Sajtóhírek
Szerintünk – avagy jósol a szerkesztőség (Real Madrid – Girona)
A Real Madrid a 2017…
A Real Madrid a 2017/18-as idényben is a világ legnagyobb bevételét elkönyvelő futballklubja volt, derül ki a Deloitte szokásos évi jelentéséből, amely a nyilvánosan elérhető pénzügyi jelentéseket felhasználva készült el. A királyi gárda összes bevétele 750,9 millió euró volt, ami több mint 10%-os növekedést jelent a 2016/17-es szezonhoz képest. A reklám- és marketingbevételek ebből 356 milliót tesznek ki (18%-os növekedés), a BL-mérkőzések után kapott tévés jogdíjak 251 milliót (6%-os növekedés), a jegyeladásból származó bevételek pedig 143 millió eurót (5%-os növekedés). A bajnoki és a kupamérkőzések után kapott tévés pénzek nagyságában nincs jelentős növekedés. A második helyen egyébként a Barcelona (690,4 milliós összbevétel), a harmadik helyen pedig a Manchester United (666 milliós összbevétel) áll.
A Girona FC elleni keret
James nevelőapja: „J…
James nevelőapja: „James jól érzi magát, fizikailag újra a megfelelő szinten van. Motivált, sikerre éhes. A Real Madrid az egyik szerelme, de sajnos más lehetőségek után kellett néznie. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy már ne lenne számára fontos a klub, hiszen egy olyan intézményről van szó, amely gyönyörű pillanatokat szerzett számára. Mivel szereti a klubot, harcolni fog a visszatérésért. Mivel jelenleg is a Real Madrid játékosa, sorozatos jó teljesítménnyel van lehetősége a visszatérésre.”
Német hírek szerint …
Német hírek szerint az RB Leipzig évi 6 millió eurós fizetéssel ajánl új szerződést Timo Wernernek, amelybe belefoglalnának egy minimum 70 millió eurós kivásárlási árat az alábbi klubok esetében: Real Madrid, Barcelona, Bayern München, Juventus, Liverpool, Manchester City, PSG.
Kiko Casilla: Nem volt egyszerű a helyzetem ebben a szezonban
Gareth Bale jelentős…
Gareth Bale jelentős késéssel érkezett meg a mai edzésre, mindössze öt perccel annak kezdete előtt. Az AS szerint a walesi játékos nem tudott a madridi közlekedésben kialakult káoszról (fokozott rendőri jelenlét a királyi pár hamarosan esedékes látogatása miatt, taxisblokád, nemzetközi turistavásár), és emiatt forgalmi dugóba került.
Egy spanyol újságíró…
Egy spanyol újságíró azzal hozakodott elő egy tegnapi esti műsorban, hogy Isco és Ramos között olyan szinten megromlott a viszony, hogy már nem is beszélnek egymással. Isco viccesen reagált a képtelen pletykára: a kapitány friss Instagram-fotója alá a következőt írta: „Hallottad, hogy nem beszélünk egymással? Van olyan, aki ezt gondolja.”
Solari: Minden sorozatban egyformán motivált a csapat
Danilo: „Boldog volt…
Danilo: „Boldog voltam a Real Madridban, jól éreztem magam, de játszani akartam a világbajnokságon, ezért akartam távozni. A Real Madridnál megtanulod, milyen győzni. Most Manchesterben is boldog vagyok, második fiam, Pedro most született.”