Zs. Csaba
Zidane: Lenyűgözött Cristiano és Bale teljesítménye
Gólszerzők: „A legfontosabb, hogy jól teljesítettünk és gólokat is szereztünk. Lenyűgözött Cristiano és Bale teljesítménye, nagyon jól olvasták a játékot. Jó eredménnyel térhetünk haza, pedig ez egy nagyon nehéz helyszín. Korábban soha nem nyertünk még itt, úgyhogy elmondhatjuk, hogy jelentős eredmény a mai. Az elsőtől az utolsó pillanatig nagyon jól teljesítettünk.”
A mérkőzés: „Jól irányítottuk a mérkőzést a pálya középső harmadában, különösen a nyomásgyakorlás tekintetében. A kulcs az volt, hogy ne engedjük a Dortmundnak a labda birtoklását. Az első félidőben mutatott teljesítményünk lenyűgöző volt. Ez egy nehéz helyszín, a Dortmund egy olyan csapat, amely rendkívül sok gondot képes okozni számunkra, de nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. Igaz, hogy ez is ugyanolyan három pont, mint bármely másik, ugyanakkor egy olyan stadionban győzedelmeskedtünk, ahol erre még soha nem voltunk képesek. Ráadásul így már hat pontunk van a csoportban.”

Bale: „Remélem, hogy még sok, a maihoz hasonló fordulópont vár ránk. Gareth nagyon jó formában van. Begörcsölt ugyan a vádlija, de semmi komolyról nem beszélhetünk. Nagyon elégedett vagyok vele. Fantasztikus gólt szerzett, ezzel a meccsel elismerést váltott ki. Ha területet hagysz számára, akkor rettentően jó teljesítményre képes.”
Teljesítmény: „Már sok hasonló mérkőzést játszottunk más sorozatokban is. Vasárnap egy újabb meccs vár ránk, a célunk, hogy hazai pályán is ugyanígy teljesítsünk. A Bajnokok Ligája egy különleges sorozat, igaz, számunkra minden sorozat hasonló jelentőséggel bír. Elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel, hiszen nem könnyű Dortmundban győzni. Nagy erőfeszítéseket tettünk, melyek ki is fizetődtek.”
Dortmund: „Nagyon nyitott mérkőzést játszottak, láthattuk, hogy több arculatuk is van. Nehéz így játszani a Real Madrid ellen, hiszen sokat birtokoltuk a labdát és mindig tudtuk, hogy mikor kell kontrákat indítani. Jól olvastuk a játékot.”
A Real Madrid egykor…
A Real Madrid egykori kiválósága, Xabi Alonso Instagram-fiókján, egy videóüzenetben jelentette be, hogy edzői pályára lép: „A pályán töltött 17 év után beszámolhatok pályafutásom következő lépéséről. Döntöttem: menedzseri pályára lépek!”
Peter Bosz: Zidane érkezése óta öröm nézni a Real Madrid játékát
Peter Bosz
Komoly teszt: „Számomra nem teszt ez a mérkőzés. Jó formában vagyunk, egy rendkívüli ellenféllel nézünk szembe, örülök, hogy itt lehetünk.”
Spanyol csapatok szereplése Európában: „Az elmúlt időszakban ők domináltak Európában, főleg a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid. Nagyon magas szintet képviselnek. Nehéz megítélni, hogy hol tartanak a német csapatok, hiszen ez az első évem itt. Idén minden megváltozhat. A Bayern az elmúlt évek során a Bundesliga egy nagyszerű képviselője volt a BL-ben és mi is azzá válhatunk.”
Zidane Real Madridja: „Élvezettel nézem a Real Madrid játékát. Kiváló futballt játszanak olyan játékosokkal, akik technikai képzetsége egyedülálló. Zidane érkezőse óta így teljesítenek, öröm nézni.”
A Real Madrid és a sérülések: „Nem hiszem, hogy emiatt sebezhetőbbé válnak. Nekünk is vannak sérültjeink, mégis képesek vagyunk a saját játékunkat játszani. A Real Madrid kerete nagyon bő, a sérülések ellenére is képesek továbblépni.”
Aubameyang jó formában, míg a madridi támadók mélyponton: „Nem értek egyet ezzel. Cristiano Ronaldo nem játszott még túl sokat, de rendkívüli játékos, bármikor képes gólt szerezni. Ugyanez igaz a többi támadóra is. Nem hiszem, hogy óriási különbség lenne.”
Dan-Axel Zagadou tapasztalatlansága: „Felkészült a mérkőzésre, ezt már bizonyította a Bundesligában. Nagyon elégedett vagyok vele, hiszen nem az eredeti posztján szerepel, mégis nagyon jó teljesítményt nyújt. A csapat is a segítségére van. Szükségünk van rá abban a pozícióban. A kora ellenére kiválóan teljesít.”
Játékstílus megtartása a Real Madrid ellen: „Lehetséges ugyanabban a stílusban játszani, de akkor nagyon oda kell figyelnünk. Ha nem megfelelően rendeződünk, akkor bajba kerülhetünk. Minden ezen múlik…”
Mario Götze
Újra a Real Madrid ellen: „Játszottunk már a Real Madrid ellen, és mind nagyon jó mérkőzés volt. Örülünk, hogy újra szembe kell néznünk egymással. Jó találkozóra számítok hazai pályán.”
Kulcs a győzelemhez: „Jó kérdés… Ha tudnánk, akkor nagyon könnyű mérkőzésünk lenne. Nehéz meccsre számítunk. Tiszteljük az ellenfelünket, hiszen ők nyerték meg a sorozat legutóbbi két kiírását. Most azonban új idény kezdődött, jó pillanatokat élünk, mindent bele fogunk adni. Hiszünk magunkban.”
Bosz nyomást gyakorló taktikája: „Az egész csapat jól teljesít. Nem láttam még ilyet korábban, valóban egy előrelépésről beszélünk. Ez látható az eredményeinken, a szerzett gólokon. Jó ideológiát követünk, egy olyan játékstílust, amelybe jól illeszkedik az én stílusom. Elégedett vagyok.”
A stadion, mint pszichológiai fegyver: „Tudjuk, hogy jól teljesítünk hazai pályán, de pusztán ez nem fog segíteni rajtunk. Koncentráltan kell pályára lépnünk.”
A Borussia Dortmund elleni keret
Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla és Luca Zidane
Védők: Dani Carvajal, Sergio Ramos, Raphaël Varane, Nacho, Achraf Hakimi és Álvaro Tejero
Középpályások: Toni Kroos, Luka Modrić, Casemiro, Marcos Llorente, Marco Asensio, Isco és Dani Ceballos
Támadók: Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Lucas Vázquez és Borja Mayoral
Kimaradt: Karim Benzema, Theo Hernández, Marcelo, Jesús Vallejo és Mateo Kovačić sérülés okán.

Borussia Dortmund – Real Madrid Bajnokok Ligája-mérkőzés
Helyszín: Dortmund (Signal Iduna Park); Időpont: 2017.09.26. (kedd) 20:45; TV: M4 Sport
Egytől egyig: Alavés – Real Madrid (1-2)
Csapatok
Real Madrid (6,5)
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy én is annyit rakok majd ebbe az értékelőbe, mint a csapat az elmúlt meccsekbe, aztán majdnem pofán csaptam magam. Miért? Mert próbálkoztunk ma is, ahogy a Betis ellen is. Most ennyi van benne. Azt nem lehet ráhúzni a fiúkra, hogy ne akarnának, egyszerűen viszont nem akar futni a szekér. Vannak ilyen időszakok mindig, amelyekből csak a maihoz hasonló győzelmekkel lehet kilábalni, még akkor is, ha közben a magyar nyelv biztosította, végtelen mennyiségű és minőségű káromkodás legcifrább példányait is ráköpjük a televízió képernyőjére. Mert ez volt ma is. Ha helyzetbe kerültünk, a labda nem akart bemenni, még úgy se, hogy gyakran Pacheco is megpróbált segíteni (öcsém, tudd, én mindig csíptelek!). Az úr azért csak előkerült más kontextusokban is, hiszen a hazaiak két lövése is kifelé pattant a kapufáról. Ami a csapategységeket illeti, a védelem még mindig képes hajmeresztő dolgokra, a középpálya elfogadható szintet hozott, elől meg tök mindegy, hogy ki játszik, úgyis kihagyja. Brutális átok ül azokon a lábakon, de jajj annak a csapatnak, aki ellen lerúgják magukról a feszkót a srácok. Azt azért nem mondom, hogy nyugodtan várom a Dortmund elleni meccset, de jó alkalom lesz arra, hogy átszakadjon a gát. Khm, mondjuk a BL-ben már nem fog tolni minket az a játékvezető sem, aki ma is elmulasztott megadni egy büntetőt, és kiállítani egy hazai játékos. Na mindegy. Szerencsések vagyunk, hogy így fogják a kezünket meccsről meccsre.
Az olvasók pontszáma: 5,8

Alavés (6)
Nem voltak mindig a helyzet magaslatán, ugyanakkor másképp is alakulhatott volna a mérkőzés, ha van egy kis szerencséjük. Veszélyes kontrákat vezettek, és bizony meg tudták zavarni a védelmünket. Azért már önmagában pluszpont jár, hogy megszerezték idénybeli első góljukat – ki a franc gondolta, hogy pont ellenünk… Na jó, teljesen egyértelmű volt, hogy így lesz. Látszott, hogy kitették a lelküket a pályára, ezt pedig értékelték a szurkolók is, nagyszerű hangulat volt a stadionban.
Az olvasók pontszáma: 5,6
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Dani Ceballos (9)
A mérkőzés előtti jóslatomban egy gólt előlegeztem meg neki, ő viszont kettővel jelentkezett, és megnyerte nekünk a meccset. Így kell meghálálni a bizalmat. Először volt kezdő a Real Madridban, de ez egyáltalán nem látszott, úgy tűnt, mintha ezer éve ott robotolna a középpályánkon. Találatai mellett 93%-os passzpontosságot, valamit a legtöbb labdaszerzést feljegyezhettük a neve mellé. Nagyot ment középen, na. Biztos vagyok benne, hogy fokozatosan egyre több lehetőséget kap majd.
Az olvasók pontszáma: 8,9

Keylor Navas (6,5)
Nem sok dolga volt a mérkőzésen, a kapott gólról pedig nem tehetett, azt a rakétaként süvítő fejest egyszerűen nem védhette. A magas labdáknál magabiztos volt. A kirúgásain még mindig van mit csiszolni, hiszen labdái ritkán találnak csapattársat, de ezt a gyengeségét már megszokhattuk.
Az olvasók pontszáma: 6,4
Dani Carvajal (6,5)
Hátul megfelelően kemény és határozott volt, több fontos szerelést is láthattunk tőle. Előrejátékban viszont néha úgy tűnt, mintha nem lenne meg a megfelelő kémia közte és Lucas között, ráadásul amikor fellépett a támadásokkal, akkor sem tudott igazán veszélyesen középre kanyarintani vagy centerezni. A támadójátéka sajnos továbbra is lényegesen gyengébb, mint tavaly, vagy tavalyelőtt volt.
Az olvasók pontszáma: 5,4
Raphaël Varane (5)
Bemutatott néhány szerelést, melyeknél újfent bizonyította, hogy védő létére rendkívüli gyorsasággal bír. Ettől függetlenül a hazaiak góljánál csúnyán elbóbiskolt, embere teljesen szabadon érkezhetett és fejelhetett a kapuba. Volt egy másik megingása is, amiből kevés híján gólt kapott a csapat, szerencsénkre Peraza lövése a kapufáról kifelé pattant. Hibái sokba kerülhettek volna, ilyen rövidzárlatokat egyszerűen nem engedhet meg magának, hiszen a léc nem lesz mindig velünk.
Az olvasók pontszáma: 6,3
Sergio Ramos (7,5)
Azt már megszokhattuk, hogy Kroos hiányában a kapitány rögtön irányítónak érzi magát, így volt ez ma is, ismét ő jegyezte a legtöbb passzt a mezőnyben. Ez azért tényleg brutális. Meggyőződésem, hogy nincs még egy olyan védő a világon, aki ilyen hatékonysággal tud kilépni a védelemből. Hátul egyébként ő „takarított” a legtöbbször, tehát posztjához tartozó, kötelez feladatait is ellátta.
Az olvasók pontszáma: 6,7

Nacho (7,5)
Jajj, mennyire elcsépelt duma már, de muszáj magamat ismételnem: még mindig Nacho a Real Madrid jolly jokere. Teljesen mindegy, hogy hová, kinek a helyére kell beszállnia, ő elvégzi a rá bízott feladatokat, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Szívvel-lélekkel. Most épp Marcelót kellett helyettesítenie, és ez ezúttal sem volt nagy falat számára. Evidens, hogy a támadásokat nem tudja olyan szinten támogatni, mint a brazil, hiszen teljesen más a stílusuk, ettől függetlenül ma megismerhettük a rongylábú Nachót is, aki egy-egy cselt is fel mer vállalni.
Az olvasók pontszáma: 6,8
Casemiro (7,5)
Megint jól szűrt középen Caselele, aki mindenbe beletette magát, a testi épségét soha nem féltve. Nála többször csak Ceballos tudta visszaszerezni a bogyót, a kapu előtt viszont a brazil tisztázott a legtöbb alkalommal. Emellett próbált odafigyelni az építő jellegű megmozdulásokra is, és tőle szokatlan módon két kulcspasszt is jegyzett a meccsen.
Az olvasók pontszáma: 6,6
Isco (7)
Magához képest némileg szürkének tűnt a görbelábú spanyol, főleg az első játékrészben. Hosszú percekig is eltűnt, igaz, amikor előkerült, akkor mindig valami olyat csinált, amitől tátva maradt a szánk – gondolok itt például arra, amikor csúszva vett le zseniálisan egy labdát, vagy amikor a második félidő elején adott hibátlan, 30-40 méteres labdát Cristianónak. Ha játékával nem is mindig, négy kulcspasszával kiemelkedett a mezőnyből. Nem rajta múlt, hogy nem sikerült értékesíteni nagyszerű labdáit.
Az olvasók pontszáma: 7

Marco Asensio (7)
Rögtön a meccs elején adott egy asszisztot Ceballosnak, jó barát módjára. Lendületesen játszott, még úgy is, hogy magához képest a megszokottnál szürkébben teljesített. Három kulcspasszt azért így kiosztott gólpassza mellett, ám ha a fontos pillanatokban jó döntéseket hoz, akkor góllal, vagy több gólpasszal fejezhette volna be a meccset. Panaszra azonban nincs okunk.
Az olvasók pontszáma: 6,3
Lucas Vázquez (6,5)
Akart, hajtott, pörgött, néha túlságosan is. Lucas többször választotta a rosszabbik megoldást a kapu előterében, de egyszerűen nem tudok haragudni rá emiatt, és két kulcspasszt még így is összehozott. Most is ő volt az, akinek a legkevésbé volt büdös a munka, rendszeresen visszajárt védekezni is. Fel merte vállalni a párharcokat is – pedig nem egy Baptisa-alkat -, igaz, egy alkalommal majdnem bezúzták az arcát, elő is jött belőle rögtön a kiskakas.
Az olvasók pontszáma: 6,2
Cristiano Ronaldo (6)
Ceballos első találata előtt ő ugratta ki szépen Asensiót, így nagyban hozzájárult a vezető gól megszerzéséhez. Azt megelőzően, illetve a passzt követően viszont hoszú-hosszú percekig még a nevét sem hallottuk. A második játékrészben sokkal többet volt játékban, részt vett az összjátékokban is, a kapu előtt azonban semmi sem jött össze neki, hat lövéséből mindössze egyet kellet hárítania Pachecónak. Akkor járt a legközelebb a gólhoz, amikor szépen becselezve magát ballal próbálta meg kilőni a hosszút, a labda viszont kifelé pattant a kapufáról.
Az olvasók pontszáma: 6,1

Cserejátékosok
Marcos Llorente (6)
Szűk 20 percet kapott, ezalatt kétszer szerzett labdát és jegyzett 11 passzt – ezek mindegyike pontos volt. A tavaly még az Alavésben játszó középpályást igazi sztárként fogadta a hazai szurkolótábor, elképesztő érzés lehetett számára.
Az olvasók pontszáma: 5,9
Borja Mayoral (-)
Bejött, seggre ültette a védőjét, majd bevonult az öltözőbe.
Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (6,5)
Némileg meglepett a kezdőcsapattal, hiszen padra ültette Lukát és Bale-t is, de neki lett igaza, ráadásul így a walesi és a horvát rápihenhetett a Dortmund elleni rangadóra. Ceballosnak először szavazott bizalmat a kezdőcsapatban, látjuk, tökéletesen időzített, nagyszerű válasz volt ez azoknak, akik szerint nincsenek minőségi játékosok a padunkon. Csak jelzem, hogy hat (!) sérült mellett is klasszisok tudtak beszállni ma… Azt mondjuk nem teljesen értem, hogy miért pont Ceballost kapta le a 71. percben, hiszen a spanyol jó meccset játszott, igaz, talán elkészült az erejével. Az egy szem cseréje (Mayoral behozatalát nem számítva) a középpálya stabilitásának megőrzését, még inkább megszilárdítását szolgálta, ám őszintén, én nem éreztem, hogy bármi is változott volna Llorente érkeztével, a hazaiak ugyanúgy képesek voltak lekontrázni minket. A kihagyott helyzetekért Zizou-t nem fogom dorgálni, hiszen azokért nem ő a hibás, a mutatott játékon azonban van még mit javítani – hiszem és tudom, hogy fog is.
Az olvasók pontszáma: 5,7
Hivatalos közlemény: Karim Benzema
A Real Madrid hivatalos közlemény formájában tudatja, hogy a klub sikeresen megegyezett Karim Benzemával a játékos szerződésének meghosszabbítását illetően. A francia támadó 2021. június 30-ig ír alá.

Benzema holnap 14:00-kor tart sajtótájékoztatót a Santiago Bernabéuban, mely során válaszol a sajtó munkatársainak kérdéseire.
A Real Betis elleni keret
Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla és Luca Zidane
Védők: Dani Carvajal, Sergio Ramos, Raphaël Varane, Nacho és Marcelo
Középpályások: Toni Kroos, Luka Modrić, Casemiro, Marcos Llorente, Marco Asensio, Dani Ceballos és Isco
Támadók: Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Lucas Vázquez és Borja Mayoral
Kimaradt: Mateo Kovačić, Karim Benzema, Theo Hernández és Jesús Vallejo sérülés, míg Achraf Hakimi technikai döntés okán.

Real Madrid – Real Betis bajnoki találkozó
Helyszín: Madrid (Santiago Bernabéu); Időpont: 2017.09.20. 22:00; TV: Sport 1