Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.

Luka Modrić: „Ha Zid…

Luka Modrić: „Ha Zidane érzékeli, hogy valamit másképp kell csinálnunk a pályán, akkor azt közli velünk, mi pedig megpróbáljuk a lehető legjobb módon megvalósítani az elképzeléseit. A Juventus elleni mérkőzés félidejében arra kért minket, hogy legyünk agresszívabbak és ne engedjük, hogy a Juve megtartsa a labdát. Ennek megvalósítása létfontosságú volt.”

Az AS szerint a klub…

Az AS szerint a klub hamarosan meghosszabbítja Isco, Carvajal és Marcelo szerződését is, mindannyian 2022-ig szóló kontraktust kapnak majd. A lap megemlíti, hogy Nacho szerződése is módosításra kerülhet, mert a klub szeretné elismerni kiváló teljesítményét.

Juanma López, Álvaro…

Juanma López, Álvaro Morata ügynöke: „Az AC Milan valóban érdeklődik, ahogy több másik európai nagycsapat is, de ez nem meglepő egy ilyen minőséget képviselő játékos esetében. Franciaországból még egyetlen ajánlatot sem kaptunk. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Nem szeretne még egy olyan idényt, mint a mostani volt. A csapat szempontjából kiváló volt a szezon, de Álvaro többet szeretne játszani.”

Juanma López, Álvaro…

Juanma López, Álvaro Morata ügynöke: „Álvaro sokkal kiemelkedőbb szerepkörre vágyik. Sokkal fontosabb játékosa akar lenni a csapatnak, több játékidőt szeretne. Ez nyilvánvaló tény egy olyan játékos esetében, aki 20 gólt szerez egy idény során. A jövője? Nem tudom. Nagyszerű idénye volt, a Real Madrid sok trófeát nyert. A végső döntést azonban Álvaro hozza meg, méghozzá a következő néhány nap folyamán. Még nem találkoztunk a klub vezetőségével.”

Álvaro Morata: „Bolo…

Álvaro Morata: „Bolond lennék, ha elhagynám a Real Madridot. Maradni akarok és harcolni a helyemért. Fontos szerepet akarok betölteni a klub életében.”

A France Football ér…

A France Football értesülései szerint a Paris Saint-Germain folyamatosan figyelemmel követi James Rodríguez sorsának alakulását. Ha a játékos és a klub is a távozás mellett dönt, akkor a francia csapat 70 millió eurós ajánlatot fog tenni a középpályásért.

Luka Modrić: „Egésze…

Luka Modrić: „Egészen különleges pillanatokat élünk jelenleg, de szeretnénk a megkezdett úton tovább haladni. Ezek az idők nem tartanak örökké. Úgy vélem, érezzük, hogy egy különleges csapatot alkotunk, sok trófeát nyerhetünk a jövőben. Nehéz megmondani, hogy meddig tart mindez, de élveznünk kell a pillanatot, aztán meglátjuk. Mindannyian jó korban vagyunk, sok a fiatal, rendkívüli minőséget képviselő játékos a keretben, ez csak jó a csapatnak.”

Karim Benzema: „Zida…

Karim Benzema: „Zidane egy nagyon komplett, profi edző. Mindenki elismeri őt a kulcspillanatokban hozott döntései miatt. Az edzéseken sokkal izgatottabb, mint a legtöbb játékos. Nagyon jól kijövünk egymással.”

Karim Benzema: „Rona…

Karim Benzema: „Ronaldóra nincsenek szavak. Amikor meghallom a nevét, csak a csodálat érzése fog el. Ő egy rendkívüli személyiség, akivel nagyon jól megértjük egymást a pályán. Mindig szeretné birtokolni a labdát, és nehéz hozzájutni a játékszerhez, ha az már egyszer nála van. Nem önző, de ha nála a labda, akkor gólt akar szerezni.”

Luis Fernández, az A…

Luis Fernández, az Athletic Bilbao korábbi edzője: „Zidane egy nagyszerű, szerény ember. A közelmúltban sokan mondták, hogy nincs meg benne az, ami szükséges a sikerhez és egy olyan nagy csapat irányításához, mint a Real Madrid. Ő azonban megmutatta, hogy képes a feladatot egy rendkívül magas szinten elvégezni. Az eredményei magukért beszélnek. Gyakorlatilag minden pozíciót betöltött már a Real Madridnál: volt játékos, nagykövet, segédedző, vezette a klub utánpótlásának egyik csapatát, most pedig a legmagasabb szinten dolgozik. Egyetlen poszt van már csak hátra, mégpedig az elnöki tisztség.”