A COPE információi s…
A COPE információi szerint a Real Madrid egy évvel, azaz 2021-ig meghosszabbította Sergio Ramos jelenlegi kontraktusát, és már csak a hivatalos bejelentés várat magára.
Jorge Valdano: „Ha R…
Jorge Valdano: „Ha Real Madrid mezt kéne vennem, akkor Asensióét választanám. Kedvelem azokat a játékosokat, akik okosak, és az egyszerű dolgokat is szépen csinálják. Tetszik Asensio személyisége és stílusa. Nagyon alacsony a hibás döntéseinek száma, rendkívül pontos és precíz.”
Zinédine Zidane: Kész van az új szerződésem, de ez nem jelent semmit
Cristiano: „Nagyon örülünk, hogy visszatér. Remélem, hogy utoljára kellett nélkülöznöm őt. Nagyon boldognak tűnik, hiszen szeret játszani, szeret a csapattársaival lenni. Holnap visszatérhet a Santiago Bernabéuba, ennek pedig minden játékosunk örül. Úgy vélem, a statisztikák önmagukért beszélnek, ha Cristianóról van szó. Alig találni olyan játékost a földön, aki annyi gólt, annyi döntő fontosságú találatot szerezne, mint ő és Messi. Ez teszi őket különbözővé a többiektől. Nehéz lesz javítania az amúgy is lenyűgöző mutatóin, de nagyon ambiciózus, szóval nem lepne meg, ha sikerülne neki.”
A Betis elleni mérkőzés: „Ugyanazt a koncentrációt és intenzitást várom el a csapattól, mint amit az Anoetában láthattunk. A játékosok is szeretnék megismételni a hétvégi teljesítményt, szeretnének nagy intenzitással játszani az első perctől kezdve. Erre fogunk törekedni. Nagyon figyelmet kell fordítanunk a koncentrációra, hiszen ha megfelelően koncentrálunk, bármelyik csapat számára képesek vagyunk gondokat okozni. Az idény csak most kezdődött, tudom, hogy a Betis jó futballt játszik, a csapat megvalósítja az edző filozófiáját. Jó játékosok alkotják a keretüket, így nehéz mérkőzésre számítunk.”
Rúgott gólok sorozata: „Ez azt igazolja, hogy a csapat dolgozik. A győzelem érdekében mindig gólokat akarunk szerezni, ennek eredményeképp érhettük el ezt a fenomenális számot. Mindez a játékosok érdeme, remélhetőleg így folytatják majd. Amikor pályára lépünk, nem arra gondolunk, hogy 1-0-ra kell győznünk, hiszen az nagyon veszélyes lenne. Tudjuk, hogy bármikor képesek vagyunk gólt szerezni. Ez a tervünk holnapra is.”
Bale: „Ha van területe, akkor bármelyik csapatot képes elpusztítani a sebességének köszönhetően. Ezt láthattuk az Anoetában is. Technikailag is nagyon képzett, bármilyen helyzetben képes jól teljesíteni, nem csak akkor, amikor terület nyílik előtte. Jól bánik a labdával, nagy területet játszik be. Nagyon komplett játékos. Türelmesnek kell lennünk vele szemben, hiszen ha minden rendben van vele, akkor nagyon jól teljesít. Csak időre van szükség, lépésről lépésre láthatjuk majd a legjobb Bale-t.”
Füttyszó: „Nem tudom, miért fütyültek a szurkolók. Mindenkinek szólt a fütty, kivétel nélkül, de ez nem jelent problémát számunkra. Ez is része egy játékos pályafutásának, néha jót tesz, ha látod, hogy nem a legjobb tudásod szerint végzed a dolgodat. Bale esetében azonban nem ez a helyzet. A saját tapasztalatomat próbáltam megosztani, hiszen ha hallod a füttyszót, az arra sarkall, hogy jobban teljesíts a következő meccsen.”
Ceballos: „Több poszton is bevethető. Technikailag bármire képes a labdával, emellett pedig elég intelligens ahhoz, hogy a pálya bármely részén jó teljesítményt nyújtson. Tetszik a hozzáállása, passzol a játékrendszerünkhöz és a csapat dinamikájához. Eléggé a szezon elején tartunk, messze még a vége, a lényeg, hogy jól dolgozik. Legutóbb játszott egy keveset, de több lehetőséget is fog kapni a bizonyításra.”
Carvajal: „Nem aggódom, amiért ilyen sok percet töltött a pályán. Fizikálisan nagyon erős, sok meccset képes lejátszani, fáradhatatlan. Természetesen nem fog mindig játszani, mert az nem lehetséges. Majd meglátjuk, de jelenleg jó formában futballozik.”
Motiváció a bajnokságban: „A spanyol bajnokság a világ legnehezebb pontvadászata, ezért is értékelődik fel egy-egy győzelem. Emlékszem, mikor azt mondtam, hogy életem legboldogabb napja volt a bajnoki cím utáni reggel. A Bajnokok Ligája is fontos, de a játékosok tudják, hogy hétről hétre a bajnokságban kell bizonyítani, minden nap erre készülnek, ez a legbonyolultabb és a legcsodálatosabb benne.”
Szerződéshosszabbítás: „Jól érzem magam a Real Madridnál. Az új szerződés már kész van, de ez nem jelent semmit. Csak a következő napra gondolok, nem tervezek ennél tovább.”
Meggyőző teljesítmény idegenben: „Nem tudok erre magyarázattal szolgálni. Ha hazai pályán pontokat veszítünk, de idegenben megnyerjük a mérkőzéseket és elhódítjuk a bajnoki trófeát, nem leszek bosszús. Bármikor aláírnám ezt.”
Orvosi jelentés: Theo Hernández
A klub tudatja, hogy a Sanitas La Moraleja Egyetemi Kórház orvosai által végzett vizsgálatok során bizonyosságot nyert, hogy Theo Hernández jobb válla kificamodott a Real Sociedad elleni mérkőzésen.
Spanyol hírek szerint a játékosnak várhatóan 2-3 hetet kell majd kihagynia.
A MARCA szerint a Re…
A MARCA szerint a Real Madrid figyelemmel kíséri Kepa Arrizabalaga, az Athletic Bilbao kapusának sorsát. A 22 éves hálóőr szerződése jövő nyáron lejár, így három hónap múlva szabadon tárgyalhat más klubokkal a jövőjéről. A jelenlegi kivásárlási ára 10 millió euró, ám egy esetleges szerződéshosszabbítással ez egyértelműen növekedne. A Real Madrid hajlandó lenne abban az esetben is kompenzálni a baszk klubot, ha a kapus visszautasítaná a kontraktusának meghosszabbítását.
„A mai napig eszembe jut, hogy meddig juthattam volna a térdsérüléseim nélkül”
Amikor a világbajnokságra gondolok, az első dolog, ami eszembe jut: a festék. A kék, a zöld és a sárga. A legfényesebb színek, amiket csak el lehet képzelni.
Brazíliában létezik egy tradíció: minden negyedik évben, mielőtt elkezdődik a világ legnagyobb tornája, az emberek kimennek a városok utcáira, és festenek. Ez egy olyan verseny, mely végén kiderül, hogy ki rendelkezik a legszebb fal- vagy járdafestménnyel.
Az 1982-es világbajnokság előtt, ahogy az országom többi gyereke is, kimentünk az utcára és festeni kezdtünk. A városunkban mindenki részt vett a tevékenységben, mindenki gyakorolta a tradíciót. A járdák mindenütt különböző színektől pompáztak, a képek madarakat, a brazil zászlót, valamint a nemzeti csapat játékosait ábrázolták.
Volt egy öreg szomszédunk, Mr. Renato. Miután befejeztük a festést, áthívott magához mindenkit, hogy nézzük a meccseket. Nem emlékszem túl sok mindenre vele kapcsolatban… Egyedül csak annyira, hogy óriásinak tűnt számomra, amikor kicsi voltam. A légierő veteránja volt, vagy legalábbis valami hasonló. Mindannyiunknak vett sült burgonyát és szódát. Akkoriban ez nagyon nagy dolog volt. Nem gyakran ettünk olyan ételeket. Képzelhetitek, ha egy ilyen apró emlék ilyen különleges helyet foglal el szívemben… Sült krumpli és szóda… Aztán ott ülsz a barátaiddal a televízió előtt, nézed a mérkőzéseket, arra gondolsz, hogy egy nap, egy nap talán te is profi labdarúgó lehetsz.
Bento Ribeiróban, Rio de Janeiro északra eső külvárosi részében nőttem fel. Arrafelé az alsó középosztály élt. Nem nyomornegyed, és nem is hasonlít ahhoz, nincsenek egymás hegyén-hátán a házak, ahogy azt gyakran a televízióban lehet látni, amikor Riót mutatják. Egyszerűen csak úgy tudom leírni, hogy otthon. Egyetlen nap sem telt el ott úgy, hogy ne a futball járt volna mindenki fejében.
Hogy őszinte legyek, akkor még csak öt éves voltam, de az életemet már csak a futball körül tudtam elképzelni. Nem tudom, hogyan magyarázzam, de azonnal kötődni kezdtem a sporthoz. Ott volt… éreztem legbelül. Olyan könnyű fiatalon azt mondani, hogy labdarúgó akarok lenni. Kölyökként azonban nem tudja az ember, hogy ez mit is jelent valójában. Nem tudod felfogni, hogy milyen óriási dolog is ez. A valóság teljesen más, mint amire akkor gondolsz, amikor gyerekként álmodozol.
Így volt ez az én esetemben is. Egyértelmű, hogy nem tudtam, mit is jelent ez az egész, amikor az ecsetet belemártottam a festékbe. Nem tudtam, hogy a futball hová is repít majd engem. A kék festék csak folyt végig a karomon, én pedig ott álltam a barátaimmal az utcán. Zico portréja nézett ránk a falról.
Akkor még nem tudtam, hogy milyen gyorsan történnek majd a dolgok, milyen hamar valóra válhat az álmom. Csak egy kisfiú a sok közül a városunkban, akit arról ismertek, hogy folyamatosan futballozik. De tényleg, állandóan.
Belegondolva, talán pontosan ez különböztetett meg a többi brazil sráctól, azoktól, akik futballistává akartak válni. Én nemcsak álmodoztam arról, hogy egy nap a legjobb leszek, hanem hittem is benne. Hittem, hogy a futballtörténelem legjobbjai közé kerülhetek.
Mindig elmosolyodom, amikor erre gondolok, hiszen fogalmam sincs, hogy miért hittem ennyire benne gyerekként, nem tudom, honnan jött ez az egész. Számomra ez volt… az élet. Az első pillanattól kezdve, amikor a labdához ért a lábfejem.
Hogy őszinte legyek, még az első Flamengo-meccsre sem emlékszem, amire az édesapámmal látogattam ki a Maracanã stadionba. Tehát nem ez ihlette a dolgot. Furcsa, de az egészet a járáshoz tudom hasonlítani. Természetből adódóan jön. Értitek? Persze van egy időszak az életünk első hónapjaiban, amikor nem tudunk járni, de később el sem tudod képzelni az életet enélkül. Számomra ugyanezt jelenti a futball.
Az első becenevem is olyan régi, hogy nem is emlékszem rá, mikor kaptam. Valahányszor gólt szerezte a két bátyám ellen, mindig azt üvöltötték, hogy „Dadadoooooooooo!”. Amikor kicsi voltam, voltak problémáim a Ronaldo név kiejtésével. Amikor a nevemet mondtam, sokkal inkább tűnt Dadadónak, mint Ronaldónak. Úgyhogy innen ered a Dadado.
Amikor a bátyáim bementek a házba, én akkor is kint maradtam. Kettesben a labdával, csak rugdostam és rugdostam. Bal láb, jobb láb, bal láb. Imádtam az udvarunkon játszani. Nem volt nagyon nagy házunk, leginkább a díványon aludtam. A legjobb viszont, hogy a ház sík talajon feküdt, így megvolt minden, amire szükségem volt: a tér a futballhoz. Mivel Brazíliában éltünk, a házunkat gyümölcsfák vették körül: guavák, mangók, zsabotikábák. Ennek köszönhetően szlalomozhattam a labdával a fák között, amikor a testvéreim már bementek. Amikor ott voltam kint, mindig arra gondoltam, hogy minden idők legjobbja leszek.
Lestem minden egyes lehetőséget, ami közelebb vihetett ahhoz, hogy profi labdarúgóvá váljak. Folyamatosan ott motoszkált a fejemben a tudat, egyszerűen semmi másra nem tudtam gondolni. Mindeközben a szüleim ugyanígy éreztek, de a tanulással kapcsolatban. Azt akarták, hogy koncentráljak az iskolára.
Az első évemben futsaloztam, aztán minden gyorsan, magától értetődően történt. Egy része persze szerencse volt, viszont annál jóval többet tett hozzá az elkötelezettség. A következő évben a São Cristóvão csapatánál kezdtem el játszani. 13 éves koromban már több klub is figyelemmel követte a játékomat, hamarosan le is igazolt a Cruzeiro. 15 évesen megkaptam az első válogatott meghívómat, 16 esztendősen pedig bemutatkozhattam a Cruzeiro első csapatában.
Alig egy év telt el, és 1994-ben már utazhattam is az első világbajnokságomra. Ahogy mondtam, minden olyan gyorsan történt. Amennyire akartam ezt az egészet, sokszor pont annyira éreztem magam meglepettnek. Nem tudtam, hogy egy profi milyen idővonalra számíthat a karrierjében. Erre nincs terv vagy kézikönyv. Néha úgy tűnt, mintha egyik pillanatban még az iskolában vagy a kertünkben játszanék, másnap pedig már Bebeto mellett edzhettem.
Jött tehát a világbajnokság. Hogy is jellemezhetném a ’94-es világbajnokságot, vagy a csapatunkat? Engedjétek meg a következő hasonlatot: a Harvard elég nagy üzlet Amerikában, ugye? Nos, szerepelni azon a világbajnokságon azzal a csapattal, olyan volt, mintha a futball Ivy League-jére járnál. Első osztályú oktatást kaptam arról, hogy milyen nemcsak játszani a futballt, hanem hogyan lehetsz ténylegesen futballista és világbajnok.
Egyetlen percet sem játszottam a tornán, de figyeltem és próbáltam minden tudást magamba szívni. Jegyzeteket készítettem, információt gyűjtöttem, tudtam, hogy egy nap visszatérek majd. Az a nyár megváltoztatta az életemet és a pályafutásomat is.
Azért is, mert az volt az első alkalom, hogy találkozhattam Romárióval. Ő volt az, akinek a játékán felnőttem. Amikor őt és Zicót néztem, mindig arra gondoltam, hogy egy játékosnak így kell kinéznie a pályán és azon kívül. Amikor elutaztam a brazil táborba, rögtön felfigyeltem arra, hogy Romário mennyire figyelmes a fiatal játékosokkal… főleg velem. Talán azért volt így, mert mindketten támadók voltunk, vagy látta bennem ugyanazt a vágyat, ugyanazt az elkötelezettséget. Nem tudom. Az edzések után nagyon gyakran beszélgettünk. Furcsa volt, de úgy éreztem, ugyanúgy látja a sportot, mint én: a futball olyan, mint az evolúció, lépések sorozatából áll. Egyik lépés után következik a másik, és így tovább, egészen addig, míg a legjobbak között is a legjobb leszel.
Romário azt mondta, hogy számomra a következő lépés Európa. Ő már korábban csatlakozott a Barcelona csapatához, azelőtt viszont megfordult a PSV-ben is. Egy olyan csapatban, amely szívesen látott volna a soraiban. Viccesnek tűnhet, de az egyik dolog, amiről kérdeztem, az az időjárás. Milyen lehet Brazíliából Hollandiába érkezni, ahol télen hófödte pályákon kénytelen játszani az ember?
Megtudtam viszont, hogy az egészben a versengés a legjobb. Mesélt arról, hogy milyen érzés megnyerni a bajnokságot, milyen pályára lépni a Bajnokok Ligája döntőjében. Tudtam, hogy mit kell tennem… Ha tényleg a legjobb akarok lenni, akkor követnem kell a Romário által bejárt utat. Így hát aláírtam a PSV-hez.
George Weah… Marco van Basten… Paolo Maldini. Ezeket a srácokat néztem egész gyermekkoromban. Minden idők legjobbjai. És ide érkeztem én is, Európába. Ki kellett emelkednem valahogy. Mondhatjuk, hogy vakmerő, bátor voltam. Célokat tűztem ki magam elé, mindent megtettem, hogy elérjem azokat. Biztossá akartam tenni, hogy az emberek megismerjenek.
Amikor a PSV csapatába igazoltam, azt mondtam, hogy 30 gólt akarok szerezni az első idényemben. Sikerült. Utána már az volt a célom, hogy a világ legjobbja legyek. Barcelonába igazoltam, és megnyertem az Aranylabdát.
Már gyerekként is megvolt bennem egy bizonyos fajta önbizalom, de beszélni a gólokról, bemutatni a címeket… Csak azt tettem, amit korábban azoktól láttam, akiknek a játékán felnőttem. Büszkeség, showmankedés… Szükség volt néhány évre – talán többre, mint kellett volna –, mire rájöttem, hogy ez nem én vagyok. Az én személyiségem valójában teljesen más volt, mint azé a srácé, aki kiállt a színpadra és úgy beszélt, ahogy. Végül rájöttem, hagyni kell, hogy a játékom beszéljen helyettem.
Ettől függetlenül a vágy megmaradt bennem, még mindig célokat tűztem ki saját magam elé, de nem beszéltem róluk, megtartottam őket magamnak. Ha te vagy a legjobb, annak nem feltétlen kell együtt járnia azzal, hogy folyamatosan te vagy a címlapokon. A vágyat, azt, hogy a legjobb akartam lenni, csak arra használtam fel, hogy úgy teljesítsek a pályán, ahogyan kell. Folyamatosan hajtottam saját magamat. El akartam érni, át akartam lépni a határaimat. Önmagamat teszteltem.
Egyetlen dolog volt már csak, amit még nem értem el: játszani akartam egy világbajnokságon. Legbelül tudtam, hogy ez csak idő kérdése. Nekem pedig rengeteg időm volt.
Az 1998-as világbajnokságon mindössze 21 éves voltam, a futball csak szórakozás volt számomra. A franciák elleni döntőig vezető úton négy gólig jutottam. Aztán a döntő napján, pontosabban a döntő előtti éjszakán történt valami, amit mai napig nem tudok megmagyarázni. Nagyon, nagyon beteg voltam, egy roham tört rám az ágyamban. Nem sok mindenre emlékszem. Az orvosok elvégezték a szükséges teszteket, majd zöld utat adtak, így játszottam. Természetesen nem ment jól a játék, ráadásul kikaptunk 3-0-ra.
Gyilkos idők voltak. Fejben viszont tudtam, hogy még mindig nagyon fiatal vagyok, sok lehetőség, sok világbajnokság vár még rám. Az élet néha persze másképp gondolja a dolgokat, ugye?
A világbajnokságot követő évben elszenvedtem egy nagyon súlyos térdsérülést. Annyira súlyos volt, hogy néhányan azt mondták, talán soha többé nem léphetek pályára. Volt, aki azt állította, hogy járni sem leszek képes többé. Ezután következett csak a határaim igazi tesztelése.
Őszintének kell lennem, így elmondom, hogy mindig voltak olyan dolgok a futballban, amik zavartak. Például a várakozás. De aztán jöttek a pályán töltött pillanatok, a játék… Annyira imádtam… Az az érzés soha nem változott. A PSV-ben, a Barcelonában és az Inter csapatában is mindig ugyanazt a boldogságot éreztem a pályán, amit gyerekként. Számomra olyan, mintha akkor kezdtem volna el élni, amikor pályára léptem, az életem pedig akkor fejeződött be, amikor lefújták a meccset. Így hát, amikor a térdem megsérült, úgy éreztem, elvették az életem.
Mindent megtettem, hogy biztosan visszatérhessek. Amerikába utaztam, hogy orvosokkal konzultáljak. Bejártam az egész világot. Három évig így mentek a dolgok. Közben visszatértem, és újra megsérültem. Tudtam, hogy közeleg a 2002-es világbajnokság, de nem a trófeák vagy a gólok motiváltak. Arra az érzésre vágytam… Arra, amit csak a futballpályán érezhettem, amikor a labda hozzáért a lábfejemhez.
Három évvel a legkeményebb sérülésem után, illetve négy évvel a ’98-as világbajnokságot követően, Dél-Koreában végre ott volt a labda a lábfejemnél. Ott voltam Brazíliával a világbajnokságon. A Németország elleni döntőt megelőzően történt valami igazán csodálatos. A mérkőzés előtt ott ültünk az öltözőben, Luiz Felipe Scolari, a szövetségi kapitányunk pedig mutatni akart nekünk valamit a televízióban. Csak néztünk egymásra, de nem tudtuk, hogy mi fog történni. Egyszerűen nem volt megszokott, hogy ott egy TV az öltözőben.
„Üljetek le,” – mondta Luiz. „Van valami, amit látnotok kell.”
Odafordult a televízióhoz és bekapcsolta. A Globo, egy brazil csatorna felvételeit láttuk. Nem hallottunk híreket otthonról, mióta elutaztunk Japánba, szóval az volt az első alkalom, hogy láthattuk, illetve hallhattuk az otthoni embereket.
Az nem egy szokványos adás volt azonban. A Globo riporterei ellátogattak mindannyiunk szülővárosába, hogy megmutassák, miként ünnepelnek a szomszédok és a helybéliek. Elmentek Bento Ribeiróba is… Láthattam az utcákat, amiken felnőttem, a falakat, amelyeknek rugdostam a labdát. Láttam, ahogy a gyerekek ott állnak a rólunk készített színes falfestmények mellett, csakúgy, ahogy mi tettük egykor. Ez volt az utolsó momentum, mielőtt kifutottunk volna a gyepre.
Hiába volt 0-0 a mérkőzés a félidőben, senki sem aggodalmaskodott. Elmondom most az igazat… Nem volt semmilyen mélybemenő beszélgetés vagy taktikai elemzés az öltözőben. Egyszerűen tudtuk, hogy mit kell tennünk. Tudtuk, hogy gólokat fogunk szerezni, hogy győzni fogunk. Csak ez a fajta magabiztosság volt fellelhető ott, akkor.
Az egész torna során éreztük, hogy minden egyes meccs a miénk volt. Nem volt szükség arra, hogy hangoztassuk, mennyire nagyszerű csapat lehet a miénk. Mind éreztük. Valószínűleg az volt életem legjobb csapata.
Ami engem illet, nem tudom, de valahogy minél nagyobb a nyomás rajtam, annál könnyebben megtörténnek a dolgok. Nyugodt voltam, nem gondoltam semmire, csak lélegeztem. Azt hiszem, pontosan ez teszi a csatárt jó csatárrá: habár érzed, hogy mennyire érzelemdús egy pillanat, érzed a nyomást, de tudod, hogyan kell kezelni. Aztán amikor gólt lősz… az olyan, mint egy orgazmus. Sőt, több annál.
Amikor kétszer is betaláltam Németország ellen, éreztem, hogy az volt az a pillanat. Minden ott volt. A második gól után tudtam, hogy a világbajnoki trófeától már csak percek választanak el. Soha nem éreztem ahhoz foghatót.
A 90. percben aztán lecseréltek. A legcsodálatosabb dolog volt, amit Luiz velem tehetett, hiszen így mindent láthattam. Láttam, hogy mit vittünk véghez. Sétáltam lefelé és azokra gondoltam, akik azt mondták, hogy soha nem fogok visszatérni, soha többé nem játszhatok, sőt, soha többé nem leszek képes járni sem.
Mindez 2002-ben történt, az emberek akkor ismerkedtek a mobiltelefonok világával. Amikor körbenéztem a stadionban, mindenütt fényeket, vakuvillanásokat láttam. Olyan volt, mint egy szórakozóhelyen. Legalább egy perc kellett, hogy felfogjam, mi is történik. Az emberek rólam készítettek fényképeket. Akkoriban ez teljesen új dolog volt.
Amikor leértem, megláttam Rodrigo Paivát, a nemzeti csapat sajtótitkárát. A rehabilitációm minden egyes pillanatában velem volt. Ott sétált lassan mellettem, amikor én járni is alig tudtam. Szóval megláttam, és sírni kezdtem. Annyi érzelem szabadult fel bennem, korábban soha nem éreztem még olyasmit. Az a pillanat egy igazi ajándék volt.
Aztán jött az ünneplés. Azt hiszem, egyáltalán nem aludtunk akkor éjszaka. Egy nagy buli volt az egész, míg el nem indultunk haza. A repülőn a fiammal utaztam, aki akkor volt két éves. Ott ült az ölemben, én pedig édesapámat néztem. Nem szóltunk egymáshoz, soha nem is volt rá szükség… A mi kapcsolatunk ilyen volt. Mindketten tudtuk, hogy mit jelentett az a világbajnokság a családunk, sőt egész Brazília számára. Tudtuk, hogy mekkora jelentőséggel bír Bento Ribeiro számára is.
A repülő több brazil városban is leszállt. Azok voltak életem legszebb napjai. Láthattuk országunk lakosait, a boldogságukat. Mindenhol falfestmények vártak, de most már a saját arcunkat láttuk rajtuk.
A világbajnoki győzelem után már a következő lépésen járt az eszem, a további célokon, kihívásokon. Azon gondolkodtam, hogy mi vár rám a pályán. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy a sérüléseimet követően minden sokkal nehezebbé válik. Mai napig eszembe jut, hogy meddig juthattam volna, ha nincsenek a térdsérülések, ha tudom, hogyan eddzek helyesen.
Számomra a futball mindig is arról szólt, hogy milyen messzire juthatok azáltal, hogy hajtom magam előre folyamatosan. Úgy érzem, ezt tettem mindaddig, amíg képes voltam rá. Átküzdöttem magam még egy térdsérülésen, majd aláírtam a Corinthians csapatához. Amikor azonban az egészségügyi problémák nemcsak a játékodat, hanem a lélegzeted, a járásodat, a mindennapi életed is megnehezítik… Tudtam, hogy ott kell abbahagynom. Ha nem lehettem az a játékos, aki lenni akartam a pályán… Amikor már nem volt ott az a bizonyos érzés a pályán… Egyszerűen nem futhattam így ki a zöld gyepre.
2011-ben döntenem kellett. Tudtam, hogy búcsút kell intenem a futballnak, legalábbis ami az aktív labdarúgó éveimet illeti.
A futball azonban olyan, mint egy függőség. A játékosok, a szurkolók, és egyszerűen mindenki számára. Ez az oka annak, hogy annyi embert magával ragad világszerte. Mióta abbahagytam a játékot, rengeteget gondolkodtam azon, hogy mit is adott számomra ez a sport.
Azt szeretném, ha a jelenkor gyerekei – teljesen mindegy, hogy a világ melyik pontján élnek – ugyanúgy látnák a futballt, ahogy én láttam. A városok és a gyerekek viszont változnak. Amikor én gyerek voltam, mindenütt futballpályák voltak. Most mindenfelé építkezések zajlanak, fejlődik a technika, így rengeteg szabad hely tűnik el. Manapság nem látni gyerekeket az utcákon, akik úgy rugdosnák a labdát, ahogy mi tettük egykor.
Számomra a futballpálya a világ legtökéletesebb dolga. Lehet ez egy stadion, egy tengerpart, vagy egy nagy csomó fű néhány gyümölcsfával. Nem számít. Gyerekként ott kell állnod a pályán és látnod kell a jövődet.
Nagyon boldoggá tesz, amikor hallom, hogy olyan játékosok, mint Messi, Neymar, Cristiano Ronaldo vagy Ibrahimović mesélnek arról, hogy mekkora hatással voltam a futballra, az ő játékukra. Hogy szerepem volt a futballról szőtt álmaikban. Gondoljatok csak bele… Egy egyszerű brazil srác voltam, aki falfestményeket készített, közben pedig arról álmodott, hogy olyan lesz, mint Zico. Ők, az az argentin, az a brazil, az a portugál és az a svéd srác pedig arról álmodoztak, hogy olyanok lesznek, mint én. Összeköt minket ugyanaz az érzés.
Ez csodálatos. Számomra ez a futball. Tudjátok, sokat gondolkodtam azon, hogy miként kéne befejeznem ezeket a sorokat. Könnyen kezdek bele sztorikba, de soha nem akarom befejezni őket.
A mondandómat a következőkkel zárnám: megéltem az álmaim. Hány ember mondhatja el magáról, a saját életéről ugyanezt? Hányan mondhatják el, hogy ennyi színt láttak, és ennyi színt éltek meg?
Ronaldo
Egytől egyig: Real Sociedad – Real Madrid (1-3)
Csapatok
Real Madrid (8,5)
Magabiztos, jó csapatteljesítménnyel rukkoltak elő Zizou mester fiai, akik együtt, egységes erővel vitték haza a három pontot a meglehetősen kellemetlen Anoetából. Egy nagyobb megingástól eltekintve a védelem kiválóan működött, a középpálya ugyan megérezte Kroos hiányát, mégsem lehet túl sok panaszunk rá, elől pedig jól funkcionált együtt a MAG, azaz a Mayoral, Asensio, Gareth Bale trió. Hiába volt megtizedelve a csapat, hiába tűnt sokkal rövidebbnek a pad, mint tavaly, a beszállóknak sikerült igen kiemelkedő teljesítményt nyújtani, mind felnőttek a feladathoz. Az elmúlt hetek két döntetlenje után nagy szükség volt már egy ilyen győzelemre, ez jót tesz majd a lelkeknek. A három ponton kívül annak is örülhetünk, hogy egy igen látványos, hatalmas iramú mérkőzéssel zárhattuk a hetet. Első osztályú párharc volt.
Az olvasók pontszáma: 7,8
Real Sociedad (7)
Meglehetősen kellemetlen ellenfél volt a baszk gárda, sokáig úgy tűnt, hogy nem is törődnek bele az alárendelt szerepkörbe. Sokszor nehezen tudták elfogadni, hogy ellenfelük – főleg Isco révén – játszadozik velük, ilyenkor azért elővették a meglehetősen silány minőségű hangszereiket, és már szólt is a csontzene. Nem sajnáltak senkit, igyekeztek a minőség mellett a mennyiségre is odafigyelni. Amikor náluk volt a labda, olyankor mutattak azért szép dolgokat is, ők is kellettek ahhoz, hogy ilyen színvonalú mérkőzést lássunk. Meg lennék lepve, ha nem érnének oda legalább egy Európa-ligás helyre.
Az olvasók pontszáma: 6,3
Játékosok
A mérkőzés legjobbja – Theo Hernández (9)
Végre! A fiatal francia bitang jó volt, egy igazi vadállat módjára nyargalt a pályán. Volt olyan sprintje, amit 33,4 km/h-s sebességgel teljesített, ez azért szép teljesítmény. Most először láthattuk, hogy mire számíthatunk tőle valójában. Végre bátran fel merte vállalni a párharcokat, többször is becsapta az ellenfél védőit, középre tett labdáinak nagy része igazi veszélyt teremtett a kapu előtt. Védekezésben is kellően kemény volt, egy igazi tank, ellentmondást nem tűrően takarította el a labdákat, néha a támadóval együtt – de még a szabályos szerelés határain belül. Biztos hatalmas tehertől szabadult meg, jót fog tenni a lelkének ez a meccs. Reméljük, hogy vállsérülése sem komoly, mihamarabbi felépülést kívánunk neki.
Az olvasók pontszáma: 7,9
Keylor Navas (5,5)
Nem találta el túl sok hazai lövés a kapuját, így igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatnia. Végig magabiztosnak tűnt, Rodrigues góljánál viszont nem volt kellően határozott, így ahelyett, hogy most egy nagy bravúrt emlegetnénk, sajnos a hibájáról kell beszélnünk. Leért a lövésre, ám az így is becsorgott a kezei alatt. Védhető lett volna a lövés, és bizony akár pontok is múlhattak volna azon a megmozduláson egy ilyen kaliberű meccsen. Figyelnie kell, mert még egy-két ilyen hiba, és megint hetekig hallgathatjuk a De Gea érkezéséről szóló híreket.
Az olvasók pontszáma: 6,2
Dani Carvajal (7)
Az első félidő nem sikerült túl erősre a spanyol szemszögéből. Nem hozta a tőle megszokott és már el is várt teljesítményt, ráadásul a hazaiak egyenlítő góljánál is lemaradt emberéről. A második játékrészre feljavult a játéka, harcosan, nagy kedvvel játszott, sokszor saját testi épségét sem féltve dolgozott a Madrid-címeres mezért. A mérkőzés utolsó periódusában volt egy hatalmas mentése is, amivel – jó eséllyel – egy újabb hazai gólt akadályozott meg.
Az olvasók pontszáma: 6,9
Sergio Ramos (8,5)
Nagy formában van a kapitány. Kiválóan irányította a védelmet, sőt igazából az egész csapatot. Ismét az ő nevéhez fűződik a legtöbb passz, 92 százalékos mutatója pedig már-már kroosi magasságokba rúg. Biztosan ki merem jelenteni, hogy nincs még egy olyan védő a világon, aki ilyen hatékonyan képes támogatni a labdakihozatalokat és a támadásokat. Ha ez nem lenne elég indoklás a pontszámhoz, akkor megemlíthetjük még gólpasszát is: csatárokat megszégyenítő módon tartotta meg a labdát (illetve távol magától emberét), aminek köszönhetően Mayoral megszerezhette első, élesben lőtt gólját.
Az olvasók pontszáma: 7,9
Raphaël Varane (9)
Hatalmas meccs a franciától. Egészen az utolsó pillanatig versenyben volt a meccs legjobbja címért, ám végül Theót választottam, hiszen végre sikerült átszakítania azt a bizonyos gátat. Na de vissza Varane-ra: a még mindig szemtelenül fiatal francia áttörhetetlen falként funkcionált a védelem közepén, egyszerűen lehetetlen volt átjátszani. Levegőben és a földön is verhetetlen volt. Négy labdaszerzésével és hat tisztázásával kiemelkedett a mezőnyből.
Az olvasók pontszáma: 8,2
Casemiro (7)
Labdaszerzéseinek számával (6) csak az általa elkövetett szabálytalanságok mennyisége (5) tudott versenybe szállni. Hozta, amit tőle megszoktunk, ő volt a szikla a középpályán, az a természetfeletti erő, aki néha oda tud csattintani, amikor arra szükség van. Megtette.
Az olvasók pontszáma: 7,7
Luka Modrić (7,5)
Ezúttal nem ő lesz az, akiről a legtöbbet beszélnek majd, hiszen játéka most nem a varázslatra volt kihegyezve. Kroos hiányában kevesebb ideje és területe volt, illetve sokkal több feladata. Dolgozott rendesen, rengeteget brusztolt, nagy hangsúlyt fektetett a védőmunkára is. Jól irányította, mozgatta a csapatot, de színtisztán látszott, hogy ő is akkor tud a legjobban teljesíteni, amikor Kroos is ott van mellette. Ők ketten nagyszerűen egészítik ki egymást.
Az olvasók pontszáma: 7,6
Isco (8)
Szolidabb első félidő – persze a saját szintjéhez mérten, majd egy igen erős második játékrész. Egyszerűen nem tudták szabályos eszközökkel megállítani. Szegény Illarramendi… vajon hányszor fordult meg a fejében, hogy jobb lenne Isco oldalán játszani? Ismét varázslatos volt. Bale találatához pedig olyan gólpasszal járult hozzá, amit még Xabi Alonso is megirigyelt volna. Félhetnek az ellenfelek, mert Isco az új kontraktus birtokában sem tétlenkedik.
Az olvasók pontszáma: 7,7
Marco Asensio (7)
A fiatal spanyol némileg szürkébb volt, mint azt esetében megszokhattuk, ám még így is övé a mezőny legtöbb kulcspassza, Iscóval holtversenyben. Volt néhány igazán jó meglátása, képes volt a védelem mögé váratlanul bejátszani a labdát. Egy-egy helyzetben viszont sikerült rossz döntést hoznia, gondolok itt arra, amikor passz helyett az akkor felesleges lövést választotta. Egy jogos góltól azért csak megfosztották – túl kicsi találat lett volna Asensio góljaihoz mérten, így érthető volt a döntés.
Az olvasók pontszáma: 7,5
Gareth Bale (6,5)
Csodálatos gólt szerzett, az előtte bemutatott sprintje pedig emlékeztetett arra, amivel Bartrát verte meg 2014-ben – mindehhez persze kellett Isco zsugája. Ettől függetlenül nem tudom azt mondani, hogy igazán jó meccse volt a walesinek. Támadásban nagyon halvány volt, viszont becsületére váljék, hogy a védekezésbe rendre besegített. Van még hová fejlődnie, ez tény, de legalább már éledezni látszik a sárkány. Már ez is bíztató.
Az olvasók pontszáma: 7,3
Borja Mayoral (9)
Valahogy így kell meghálálni a bizalmat. Az ifjú spanyol igazi ragadozóként ólálkodott a tizenhatos környékén, folyamatosan kereste a gólszerzés lehetőségét. Nagyon nagy kedvvel, óriási bizonyítási vággyal lépett pályára, és meg is lett az eredménye egy gól és egy assziszt formájában. Utóbbinál csúnyán megverte védőjét, majd rúgatott egy öngólt – ha az erősen középre lőtt labdába nem ér bele Rodrigues, akkor Asensio váltja azt gólra, tehát tényleg jár a dicséret Mayoralnak. Ja, igen: szemfüles góljánál csak nekem jutott eszembe Raúl?
Az olvasók pontszáma: 8,7
Cserejátékosok
Lucas Vázquez (–)
A neki jutó bő 15 percben azt hozta, amit tőle várni lehet: lendületes, lelkes játékot. A végkimenetelen és az összképen azonban már nem tudott változtatni.
Dani Ceballos (–)
Asensiót váltotta, volt egy szép szerelése, de semmi egyéb. Reméljük, hogy egyre több lehetőséghez jut majd.
Nacho (–)
Beszállt Theo helyére, hogy a maradék másfél percben is teljes legyen a létszám.
Edzői teljesítmény
Zinédine Zidane (9)
Meglepett. Egyrészt azért, mert nagyon féltem ettől a meccstől, főleg ilyen megtizedelt játékosállomány mellett, ám sikerrel vette az akadályokat. Másrészt azért, mert be merte dobni Mayoralt a mélyvízbe. Zizou tényleg nem hantázik. Ha azt mondja, hogy egy játékos fontos, akkor azt éreztetni is fogja. Én más kezdőt vártam, de a győzelem ismét az ő döntését igazolta. Nemcsak a pályára küldött játékosok teljesítményével, hanem a taktikai elemekkel, a játék képével is maximálisan elégedettek lehettünk tegnap.
Az olvasók pontszáma: 8,2
Hivatalos közlemény: Marcelo
A Real Madrid hivatalos honlapján közli, hogy Marcelo és a klub mindenben megegyeztek a játékos szerződésének meghosszabbításáról. A balhátvéd 2022. június 30-ig ír alá.
A csapat második számú kapitánya holnap 14:00-kor válaszol majd az újságírók kérdéseire, a Santiago Bernabéuban megtartott sajtótájékoztató keretén belül.