Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

Toni Kroos 118 passz…

Toni Kroos 118 passzkísérletéből 116 sikerrel végződött a Getafe ellen. 100 passz fölötti mutató esetén a 2005/06-os idény óta nem volt példa 98%-os pontosságra a Real Madrid háza táján.

Tovább

Orvosi jelentés: Álvaro Odriozola

A Sanitas Klinikán elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy Álvaro Odriozola első fokú izomsérülést szenvedett jobb combjának féliginas izmában. Rehabilitációját az edzői stáb közelről követi majd. 

Az AS szerint a jobbhátvéd 1-2 hetet kényszerül kihagyni az említett sérülés miatt. 

A szerdai lesz az el…

A szerdai lesz az első olyan alkalom az UEFA-szuperkupák történetben, mely során munkába áll a videobíró is a mérkőzésen. Emellett fontos újítás, hogy itt is életbe lép a 4. csere a hosszabbításban, továbbá nincs 18 fős korlátozás a kispadon, így gyakorlatilag minden játékos ott lehet a meccskeretben.

Tovább

Benzema: A nyomás és a nagy elvárások miatt imádom ezt a klubot

Az UEFA-szuperkupa egy olyan cím, melynek megnyeréséhez már hozzászokhattál az elmúlt évek során, csakúgy, mint a Bajnokok Ligája diadalokhoz. Mit jelent számodra az idény első nagy meccse?
Nagyszerű dolog, hiszen egy újabb megszerezhető trófeáról beszélünk, és mindannyian tudjuk, hogy a Real Madridnál győzelmi kényszer uralkodik. Mindent bele fogunk adni, hogy megnyerhessük a címet. Nehéz lesz, de a csapat friss, és jó lenne győzelemmel indítani az új idényt.

Mit jelentett számodra a bajnokok Ligája döntőjében szerzett találatod?
Érdekes gól volt, de egyáltalán nem nevezném egyszerűnek. Tudtam, hogy a kapus mit szeretne csinálni. Sokat jelentett számomra az a találat, de nem csak maga a gól, hanem a döntő is. Úgy gondolom, hogy jól teljesítettem azon a meccsen. Talán az volt az egyik legjobb mérkőzésem a Real Madrid mezében, és szerencsésnek érzem magam, hogy pont egy döntőben sikerült így játszanom.

És mit gondolsz Bale találatáról?
Nagyon látványos volt. A Liverpoolnak sikerült szintet lépnie a meccs közben, de azzal az ollózós mozdulattal ismét megzavartuk őket. Fantasztikus volt mind Bale, mind pedig a csapat szemszögéből.

Már több mint száz mérkőzést játszottál a Bajnokok Ligájában. Minek köszönhető mindez?
Ez olyasvalami, amire nagyon büszke vagyok. Ezek a számok rávilágítanak arra, hogy mennyire ambiciózus, és mennyire sikeréhes vagyok. Még több gólt akarok szerezni, és még több assziszttal szeretném kiszolgálni a társaimat. Ezek a mutatók büszkeséggel töltenek el, és folyamatosan extra motivációt adnak.

Milyen érzés négyszer Bajnokok Ligáját nyerni öt éven belül?
Egy igazi aranykorszaknak vagyunk részesei a Real Madridnál. Úgy vélem, kellően szilárd csapatot sikerült építenünk szezonról szezonra, emellett minden tőlünk telhetőt beleadtunk, hogy a lehető legtovább jussunk. A Real Madridnál nagy a nyomás és hatalmasak az elvárások már a különböző idények legelejétől kezdve, de pontosan ezért imádom ezt a klubot.

Tisztában vagy azzal, hogy ezek a trófeák közelebb repítenek titeket az ötvenes évek hőstetteihez?
Jól tudjuk, hogy zsinórban háromszor nem minden csapat képes megnyerni a Bajnokok Ligáját, tekintve, hogy egy nagyon erős versenysorozatról beszélünk. Ami minket illet, egy nagyon erős keretet sikerült építenünk, amely sok egyéniségből áll, és ezt sikerült kamatoztatnunk a pályán is. Megmutattuk azt is a világnak, hogy mi vagyunk a legjobbak, ugyanakkor mindig bizonyítottuk, hogy tiszteljük az ellenfeleinket.

Tizedik idényed kezdheted meg a Real Madrid színeiben. Mit gondolsz, miben változtál érkezésed óta?
Úgy vélem, sokkal érettebbé váltam, emellett a játékom is fejlődött. A világ legjobb klubjában szerezhettem óriási tapasztalatot. Az első évek meglehetősen komplikáltak voltak, de mindig keményen harcoltam, és mindig az volt a célom, hogy jól játsszak a Real Madridban.

Milyen tanácsot adnál azoknak a játékosoknak, akik fiatalon érkeznek a Real Madridhoz?
Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy dolgozzanak keményen, mindig adjanak bele mindent, és mindig akarjanak valami újat adni a klubnak.  

Gennaro Gattuso: „Cr…

Gennaro Gattuso: „Cristiano Ronaldo minden idényben szerzett legalább 30-40 gólt a Real Madridban. Úgy vélem, hogy a távozása nagy veszteség a klub számára, ugyanakkor egy új szikrát adhat az olasz bajnokságnak.”

A MARCA szavazóinak …

A MARCA szavazóinak 32 százaléka Benzemát ültetné a padra az Atlético Madrid elleni mérkőzésen, így a Casemiro, Modrić, Kroos alkotta középpályával, valamint az Isco, Asensio és Bale által fémjelzett támadósorral kezdene az UEFA-szuperkupa mérkőzésén.

Lopetegui máris nehé…

Lopetegui máris nehéz helyzetben: a Real Madrid újdonsült trénerének komoly fejfájést okozhat, hogy miként állítsa össze a csapat középpályáját az Atlético Madrid ellen. Modrić visszatérésével szükség van egy helyre a csapat motorjának, ám ehhez valakit a padra kell ültetni a Casemiro, Isco, Kroos, Benzema, Asensio és Bale által alkotott hatosból.

Christophe Hentrotay…

Christophe Hentrotay, Courtois ügynöke: „Ha Courtois családja Londonban élne, akkor minden másképp alakult volna, és az ügyfelem Londonban maradt volna. Elméletben nincs más magyarázata a távozásnak, nem volt más ok, ami miatt elhagyta volna a Chelsea csapatát, ahol címeket nyerhetett volna. A klub megértette és elfogadta a döntését.”

Kisebb riadalomra ad…

Kisebb riadalomra adott ma okot a brazil legenda, Ronaldo, akit a hírek szerint Ibizán súlyos tüdőgyulladás miatt kellett kórházba szállítani, ahol fokozott figyelmet fordítanak rá az orvosok. Az egykori támadó a Twitteren nyugtatta meg szimpatizánsait, és elárulta, hogy akár már holnap is hazaengedhetik.

Tovább

Martin Ødegaard: Már 19 évesen elfeledve

Feltűnik az ismeretlenségből

Mindössze 15 évesen már nevelőegyesülete, a Strømsgodset felnőttcsapatában játszott, amely egy középpályás esetében szinte hihetetlenül hangzott. Az első osztályban 23 mérkőzésen 5 gólt szerzett és 7 gólpasszt osztott ki, és a Bajnokok Ligája selejtezőiben is pályára léphetett. Ezzel a teljesítménnyel elkerülhetetlenül fel is hívta magára Európa elitjének a figyelmét, akik elképzelhetetlenül nagy pénzösszeget lettek volna hajlandóak áldozni a fiatal játékosért.

Ő volt Európa legjobb 15 éves játékosa, amely együtt járt azzal a kiváltsággal, hogy együtt edzhetett a világ legismertebb klubjainak első csapataival. A Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Bayern München és az Arsenal mind csodálattal adóztak a fiatal norvég tehetsége előtt, de a Real Madrid hívása mindent és mindenki mást elhomályosított.

A megvalósult álom – átigazolás a Real Madridba

A Real Madrid és a Strømsgodset megegyeztek Ødegaard vételáráról, az ifjú tehetség számára pedig hívogató volt a Bernabéuba való költözés lehetősége. Ezen a ponton sokan úgy gondolták, hogy a töretlen fejlődése érdekében az ésszerű döntés a Real visszautasítása lett volna a karrierjének hosszú távú érdekeit szem előtt tartva. Azonban nagyon kevés fiatal labdarúgó, különösen nem egy 15 éves, merné visszautasítani annak a lehetőségét, hogy a Real Madrid játékosa legyen.

A pénzügyi és a személyes ambíciók szempontjából igazából nem is jelentett kérdést a dolog. Ødegaard a média figyelmének középpontjába került, és kíváncsian fürkészték, vajon melyik csapathoz fog kerülni. Végül élt a lehetőséggel, és 2015 januárjában aláírt a királyi gárdához. Az átigazolási díj különböző feltételek teljesülése esetén 8 és fél millió euróra is felemelkedhetett.

Az egész futballvilág figyelemmel kísérte a fejlődését, miközben Ødegaard mind az első csapattal, mind a Castillával, a Real Madrid fiókcsapatával is edzett. Értelmezés kérdése, hogy a szerződtetése csak egy marketingfogás volt a Real részéről, vagy valóban a norvég futballista fejlődését is szolgálta. Ettől függetlenül a karrierje jól indult Madridban, hiszen első mérkőzéseinek egyikén gólt szerzett a Castilla színeiben a Barakaldo CF csapata ellen.

Kiegyensúlyozatlanság

Talán minden túl gyorsan történt a norvég válogatott játékosa szempontjából. Szenvedett a spanyol nyelvvel, és irreális elvárásokat támasztottak vele, mint tinédzserrel szemben, amely rosszabb színben tüntette fel őt, mint amilyen valójában volt. Éppen elég teher lett volna egy egész nemzet vágyait a vállán cipelnie, 15-16 évesen pedig mindez szinte lehetetlen. Ødegaardnak egyértelműen időre és türelemre lett volna szüksége a beilleszkedéshez, melyet sem a médiától, sem a klubtól nem kapott meg.

Ødegaard a Castilla keretéből is kikerült négy, sorozatban elszenvedett vereség után, miközben folyamatosan témát szolgáltatott azzal, hogy mind az első csapattal, mind a Castillával edzett. Mindössze néhány hónappal később bemutatkozott a felnőttcsapatban is, Cristiano Ronaldót váltotta a Getafe ellen. Ő lett a legfiatalabb debütáns a klub történetében, amely kiváló előjelnek látszott a következő szezon előtt.

Ødegaard sokkal fontosabb szerephez jutott a 2015/16-os idényben a Castillánál. 34 alkalommal jutott szóhoz a harmadosztályban, amely kiváló teljesítmény volt egy 17 éves játékostól. Azonban a rendszeres szereplések ellenére is mindössze egy gólig jutott. Nem mondható tehát, hogy elkápráztatta volna a világot, talán ezért is tűnt el a radarról azt követően, hogy kevéssel korábban még milyen nagydobra verték az átigazolását.

A 2016/17-es szezon sokkal jobban indult a norvég csodagyerek számára. 13 mérkőzésen 3 gólt szerzett a Castillában, amellyel már javított az előző két idénybeli mutatóin. Fontos megemlíteni, hogy szintén ebben az idényben esett át a tűzkeresztségen a Real Madrid első csapatában: a Király-kupában bemutatkozhatott a felnőttek között, így a szezon első hat hónapja már egyértelműen jobban alakult a számára.

Hollandiai kölcsönjáték

Hogy több első osztályú tapasztalatot szerezhessen, a középpályás 18 hónapos kölcsönszerződést kötött a holland SC Heerenveennel. Egy ilyen lépés testhezálló egy olyan játékos számára, aki szeretne egy kicsit a rivaldafényen kívülre kerülni azt követően, hogy Spanyolországban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szüksége volt továbbá egy olyan színpadra, ahol megfelelően tud fejlődni, és mind tudjuk, hogy az Eredivisie talán a legalkalmasabb bajnokság erre. Az első félévében 16 mérkőzésen lépett pályára, három gólpasszig és 1 gólig jutott, ami bíztatónak nevezhető egy új közegben. Nem azt mondjuk, hogy lenyűgöző számok, de halványan mégis rámutatnak arra, amire az ifjú középpályás képes lehet.

Ødegaard 2017/18-as idényének kiváló alapot szolgáltatott az első hollandiai félszezonja, és végre igazi fejlődést láthattunk. Igaz, hogy az eredeti posztjától eltérően a jobb szélen játszott, 2 gólt és 1 gólpasszt azért így is összehozott. Tudjuk, hogy ezek a számok ismét egy középszerű játékos statisztikájaként hatnak, ám fontos kiemelni, hogy a norvég meccsenként 2,8 sikeres cselt tudott felmutatni, valamint átlagosan 1,9 kulcspasszt is kiosztott.

Egy olyan csapatban, ahol jobb támadók és befejező játékosok futballoznak, szinte biztosan kétszámjegyű asszisztot jegyezhettünk volna fel a neve mellé. Ugyanakkor az is kijelenthető, hogy egy ilyen idény bármely 19 éves számára sikerként könyvelhető el, különösképp akkor, ha figyelembe vesszük a várakozások által a vállára helyezett óriási nyomást.

A jövő

Martin Ødegaard sok mindenen keresztülment az elmúlt három év során: a világfutball legnagyobb tehetségéből, a jövő legnagyobb középpályásából egy csalódást keltő fiatalként bélyegezte meg őt a sajtó. Ilyen nyomás mellett nehéz megállni egy pillanatra és belegondolni, hogy ő még mindig csak egy tinédzser, akinek rengeteg ideje van a fejlődésre. Voltak jelek a hollandiai kölcsönjáték során, amelyek rámutattak arra, hogy igenis képes irányítani egy csapatot, ugyanakkor képes harcos középpályásként is tevékenykedni. Éppen ezért nehéz megmondani, hogy mire lehet képes két vagy három idény múlva.

Az olyan tehetségek, mint Kylian Mbappé, lehetővé tették Ødegaard számára, hogy levegőhöz jusson és kikerüljön a figyelem középpontjából. Ezzel értelemszerűen csökkent a rá nehezedő nyomás is. És hogy mi vár rá? Erre csak az idő tud választ adni, de még mindig kijelenthető, hogy egy olyan játékosról beszélünk, akire érdemes odafigyelni a jövőben. Talán nem ő lesz a következő Messi, de a már 19 évesen elfeledett középpályás könnyen minőségi labdarúgóvá érhet.