Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

Cristiano Ronaldo a …

Cristiano Ronaldo a válogatott szünetet követő 10 napban sem léphet majd pályára a bajnokságban, így Pintus mester egy személyre szabott mini előszezonnal készül a játékos számára.

Mivel Sergio Ramos m…

Mivel Sergio Ramos második sárga lapját nem törölték el, és eltiltása érvényben maradt, így a Valencia elleni bajnoki mérkőzésen a Nacho–Varane páros alkotja majd a védelem tengelyét.

Tovább

2 millió euró híján Barcelonában – Marco Asensio története

Sőt, Asensio a visszavágón is tett róla, hogy az is megjegyezze a nevét, aki eddig valami furcsa okból nem tette volna, hiszen mindössze négy percre volt szüksége, hogy megint egy hálószaggató bombát varrjon fel a katalán rivális kapujának felső sarkába. Elképesztő.

Amit viszont kevesen tudnak, s ami mindenképp ironikus, hogy a dolog tökéletesen fordítva is megtörténhetett volna, ugyanis nem is olyan rég még talán ő maga is biztos volt benne, hogy a Barcelona játékosa lesz.

Asensio 1996 januárjában, a Katalóniától keletre fekvő szigeten, Mallorcán született, amely a Baleár-szigetek egyik tagja. Holland számazású édesanyja a legendás holland válogatott, a Milan egykori klasszisa, Marco van Basten után nevezte el. Ihletett döntés volt.

Asensio mindössze kilenc esztendős volt, mikor Horacio Gaggioli látókörébe került. Az élesszemű ügynök arról ismert, hogy a 2000-2001-es szezon telén Argentínából Barcelonába hozott egy bizonyos Lionel Messi nevű srácot. Gaggioli Barcelonában él, s most már beláthatjuk, nem volt rossz döntés, mikor úgy határozott, kiruccan a közeli szigetre megnézni, hogyan játszik Asensio.

Nos, ahogy ő mondja, egyenesen le volt nyűgözve.

„Nagyon megkedveltem” – mondja Gaggioli, aki jelenleg is Asensio ügynökeként tevékenykedik. – „Hatalmas volt, nagyszerű labdarúgó. Minden értelemben figyelemfelkeltőnek bizonyult. Olyan tulajdonságai voltak, hogy azonnal látszott rajta, hogy fontos játékos lesz, csakúgy mint anno Messin.”

Gaggiolit igazán Asensio személyisége fogta meg. „Ő egy hatalmas vonzerővel bíró ember” – állítja. – „Ez egy jellemvonás. Nagyon kevés emberben van meg ez, de benne igen.”

Asensio ezután a Mallorca ifiakadémiájára került, ahol végigjárta a szamárlétrát, s végül mindössze 17 évesen már bekerült az első csapat keretébe. A híre terjedni kezdett szerte az országban.

Phil Kitromilides, a Real Madrid TV egyik műsorvezetője tisztán emlékszik egy jelenetre, mikor Asensio a Mallorcában a pályát végigszelve alakított ki egy gólhelyzetet. „Odaragasztott a képernyő elé, izgatottá tett” – meséli. – „Arra gondoltál, hogy ez a srác nagyon, nagyon jó játékos lehet.”

A 2014-2015-ös szezon elején Asensio 1000 eurót (kb. 300 ezer forint – a szerk.) keresett havonta a Mallorcánál, és rendőrnek készülő testvérével, valamint szupermarketben dolgozó édesapjával élt együtt.

Az a tél drámai változásokat hozott az életében. Felkerült az európai klubok kívánságlistájára. „Az összesére” – mondja Gaggioli.

A Barcelona tűnt a befutónak. A katalánok 2,5 millió eurót ajánlottak érte, valamint 2 millió euró bónuszt abban az esetben, ha a játékos az első osztályban lép majd pályára. A Mallorca azonban egyben szerette volna megkapni a 4,5 millió eurót. „A Barca erre azt felelte: ’Nem tudunk nnyit fizetni érte egyben’” – emlékszik vissza Gaggioli. – „Mikor aztán három hónappal később meggondolták magukat, már késő volt.” A Real Madrid lecsapott.

Egy Real Madrid TV által készített Asensióról szóló dokumentumfilm szerint a teniszcsillag Rafa Nadal – aki maga is hatalmas madridista és Mallorca szülötte – saját maga hívta fel telefonon a Real Madrid elnökét, Florentino Pérezt, és sürgette, hogy igazolja le Asensiót. A dokumentumfilm szerint ezután Pérez csörgette meg Asensiót, és ezt mondta neki: „Nyugi, Marco, a Real madrid játékosa leszel.”

Az Elnök Úr akkor talán még nem is tudta, hogy a nyitott ajtón akar betörni, ugyanis Asensio egész életében óriási Madrid-szurkoló volt. Kisgyerekként egy realos plüssmackóval aludt. „Gyerekként Zinédine Zidane volt a példáképe” – mondja Gaggioli. – „Volt egy hatalmas posztere róla a szobája falán.”

Pérez azon nyomban útnak indította magánrepülőjét Mallorcára Asensióért és édesapjáért, akik rögtön száguldottak is vissza Madridba, hogy ott részt vegyenek egy privát Bernabéu-túrán, és megismerjék a klub edzőközpontját, Valdebebast.

Az üzlet megköttetett. A Real Madrid beleegyezett, hogy kifizeti a 3,9 millió eurót a Mallorcának, és abba is belement a klub, hogy a játékos az idény végéig még a csapatnál maradhasson. „A Real Madrid ajánlata mindenféle tekintetben lekörözte a Barcelonáét, mind anyagi, mind sportszakmai szempontból” – meséli Gaggioli.

A madridi sajtó ünnepelte a klub lépését és győzelmét. A MARCA címlapján ez állt: „Gól a Barcelona ellen.”

„A Barcelona nem volt elég gyors” – meséli Aitor Lagunas, a Panenka elnevezésű irodalmi futballmagazin szerkesztője. „Ez az elmúlt évek egyik legnagyobb hibája. Nagyon kicsi az eltérés az összegek között… Teljesen nyilvánvaló volt, hogy Asensio egy tökéletesen más, különleges játékos. A transzfer a Real Madrid egy újabb sikere, míg a Barcelona egy újbóli nagy hibája volt.”

Tegnap volt egy éve, hogy Asensiót bemutatták a Santiago Bernabéu díszpáholyában. A meglehetősen érzelemdús beszéde közben köszönetet mondott édesapjának, testvérének, és édesanyjának is, aki 2011-ben huny el, daganat következtében: „Köszönöm édesanyámnak, aki tudom, hogy a mennyből mindig támogat,” – mondta a fiatal játékos, miközben elöntötték az érzelmek és a könnyek.

Asensio a jövő spanyol generációjának legértékesebb tagja Saúl Niguez, valamint a nem sokkal idősebb Álvaro Morata és Isco mellett. A fiatal csillag pályafutásának elején édesapja, a büszke baszk férfi megpróbálta meggyőzni az Athletic Bilbao csapatát, hogy igazolják le a fiát, de a klub elutasította a kérést, hiszen csak és kizárólag baszk fiatalokat hajlandóak leigazolni. Ez a klub politikája.

Az eset után nem sokkal Lagunas elindított Twitteren egy kérdőívet, melyben arról kérdezte a baszk klub szurkolóit, hogy megváltoztatnák-e az igazolási politikát, kibővítve azzal, hogy olyan játékosok is érkezhessenek, akiknek van baszk leszármazottjuk. A többség persze támogatná ezt a fajta változást.

„Úgy vélik, hogy az Asensióéhoz hasonló esetek nem történhetnek meg újból,” – mondja Lagunas. „A szavazás jól bizonyította, hogy mekkora hatással van Asensio a Spanyolország különböző területein élő emberekre. Ha egy olyan konzervatív szurkolói csoport, mint amilyen a Bilbaóé, hajlandó lenne megváltoztatni a klub több mint egy évszázad óta fennálló politikáját egy játékos miatt, akkor abban a labdarúgóban tényleg van valami különleges.”

Asensio közvetlensége meglehetősen üdítő. Ez olyasvalami, amit Kitromilides is kihangsúlyoz, amikor a spanyolt összehasonlítja walesi csapattársával, Gareth Bale-lel. Igaz, hogy Bale fizikailag sokkal erősebb játékos, ugyanakkor Asensio sokkal ügyesebb.

„Asensio egy dinamikus játékos. A kontratámadásokban ő a világ egyik legjobbja. Gyors, rendkívül jól cselez, és kiváló a sebessége akkor is, amikor nála a labda. Úgy tűnik, teljesen érti, hogy mikor kell passzolni egy kontratámadás során, és mikor vezetheti egyedül a védőkre a labdát. Ezt számtalanszor bizonyította a tavalyi idény során is.” – mondja  Kitromilides.

Asensiónak ugyanakkor van egy belső ereje is. A 2015/16-os idény kölcsönben az Espanyol csapatánál töltötte, és 10 gólpasszal fejezte be azt. Ő volt a legfiatalabb játékos, aki két számjegyű asszisztot osztott ki a topligákban.

A folyamatosan szenvedő Espanyolban is képes volt jól, kiemelkedően teljesíteni, majd jött az U19-es Európa-bajnokság, ahol a torna legjobbjának választották. Mindez persze azt is eredményezte, hogy az elvárások meglehetősen magasak voltak vele szemben. Ő azonban nyugodt, már-már közönbös maradt. Amikor az Espanyolnál töltött hónapok során a rá nehezedő nyomásról kérdezték, így felelt: „Úgy gondolom, hogy a nyomás mint olyan, nem létezik.”

Képessége a debütáló gólok szerzésére egészen egyedülálló. Az UEFA-szuperkupában, a Bajnokok Ligájában, a bajnokságban, a Király-kupában és a Spanyol Szuperkupában is betalált első meccsén, ráadásul élete első BL-döntőjében is sikerült gólt szereznie.

Az előző szezon hozta meg számára az igazi áttörést. A mostani idény pedig, amely majd az oroszországi világbajnoksággal zárul, még többet ígér számára. Mikor felhozzuk Kitromilidesnek, hogy Asensio kiszoríthatja-e Bale-t a Real Madrid kezdőcsapatából, azt feleli, a kérdés rosszul lett feltéve: „Többeket is kiszoríthat a csapatból” – jósolja a műsorvezető. – „A mára kialakult rendszerben és keretben mikor Asensio pályára lép, beállhat Ronaldo, Bale vagy akár Benzema helyére is. A formáció a játékstílushoz igazodik. Nem hinném, hogy egyedül Gareth Bale helyére lépne be.”

A Játékvezetők Bizot…

A Játékvezetők Bizottsága felül fogja vizsgálni Zidane tegnap, a mérkőzés előtti interjú során elhangzott szavait, melyekben a Cristiano ellen született döntést, illetve az eltiltás súlyosságát kritizálta. Elképzelhető, hogy a franciára is büntetés vár.

Tovább

A csendes srác, aki megváltoztatta a Real Madrid arculatát

Történt egy napon, hogy a rendkívül csendes és visszafogott kisfiú, Casemiro végre beszélni tudott arról a dologról, ami egészen fiatal kora óta nyomasztotta. Játék közben odafordult édesanyjához, Magdához, majd elmondta neki, hogy még mindig azon gondolkodik, miért nem volt soha velük az édesapjuk. A háromesztendős kisfiú, két kistestvére, valamint Magda egyedül maradtak São José dos Campos legszegényebb negyedében, egy vidéki kisvárosban, amely nagyjából egy órányi autóútra található São Paulótól.  

A házuk – már ha lehet így nevezni – annyira kicsi volt, hogy nem is volt hely benne mind a négyük számára. Casemiro éjszakánként a nagynénjéhez vagy nagymamájához járt aludni. Először akkor volt sajátnak nevezhető szobája, amikor 14 évesen beköltözött a São Paulo FC edzőközpontjába, ahol minden fiatalnak saját szobája volt.

Először egyébként akkor került távol a családi háztól, amikor nagyjából öt éves korában elkapta a hepatitist, aminek következtében három hónapig ápolták kórházban. Édesanyja és Casemiro is sokat sírt, imádkozott, ám közel száz kilométer választotta el őket egymástól. A szomszédok gyakran emlékeztették is Magdát a fiúra, aki mindig a ház előtt várta őt, hogy hazaérjen a munkából.

Casemiro 18 évesen már megtapasztalhatta az Estádio do Morumbi (a São Paulo otthona – a szerk. kieg.) hangulatát, azonban hamarosan megbotlott. Elkápráztatta a hírnév és a pénz, gyors autókról és a szép nőkről ábrándozott. Elkapta a brazil labdarúgók tipikus betegségét: az éjszakai bagoly kis híján elveszett a reflektorfényben. A korábban sportos csodagyerek játéka rengeteget romlott. Ahogy korábbi edzője is fogalmazott, a fiatal titán elveszítette a fókuszt, elkezdett mással foglalkozni.

Casemiro, aki a Bernabéu öltözőjében csak „Case”-ként ismert, azonban tanult az esetből, és elindult az úton, amely a világ legjobb középpályásai közé vezette őt. Jó teljesítményének köszönhetően csapattársai később „Casemito”-nak kezdték el becézni, melyben a „mito” szó portugálul és spanyolul is mítoszt jelent. Casemiróra tehát úgy tekintettek, mint egy legendás dologra, egy mesére.

Az igazi neve hivatalosan Carlos Henrique Casimiro, pályafutását is Casimiro néven kezdte el. Egy nap azonban a mezére hibásan a Casemiro feliratot nyomtatták, így kénytelen volt ezzel a névvel pályára lépni. Ez meglehetősen ironikus egy olyan játékos esetében, akinek a feladata az elszórt labdák visszaszerzése, tehát a társak hibáinak kijavítása. A debütálása ezzel a névvel viszont pontosan olyan volt, mint napjainkban nyújtott teljesítménye: meglehetősen magas minőséget képviselt a pályán. Case ezek után puszta babonából úgy döntött, nem kéri, hogy változtassák meg a nevét a mezen. Megtartotta a Casemiro nevet.

„Mindig is voltak problémái. Olyan akart lenni, mint Mauro Silva, de erről persze senkinek sem beszélt” – emlékszik vissza José Ángel Sánchez, a Real Madrid általános igazgatója, aki egyébként felügyelte a játékos kölcsönszerződését a São Paulo csapatától a Castillához. Casemiro a problémák ellenére mindig is egy vidám srác volt. Érkezésekor nevetve, magabiztosan jegyezte meg a klub tisztségviselőinek: „Adjatok öt mérkőzést, és megmutatom, hogy helyem van a kezdőcsapatban.”

Annak ellenére, hogy kevesebb mint három hónap elteltével bemutatkozhatott az első csapatban, a sikerek nem érkeztek a kért idő alatt. Casemiro még nem állt készen, így a klub kölcsönadta őt Portugáliába, az FC Porto csapatához, azt követően, hogy meglehetősen mély benyomást tett a szakmai stábra a Dortmund elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés alkalmával. A brazil középpályás azóta is szentül hiszi, hogy az a meccs változtatta meg az életét.

A 2012/13-as idényben a Bajnokok Ligája elődöntőjében beszedett négy dortmundi gól miatt a Real Madrid egy évvel később, a sorozat negyeddöntőjében vehetett revansot. A madridiak háromgólos előnnyel érkeztek a Signal Iduna Parkba, ám Marco Reus az összecsapás első 13 percében két gólt is szerzett, és nagyon úgy tűnt, hogy egy harmadik dortmundi találat is érkezni fog.

Az első mérkőzésen Casemiro 10 percet kapott, a visszavágón viszont 17 perccel a rendes játékidő vége előtt érkezhetett. „Azt mondtam magamban: »Casemiro, ne szalaszd el ezt a lehetőséget!« Nem tettem.”  Valóban nem. A brazil a neki jutó szűk 20 minutum leforgása alatt több létfontosságú szerelést is bemutatott, bebiztosítva ezzel csapata továbbjutását. Később, az elődöntőben, a Bayern München elleni idegenbeli visszavágón is jutott neki 6 perc.

2014 a spanyol futball újbóli felemelkedésének éve is volt. A Real Madrid 5-0-s összesítéssel jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe az egy évvel korábbi győztes Bayern München ellen. A madridi házi fináléból végül a királyiak jöttek ki győztesként, Casemiro pedig átérezhette, milyen, amikor valakinek a nyakába akasztják a győzelemért járó medált. Habár a döntőben nem fért a keretbe, a sikerből ő is kivette a részét, hiszen 6 mérkőzésen is lehetőséget kapott a sorozatban.

A következő szezont kölcsönben a Porto csapatánál töltötte, ahol rendszeresen tagja volt a kezdőcsapatnak. Negyven meccsen lépett pályára az idény során, s mindezen találkozókon összesen öt alkalommal lőtt gólt. Hatalmas szerepet vállalt abban, hogy klubja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig masírozott, ahol a hazai pályán a Bayerntől elszenvedett 6-1-es vereségen kívül csupa pozitív tapasztalatot sikerült szereznie. A Real Madrid június 5-én élt visszavásárlási opciójával Casemiro esetében. A brazil legújabb szerződése 2021-ig szól, anno Zinédine Zidane külön kérése volt, hogy mindenképp hosszú távra kötelezzék el őt a klubhoz.

Generációjának egyik legkitűnőbb játékosa, köszönhetően „makélélé-i” tulajdonságainak. Zidane volt az, aki igazán felfedezte a benne rejlő lehetőségeket azzal, hogy az első számú védekező középpályássá tette őt Madridban, ahol az imént említett Makélélé óta nem volt igazi klasszis ezen a poszton. A mai csapatban pedig már elengedhetetlen Casemiro jelenléte, aki Toni Kroos és Luka Modrić oldalán a támadások építésében is aktív szereplő, amellett, hogy a Sergio Ramos vezette védelmet is kiválóan segíti ellentmondást nem tűrő hozzáállásával.

Első „igazi” madridi szezonjában Casemiro létfontosságú tartozéka lett a Zidane-féle Real gépezetének. Tizenegy BL-meccsen szerepelt a szezonban, aktív szereplőként közreműködve az Atlético ellen aratott milánói győzelemben, ahol mind a 120 percet végigrobotolta, hogy aztán együtt örüljön a többiekkel a büntetőpárbaj végén, amikor is a klub megnyerte a 11. trófeáját a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Simeonét arról kérdezték, kit emelne ki az ellenfél csapatából, kire kell a legjobban figyelniük majd. Ronaldo? Bale? Benzema? Nos, nem. Cholo válasza a következő volt: „Casemiro a legfontosabb játékos, hiszen ő teremti meg az egyensúlyt a csapatban. Az ő hatására több idejük van visszarendeződni, amennyiben elveszítik a labdát, és a segítségének köszönhetően gyors kontrákat tudnak vezetni. Casemiro megváltoztatta a Real Madrid arculatát.”

Ahogy Brazíliáét is.

Az argentin mester szavait igazolta Tite, a brazil válogatott szövetségi kapitánya is, akinek választania kellett Fernandinho és Casemiro között. Nos, utóbbi kapott meghívót a Seleçãóba. A brazilok csapatkapitánya, Miranda szintén elismerte Case képességeit. A védő még São Paulóban játszott együtt a Real Madrid középpályásával. A klub akadémiájáról egyébként olyan kisebb nevek kerültek még Európába, mint Marcelo vagy Dani Alves.

A futball gyakran a 'ha' és a 'de' játéka. Sok brazil elgondolkodott már azon, hogy vajon mi történt volna, ha Casemiro is ott van a 2014-es világbajnokságra készülő keretben. Elképzelhető, hogy ő képes lett volna már akkor is megteremteni a hiányzó stabilitást és ellátni a szükséges védekező feladatokat a pálya középső területén. Ez utóbbira senki sem volt képes a Németország ellni mérkőzésen, és mindenki láthatta, mi lett a vége.

A sort még mindig lehet folytatni: Zinédine Zidane első tevékenységei között könyvelhettük el a brazil madridi szerződéshosszabbítását, jelezvén, mennyire fontos is ő a csapat számára. Nem sokkal később megkapta Titétől a válogatott meghívót a Copa Américára. Igaz, hogy négy selejtező-mérkőzést is ki kellett hagynia szárkapocscsonttörés miatt, ám Brazília új válogatottjának alapjai már le lettek fektetve, csitítva ezzel a világbajnokság után meglehetősen indulatos hangokat.

2017 márciusában ismét magára ölthette a kék-sárga szerelést, az Uruguay ellen aratott 4-1-es győzelemnek köszönhetően pedig Brazília lett az első csapat (a rendező Oroszország után), amely kvalifikálta magát a 2018-as világbajnokságra. Azt a mérkőzést egy Paraguay elleni 3-0 követte.

Casemiro továbbra sem ült a babérjain. Visszatért Madridba, fontos szerepet játszott a Real Madrid sorsdöntő mérkőzésein. Az ő hozzájárulása is kellett ahhoz, hogy a királyi gárda öt év után ismét bajnoki címet ünnepelhessen. Elengedhetetlen eleme volt Zidane azon álmának is, melyet a Bajnokok Ligájában való címvédésről szövögetett.

Casemirónak szinte minden mérkőzés előtt volt egy látogatója Oscar Ribot személyében. Ő a középpályás egyik legjobb barátja, akinek tanácsait meglehetősen nagyra értékeli. A cardiffi finálé előtti kedden Casemiro olyan magabiztos volt, mint még soha. „Nagyon kemény mérkőzés vár ránk” – mondta barátjának. „De győzni fogunk.” Az effajta magabiztosság nem újdonság, Ribot akkor lepődött meg igazán, amikor Casemiro így folytatta: „Azt hiszem, gólt fogok szerezni.”

A cardiffi hotelben, ahol a Real Madrid játékosait elszállásolták, Gareth Bale szintén kifejezte hitét aziránt, hogy a brazil neve fel fog kerülni az eredményjelzőre, csakúgy, mint Cristiano Ronaldóé. A mérkőzés előtti este Predrag Mijatović – aki egyébként az 1998-as döntő győztes gólját szerezte, szintén a Juventus ellen – egy interjú során felidézte, hogy ő is megjósolta gólját két közel két évtizeddel ezelőtt. Na de Casemiro?

48 órával a mérkőzés előtt döntött arról is, hogy mi lesz a gólöröme: egy csók, majd a címerre mutatás, jelezve, hogy örömmel szolgálja a klubot és hálás a felé közvetített bizalom, támogatás miatt. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az álom és a valóság két teljesen eltérő dolog. A gól összejött, az ünneplés viszont rögtönzött lett, a pillanat pedig széttárt karokat és térden csúszást szült.

Marco Asensio gólja után, amely egyébként végleg eldöntötte a mérkőzést, Casemiro úgy döntött, hogy nem ünnepel. A földre rogyott, imádkozni kezdett, hogy köszönetet mondjon, csakúgy, ahogy egy évvel korábban az égiek segítségét kérte a büntetőpárbaj során. Akkor a San Siróban ott volt az egész családja – azok is, akik menedéket nyújtottak számára, amikor még szobája sem volt. A nehézségek közepette Magda mindig arra ösztönözte a fiút, hogy imádkozzon. Mindig azt mondta, hogy bármekkora probléma vagy próbatétel elé állítja az élet, Isten segít majd megoldani, átvészelni azokat. Cardiffban viszont, 1-1-es állásnál ő, Casemiro volt az, aki segített.

A Versenybizottság m…

A Versenybizottság ma hoz döntést Cristiano eltiltásával kapcsolatosan. Az AS szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a játékos második sárga lapját eltörlik, ám a játékvezető meglökése miatti eltiltás érvényben marad, így öt mérkőzés helyett négyed kell majd kihagynia a portugálnak.

Keylor Navas 100., T…

Keylor Navas 100., Toni Kroos pedig 150. madridi tétmérkőzésén léphet pályára ma este a Barcelona ellen.

HIVATALOS! A Real Ma…

HIVATALOS! A Real Madrid korábbi támadója, Jesé Rodríguez a Stoke City csapatánál tölti a 2017/18-as idényt, kölcsönszerződés keretein belül. A játékost a Fiorentina csapata is szívesen látta volna, ám a fizetési igényei túl magasak voltak az olasz klub erőforrásaihoz mérten.

Tovább

Egytől egyig: Barcelona – Real Madrid (1-3)

Csapatok

Real Madrid (9)
Ez bizony teljesítmény volt, méghozzá a javából! A királyiak kissé enerváltan kezdték az összecsapást, szokatlanul nagy területet hagyva a Barcelona játékosainak, melynek köszönhetően a katalánok több veszélyes akciót is vezettek a széleken, illetve Messi megindulásainak köszönhetően a pálya közepén. Az ellenfél helyzetei ellenére egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a Real Madrid, sem Piqué öngólja előtt, sem Piqué öngólja után. Néhány megingástól eltekintve végig sikerült fenntartani a koncentrációt (a tavalyi szezonban ez jó néhányszor hiányzott, elsősorban a találkozók elején), időközben pedig egyéni és csapatszinten is ellenfele fölé nőtt szeretett csapatunk. Ronaldo és Asensio találatai végleg megkoronázták augusztus 13. estéjét, és talán az sem elvetendő örömforrás, hogy mindhárom madridi találat Gerard Piqué közreműködésével született (tudjuk, gonoszak vagyunk, de mi szóltunk, hogy nem szabad szórakozni a karmával…). Szigorúan a mai mérkőzés alapján nem túlzás kijelenteni, hogy fényes szezon előtt áll a Real Madrid, mely akár hat kupával is végződhet. Ebből másfél már meg is van…
Az olvasok átlaga: 9,26

Barcelona (6)
Veszélyesen kezdték az összecsapást, de végül kizárólag egy (finoman szólva is véleményes) büntetőből sikerült bevenniük Keylor Navas kapuját. Habár összességében többet birtokolta a labdát a Barcelona, ez legtöbbször meddő fölényben nyilvánult meg a pályán, hiszen nagyon kevés alkalommal tudtak igazi veszélyt jelenteni a Real Madrid hálójára. A katalán együttes legkiemelkedőbb tagja az egyik belső védő, Samuel Umtiti volt, ez pedig sok mindent el is mond a támadóik egyéni megmozdulásairól. Hatalmas hiba lenne leírni egyetlen összecsapás alapján az idei Barcelonát és Ernesto Valverdét, az viszont egyáltalán nem túlzás, hogy tegnap este esélye sem volt a katalánoknak.
Az olvasok átlaga: 5,42

Játékosok

A mérkőzés legjobbja Raphaël Varane (10)
A francia hátvéd valódi falként üzemelt a védelem tengelyében. Öt szerelésével, hat közbeavatkozásával, egy blokkolt lövésével és három tisztázásával magasan a mezőny legjobbja volt, ráadásul szabálytalankodnia is csak egyszer kellett. Párharcot lényegében egyetlenegyszer sem veszített, magabiztos söprögetése mellett pedig a labda megjátszásával sem voltak gondjai. Sokan voltak szkeptikusak vele kapcsolatban, de nagyon úgy tűnik, hogy képes volt szintet lépni, és a Mourinho-éra után ismét azt a Varane-t láthatjuk majd hétről hétre, aki kíméletlenül megakasztja az ellenfél támadásait.
Az olvasok átlaga: 9,26

Keylor Navas (8,5)
Nagyszerű mérkőzésen van túl a Costa Rica-i hálóőr, habár a remekül funkcionáló védelemnek köszönhetően kevésszer kellett igazán nagyot alkotnia. Suárez fejesét és Denis Suárez erőtlen tekerését magabiztosan hárította, Messi bombájánál azonban kellemetlen helyre ütötte a labdát, ám mindenki megnyugvására végül nem született Barcelona-gól az akcióból. A tizenegyes szintén az ő nevéhez fűződik, ám azt hiszem, ebben az esetben kár megdorgálni csapatunk kapusát, hiszen egy enyhe szellővel felérő simításon kívül nem bántotta uruguayi kollégáját. A kirúgásain azért van még mit csiszolni, de ezen a téren is lényeges javulást mutatott a Manchester United elleni összecsapáshoz képest. Az továbbra is kétségtelen, hogy a megfelelő ember viseli a Real Madrid 1-es számmal ellátott mezét.
Az olvasok átlaga: 7,76

Dani Carvajal (7)
Az idény eleji forma talán Danin érződött a legjobban. Védekezésben jól hozta a megszokottat, ám a támadásokhoz meglehetősen keveset tudott hozzátenni, különösen az első félidőben. Igaz, a társak sem nagyon keresték őt, még annak ellenére sem, hogy gyakran nem is volt ember a tizenöt méteres közelében. Passzivitása mellett azért még így is majdnem sikerült feliratkoznia a gólszerzők közé: gólba tartó labdáját Jordi Alba blokkolta a kapu torkában. Egyelőre úgy tűnik, Danilo távozása nem feltétlenül volt pozitív hatással a saját nevelésű hátvédünkre, ám az biztos, hogy a világ legjobb jobbhátvédje továbbra is a Real Madridnak játszik. És hamarosan „régi” fényében fog tündökölni…
Az olvasok átlaga: 7,81

Sergio Ramos (9)
A kapitány nem a higgadt Klasszikusairól híres, ám ezúttal nem lehetett panasz a játékára. Nemcsak a vezényszavakban, hanem teljesítményben is a védelem vezére volt, gyakorlatilag áthatolhatatlan párost képezve francia társával. Két szerelés, öt közbeavatkozás és nyolc (!) tisztázás fűződik a nevéhez, mely több mint kiváló statisztika. És még csak ki sem állították!
Az olvasok átlaga: 7,93

Marcelo (8)
Carvajalhoz hasonlóan Marcelo sem volt olyan aktív a támadások gólra váltásában, melyet megszokhattunk tőle, ám ez minden bizonnyal edzői utasítás nyomán történt, így még véletlenül sem könyvelhetjük el hibaként. A brazil szambakirály ezúttal védekezésben jeleskedett, Aleix Vidal mindösszesen egyszer tudott elmenni mellette, 47 passzával (ezzel holtversenyben a második) pedig nagyon hatékonyan építette fel a Real Madrid akcióit, ráadásul Piqué öngólja is az ő beadásából született.
Az olvasok átlaga: 8,13

Casemiro (7)
Jó néhány barcelonai támadást megakadályozott a brazil, azonban a 20. perc környékén begyűjtött sárga lapja miatt a mérkőzés végéig hordozta magában a kiállítás veszélyét. Mindannyian ismerjük a játékát, tudjuk, hogy esetében nem jó ómen egy korai lap, hiszen szeret a tűzzel játszani. Kiosztott néhány szeretetcsomagot, de végül nem lett gond belőle. Sokkal fontosabb azonban megemlíteni, hogy hat labdaszerzéssel és három felszabadítással segítette csapatát. Passzai ezúttal nem túl szép számban értek célba, amiért jár a kisebb dorgálás, de nem panaszkodhatunk a brazil játékára, a saját szerepét ismét hozta, a tőle elvárható szinten.
Az olvasok átlaga: 7,72

Toni Kroos (7,5)
Teljesítménye némileg elmaradt az UEFA-szuperkupa döntőjében látottaktól, ám fontos megemlíteni, hogy némileg pontatlanabb passzai ellenére létfontosságú volt a német a csapat játéka tekintetében. Valverde együttese meglehetősen keményen presszionált, gyakran támadták le kellemetlenül a Madridot, ám Kroos higgadtságának és zsenialitásának köszönhetően a vendégek rendre ki tudták hozni a labdát. Nagyszerűen forgatta a játékot a német, még ha nem is teljesített olyan látványosan, mint azt sokan szerették volna.
Az olvasok átlaga: 7,34

Mateo Kovačić (8)
Nagyon erős volt védekezésben a horvát, aki majd kicsattant az energiától. Messi semlegesítése nagyban köszönhető neki, igazi, kíméletlen piócaként tapadt az argentinra. Támadásban nem tudott felnőni Modrić nagyságához, de biztos vagyok benne, hogy elsődleges feladatai közé ezúttal nem tartozott a támadásépítés. Jól látszott így is, hogy mi mindent képes nyújtani a csapat számára, és bizony ez a srác ott kopogtat a kezdőcsapat ajtaján. A sérülése az egyetlen negatívum, reméljük, hogy nincs komoly baja.  
Az olvasok átlaga: 8,04

Isco (9,5)
Brutális ez a görbelábú srác. A Real Madrid minden egyes támadásának aktív szereplője volt. Az első félidőben, amikor már kezdtünk elbóbiskolni, csak és kizárólag ő volt képes olyat húzni, amire elismerően bólogathatott az is, akit amúgy nem is érdekelt ez a meccs. Több alkalommal is hatalmas helyzetbe hozta a társait, Ronaldónak adott gólpassza pedig egyszerűen zseniális volt. Nehezen tudom elképzelni, hogy ne jutna neki hely a kezdőcsapatban a jövőben.
Az olvasok átlaga: 9,56

Gareth Bale (6)
Sokat volt játékban a walesi, aki többször is helyzetbe tudott kerülni, ráadásul két kulcspasszával a kiszolgálásból is megpróbálta kivenni a részét. Hajtott, küzdött, visszajárt szerelni, ami dicséretes, főleg ha Benzema teljesítményéhez hasonlítjuk az övét. Ettől függetlenül látszik, hogy teljesen idegen számára az új pozíciója. Az pedig egyenesen felháborító, hogy az egykoron a világ leggyorsabb játékosának titulált spílert még Piqué is megfutja, egymás után háromszor is… Szomorú.
Az olvasok átlaga: 6,31

Karim Benzema (2)
Kedvenc franciánk pontosan ott folytatta, ahol a manchesteriek ellen abbahagyta. Tizenöt átadásával és 66,7%-os passzpontosságával a kezdőcsapat leggyengébbje volt mindkét mutatóban. Bale-lel ellentétben a védekezéshez is vajmi keveset tett hozzá, mert a kocogását jó indulattal sem lehet eltökélt letámadásnak nevezni. Lustasága mellett képtelen volt a párharcai megnyerésére, labdába pedig csak jellemzően akkor ért, amikor visszalépett a felezővonalig. Pedig esetében nem arról van szó, hogy a középpályások nem szolgálják ki őt megfelelően. Azt hiszem, a gólveszélyességének TELJES hiánya már senkit sem lep meg. Ez a teljesítmény édes kevés a Real Madrid első számú kilencesétől, és mivel jelenleg nem tűnik valószínűnek egy új támadó érkezése, csak reménykedhetünk, hogy Karim képes lesz megújulni, legkésőbb a bajnokság kezdetére. A viccet félretéve azért említsük meg azt is, hogy kis híján adott egy gólpasszt, ezért járt plusz egy pont.
Az olvasok átlaga: 4,24

Cserejátékosok

Cristiano Ronaldo (8,5)
Brutál jól szállt be a meccsbe a portugál, akinek szinte minden megmozdulása ült. Külön tetszett, hogy hátrajárt védekezni is, csúszott-mászott a labdáért. Amikor pályára lépett, és hallottam a barcelonaiak füttyét, fújolását, már akkor megjegyeztem, hogy ez nem maradhat büntetlenül, tuti, hogy a karma Cristiano Ronaldo képében vágja majd arcon a 90 ezernyi gránátvörös-kéket. Így is lett, a portugál akkor gólt akasztott a hosszúba (Piquét megforgatva – plusz pont), hogy még most is zörög a háló. Tudom, hogy utána pont a gólörömért kapott felesleges sárgát, de az a pillanat mindent megért: az a gólöröm egy üzenet volt, revans a 80 ezer madridistáért, akik mind megaláztatva érezhették magukat néhány hónapja a Bernabéuban, Messi gólöröme miatt. Persze az ő mája is dagadt, hisz ismerjük, de biztos, hogy mindez közrejátszott. Szóval megérte. A második sárgája meg egyszerűen vicckategória, kár is kommentálni. Reméljük, hogy a fellebbezés sikeres lesz.
Az olvasok átlaga: 8,71

Marco Asensio (9)
Mégis mit mondhatnék? Ez a gyerek egyszerűen fenomenális. Imádom. Hát mekkora gólt lőtt? A dolog pikantériája, hogy a Barcelona is meg akarta venni néhány éve, de sokallták érte a 4 millió eurót. Jól tették. Azért nem lehet egyszerű feldolgozni mindezt. Ez a srác a jövő egyik legnagyobb játékosa lesz, de az az igazság, hogy már a jelen is nagyon fényes számára. Ez a srác ott kopogtat – mit kopogtat, üvöltve dörömböl – a kezdőcsapat ajtaján, rendre jelzi, hogy igenis helye van a Real Madridban és nem csak a padon.
Az olvasok átlaga: 9,36

Lucas Vázquez (8)
Csak a szokásos Lucas-teljesítmény. Alázat, pörgés, madridizmus. Na meg egy gólpassz Asensiónak. Csendes, alázatos harcosa ő a jelen Real Madridjának, és pont az ilyen játékosok miatt ennyire sikeres most a klub. Hiába a zongora, ha nincs ki cipelje. Madridban van. Madridban a kispad is tele van olyan játékosokkal, akik képesek és hajlandóak is cipelni.
Az olvasok átlaga: 7,76

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (9)
Nehéz újat mondani a franciáról. Most épp ő lett az első madridi edző, aki első három barcelonai látogatása során veretlen tudott maradni. Szinte minden egyes mérkőzésen átad valamilyen rekordot a múltnak. Folyamatosan átírja a klub történelemkönyveit, közben pedig szép csendesen, amolyan zidane-osan emelkedik egyre magasabbra és magasabbra egyéni szinten is, ahogy egykor játékosként is tette. Zidane nem kiabál, nem keresi a reflektorfényt, nem akar kitűnni, ő egyszerűen csak győzni akar. Nem helyezi magát csapata vagy a klub elé, sőt, egynek érzi magát a játékosaival. Ez az ő sikereinek titka. Tegnap este olyan kemény Madridot rakott össze, ami még emberhátrányban is képtelen volt összeroskadni. Szinte minden tökéletes volt: a védelem, a középpálya, a táma… Ja, nem, az nem. Viszont ennek is megvan a maga szépsége, ahogy a múltkor is írtam, durva, hogy ez a csapat még ezt is elbírja. Ettől függetlenül ki lehetne próbálni egy olyan felállást, amelyben nem a híres balatonboglári pezsgő részegítené az ellenfél védőit. Egyértelműen látszott az első félidőben, hogy mennyire lefelé lóg ki a támadóduó, ez a poszt bizony változásért kiált. Nem vágyom én igazolásra, jól látszik, hogy házon belül is bőven meg lehet oldani a kérdést. Ha ettől eltekintünk, akkor viszont tízes volt Zizou mester teljesítménye, ismét. Köszönjük ezt a csodálatos estét, mester.
Az olvasok átlaga: 9,21