Zidane: Fenomenális érzés, amikor a játékosok mindenben támogatnak

Szombaton hazai pályán a Valencia ellen lép pályára a Real Madrid. A mérkőzés előtt Zinédine Zidane tartotta meg szokásos sajtótájékoztatóját.

A csapat állapota
„Fizikálisan és mentálisan is jó állapotban vagyunk. Tudjuk, hogy eddig mindent megtettünk, amit meg kellett tennünk. Ragyogóan kezdtük meg a bajnokság hajráját. Egy szezon alatt mindig vannak pillanatok, amikor szenved a csapat. Ennek ellenére büszkék vagyunk az eddigi teljesítményünkre. Most következik az idény legszebb része, úgy gondolom, jó hangulatban és formában várjuk.”

Kezdőcsapat a Valencia ellen
„Szerencsém van, mert egy lenyűgöző csapattal dolgozhatok együtt. Minden játékosom a kitűzött célokra koncentrál és mindenki tisztában van vele, mit is jelent a Real Madridban futballozni. Tudják, hogy a bajnokságért és a Bajnokok Ligájáért küzdünk. Az egyik legnagyobb erénye ennek a csapatnak a megbízhatóság. Mindenkinek profi a hozzáállása, tisztelettudóak és teljes mértékben a feladatukra fókuszálnak. A csapat minden tagja ugyanazokon a megpróbáltatásokon megy át, akár játszik, akár nem, de én vagyok az edző, nekem jutott az a nehéz feladat, hogy tizenegy embert a pályára küldjek.”

Zidane

Radikális rotálás
„Manapság sokkal több mérkőzést kell játszani egy szezonban. Régebben 30-40 találkozót le lehetett tudni 12-13 játékossal, ma ez elképzelhetetlen. A játékosoknak a klubjuk mellett a nemzeti csapatban is teljesíteniük kell, ennek is köszönhető, hogy egy idényben akár 60-70 mérkőzést is le kell játszaniuk. Ennek a csapatnak nagyon fontos a rotáció, ez a filozófiám. Ettől nem leszek jobb edző, egyszerűen ez az én hitvallásom. Sokat beszélek a játékosokkal, megvitatjuk a történéseket. Mindig elmagyarázom nekik, mit miért teszek. Ők ezt megértik, hiszen egy célért küzdünk. Amikor ezt megértik a játékosok, és érzed, hogy mögötted állnak, fenomenális.”

Kritikus hangok
„Mindenki elmondhatja a véleményét, de jelenleg én vagyok a Real Madrid edzője. Az én feladatom és felelősségem kiválasztani a csapatot és döntéseket hozni. Minden nap a csapatra gondolok. A legfontosabb dolog számomra a családom után a Real Madrid, aztán a játékosaim. A többi nem igazán érdekel engem."

Igazságtalan, hogy Isco, Morata és Asensio a jó teljesítmény után mindig padra kerül
„Mondhatják, hogy nem vagyok igazságos, de én máshogy gondolom. Nagyon tisztelem a játékosaimat, de hétről hétre választanom kell. Egyáltalán nem érzem igazságtalannak, ahogyan a játékosaimmal bánok. Sok csapat van, ahol a cserejátékosok csak hallomásból ismerik a játékperceket. Akkor játszanak, amikor az edzőjük bajban van. Én nem így gondolkodom, számomra minden játékos ugyanolyan fontos, és ezt érzékeltetem is velük. Meg kell neveznem a kezdőtizenegyet, aztán változtanom is kell mérkőzés közben. Mondhatják, hogy van egy A és egy B csapat, de számomra egy csapat van, a Real Madrid.”

Miért nem játszik Isco?
„Azért vagyok, hogy elmagyarázzam a játékosoknak, miért nem játszanak. Nekik mondom ezt el, és nem maguknak. Én is futballoztam és mindig játszottam. Majdnem mindig. Tudom, mennyire nehéz egy játékosnak, ha nem játszhat. Ismerem Isco érzéseit, tudom, mennyire nehéz, ha nem lehet a pályán háromnaponta. Nem beszélek sokat, csak akkor, amikor tényleg szükséges. Holnap és kedden is mérkőzésünk lesz. Isco magabiztos és a mérkőzésekre fókuszál.”

Lelkiállapot
„Tele a tököm mindennel. (nevet) Fáradt vagyok-e? Egy cseppet sem, nagyszerűen érzem magam.”

Kétségek
„Minden rendben van. Teljesen érthető, ha egy szezon alatt felmerülnek kétségek, de ennek nem most jött el az ideje. Másfél hónap van hátra, minden most dől el. Meggyőződésünk, hogy mindent jól csinálunk.”

Zidane

Cristiano Ronaldo, a középpályás
„Tudják, mit gondolok erről. Cristiano mindig is a szélen játszott, mert ott tudja legjobban kamatoztatni a képességeit. Néha középcsatárként is szerepelt. Ez azért lehetséges, mert nagyon jó játékos, de az eredeti posztja a pálya szélén van, ez nem is fog változni. Több mint 400 gólt szerzett már onnan, ennek ellenére más poszton is bevethető.”

Gareth Bale pótlása
„Több ötletem is van, de ez sok mindentől függ: a poszttól és az ellenféltől is. Annyi biztos, hogy sok lehetőségem van, mert nagyszerű játékosaim vannak, képesek több poszton is játszani. Ez a csapat egyik erőssége. Persze az edzésmunka is fontos része a döntésemnek.”

Fábio Coentrão
„Kisebb fájdalmai vannak. Nehéz időket él meg, őt zavarja ez a legjobban. Edzeni akar, és játékra vágyik, de most más problémái vannak. A comjával vannak gondok.”

Pepe
„Remélem, Pepe még pályára léphet az idei szezonban. Jobb állapotban van már, nem érez fájdalmat. Nem tudok semmit a jövőjéről.”

Michél kijelentése, hogy a Málaga segít a Real Madridnak
„Nem foglalkozom ezzel, az ilyen dolgokat meghagyom önöknek, újságíróknak. Engem csak a holnapi mérkőzés érdekel.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK