2018. szeptember 19., szerda

Cristiano Ronaldo búcsúlevele

  • PD
  • 2018.07.10. 17:41
Cristiano Ronaldo levélben búcsúzik a Real Madridtól

Az elmúlt évek a Real Madridnál és ebben a városban valószínűleg életem legboldogabb esztendői voltak.

A klub, a szurkolók és Madrid városa kapcsán az egyetlen érzés, ami eltölt, az a hatalmas hála. Mindössze köszönetet szeretnék mondani a szeretetért, a ragaszkodásért, amivel kitüntettek.

Mégis, úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy egy új fejezetet kezdjek az életemben, épp ezért arra kértem a klubot, engedjenek el. Sajnálom, de arra kérek mindenkit, különösen a drukkereinket, hogy fogadják megértéssel a döntésemet.

Kilenc csodálatos év van mögöttem. Kilenc egyedülálló év. Érzelmekben gazdag időszak volt ez számomra, telis tele megbecsüléssel, ugyanakkor kemény is volt ez a néhány év, hiszen a Real Madridnál nagyon magasak az elvárások. Azonban tudom, sosem fogom majd elfelejteni, hogy itt egészen egyedülálló módon élvezhettem a futball szépségeit.

A pályán és az öltözőben is mesés társakra leltem, éreztem egy hihetetlen közösség szeretetét és együtt sorozatban háromszor hódítottuk el a BL-trófeát, öt év alatt pedig négyszer emelhettük a magasba. S ráadásul emellett egyénileg is a csúcsra jutottam, négy alkalommal kaptam meg az Aranylabdát, háromszor pedig az Aranycipőt. Mindezt ezzel az óriási, rendkívüli csapattal értem el.

A Real Madrid meghódította a szívemet, s a családtagjaimét is, épp ezért nem szeretnék mást, mint köszönetet mondani a klubnak, az elnöknek, a vezetőségnek, a csapattársaimnak, valamennyi edzőmnek, az orvosi stábnak, az intézmény valamennyi dolgozójának, akiknek köszönhetően a klub működhet, s akik minden részletre fáradhatatlanul odafigyelnek.

Még egyszer határtalan köszönet illeti a szurkolóinkat, s a spanyol futballt is. E kilenc szenvedélyekkel teli év alatt hatalmas futballistákkal nézhettem szembe. Minden tiszteletem és elismerésem az övék.

Sokat gondolkodtam, s tudom, hogy eljött az ideje egy újabb szakasznak. Elmegyek, de ez a mez, ez a címer és a Santiago Bernabéu mindig is olyasmi lesz, amit a magaménak érzek, legyek bárhol is.

Köszönet mindenkinek, s természetesen mi mást mondhatnék, mint első alkalommal, mikor a stadionunkban találkoztunk kilenc évvel ezelőtt:

¡Hala Madrid!


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): PD

Hozzászólások

Tabella