Zs. Csaba
Jesús Vallejo: Megtiszteltetés, hogy Pepe mezszámát viselhetem majd
Érzések: „Nagyon boldog vagyok, ez életem egyik legboldogabb napja. Különleges érzés, hogy a szeretteimmel együtt itt lehetek és élvezhetem a pillanatot. Csodálatos nap a mai. Alig várom, hogy elkezdődjenek az edzések, az előszezon, hogy együtt dolgozzak az új edzőmmel és találkozhassak az új csapattársaimmal. A Real Madrid a világ legnagyobb klubja, ez pedig több dolgot is jelent. Nekünk, játékosoknak kötelességünk, hogy közvetítsük a klub értékeit az emberek felé, a pályán és azon kívül is. Mindent bele kell adnunk, de ezt mindig is tudtam. A csodálatos fordítások a Bernabéuban, a mentalitás, melynek alapja, hogy soha nem adjuk fel… Ezek mind alapvető dolgok számomra.”
A 3-as mezszám: „Szabad volt, ugyanakkor én is ezt választottam. Megtiszteltetés számomra, hogy Pepe mezszámát viselhetem majd. Nagyon izgatott vagyok. Védeni fogom a klub, illetve ezen mez értékeit.”

Célok: „A legfőbb célom, hogy képességeimhez mérten a lehető legjobban teljesítsek, olyan keményen eddzek, mint a többiek, és hogy a lehető legtöbbet segítsek a csapatnak. A futball egy csapatsport, így a sikerek abból adódnak, hogy minden játékos belead mindent a csapat érdekeiért.”
Kölcsönszerződések: „Jól éreztem magam a kölcsönben töltött idők során. Itt szerettem volna lenni, de tiszteletben tartottam a Real Madrid döntését a kölcsönszerződéseket illetően. Minden állomásomon hihetetlen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtam. Most nem érzek nyomást, csak büszkeséget, természetesen a felelősségtudattal együtt. A kölcsönben töltött évek alatt sokat fejlődtem, tanultam, ugyanakkor még mindig a tanulás fázisában vagyok. Most itt vagyok, alig várom, hogy elkezdődjön életem új fejezete.”
Zidane rotációja: „Ez egy pozitív dolog, hiszen mindenki készen áll a játékra. Izgatottan várom, hogy én is részese legyek a rendszernek, hogy az edző rendelkezésére álljak, és természetesen várom a csapattársakkal való első találkozást is.”
A Real Madrid védői: „Nagyon közelről figyeltem Nachót és a többieket is. Mindannyian példaként állnak előttem, ez pedig a jövőben is így lesz.”
A Zaragoza csapatkapitánya 18 évesen: „Az edző és a csapattársak döntése volt. Tisztában voltam azzal, hogy mekkora felelősséggel jár, de próbáltam tanulni a keret idősebb játékosaitól. Lenyűgöző élmény volt, sokat fejlődtem játékosként és emberileg is.”

Hely a kezdőcsapatban: „Természetes, hogy erre vágyom. Mindannyian jobbá és jobbá szeretnénk válni, napról napra jobban akarunk edzeni, meg akarjuk nehezíteni az edző dolgát. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy jó csapattárs legyek a többiek számára, a döntést pedig az edzőre hagyom majd.”
Asensio példája: „A válogatottnál sokat beszélgettünk. Kérdezgettem, hiszen kíváncsi voltam arra, hogy milyen volt számára az előző idény. Azt mondta, hogy hihetetlen, és hogy nagyon élvezte. Ő jó példa számomra, hiszen a Mallorca akadémiájáról érkezett, majd kölcsönbe távozott az Espanyolhoz, aztán lenyűgöző idényt tudhatott maga mögött az első idényében.”
Sergio Ramos: Zidane a teljes keretet megnyerte magának
„Zizou minden olyan rekordot megdönt, amelyet az elődjei állítottak be évekkel ezelőtt a Real Madridnál. A sikereinek kulcsa, hogy képes minden tehetségét és játékosként szerzett tapasztalatát átadni a keret valamennyi játékosának. A teljes öltözőt megnyerte magának, ami ekkora nevek mellett közel sem egyszerű dolog. Nagyon közel állunk hozzá.”
„Ami a győzelmeket illeti, a futball nem ad időt arra, hogy ki tudd élvezni a sikereket, ugyanakkor őrületes, hogy négy éven belül háromszor is megnyertük a Bajnokok Ligáját. Amint befejezzük aktív pályafutásunkat, lesz időnk visszatekinteni és értékelni mindazt, amit elértünk. Elég lesz csak ránézni a megszerzett érmekre, trófeákra.”
„Az új idényben a lehető legmagasabb elvárásokat kell támasztanunk saját magunkkal szemben, hiszen évről évre felül kell múlnunk az előző idénybeli teljesítményünket. Még több rekordot szeretnénk megdönteni. Tiszta lappal kell indulnunk, meg kell teremtenünk a megfelelő hangulatot, illetve mindannyiunknak éreznie kell a győzelem és a trófeák iránti vágyat.”
„A 2017-es esztendő nagyon jól sikerült számomra. Fizikálisan most is remekül érzem magam, a személyes érzéseimről is csak hasonlókat tudok mondani. Az előszezon során vár ránk egy El Clásico Miamiban, és szeretnénk a lehető legjobb formába lendülni az idény kezdetéig. A felkészülési mérkőzéseknek hála jó csapatokkal nézhetünk szembe, így mérhetjük igazán, hogy hol is tartunk valójában.”
Hivatalossá vált a s…
Hivatalossá vált a spanyol szuperkupa mérkőzéseinek dátuma: a Real Madrid és a Barcelona először augusztus 13-án, a Camp Nou-ban csapnak össze, a visszavágót pedig augusztus 16-án rendezik, Madridban.
Spanyol lapértesülés…
Spanyol lapértesülések szerint a Real Madrid hamarosan bejelenti Marco Asensio szerződéshosszabbítását. A spanyol középpályás 2023-ig szóló kontraktust ír majd alá, mely értelmében a kivásárlási ára is jelentősen megemelkedik majd.
A Cuatro értesülései…
A Cuatro értesülései szerint a Bernabéunál található hivatalos Real Madrid Shopban – egyelőre ismeretlen okból – lekerültek a polcokról a James Rodríguez nevével ellátott szerelések.
A Marca értesülései …
A Marca értesülései szerint a klub 100 millió euróról 80-ra csökkentette Morata kivásárlási árát, ami mellé további 10 millió eurót vártak különböző bónuszokként. A Manchester United viszont maximum 75+10 millió eurót lett volna hajlandó fizetni a támadóért, amit a Real Madrid nem fogadott el, így a manchesteriek új alternatíva után néznek.
A Marca szerint Mora…
A Marca szerint Morata meglehetősen ideges a meghiúsult átigazolása miatt, azonban készen áll arra, hogy csatlakozzon a társakhoz, elkezdje az előszezont és harcoljon a helyéért, ahogy eddig is tette. A hírek szerint a vezetőség és Zinédine Zidane is örül a támadó maradásának.
Marcelo: “Nem aggódo…
Marcelo: “Nem aggódom Cristiano jövője miatt. Rengeteg hazugság lát napvilágot, miért kellene aggódnom? Jól tudja, hogy mi a legjobb számára. Bármilyen döntést hoz most, jövőre, vagy tíz év múlva, én támogatni fogom, hiszen a barátja és a csapattársa vagyok.”
A korábbi hírek elle…
A korábbi hírek ellenére Iker Casillas a közösségi médiában jelentette be, hogy újabb egy évre aláírt a Porto csapatánál.
A Sky Sport által kö…
A Sky Sport által közölt hírek ellenére a MARCA állítja, hogy a Manchester United számára még mindig Álvaro Morata megszerzése a prioritás. A Lukakuról szóló pletykát csak azért indították útjára, hogy sikerüljön nyomást gyakorolni a Real Madridra. A két klub között állítólag 5 millió euróról folyik a vita, ennyi választja el a támadót a manchesteri szerződéstől.