Kategória

Rövid hírek

24705 cikk

A MARCA szerint az e…

A MARCA szerint az edzői stáb terve, hogy Gareth Bale az Al Jazira ellen már kapni fog néhány percnyi játékidőt, amennyiben százszázalékos állapotban lesz. Ellenkező esetben Zidane nem vállal kockázatot a walesi szélső pályára küldésével.

Az idei klubvilágbaj…

Az idei klubvilágbajnoki mérkőzések apropóján a France Football összegyűjtötte a sorozat tíz legmeghatározóbb alakját, akik között Crisitiano Ronaldo és Puskás Ferenc is helyet kapott. A „Száguldó Őrnagy” az 1960-ban első alkalommal megrendezett Világkupa döntőjében a kezdő sípszót követő nyolc percen belül kétszer is betalált, illetőleg kiosztott két gólpasszt is. Az akkoriban aranykorát élő Real Madrid 5-1 arányban múlta felül a Peñarol együttesét.

A FIFA által közzéte…

A FIFA által közzétett információk szerint a klubvilágbajnokság győztese 4,2 millió eurót tehet majd zsebre, míg a második helyezett 3,6 millióval lesz gazdagabb.

A Real Madriddal már…

A Real Madriddal már számtalanszor szóba hozott Thibaut Courtois: „Természetesen nem feledkeztem el a Spanyolországban élő gyermekeimről, de nem látok okot arra, hogy ne írjam alá az új szerződésemet a Chelsea-nél. Boldog vagyok itt. Néhány hónap múlva le fogok ülni a klub vezetőivel, hogy megvitassuk a helyzetet.”

A FIFA napra pontosa…

A FIFA napra pontosan 17 évvel ezelőtt választotta meg a 20. század legjobb klubjának a Real Madridot. A díjat Di Stéfano és Florentino Pérez vették át.

Az Al Jazira marokkó…

Az Al Jazira marokkói válogatott játékosa, Mbark Boussoufa: „Rendkívül tiszteljük a Real Madridot. A világ egyik legjobb csapatáról beszélünk, hatalmas megtiszteltetés ellenük játszani. A helyi srácoknak hatalmas álma válik valóra azzal, hogy a Madrid ellen léphetnek pályára.”

Az Estadio Deportivo…

Az Estadio Deportivo szerint a Barcelona és a Manchester United mellett a Real Madrid is figyelemmel követi az Anderlecht 15 esztendős középpályásának, Eliot Matazónak a sorsát. A 2002-ben született játékos jelenleg a klub utánpótláscsapatában bizonyít hétről hétre, emellett idén ősszel a belga U16-os válogatott csapatkapitányi karszalagját is megkapta.

A Sevilla ellen szül…

A Sevilla ellen született meg a Zidane-éra 300. gólja! Most, 113 tétmérkőzés után 303 találatnál jár a csapat, azaz a francia tréner irányítása alatt meccsenként átlagosan 2,68 gólt szerez a Real Madrid.

Peter Bosz, a Dortmu…

Peter Bosz, a Dortmund trénere: „Nem szeretnénk, ha Aubameyang távozna, ezért viccelődtem azzal, hogy nem elég jó a Real Madridhoz, de ez nyilvánvalóan nem igaz.”

Keylor Navas a Sevil…

Keylor Navas a Sevilla ellen játszotta 113. tétmérkőzését a királyi gárda színeiben, ezzel pedig megelőzte Ricardo Zamorát, és már a 10. helyet foglalja el a Real Madrid hálóőreinek örökranglistáján. Az első helyezett természetesen nem más, mint Iker Casillas, aki összesen 725 összecsapáson őrizte a csapat kapuját.