Rövid hírek
Az AS szerint az AC …
Az AS szerint az AC Milan új kínai tulajdonosa 150 millió eurót különít el átigazolásokra, amint a tulajdonosváltási folyamatok sikerrel lezajlanak. Az olasz klub első számú célpontjai között szerepel Isco és Morata is.
Pedro León, a Real M…
Pedro León, a Real Madrid korábbi, az Eibar jelenlegi játékosa: „Ha hétvégén gólt szerzek a Real Madrid ellen, akkor ünnepelni fogok, mivel hazai pályán játszunk, a szurkolóink pedig megérdemlik. A Bernabéuban másképp cselekednék.”
A Marca úgy tudja, a…
A Marca úgy tudja, az Under Armour visszalépett attól, hogy mezszponzori szerződést ajánljon a Real Madridnak, mivel túl soknak találják a spanyol klub évi 150 millió eurós igényét.
Cristiano Ronaldo má…
Cristiano Ronaldo már csak három gólra van attól, hogy beérje a legendás Jimmy Greaves-t, aki 366 találatig jutott klubkarrierje során.
Guti: „Abban reményk…
Guti: „Abban reménykedem, hogy a Barcelona megfordítja a PSG elleni párharcot és továbbjut a Bajnokok Ligájában, mert így jelentősen meg kellene osztani az erejüket. Piqué? Ő az egyetlen barcelonai, aki dacol a körülményekkel. Én már azt hittem, hogy belefáradt a küzdelembe, de úgy látszik, hogy mégsem. Szeretném, ha ő szerezné az ötödik gólt a visszavágón.”
A Marca úgy tudja, h…
A Marca úgy tudja, hogy a nápolyi városvezetés le fogja zártani a Real Madridot elszállásoló hotel körzetét: 60 méteren belül tilos lesz a parkolás, a szóban forgó éjszakán pedig egyetlen civil vendéget sem fogad majd a szálloda.
A Real Madrid Alapít…
A Real Madrid Alapítvány nagyköveteként dolgozó Roberto Carlos hamarosan Marokkóba látogat majd, ahol egy sérült gyermekek számára felépített sportközpont megnyitóján vesz részt.
Jesé: „Csodálatos él…
Jesé: „Csodálatos élmény lesz visszatérni a Santiago Bernabéuba. A Madridban szerzett góljaimat sosem fogom elfelejteni, ahogy a korábbi csapattársaimat sem. Morata helyzete? Kiemelt helye van a csapatban, de ez főként őrá és az edzőjére tartozik.”
Carlo Laudisa olasz …
Carlo Laudisa olasz újságíró szerint a Juventus a napokban fogja bejelenteni Paulo Dybala szerződéshosszabbítását, ezzel pedig minimálisra csökken a játékos távozásának esélye.
Ander Herrera, a Man…
Ander Herrera, a Manchester United játékosa: „David [de Gea] nem ideges típus. Én egyáltalán nem látom rajta, hogy a távozáson gondolkozik. Nagyszerűen teljesít, a szurkolók pedig imádják őt. Már trófeákat is nyerünk, ez sokat segít a helyzeten. Meg sem fordul a fejemben, hogy David eligazol a nyáron.”