Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.
Tovább

Sergio Ramos: Szeretnék gratulálni Asensiónak

Sergio Ramos

A meccsről: „Az ilyen típusú meccseken, ahol ennyi magas szinten játszó, minőségi futballista lép pályára, egyszerűen nincs pihenés, nincs lehetőség a kihagyásra. Nagyon boldogok vagyunk a csapat teljesítménye miatt egy olyan párharcban, ahol még korántsem dőlt el, kié lesz a kupa.

Csapatteljesítmény: „Megtettük az első fontos lépést, de még nem értünk célba. Ez egy jó eredmény, de jön a visszavágó, ahol bármi megtörténhet. Fontos kiemelni a csapat teljesítményét, és nem csak az elért eredményt, hanem hogy mindenki keményen dolgozott ezen a fizikailag is megterhelő meccsen, méghozzá egy olyan ellenfél ellen, akivel szemben nagyon nehéz védekezni.”

Cristiano esése: „Egy kicsit távol álltam az esettől, de szerintem volt kontakt, elvesztette az egyensúlyát, nem színészkedett. Hatalmas döntés egy Clásicón tíz perccel a vége előtt leküldeni valakit, mikor még egyáltalán nem dőlt el a meccs. Ilyenkor máshogy kell nézni az ilyesféle esetekre.”

Suárez esése: „Sok van egy ilyen típusú meccsen, de szerintem nem ért büntetőt. Meg kell néznem újra az esetet. Nem hiszem, hogy egy bíró, aki tisztában van vele, hogy rossz döntést is hozhat, a semmiért befújna egy ilyet. Ettől függetlenül szerintünk, akik a közelben álltak, nem volt tizenegyes.”

Asensio: „Szeretnék gratulálni neki. Elképesztő tehetség, reméljük, továbbra is ilyen elhivatott marad. Továbbra is meccseket eldöntő találatokat szerez. Mindemellett újra ki kell emelnem a csapatteljesítményt. Mateo Kovačić számára maradt például a „piszkos munka" elvégzése, de remekül helyt állt ma, mikor Leót kellett fognia.”

Marcelo

A meccsről: „Madrid megtanított küzdeni ezért a címerért. A csapat jó formában van, de még mindig számos dologban tudunk fejlődni,  valamint van még egy visszavágó, az összecsapásnak még nincs vége. Eltekintve attól, hogy a rivalizálás látványos, ez a futball legjobb része. Ez a szép ebben a sportban."

Cristiano kiállítása: „Cristiano kiállítása elég bizarr volt. A játékvezetők pedig amallett, hogy jó döntéseket hoznak, hozhatnak rosszakat is.”

Neymar: „A Barcelona mindig is Barcelona lesz, egy hatalmas klub. Mindent megnyertek már, Neymar pedig nagyszerű játékos, de a Barcelona ettől még mindig Barcelona marad.

Asensio

A mérkőzésről: „Jó eredményt értünk el, boldogan kell hazatérnünk, ugyanakkor még vár ránk egy visszavágó, tehát nem dőlhetünk hátra. A lehető legmegfelelőbben kell felkészülnünk a szerdai meccsre, ahol jól kell teljesítenünk, hogy megnyerhessük a szuperkupát.”

A gólja: „Nagyon örülök a gólomnak és a győzelemnek is. A Bernabéuban ugyanezzel a vággyal és lelkesedéssel telve lépünk majd pályára. Jó formában vagyunk, együtt van a csapat. Ez látható a pályán, és jól tükrözik az eredmények is. Korábban nem játszottam még a sorozatban, így a gólom olyasvalami, ami történelmet ír. Lucas indított, tisztán lőhettem, aztán a labda a hálóban kötött ki.”

Tovább

A Barcelona elleni keret

Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla, Luca Zidane
Hátvédek: Dani Carvajal, Sergio Ramos, Raphaël Varane, Nacho, Marcelo, Theo Hernández
Középpályások: Toni Kroos, Casemiro, Marco Asensio, Mateo Kovačić, Isco, Dani Ceballos
Támadók: Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Karim Benzema, Lucas Vázquez

Kimaradt: Luka Modrić (eltiltás), Jesús Vallejo (sérülés), illetve Rubén Yañez, Marcos Llorente és  Borja Mayoral (technikai döntés).

Cristiano Ronaldo és Messi

Barcelona – Real Madrid (spanyol szuperkupa, első mérkőzés)
Helyszín: Barcelona (Camp Nou); Időpont: 2017.08.13. (vasárnap) 22:00; TV: Digi Sport 1

Tovább

Zidane: A Real Madridhoz fűződő érzéseim nem a pénzen vagy a szerződésemen múlnak

A mérkőzésről: „Különleges lesz, hiszen egy újabb trófeáért szállunk harcba. Tudjuk, hogy mindig más a Barcelona ellen pályára lépni. A legnagyobb riválisunkkal nézünk szembe holnap, de számomra ez nem változtat semmin. Jó fizikai és mentális állapotnak örvendünk. Mindenki játszani akar, de én fogom meghozni a döntést.”

A Barcelona csapata: „Történt némi változás a keretükben, de ettől még a Barcelonáról beszélünk. Nem gyengébbek, mint korábban. Ismerjük a stílusukat. Ha elbízzuk magunkat és azt hisszük, hogy könnyű meccs áll előttünk, akkor óriásit hibázunk. Két mérkőzés vár ránk, egy Barcelonában és egy Madridban. Ha rajtam múlna, csak egy mérkőzéses lenne a párharc.”

ZZ_Meny_170812

Cristiano Ronaldo: „Készen áll, jó állapotnak örvend. A szabadságát követően még csak 5 vagy 6 napja van velünk, de rengeteg erőnléti edzést végzett a pihenője közben, úgyhogy készen áll.”

A szerződése: „Nincs felmondási záradék foglalva a kontraktusomba. Minden egyes napot élvezek itt. Tudom, hogy egy nap mindez véget ér majd, de a Real Madridhoz fűződő kapcsolatom nem a szerződésemen vagy a pénzen múlik. Boldog vagyok a klub belém fektetett hite, valamint a játékosaim munkája miatt. Aláírhatnék 20 évre is, de tudom, hogy hol vagyok, ismerem a saját céljaimat. Ki tudja, talán egy év múlva már nem leszek itt. Köztem és a Real Madrid között soha nem lesz nézeteltérés. Tényleg élvezem az itt végzett munkám.”

Célok: „Mindig lesznek jobb és kevésbé jó időszakok, de jelenleg élvezzük ezt a nagyszerű időszakot, amit megélünk. Együtt, csapatként érhetünk csak el igazán nagy dolgokat, ha keményen dolgozunk. Mindig is az volt a célom, hogy minden egyes mérkőzést és trófeát megnyerjünk. Megpróbálok valami újat hozni a csapatba. Jól teljesítünk, de tudom, hogy ez a Real Madrid. Tisztában vagyok azzal, hogy mit kell tennem. Holnap harcba szállunk egy újabb trófeáért, mindent bele kell adnunk. Megpróbáljuk majd megnyerni a mérkőzést, aztán utána gondolkodhatunk a visszavágón. Szerencsés vagyok, hogy ilyen kaliberű keret áll rendelkezésemre, minden játékosom rendkívüli.”

Isco: „Nyilvánvaló, hogy Isco több mint kompatibilis a BBC-vel, de nekem kell irányítanom ezeket a dolgokat. Több különböző variációt is kipróbálhatunk, nincsenek megkötéseim. Meglátjuk, hogy mi fog történni.”

ZZ_Meny2_170812

Casemiro góljai az utolsó két döntőben: „Keményen dolgozik, csakúgy, mint a többiek. Együtt dolgozunk a támadásainkon, egységes csapatként, ez nem csak az ő egyéni képességei miatt lehetséges. Nagyon boldoggá tesz, hogy betalált a legutóbbi két döntőben, de nem ez az elsődleges feladata a csapatban. A kulcs, hogy a saját erősségeire és feladatára koncentráljon.”

Theo beilleszkedése: „Jól teljesít. Egy olyan csapathoz érkezett, ahol elégedettség tölti el. Fejlődik, akárcsak a többiek.”

Neymar hiánya: „Csak annyit mondhatok, hogy akárki pótolja őt, jó munkát fog végezni. A csapat nem lesz ugyanaz, mint Neymarral volt, hiszen ő lenyűgöző, de biztos vagyok benne, hogy mindent bele fognak adni. Nem aggódom. Nem sok Neymarhoz hasonló játékos van a világon, így nem egyszerű helyettesíteni őt, de akárki jut lehetőséghez, valami különlegeset tesz majd a játékhoz.”

Végleges keret: „Bármi megtörténhet még augusztus 31-ig, de elégedett vagyok a rendelkezésre álló kerettel, nem akarok változtatni.”

Keylor Navas is jelen volt a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, kattints ide!

Tovább

Real Madrid 2017/18 – Előzetes: a támadók

Cristiano Ronaldo – A sztár

Kor: 32

Cristiano élete egyik legjobb idényén van túl, mely során a Real Madrid szinte összes fontos mérkőzésén döntő jelentőségű gólokat tudott szerezni. Elfogadta Zinédine Zidane rotáción alapuló szemléletét, ezzel pedig megnyitotta az utat egy újabb Aranylabda felé. A francia érkezése előtt Ronaldo minden egyes pillanatot a pályán akart tölteni, ám Zizou megértette vele, hogy a pihenés csak előnyére válhat, hiszen így a legjobb formáját hozhatja a legfontosabb pillanatokban is. A többi pedig már történelem.

A nyár folyamán rengeteg pletyka látott napvilágot a jövőjével kapcsolatosan, az A Bola nevű portugál lap kész tényként közölte, hogy Cristiano távozni fog Madridból. Bár a híreket a játékos sem tagadta, végül nem került sor a váltásra, viszont a madridisták meglehetősen büszkék és igényesek, így a portugálnak újfent meg kell majd dolgoznia, hogy elnyerje a szurkolók feltétel nélküli támogatását a történtek után. 

Jóslat
Természetesen úgy gondoljuk, hogy Ronaldo a csapattal fog maradni és a kezdőcsapat tagja lesz az esetek legnagyobb többségében, ám újra bele fog egyezni Zidane rotációs politikájába. A pozícióját tekintve egyre biztosabb, hogy Benzema társaként jut majd több idő számára a támadósorban, eredeti posztján egyre kevesebbet láthatjuk majd. 

Karim Benzema – A csendes gyilkos

Kor: 29

Túlélte a kezdőcsapatbeli tagságért Álvaro Moratával folytatott harcot, ráadásul ellenfele 80 millió euró fejében távozott a nyár folyamán egy olyan idényt követően, amely során minden adódó lehetőséget maximálisan kihasznált. Morata soha nem tudta kiharcolni a stabil kezdőcsapatbeli tagságot, pedig Benzemának közel sem volt jó idénye. Sokakban nyilván felmerül a kérdés: akkor miért tartja meg őt a klub?

A válasz egyszerű. Senki sem tud úgy Ronaldo keze alá játszani, mint ő, ez pedig elég lényeges tényező. Akik pedig folyamatosan szabadítják rá a puta madrékat, azokat emlékeztetnénk, hogy az elmúlt idény egyik legnagyobb pillanata pont Karim nevéhez fűződik, az Atlético Madrid elleni BL-meccsről. Ugye mindenki emlékszik? Az a mozdulat elengedhetetlen volt a döntő elérésének szempontjából.

Jóslat
Ő is a kezdőcsapat tagja marad – ez nem is kérdés –, még úgy is, hogy kevesebb mint 20 találatig jutott az előző idényben. Újra szembeszáll majd a kritikusokkal, a spanyol médiával, ahogy eddig is tette madridi pályafutása során. Teljesítményét pedig azok értékelik majd igazán, akik nemcsak a gólszerzést várják el a franciától, mint egy klasszikus értelemben vett 9-estől, hanem figyelembe veszik a csapatjátékban vállalt szerepét, munkáját is.

Gareth Bale – Az üveggolyó

Kor: 28

Talán ez a walesi játékos életének legfontosabb nyara. A hírek szerint Mbappé érkezése esetén Gareth Bale lenne az a játékos, akitől a Real Madrid hajlandó lenne megválni, hogy elkerülje a támadósor túltelítettségét. Mindemellett, most kell jól teljesítenie, ha meg akarja győzni a mestert arról, hogy Isco és Asensio helyett neki szánjon szerepet a kezdőcsapatban – persze csak akkor, ha marad a Real Madrid játékosa.

Ami az előszezonját illeti, na az meglehetősen pocsékra sikeredett, igaz, a csapat kollektív teljesítménye sem esett az elfogadható kategóriába az amerikai turné során. A Manchester United elleni mérkőzésen mind a walesi, mind a királyi gárda jobban muzsikált, ám előbbi esetében azért bőven van még hová fejlődni, ha újra csúcsformában akar futballozni, kielégítve a madridisták igényeit. A Barcelona elleni meccsen adott lesz számára a lehetőség.

Jóslat
Úgy véljük, a meccsek nagy többségén a kezdőcsapatban kap majd helyet a walesi, persze csak akkor, ha egészséges lesz. Esetében minden attól függ, hogy milyen lesz az egészségi állapota, melynek megőrzése érdekében minden bizonnyal több alkalommal is pihenőt kap majd a mestertől.

Marco Asensio – A csoda

Kor: 21

Senki sem számított arra a nagyszerű teljesítményre, melyet Asensio tett le az asztalra a tavalyi idényben. Habár már a legelső madridi mérkőzésén (a Sevilla elleni UEFA-szuperkupa alkalmával) is élt a lehetőséggel, a szezon első kétharmadában gyakran találta magát a kispadon ülők között. Egyik hétről a másikra aztán abszolút nyerőemberré, a csapat tizenkettedik tagjává lépett elő, Zidane pedig egyre több és több lehetőséget adott neki. Asensio pedig meghálálta a bizalmat.

Mostanra már az sem tűnik elhamarkodott kijelentésnek, hogy hatalmas harc fog kibontakozni Isco, Bale és Asensio között a kezdőcsapatba való bekerülésért. Hát igen, ennyire mély a Zidane-féle Real Madrid kerete. Bármennyi játékpercet is kap végül Marco, az teljesen egyértelmű, hogy fényes jövő áll előtte, és készen áll a sztársággal járó rivaldafényre.

Jóslat
Asensióra kulcsszerep hárul majd a Barcelona elleni szuperkupa-mérkőzések alkalmával, azt követően pedig Zidane első számú csereembere lesz. Asensio meg fogja ragadni a mester által felkínált lehetőségeket, hamarosan pedig már a gálakezdőben is egyre többször láthatjuk majd.

Lucas Vázquez – A munkás

Kor: 26

Asensio térnyerését leginkább Lucas sínylette meg a tavalyi évben. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rangadókon biztosan nem a kezdőcsapat tagjaként lép majd pályára, köszönhetően a csapattársai által képviselt minőségnek, ám ahogy azt mindig hangsúlyozza Zidane, az idény nagyon hosszú, és rengeteg mérkőzés vár a csapatra. Ilyen körülmények között aranyat érhet egy Lucas Vázquez-féle játékos, aki képes megbontani a fáradt védelmeket, a gyengébb ellenfelekkel szemben pedig kezdőként is megállja a helyét. Ne felejtsük el, hogy némi utánképzést követően akár hátvédként is számíthat rá Zidane.

Pepe távozásával jelenleg Nacho a csapat harmadik számú belső védője, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebbszer tud majd besegíteni a széleken. Mivel Danilo is elhagyta a csapatot, Carvajal jelenleg valódi helyettes nélkül áll, és mivel egy esetleges új igazolás érkezése egyáltalán nem valószínű, Lucas Vázquez tűnik a legstabilabb helyettesnek. Persze, ott van Achraf, és ott van Tejero is, de Zidane valószínűleg jobban bízik majd egy már bevált emberben, mint egy frissen felhozott akadémistában.

Jóslat
A komolyabb mérkőzéseken Lucas csak akkor fog pályára lépni, ha Carvajal sérült, vagy ha az összecsapás közben védelmi stabilitásra van szüksége a Real Madrid jobb oldalának. Ekkor a saját nevelésű hátvéd sebessége és munkabírása akár közvetlenül is befolyásolhatja a mérkőzés kimenetelét.

Borja Mayoral – az idei szezon Marianója

Kor: 20

Mayoralt hatalmas tehetségként tartották számon a Castillában eltöltött évei alatt, ennek ellenére az előző idényben csalódást keltően keveset játszott a Wolfsburg együttesében. Borja talán még túlságosan fiatal, hogy Benzema helyettese legyen (ez a szerepkör minden bizonnyal Ronaldóra hárul majd, az ő helyét pedig Isco vagy Asensio veszi át a pálya bal oldalán), de abban biztosak lehetünk, hogy kupamérkőzéseken viszontláthatjuk majd a fiatal, saját nevelésű támadót.

Jóslat
Mayoral számára nem lesz egyszerű feladat játékpercekhez jutni, de ne felejtsük el, hogy a csapat francia mestere Marianónak is megadta a lehetőséget, még olyan esetekben is, amikor senki sem számított rá, például az őszi El Clásicón.

A La Sexta biztosra …

A La Sexta biztosra veszi, hogy Cristiano Ronaldo a kezdőcsapat tagja lesz vasárnap, a Barcelona elleni mérkőzésen.

Az Onda Cero szerint…

Az Onda Cero szerint teljesen biztos, hogy Mateo Kovačić kap majd lehetőséget a szuperkupa első mérkőzését eltiltás miatt kihagyó Luka Modrić helyén, de több poszton is várható majd rotáció az UEFA-szuperkupa kezdőcsapatához képest.

Az Onda Cero informá…

Az Onda Cero információi szerint a Real Madrid a spanyol szuperkupa mérkőzéseit követően jelenti majd be Isco és Zidane szerződésének meghosszabbítását.

Az AS szerint a Real…

Az AS szerint a Real Madrid fontolgatja annak lehetőségét, hogy elengedjék kölcsönbe Achrafot az Alavés csapatához. A transzfer csak augusztus 16., azaz a spanyol szuperkupa után valósulhat meg.

Míg a csapat tagjai …

Míg a csapat tagjai az öltözőben ünnepelték a szuperkupa-győzelmet, Cristiano és Lucas a pályán végeztek extra edzést, hogy jobb formába kerüljenek a Barcelona elleni összecsapásra.