Kategória

Rövid hírek

24705 cikk

Jupp Heynckes: „Rumm…

Jupp Heynckes: „Rummenigge már kijelentette a múlt héten, hogy Lewandowski jövőre is a Bayern Münchne játékosa lesz. Mivel jól ismerem őt, elképzelhetetlennek tartom, hogy nem tartja be a szavát.”

Marcelo álomcsapata …

Marcelo álomcsapata pályafutásának eddigi csapattársaiból: Julio César, Dani Alves, Thiago Silva, Sergio Ramos, Roberto Carlos, Casemiro, Modrić, Özil, Zidane, Neymar és Cristiano Ronaldo. A kapitányi karszalagot Lukita kapta meg. Zidane esetében úgy fogalmazott, hogy habár sosem játszott együtt vele, de jelenleg az edzője, így őt is közelről ismeri.

Több forrás is meger…

Több forrás is megerősíti, hogy a Real Madrid két újabb brazil tehetség, Wisney és Ramon leigazolását fontolgatja. Mindkét játékos a Fluminense U20-as utánpótláscsapatát erősíti. A tervek szerint kölcsönbe érkeznek majd Castillához, vásárlási opcióval.

Jorge Valdano: „Asen…

Jorge Valdano: „Asensiónak játszania kellene a Juventus ellen. Ő egy olyan játékos, aki az egyszerű és a bonyolult dolgokat is könnyedén végrehajtja. Mindössze annyira lenne szüksége, hogy jobban bevonják a játékba. Ez az ő felelőssége is, ugyanakkor többször kellene rá figyelni, olyankor is, amikor épp fogja őt a védője. Ha egy barátom épp mezt szeretne nekem ajándékozni, biztosan azt mondanám neki, hogy az Asensióét válassza.”

Giorgio Chiellini: „…

Giorgio Chiellini: „Technikailag soha nem leszek annyira képzett, mint Sergio Ramos, de annyira heves természetű sem. Ő a világ legjobb védője, és mindig tudja, hogy miként játsszon az igazán nagy mérkőzéseken.”

Iker Casillas karrie…

Iker Casillas karrierjének 1000. mérkőzésén léphet pályára ma este, a Belenenses–Porto mérkőzésen.

Kevin-Prince Boateng…

Kevin-Prince Boateng: „Nem akarok nagyképűnek tűnni, de a Real Madrid játékosa is válhatott volna belőlem, ha nem kényelmesedem el túlságosan a karrierem egy bizonyos pontján. Nem tettem meg minden tőlem telhetőt…”

Kylian Mbappé: „Neym…

Kylian Mbappé: „Neymar és a Real Madrid? Nincs alapja ennek a pletykának.”

HIVATALOS! A török C…

HIVATALOS! A török Cüneyt Çakır lesz a keddi Juventus–Real Madrid BL-mérkőzés játékvezetője.

A tegnapi volt Rapha…

A tegnapi volt Raphaël Varane századik győzelme a spanyol bajnokságban.