Kategória

Rövid hírek

24705 cikk

A Bajnokok Ligája el…

A Bajnokok Ligája elődöntőinek párosításait április 13-án, 13.00 órától fogják sorsolni. A párharcok első mérkőzéseit április 24-én és 25-én játsszák majd, a visszavágókat pedig május 1-én és 2-án.

HIVATALOS! A harminc…

HIVATALOS! A harminchárom esztendős angol Michael Oliver lesz a szerdai Real Madrid–Juventus BL-mérkőzés játékvezetője.

Jorge Valdano a mecc…

Jorge Valdano a meccs után: „Gareth Bale vételárát nem a teljesítménye miatt taksálják 100 millió euróra, hanem azért, mert a Real Madrid játékosa.”

Cristiano Ronaldo az…

Cristiano Ronaldo az elmúlt 10 mérkőzés mindegyikén betalált legalább egyszer, ez pedig a portugál madridi pályafutásának második leghosszabb sorozata. Ennél jobb mutatója csak 2014 augusztusa és novembere között volt, amikor zsinórban 12 mérkőzésen zörgette meg a hálót.

Jesús Vallejónak eny…

Jesús Vallejónak enyhe fájdalmai voltak a csapat tegnapi edzését követően, ezért maradt ki végül a keretből. Zidane nem szeretné megkockáztatni a játékát, hiszen Varane mellett ő a csapat egyetlen bevethető középhátvédje a Juventus elleni visszavágón.

Immáron szinte hivat…

Immáron szinte hivatalosnak tekinthető, hogy Fábio Coentrão idő előtt visszatér Madridba. Íme a történet háttere, anélkül, hogy mélyen belemennénk a részletekbe: a Sporting CP elnöke visszafordíthatatlanul összekülönbözött a csapattal, és nagyon úgy tűnik, hogy Jorge Jesus vezetőedző mellett 19 játékost is elbocsát a klubtól, köztük a Real Madrid portugál kölcsönjátékosát.

Ruud van Nistelrooy:…

Ruud van Nistelrooy: „Ronaldo még fiatal srácként érkezett Manchesterbe, de nagyon jól tudta, hogy mivé akar válni. Mindig azt mondta, hogy a világ legjobbja szeretne lenni. Az ember azt gondolta, hogy »jó, persze, fiatal még, álmodozzon csak«. A tehetsége és a munkamorálja azonban lehetővé tette, hogy elérje a céljait. Cristiano még mindig rendkívül erős, egyszerűen fantasztikus.”

A MARCA szerint a Re…

A MARCA szerint a Real Madrid szurkolói a vasárnapi derbi alkalmával tisztelegni fognak Cristiano Ronaldo előtt, elismerve a portugál torinói teljesítményét. A Bernabéu népe már a bemelegítéstől kezdve éltetni fogja az aranylabdás támadót.

Karim Benzema madrid…

Karim Benzema madridi pályafutása során 28 madridi derbin mindössze 3 találatig jutott, ami 0,11-os gól/meccs mutatót jelent, ezen felül hazai pályán még soha nem sikerült betalálnia a matracosok ellen.

Az AS szerint szinte…

Az AS szerint szinte biztosra vehető, hogy Gareth Bale lesz Cristiano Ronaldo partnere a Real Madrid támadósorában a hétvégi derbin. Zinédine Zidane pihenőt fog adni Benzemának a Juventus elleni visszavágó előtt.