Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

Roy Keane: „Azt köve…

Roy Keane: „Azt követően, hogy Cristianót először láttam edzeni, arra gondoltam, hogy ez a kölyök a világ egyik legjobb játékosa lesz. Még csak 17 éves volt, de már akkor is ő volt a United egyik legkeményebben dolgozó játékosa az edzéseken.”

Rivaldo: „Benzema? Ő…

Rivaldo: „Benzema? Ő egy nagyszerű játékos, aki kiválóan tud futballozni. Cristiano öt Aranylabdája? Ha ennyit nyert, az azért történt, mert megérdemelte. Messihez hasonlóan nagyon nehéz megállítani őt. Szinte minden mérkőzésen gólokat szerez, kiszámíthatatlan, hogy mi lesz a következő mozzanata. Egy edző mondhat, amit csak akar, ők elég intelligens játékosok és teljesen más dolgokat is meg tudnak valósítani. Ami Neymart illeti, úgy vélem, két-három éven belül a Real Madridba fog igazolni.”

Karim Benzema madrid…

Karim Benzema madridi pályafutása során már 9 gólt szerzett a Barcelona ellen, ennél többet csak két csapat hálójába sikerült berámolnia. A francia 6 gólpasszt is kiosztott a korábbi El Clásicóin.

A francia L’Équipe s…

A francia L’Équipe szerint a Barcelona mellett a Real Madrid is megpróbálja majd leigazolni Antoine Griezmannt jövő nyáron.

Spanyol források sze…

Spanyol források szerint Cristiano Ronaldo az olasz üzletember Alessandro Protóval közösen gyermekgyógyászati klinikát építtet Chile fővárosában, Santiagóban, amely a tervek szerint 2020-ban kerül majd átadásra.

Bruno Génésio, a Lyo…

Bruno Génésio, a Lyon edzője: „Mariano képtelen megváltozni. A gólszerzés terén nagyon jó, de a csapatjátékban rengeteget kell fejlődnie. Meccsenként legalább két vagy három olyan helyzet van, amikor passzolnia kellene. Ebben a tekintetben még nagyon sokat kell javulnia.”

Tovább

Luka Modrić: A legjobb madridi pillanatom? A Tizedik megnyerése

El Clásico: „Jó formában vagyunk, és nagyon örülünk, hogy karácsony előtt egy ilyen nagyszerű mérkőzés vár ránk. Készen állunk, mindent bele akarunk adni az El Clásicón. Reméljük, hogy sikerül győzni, és közelebb tudunk kerülni a Barcelonához. A siker kulcsa a csapategység, valamint az, hogy miképp olvassuk a játékot. Egységesnek kell lennünk. Nagyon fontos, hogy ne adjunk át túl sok területet a Barcelonának, mert olyan játékosaik vannak, akik ezt kíméletlenül kihasználják. Mindkét csapatban van néhány klasszis, akik képesek eldönteni a meccset.”

Célok: „Minden lehetséges címet meg akarunk nyerni újra és újra. Még mindig sok van hátra a bajnokságból és mindent bele fogunk adni, hogy felzárkózzunk. Emellett ott van a Bajnokok Ligája és a Király-kupa is, amiket szintén nagyon szeretnénk újra megnyerni.”

Motiváltság: „Ilyen a személyiségem, mindig többre törekszem. Mindig a következő kihívást keresem, még akkor is, ha elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem. Élvezned kell minden pillanatot, ameddig csak lehet. Ez hajt engem előre, ez is én vagyok.”

Szurkolók: „A szurkolóink mindig támogatnak minket. Remélem, hogy hétvégén is nagyszerű hangulatot teremtenek és mindent beleadnak majd, ahogy mi a pályán. Remélem, hogy boldogan térhetnek majd haza.”

Legjobb pillanata a Real Madrid mezében: „Számos nagyszerű pillanat ért a Real Madridban, de a leginkább a Tizedik megszerzését vártuk, és végül sikerült. Ettől persze az összes többi briliáns, és valamennyi megszerzett címünk felejthetetlen.”

Álmok: „Mindig rendelkeztem azzal az önbizalommal, ami idáig segített. Egy álmom vált valóra, amikor aláírtam a Real Madridhoz, és felemelő érzés trófeákat nyerni a klubbal. Nem sok játékosnak adatik meg, hogy innen vonuljon vissza, de én tényleg szeretném, ha nekem sikerülne. Ez a célom. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Ezen felül még nyernem kell valamit a hazám válogatottjával is.”

Luka Modrić: „Egy ál…

Luka Modrić: „Egy álmom vált valóra, amikor aláírtam a Real Madridhoz. Nem sok játékosnak adatik meg, hogy innen vonuljon vissza, de az én kívánságom az, hogy sikerüljön. Meglátjuk, hogy mi történik a jövőben.”

Luka Modrić: „Kulcst…

Luka Modrić: „Kulcstényező a Barcelona ellen? A csapategység. Fontos, hogy mindenki megértse a játékot, és egy csapatként kell küzdeni. Nem adhatunk túl sok területet a Barcelonának, hiszen olyan játékosaik vannak, akik rögtön megbüntetnek. Jó formában vagyunk, örülünk, hogy karácsony előtt egy ilyen mérkőzés vár ránk. Készen állunk, jó mérkőzést akarunk játszani.”

A még mindig csak 24…

A még mindig csak 24 éves Raphaël Varane már 14 trófeát nyert a Real Madrid csapatával, és mindössze néggyel kevesebb címmel büszkélkedhet, mint a klub két kapitánya, Sergio Ramos és Marcelo. A francia 2 címet nyert Mourinhóval, 4-et Ancelottival és 8-at Zidane-nal, melyek között ott virít 3 BL-trófea is.