Zs. Csaba

5060 cikk
Sport és sorozatfüggő, 2013 óta a szerkesztőség tagja. Az Egytől egyig rovat oszlopos tagja az első perctől kezdve. A Real Madrid, illetve a teljes futball iránti rajongásom két madridi kötődésű játékosnak köszönhetem, akiknél nagyobb művész számomra sosem lesz a futball világában: egy bizonyos Ronaldo (R9), illetve Zinédine Zidane.
Tovább

Cristiano Ronaldo: Úgy beszélnek rólam, mintha bűnöző lennék, pedig sz*rt se tudnak

„Az emberek úgy beszélnek rólam, mintha bűnöző lennék, pedig valójában sz*rt se tudnak. Nem vagyok szent, de ördög sem.”

„Nem nézek televíziót, mert nem lenne életem sem, ha odafigyelnék arra, hogy mennyi rosszat mondanak rólam a futballt és a magánéletemet illetően. Amikor az emberek rólam beszélnek, tévednek.”

„Azok a kritikák és hangok, amelyeket a futballpályán kapok, nem érdekelnek, hiszen tudom, hogy akiktől érkezik, mind hallgatni fognak. Ugyanakkor az emberek kezében mindig ott van két kő, amikor én beszélek.”

„Nem szeretem ezt, hiszen van családom, van egy fiam, és nem tetszik, amikor úgy kezelnek, mint azokat, akik butaságokat csinálnak. Én nem követek el semmi ostobaságot.”

Tovább

Egytől e… harmincháromig

Csapatok

Real Madrid (9)
Nem ez volt a legszebb, nem ez volt a legizgalmasabb, de számomra minden egyes perce aranyat ért. Minden egyes eltelt perccel egyre közelebb érezhettem magunkat egy újabb csodához, a 33. bajnoki címhez. Hiába lett volna elég a döntetlen, hajtott mindenki becsülettel az utolsó bajnokin is, egyértelműen átjött, hogy a cél a három pont begyűjtése. És pontosan ezért imádom ezt a csapatot. Ez, a Zizou kezei alatt tényleg igazi csapattá kovácsolódott brigád egyszerűen imádnivaló, de tényleg. Van egyáltalán olyan, akinek szíve a fehérekért dobog, és nem tudja szeretni ezt a gárdát? Hogy a klasszikussal éljek: „Cómo no te voy a querer…” Felejthetetlen idényen vagyunk túl, annak minden izgalmával: a későn szerzett győztes gólokkal, a remeklő cseresorral, a sokadvirágzását élő Cristianóval, Isco bombaformájával, a világ legjobb középpályás-duójának hétről-hétre bámulatba ejtő játékával, és igen, a nagybetűs CSAPATTAL… Már csak az idény megkoronázása hiányzik: Spanyolország után ismét fel kell ülni Európa trónjára is! Vamos mi MADRID!

Málaga (6)
Mentek ők becsülettel, veszélyes támadásokat vezettek, igaz a védelmük nem mindig állt a helyzet magaslatán, de ezért nem tudok haragudni rájuk. Nem mondhatjuk, hogy lefeküdtek volna a Real Madridnak, a profizmus szellemében küzdöttek a meccsen. És hát, bár nem tudtak egyetlen pontot sem otthon tartani, azért igazán reménykedem, hogy Míchel örül a végeredménynek.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Keylor Navas (10)
Mit művelt már megint ez az ember? Saját testi épségét sem kímélve mutatott be olyan bravúrt, hogy madridisták millióinak állt el a lélegzete világszerte. Óriási védése mellett volt még több nagy védése is, melyek elengedhetetlennek bizonyultak a győzelem megszerzéséhez. Hihetetlen, hogy milyen formába lendült az idény végére, nehéz helyzetbe hozva ezzel a vezetőséget. Jelenleg nem tudnék elképzelni olyan forgatókönyvet a következő idényre nézve, ami nélküle íródik. A beteg gyerekek felé tett gesztusa pedig emberi nagyságáról is tanúskodik. Grande, Keylor!

Danilo (9)
Nagyon rendben van egy jó ideje már. Danilo rájött, hogy a maradáshoz bizony teljesíteni kell, még Dani Carvajal árnyékában is. A fegyelmezettség nem mindig tartozik az erősségei közé, most viszont brutális defenzív munkát végzett. Kilenc szerelésével és öt felszabadításával toronymagasan ellopta a védekező show-t, emellett a támadásokhoz is rendszeresen tudott csatlakozni. Szerethető fickó a brazil, aki ha minden meccsén ennyire fegyelmezetten játszana, egy szavunk sem lenne rá.

Sergio Ramos (7)
A kapitány a pálya minden szegletében fellelhető volt, és bár védekezésben volt egy-két megingása, nem jelenthetjük ki, hogy rossz meccse lett volna. A labdakihozatalokat a tőle megszokott módon segítette, ráadásul aktívan részt vett Benzema góljának előkészítésében, még úgy is, hogy nem közvetlenül jegyzi az asszisztot. Megérdemelte már, hogy kapitányként is magasba emelhesse a La Liga megnyeréséért járó trófeát.

Raphaël Varane (7)
Csendes résztvevője volt ő a meccsnek, akinek nevével meglehetősen ritkán találkozhattunk. Csak akkor bukkant fel, amikor csapatának szüksége volt rá. Benzema góljában egyébként ő is közrejátszott, ő csúsztatta Ramoshoz a játékszert.

Marcelo (7)
Hozta a már jól megszokott, lelkes játékát, azonban volt már a tegnapinál sokkal jobb meccse. Marcelo gyakran volt pontatlan és több rossz döntést is hozott a támadó harmadba, elvéve ezekkel a lehetőséget társaitól, illetve bőszen riogatva a Rosaledába be-betévedő galambokat és a 25. sorban ülő szurkolókat. Nem baj, lesz ez sokkal jobb is, talán pont a Juventus ellen. 

Casemiro (7,5)
Az ismét bebizonyosodott, hogy a brazilt nem az esze miatt kell szeretnünk, ugyanakkor az első félidő egyik legjobbja volt, fontosabbnál fontosabb szereléseivel. A második játékrészben voltak hibái, de még így is ő szerezte a legtöbb labdát Lukita mellett. Rendkívül fontos szerepe lesz a Juventus ellen is, efelől senkinek se legyen kétsége.

Toni Kroos (8)
Pontos, precíz passzok, beadások, tökéletes szögletek, váratlan ritmusváltások… Ezek mind-mind jellemezték a német tegnapi játékát, aki nagyszerűen mozgatta csapatát. Feltűnően sokszor került a kapu előterébe is, és látványos, hogy mennyivel jobban fekszik számára ez a szerepkör. Amit horvát társával csinálnak, az nem emberi, arra nincsenek szavak…

Luka Modrić (9)
Zseni. Nem tudok sokkal többet mondani róla, ez az egy szó összefoglal mindent. Hihetetlen volt, ismét. Övé a legtöbb kulcspassz, emellett fáradhatatlanul robotolta végig a meccset, rengeteg labdát szerzett, folyamatosan akcióközelben volt. Az idény végére ő is előkapta varázspálcáját, Tonival alkotott párosuktól pedig retteghet a Juventus is.

Isco (8)
Két perc sem telt el a mérkőzésből, és máris letette névjegyét, gyönyörű passzal ugratta ki Cristiano Ronaldót, aki köszönte szépen, meg is szerezte a vezetést. Ezt követően akárhányszor nála volt a labda, mindig megmutatta, hogy hogyan bánnak a legnagyobbak a játékszerrel. Élvezet nézni ennek a srácnak a játékát. Külön öröm és jó hír a madridistáknak, hogy a mérkőzést követően biztosított mindenkit a maradásáról, ráadásul a Cibelesen Piquét is elküldte melegebb éghajlatra. Hát kell ennél tökéletesebb este a spanyoltól?

Cristiano Ronaldo (8)
Újra megcsinálta. Megszerezte a rendkívüli fontossággal bíró első gólt, és ehhez – Iscónak is köszönhetően – mindössze két percre volt szüksége. Lerí róla, hogy mennyire friss, hogy majd kicsattan az energiától. Ebbe a meccsbe is hatalmas mennyiségű munkát tett bele, rengetegszer tűnt fel a saját térfelén is. Újra öröm nézni a játékát. Nem tudni, hogy végül hány címmel fejezi be a csapat az idényt, de az biztos, hogy köszönetet kell mondanunk neki, hogy itt lehetünk, hogy bajnokságot nyertünk, és hogy harcolhatunk a duplázásért a BL-ben.  

Karim Benzema (7)
Ki más biztosította volna be a győzelmet, mint a francia, akit megannyi kritika ért az idény során? Az élet néha bizony nagy mókamester. Kijárt már neki ez a találat. Mezőnyben rengeteget dolgozott, a labda nélkül is, lényegében ő teszi és tette lehetővé, hogy Cristiano tündökölhessen a 9-es pozíciójában. Remélem, hogy maradt még benne legalább egy találat, amit Cardiffban süthet el.

Cserejátékosok

James Rodríguez (6)
Isco helyett érkezett, de semmi különlegeset vagy szemet gyönyörködtetőt nem tudott felmutatni.  

Mateo Kovačić (6)
Casemirót váltotta, két szerelést és hibátlan passzmutatót tud felmutatni, ami kielégítő, de a meccs ritmusát és képét tekintve egyáltalán nem jelentőségteljes mutató. Nagy valószínűséggel ő és James is a lefújás pillanatát várták már.

Álvaro Morata (-)
Kevés játékperc jutott neki, sokkal izgalmasabb dolgok történtek vele a hármas sípszót követően. Morata bizony ismét becsúszott, igaz, ezúttal nem Zizou-nak, hanem a csapat egyik segítőjének. Tuti, hogy nem teljesen normális a pali.

Edzői teljesítmény

Zinédine ZIDANE (9)
Igen, ez a pontszám egy kicsit az idénynek is szól, egyszerűen megkerülhetetlen az ő szerepe. Imádom. Óriási dolog ez egy olyan embernek, aki Zizou játékát szájtátva bámulta egész gyerekkorában. Most, jó néhány évvel később a bálványa ilyen dolgokat művel edzőként… Nehéz szavakba önteni az összes érzést, ami jelenleg bennem kavarog. Tudom, hogy taktikailag nem mindig volt a topon, voltak rossz döntései, ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni, hogy mennyit fejlődött ez az ember az első napja óta. Rengeteget kísérletezett az idény közben, olyan csapatszellemet épített, amilyen talán még sosem volt az öltözőben, imádják a szurkolók, a játékosai, és igazából mindenki. Imádjuk a csapatát is, amit épített, mert egyszerűen úgy szerethető ez a gárda, ahogy van. Ami azonban mindennél sokkal fontosabb, hogy képes volt frissen tartani a csapatot az idény utolsó pillanatáig. Na, pontosan ez különbözteti meg őt nagyon sok trénertől, és pontosan ez eredményezte azt, hogy a Real Madrid a legkiegyensúlyozottabb csapatként, teljesen megérdemelten hódította el a 38 meccsből álló bajnokság első helyét. Ide nem elég a szerencse, ezt beláthatják azok is, akik teljesen szkeptikusak a francia munkásságát illetően. Számtalan edző kihangsúlyozta már, hogy a bajnoki harc a legnehezebb, hiszen ott hónapokon keresztül, pontokat gyűjtögetve kell a csúcsra jutni, ami lehetetlen a megfelelő egyensúly nélkül. Zizou kétségkívül lerakta az alapokat, megteremtette a szükséges feltételeket, most pedig learathatja munkájának gyümölcsét. A pontot az i-re pedig felteheti jövő hét szombaton. Köszönünk mindent, Zizou!

A Málaga elleni volt…

A Málaga elleni volt Luka Modrić 150. győzelme a Real Madridban. A horvát 213 alkalommal öltötte magára a habfehér mezt hivatalos mérkőzésen.

Tovább

2017: Isco nagy éve

Igaz, hogy a naptári év felénél sem járunk még, de Francisco Román Alarcón, ismertebb nevén Isco sziporkázó formának örvend január óta. Teljesítményének köszönhetően nagy valószínűséggel még Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel is versenybe szállhat, ha a La Liga legjobbjaira gondolunk. Mérkőzésről mérkőzésre – legyen szó Európa legjobbjairól, vagy alacsonyabban jegyzett spanyol kiscsapatokról – Isco volt az egyik legjobb játékos a pályán. Úgy tűnik, a spanyol idén végre tényleg felnőtt a feladathoz. Igaz, a Real Madridban való sztársághoz vezető út korántsem volt kikövezve számára.

2013-ban érkezett a spanyol fővárosba. Isco akkor 21 esztendős volt, akiért Európa topcsapatai álltak sorba. A Real Madrid szurkolói nem is tudták rejtegetni izgatottságukat a középpályás érkezését követően, aki a meglehetősen alacsonyan jegyzett Málagát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe vezényelte, valamint a spanyol U21-es válogatottban is szenzációs formát mutatott az Európa-bajnokságon. Inspiráló labdaérintései, könnyed labdakezelése, az a természetesség, amivel szlalomozik lehetetlen helyzetekben is a védők között, mind-mind olyan tulajdonság, amelyek meglehetősen élvezhető teszik játékát. Ki tudná elfelejteni ezt a mozdulatát?

Miután 2013-ban megnyerte a Golden Boy-díjat, azaz a legjobb 21 éven aluli játékosnak járó elismerést, a benne rejlő potenciál egyszerűen határtalan volt. A szurkolók és futballszakértők egyaránt a Barcelona kiváló középpályásához, Andrés Iniestához hasonlították őt, akarva és akaratlanul is. A Barcelona viszont nem tudta megszerezni a Málaga tehetséges fiatalját, mivel megérkezett a Real Madrid, pontosabban a blancók akkori másodedzője, Zinédine Zidane megkeresése. A 2013-as jelentések szerint a francia jelenléte óriási szereppel bírt Isco döntésének meghozatalában, pedig Manuel Pellegrini Manchester Cityje is mindent megtett annak érdekében, hogy őket válassza a páratlan tehetség. Zinédine Zidane mindig is nagy kedvelője volt Iscónak, és ez fordítva is igaz, hiszen a középpályás a francia játékát csodálva nőtt fel.

„Technikailag nagyon hasonlít rám. A szurkolók szeretik őt, ez egy különleges pillanat számára, hiszen bizonyítja, hogy jó ötlet volt a megszerzése” – felelte Zidane a riporterek kérdésére 2015-ben, amikor még a Castilla edzője volt.

Bemutatkozó mérkőzésén győztes gólt szerzett a Real Madridban. Sokan úgy gondolták, hogy egyből garantált helye lesz a kezdőcsapatban Carlo Ancelotti irányítása alatt. Ez azonban nem volt ennyire egyszerű. A játékrendszer 4-3-3-ra való változtatása gyakran feleslegessé tette őt, hiszen a pályán nem találta igazán helyét ebben a formációban. Négy évvel és két edzőváltással később Isco kezdi ledönteni az előtte tornyosuló, akadályt jelentő falakat, amelyek eddig távol tartották őt a kezdőcsapattól. A tehetség mindig is ott volt, de formáját nem tudta kellőképp állandósítani a kezdeti időszakban, ahogy a rendszerhez sem tudott megfelelően alkalmazkodni, ez pedig frusztráltsághoz vezetett. A Real Madrid korábbi védője, Iván Helguera nem rejtette véka alá véleményét egy korábbi interjúban: „Nem készít elő gólokat, nem is talál a kapuba, nem fejel jól, nem képes visszaszerezni a labdát. Sokkal többre lenne képes, de mivel a Bernabéu minden alkalommal megtapsolja, így inkább mindig csinál még egy cselt…”

A legkomolyabb dolog, amit Isco fejéhez vágtak, az a gólokban való szerepvállalásának hiánya volt. A spanyol mindössze hét találatig jutott a bajnokságban az ezt megelőző két idényben, úgy, hogy 65 mérkőzésen léphetett pályára. A kiegyensúlyozottságának hiánya ártott az önbizalmának is, ami kihatott a játékára. Amikor ő és James is szélsőként játszottak 2014-ben egy El Clásicón, a Real Madrid 3-1-es győzelmet aratott az ősi rivális ellenében, és úgy tűnt, mindketten csúcsformában vannak. Isco azt követően zseniális és döntő fontosságú volt néhány találkozón, de utána ismét visszafogottabb meccsek következtek a spanyoltól. Ő évről évre küzd a kezdőcsapatba kerülésért, majd időről időre a kispadon találja magát. A BBC jelenléte, valamint a 10-es szerepkörének hiánya nem segítette a helyzetét az évek során.

A nehézségek és a brutális csapaton belüli verseny ellenére Isco mindig a maradást választotta a távozás helyett, és folyamatosan küzdött azért, hogy a Real Madrid játékosa lehessen. Sosem hibáztatta edzőit, nem okolta a körülményeket. Egyszerűen csak mélyen magába nézett, és próbálta megtalálni azt, ami hiányzott a jobbá váláshoz. Ezt elismerte egy 2016-ban készült interjúban is: „Ha nem sikerült stabil kezdővé válnom Ancelotti, Benítez és Zidane irányítása alatt sem, akkor nem leszek ostoba, nem fogom másokban keresni a hibát. Én vagyok a felelős, fejlődnöm kell.”


Isco több gólban volt benne a jelenlegi idényben, mint a spanyol liga bármelyik másik középpályása. Tíz gól és nyolc assziszt fűződik a nevéhez.

Töretlen kitartásának most arathatja le gyümölcsét. A 2013-ban Madridba érkező durva, csiszolatlan gyémánt simává, szépen polírozottá vált. A sokak által előre látott potenciál 2017-ben valódi testet öltött. Isco most 25 éves, és kimondhatjuk, felnőtté érett. Egyéni rekordot jelentő 13 gólt szerzett a jelenlegi szezonban, ezek közül tíz az elmúlt öt hónapban született. Vezeti a kontratámadásokat, tartja a labdát, nyomást gyakorol, letámadja az ellenfelet, lezárja a passzsávokat, előkészít és gólokat is szerez, méghozzá igen fontos gólokat. Egy kiforrott, nagyon komplett középpályássá formálta magát. Minden egyes meccsel egyre nélkülözhetetlenebbé válik.

Sok kritika és ellenséges hang szól arról, hogy a Real Madrid nem tudja kellőképp kezelni tehetséges játékosait, akiknek a klub gátat szab a fejlődésben. Isco azonban ennek ellenkezőjéről tanúskodik. A játékosok igenis képesek fejlődni Madridban, igaz, csak a legjobbak képesek valóban szintet lépni. A Málaga korábbi tehetsége létfontosságú szereppel bírt a bajnoki címért folyó harcban, csakúgy, mint a Bajnokok Ligája kieséses szakaszának mérkőzésein. Zidane, a csapat és a madridi szurkolók is felismerték Isco befolyását és fejlődését. Vasárnap a spanyol hazatér, vissza a gyökereihez, ahol a Real Madridot a csapat igazi sztárjaként fogja irányítani annak reményében, hogy megszerzi első bajnoki címét.

Tovább

Zinédine Zidane: Minden a nagyszerű játékosaimnak köszönhető

Bajnoki cím: „A saját kezünkben van a sorsunk, ez pedig nagy jelentőséggel bír. Egy mérkőzés van hátra, most pontosan úgy dolgozunk, ahogy azt előzetesen elterveztük. Jó fizikai állapotban utazunk Málagára, most is, ahogy mindig, mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy megnyerjük a mérkőzést.”

Változtatás: „Nem fogunk változtatni semmin. A terv, hogy mindent beleadunk és megnyerjük a meccset. Ez a hozzáállás a klub DNS-ébe van kódolva. Meglátjuk, hogy mi történik. Egy dolog jár csak a fejünkben, az pedig a mérkőzés megnyerése. Jó mentális és fizikai állapotban vagyunk. Mindenki elutazik velünk holnap, hiszen minden játékosom ugyanolyan fontos. Készen kell állnunk a fennmaradó két mérkőzésre.”

A Málaga jó formája: „Nem lesz egyszerű mérkőzés, hiszen egy olyan csapat ellen lépünk pályára, akik az idény utolsó szakaszában fenomenálisan teljesítenek. Nem foglalkozunk a többi mérkőzéssel, csak a sajátunkkal, csak az érdekel, hogy mi mit csinálunk a pályán. Nehéz mérkőzésre számítok. A Málaga elért néhány igen jó eredményt a közelmúltban, nehezebb dolgunk lesz, mint szerdán volt. Tudtuk, hogy az utolsó három találkozónk nem lesz egyszerű.”

Megérdemelt bajnoki cím: „Sok olyan csapat van, amely megérdemli a címet, holnap majd meglátjuk, hogy végül ki szerzi meg. Nagyon jó munkát végeztünk eddig, harcban állunk a bajnoki címért és a Bajnokok Ligájáért is. Nagyszerűen teljesítettünk, de még semmit sem nyertünk.”

A bajnokság megnyerésének nehézségei: „Mind tudjuk, mennyire nehéz bajnokságot nyerni, hiszen 38 mérkőzést kell lejátszani, ami közel sem egyszerű. Minden héten, vagy minden harmadik nap meg kell mutatnunk, hogy mennyire is vágyunk a címre, és pontosan ez az, amit eddig tettünk. Nagyon keményen dolgoztunk, a játékosok fantasztikusak voltak minden egyes nap. Megérdemeljünk, hogy abban a pozícióban legyünk, ahol most vagyunk. Vezetjük a bajnokságot, most pedig be kell fejeznünk a munkát, pontot kell tennünk az i-re a ránk váró legnehezebb mérkőzésen. Szerettem volna, ha már korábban lezárjuk a kérdést, de ez a feladat nehézsége miatt nem volt lehetséges. Ez teszi annyira különlegessé a győzelmet. Mindannyian rendkívül motiváltak vagyunk, az utolsó percig nem fogunk kiengedni. Voltak gondjaink a Celta és a Sevilla ellen, de koncentrációval és kemény munkával győzelmeket lehet szerezni.”

A keret: „A csapat természete kulcsfontosságú az eredmények elérésében. Minden egyes játékosom – és ezt hangsúlyozom érkezésem óta – kiemelkedő. Mindannyian fantasztikusak, mind fontosnak érzik magukat. Néhányan több lehetőséghez jutottak, de ez mindig így lesz, minden csapatban. Mindannyian egyformán nagyszerűek, mindegyikük egyformán fontos szerepet játszik, különösen úgy, hogy háromnaponta pályára kell lépnünk egy 60 meccses idényben. A siker kulcsa a csapategységben rejlik. A játékosaim megérdemlik mindezt, hiszen hittek az elképzeléseimben az első naptól kezdve. Nagyszerű munkát végeztünk. Néha változtatnom kell a mérkőzések előtt és közben, de a játékosok briliánsan reagálnak erre. Minden nekik köszönhető.”

A La Liga és a Bajnokok Ligája megnyerésének nehézségei: „Mindkettőt nehéz megnyerni. A bajnokságon minden egyes nap dolgozunk. Nehéz, hiszen erre minden csapatnak esélye van a spanyol bajnokságban. Edzőként még nem nyertem meg a La Ligát. Most csak erre fókuszálunk. Nagyon keményen dolgoztunk, mindent bele fogunk adni, hogy megnyerhessük a holnapi meccset. Nagyon sok olyan ember van, aki nem szeretné, hogy a Real Madrid legyen a bajnok, de ez mindig így volt és így is lesz. Nem gond. Tudjuk, hogy hol tartunk, tudjuk, hogy nekünk kell megnyernünk a címeket a pályán, mindennapi kemény munkával, harccal, soha nem lógathatjuk az orrunkat. Ezt így fogjuk folytatni a jövőben is.”

Cristiano Ronaldo: „Fantasztikusan teljesít, nagyszerű formában van, csakúgy, mint a keret többi tagja. Nagyon boldog. Két meccsünk van hátra, mindannyian beleadunk majd mindent, hogy mindkettőt megnyerjük.”

A szezon értékelése: „Még nem gondolok erre, félek egy kicsit. Csak a holnapi meccsre koncentrálok, majd akkor értékelünk, ha vége az idénynek, ezt pedig közösen fogjuk megtenni: a klub, én, a játékosok, és valamennyien, akik itt vagyunk. Csak a holnapi meccsre szabad koncentrálnunk, nem rohanhatunk előre.”

Tovább

A Málaga elleni keret

Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla és Rubén Yáñez
Védők: Dani Carvajal, Raphaël Varane, Sergio Ramos, Pepe, Nacho, Danilo, Fábio Coentrão és Marcelo
Középpályások: Toni Kroos, Casemiro, Mateo Kovačić, Luka Modrić, James Rodríguez, Marco Asensio, Enzo Zidane és Isco
Támadók: Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Karim Benzema, Lucas Vázquez, Álvaro Morata és Mariano Díaz

Málaga – Real Madrid bajnoki mérkőzés

Helyszín: Málaga (La Rosaleda); Időpont: 2017.05.21. (vasárnap) 20:00; TV: Sport 1

Kaká: „Csodálatos mé…

Kaká: „Csodálatos mérkőzés lesz a BL-döntő. Egy gyilkos támadósor és egy tökéletesen működő védelem összecsapása. Cristiano, Alves és Higuaín lesznek a főszereplők. Hogy kinek szurkolok? A szívem fehér, így remélem, hogy a Real Madrid nyeri meg a sorozatot.”

Tovább

8 tényező, melynek köszönhetően a Real Madrid lehet a bajnok

A Real Madrid előnye most jelentősebb, mint akkor volt
Zidane egyesülete 3 pontos előnnyel vág neki az utolsó fordulónak, míg Beenhakker Real Madridja mindössze két ponttal vezette a bajnokságot, így a Barcelona győzelme esetén csak a három pont megszerzése volt elfogadható, tekintve, hogy a gránátvörös-kékek gólkülönbsége nem a fővárosiaknak kedvezett. Most a döntetlen is elegendő, így értelemszerűen kisebb a nyomás a csapaton, mint 25 éve volt, nincs szükség a győzelem görcsös hajszolására. Ettől függetlenül persze elvárhatjuk, hogy méltó búcsút vegyenek a srácok ettől a felejthetetlen idénytől.

Idegenben sokkal megbízhatóbb a jelenlegi csapat
Beenhakker Real Madridja nem tudott olyan kiváló idegenbeli mérleget felmutatni, mint a jelenlegi csapat. Zidane fiai félelmetes formát mutatnak a Bernabéutól távol is, a bajnokságban mindössze két idegenbeli meccset veszített el a Real Madrid a jelenlegi idényben (Sevillában és Valenciában nem sikerült pontot szerezni, mindkét meccs 2-1-es hazai sikerrel végződött). Sőt, azt is fontos megjegyezni, hogy idén néggyel több gól született idegenben, mint hazai pályán.

Cristiano Ronaldo
A portugál a legjobbkor került a legjobb formába. Ha ő játszott volna annak idején Tenerifén, akkor nagy valószínűséggel minden másképp alakult volna, köszönhetően jó formaidőzítésének és gyilkos befejezéseinek. A portugál 13 gólt jegyez a legutóbbi 10 mérkőzésen: ötöt lőtt a Bayernnek, hármat az Atléticónak, a bajnokságban pedig egyet a Valenciának, kettőt a Sevillának és a Celtának is.

Kevés vereség Zidane érkezése óta
Meglehetősen nehéz elképzelni, hogy Zidane fejben is rendkívül erős csapata pont most vérezne el. Idén mindössze négy mérkőzésen veszítettek: a Sevilla, a Valencia és a Barcelona ellen a bajnokságban, valamint a kupában a Celta elleni hazai találkozón. A mutató akkor sem romlik, ha figyelembe vesszük az előző idényt is, hiszen januári kinevezését követően csak a madridi derbit, illetve a Wolfsburg elleni első mérkőzést veszítette el.

Minden meccsen gólt szerez a csapat
A Real Madridnak legalább egy döntetlenre van szüksége, a statisztika pedig azt mutatja, hogy gólt is fognak szerezni. Zidane csapatának legújabb rekordja, hogy 63 mérkőzés óta minden egyes meccsen megzörgették legalább egyszer az ellenfél hálóját. Ezzel megdöntötték Jupp Heynckes és Pep Guardiola Bayern Münchenjének európai csúcsát. Zidane csapata utoljára 2016 áprilisában fejezett be mérkőzést szerzett gól nélkül, mégpedig a Manchester City ellen.

Zinédine Zidane, a legjobb statisztikával rendelkező menedzser
A francia rendelkezik a legjobb mutatóval, ha kielemezzük az érkezése óta produkált számokat, megelőzve Diego Simeonét és Luis Enriquét. Zizou csapata hárommal több pontot szerzett tavaly január óta, mint a Barcelona, míg a madridi riválist 15 ponttal veri a királyi gárda.

Egy csapat, amely jobban teljesít nyomás alatt
Ez a Real Madrid már bizonyította, hogy képesek átlendülni a legnehezebb pillanatokon is, és minden mérkőzést egyfajta döntőként kezelnek a játékosok. A La Rosaledában egy újabb döntő várja őket, de a csapatnak van karaktere, tapasztalata, amelyet hasznosítani tud az ehhez hasonló alkalmakkor. Korábban sosem volt ennyire magabiztos királyi gárda, ez különösen igaz a tenerifei mérkőzésre.

Keylor készen áll
A nyugalom mindig a kapus jelenlétével kezdődik, a Real Madrid pedig visszanyerte a legjobb formájában tündöklő Keylor Navast, akiben a védők is töretlenül bíznak.

Carlo Ancelotti: „Ig…

Carlo Ancelotti: „Igazságtalan volt, ami Madridban történt. A történelemkönyvekbe csak úgy fog bevonulni a mérkőzés, hogy a Real Madrid kiejtette a Bayern Münchent, de az egész világ láthatta, hogy mi történt pontosan. Szükség van a videóbíró bevezetésére.”