Fábio Coentrão
Cristiano Ronaldo: “…
Cristiano Ronaldo: “Úgy gondolom, hogy Platini megpróbál provokálni engem. Nem fogok válaszolni arra, amit mondott. Az Aranylabda-gála napján talán Spanyolországban leszek, de lehet, hogy Zürichben, vagy Madeirán…”
A rutinos Alberto Un…
A rutinos Alberto Undiano Mallenco eddig hét El Clásicót vezetett pályafutása során, teljesen kiegyenlített mérleggel: három-három gyõzelem mellett egy döntetlenre futotta a csapatoknak amikor õ volt a játékvezetõ.
A Real Madrid 2014 n…
A Real Madrid 2014 nyarán új középpályást fog igazolni Xabi Alonso helyére. A kiszemeltek jelenleg Matić és Gündoğan.
Özil: “A szurkolók m…
Özil: “A szurkolók mindig mellettem álltak, még Bale bemutatásán is azt skandálták, hogy ne adjanak el. A csapat is végig támogatott. De ilyen a futball-üzlet.”
Hivatalos
Hivatalos: Rafael Hettsheimer két évre az Unicaja Malaga együtteséhez szerzõdött.
A Marca szerint Vill…
A Marca szerint Villas-Boas szeretné szerzõdtetni Coentraót, aki távozni szeretne Madridból, a klubja pedig nem tartja vissza. A lap szerint a portugál játékos valószínûleg része lesz Bale átigazolásának.
Sacchi: “Korábban is…
Sacchi: “Korábban is tisztában voltam Illarra és Isco erényeivel. Illarramenditõl teljesen elképedtem. Fantasztikus játékos. Tud védekezni, jól támad, jól olvassa a játékot, a hosszú és rövid passzai is kiválóak. Sokat tud adni a Realnak.”
A Tuttosport szerint…
A Tuttosport szerint a Napoli 30 millió eurót ajánl Higuaínért, aki Cavani örököse lehet.
Arraste: „Igaz, hogy…
Arraste: „Igaz, hogy beszéltünk a világ egyik legnagyobb potenciállal rendelkezõ klubjával, de el kell mondanom, amit Illarramendi is mondott, õ nagyon boldog itt. Tudtam vele személyesen beszélni, már nagyon várja az új szezont.”
Az angol The Sun egy…
Az angol The Sun egy Unitedhez közel álló forrásra hivatkozva állítja, a Manchester tudatta Cristiano ügynökével, hogy nyáron szeretnék visszaszerezni a portugált. Az angolok a PSG érdeklõdése miatt érezték fontosnak megtenni ezt a lépést.