PD
Kepa: Nem akarok arról beszélni, mi lesz júliusban
Kepa Arrizabalagának a maga 29 évével kettős célja van: a Real Madridban maradni és visszaszerezni a főszerepet a spanyol válogatott kapujában. Élete idénye lehetne, ha megszerezné csapatával a BL-elsőséget és a nemzeti csapattal az Európa-bajnoki címet.
Az 1994. október 3-án Ondarroában született Kepa volt a La Roja hálóőre az orosz rendezésű világbajnokságon, Katarban viszont már nem lehetett kerettag. Nem szeretné, ha ugyanez történne vele jövő nyáron Németországban. Reméli, hogy a spanyolok leteszik a névjegyüket Skócia és Norvégia ellen a soron következő sevillai és oslói mérkőzéseken.
Milyen várakozásokkal tekintesz a következő időszakra a válogatottal?
Az elmúlt években minden jól ment és talán most élvezem leginkább a futballt, igaz ez a klubcsapat- és válogatottbeli játékra is. A következő két meccsünkre nagy reményekkel tekintünk, ott akarunk lenni az Eb-n. A Nemzetek Ligájában megmutattuk, hogy bárki ellen felvesszük a kesztyűt, most két fontos összecsapás következik és nagy kedvvel vágunk bele a játékba. Ez az a pillanat, amikor letehetjük a névjegyünket és bebiztosíthatjuk a részvételünket a kontinenstornán.
Mit jelent egy kapus számára, amikor olyan csatárral nézhet szembe, mint amilyen Håland?
Håland egy világklasszis, aki képes megteremteni a különbséget két csapat között. Nagyon szorosan kell őt fogni, mert fizikálisan igen erős, remekül használja ki a területeket és sok gólt szerez a kapu közvetlen közeléből. Rá nem csak egy embernek, hanem mindannyiunknak figyelni kell. Ahhoz, hogy megállítsuk, csapatmunkára lesz szükség.
Vagyis jobb, ha az ember előre felkészül arra, hogy amennyiben ő a kapu elé kerül, akkor lőni fog?
Az adott akciótól és helyzettől függ, néha jobb számítani rá, máskor pedig nem. Azt állítom csak, hogy egy olyan csatárt, amilyen ő, jó blokkokkal lehet megállítani. Ha az egész csapat részt vesz a védekező munkában, az mindig előnyös.
A válogatottban sosem volt hiány belső védőkből, most mégis két honosított játékost találunk ezen a poszton, a keretbe behívott négy középhátvéd közül három nem szerepel a BL-ben. Mi történt?
Mindenféle körülmény közrejátszhat abban, hogy egy adott poszton jönnek-mennek az emberek. De nincs okunk panaszra, remek játékosaink vannak, minőségi labdarúgók minden egyes poszton. Nehéz feladat egy szövetségi kapitánynak kiválogatni, kiket hívjon be. Mi, akik most behívót kaptunk, De la Fuente számára a legjobb opciót jelentjük.
Meg tudod magyarázni, hogy cseréli le egy játékos az átigazolást egy kölcsönszerződésre? Merthogy gyakorlatilag a Bayerné voltál, amikor hirtelen bejött a képbe a Madrid és néhány óra leforgását követően már arról szóltak a hírek, hogy visszatérsz Spanyolországba, a La Ligába és a fővárosiaknál fogsz játszani…
A kölcsönügylet gyorsan elrendeződött, néhány óra alatt lezárult a folyamat, talán két telefonhívás kellett hozzá. Öt idényt töltöttem egy olyan nagy klubnál, mint amilyen a Chelsea, úgy gondoltam, jót fog tenni a változás. Igaz, hogy ott volt lehetőségként a Bayern, de amikor hívtak a Real Madridtól, nem gondolkodtam. Az már mindegy, hogy voltak más lehetőségek is, az a fontos, hogy a nyáron mindez valósággá vált.
Igaz, csak kölcsönszerződéssel játszol a Madridban, de azt mondtad, szeretnél itt maradni.
Azok után, ami itt a nyáron lezajlott, nem szeretnék októberben arról beszélni, mi lesz jövő júliusban. Annyit mondhatok, hogy jelenleg nagyon elégedett vagyok. Mostantól minden munkám és vágyam arra összpontosul, hogy még gazdagabbá tegyem a Real Madrid történelmét és minden egyes percet, minden mérkőzést szeretnék kiélvezni.
Amennyiben előállnak a megfelelő feltételek és végül lehetőséged lesz arra, hogy a Real Madridhoz igazolj, akkor Courtois-val kell versengened, akit a világ egyik legjobb kapusának tartanak. Készen állsz erre a kihívásra?
Nos, a nagy csapatoknak kiváló keretük van és minden egyes poszton nagy tudással rendelkező embereket találunk. A Real Madrid világszinten is elsőrangú labdarúgók játszanak a pálya összes pontján. De ez kell ahhoz, hogy áprilisban és májusban még versenyben legyünk a címekért. Az, hogy versengés van a játékosok között, jót tesz a csapatnak, mely így remek eredményeket tud felmutatni.
Nagy csapatokban játszhattál, az Athleticben, a Chelsea-ben, de, gondolom, nagyon más megtapasztalni azt a figyelmet, amivel a Madrid játékosait követik. Itt a jót és a rosszat is nagyító alatt vizsgálják. Arra gondolok, hogy egy kapus, ha idejön a csapatával, és 30 lövésből csak négy gólt kap, hősként ünneplik, de neked elegendő egyet hibáznod ahhoz, hogy kritizáljanak.
Nos igen, ez ilyen. Mindannyian tudjuk, milyen nyomást jelent itt játszani és ezzel hamar szembesülsz is. Én szeretem azt a nyomást, amit Madridban helyeznek az emberre, egy olyan stadionban, amilyen a Bernabéu. Ez teljesen eltér attól, amit más csapatoknál megtapasztalsz. Itt máshogy éled meg a mérkőzést, sokszor csak egy vagy két olyan akció van, amikor játékba kell avatkoznod, de olyankor résen kell lenned.
Sokan vélik úgy, hogy Kepa egy remek kapus, de a játék bizonyos aspektusaiban még fejlődnie kell, ilyenek például a kijövetelek. Ezekkel a kritikákkal egyet tudsz érteni?
Azzal egyetértek, hogy javulnom kell, mert a folyamatos fejlődés híve vagyok. Minden mérkőzést kielemzek, az összes játékot, minden részletet. Természetesen mindenben kell még fejlődnöm, erre folyamatosan szükség van. Egyes mérkőzéseken előjönnek bizonyos szituációk, más találkozókon pedig másfélék. Alkalmazkodni kell, dolgozni, javítani a teljesítményen.
Kepa az elsőszámú károsultja annak, hogy Militão sérült?
Bármelyik társunk sérül meg, az egész csapatra hatással van. Ha van egy sérült, főleg, ha súlyos dologról van szó, az egész közösséget befolyásolja. Mindannyian szeretnénk, ha Militão egészséges lenne, de vannak még kiváló középhátvédek a csapatban.
A Real Madrid szerencsésnek mondhatja magát, hogy Bellinghamet a keretében tudhatja. Elérheti Mbappé vagy Håland szintjét?
Jelenleg, úgy vélem, senki sem múlja felül Bellinghamet. Mindannyian láthatjuk, mire képes a mérkőzéseken. Egy nagyon érett gondolkodású srác, világos elképzelésekkel. És nem csak a góljai miatt kell odafigyelni rá, hanem azért a munkáért is, amit védekezésben letesz az asztalra, az egész pályán jelen van. Bellingham egy korszakot fog meghatározni a Madridban.
Most, hogy már belekóstoltál, hogy ízlenek a nagy fordítások?
Nagyon is! Ebben az idényben már többször is olyan helyzetbe kerültünk, hogy hátrányból kellett fordítanunk, és ez az esetek többségében, szerencsére, sikerült. De meglátjuk, ha kicsit jobban kezdünk a meccseken, akkor erre nem lesz szükség. A Madrid viszont már megmutatta, hogy képes visszavágni és mindig tud reagálni.
Rüdiger: A Viníciusszal szembeni rasszista megnyilvánulások automatikusan rám is vonatkoznak
A Real Madrid védőjével, az Under Armour arcával motivációról, madridi életéről és a spanyol futball környezetében megjelenő rasszizmusról beszélgetett a GQ magazin.
Toni Rüdiger (szül. Berlin, 1993. március 3.) egy komoly, gyors, erős és agresszív játékos. A pályán óriási előnyt felmutatva akadályozza meg a támadásokat, abban a biztos tudatban csúszik be a labdákért, hogy még az ellenfelét megelőzve talpra fog állni a világ legigényesebb közönségének számító, Santiago Bernabéuba látogató szurkolótábor elismerő üvöltéseitől kísérve. Fizikailag és taktikai szempontból úgy kerekedik a többiek felé, hogy minden egyes belépőjével kettős üzenetet közvetít: egyrészt azt, hogy ő magasabb szintet képvisel, másfelől ezzel egyidejűleg azt is eléri, hogy a riválisai egészen aprónak érezzék magukat. Az ellenfelek nem tudják, miféle szélvihar söpörte el a labdát és őket magukat is. Olyan játékosról beszélünk, akit szeretnél a csapatodban tudni, s lehetőleg elkerülnéd, hogy szembekerülj vele
Játékstílusa a BL-győztes Chelsea egyik kulcsfigurájává tette, s ezt a tudást hozta magával abba a szupersztárokat összegyűjtő Real Madridba, ahová minden futballista vágyakozik. A blancóknál még Rüdiger is talált a tehetségéhez méltó célt: harcolni a kezdő tizenegybe kerülésért a világ egyik legjobb keretében.
Szerencsére Toni Rüdigerrel beszélgetni korántsem olyan félelmetes, mint a pályán összefutni vele. A német kifejezetten barátságos, mosolygós alkat, de azért a pályán megmutatkozó személyiségjegyei sem hiányoznak akkor, amikor diskurálunk vele: egyenes, őszinte és nem kertel.
Nem sokkal az interjú megkezdése után kiderül, hogy Toni – aki jobb szereti ezt a becéző formát, mint az Antonio megnevezést – nem akar sem a Real Madridról, sem a német válogatottról beszélni. Ez probléma? Tulajdonképpen nem. Szó esett viszont a madridi életről, a Haalanddal szembeni kimagasló védőmunkájáról a BL-elődöntőben, a spanyol futballt érintő rasszizmusról és a motivációról.
Az interjúnk ürügye, hogy Rüdiger is együttműködik az Under Armour márkával az „Ultimate Team Talk” fejlesztésében. Ennek a mesterséges intelligenciát alkalmazó projektnek a távlati célja az, hogy létrehozza a valaha hallott legtökéletesebb motivációs beszédet, és ehhez olyan sportolók gondolatainak vizsgálata által akar közelebb kerülni az AI, mint például Trent Alexander-Arnold, Laura Freigang, Alex Greenwood, Jayde Riviere, Reuell Walters, vagy épp Rüdiger. Mindannyian megosztják a fejlesztőkkel, hogy őket mi motiválja, milyen mentalitás szükségeltetik ahhoz, hogy a lehető legmagasabb szinten képesek legyenek versengeni, s milyen edzőkkel, vagy más mentornak tekinthető személyekkel lefolytatott beszélgetések voltak leginkább hatással a teljesítményükre.
Milyen tapasztalat volt részt venni az Ultimate Team Talk megalkotásában?
Egy jó csapat kulcsa a teljesítmény, de emellett a motiváció és a kemény munka is fontos. Ezek a számomra központi értékek és ezt képviseli az Under Armour, valamint ez a projekt is, tehát egyáltalán nem esett nehezemre az együttműködés. Csupán abban reménykedem, hogy még inkább sikerül majd hozzájárulnom a fejlesztésekhez.
Jelenleg is a márka portlandi székhelyén találkozunk. Milyen termékekhez volt szerencséd?
Kipróbáltam az új stoplist, nagyon elégedett vagyok vele és magával a márkával is. A múlt szezon végén ennek a modellnek az előző verzióját használtam. A visszajelzéseim alapján sikerült néhány ponton módosítani, minden játékosnak más a stílusa és kisebb változtatások kellenek ahhoz, hogy tökéletes legyen számodra egy cipő. Az a jó, hogy az Under Armour mindig meghallgatja az észrevételeket. Már nagyon várom, hogy a tesztek után végre komolyabban is igénybe vehessem az új darabot. Csak rövid ideig volt rajtam, de egészen elképesztőnek tűnik.
A motivációra rátérve, melyek azok a szavak, amelyek képesek motiválni téged? Legyen szó akár a családodról, akár az edzőkről, vagy bárki másról, aki képes inspirálni…
A számomra legfontosabb motivációs forrás a családom. Ők olyasmit látnak bennem, amit senki más. Amikor senki észre sem veszi, ők akkor is látják, hogy baj van és segítenek. A család számomra motiváció és egy érzés is egyben, valami, ami folyamatosan lök előre. Egyébként ha a Real Madridban játszol és ez nem motivál, az önmagában nagy probléma.
Ki volt az az edző, aki leginkább képes volt motiválni téged?
Luciano Spalletti (az AS Roma trénere volt – a szerk.). Ő azt is meglátta bennem, amit más nem. Jobb játékossá váltam a keze alatt. Nagyon jól tudtunk kapcsolódni. Emberként és szakemberként is nagyon tisztelem őt.
Mivel motiválod magadat a meccsek előtt? Van esetleg egy különleges dal erre a célra, vagy egy konkrét dologra fókuszálsz?
Muzulmán vagyok, hiszen Istenben és épp ezért szeretek imádkozni a mérkőzések előtt. Azért imádkozom, hogy se a csapattársaim, se a riválisok ne sérüljenek meg, és azokért is fohászkodom, akik eljönnek a stadionba megnézni minket. Nincs szükségem másra, az ima éppen elég.
Haaland a világ legjobb csatára. Amikor szembekerültetek a BL-elődöntő odavágóján, emlékezetessé vált a szereplésed, egyetlen egyszer sem hagytad őt lehetőséghez jutni. Hogyan készültél arra a találkozóra?
Teljes mértékben nyugodt voltam. Tudtam, mire vagyok képes, ha fizikálisan és mentálisan is a maximumot nyújtom. Olyan körülmény volt ez számomra, amit kifejezetten élveztem. A meccs előtti napokban a sajtó azt találgatta, képes leszek-e tartani őt. Sokan kételkedtek, s ha őszinte akarok lenni veled, ez nagyon tetszett: nagyobbat tudok villantani, ha az emberek nem hisznek bennem.
Gyakorlatilag mindent megnyertél a profi karriered során, ezek után mi az, amitől 100%-os marad a motivációd?
Igazság szerint nem érzem, hogy mindent elértem volna. Az egyik célom az, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek a Real Madriddal, ha ez nem sikerülne, azt kudarcként élném meg. 30 éves vagyok, ez a fénykorom, továbbra is címekre éhezem.
Játszottál a Bundesligában, az olasz bajnokságban, a Premier League-ben és most La Ligában lépsz pályára. Mi az, ami utóbbi kapcsán más, mint a többi országban, ahol eddig megfordultál?
A spanyol foci nagyon technikás. Remek játékosok lépnek itt pályára. Minden csapat játszani akarja a futballt és én leginkább ezt élvezem. Nincsenek bezárkózó, felívelgetős együttesek. Emellett nagyon intenzív, nagyon magas színvonalú itt a játék.
Milyen a madridi életed? Mit szeretsz legjobban a városban?
Nagyon boldog vagyok. Imádom azt a színes választékot, amit a spanyol konyha kínál. Kedvelem a helyi gasztronómiát, igaz, sok a sertésből készült étel, amelyekből a vallásom miatt nem ehetek. De a paellára kifejezetten fáj a fogam. Persze, mindenekelőtt azt szeretem, hogy mindenféle hátterű ember képes a többiekkel békében élni. A dél-amerikaiak, a feketék, a spanyolok szépen megférnek egymás mellett.
Azt mondod, mindenféle hátterű, bőrszínű ember békességben él egymás mellett, de azért az előző szezon utolsó meccsein kiderült, a rasszizmus óriási problémákat okoz a spanyol futballnak…
Ha az a kérdés, hogy velem szemben volt-e valaki rasszista Spanyolországban, arra az a válaszom, hogy nem. Volt egy félreértés, miszerint Cádizban mindenféle rasszista beszólásokat kaptam, de én nem hallottam, hogy majomnak vagy k******tt n**gernek neveztek volna, sem más olyan barbárság nem ütötte meg a fülemet, amiről írtak a lapok. Ha viszont arra vonatkozik a kérdés, hogy Vinícius Jr. elszenvedett-e ilyeneket, arra az a válaszom, hogy igen. És a vele szembeni rasszista megnyilvánulások automatikusan rám is vonatkoznak, még akkor is, ha nem közvetlenül nekem mondják. De ez nem kizárólag Spanyolországban probléma, ez a világon mindenütt jelen van.
Hogyan lehetne ezt a helyzetet megoldani a spanyoloknál?
A rasszizmus az oktatás elégtelenségéből fakad. Mindig is ezt mondtam és ezt ismételgetem. És fontos azt is kijelenteni, hogy nem minden spanyolról beszélünk, hanem néhány idiótáról. Rengeteg spanyol akad, aki nem tolerálja a rasszizmust. Fontos kiemelni, hogy ennek az országnak csak egy kisebbségét jelentik a fajgyűlölők, de őket is kezelni kell. Hogyan számolnék le ezzel a problémával? Csak azt tudom mondani, hogy a gyerekeket edukálni kell az iskolákban. Nagyon lényeges lenne, hogy az egész világ úgy gondolja: minden ember egyenlő.
Casemiro, a részletek megszállottja
"Um, dois, três, quatro…" Így számol be a Real Madrid metronómja, Casemiro, aki az edzéseken is garantálja a csapat ritmusát. Még a többiek is portugálul folytatják a sort.
Casemiro az átépítés alatt álló Madrid kötőanyaga. Amikor Zidane nem számol vele, életbe lép a vörös riasztás. Azt megelőzően, hogy a Valencia elleni vasárnapi meccsen pihent, 21 mérkőzésen lépett pályára kezdőként, s egyedül a Levante, illetve a Galatasaray elleni mérkőzésen jött le a pályáról 30 perccel a lefújást megelőzően. Még a sima 5-0-s Leganés elleni találkozón és a Brugge elleni, tét nélküli összecsapáson is végig ott volt a gyepen. Nincs még egy olyan futballista a blancóknál, aki mögött ennyi játékidő állna. Csak akkor kényszerült a kispadra, mikor mindössze egy sárgalapra állt az eltiltástól a Mestallában, egyetlen mérkőzéssel az El Clásico előtt. Utóbbin a feladata nem kevesebb volt, mint őrizni a pálya azon részét, ahol Messi jellemzően lendületet vesz.
Zidane sokkal inkább gesztusokkal, mint szavakkal utal arra, milyen fontos ebben a gépezetben Casemiro. Mindenki tudja, kiről beszél, mikor az egyensúlyt emlegeti. Maga a brazil is tisztában van ezzel, nemrég például azt nyilatkozta: „A futball alapja a középpálya”. Abban hasonlít mesterére, hogy ő sem a szavak embere.
Július 27-én Casemiro São Pauló-ban nyaralt a családjával azt követően, hogy a válogatottal megnyerte a Copa Américát a Maracanában. Már összepakolta a bőröndjét, hogy néhány napot Orlandóban töltsön az édesanyjával, a testvérével, kedvesével és kislányával, azonban azon az estén szemtanúja volt annak, hogy a Madrid 3-7-re vereséget szenved az Atléticótól New Jersey-ben. Ekkor úgy döntött, ő máshova vált repjegyet, s hétfőn már Valdebebasban edzett, miközben családja kihasználta a vakáció hátralévő részét az Egyesült Államokban.
Tíz nappal később már szerepelt a Salzburg elleni meccs első 45 percében, s a Madridnak ismét volt tartása, mintha csak visszakapta volna a gerincét.
Innentől kezdve szinte minden találkozón játszott, amellett, hogy a brazil nemzeti tizenegyet is erősítette 420 percen át, összesen három válogatott szünetben. „Csak ne essen baja Casemirónak” – gyakran hallatszik ez a mantra Madridban, hiszen ő az, akinek nincs valódi alternatívája a keretben.
„A futball nem csak 90 percig tart” – mondta Valdanónak Casemiro. „Szinte betegesen figyelek magamra, arra, hogy megfelelően felkészüljek. Egyike vagyok azoknak a futballistáknak, akik legjobban ügyelnek a saját állapotukra.”
Elsők közt érkezik Valdebebasba, nagyjából egy órával az előírt időpontnál korábban, s az edzőteremben kezd, mielőtt kezdetét venné a közös munka. Ezt követően ő az egyik utolsó, aki hazamegy. Délután otthon folytatja a munkát, ahol száz négyzetméteres edzőterme van, valamint saját fizioterapeutája. Egy hiperbárikus kabinban tölti a sziesztát. Rendkívüli módon ügyel az étrendjére mind Valdebebasban, mind otthon. Közeli ismerősei szerint a feijoada (hagyományos brazil fogás, fő összetevői a bab, sózott disznóhús, rizs, narancs, jukkaliszt) iránti szenvedélyét háttérbe szorították az olyan kímélő ételek, mint a csirkehús, a saláta és a frissen facsart narancslé. „Csak nagyon ritka alkalmakkor engedi el magát” – vallják vele kapcsolatban.
Rodrygo szerint ragadós a fegyelmezettsége. „Nem ismertem őt igazán, de ami azt illeti, igazi vezér. Úgy érzem, Casemiro megváltoztatta azt az általános véleményt, hogy a brazil játékosok lusták. Mindig azt hajtogatja, irány a terem, irány a jégfürdő, irány az edzés. Komolyan inspirál engem.”
A szabadideje nagy részét – beleértve azokat az álmatlan időszakokat is, amiket a jet lag okoz – videózással tölti. S miközben a kanapén hever, a lábán egy különleges „csizmát” visel, melyet az izmok impulzusok révén történő regenerálódásának elősegítéséhez terveztek. Nagyon aprólékosan elemzi a labdarúgást a Wyscout nevű felület segítségével, ahol több ezer videó és számtalan adat segíti őt az ellenfelek, a játékhelyzetek, valamint saját teljesítményének analizálásában. Nemrég a Líbero című lapnak arról beszélt, miként tudja ezt alkalmazni a pályán: „Például a PSG elleni hazai meccsen tudtam, Mbappé egy olyan figurát kezdeményez, ahol el fog indulni befelé, így sikerült szerelnem. Minden a tudáson múlik.”
S mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Casemiro a labdaszerzések tekintetében ötödik a BL-ben (50) és második a La Ligában (125).
Muslera: Büszkeséggel tölt el, hogy a Madrid ellen játszhatok
Az uruguayi válogatott Fernando Muslera szerint klubja mindent el fog követni a győzelem érdekében: "Már számtalanszor szembe kerültünk a Madriddal. Épp ezért olyan fantasztikus dolog a Bajnokok Ligája. Mindig hatalmas játékosok és klubok mérhetik össze a tudásukat. Egy nagyon fontos és nehéz mérkőzés előtt állunk. Szeretnénk megnyerni. Muszáj kiélveznünk minden percét. Mindent beleadunk majd a szurkolóink segítségével. A lehető legjobb eredmény elérése a cél."
"Nem arról van szó, hogy revansot akarunk venni a 2013-as eredményért. Ez egy egészen más szintű meccs lesz. Az utolsó percig a diadalért hajtunk majd. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Madrid ellen játszhatok. Ez egy dicsőség számomra. A Galatasaray pedig olyan, mintha az otthonom lenne."
A meccs egy igazi klasszikus: "Mindenképp komoly presztízse van egy ilyen találkozónak. Az Ali Sami Yen-ben fogadni egy ekkora klubot csodálatos dolog számunkra. Azt hiszem, a BL-en belül már igazi klasszikussá érett a Reál Madrid-Galatasaray párharc. Nem ez az év legfontosabb meccse, de egy különleges csemege. Ha megmérkőzhetünk velük, az azt is kifejezi, hogy bajnokok vagyunk, egy igazán jelentős csapat."
A szurkolók ereje: "Az, hogy ilyen drukkereink vannak, hatalmas előny. Mindig támogatnak bennünket, s jelentős tényezői egy-egy meccsünknek. Mindenki látta, miként küzdöttek velünk és hatottak ránk a PSG ellen. Szükségünk van a közbenjárásukra, úgy, mint még sosem. Az biztos, hogy pokoli hangulatot teremtenek majd."
Fatih Terim: A Real Madrid ellen játszani nagy lehetőség
A török klub mestere szerint ki kell használniuk azt, hogy a Madriddal kerültek szembe a Bajnokok Ligájában: „Megmondtam a játékosaimnak is, hogy nagy szerencsénk van egy ilyen ellenféllel. Remek lehetőség ez arra, hogy megmutassák a képességeiket másoknak, s persze saját maguknak is. Ez a legfontosabb csoportmeccsünk, azt kell mondanom. A Mallorca ellen hat vagy hét játékost is pihentettek, ráadásul a Clásico is későbbre tolódott, mely tényezők mind a Madrid malmára hajtják a vizet. Tudtak lazítani, kipihenhették magukat erre az ütközetre.”
A szakember értékelte a blancók helyzetét is: „Nagyon fontos ez a mérkőzés a továbbjutás szempontjából. Nem szokványos dolog, hogy a Real Madrid a csoport utolsó helyén szerepel. Sok kritika éri őket emiatt. Ez persze egy ilyen nagy klub esetében magától értetődő. Zidane egy megkérdőjelezhetetlen tekintély, remek edző, s pontosan tudja, hogyan kezeljen egy ilyen válsághelyzetet.”
A mérkőzés kapcsán taktikai szemmel is megfogalmazott pár észrevételt: „Nyomást kell gyakorolnunk. Nem kényelmesedhetünk el. Pontosan kell tudnunk azt, mikor kell birtokolnunk a labdát, s mikor adhatunk át nekik területeket. Ezt tökéletesen elterveztük. Nagyon komoly potenciál van a támadó alakzatban, a góljaik közel felét kontratámadásokból szerzik. Azonban vannak problémáik a védekezéssel.”
Természetesen nagyon bízik a hazai közönség erejében: „A madridiak mindig képesek irányítani a játékot, ezt jól tudjuk, remekül elemzik az ellenfeleiket, mindenki tisztában van ezekkel a tényezőkkel. De magasfokú koncentrációval és az elkötelezett szurkolóinkkal kiegészülve jól szerepelhetünk.”
Úgy tűnik, Radamel Falcao kihagyja az összecsapást, hiszen mostanság nem edzett együtt a csapattal. Egyelőre azonban Terim nem zárta ki a szerepeltetését: „Minden hiányzót megérez a csapat, nem szükséges éppen Falcaót kiemelni. Már 19 napja nem edzett a többiekkel. Fogunk vele beszélni. Nagyon fontos természetesen a jelenléte. Lemina most jól van, de 25 napot hagyott ki, igaz, az utóbbi kettőben már csatlakozott a többiekhez. Mérlegelni fogjuk a helyzetüket. A lehető legjobb csapatunkkal lépünk majd pályára, hogy a legelőnyösebb arcunkat mutathassuk.”
Calderón: Pérez nem akarta Cristianót, ezért a portugál majdnem lemondott a Madridba való szerződésről (II. rész)
Az első rész elolvasásához kattints ide.
Mit mondott önnek Florentino, amikor megtudta, hogy indul az elnökválasztáson az ő jelöltje, Villar Mir ellen?
Pérez már öt perccel azután vissza akart térni, hogy elment, s már a távozás pillanatában elkezdte megtervezni a visszatérést. Eljött a választás napja, megegyezett Villar Mirrel, s nyolc olyan elnökségi tagot is a jelöltjei közé helyezett, akik később az ő 2009-es stábjának is a tagjai voltak. Az igazgatótanácsban többsége lett, így akkor térhetett vissza, amikor csak akart, hűségesek voltak hozzá. De feltűntem a színen, s ő minden eszközzel próbálta megakadályozni az indulásomat, nyíltan ellenem lépett fel egy nyilvános eseményen. Aznap sokat érdeklődött afelől, hogy meglesz-e a jóváhagyásom az induláshoz, érdekelte, hogyan érem majd ezt el, kikkel akarok beszélni… Ragaszkodott ahhoz, hogy hagyjak fel a tervemmel, hogy az őt képviselők mellé álljak. Ezt megtagadtam, természetesen, s támadt egy remek ötletem: kiszivárogtattam Roncerónak (az AS újság Real Madrid-részlegének igazgatója – a szerk. kieg), hogy a Banco Popular támogatásával indulok, s ő publikálta ezt a hazugságot. Valójában sosem beszéltem ezzel a bankkal, de féltem, hogy valódi támogatómat, a Banco Gallegót megkörnyékezi Florentino, és a befolyása miatt esetleg visszalépnek.
A választási győzelmét viták övezték, egy bíróság érvénytelenítette a levélszavazatokat.
Mikor a klub vezetőségének tagja voltam, egy nap beléptem egy terembe, ahol rengeteg embert láttam ívekkel, fénymásolatokkal, borítékokba süllyesztve különböző dokumentumokat. Megkérdeztem, mit művelnek, senki nem felelt. Azt láttam, hogy éppen a levélszavazatokat hamisítják meg Villar Mir érdekében. Ezt követően mindent elkövettem, hogy ezeket a szavazatokat ne vegyék figyelembe, mivel tudtam, hogy manipulálták őket. Ezt nyilvánosan is bejelentettem, s mi történt? Engem jelentettek fel a bíróságon, hogy én kreáltam ezeket a hamis szavazatokat. Az urnáknál tisztán nyertem, a levélszavazatokat figyelmen kívül hagyták, s itt kezdődtek el a problémáim.
Mi történt?
Az ügy egy bíró, Sanz Altozano elé került, aki az ACS vezérigazgatójának unokatestvére volt – ők mindketten a Real Madrid pártoló tagjává avanzsáltak már addigra, átugorva a várólistán. Ez a bíró azt állította, én hamisítottam meg a szavazatokat. A nyúl vitte a vadászpuskát! Az ügy végül a tartományi törvényszék elé került, majd a klub egy emberét több mint egy év börtönre ítélték. A szavazatokat megsemmisítették, s én nyertem.
A győzelme bejelentése körül is kirajzolódott egy kisebb botrány.
Az történt, hogy Florentino nem hagyta jóvá. Mindenki felhívott, hogy gratuláljon, kivéve Villar Mirt, természetesen, majd felhívtam a klubot, hogy kihirdetik-e nyilvánosan a győzelmemet, mire azt mondták, nem, legyek kedves várni. Nem tudtam, mi történik, aztán nem hivatalosan megtudtam az ott dolgozóktól, hogy felhívták Florentinót, hozzájárul-e ehhez, ám ő nem vette fel a telefont, mert épp egy esküvőn vett részt Párizsban.
Ez furcsa, hiszen elvileg már hónapokkal azelőtt távozott akkorra.
Igen, de próbálták húzni az időt, hiszen a levélszavazatok körüli zűr miatt még mindig reménykedtek. Azonban belefáradtam ebbe, s bejelentettem a győzelmemet, azt is hozzátéve, hogy a Madrid megtagadta ennek közzétételét. Adtam egy interjút is a MARCA-nak. A következő nap felhívott Florentino, kérdőre vont, hogyan mondhattam ilyeneket, s hogy ez így nem szokás. Ekkor ismerte fel, hogy nem lesz képes irányítani engem, s hogy meg fogom nehezíteni az életét.
S elkezdődött a nyomásgyakorlás.
Szinte el sem foglaltam a pozíciómat, már érkeztek a támadások. Mindenféle bűnökkel megvádoltak. Igazi lejárató kampányt folytattak annak érdekében, hogy távozzak. Rémisztő volt. Florentino fiai ott ültek a taggyűléseken az első sorban, s kidagadó erekkel kiabálták, hogy tolvaj vagyok, s távoznom kell. Florentino erre azt mondta nekem: „Hogy az én fiaim ezt tették? Szörnyű, szörnyű…” Mintha az apjuk tudta nélkül cselekedtek volna! Nem egyszerű elmagyarázni ezt, hiszen nehéz elhinni, hogy mindezt büntetlenül megtehették. A zaklatások kemények és kellemetlenek voltak. A jelöltségem két és fél éve valódi kálvária volt, melyet a legádázabb ellenségemnek sem kívánok. A nagyobbik lányomnak testőrökkel kellett közlekednie négy hónapig a fenyegetések miatt, mindannyiunkat Pérez jelöltjének, Villar Mirnek a magánnyomozói követtek egy éven át.
Miért bérelt volna fel magánnyomozókat?
Florentino és Villar is elhatározta, hogy fellép ellenem, hiszen növekvő veszélyt láttak bennem. Villar Mir felbérelt embereket, akik követték a nejemet a boltba, az utcán a lányom nyomában jártak… Mind nagyon megijedtünk. Amikor aztán bezárt az Interviú nevű lap, az egyik szerkesztő eljuttatta hozzám a detektívek teljes jelentését. Később Villar Mir is elismerte a bíróság előtt, hogy ezek az ő megrendelésére készültek, viszont tartozása maradt az ügynökségnél, akik így kiadták az információt az újságnak.
Calderón az újságunk rendelkezésére bocsátott egy vaskos jelentést, amelyet a Mira nevű magánnyomozó iroda készített róla. Ebben voltak vele kapcsolatos személyes információk, fényképek a házáról, jelentés a gyerekeiről, és elismerték azt is, hogy titokban követték a feleségét, illetve rendszeresen járóröztek az ingatlanja körül.
A megfigyelés szálai – melyek kiterjedtek Calderónra, a családjára és a munkakörnyezetére – Olaszországig is elértek. A Real Madridnak ekkor épp a Juventus ellen volt mérkőzése. A magánnyomozók megfigyelték a klub körüli dolgokat, majd részletes jelentést készítettek a csapat költségvetéséről, és az olaszországi utazás logisztikájáról. Aztán mindent kiszivárogtattak a sajtónak. Az Interviú szerint Villar Mir milliókat fizetett ezekért az információkért.
Az akciósorozatnak kézzel fogható eredményei lettek, az ügyfél így elégedett volt: „Az Interviú birtokába jutott egy e-mail, amelyben Villar Mir cégcsoportjának egyik igazgatója az elégedettségét fejezi ki a nyomozás során feltárt dolgokkal kapcsolatban, és azt írja, hogy itt az idő »leszúrni« Calderónt. Ehhez elég volt annyit tenniük, hogy mindent kiszivárogtattak a köztudatba, elsősorban a Real Madrid intézményén belül, de sok minden a médiában is megjelent” – írja az Interviú. A magánnyomozók jelentése egyébként az alábbi mondattal kezdődött: „A klub legutóbbi elnökeivel ellentétben José Ramón Calderón úr nem tartozik Spanyolország legvagyonosabb emberei közé.”
Tudja, hogy Florentino mit fizetett ezért a magánnyomozói jelentésért?
Nem. Csak azt tudom, hogy Villar Mir keze benne volt a dologban, hiszen ezt elismerte a bíróságon. Néhány évvel később mellém ültették ezt az embert egy bikaviadalon. Elképzelhetik, milyen feszültség volt a levegőben. A csendet én törtem meg: „Nyugodtan ideadhatnád nekem a lányomról készített fotókat, hogy teljes legyen a családi album.” Villar Mir láthatóan nagyon ideges lett, majd távozott.
Milyen szerepet játszott a média az ön elleni hadjáratban?
Kulcsfontosságút. A Unidad Editorial elképesztő hazugságok sorozatát publikálta velem kapcsolatosan. Azt terjesztették rólam, hogy a klub bankszámlájáról fizetek prostiknak, italokért, és az állatorvosomnak is. Vagy hogy a fiaim tolvajok, a klubnak pedig kétes üzleti ügyei vannak Romániában. Egyik barbár, észszerűtlen dolgot a másik után.
Ön beperelte őket.
Igen, és meg is nyertem a pert. Amikor már az El Mundo is arról írt, hogy személyes célokra használnom a klub pénzét, az emberek azt gondolták, hogy „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Tehát hogy valamennyi igazságtartalom biztos van a pletykákban. Ilyen a spanyol emberek mentalitása… A nekem kedvező ítéletről viszont senki sem adott hírt. Nos, a bíróság kötelezte az El Mundót erre, de ők is félig elrejtve, fű alatt tették meg ezt. Senkihez sem jutott el a hír. Erre a fajta vádaskodásra senki sincs felkészülve. Egy ezerszer elmondott hazugság könnyen igazsággá válhat. A két újságíró, akiket elmarasztalt a bíróság a velem kapcsolatos álhírek terjesztéséért, Alcaide és Carbajosa, már több mint tíz éve a Real Madrid alkalmazásában állnak, busás fizetéssel. Az Editorialtól Inda (azaz Eduardo Inda, akkor a MARCA igazgatója, most saját online újságja van Okdiario néven – a szerk. kieg.) volt érintett, egy megalomán személyiségű ember, aki mindig azt hiszi, hogy olyan nagy sztoriba botlott, mint a Watergate-botrány.
Ön nem költött semmire a klub bankszámlájáról?
Az ég szerelmére! Pontosan tudták az újságírók is, hogy hamis dolgokat terjesztenek. Egyszerűen visszaéltek a helyzetükkel, a nyilvánossággal, azzal a céllal, hogy lejárassanak egy embert. Annyira zavart engem ez a sok hazugság, hogy összehívtunk egy sajtókonferenciát a Bernabéuban, ahol a Banesto és a Banco Gallego bankok egy-egy igazgatója beszélt. Ők tanúsították, hogy ezek az állítólagos bankkártyák, amiket én használok, nem is léteznek. Egy nem létező bankkártyával pedig nem tudsz pénzt költeni. Egy idő után elegem lett, bepereltem őket, győztem, a bíróság ítélete szerint pedig… 18 ezer eurót kellett fizetniük nekem. De hol az igazság? Senki sem értesült arról, hogy hazudtak rólam. Egyáltalán mi értelme volt ennek a büntetésnek? Tizenegy évvel később még mindig arról kérdezgetnek az emberek, hogy valóban költöttem-e pénzt azokról a bankkártyákról.
Az ön elmélete erről a lejárató kampányról a következő: Florentino megbánta, hogy távozott a Real Madrid éléről, s vissza akart térni bármi áron…
Ez világos, evidens. S nem mindig ő maga tett ellenem, hanem olyan emberek, akik jók akartak lenni nála. Az a két újságíró úriember, akik publikálták a levélszavazatok ügyét… Hogy lefizették-e őket? Nem tudom. De amit biztosan tudok, hogy az El Mundo két munkatársa, akik engem támadtak, jelenleg egy vagyont keresnek a Real Madridnál. Az, hogy egy klub elnöke alkalmaz két olyan firkászt a kommunikációs részlegen, akik az elődjét támadták, felháborító. Mintha a Real Madrid biztonsági főnöke egy rablónak adna munkát, aki előzőleg kifosztotta Florentino házát. Ez a két szégyentelen ott tevékenykedhet. Nemhogy elmaradt a tévedésük beismerése, hanem Florentino egyenesen azt mondta nekik: „Gyertek ide!” S nem ők az egyetlenek. Az is nyílt titok, hogy Indát a kezdetektől támogatta Florentino az újságírói kalandozásaiban.
Amikor még elnök voltam, egy nap felhívott Julio Ariza (az Intereconomía munkatársa), hogy megkérdezze, mit szólnék Josep Pedrerol leszerződtetéséhez. Mondtam neki, hogy számomra ez teljesen mindegy. „Nem értesz, nekem Florentino mondta azt, hogy vegyem fel.” Mondtam, fogalmam sincs, ember, vedd fel. „De neked ez nem számít?” Nem, abszolút hidegen hagy. Nem ezért vagyok itt. A hozzájárulásomat kérték ahhoz, hogy alkalmazzanak egy újságírót. „Nekem azt mondta Florentino, hogy jó barátja, s nagyon jó munkaerő.” S mi történt? Nyilván Pedrerol nagyon hálás volt ezt követően Florentinónak. Eleinte mindez nagyon meglepett, aztán ráébredtem, egy olyan sűrű erdőbe keveredtem, ahonnan igen nehezen fogok kibotorkálni. Ez egy cápákkal teli medence; ha egy újabb cápa kerül bele, az helyet csinál magának, ám ha egy hozzám hasonló halacska, azt felfalják. Valamilyen csoda folytán élve kikecmeregtem belőle.
Milyen szerepet játszott ebben Ferreras?
Kommunikációs igazgató volt a klubnál, amikor megérkeztem.
Semmi több?
Nos, jelentős befolyása volt a klubnál. Többször meg kellett őt fegyelmeznem, mivel nem tudott viselkedni a díszpáholyban. Egyszer Santanderben mutogatni kezdett egy gólunk után. A Racing elnöke, Santiago Díaz azt mondta: „Ramón, mi nem ezt érdemeljük.” Ferreras nagyon indulatos, ösztönös ember. Aztán kiderült, szakmailag kiváló, remekül bánik a televízióval. De a Madridban… komoly befolyással bírt Florentinóra, aki nagyon bízott benne.
Az ön ellen felhozott témák egyike volt Nanín szerepe, akit azzal vádoltak, hogy manipulálta a taggyűléseket.
Feltűnt, majd köddé vált… Egyáltalán nem ismertem azt a fickót.
Nem ismerte korábban?
Soha életemben nem láttam. A polgárőrség egyik alezredesének fia, aki egy barátom jó barátja. Azt mondta nekem: „Van itt egy fiú, aki tudna segédkezni a kampányban.” Mondtam, akkor jöjjön. Nagyon aktív volt a választások idején, akár húsz órát is dolgozott egy nap, így a győzelmem után őt is név szerint megemlítettem a köszönetnyilvánításomban. Innentől ez egész életemben végig fog kísérni. Egy dolgot tett csupán, bejuttatott kilenc olyan fickót a taggyűlésre, akik nem voltak socio compromisariók (gyűlési megbízottak – a szerk. kieg.). Ez eltörpült az 1350-es összlétszám mellett, így természetesen nem is volt hatással semmire; több száz szavazattal nyertem. Mi érdekem fűződött volna egy ilyen trükkhöz? Egyszerű lejárató kampány zajlott ellenem. Többé nem is hallottam Nanínról. Rengeteg dologgal megvádolták, jegyüzérkedéssel, meg mindenféle aljassággal. Persze nem tudni, tett-e valaha ilyesmit, mert nem ítélték el semmiért.
Akiket bejuttatott, azok önre szavaztak. Nem ön akarta ezt?
Nem, nem, tulajdonképpen szórakozásból voltak ott, nem tudtam minderről semmit. Ez egy jelentéktelen ügy volt, de ha megvannak az eszközeid arra, hogy a bolhából elefántot csinálj… Igen, ott volt ez a kilenc fiatal, de úgy tettek, mintha egy bombát rejtettem volna el Madrid szívében. Azon voltak, hogy jogi útra tereljék a dolgot, azt állítva, a szavazatokat akartam befolyásolni. Semmi ilyesmiről nem volt szó. De aktivizálták a sajtóbeli holdudvart, s előrángattak. Úgy mondtam le, hogy egyszerre éreztem szomorúságot és megkönnyebbülést, hisz’ tudtam: ez volt az egyetlen megoldás. Azt a képet akarták sugallni rólam, hogy egy tolvaj vagyok, s ennél rosszabb senkivel sem történhet Spanyolországban. Valamilyen csoda folytán sikerült megmentenem a jó hírnevemet, bár nem rajtuk múlt. Nem érik be ugyanis annyival, hogy kinyírnak; még ki is vonszolnak a nyilvánosság elé, hogy ott vérezz el, s ordíts. Miért? Hogy a jövendőbeli aspiránsok, akik a Real Madrid elnökségére pályáznak, feljegyezhessék, mire kell számítaniuk. Így megy ez. Én túléltem. Egészen a közelmúltig fizettem az ügyvédeket. Perek, ügyvédek, undor, aggodalmak. Azt akarták, hogy fotó készüljön rólam a vádlottak padján, de nem sikerült ezt elérniük. Mindent archiváltak. Nem arról van szó, hogy megnyertem volna a pereket, egyszerűen el sem jutottak ezek az ügyek az ítélethirdetésig, megtörténtek a vádemelések, a nyomozásokat lefolytatták, de minden elhalt még azelőtt, hogy bíróság elé került volna. Florentino a taggyűlés ügyét egyenesen az alkotmánybíróságig vitte. Nem elégednek meg azzal, hogy elintéznek, ők vért akarnak.
De ki vádolta meg önt a klub pénzének költésével, Florentino vagy a Real Madrid?
A Real Madrid! És a többi igazgatósági tag, akivel összefutottam, nem tudja, hogy mit jelent az, hogy próbálják elcseszni az életedet. A taggyűlési dolog miatt kilenc év börtönt kértek rám. Végül megúsztam, de alakulhatott volna úgy is, hogy nem.
Miért mondott le, ha elvileg nem csinált semmi rosszat a taggyűlésben?
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, és őszintén szólva se nekem, se a családomnak nem érte meg harcolni ilyen befolyásos médiumok ellen, melyek azon voltak, hogy valaki más töltse be a posztomat, és nem nyugodtak addig, míg ezt el nem érik. Képzelheti, mennyire örült ennek az egésznek a családom, akiket amúgy nem is érdekel a foci, és sose jöttek a páholyba az elnökségem idején se. Egy nap az orvos megmérte a vérnyomásom, és azt mondta: „Nem tudom, mennyire szereti a focit, de…” A nagyapámat infarktus vitte el, apámat pedig agyvérzés. Bármelyik nap majd’ elpatkoltam a páholyban meccs közben. És mennyire szívás döntőben veszíteni! (nevet) Lehetetlen volt megnyerni ezt a harcot.
Mesélje el, hogyan igazolta le Cristiano Ronaldót.
A leigazolások mindig ugyanúgy kezdődnek: azt hallod egy képviselőtől, hogy egy játékos váltani akar. Azt mondták nekem: „Cristiano a Realhoz akar jönni”. Hát akkor próbáljuk meg. Beszéltem David Gillel (a Manchester United akkori ügyvezető igazgatójával), és először nemet mondott, meg azt, hogy túl drága. Többször beszéltem Ronaldóval is, és azt mondta, hogy szeretne jönni, de nagyon tisztelte a Manchester Unitedet, és korrektül akarta intézni a dolgokat. Jött volna ő már előbb is, de a United azt kérte tőle, hogy újítsa meg a szerződését azzal a feltétellel, hogy következő évben távozhat, ezért így tettünk. Decemberben intéztük a transzfert, hogy ne legyen semmi gond. 80 millió fontért (azaz 94 millió euróért) vásároltuk meg árfolyamkockázat elleni biztosítással, hogy az árfolyam-ingadozások miatt ne változzon ez az ár. Amikor Florentino visszatért elnökként, már minden el volt rendezve. Valójában Florentino már tudott erről, mert José Ángel Sánchez (a Real Madrid általános igazgatója) – akit meghagytam a posztján, miután nyertem a választáson, annak ellenére, hogy Florentino embere – figyelmeztette őt: „Hallod, ezek leigazolták Ronaldót”. Amikor Florentino újra elnök lett, megpróbálta felmondani a szerződést, de meggyőzték, hogy ne tegye.
Már nem tudott meghátrálni.
Bonyolult volt, mert a szerződésben szerepelt egy büntetési záradék: ha a két fél közül valaki megszegi a szerződést, annak 30 milliót kell fizetnie. De Cristiano Ronaldo tudta, hogy Florentino nem akarja őt, és vissza akar lépni, emiatt felháborodott, és azt mondta az ügynökének (Jorge Mendesnek), hogy lemond a 30 millióról és arról, hogy Madridba jöjjön. Nem értette, hogy az elnök miért nem akarja őt, miután ő annyi erőfeszítést tett. Szerencsére aztán rendeződött a helyzet.
Pedig már épp majdnem úgy alakult, hogy nem jön.
Nem sokon múlt. Ezért volt rossz kettejük kapcsolata már az elejétől kezdve, a sok ölelkezés ellenére. Az csak színjáték volt kifelé. Hideg és vészjósló volt igazából a kapcsolatuk. Cristiano tudta, hogy Florentino nem akarta őt, és hogy én voltam az, aki leigazolta. Többször is beszéltem Cristianóval telefonon azokban a hónapokan. Nem mintha annyi érdemem lett volna a megszerzésében, mert nem volt nehéz: már a világ legjobbja volt, az utolsó szó pedig mindig a játékosé, és nem saját zsebből fizettem ki, mint ahogy Florentino se a saját pénzéből vesz játékosokat, hanem a klub pénzéből. Cristiano Ronaldo leigazolása végül is nem akkora dolog. Ami zavar, az azoknak a hitványsága és arcátlansága, akik most már azt hangoztatják, hogy közük volt hozzá. Florentino, legalább maradj csendben. Vagy légy egy kicsit nagylelkűbb, és ismerd el az elődeid érdemeit, hiszen mindannyian csak átmenetileg töltjük be ezt a tisztséget… kivéve persze Florentinót, aki már tulajdonosnak hiszi magát. Azt hiszi, hogy a koporsóját majd a Bernabéu trófeatermében helyezik el. Ilyen a mentalitása.
Azt mondta az elején, hogy Florentino jól kezdett elnökként, de a végére elég baljós alaknak írta le. Mi történt közben Florentinóval? Megrészegítette a hatalom?
A hatalom az oka. A Real Madrid elnöki posztja önteltté tesz. Florentino azt hiszi, hogy jó és rossz felett áll, és hogy mindent tud, a labdarúgásról is.
Hogy látja a csapat helyzetét ebben a szezonban?
Nagyon bonyolultnak. Az előző idényhez képest szinte semmit nem változtattak. Az edző kicsit mérges és csalódott, mert nem azokat hozták el neki, akiket eredetileg beígértek. Az az érzésem, hogy Florentino kényelmetlenül érzi magát Zidane mellett, amióta támadta Bale-t. Rossz a légkör. Minden arra mutat, hogy ez az eredményeken is meg fog látszódni. Jó a keret, és Hazard segíteni fog, de… képesek leszünk felvenni a versenyt azokkal a csapatokkal, akik jobban beerősítettek? Nem tudom. Azt is hittük, hogy lehetetlen háromszor egymás után BL-t nyerni, aztán lásd, mi történt…
Mindjárt végzünk: a Bernabéu reformjáról mit gondol?
Nincs értelme elpazarolni 800 milliót a világ egyik legjobb stadionjának felújítására, kivéve, ha valaki szeret nagyzolni. Én senkit se hallottam panaszkodni a stadionra. Persze végezhetsz rajta egy kisebb felújítást, hogy még jobb legyen, de 800 milliót kiadni… (ami végül úgyis több lesz, mint az lenni szokott az építkezéseknél). Az emberek azt hiszik, hogy a Real Madridhoz az égből pottyan a pénz, de a klubnak csak 30-35 milliós profitja van évente, nem több. Most majd a következő 35 évben viselni kell a felújítás 800 milliós költségét, miközben a játékosok fizetése is egyre magasabb. Legyünk korrektek: az új sportváros jó ötlet volt Florentinótól, de a stadion felújítása nem szükséges, mert olyan gazdasági kötelezettségekkel jár, amiket nehéz teljesíteni. Florentino csinált jó dolgokat is, de azok után, ami velem történt, nem vagyok valami kedves. Nem egy átlagos ellenfél volt, aki kezet nyújt neked a választások megnyerése vagy elvesztése után. Normális, hogy a Real Madrid soha nem hív meg a stadionba?
Mikor beszélt utoljára Florentinóval?
Nem is tudom… tíz éve talán?
Tönkrement a kapcsolat…
Nem is csoda! Azok után, amit velem tett.
Hát akkor ezzel végeztünk is.
Jól esett, hogy így távlatból el tudtam mesélni mindezt; szinte felért egy terápiával.
Ramón Calderón: Pedja Mijatović és én szerződtettük Cristianót, ezt most dokumentumokkal bizonyítom (I. rész)
Kezdjük egy olyan kérdéssel, amely régóta vita tárgyát képezi: Cristiano Ronaldo az ön igazolása?
Igen. Nem mintha napi szinten büszkélkednék ezzel, de Florentino Pérez szereti magának tulajdonítani az érdemet. Nemrég ismét azt nyilatkozta egy rádióműsorban, hogy Cristiano Ronaldo volt az elnöki ténykedésének legjobb igazolása. De ez nem igaz. Cristiano Ronaldót Pedja Mijatović és én szerződtettük, és el is hoztam magammal néhány dokumentumot, amiket még sohasem láthatott a közvélemény, hogy bizonyítsam az igazamat egyszer s mindenkorra.
Hónapokkal azelőtt, hogy Cristiano Ronaldót bemutatták mint a Real Madrid labdarúgója, Calderón lemondott a klubelnöki posztról. Florentino Pérez lett az utódja, aki így együtt fotózkodott a titokban megszerzett sztárral. „Florentino nemcsak hogy nem igazolta le Cristianót, de egyenesen megpróbálta felbontani a szerződést, miután elnök lett. Nem sokon múlt, hogy meghiúsuljon az üzlet miatta” – tette hozzá Calderón.
Ramón Calderón (Palencia, 1951) 2009. január 16-án mondott le, méghozzá borzasztó médiabotrány közepette. A választások manipulálásával, a pártoló tagok közgyűlési határozatának meghamisításával és a klubköltségvetés saját személyes célkokra (pl. golf, állatorvos) történő felhasználásával vádolták meg. Lemondásakor saját méltóságára esküdözve állította, hogy mindez hazugság.
Tíz évvel később egyik feltételezett bűncselekmény sem állt meg a bíróság előtt – Florentino Pérez, a vád legfőbb képviselőjének minden törekvése ellenére. Pérez még az alkotmánybíróságot is megpróbálta bevonni az ügybe. Ugyanakkor a szóban forgó ügy és időszak ítéletei éppen Calderón ártatlansága mellett tanúskodnak; bíróság mondta ki, hogy az El Mundo két újságírója valótlanságokat terjesztett az exelnökről és családjáról. Ez a két firkász most a Real Madridnál dolgozik Pérez elnök úr jóvoltából, ahogy a Calderón-féle elnökség szinte összes tagja is. Calderón a gondatlanságának, valamiféle bűnbakkeresésnek vagy egyszerűen egy szemérmetlen hatalom utáni hajszának lett az áldozata? Vagy netalán mindegyik aspektus szerepet játszott a történtekben?
Calderón most ügyvédként dolgozik a Serrano utcán. Irodája kétszintes, narancssárga szőnyeggel és sötét fából készült padlóval. A polcokon a súlyos jogi szakkönyvek között egy Telefunken márkájú egyutas hangfalat és két Fluminense-mezt találunk. Az asztalon Orwell 1984 c. művének egyik kiadása pihen, mellette az elnöki évei alatt építtetett Valdebebas-beli Di Stéfano-szobor kis méretű másolata, valamint egy mobiltelefon, amely olyan hangosan ad értesítést a bejövő üzenetekről, mint egy antik rádió a közvetített mérkőzés góljairól.
Calderón így emlékszik vissza a lemondását követi időszakra: „Borzasztó volt az a két év számomra és a családom számára. Az emberek alig emlékeznek rá, hogy a futballban kettő, a kosárlabdában pedig egy bajnoki címet szereztünk, illetve leigazoltuk Cristiano Ronaldót. Az utókor számára csak a rossz dolgok maradnak meg.”
Vallomása szerint a legjobban az fáj neki, hogy az emberek korrupcióval azonosítják az elnöki tevékenykedését, annak ellenére is, hogy az igazságszolgáltatás nem találta őt bűnösnek. Szerinte a spanyol emberek között igencsak népszerű az a közmondás, hogy „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. És ezt a harasztot bizony nagyon erősen fújta a szél.
Tíz éve semmi hír önről. Mivel foglalkozik?
Még mindig ugyanazt csinálom, az ügyvédi irodámat vezetem, ahogy azt az elmúlt 42 évben is tettem. Az utóbbi időben már nem foglalkozom annyira intenzíven ezzel: bár jól tartom magam, de nem vagyok már fiatal, és szeretek utazni, olvasni, valamint a családommal lenni.
Milyen jogi területre specializálódott?
Általában cégekkel dolgozok együtt: közgyűlések, adóügyi vagy munkaügyi problémák… szinte mindig cégek az ügyfeleim, bár volt már néhány magánügyfelem is.
Néhányan eléggé ismertek közülük.
Igen, az ügyfeleim között volt sok művész és torreádor, mert a családom mindig kapcsolatban állt ezekkel a körökkel. Én voltam Paquirri ügyvédje, én kezeltem az örökségét, valamint én foglalkoztam Isabel Pantoja, a Martes y Trece társulat, Marta Sánchez és az Aragón család szerződéseivel is…
Maradt még valami abból a korszakból?
A szórakoztatóiparban dolgozó legjobb barátaim közül néhányan már halottak; Arturo Fernández, Pedro Osinaga, Lina Morgan, Lola Flores…fantasztikus volt néha leülni velük egy italra, mert másképp fogják fel az időt, mint a többi dolgozó ember. Bohémek, akiktől távol állnak a hétköznapi ember mindennapos problémái, és mindig lelkesek a következő munkájukkal kapcsolatban.
Ön 1975-ben jött Madridba a szülővárosából, Palenciából, és szinte azonnal sikerült neves ügyfeleket szereznie.
Voltak kapcsolataim, másrészt pedig jól alakultak a dolgok számomra. Kaptam ajánlatokat nagy ügyvédi irodáktól, de sosem érdekeltek igazán. Ezek az irodák nagyon jól megfizetnek, de kipréselnek belőled mindent. Nem voltam hajlandó annyi órát dolgozni a pénzért. Ráadásul láttam, hogy több barátom is stresszelt, szorongott, vagy infarktust kapott. A saját fejem után menve sikerült megőriznem a függetlenségemet, és sok pénzt keresnem. A lányom és a vejem is itt dolgozik, így közel lehetek a családomhoz, a segítségükre tudok lenni, úgyhogy nincs miért panaszkodnom.
Hogyan került a Real Madridhoz?
Már kiskorom óta kedveltem a Realt. A többi klubtól eltérően – mint például a Sevilla, vagy a Valencia – a Real Madrid nem regionalizmusokkal azonosul, hanem egy globális fogalommal: a sikerrel. Innen jön a Bernabéu híres hűvössége. Palenciában a többi gyerekkel abban a csapatban akartunk játszani, amelyik nyert, a Madridban, bár a hírt csak a meccs után két nappal olvastuk, mert annyi ideig tartott, mire az újságok a városunkba értek. 1991-ben az egyik barátom, Alfonso Ussía azt javasolta, hogy induljak a Real Madrid alelnöki posztjáért, és beleegyeztem.
Ramón Mendózával szemben indult, aki végül megnyerte a választást.
Igen, és itt meg kell említenem, hogy mindig kiváló kapcsolatban álltam vele. A három-négy hónapos kampány nagyon szórakoztató volt. Akkoriban a Club Financiero Génovában (lényegében Madrid üzleti negyede – a szerk. kieg.) találkoztunk a tanácsadóimmal, hogy megpróbáljuk valahogyan megszerezni azt a pénzt, amit sehol máshol nem sikerült. Emelt fővel vallottunk kudarcot. Ami nem is volt baj, mert nem voltunk felkészülve.
Ezt hogy érti?
Úgy, hogy nem volt semmilyen struktúránk, irányelvünk vagy átgondolt ötletünk, hogy hogyan szeretnénk vezetni a Real Madridot. Ussíával azoknak a galíciai politikusoknak a példáját hoztuk fel, akik visszajöttek Madridból, és azt mondták: „Na, most már megvan az alapszabályzat, lássuk, mi a francot kezdjünk vele.” Ez inkább egy regénybe illő, mintsem egy észszerű kaland volt.
Később tagja lett a Real Madrid vezetőségének Florentino Pérez első elnöksége alatt (2002–2006). Milyen volt a kapcsolatuk?
Eleinte jobb, mert akkor még lehetett bármit is mondani Florentinónak. Később egyre kevésbé hallgatott a többi vezetőségi tagra. Továbbra is létezik vezetőség a klubnál, mert az alapszabályzat előírja, de az már őt nem érdekli, hogy mit gondolnak. Valójában még ma is, amikor valamelyik vezetőségi tag megsértődik, mert nem köszönök neki, azzal védekeznek, hogy nekik semmi közük ahhoz, ahogy Florentino és a Real Madrid zaklatott engem az utóbbi években. Legbelül tudom, hogy ez igaz, de ha nem voltak képesek felszólalni ez ellen, akkor ők senkik a szememben, és én ilyenekkel nem beszélek.
Mikor kezdődött a nézeteltérése Pérezzel?
Del Bosque elbocsátásakor. 2003-ban. Pérez a Señorío de Alcocer étterembe hívott minket, vezetőségi tagokat, épp a bajnokság megnyerése után, hogy megvitassuk az edző leváltását. Meg voltam lepődve, mert azelőtt egy elnökségi megbeszélésen sem került ez szóba. Valdano, a klub sportigazgatója azt mondta nekünk, hogy Del Bosque módszerei elavultak, és hogy muszáj a jövőre gondolnunk, a többiek pedig mind igazat adtak neki. Ekkor felálltam, és azt mondtam: „Egy pillanat. Ha így beszéltek Del Bosquéról, akkor az azért van, mert már találtatok valaki mást a helyére, szóval nem nagyon van mit megbeszélni.”
És tényleg találtak már valakit.
Természetesen. Azt mondták, hogy Figo nagyon nyomatékosan ajánlott egy portugált, Carlos Queirozt, és hogy már meghozták a döntést. Én ezt elleneztem, és majdnem fel is álltam az asztaltól, mert azt az embert nagyon furcsának találtam, és barbárnak tartottam az egészet. Mindennek tetejébe Figo később azt mondta nekem, hogy ő egy szóval sem javasolta Queirozt, csak az edzője volt az U21-es válogatottban, és jó véleménnyel volt róla, de azt nem akarta, hogy elküldjék Del Bosquét.
Miért nem mondott le?
Az igazat megvallva azért nem, mert jólesett kényelmesen nézni a meccseket, döntéseket hozni a csapattal kapcsolatban, meg hiú is voltam. De nem vagyok hirtelen haragú ember, ezért azt mondtam magamnak, hogy amíg Florentino nem követ el valami őrültséget, addig kitartok. Csakhogy Florentino hazudott.
Miben?
A választás idején azzal kampányolt, hogy az adósságokat nem a Real Madrid Sportvárosának (Ciudad Deportiva) eladásával fogjuk rendezni, később pedig pont ezt tette. Nem panaszkodni akarok, mert ezt a műveletet előnyösnek véltem a Madrid számára. A klubnak 300 millió eurós tartozása volt, ami már nagyon fojtogatott minket, de Florentinónak sikerült visszafizetnie, és építenie egy Sportvárost, ami fantasztikus teljesítmény. Keveseknek sikerült volna, mert nagyon sok pénzt kellett mozgatni, valamint kiváló kapcsolatokra volt szükség. Mindig elismerem, ha valaki jól csinál valamit, még akkor is, ha az illető ártott is nekem, mint például Florentino Pérez. Ennek az adósságnak a kezelése, a Sportváros, a kosárlabdacsapat – mind az ő érdeme. Lorenzo Sanz káoszt hagyott maga után, amit Florentinónak sikerült rendeznie. Az első elnöksége nagyon jól sikerült, de aztán megváltozott a viselkedése.
Folytassa.
Nem hallgat senkire, se a vezetőségre, se a személyzetre. Florentino nem értékeli a futball-szakembereket. Nem hisz az edzőkben, mindig azt mondta, hogy számára a tökéletes edző egy útmérnök lenne (ő maga is útmérnök). Szerinte az edzők nem szakemberek, keveset dolgoznak, ezért tartja sokra Mourinhót és a hozzá hasonlókat, mert a vállukra veszik a klubot, és magas szinten tartják a feszültséget.
Ön hallgatott a szakmabeliekre?
Mindig. Sokat beszélgettem Mijatovićcsal, Buceróval és Franco Baldinivel; ők voltak az igazi szakértők. Ők döntöttek az igazolásokról, én csak azt biztosítottam, hogy legyen elég pénz a kasszában a transzferekhez. Például Mijatović egy nap azt mondta nekem: „Megtaláltuk azt a középhátvédet, akit már régóta kerestünk. Pepének hívják, a Portóban játszik és 30 millió euróba kerül.” Már jó ideje, Hierro távozása óta kerestünk egy középhátvédet a kezdőcsapatba. Azt feleltem neki: „30 millió euró? Lássuk Pedja, hogy kinyírnak-e minket ezért” (nevet). Pedja azt mondta, hogy biztos nem, mert egy igazi fenoménról van szó, úgyhogy elmentem Portóba tárgyalni Pinto Da Costával (a Porto elnöke). Az öreg nem engedett egy centet sem az árból, de Jorge Mendes, Pepe ügynöke sokat engedett a jutalékából, mert szeretett volna a Reallal dolgozni. Így hát elhoztuk.
Ha csak az ön véleményén múlt volna, leigazolta volna Pepét?
Én? Dehogy! Nem ismertem őt. Mijatović, Bucero és Baldini szereztek még rajta kívül sok jó játékost, például Higuaínt, Marcelót, Robbent, Cannavarót, Cristianót, Van Nistelrooyt, Sneijdert… akkoriban már három éve nem nyertünk semmit, az volt a csapat egyik legsikertelenebb időszaka.
Az, hogy Pérez beavatkozik sport terén is a klub ügyeibe, árt a Realnak?
Afelől semmi kétség! Mindig szeszélyesen igazolt. Emlékszem, amikor eltervezte Woodgate leigazolását, de a technikai csapat nem értett vele egyet. Azt mondta: „Áh, ezeknek fogalmuk sincs. Woodgate nagyon fiatal, és a fiam FIFA-jában nagyon magas az átlaga.”
Komolyan beszél?
Igen, ilyen a hozzáállása. Amikor Sacchi lett a sportigazgató, Pérez behívta őt az irodájába, és azt mondta neki, hogy López Caro lesz az új edző. Sacchi azt válaszolta: „Elnök úr, kérem ne, és ezt nem csak a csapat érdekében mondom, hanem szegény López Caro érdekében is.” Amikor pedig Sacchi kiment a szobából, őt is lehordta mindennek: „Nem tud ez semmit, csak önhitt, hogy védje a munkáját, de López Caro van olyan értékes, mint bármelyik másik drága edző.” Florentino lenézi a futball világát, szerinte igazságtalan, hogy egy mezfelelős a Madridnál kétszer annyit keres, mint egy jó útmérnök, ezzel gyakran példálózik. Neki mindegy, ki az edző, mert szerinte egyik sem képes rendesen ellátni a feladatát, kivéve Mourinhót, aki szerinte – ha minden jól megy – két hónap múlva visszatér.
A Real Madrid edzőjeként?
Igen, mert egyedül őt tiszteli. Emlékeztetlek, hogy Florentino megengedte, hogy négy meccsen keresztül kint legyen egy 50 méteres transzparens a Bernabéuban azzal a felirattal, hogy „Mou, a te ujjad mutatja nekünk az utat!” Mekkora barbárság! (Mourinho az egyik meccsen belekapott Tito Vilanova, a Barcelona másodedzőjének szemébe – a szerk. kieg.) Ezenkívül nekem úgy tűnik, hogy Pérez kapcsolata Zidane-nal nagyon feszült. Nem hozta el neki azt, akit szeretett volna, és nem adta el azt, akit el akart. Ez a feszültség átszivárog a játékosokra, és vereségekben, valamint sérülésekben nyilvánul meg. Nincs tervezés, impulzusszerűen történnek az igazolások. Hogyan lehetséges, hogy 60 milliót fizettek Jovićért, miközben Morata meg az Atléticónál van? Vagy hogy Mario Hermoso, a spanyol válogatott következő középhátvédje is az Atletinél van, a Madrid meg leigazolta Militãót, aki nem is játszik?
Folytatjuk…
Sergio Ramos kitárta kapuit a nagyvilágnak
Mivel Florentino Pérez Real Madridjának játékosai kinőtték a csillag címkét, a „galaktikus” elnevezéssel kezdték illetni őket. Nem volt más ékes jelző, mely elegendő lett volna nagyságuk megragadásához – annyi pénzt hoztak a konyhára, amivel minden elnököt, s bankigazgatót felülmúltak, a világ legtávolabbi zugában is feltűnik a nevük kisgyermekek pólóin, olyan isteni magasságba emelkedtek, ahol nagyon nehéz normális életvitelt folytatni. Bár a „galaktikus” kifejezés már kissé divatjamúlt, a sztárjátékosok továbbra is elérhetetlen magasságokban szárnyalnak, teljesen elszakadnak az átlagemberek világától. Asszisztensek és az asszisztensek asszisztensei veszik őket körbe, hiszen egy lépést sem tehetnek a valódi világban anélkül, hogy tetteik szökőárral felérő hullámokat vetnének.
Most Sergio Ramos, a „galaktikus” éra talán utolsó „istene” úgy döntött, kicsit lesétál az Olümposzról. Szeptember 13-án az Amazon Prime Video 200 országban teszi elérhetővé azt a nyolcrészes dokusorozatot, melynek címe Sergio Ramos szívében. Ebben azt szeretné elmondani nekünk, hogy időnként a gazdagok is könnyeket hullatnak, hogy mindent megadna azért, ha Trianában (sevillai városrész – a szerk. kieg.) sétálhatna és iszogathatna a barátaival, s bár az élsport kiemelte őt az egyszerű emberek közül, néha arról álmodik, visszatér. Hogy mindezt megmutathassa, először az Esquire szerkesztőségébe vezetett az útja. Tökéletes test, kellemes, már-már simulékony modor. Egy rövid fotózás után, ahol New York-i rapsztárrá alakult, s úgy mozgott, mint egy földre szállt Apollón, leül velünk szembe, s szokás szerint lassan, kellemes hangon szólal meg.
Mit szeretsz jobban, az interjúkat, vagy a divatfotózást?
Nem tudom, az interjúkhoz jobban hozzászoktam már, azt hiszem.
Pedig a képek is félelmetesen jók lettek.
Igen, remekül sikerültek! (hangjából őszinte meglepődöttség sugárzik)
A dokusorozatban láthatunk majd főzni, a gyerekeiddel játszani, a feleségeddel csókolózni, a testvéreddel vitázni, Luka Modrićcsal viccelődni. Hol volt az a pont, amikor eldöntötted, betekintést adsz az életedbe?
Mindig is kissé zárkózott voltam. De aztán egyszer csak azt éreztem, meg akarom mutatni, mennyi áldozatot és erőfeszítést igényel az, hogy valaki elit sportoló legyen ilyen hosszú ideig. Meg akartam mutatni, mennyire fontos nekem a család. Azt szerettem volna, ha az emberek látják, mi van a háttérben, még mielőtt ítélkeznének.
Egy élsportoló gyakorlatilag a valódi életből kizárva él, s fogsága addig tart, ameddig a teljesítménye.
Így van, egy kivételes világban élünk. Szépen lassan hozzá lehet szokni ahhoz, hogy nem ugorhatsz le egy pohár italra a barátaiddal Sevillában, Trianában. A legjobb, ha ezt elfogadod, s a jóra koncentrálsz, arra, hogy a munkáddal mosolyt csalhatsz gyermekek arcára, csodás pillanatokat adhatsz a szurkolóknak. Ha erre összpontosítasz, az kompenzál mindenért. Bárhogy is, amíg aktív vagy, hatalmas a hírverés. Feltételezem az idő múlásával ez is alábbhagy majd, s lesz időm arra, hogy átéljem mindazt, ami most hiányzik.
Honnan nyered ezt a mentális kiegyensúlyozottságot?
A környezetem segít. Életem első fontos lépését együtt tette meg velem a legszűkebb családom, mikor Madridba költöztünk. Létrehoztunk egy családi fészket a szüleimmel és a testvéreimmel, ahol úgy éltünk, mint Sevillában. Ez segített abban, hogy beilleszkedjek a város lakói és a csapattársaim közé. Ezután jött a feleségem, Pilar, s a gyerekek. Velük alkotjuk azt a csapatot, mely a stabilitást és az egyensúlyt megteremti számomra.
Nagy hatással vagy a játékosokra. Mindig is vezetőként léptél fel.
Minden sportban, minden helyzetben a résztvevők, a csapattagok döntik el, ki lesz a vezetőjük. Én hiszem, hogy erre a feladatra születni kell. Az én habitusomból az következik, hogy akkor nyújtom a legjobb formámat, mikor nehézségeken megyünk keresztül, mikor érzem, hogy támogatnom és lelkesítenem kell a csapatot. Talán furcsa, hogy ezt mondom, de számomra öröm, ha irányíthatok.
Nagyon messzire jutottál a karrieredben.
Ki tudta volna ezt megjósolni, hogy egy kölyök aki Camasban, Sevilla tartomány egyik nagyon szerény kis falujában született, egyszer majd a Real Madrid és a spanyol válogatott csapatkapitányi karszalagját viseli majd? Az ember azt veszi észre, hogy vezetővé alakul, folyamatosan fejlődik, magába építi azokat a dolgokat, melyeket az őt támogatóktól kap. Sok vezetőt, kapitányt ismertem meg, s mindegyik nyomot hagyott bennem.
Jó tanuló voltál.
Megfelelt nekem az a szerep is, mikor befogadhattam a különféle hatásokat.
Volt egy álmom…
Szabadság 2008-ban, Sevillában. Ramosék háza. Sergio felkel reggel, miután Pilar Rubióval álmodott. Majd a következő nap is. A harmadik éjjel szintúgy Pilar jelent meg előtte. Ekkor úgy dönt, küld neki egy WhatsApp-üzenetet.
„Elérhetetlennek láttam őt, azt gondoltam: a legrosszabb, ami történhet, hogy nem válaszol. De legalább meg akartam próbálni. Nem szerettem volna később azon sajnálkozni, hogy meg sem próbáltam. Megszereztem a számát, tettem egy lépést. És válaszolt! Elkezdtünk beszélgetni, megismerkedtünk, s elindult a szerelmünk története. Az, ami egy WhatsApp-üzenettel indult, melyre csak reméltem a választ, odáig »fajult«, hogy már megosztjuk egymással az életünket.”
Pilar és a gyerekek is megérkeznek az Esquire szerkesztőségébe, hogy találkozzanak apával. Minden pillanatot ki kell használni. Sergio és Marco is látszólag otthonosan mozog a fények, fotósok, ismeretlen emberek között, Pilarról nem is beszélve. Még nem hunyt ki a köztudatból az év esküvőjének emléke, az unikornisos csuklótetoválásokkal, a Michelin-csillagos vacsorával, óriáskerékkel, sztárfellépőkkel. Pilar is a Ramos nevezetű csillagkép egyik fénye, aki korántsem él férje árnyékában. Adódik a kérdés: egy ilyen kicsiny galaxisban hogyan találkozhatott össze két ilyen égitest?
„Pilar és a srácok voltak a hiányzó láncszem, ők billentettek át egyfajta egyensúlyi állapotba. Mintha egy tandemen ülnénk, képesek vagyunk minden nehézségen átlendülni. Sok időt töltünk az otthonunktól távol, mindketten a hivatásunkból kifolyólag, s a gyerekeknek, Sergiónak, Marcónak és Alejandrónak valahogy próbáljuk megmagyarázni, hogy az életünk egyáltalán nem könnyű, mindennek ára van, s ahhoz, hogy nekik kifogástalan oktatásban legyen részük, a szüleiknek rengetegszer el kell menniük hazulról. Ezt egyfajta befektetésnek tekintem, melynek az eredményét a későbbiekben közösen élvezhetjük. Pilarral remekül egymásra találtunk nem csak mint szerelmesek, hanem mint csapattagok is, mint apa és anya. Nagyon élvezzük ezeket a szerepeket. Nyilván mi is szeretnék olyasmit csinálni, mint a normális családok, elmenni a hegyekbe, elmenekülni egy hétvégére… de mindez az eljövendő évekre marad. Most segítjük egymást. Az élet Pilarral és a fiúkkal életem legboldogabb szakasza.”
A Sergio Ramos szívében (a második bekezdésben említett dokumentumfilm címe – a szerk. kieg.) képkockáin több olyan családi életkép is megjelenik, mely pontosan megmutatja, milyen is a nagybetűs hírnévtől övezve élni. A fiúk élete abszolút az apjuk, a futball világa körül forog. Láthatjuk, ahogy a papájuknak rajzolnak, aki épp távol van. Az ötéves Marco nem hajót, csillagot vagy napocskát pingál a papírra, hanem egy kupát. Igen, egy kupát, ami úgy fest, mint a BL-trófea. Ez persze tetszik apának.
Mi a terv?
Sergio arca sokféle alakot ölt, egyrészt olyan, mint egy gyermeké, aki engedelmes, s szeretne minden kérdést jól megválaszolni, másrészt a mindentudó ember ravaszságát tükrözi. Minden szavát megfontolja, olyan, mintha mikrofonba beszélne. Kicsit furcsa hallgatni, ahogyan a feleségéről, a szerelembeesésükről, az álmaikról mesél ezen a hangon, némiképp mesterkélt hatást kelt, de ugyanakkor érthető ez a hozzáállás. Elég egy rossz megfogalmazás, s hatalmas kalamajka állhat elő, megjelennek az őt gúnyoló mémek, vagy esetleg megdől egy afrikai állam.
Asszisztensek hada állja el a felé vezető utat, s egyben zárja el őt magát is a külvilágtól. Mikor megszólalna, valaki előlép, s tanácsokkal látja el arra vonatkozóan, mit is kellene mondani. Amikor ruhát választ, nyomban ott terem egy hozzáértő, a frizuráról nem is beszélve.Ha róla beszélünk, indokolt a királyi többes, Sergio Ramos, a jelenség több összetevős.
Mit veszel számításba, ha a jövőre gondolsz?
Még néhány évet szeretnék a Real Madridban tölteni, élvezni a futballt. Ennek érdekében hatalmas erőfeszítéseket kell tennem, hogy megtartsam a fizikai felkészültségemet, s felvehessem a versenyt a többiekkel. Továbbra is szeretném vezetni a csapatot, klub- és válogatott szinten, s további címekre vágyom. Persze ezzel párhuzamosan ott az üzlet is, melyre egyelőre nem tudok elegendő időt fordítani, de körbevettem magamat azokkal az emberekkel, akik értenek hozzá, s a bizalmamat is élvezik. Már foglalkoztat, hogyan tovább. Ma még élsportoló vagyok, ez minden energiámat leköti, ami marad, az kizárólag a családomé. Nem tudom megmondani, mit hoz a holnap, de természetesen később is szeretnék a sport világában maradni. Nem zárom ki, hogy egyszer majd edző leszek, de erről egyelőre merészség lenne beszélni. Meglátjuk.
Egyáltalán nem akarod elhagyni a futball világát.
A jövőm ide köt. A futball tesz boldoggá, mindent a labdarúgástól kaptam, a legfelemelőbb és a legkeményebb pillanatokat is, ez az, amitől emberként is fejlődhettem.
Ki volt az az edző, aki igazi nagysággá tett ebben a sportban?
A karrierem olyan, akár egy kirakós, hozzájárult az is, aki vakon bízott bennem, s aki egyáltalán nem, az szintén. Mindannyian arra tanítottak, hogyan lehetek jobb. Ha mindenképpen egy valakit kell kiemelnem, akkor Joaquín Caparróst mondanám, ő tette meg az első lépést afelé, hogy az első osztályban játszhassak, a Sevillában. Ő váltotta valóra az álmomat. Aztán ott van Luis Aragonés, aki szinte nulla tapasztalattal lehetővé tette, hogy bemutatkozzak a nemzeti csapatban, alig 18 évesen, ezért örökké hálás leszek neki. Az utóbbi években pedig ott volt Ancelotti és Zizou, akik egy csodálatos korszak megéléséhez segítettek hozzá bajnoki győzelmekkel, BL-diadalokkal. Jó lenne, ha tovább tartana ez a csodás időszak Zizouval, s az ő irányítása alatt teljesedne ki a karrierem.
Amikor mélypontokról, szenvedésről beszélsz, mire gondolsz?
Az előző évről. Ez volt az egyik legnehezebb, szakmailag és emberileg is, az esetemben ezek kéz a kézben járok. Az, hogy nem nyertünk egyetlen címet sem, s a vb-n a válogatottal sem ért minket siker, kihat a lényemre, a mindennapjaimra. Amikor veszítesz, nincs kedved elmenni vacsorázni a feleségeddel, vagy játszani a parkba a fiaiddal. El akarsz menekülni a világ elől. Mikor kinyitottuk az ajtónkat a sorozat készítői előtt, nem tudtuk, hogy épp a legrosszabb idényt éljük majd meg, de örülök annak, hogy ezt is látják az emberek. Szeretném, ha az emberek látnák, egy vereség után nagyon elgyötörten megyünk haza. Gyűlöljük magunkat, azt, hogy nem tudtuk boldoggá tenni az embereket.
Hogyan lehet ezek után felállni?
Sok munkával. Ha elérsz a gödör aljára, onnan egyetlen út létezik: fölfelé. S a futball erre mindig megteremti a lehetőséget. A sikerem titka az, hogy nem kényelmesedtem el a győzelmektől. Ha elégedett volnék, már rég visszavonultam volna. Ha többet dolgozol, a szerencse is melléd szegődik.
Milyen leszel idős emberként?
Akkor is ízig-vérig fiatal leszek, egy nagy gyerek. Mindig is őriztem magamban valami gyermekit. Szeretném ezt a mentalitást átvinni az otthonomba, s ha valaha elveszíteném, örülnék, ha a fiaim segítenének visszanyerni. Nem akarok a gyermeki énem álmai és örömei nélkül élni. Arra vágyom, hogy mindig legyen legalább egy álmom, amit valóra szeretnék váltani.
Divat és mémek
Sergio Ramos imádja a divatot, ezt mindenki tudja. A mémgyárosok alig várják, hogy újabb és újabb szettekben jelenjen meg, hogy aztán a Twitteren söpörjön végig a híre. Ez őt nem érdekli. Szeret öltözködni, szereti a ruhákat, ez már a fotózáson is bebizonyosodott. Ismeri a márkákat, értékeli a tervezőket, figyelemmel követi a különböző cégek életének alakulását. De ezt csak mellékesen tesszük hozzá. Szereti, ha valami hatásvadász, valamint sok pénzt ér.
Mióta ismerünk, szeretsz kockáztatni az öltözködéseddel.
Igen, mindig is imádtam a divatot. A testvérem modell volt, így ez a világ az otthonunkban is velünk élt. Ez egyfajta önkifejezés számomra, az önmagamról alkotott kép megmutatása a világnak. Szeretünk kockáztatni. (nevet) S ha szembesülünk azzal, hogy nem szerencsésen alakítottuk a megjelenésünket… nos, akkor belátjuk, hogy tévedtünk. Pilar és én is szeretünk különbözőek lenni, kedveljük, ha az öltözékünk sajátos. Ilyenek vagyunk, s egymást is támogatjuk ezen a téren. Azt kapjuk fel magunkra, amit adott pillanatban megfelelőnek érzünk.
Milyen ruhákban érzed magadat a legjobban? Alkalmi vagy inkább lazább, utcai viseletben?
Az ünnepélyesebb eseményeken öltönyt veszek, de azt a magam módján különlegessé teszem, a zsebkendőkkel és az egyéb kiegészítőkkel. Az alkalmi viseletek terén is szeretem az egyediséget, adott esetben különleges szövetből készült öltönyt keresek. Amikor az utcán vagyok, szeretek kockáztatni. Nem érdekel, mit gondolnak rólam, ha én jól érzem magam egy adott szettben, ha szórakoztat.
Mely márkákat részesíted előnyben?
Azokat a tervezőket és márkákat szeretem, melyek különböznek, újító és eredeti gondolatokkal bírnak, amelyek mindig új utakat keresnek. Nem a név a fontos. Örülök, ha a hozzáértők jó véleménnyel vannak az öltözékemről, de nem a logó számít. Szeretek kicsit különbözni a futballistáktól.
A futballistáktól? (nevet)
(nevet) Igen, sokan azt mondják, a labdarúgók ugyanúgy néznek ki, csak a felkapott márkákat viselik. De én nem akarok ilyen lenni.
Az üzleteid a jövővel kapcsolatos terved részét képezik? A képzőművészeti érdeklődésed sokakat meglepett.
Igen, vannak olyan érdekeltségeim, melyekről többen is tudnak. A művészet számomra a tanulást szolgálja. Ismeretlen világ volt számomra, melybe Pilar vezetett be, először neki köszönhetően jártam múzeumban. Szeretek tanulni, műalkotásokat gyűjteni. Ez számomra nem üzleti befektetés, s nem is csupán dekorációs célokat szolgál. Ez egy olyan időtöltés, mellyel a saját személyiségfejlődésembe invesztálok. Olyan terület, mely csodálatossá válik, ha az ember ténylegesen elmerül benne. Fantasztikus dolog utazgatni, járni a múzeumokat, megismerni a művészeket.
Milyen érzés, hogy olyan alkotók művei vesznek körül, mint Banksy, Jaume Plensa és Katz?
Mások bulikra, vacsorákra, utazásokra költik a pénzüket, s amellett, hogy ezek is részei az életemnek, szeretem járni a kiállítóhelyeket, megismerni a műveket, az évszázadokkal ezelőtt, elképesztő finomsággal létrehozott alkotásokat. Imádom kideríteni, miért festették azt a darabot, mi motiválta stb. Egészen hihetetlen, amikor minderről egy még élő alkotót hallgathatok meg, hogy csodálhatom Jaume Plensa szobrát, Katz egy képét, Manolo Valdés művét vagy Banksy alkotását.
Mondd, hogy ismered Banksyt…
Bár úgy lenne!
A Sergio Ramos szívében című sorozat megmutatja Sergiót, miközben flamencózik, énekel és gitározik. Pilar szerint mindezt kiválóan űzi.
Mit jelent számodra a zene?
Ez egyfajta életforma, olyasmi, mi végigkíséri a sorsom, a jó és rossz pillanatokban egyaránt.
És a lovak?
Kiskoromtól fogva ez az egyik szenvedélyem, mindig is szerettem volna állattenyésztéssel foglalkozni, s mostanra már az egyik legtisztább vérű tenyészet vagyunk a spanyolok között, dacára annak, hogy még nem tekintünk vissza nagy múltra. A miénk a jelenlegi világbajnok, Yucatán de Ramos, ez nagy boldogság számunkra.
S ezzel le is telik a beszélgetésre szánt időnk. Egyikük hazamegy, másikunk az Olimposzra, kinek mi jutott.
Losantos: Játékosaink vannak, csapatunk nincs, Zidane pedig nem edző (II. rész)
Az interjú első része ide kattintva elolvasható.
Mi a véleményed az igazolásokról?
Meglátjuk. Mendy, hát nem is tudom… Kedveltem Reguilónt. De persze, Mendy is hozza majd ugyanazt. Hazard-nak nagyon örülök. Amellett, hogy szinte könyörgött azért, hogy jöhessen, a futballkarrierjének legjobb pillanatában érkezik. Tökéletes igazolás. Jović jó üzletnek tűnik, nem volt túlzottan drága a mai árakhoz képest. Még szükség lenne valakire a középpályán.
Milyen típusú játékosra?
Akiket én nagyon kedvelek, az Baba a Mallorcából és Djené a Getaféből.
Szóval egy vízhordót szeretnél.
Kettőt. Baba olyan, mint Pogba. Nem tudom, láttátok-e, amikor feljutottak az első osztályba, az utolsó meccsüket. Fizikálisan nagyon rendben van, úgy passzol, mint Pogba, akár 45 méterre is pontosan, de nagyon tiszteli a futballt. Szemkápráztató. Kroos nem egy szolgálatkész típus, James, s a többiek sem, akik azért maradtak itt, mert nem tudtuk eladni őket. Djené a Getaféből egy nagyon sokoldalú labdarúgónak tűnik. Erős, szívós, akárcsak Makelele volt. Nem egy égimeszelő, de van térlátása. Makelele a rövid passzokban volt jó, remekül látta Zidane-t a pályán, de egyébként nem volt olyan ügyes az átadásokban. Djené viszont az. Ez a két játékos már bizonyított a spanyol futballban, egy másodosztályú és egy kisebb elsővonalas csapatban.
Jó játékosok jó áron.
Huszonévesek és nagyjából 40 millió euróért elhozhatóak, vagy maximum 60. Ceballos, Vinícius, Rodrygo helyett egy középpályás kellene, aki ismeri a La Ligát. Egy ilyen labdarúgó létrehozná a csapatot. Jelenleg ez hiányzik, a csapat, játékosaink vannak. Valamint sajnálatos módon Zidane nem edző. Mourinho egy olyan menedzser, aki képes létrehozni egy csapatot, de Zidane nem képes erre. Ő abban jó, hogy kezeljen egy nehezen irányítható klubot, a nagy mellényű alakokat, akik nem férnek meg egymás közt az öltözőben, hiszen őt, aki a világ legjobbja volt, tisztelik.
Abból, amit mondasz, úgy tűnik, Mourinho jobb választás lenne most, mint Zidane.
Nem, Mourinhónak megvolt a maga pillanata. Erőtlenül távozott, mert ellehetetlenítették az életét. Cristiano viszont visszatérhetne, még két éve van a legmagasabb szinten, de nem fog visszajönni játszani. Azonban vissza fog térni Madridba, hogy itt éljen.
S a csapat nagykövete lehet, vagy ilyesmi, talán.
Bár így lenne. Egy évtizeden keresztül ő maga volt a Real Madrid. Az ő évei jelentették a csapat második aranykorát. Egyedül ő fogható Di Stéfanóhoz, s mégis rosszabbul bántunk vele, mint akkoriban Bernabéu Di Stéfanóval. Ő felajánlotta az elnökséget az argentinnak. Azt mondta: „Ha akar, lehet elnök, de Ön nem lehet a kezdőcsapat tagja.” Florentino ellenben nem tett ilyen ajánlatot Cristianónak.
A különbség talán az, hogy Di Stéfano akkor már igencsak a karrierje végén járt. Úgy tűnik, Cristianóban még maradt spiritusz.
Alfredo még két évet játszott az Espanyolban, emlékszem, mindig néztem a tévében. S elég jól is ment neki. Persze, nem tudott már 90 percig a pályán lenni, de barátom, micsoda dolgokra volt képes egyetlen félidő alatt! Ő volt a valaha élt legjobb – nem Pelé, Maradona, Messi, vagy a többi… Di Stéfano csak kapusként nem funkcionált, azon kívül mindenre képes volt. Az Eintracht elleni meccsen védekezett Santamaríával, ott volt a középpályán Zárraga mellett, s a támadásban Gentóval. Aztán miután lepasszolta a labdát Gentónak, s visszakapta, ő fejezte be a támadást.
Milyen problémákat látsz a jelenlegi csapatnál?
Véleményem szerint öreg a középpályánk, s egyúttal a motivációnak is híján van, hiszen Modrić, épp úgy, mint Kroos, megnyert már mindent, amit csak lehetséges.
Kroos nem öreg, legalábbis ha kizárólag az életkorát nézzük.
Ugyanaz a helyzet, mint amit a kerékpározásról mondanak. Nem az évek számítanak, hanem az, hogy hány nagy verseny van már a lábadban. Kroos már rengeteget végigküzdött. Olyan játékosra lenne szükség, amilyen Stielike volt (korábbi nyugatnémet válogatott labdarúgó – a szerk.), akinek kiemelkedő a fizikuma. Modrić ösztönből és nem szuflából játszik. Képes megtartani a labdát, s ha idén egy rendes előszezont fut, amire tavaly nem volt lehetősége, akkor lehet még egy jó éve. Kroos remek társ a pályán, de nem az, aki a különbséget tudja jelenteni egy meccsen. A következő idényben a Valenciának, a Barcelonának és az Atléticónak is pazar kerete lesz. A Madridnak olyan tartalékokra van szüksége a középpályán, akik erősek, s nem olyanokra, akik a labdazsonglőrök. Azaz nem Luquitára vagy Jamesre…
Úgy hírlik, Zidane is hasonló véleményen van.
Igen, ő Pogbát akarja. De legalább öt ilyen játékos kellene. A Madridnak jelenleg nincs középpályája, ez a legalapvetőbb problémája a csapatnak. A védelem el fog boldogulni a jelenlegi kerettel. Bárcsak Vallejo maradna, s nem Nacho! Sokkal tehetségesebbnek tartom. (az interjú még azelőtt készült, hogy Vallejo a Wolverhamptonhoz igazolt – a szerk.)
Vallejo gyakran sérült.
Ennek oka a fizikális felkészülésben keresendő. A német bajnokság legtöbbre értékelt játékosa volt, minden meccset végigjátszott. A Zaragozában szintén. A válogatottban is. Csak a Madridban sérült meg, méghozzá úgy, hogy nem is játszott. Egyértelműen itt van a probléma. Mindazonáltal sokkal több van benne. Nacho most borzasztó időszakon megy át. Azt mondják, mindig megfelel az elvárásoknak, de valójában ez már csak múlt időben igaz. Az előző idénye katasztrófa volt. Mivel a védelemben így is vannak alternatívák, a középpályát kellene rendbe tenni. Ezt mindig elhanyagolja a Madrid. A mániánk, hogy támadó középpályásokat és szélsőket hozunk, már tele van velük a padlás! Olyan középpályás kellene, aki képes védekezni is, de ha kell, odaér a támadásokhoz. Ilyen volt Marcos Llorente. Azért rakom múlt időbe, mert ő már örökre az Atléticóban fog maradni.
Ez is egy hiba volt?
Hatalmas hiba, akárcsak Hermoso esete. Ha már nem kell Vallejo, akkor el kell hozni Hermosót, aki hússzor olyan jó játékos, mint Nacho. Többet fut, fizikálisan fejlettebb. Ramos is egyre gyengébb már, látszódott nála a visszaesés az előző idényben, már nem ért úgy oda a hosszú labdákra. Varane sem, s ő olyan hibákat követ el, amilyeneket korábban soha.
Mi a véleményed a Barçáról a függetlenségi harcok kapcsán?
Úgy gondolom, nem szabadna a spanyol bajnokságban játszaniuk. A Barça egy összeesküvés, egy szeparatista államcsíny része. Nincs helyük a spanyol ligában.
Egyesek szerint a Barça vezetése csupán ezt a látszatot tartja fenn, maga Bartomeu saját bevallása szerint nem függetlenségpárti…
A Barça a katalán szeparatista mozgalom legfőbb reklámfelülete, a spanyol nyelv üldözésének, a spanyolok és spanyolul beszélők katalóniai üldözésének zászlóvivője. Ez a Barça. A baloldali Guardiola, Piqué és a teljes klub ezt képviseli, méghozzá örömmel.
Gazdasági szempontból azért jó a támogatásuk, nem? Sok befektetés köthető hozzájuk…
Nem, az egész egy nagy összeesküvés és hazugság. Nem is tudom, ki mondta nemrég, hogy az FLA-ból (Fondo de Liquidez Autonómica, a spanyol kormányzat által létrehozott alap, melyből az egyes autonóm közösségeknek, pl. Katalóniának biztosítottak forrásokat a piaci szereplők felé fennálló tartozásaik rendezésére) fizették Neymar leigazolását. Abból a pénzből, ami az összes spanyol emberé. Mi finanszíroztuk a brazil szerződtetését! Micsoda dolog ez?! De mi, spanyolok, ostobák vagyunk, nem is értjük, mi zajlik Katalóniában. Ez egy diktatúra, aminek a célja a rablás. Először is el kell venni tőlük a pénzt, a csirkefogókat, a tolvajokat börtönbe kell zárni. Aztán a Barcelonát a propagandagépezetével együtt ki kell penderíteni a La Ligából, menjenek a francia bajnokságba. Meglátjuk, mennyi pénzt sikerül összekalapozniuk, ha a Montpellier-vel focizgatnak.
Egyes embereknek vannak gyengeségeik… Szerintem az egyfajta betegség, ha valaki utálja a tökéletességet, amit a Madrid képvisel. Persze lehet egyfajta észszerű neheztelés emögött, „ezek a fickók mindig nyernek, ez már elviselhetetlen”. S akkor elkezdesz az Atletinek szurkolni. De nem a Barçának. Legalábbis nem ennek. Annak a Barçának, amiben még Cruyff játszott, esetleg. Akkoriban még Katalónia teljességgel Spanyolország része volt, minden értelemben. Az elmúlt 10-15 évben? Kérlek… Aki nekik szurkol, az spanyolellenes.
De bárki mondhatja, hogy a Barcelona sosem állt ki a függetlenség mellett.
Nem? Minden áldott nap ezt teszik. 1981-ben, egy hónappal azután, hogy engem megtámadtak (Losantos arra utal, hogy ebben az évben egy katalán szeparatista szervezet, a Terra Lliure tagjai elrabolták és meglőtték őt, amiért felszólalt az új nyelvpolitika ellen, mely a katalán nyelv spanyollal szembeni előnyben részesítését propagálta – a szerk.), a Nou Camp megtelt a kasztíliai spanyolt támadókkal, akik azt állították, üldözik a katalánt. Mégis én kaptam golyót! Ez volt a Barça ’81-ben. A nagy változás akkor következett be, amikor hivatalba lépett Jordi Pujol (a katalán kormány vezetője 1980 és 2003 között – a szerk.), s győzött a teljes szeparatizmus. Montal idején (Agustí Montal az FC Barcelona elnöke volt 1969 és 1977 között – a szerk.) a Barça a szeparatista képmutatás fellegvára volt, akik állandóan Franco kedvében próbáltak járni. Valójában, a lelkük mélyén persze a spanyoloknál felsőbbrendűnek tartották magukat, de kifelé gyávák voltak. Montal három alkalommal is kitüntette Francót. A Barcelona aranykönyvében a mai napig ott díszeleg az aláírása. Talán egyszer még azt is letagadják, hogy Franco minősítette át a régi stadionjuk területét, pedig ez így történt (a Barcelona korábbi pályája, a Les Corts eladásához a terület többszöri átminősítésére volt szükség, az így szerzett bevétel életmentő volt a katalán egyesületnek; az átminősítéshez többek között Franco hozzájárulására is szükség volt – a szerk.).
A Madrid sötét múltja kapcsán mindig a Francóhoz való kötődést emlegetik…
A Madrid az emberek, a nép csapata.
Az nem az Atleti?
Nem, az Atleti a rezsim, illetve a rezsim által felemelt előkelők klubja. Az Atlético Aviación (az Atlético Madrid 1939 és 1947 között ezen a néven működött, miután együttműködésbe kezdett a spanyol légierő csapatával – a szerk.) a nemzeti oldal arisztokratáinak csapata volt. A Madrid az ébredező középosztály klubjává vált. Már vannak olyanok, akik hisznek Spanyolország jövőjében, az új Bernabéu úgy valósulhat meg, hogy maguk a szurkolók finanszírozzák azt kötvényeken keresztül. A maga korában Bernabéu mindig a jövőbe vetett hitre alapozott. Nem azért volt zseniális, mert az adott körülményekre épített, hanem azért, mert öt-tíz évre előre tudott tervezni. Mindig arra koncentrált, ki lesz a következő, akit leigazolhat. Ugyanezt csinálta Saporta is a kosárlabda esetében (Raimundo Saporta a Real Madrid kosárlabda szekcióját vezette 1962 és 1978, valamint 1985 és 1991 között, később a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség alelnöke is volt – a szerk.). Nincs is annál nehezebb, mint előre látni, hogyan alakul majd a piac.
Saporta létrehozta az Euroligát, elérte, hogy a csapat Oroszországban is pályára léphessen – az első hivatalos delegáció, mely a kommunista Oroszországba látogatott, a Real Madrid kosárcsapata volt.
Igazán tehetséges volt, okos, ahogyan Florentino is az, nagyon elmés.
Mióta ismered őt?
Akkor ismerkedtünk össze, amikor a reformista párt kincstárnoka volt. A választási bukás után úgy döntött, vagyont szerez. Elmerült az építőiparban és milliomossá vált, de mindig is megmaradt benne a kíváncsiság a politika iránt. Látnotok kéne, hogy szenved, amikor pihenhet. Tévedett Cristiano esetében, de hiszem, hogy képes átlátni a futballt globálisan. Gyakorlatilag ő az egyetlen, aki ezt elmondhatja magáról Spanyolországban, ennyi év elnöki tapasztalattal a háta mögött.
S ezt tudja majd folytatni? A körülmények nagyon megváltoztak.
Igen, de persze nincs könnyű dolga. Azzal, hogy fiataloknak adott lehetőséget, tulajdonképpen fellépett a tisztességtelen játszmákkal szemben. Muszáj kitartania a játékszabályok mellett, azonban hiányzik neki a politikai befolyás.
Ezen a téren Bernabéu jól helyezkedett.
Igen, s ő szegény is volt, nem akadt veszítenivalója. Florentino nagyon gazdag. Fontosabb személy, mint akármelyik miniszter vagy elnök Spanyolországban, ami a külügyeket illeti. Az a helyzet, hogy erősen jobboldali érzelmű, azonban egyúttal nagyon bizonytalan és félénk is ezen a téren. Egy valami kapcsán nincsenek komplexusai, s az az ambíció.
Gyenge kezű intézményes szinten is, pl. a bírókkal kapcsolatos állásfoglalásban és a hasonló ügyekben?
Igen. Ami a futballban zajlik, az jellemzi az egész országot. Ahogyan a katalánok dominálnak az állami intézményekben, úgy uralják le a futballvilágot is. De miért kellene Barcelonától függeni? Miért nyelje le a Madrid, az Atlético, a Valencia, a Zaragoza, a Sevilla, vagy a Betis a Barça zsarnokságát? Örülök, hogy az Atleti fellépett ellenük Griezmann ügyében. Teljesen nyilvánvaló szélhámosságról van szó. A Barçát és Griezmannt is legalább három évre el kellene tiltani a futballtól. Ha a másodosztályban példát statuálnak hasonló helyzetekben, akkor vele szemben nem kellene épp így eljárni? Mikor adták el? Mit gondoltok, megmozdította akár a kisujját is a Juventus elleni nyolcaddöntőben úgy, hogy már a Barçáé volt? Eltűnt a pályáról, aztán jött a portugál fenevad – természetesen –, s elvitte a meccset, csoda, hogy csak három gólt szerzett és nem tizenhármat. Griezmann nem játszott, méghozzá azért nem, mert már megköttetett az üzlet.
Úgy tűnik, meg vagy győződve arról, hogy a szövetség és a bírók is előnyben részesítik a katalánokat.
Egyértelműen, s persze a sportsajtótól, a rádióktól is függenek, melyek a hozzá nem értés és a korrupció fészkei. Az AS és a MARCA is szégyenteljes médiumok. Most mondd meg, milyen dolog az, hogy a MARCA a Barça győzelmében érdekelt? Valójában azt kellene ünnepelniük, mikor veszítenek.
Mint pl. a Liverpool ellen?
Az volt az egyik legremekebb dolog mostanában.
Tetszett?
Nagyon is. Nehéz felállni a háromgólos hátrányból. Néggyel nyerni óriási elégtétel. Messinek a BL-ben sem jön össze, épp úgy, ahogy a válogatottal sem. Nem tudni, miért, de előre lehet tudni, hogy elbukik.
A Madrid győzni akarása és tudása kapcsán nyilatkozott már pozitívan az argentin.
Érdekes, hogy Messi spanyolul beszél, s mégis imádják. Egyszer talán lesz egy olyan megállapodás, hogy a Barcelona nem játszhat itt, de ő maradhat pl. az Espanyolban.
Vagy a Madridban.
Megvolt ennek az esélye, így is történhetett volna.
Két esélyt is elszalasztottak állítólag.
Elképzelhető. De végül is a La Masía nevelte, ott pedig szerintem a hormonokkal együtt valamilyen antimadridista adalékot is kapott, valamilyen blancoellenes enzimet, mert amit a Bernabéuban művelt, mikor a mezét mutogatta… Mintha csak Piquét láttuk volna.
Szívesen látnád Neymart a Madridban? Ez is egy igen vitás ügy.
Egyáltalán nem. Az egyetlen, amit szívesen látnék, az az, ahogyan megsemmisíti a Barçát. Akiket igazán szeretnék a csapat színeiben látni, az Djené és Baba, ahogy mondtam. Velük megoldódna a középpálya problémája.
Mourinho valószínűleg pontosan ezt tenné.
Pontosan. Így jártunk el Diarrával is. Egy erős ember kellett. Hat évig nálunk játszott Khedira, benne volt szufla. Kellenek technikás emberek, de azért olyan ember is legyen a pályán, aki fedez hátulról. Makelele, Khedira stb. Fizikum szükségeltetik a középpályára, de most csak a kreativitás van meg. Olyan játékosaink vannak, akikről rémes újságírói túlzással azt mondják, „megteremtik a különbséget”. Azt mondják, Asensio a következő aranylabdás, aki megteremti a különbséget. Isco is megteremti a különbséget. Na de milyen különbséget? Soha nem láttam azt, hogy Isco bármit is csinált volna, csak forgolódik maga körül, mint valami búgócsiga. Asensio is elkezdte átvenni ezt a stílust. Ez olyan, mint valami betegség, ami benne van a levegőben. Asensiónak félelmetes volt a rúgótechnikája, de a Bernabéu hatása olyan, mintha a bikaviadal-arénában lennénk, megfélemlíti a játékosokat. Illarra csodálatos volt az U21-es válogatottban, de itt már nem boldogult.
Kubónak sikerülhet? Ügyesnek tűnik.
Állítólag Takénak kell szólítani, mert a Kubót nem szereti. Szóval Take. Ő olyan, mint Vinícius, csak nem szélen, hanem a kapu előtt. Kicselez tizennégy embert, de a labda végül mellémegy. Visszatérve Asensióra és Iscóra, az a baj, hogy ők nem csapatjátékosok. A pályára nem csak csillagok kellenek.
Mi a helyzet a női futballal?
Nagyon kedvelem, csak azt nem értem, miért Tacón néven kell játszania a csapatnak. Borzasztóan hangzik, ideje lenne őket is Real Madridnak nevezni. Nevetséges és megalázó.
Losantos: Mi a francot fogunk nyerni Lucas Vázquezszel, Viníciusszal és a brazil pólyásokkal? (I. rész)
Egyes emberek a viták, eszmecserék szerelmesei, s nem számít nekik, ki a partnerük ebben. Federico Jiménez Losantos, a spanyol rádiózás és újságírás kultikus figurája is közéjük tartozik. Hazájában aligha kell őt bemutatni. Egy bevezetőben nehéz volna összefoglalni, mit kell tudni róla, azért kísérletet teszünk rá. Nem csak médiaszemélyiségként, hanem szépíróként is ismert, politikailag nagyon aktív figuráról van szó (a jobboldali libertarianizmus követőihez sorolják, akik az egyéni szabadságjogok, a magántulajdon és a szabad piac elkötelezett hívei). Szókimondó stílusa miatt kénytelen volt távozni a COPE csatornától – ezt követően alapította meg munkatársaival az esRadio szerkesztőségét. A katalán nacionalizmus esküdt ellensége, ezáltal a Barcelona csapatával sem bánik kesztyűs kézzel, ha kritikáról van szó, ugyanakkor a Real Madrid volt és jelenlegi játékosai, volt és jelenlegi vezetői kapcsán is keresetlen őszinteséggel alkot véleményt. Bár szerkesztőségünk véleményét nem feltétlenül tükrözik azok a nézetek, melyek a La Galerna portál újságíróival (Ramón Álvarez de Mon, José Luis Llorente Gento és Jesús Bengoechea) zajlott beszélgetésben elhangoznak, úgy gondoltuk, vitaindítóként, a különféle vélemények egy érdekes színfoltjaként mindenképp érdemes megismerkedni vele.
A következőt mondtad egyszer: a globalizációellenesek magántulajdont és piacot támadó érveit a Real Madriddal szemben is hangoztatják.
Az a helyzet, hogy van egyfajta egybeesés: Spanyolország ellenségei egyben a Real Madrid ellenségei is. Persze, legyünk óvatosak, a Madrid barátai nem feltétlenül állnak az ország mellett, sok az új ember. Florentino galaktikus Madridjának diadala az első időszakában a globalizáció diadalának tűnt. Sokan neki is feszültek ezért, azt állítva, hogy a pénz, a tőke diktált. Az nyilvánvaló, hogy kronológiailag Florentino volt az első, aki megértette, a futball egy világméretű piac, de ő nem trükközött úgy, ahogyan azt az arab országokkal vagy Kínával kapcsolatban látjuk – amit ők művelnek, az szélhámosság. Pénzesnek lenni, illetve valaminek a tulajdonjogával rendelkezni két különböző dolog. Egy sportszervezet, mely a partnerek, sociók tulajdonában van, képes lehet arra, hogy felismerje a piac törvényeit, s a Madrid ezt tette. Florentino is ezt tette. S megéltünk ismét egy olyan időszakot, amilyen Bernabéué is volt, aki elsőként látta be, a futball egy látványosság. Igaz, mindent hitelekből kellett fedezni, a Barçát ki kellett játszani Di Stéfano átigazolása közben, de megértette, hogy a terveihez minden évben egy galaktikust kell igazolnia, s ha épp Raymond Kopát kellett leszerződtetni, a Stade de Reims játékosát, mely komoly rivális volt, akkor őt igazolta le, hiszen akkor ő tett jó benyomást a Bernabéu közönségére. Florentino ezt megismételte és győzött.
Hogyan él az emlékezetedben az első galaktikus diadal, a glasgow-i döntő?
Ott voltam a lelátón, a madridi utánpótlás játékosainak közelében, ott volt Portillo is, az ifik akkori sztárja. Közvetlenül mögötte ültem, s Zidane lenyűgöző találatánál – mely igazán jót tett a lelkünknek, hiszen a németek folyamatosan ölték a játékunkat – mindannyian ujjongani kezdtünk a hihetetlen boldogságtól. Mindenki visítozott, kivéve Portillót, aki kissé arrogáns stílusban így szólt: „Nos, Zidane és én felismerjük, mikor jön el a megfelelő pillanat egy ilyen találathoz.” Ez volt a Portigol nevű önimádó kultusz legdicsőbb pillanata. A pályán, ha tizennégy beadásra ért oda, kettőt váltott gólra. A tizennégyből.
Ezt írtad korábban: „Egy olyan Spanyolországban, mely a határozatlanság betege, a kételkedés és a kedvetlenség fellegvára, a Real Madrid egy valóban lenyűgöző alternatívát jelentett, melyet nagyon hiányoltunk az intézményeinkből, a mérkőzésekből, sőt, magából a spanyol népből: a határozottságot.” Ez 2017. június 4-én jelent meg, a Tizenkettedik megnyerése után, de persze ettől elszakadva, általánosan is érvényesíthetjük. Azt mondják, a Madrid Spanyolországot jelképezi, de te itt egyfajta ellentétről beszélsz a kettő között.
Nem, nem, nem, nem. Van egy Spanyolország, mondjuk úgy, a nemzet, mely maga a Madrid. A társadalmat irányító csoportok sosem tisztelték a nemzetet, mely azonban tisztelte önmagát, s elképesztően akart élni, győzni. Épp ezért szeretik a Madridot, mert annak egy a célja, a diadal. Ezt akarja mindenki a saját országa, a saját népe kapcsán: a győzelmet. A Madrid épp e lelkület miatt nyer kényszeresen. Ez önpusztítónak tűnhet, de nem az. Épp úgy működik, mint a kapitalizmus, ez egy építő jellegű pusztítás. A Madrid senkinek sem bocsát meg, s ha épp minden jól megy, akkor is megkeresik, mi az, ami rossz, hiszen a madridi ember az egyetlen, mely sosem elégedett. S ez a legjobb az egészben.
Ez lenne a legjobb a Madridban, a kérlelhetetlen közönsége?
Teljes mértékben. A Bernabéu pont olyan, mint a Las Ventas bikaviadal-aréna. Teljes mértékben demokratikus, mélyen önkényes, de végső soron mindig az erőfeszítést értékeli a legtöbbre, a tehetség csak ezután következik.
Mikor Luis Herrerót (spanyol politikus, EP-képviselő, rádiós személyiség – a szerk.) kérdeztük erről, ő is hasonlóan vélekedett. Azt mondta, a Bernabéu közönsége nagyon igényes és igazságos is egyben.
Luis egy úriember, én viszont Teruel egy kis falujában nőttem fel. Akkoriban a terueli csapatot olyan pályán láttam futballozni, ahol még fű sem nőtt. Egy novemberi Teruel-Numancia mérkőzés volt az első meccsem élőben, hallottam, ahogyan a Numancia játékosa elesik. Hallottam, ahogyan a földre puffant. Arra gondoltam, ezek az igazi gladiátorok. Játszott nálunk egy belső védő, Juanín, aki tényleg félelmetes volt. Egyszer le kellett fognia Goyitót, aki amúgy órásmester volt, mert a játékvezető érvénytelenítette a gólját. Luis már fiatalon is a Bernabéuba járt, nem élt meg hasonló helyzeteket.
Milyen stadionokat ismersz még?
Egyszer elmentem a Calderónba, Schuster épp akkor épült fel, az egyik lába le volt soványodva, de hihetetlen akaraterővel visszatért a pályára. Egy Atlético- Barça meccs volt, Schuster a gránátvörös-kékeknél játszott, a közönség kántált, de nem értettem, mit. Megkérdeztem, s kiderült, azt kiabálják: „Adj neki, Tomás.” Majd azt vettem észre, hogy innentől fogva, azaz kb. a 11., 12. perctől kezdve Tomás vadászott Schusterre, s nem érte be azzal, hogy a játékát semlegesítse, a pályáról is eltüntette. Tragikus futballon nőttem fel.
Mikor voltál először a Bernabéuban? Mikor lettél madridista?
Mindig is szerettem a Madridot, de az első alkalom, amikor eljutottam a pályára, az Anderlecht elleni 6-1 volt.
Ez volt az első meccsed a Bernabéuban?
Igen, ezt láttam először.
Ki ne lenne egy ilyen mérkőzéstől elkötelezett madridista!
Ráadásul a Diario 16 hasábjain megjelent egy cikkem, „Ima Szent Buitréhez” címmel. Ezen a meccsen Butragueño olyan dolgokat művelt… Akár kilenc gólt is rúghatott volna, ha tovább tart a meccs. Úgy emlékszem, hogy mindkét csapat, kivéve a Madrid kapusát, az Anderlecht térfelén tartózkodott, hihetetlen nyomás nehezedett rájuk, szinte ki sem tudtak jönni a kapujuk elől. Erre csak a Real Madrid képes. A védők is támadtak, presszionáltak, lenyűgöző volt.
Van még hasonlóan emlékezetes élményed a „szentélyből”?
Amikor a „kövér” Ronaldo debütált. Carlos Dávilával, egy beteges madridistával voltam akkor. A 80. percben bejött a kispadról, majd jött a labda és bumm!
Első labdaérintés, gól.
Azt mondtam akkor: „ez a fickó egy korszakot fémjelez majd”, s így is lett. Ott volt a Manchester United elleni meccs a mesterhármassal, Valdano ezt a bivalyok fejvesztett rohanásához hasonlította. De csupán egyetlen bivaly volt, mégpedig Ronaldo, mivel a többiek nem követték őt ebben.
A Fenoménnak nem jött össze a BL-cím.
Igen, mivel hiányzott mögüle a rendszer. Az a Madrid az egyéniségeké volt, nem a csapaté. Ahhoz, hogy megnyerj egy – vagy két-három – Bajnokok Ligája-trófeát, szükséged van a csapategységre, mely az évek alatt annyira összekovácsolódik, hogy hiába jönnek-mennek a játékosok, van egy olyan alapod, melyre építhetsz.
Ez volt a kulcsa a három egymást követő BL-címnek, illetve a négynek öt év alatt?
Ez, s persze Mourinho munkája a megelőző években. Az a csapatszerkezet, mely az ő idején alakult ki, tette lehetővé az elmúlt évek diadalait.
Úgy látom, te is azokhoz tartozol, akik szerint Mourinho fontos szereppel bírt a távozása utáni sikerek elérésében.
Igen, ő és Cristiano, Florentino nagy igazolása volt a kulcs.
Attól függ, kit kérdezel. Mijatović szerint ők igazolták le Cristianót, azaz Calderón és Mijatović.
Persze. Még a végén kiderül, mindenkit Calderón igazolt. Nem. Cristianót Florentino igazolta. Az igazol, aki fizet. Akinek van pénze arra, hogy megadja a vételárat. Florentino állta a cechet. Ha a Barça most, megkerülve az állami szabályozásokat, leigazolja Neymart, Bartomeu lesz az, aki szerződteti. Az a Bartomeu, aki minden bizonnyal az első olyan elnöke lesz a Barcelonának, aki nem megy börtönbe.
Sosem gondoltál arra, hogy Barça-drukker legyél? Éltél Barcelonában.
Igen, épp akkor, amikor Cruyff az első idényét kezdte ott. De sosem lettem culé. Nézd, az a helyzet, hogy volt egy nagyon gazdag fickó, a hősies katalán burzsoázia képviselője, aki csak egyszer fáradt ki a stadionba: amikor a Madrid ellen játszottak. Az ő Franco-ellenes mozgalma abból állt, hogy szurkolt a blancókkal szembeszálló Barcelonának. A többi meccsre sosem volt kíváncsi. A fia engem vitt magával a mérkőzésekre, így Cruyff első idényének minden meccsét megnézhettem, kivéve azt az egyet, amit a Real Madrid ellen játszott, mivel akkor ez a burzsoá férfi használta fel a bérletét. Láttam az Atléticónak lőtt híres gólját, a sarkazását. A debütálása csodálatos volt, együtt játszott Sotillal, akit aztán felemésztett a barcelonai éjszaka. Nagyon látványosak voltak, valóságos balettet figyelhettünk meg a pályán.
Volt olyan csapata a Madridnak, mely erre a Barcelonára emlékeztetett?
A galaktikusok Madridja pl., az a korszak… Mikor Zidane mellett ott játszott Makelele, akadtak nagy pillanataik. Aztán a három egymást követő BL-trófea időszaka, s különösen a Juve elleni döntő. Annak is leginkább a második félideje.
Antonio Escohotado (spanyol filozófus, esszéíró, egyetemi tanár – a szerk.) szerint az volt a futball történetének legjobb meccse.
A második félidő. Ha a teljes mérkőzést nézem, akkor az Eintracht Frankfurt elleni 7-3 nálam még mindig első helyen áll. Az totális futball volt. Mindenki részt vett a támadásban, s a védekezésben egyaránt. Domínguez, Marquitos, Santamaría, Lesmes, Santisteban, Zárraga, Kopa, Rial, Di Stéfano, Puskás és Gento. Santamaríával szoktam találkozni. 90 éves, de hatalmas koponya. Sokkal élesebb elme, mint Varane. A stílusa nagyon hasonló volt Varane-éhoz, magas, tökéletes kontroll, de úgy átlátta a játékot, ahogyan ez a srác sajnos sosem fogja.
Nem tűnsz a francia nagy rajongójának.
Ember, szerintem mindenkire várhatunk egy kicsit, egy, két, három, esetleg négy évet. De nem reménykedhetünk egész életünkben. Varane azért érkezett 18 évesen, hogy ő legyen az évtized Santamaríája. És végül Ramos aratta le ezeket a babérokat – hogy a saját, vagy mások érdemei miatt, az mindegy. Ez szomorú. Az is lehet, hogy maga Ramos nem hagyta őt fejlődni, ezt sose tudjuk meg. De az biztos, hogy mellette mindig csak másodhegedűs maradt. A személyiségéből hiányzik valami, híján van a sikeréhségnek.
Nos, azért egy olyan emberről beszélünk, aki többszörös BL-győztes a Madriddal és világbajnok a francia válogatottal…
Korábban nagyon gyors és labdabiztos volt, ez az utóbbi időben elkezdett megkopni nála. Ez talán azért is van az én nézeteim szerint, mert Ramos többet lépett előre. Ugyanakkor Varane-ban nincs meg az, ami Cristianót áthatja, amiről már korábban is beszéltünk. Mert mi is van Cristiano sikerei mögött? Az a fajta elszántság a győzelem iránt, ami az egész Madridot meghatározza. Florentino eldobta Cristianót, s meghagyott mindenki mást, miközben épp fordítva kellett volna eljárnia, hiszen a portugálban megvan a gólszerzés képessége. Csak kérdezzétek meg erről szegény Atletit. Megvolt és meg is lesz benne. Ráadásul nem volt rá jellemző a klikkesedés, nem akart irányítani az öltözőben úgy, mint korábban Raúl vagy most Ramos. Nem, nem. Azt kedveltem benne különösen, hogy csak maga felé támasztott követelményeket. És a hátán vitte a klubot, a csapatért dolgozott. Nem akart tudni semmit, nem voltak meg a saját „emberei”. Mindenki tudja, hogy Lucas Vázquez Ramos malmára hajtja a vizet. Raúl akadályozta meg akkoriban Villa érkezését… s így tovább. Mondhatjuk, hogy egyeseknek megvan a maguk hatalma az öltöző felett, irányítják a játékosokat és magát a klubot is. Cristiano sosem akarta ezt tenni.
Cristiano felülmúlja Messit?
Az én véleményem alapján kétségtelenül. Mindent megnyert, mégsem tűnik soha elégedettnek. Európa-bajnok lett Portugáliával, ami egészen elképesztő. De mégis hogyan? Ez még Figónak sem sikerült, aki mögött egy remek csapat állt. Cristiano mögé nem állt senki.
Mi a véleményed Zidane-ról?
Egy igazi művész volt. Most remekül szelídíti meg az egókat az öltözőben, ráadásul szerencsés típus. Engem edzőként sosem győzött meg. Én az olyan menedzsereket szeretem, aki, ha vereségre áll a csapat, beküld három embert és teljesen átvariálja a játékot. Amilyen Mourinho volt. Ő attól sem riadt vissza, hogy a 40. percben lecseréljen három embert, hogy aztán 0-2-ről 5-2-re fordítson. Látta, mi hiányzott és nem várt további 35 percet arra, hogy lépjen. Zidane megvárja a második félidő utolsó harmadát. Nagyon gyáva, s bár játékosként valódi áldás volt őt látni, edzőként egyáltalán nem ez a helyzet. Játékosként is szüksége volt Makelelére, ha ő nincs, nincs Zidane sem.
Mit értettél az alatt, hogy Ramosnak megvan a klikkje az öltözőben?
Ez olyasmi, amit egyáltalán nem szeretek. Lopetegui és Lucas Vázquez is úgy táncolt, ahogy Ramos fütyült. Ramosnak ráadásul olyan hatása van Florentinóra, amit nem szabadna megengedni. Ennek köszönhető, hogy elment Cristiano, de itt maradt Bale és Ramos is.
Nem kedveled Bale-t? Döntő pillanatokban alkotott maradandót.
Kijevben fantasztikus ollózást mutatott be, de sem korábban nem láttunk tőle hasonlót, sem később nem fogunk. Cristiano képes lenne megismételni azt a találatot, amit a Juve ellen szerzett. Bale azt mondta, a döntő után távozik, neki megbocsátott a klub, de Cristianónak nem nézték el a kijelentéseit. Olyan volt, mintha csak azt várták volna, mikor szabadulhatnak meg tőle. Arra a pillanatra, amikor a képébe vághatják: „nélküled ugyanúgy képesek vagyunk nyerni”. De nem, nem megyünk semmire nélküle, mert nincs, aki gólt szerezzen.
Florentino nemrég tagadta, hogy hibának tartja a portugál távozását. Valóban nem hiszi ezt?
Most azon a ponton van, amikor nem sajnálkozik, de csak azért nem, mert szégyellné a megbánást.
Vagyis a lelke mélyén azért bánkódik?
Tudja, hogy hiba volt, de sosem mondaná ki. Nem is az volt a legsúlyosabb vétek, hogy elment Cristiano, hanem az, hogy senkit nem hozott, aki pótolhatná. Az volt a szarvashiba, hogy úgy hitte, Bale lesz ez az ember. Most mondjátok meg nekem, mi a francot fogunk nyerni Lucas Vázquezszel, Viníciusszal és a brazil pólyásokkal? Nem lesz még egy olyan játékosunk, mint Cristiano.
De lehet azért olyan labdarúgónk, aki elég jól teljesít majd ahhoz, hogy ismét nyerni tudjunk?
Nagyon bízom Hazard-ban. Úgy látom, ő egy olyan figura, aki köré fel lehet építeni egy csapatot. Ezt nem a bajnoki meccseken, hanem a válogatottban bizonyította. A világbajnokságon Hazard volt a legjobb játékos. Sokkal jobban teljesített, mint Modrić, s mindig felvállalta a döntéseket a legnehezebb pillanatokban is, ráadásul úgy, hogy minden meccset végigjátszott.
Leigazolnád Pogbát?
Nem látom ezt tisztán, Florentino most megszállottan a Bernabéu átalakításával foglalkozik. Megépíti a maga piramisát. De azt is meg kellene értenie, hogy közben az egyiptomiaknak is élniük kell valamiből…
Hamarosan folytatjuk a második résszel.