Rövid hírek
Az AS értesülései sz…
Az AS értesülései szerint a Bajnokok Ligája döntője után nagyon hamar pont kerülhet James ügyének végére. A legvalószínűbb jelölt továbbra is a Manchester United, de a PSG és a Manchester City is érdeklődik a kolumbiai középpályás iránt.
A madridi városvezet…
A madridi városvezetés fenntartható városfejlesztéssel foglalkozó tanácsa elfogadta a hamarosan megújuló Santiago Bernabéu stadion átépítésére vonatkozó tervezeteket, így minden jel szerint a jövő héten már hivatalosan is bejelenthetik az összesen 400 millió eurós projektet. A munkálatok során a Bernabéu teljesen új, fémhálózású és egyedi fényezéssel ellátott külsőt fog kapni. Az épület belmagassága 12 méterrel növekszik meg, a stadion környéki utcaterületek pedig teljes felújításon fognak átesni. Fontos újítás a visszahúzható tetőszerkezet, amely nemcsak az időjárási körülmények apropójából lesz hasznos, hiszen kialakításakor akusztikai és fénytechnikai szempontokat is figyelembe vettek a szakértők. Az eddig bevásárlóközpontként működő „La Esquina del Bernabéu” helyére egy (közhasználatú) zöldövezet kerül majd, a Castellana-sétány és a stadion nyugati oldala közötti, jelenleg parkolóként funkcionáló területet pedig egy térré fogják átalakítani. A építési munkálatok már most nyáron elkezdődnek, és 2018-ig vagy 2019-ig tartanak majd. Fontos információ, hogy a projekt semmilyen formában nem fogja érinteni a Real Madrid hazai mérkőzéseit, az átépítés ugyanis a futballszezonokon kívül, kizárólag a nyári hónapokban fog zajlani.
Gerard Piqué: „A Rea…
Gerard Piqué: „A Real Madrid játékosinak nem kell bocsánatot kérniük a rigmusok miatt. Már beszéltem Carvajallal, és minden rendben van. Nem sértettek meg engem. Bajnoki címet ünnepeltek, nincs ebben semmi szokatlan.”
A Marca arról számol…
A Marca arról számol be, hogy Carvajal ma sikeresen teljesítette a szükséges teszteket, így a holnapi edzésen gond nélkül csatlakozhat a társaihoz. Ez egyben azt is jelenti, hogy a spanyol készen áll majd a Bajnokok Ligája döntőjére.
Míchel, a Málaga edz…
Míchel, a Málaga edzője: „Nincs szükség arra, hogy tanácsokat vagy tippeket adjak Zidane-nak a Bajnokok Ligája döntőjét illetően, viszont ő adhatna nekem néhány játékost.”
Xavi: „Toni Kroos a …
Xavi: „Toni Kroos a Real Madrid motorja. A játékstílusa eléggé emlékeztet önmagamra, lényegében ő az örökösöm ebben a szerepkörben. Bajnokok Ligája? Én barcelonai vagyok, nem utazok madridi meccsekre. Ha a Real Madridnak jól megy, akkor a Barcelonának rosszul, ez törvényszerű. Mindig is így volt, és mindig is így lesz.”
Karl-Heinz Rummenigg…
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München igazgatótanácsának elnöke: „Valószínűleg ott leszek Cardiffban, de nem tervezem megnézni a mérkőzést. Még mindig fájnak az emlékek, nem tudok ilyen gyorsan felejteni. Az első találkozóra nagyszerű formába érkeztünk, de nem sikerült értékesítenünk azt a büntetőt. A visszavágón a játékvezető ötször is mérkőzést befolyásolóan tévedett a Bayern München ellen.”
Brazil hírek szerint…
Brazil hírek szerint igen kemény csata folyt a háttérben a Real Madrid és a Barcelona között: mindkét klub meg akarta szerezni Vinícius Júniort. A Barcelona magasabb fizetést ajánlott a brazil fiatalnak, de a Real Madrid előzékenyebb volt a Flamengóval folytatott tárgyalások során, Vinícius ráadásul úgy érezte, hogy Madrid az a város, ahol nagyobb jövő vár rá. A Liverpool, a PSG és a Manchester City szintén érdeklődött, de egyikük sem akart többet fizetni a támadó kivásárlási áránál. Az utolsó tollvonásokra egyébként május 2-án került sor a spanyol fővárosban.
Az AS arról számol b…
Az AS arról számol be, hogy a Real Madrid és az Atlético Madrid is meg akarja kaparintani a Real Betis fiatal középpályását, Dani Ceballost. A dolgok jelenlegi állása szerint Dani jobban hajlik az Atleti ajánlatának elfogadására.
A Marca szerint Álva…
A Marca szerint Álvaro Moratáért a Manchester United és a Chelsea is versenyben van, a legvalószínűbb célállomás ugyanakkor az AC Milan együttese. A klub újdonsült kínai vezetősége akár 60 millió eurót is hajlandó lenne kifizetni a spanyol támadóért. Morata számára fontos szempont, hogy az AC Milan első számú kilencese, Carlos Bacca minden bizonnyal távozik a nyár folyamán.