Rövid hírek
Az AS szerint Varane…
Az AS szerint Varane és Pepe fogják alkotni a Sevilla elleni kezdőcsapat védőpárosát.
Sergio Escudero, a S…
Sergio Escudero, a Sevilla játékosa: „Nem hinném, hogy egy ilyen mérkőzéseken számít az, hogy a Real Madrid éppen milyen állapotban van. Mindig szívesen lépünk pályára a Bernabéuban. Honlap azért fogunk küzdeni, hogy a következő szezonban selejtező nélkül juthassunk be a Bajnokok Ligájába. Igen, igaz, hogy 19 évesen megpróbált engem leigazolni a Madrid, de végül a Schalke mellett döntöttem. Más utat jártam be, mint gondoltam, de jó érzés, hogy egykoron minden mozdulatomat figyelték.”
A La Gazzetta dello …
A La Gazzetta dello Sport, Olaszország egyik vezető sportmédiuma úgy véli, hogy a friss PL-bajnok Antonio Conte továbbra is nagyon szeretné Londonba csábítani a blancók támadóját, Álvaro Moratát.
Hivatalossá vált, ho…
Hivatalossá vált, hogy az UEFA 17518 darab jegyet fog biztosítani a Real Madrid pártoló tagjai (és a klubhoz kötődő egyéb személyek) számára.
Több spanyol sajtóor…
Több spanyol sajtóorgánum, köztük a Marca, arról számolt be a mai reggel folyamán folyamán, hogy Zinédine Zidane hamarosan új szerződést kaphat a vezetőségtől, mely 2020-ig szól majd. A klub maradéktalanul elégedett a francia szakember munkájával.
A MARCA is megerősít…
A MARCA is megerősíti, hogy Pepe távozni fog a szezon végén, de a madridi újság információi szerint nem a PSG-be, hanem egy meg nem nevezett olasz csapatba.
Raphaël Varane ma má…
Raphaël Varane ma már teljes értékű edzésmunkát végzett. A Marca szerint könnyen elképzelhető, hogy a francia védő bevethető állapotban lesz a Sevilla elleni találkozón.
Thiago Motta, a PSG …
Thiago Motta, a PSG játékosa: „A Bajnokok Ligája favoritja? Hatvan százalékot mondanék a Juventus győzelmére. Higuaín szerepe kulcsfontosságú lesz, a labdák megtartása és természetesen a gólszerzés szempontjából. Ha ő jó napot fog ki, akkor a Juventus nagy reményekkel vághat bele a mérkőzésbe.”
Az angol Daily Mail …
Az angol Daily Mail úgy tudja, a korábban Madridban futballozó Álvaro Arbeloa el fogja hagyni a West Ham együttesét. A legvalószínűbbnek tűnő úti cél nem más, mint a Swansea.
A katalán Diario Gol…
A katalán Diario Gol szerint Florentino Pérez folyamatos tárgyalásokat folytat a PSG vezetőségével. A beszélgetések témája nem más, mint Keylor Navas lehetséges átigazolása, ami akkor realizálódhat, ha a Real Madrid valóban új hálóőrt szerződtet a nyári transzferidőszakban. A hírek szerint a Costa Rica-i kapusért akár 40 millió eurót is fizetne a párizsi klub.