Kategória

Sajtóhírek

33593 cikk
Tovább

Varane: Mindenkinek hozzá kell tennie a magáét

 A meccs: „Egy topcsapat ellen kell pályára lépnünk holnap. Minden erejükkel azon lesznek, hogy gólokat szerezzenek. A futballban…

Cristiano Ronaldo ma…

Cristiano Ronaldo madridi évei alatt sosem játszott még ennyire kevés mérkőzést az idény ugyanezen pontjáig, ugyanakkor sosem bírt még ilyen jó gól/mérkőzés rátával, mint most (1,6).

Alfonso Pérez, a bla…

Alfonso Pérez, a blancók korábbi játékosa: „Gutiban megvannak a szükséges képességek, hogy egyszer majd a felnőtt csapatot irányítsa. A klub neki is meg kell hogy adja azt az esélyt, amit Zidane-nak.”

Az AS szerint a Juve…

Az AS szerint a Juventus elleni BL-meccsen Karim Benzema visszakerül a kezdőcsapatba, Bale viszont csak a cserepadon kezdi majd a találkozót.

Giorgio Chiellini: „…

Giorgio Chiellini: „Ha tovább akarunk jutni, akkor rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt kell nyújtanunk, ezen kívül pedig szükség lesz még egy kis jó értelemben vett őrültségre is. Ennek minden játékosunkban, szurkolónkban ott kell motoszkálnia. Ha a Real Madrid bizonyul jobbnak, akkor én leszek az első, aki gratulál nekik.”

Fabio Capello: „Hogy…

Fabio Capello: „Hogy ki lesz Cristiano Ronaldo örököse? Azt hiszem, hogy Kylian Mbappé. Fényes jövő áll előtte.”

Marco Asensio: „Ramo…

Marco Asensio: „Ramos olyan, mintha a bátyám lenne. Ha kétségeim voltak valamivel kapcsolatban, mindig volt néhány jó tanácsa számomra. Nagyjából ő is annyi idősen került a Real Madridhoz, mint én, talán ezért is tudott ilyen sokat segíteni a beilleszkedésemben.”

A Bajnokok Ligája el…

A Bajnokok Ligája elődöntőinek párosításait április 13-án, 13.00 órától fogják sorsolni. A párharcok első mérkőzéseit április 24-én és 25-én játsszák majd, a visszavágókat pedig május 1-én és 2-án.

HIVATALOS! A harminc…

HIVATALOS! A harminchárom esztendős angol Michael Oliver lesz a szerdai Real Madrid–Juventus BL-mérkőzés játékvezetője.

Jorge Valdano a mecc…

Jorge Valdano a meccs után: „Gareth Bale vételárát nem a teljesítménye miatt taksálják 100 millió euróra, hanem azért, mert a Real Madrid játékosa.”