak, miért látszik az előzetes tervekhez képest egyre inkább vakvágányra futni Bale legendásnak remélt madridi pályafutása.
Eltúlzott izomnövelés
Madridban egyébként is megszokott, hogy a játékosokkal rögvest érkezésüktől fogva több kiló izmot építtetnek magukra, az ő esetében viszont ez is kiemelt figyelmet kapott: alig egy évvel az érkezése után több spanyol lap is friss képeket hozott le az edzés közben lencsevégre kapott Bale-ről, melyek nagyszerűen megmutatták a játékos brutális kinézetű vádliját, combizmait, hasizmát. Akkor már egy kész terminátor futkosott Valdebebas gyepén. Némelyek számára minden egyes tavaszi, nyári edzés egy verseny volt egyben Ronaldo és Bale között, melyikük izomzata megdöbbentőbb.
Korábban – jellemzően Pérez elnökségei idején – nem egyszer fordult elő, hogy robbanékony, technikás labdarúgók a kelleténél minden bizonnyal több izmot pakoltak magukra, aminek a következtében lassacskán vesztettek a dinamikájukból, mozgásuk szemmel láthatóan nehézkesebb lett. Így járt annak idején többek között Robinho és Özil is. (Megjegyzem, minderre megerősítő bizonyítékkal nem tudok szolgálni, az előző információk saját megfigyelésemen alapulnak.)
Nem kérdés, hogy ennek Bale is áldozatául esett, ami nem mellesleg az egyik magyarázata lehet a sérüléseinek is. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy gyerekkorában állítólag éppen fizikailag volt csak elmaradva csúcsképességei mögött, a vádlija pedig feltűnően kicsi volt. A hirtelen magára épített izomtömeg – elég a labdával való mozgását, cseleit figyelni – egyértelműen nyomot hagyott a játékában, futása, mozgása, irányváltásai jó ideje lomhábbnak tűnnek, ami pedig a legeslegaggasztóbb: legnagyobb fegyverét tulajdonképpen mintha elvesztette volna, legalábbis nem emlékszem, mikor adott le legutóbb egy egészséges, jól eltalált lövést, esetleg a szabadrúgásaikor, mozgó labdából viszont talán másfél éve a Betis ellen… Már a 2014-es BL-döntőn is láthattunk tőle olyat, hogy egy jól irányzott helyezett lövés helyett teljes erőből elrúgott a labda fölött ziccerben. Legtöbbször hasonlót produkál a távoli próbálkozásai esetében is, amikor a labda általában borzasztóan lecsúszik a lábáról, és vagy jócskán célt téveszt, vagy érdekes röppályát leírva probléma nélkül landol a kapus kezei között. A játéka immár nélkülözi a finom megoldásokat, az eleganciát.
Sérülések
Ha mindez nem lenne elég, ott van a rengeteg sérülés. A tegnapi vizsgálatok után kiderült, újabb három hetet kényszerül kihagyni a vádlija miatt. Amióta Real Madrid-játékosnak vallhatja magát, nem kevesebb, mint 17 alkalommal szenvedett sérülést, a legtöbbször éppen vádliproblémái akadtak – kétszer a jobb, hatszor pedig a bal, azaz a lövő vádlijában. Szerződtetésekor eleve sérülten érkezett, és olyan hírek láttak napvilágot, hogy porckorongsérve van, ami persze a teljes pályafutására igen veszélyes hatással lehet. A Marca azt is állította, Pérez ennek a tudatában igazolta le. Később az elnök és a játékos is egyértelműen cáfolta ezeket a feltételezéseket. Mindenesetre tény, hogy 14 és 16 éves között folyamatos hátfájdalmakkal küszködött, aminek következtében már akkoriban is sok meccset mulasztott.
A kép Bale 12 olyan sérülését és azok helyét mutatja, amelyek miatt legalább egy mérkőzést kihagyott. Mindez eleddig összesen 44 elszalasztott meccset és 257 napnyi lábadozást jelent, azaz nagyjából annyit, mint egy teljes szezon – úgy, hogy a játékos a negyedik idényét játssza a fővárosiaknál.
2011 májusában, még a Tottenham színeiben egy Basel elleni EL-találkozón bokaszalag-szakadást szenvedett David Degen belépője nyomán, azóta a bokájával is gyakran jelentkeznek gondok: később három újabb alkalommal járta meg emiatt a betegszobát, legutóbb ismét műtétre is szorult, amikor tavaly novemberben a Sporting ellen újfent a szalagjai sínylették meg; három hónapig nem láthattuk őt pályára lépni. Egy másik különösen aggasztó terület a combizma, amely csak madridi karrierje során négy alkalommal küldte őt rövidebb-hosszabb kényszerpihenőre.
Formaingadozás
Olyan formát és produkciót kétszer kezdett el tartósan mutatni, mint amiért világrekord összegért cserébe szerződtette őt a klub, és a fizetéseket, valamint az elvárásokat és a bizalmat tekintve kétségtelenül a csapat második számú játékosává tette: először 2014 nyarán gondolhattuk úgy igazán, hogy ebből mégiscsak lesz valami, amikor az az évi világbajnokság fáradalmait még emésztgető Cristiano Ronaldo hiányában az előszezon mérkőzésein végre a walesi villám lépett elő vezérnek, és lehengerlő energiával, káprázatos távoli bombákkal, valamint addig nem látott folytonos aktivitással játszva igazán reményteli hangulatot keltett bennünk. A szezont ennek megfelelően kezdte, ám ez a lendület csupán október közepéig tartott, amikor épp a combizma sérült meg. Két hetet hagyott ki, de visszatérése után már közel sem mutatta ugyanazt az elsöprő teljesítményt.
A másik időszak, amikor azt a játékost láthattuk benne, akire az érkezése óta vártunk, az az egy évvel ezelőtti szezonhajrá volt. Ekkor gólpasszt adott Ronaldónak a Camp Nou-ban, aki győztes gólt szerzett a 2-1-re megnyert Clásicón, a legemlékezetesebb meccseit pedig a Manchester City elleni BL-elődöntő alkalmával játszotta, amikor az angliai odavágón magasan kiemelkedett: tarthatatlan volt, nála volt a legtöbbet a labda, kizárólag szabálytalanság árán lehetett megállítani; látványos és hatékony átvételeivel, megindulásaival folyamatos sakkban tartotta a hazaiak védelmét, a madridi visszavágón pedig döntőbe jutást érő gólt ragasztott igen nehéz szögből Joe Hart kapujába. Mondanom sem kell, a következő – tehát a jelenlegi – idényt sérüléssel indította (szeptember közepén csípőfájdalmai tették a partvonalon túlra), és ugyan ha játszott, a semmiből mindig megvillant, amikor kellett (egyre gyakrabban fejjel), idén azonban már több meccset kellett kihagynia, mint amennyin játékra kész állapotban volt: 24 lejátszott mérkőzéssel szemben 27 összecsapást csak a tévéből nézhetett végig.
Szerepkör
A közhiedemmel ellentétben egyáltalán nem balhátvédként kezdte a pályafutását, ebben a pozícióban csak a Southampton felnőttcsapatában kezdték játszatni – nevezetesen George Burley –, amikor felkerült az utánpótlásból, de általában még így is ő diktálta a tempót. Gyerekkori barátai, csapattársai, egykori tanárai többen is úgy nyilatkoztak róla, hogy akár tesi órán, akár a klubjaiban, ha valaki, akkor ő volt csak igazán a született támadó. Mindig is a góllövés volt az elsődleges célja. Nem is váratott magára sokáig, hogy felemelkedésének helyszínén, a Tottenhamben is egyre feljebb kerüljön a pályán (Harry Redknappnek köszönhetően), mígnem André Villas-Boastól már a "9 és feles" pozíciót is kiérdemelte – szabadon, kedvére játszhatott és mozoghatott egy előre tolt ék mögött.
Madridban Ancelotti kivétel nélkül a jobbszélen számolt vele egy 4-3-3-as felállásban, ahol a támadótrió tagjai szabadon játszhattak, helyüket pedig gyakran cserélgették. Támadásépítéskor hármójuk közül alapesetben Benzema helyezkedett a leghátrébb, középen, így – ha jó napja volt – ő mozgatta a szálakat a támadóharmadban. A 2015/16-os idényre viszont Rafa Benítez némileg átszervezte ezt a rendszert, és Bale-t ugyanabban a szerepkörben játszatta, mint amelyikben annak idején a Spursben a leghatékonyabb volt, vagyis a csatár, pontosabban ebben az esetben a csatárok mögött – így középen, az előrébb tolt Benzema és Ronaldo mögött kapott helyet. Ez eleinte nagyszerűen is állt neki, a bajnoki nyitányon duplázott a Betis ellen, ám lassan fény derült rá, hogy a középpályát és a befejező szekciót összekötő egyedüli kapocsként nem feltétlenül elég kreatív és élesszemű; egyértelmű volt, hogy a támadások ilyen jellegű szervezése nem az ő asztala (ebben Benzema jobb), osztogatás helyett közelebb kell játszania a kapuhoz.
Zidane-nál vissza is tért minden az Ancelotti idején megszokott kerékvágásba, de azt mégsem állíthatjuk biztosan, hogy Bale-nek a jobbszél volna a létező legmegfelelőbb pozíció. Ha minden így folytatódik, Benzema ideje lejáróban lehet a Real Madridnál (a francia egyre több hasztalanul eltöltött játékpercet mutat be, kiváltképp az igazán fontos meccseken), tekintve azt is, hogy Bale és természetesen Ronaldo eladása is sokkal valószínűtlenebb, mint az övé. Márpedig a nyáron valaminek változnia kell, ez a három ember ugyanis – egy lefelé ívelő, egyre nehézkesebben és kevesebbet mozgó, ám még mindig kevésbé gólerős Ronaldo; egy állandóan sérült Bale; valamint egy egyre észrevehetetlenebb Benzema – nem maradhat kirobbanthatatlanul együtt, ha továbbra is a világ teteje a cél. Ha a trióból valaki a kispadra fog ülni, netán távozni fog, az csakis Benzema lehet. Amennyiben ez megtörténne, Isco lehet a megoldás, aki képes lehet szabadon varázsolni két gólgép, a kapu előtt játszó Cristiano Ronaldo és Gareth Bale mögött.
Tehet-e róla Cristiano?
A portugál gólgép az utóbbi hetekben akár gondtalanul is sütkérezhetett a rivaldafényben – nagy fölénnyel begyűjtötte pályafutása negyedik Aranylabdáját, valamint a FIFA Év játékosa díjat, legfőképp annak köszönhetően, hogy az előző idény végén Bajnokok Ligáját, majd Európa-bajnokságot nyert klubjával és válogatottjával, miközben a királyiak az idei spanyol pontvadászatot kényelmesen vezetik riválisaikkal szemben.
A Sevilla és a Celta Vigo elleni zakó azonban hamar szertefoszlatta az ünnepi hangulatot, különösképp a madridi sajtó körében.
Az AS a péntek reggeli főcímlapján például már egy lehangoltnak tűnő Ronaldót jelentetett meg, azzal a főcímmel: „Cristiano januárja: hegynek fölfelé”. Az ehhez tartozó cikk arra is kitér, hogy a karácsonyi szünet és a további egymeccses pihenője után visszatérő játékos három meccsen mindössze két gólt ért el, ami statisztikailag a leggyérebb januárja legelső madridi szezonja óta.
A teljes idényt és az összes versenysorozatot tekintve 22 lejátszott meccsén 18 gólnál és 6 gólpassznál jár. Zidane-nál még az eddigieknél is közelebb játszik a kapuhoz, és több pihenőt is kap, mint korábban. Alfredo Relano mindenesetre arról értekezik az AS pénteki hasábjain, hogy azoknak a napoknak bizony végleg búcsút inthetünk, amikor csaknem minden egyes mérkőzésen teljes biztonsággal számíthattunk Cristiano elmaradhatatlan góljára, góljaira.
„Ha jól hiszem, a Real Madrid háza táján a legaggasztóbb történés manapság nem más, mint hogy Cristiano Ronaldo mára már feltűnően csak árnyéka önmagának” – írja Relano.
„Évek óta rá: a szezononkénti 50 góljára támaszkodnak. Valóban úgy festett a helyzet, mintha csak pályára kellene küldeni, és az máris egy gól előny. Ez immár a múlté. Most nemhogy gólt nem lő, még csak kiemelt védői figyelmet sem nagyon érdemel. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez ennyiben maradna. Csupán alkalmazkodnia kell egy újabb kihívás feladataihoz, ami pedig némi időt vesz igénybe.”
A Marca, nevezetesen a Bernabéu sajtószobáját is számolatlanul megjárt José Felix Díaz még ennél is messzebbre merészkedik: ő arra emlékeztet, hogy mialatt Ronaldo a lelátóról szurkolta végig a Sevillában elért 3-3-as döntetlent, addig a pályán levők egy észrevehetően egységesebb, buzgóbb egészet alkottak, és hozzáteszi, hogy a 31 éves támadó rangadókon mutatott teljesítménye halványulni látszik.
„A CR7 nélküli Real Madrid egy játékosabb egység benyomását keltette a Sevilla elleni kupameccsen, amely a legelső perctől fogva tökéletesen együtt futott és nyomott. Meglehet, hogy a csapat nagyobb tűzerővel rendelkezik az aranylabdással a pályán, ámde ha ezek az öklösök kevésnek bizonyulnak az ellenfél kiütéséhez, a teljesítménye máris semmivel nem lesz több a puszta jelenléténél. Ez a bizonyos jelenlét gyakran ugyan sokat számít, a keményebb meccseken viszont ijesztően egyre elhanyagolhatóbb. Ronaldo ’A Legnagyobb’, így annál előbb lépnie kell. A csapatának szüksége van rá.”
A kérdés a legnépszerűbb késő esti rádiósportműsorok programját is kitöltötte csütörtök este. A Cadena SER nevű rádióadó „El Larguerójának” heti vitatémája így szól: „Cristianónak csak rossz napjai vannak, vagy valóban leáldozóban a csillaga?”
Egy másik csatorna „El Transistor” című műsorában azt vetették fel, „Itt van-e az ideje Ronaldo eladásának?”, nem megkerülve persze, hogy Jorge Mendes elmondása szerint nemrég egy több mint 200 millió eurós ajánlat futott be Kínából az ügyfele játékjogáért, dacára annak, hogy az novemberben írta alá új, öt évre szóló szerződését a Real Madriddal.
Még Katalóniában sem mennek el szó nélkül a téma mellett. „Hova tűnt ’A Legnagyobb?”, teszi fel a kérdést szokott stílusában a Mundo Deportivo, amely Ronaldo jelentős visszaeséséről cikkez. „Cristiano Ronaldo utóbbi mérkőzéseken mutatott szerény teljesítménye megkongatta a vészharangot a Real Madridnál” – így Oscár Zárate. „A portugál enyhén szólva sem hallgattatta el azokat, akik megkérdőjelezik a frissiben nyert díjai jogosságát.”
Világos, hogy mi mindennek köszönhető a bravúros siker?
Öröm az ürömben – pótolható sérültek
Egy csapat életében akadnak szerencsésebb és különösen peches időszakok-szezonok is az irányíthatatlan körülmények éppen aktuális alakulása alapján. Utóbbi esetbe tartozik az, amikor a mester csak álmodozik arról, hogy kétszer küldheti fel ugyanazt az összetételű kezdőcsapatot, és teljes létszámú, sérülésektől mentes társaságnak tarthat edzést nap mint nap. Az utóbbi években a Real Madridnál valahogy ez egy teljesen szokványos dolognak számít: nem emlékszünk meccsre, amikor mindenki egészséges lett volna. Hogy ez a puszta szerencsekerék, vagy netán a klub erőnléti személyzetének a számlájára írható, számunkra továbbra is rejtély. Mindenesetre olyan is van, amikor pont a szerencsétlenség ritmusa alakul kedvezően: ezen az estén a sérült alapemberek (Ramos, Pepe, Casemiro, Kroos, Benzema) helyén azok a helyettesek szerepeltek, akik épp az állandó sérüléshullámok miatt hetek óta játékban vannak, és csaknem bombaformába lendülve várhatták a derbit. Nacho, Varane, Kovacic és Isco egytől-egyig pályafutásuk egyik legjobb teljesítményét hozták, Lucas Vázquez pedig újabb dimenzióit ismertette meg velünk azzal, hogy csillagos 5-ös védekező munkával rukkolt elő.
Zidane körültekintősége és a csúcsra járatott 4-4-2
Ebben a pontban az újabban gyakorta szapult Zidane érdemeire világítanék rá, amiből van is jócskán. Ancelotti BL- és klub vb-győztes együttese azzal telelt a 2014-es naptári év végén, hogy történelmi jelentőségű eredmények és rekordok sorát érte el. Az a garnitúra álmaink csapata volt, és tisztában voltunk vele, hogy annak a csodának csak valami hirtelen jött hullámvölgy vethet véget. Ezt az újév azonnal el is hozta: mint derült égből villámcsapás, vereség Valenciában, 22 zsinórban nyert tétmeccs után. A zavarodottság a BL-nyolcaddöntőig is kitartott, a Schalke kis híján kiejtette a gárdát a Bernabéuban. A szezon vége egyetlen trófeát sem tartogatott, az olasz edzőzseninek pedig mennie kellett, amit a csapat így vagy úgy, de azóta is nyög. A hirtelen téli összeomlás oka legnagyobb részt abban rejlett, hogy csaknem a teljes idényt ugyanaz a 12-13 játékos zakatolta végig. Zidane akkor Ancelotti segítőjeként vonhatta le a megfelelő következtetéseket. Ez valószínűleg sikerült is neki, mivel az ő kezei alatt idén rég nem látott kiegyenlítettség mutatkozik a keret játékosainak játékpercei között, ami nem kizárólag a rengeteg sérülés eredménye – láthattuk, hogy nála a pihenő alkalomadtán ugyanúgy kijár a makkegészséges alapembereknek is. Ennek is köszönhető, hogy a Real Madrid közvetlenül a válogatott szünet után is látványosan frissebbnek, élesebbnek bizonyult városi riválisánál.
Közel sem utolsó szempont volt a játékosok tökéletes helyen levő pszichéje, koncentrációja. Végig elképzhetetlen volt, hogy a meccs kiönt a medréből, kicsúszik a vendégek kontrollja alól, és hogy így bármilyen magán a futballon, a játéktudáson kívül eső körülmény befolyásolja az eredményt. A 100%-ban a terveknek megfelelően alakuló meccskép és a végre a matracosok ellen is hatékonyan, gördülékenyen működő támadójáték is azt bizonyítja: Zidane nemcsak, hogy tanul a rosszul elsült dolgokból, de képes is őket egyik alkalomról a másikra kijavítani, és a maga előnyére fordítani azokat – ebben az sem zavarja, ha mondjuk egyszerre esik ki mindkét befejező embere.
Isco és James különharca
A nyár a sajtó találgatásával telt el: a két játékmester közül – akiknek az igazi posztja Madridban jó ideje nem is létezik – vajon melyik fog távozni augusztus végéig. Kisebb meglepetésre végül mindketten maradtak, miután egyértelműsítették, hogy harcolni kívánnak a helyükért; nem máshol, a Real Madridban. Mindezt Zidane sem vétózta meg, aki jól gondolkodott előre, és tudta, hogy mindkettejük komoly hasznára lesz még a csapatnak. Ez be is igazolódott, méghozzá a létező legeredményesebb módon: a szezon legelső pillanata óta igaz, hogy ösztönzőleg hatnak egymásra. Amikor kettejük közül Isco van "előnyben", a háttérben James dolgozik kellő erőbedobással ahhoz, hogy készen álljon úgy teljesíteni, ami győzelemhez segíti a csapatot, ha Isco gyengébb periódusba kerül, ha pedig ismét James az, aki partvonalon kívülre teszi magát, egy nagyszerű állapotban levő Isco kerül elő valahonnan a függöny mögül. Szombaton a kis spanyol varázslata, lendülete, mozgékonysága és alázatossága volt a csodálatos győzelem egyik kulcsa.
Megviccelhetetlen Navas
Keylor Navas bravúrkapus, technikailag történelmi, képességei alapján istenadta, kivételes, azonban az utóbbi időkben mutatott teljesítménye rég elfeledett aggodalmakra adhatott okot, kiváltképp a szezon eddigi legfontosabb mérkőzésére készülve. Össze is foglalom, hogy pontosan miért – ehhez először is éveket kell visszább lépni az ő történetében. Amióta visszatért hosszúra nyúlt sérüléséből (amely miatt már a nyár eleji Copa Américát is ki kényszerült hagyni), a szombati ütközetig nem láttunk tőle meccsnyerő védést, egyetlen parádét, csakis rá jellemző gyilkos kijövetelt sem, de ami még inkább hatással volt az eredmények alakulására, nem más, mint hogy még csak azt sem védte mindig, amit lehetett volna – gondolva a legiás Radovic futsalos löketére, amiből a lengyelek második gólja született. Ehhez hasonló hatékonyságot azokban az időkben produkált, amikor nem volt kezdő kapus, és kéthavonta kapott lehetőséget. Akkoriban inkább csak Iker Casillas hanyatlása miatt láthattuk benne az elsőszámú hálóőr szerepét. Tavaly nyáron aztán a frissiben érkező Kiko Casillával kellett harcba fognia abban a pillanatban, amikor megkezdődött az előszezon. Látatlanban erősen a Costa Rica-it gondoltuk befutónak, úgy számolva, hogy ha megkapja a teljes bizalmat és a lehetőséget, egyre inkább belelendül majd, és újra a legutóbbi világbajnokság egyik legjobb kapusát láthatjuk – hétről-hétre. Ezzel szemben Casillát már a felkészülési meccseken hagyta beleköpni a levesbe: a saját nevelésű spanyol megbízhatóan védett a Milan elleni meccsen, majd a maratoni büntetőpárbajban belőtte a maga tizenegyesét, miután megfogta az ellenfélét. Ezzel átmenetileg apró előnyt szerzett magának, másnap délelőtt pedig a Marca már arról cikkezett, Casilla minden bizonnyal meg is váltotta a jegyét a kezdőcsapatba, a nem kellően meggyőző Navasszal szemben.
Végül – ha döcögősen is, de – Keylor hozzászoktatta a közönséget, hogy ha valami, akkor a kapusposzt cseppnyi fejtörést sem kell, hogy okozzon. Mivel a teljesítménye a teljes szezonban megingathatatlan jelesnek bizonyult, fel sem merült bennünk, hogy tökéletességét valami kivételes dolognak köszönheti, és emiatt az akár múlandó is lehet. Mindezek alapján újra tarthattunk tőle, hogy mi lesz most, mikor jön el az újabb áttörés, és azon morfondírozhattunk, tulajdonképpen mire kell várnunk, amikor a sérülés előtti Keylor Navasra áhítozunk. Hogy a csapat 1-ese akkor miként talált rá hirtelen a tökéletes útra, nagy kérdés. Az ő története mostanság újra a levegőben lóg(ott), és újra csak reménykedhettünk vele kapcsolatban, főleg annak fényében, hogy nemrég járt már úgy a klub, hogy az öröknek képzelt mintakapus súlyosabb sérülést szenvedett, ami után soha többé nem volt már a régi…
És hogy végre elérjünk a jelenbe: volt miért aggódni, Keylor mégis a madridi derbi biztos pontja volt, hiába adta ki Simeone a játékosainak, hogy lőjenek kapura, amint csak lehetőség van rá, távolról is – az 1-esünket aznap nem lehetett meglepni, nem jött ki róla labda, és ziccert is fogott – mint ahogy már hozzászoktunk. Keylor Navas ezzel természetesen kulcsfontosságú szerepet játszott a második félidő első 15-20 percét jellemző fojtogató Atlético-nyomás elhárításában, így az első játékrész kihagyott helyzetei nem bosszulták meg magukat, később sikerült dűlőre vinni a dolgot, és nagy különbséggel megnyerni a derbit.
Minden szerepben felül
Ez a pont teljesen világos és egyszerű: amikor az Atléti adta át a kezdeményezést és rendezkedett be a megnyílt területek meghódítására és az ellentámadásokra, valamint a Real Madrid igyekezett – túlnyomó részt a szélekről – mindenáron feltörni az ellenfél védelmét, abban a párharcban is a habfehérek voltak a jobbak, így ők juttatták érvényre az elképzelésüket, és abban a meccshelyzetben is, amikor mindez a vendégek előnye folytán megfordult – részükről ekkor már épp az oktatói szintű kontrajáték bemutatása folyt a Calderón gyepén.
A hónap sportteljesítménye
Talán bele sem gondolunk, de 3 góllal verni azt az együttest, amely 3 szezon alatt kétszer játszott BL-döntőt, és rendszeresen veri a Barcelonát és a Bayern Münchent, ráadásul úgy, hogy pontosan a fél alapcsapat sérült, mindezt idegenben… Brutális, amit szombat este véghezvitt a királyi alakulat, amely így különösen előnyös és felfokozott állapotban várhatja a következő vízválasztó mérkőzést, a közelgő Clásicót.
Zidane elit társaságba kerülhet
Carlo Ancelotti
Zizou madridi elődje egyik tagja annak az igen szerény méretű "tábornak", akik mind a gyepen, majd később a kispadon is megkérdőjelezhetetlenül világklasszis karriert tudhatnak magukénak. Ezt többek között az bizonyítja, hogy 1990-ben az AC Milan színeiben előbb játékosként hódította el az 1972 óta létező serleget – a hazai rivális Sampdoria legyőzésével -, majd edzőként szintén piros-feketében, mindkét BL-sikert követően, 2003-ban (a Porto ellen) és 2007-ben (a Sevilla ellen). Ha ez nem volna elég, 2014-ben a Real Madriddal is diadalmaskodott, szintén az Európa-liga királyának kikiáltott Sevillával szemben.
Diego Simeone
Napjaink egyik legmenőbb – és legmegosztóbb – edzőnagysága 1999-ben a felfoghatatlan módon BL-döntőt fordító és nyerő Manchester Unitedet utasította maga mögé a Lazióval. 2012-ben, immáron a technikai zónából irányítva egy újabb angol BL-győztest lepett meg csapatával, az Atlético Madriddal: a sérülése előtt megállíthatatlan Radamel Falcao vezényletével a Chelsea skalpja került a vitrinbe.
Josep Guardiola
Számára az 1992-es szezon kezdete hozta el a sikert játékos korában, a Werder Bremen kárára, trénerként pedig egyenesen triplázni tudott: 2009-ben és 2011-ben a Barcelonával a Shaktart és a Portót, 2013-ban, első müncheni szezonja elején pedig a Chelsea-t győzte le – ezzel a három sikerrel Ancelottival karöltve egyeduralkodó a sorozat történetében.
Luis Enrique
1997 és Dortmund-verés a Barcelona mezében (az első meccsen még gólt is szerzett – akkoriban még két meccsen dőlt el a kupa sorsa), majd 2015-ben, ugyancsak szeretett klubjával, első évadjában, egy szédületes mérkőzésen, melyen 4-4-es rendes játékidő után a hosszabbításban gyűrték le a Sevillát.
A következő tehát Zinèdine Zidane lehet, aki 2002-es madridi győzelme előtt (3-1 a Feyenoord ellen) 1996-ban (egy 6-1-es kiütéssel a PSG ellen) a Juventusszal is felült Európa trónjára. Holnap este edzőként ismételheti meg ezt.
Marcelo: Remek formában vagyunk, Manchesterbe is győzni megyünk
„Ott vagyunk a BL elődöntőjében, és harcban vagyunk a bajnoki címért. Remek formában vagyunk. Kedden győzni szeretnénk, ahogy bármikor máskor is. Igyekszünk kapott gól nélkül lehozni a találkozót, ami fontos előny lehet a visszavágóra.”
„Óriási meccs lesz, olyan, amit mindenki követni fog. A Bajnokok Ligája elődöntőiről beszélünk, amely mindig hihetetlen eseményeket hoz. Most, hogy beléptünk az első mérkőzést felvezető napokba, a célegyenesbe, már érzem a pillangókat a hasamban, egyre izgatottabb vagyok, de ez csak segít a koncentrációban.”
Real Madridhoz igazolásának első napjai: „Mielőtt csatlakoztam volna, csak videojátékokban és a tévében láttam a csapattársaimat. Leírhatatlan érzés volt megérkezni a világ legjobb csapatának a fedélzetére, és részét képezni egy ilyen klubnak. Fiatal koromtól kezdve Roberto Carlos volt a példaképem, ez azóta sem változott. Nagy élmény volt először találkozni vele. Kértem is tőle egy közös fotót. Felejthetetlen nap volt.”
Zidane: „Különleges figura, mivel nemrégiben még a pálya bálványa volt. A játékosok tisztelik őt mint edző, hiszen ekként is hasonlóképp felnéznek rá, aminek nagyon örülhetünk. Továbbra sem tudom magam elképzelni edzőként, de hát ki tudja! Bármi megtörténhet.”
Élet Madridban: „Egy egyszerű srác vagyok, aki élvezi az életet, mint mindenki más. Az utcán rengeteg ember akar fotózkodni velem, főleg persze Real-drukkerek, de szeretem járni a várost. Gyakran sétálok a Retiro parkban a kutyáimmal, vagy élvezve a családom társaságát. Két gyermeket nevelünk a feleségemmel, együtt pedig csak élvezni lehet ezt a csodálatosan gyönyörű várost.”
A Wolfsburg elleni keret
Íme, a Wolfsburg ellen készülő keret:
Kapusok: Keylor Navas, Casilla és Yáñez.
Védők: Varane, Pepe, Ramos, Nacho, Marcelo, Carvajal, Arbeloa és Danilo.
Középpályások: Kroos, James, Bale, Casemiro, Kovacic, Modric és Isco.
Támadók: Cristiano Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez, Jesé és Mayoral.
A mérkőzés időpontja: 2016. 04. 12. (kedd), 20:45
TV: M4 Sport
Cristiano Ronaldo: „…
Cristiano Ronaldo: „Tökéletes estének kell lennie. Minden részlet lényeges lehet. A pályán lévőknek 90 percen át szakadatlanul kell futniuk, küzdeniük. Természetes, hogy a szurkolók segítségével mindez könnyebb lesz nekünk. Azt se felejtsük el, hogy nyugodtnak kell maradnunk, amikor a helyzet azt kívánja. Türelmesnek és áldozatkésznek kell lennünk. A végcél nem más, mint a továbbjutás: kizárólag akkor hagyhatjuk el boldogan a helyszínt – igaz ez a drukkerekre is –, ha kiharcoltuk azt.”