Iker Casillas:
“Az elsõ félidõben elértük azt, amit akartunk, de egy állított labdás szituációból gólt szereztek, amit úgy tûnik az utóbbi idõben nem nagyon tudunk levédekezni… Nagy kár, mert ha akcióból találnak be azt jobban megérdemelték volna…”
“A Barcelonának van egy játékstílusa és gratulálni kell nekik, nekünk viszont a saját fegyvereinket kell használni. A mi célunk az, hogy minden nap felülmúljuk magunkat, hogy versenyezhessünk a Barcelonával és a többi riválissal.”
Benzema:
“A Barcelona mindig egy nagyszerû csapat és a végsõkig harcolni kell, ahogy azt az elsõ félidõben is tettük. Két mérkõzésrõl van szó és annak ellenére, hogy itt fontos lett volna nyerni, még hátra van a visszavágó. Barcelonába azért megyünk, hogy megpróbáljuk legyõzni õket és sikerüljön a továbbjutás.”
Granero:
“Fájó az eredmény, mert kemény dolog hazai pályán kikapni. A párharc még nyitott, harcolni fogunk a visszavágón és megnehezítjük a Barcelona dolgát.”
“Változtatnunk kell a felfogáson, hogy megnyerjük a vasárnapi bajnokit. Az biztos, hogy ez a meccs arra szolgál, hogy a legjobb formában legyünk az Athletic ellen, utána pedig majd gondolunk a visszavágóra. A közönség ma nagyon együtt volt a csapattal, végig támogatott minket. Igyekszünk meghálálni ezt a Camp Nouban.”
Mourinho:
“Nem láttam a képeket Pepe esetérõl. Meg kell néznem õket. Ha durva taposás történt, akkor az bírálható. De óriási munkát végzett a csapat számára.”
“Cristiano volt a csapat legjobbja.”
“A párharc még nyitott, de nagyon nehéz. Megpróbáltunk irányítani, gólt szerezni és a második félidõben egy olyan ellenfelet vártunk, amelyik a meccsért harcol és több területet hagy nekünk, az idõ meg telik.”
“Amit nem akartunk, hogy a második játékrész elején pontrúgásból gólt kapjunk. Amit akartunk, az az 1-0 megtartása és az elsõ félidõ hibáinak elkerülése. Az egy gólos elõnnyel pedig, ami rossz eredmény egy idegenben játszó csapat számára, egy dominánsabb Barcelonát vártunk, amelyik több területet hagy nekünk, erre bekaptuk ezt a gólt állított szituációból. Egy olyan csapat, aki le akarja gyõzni a Barcelonát, nem kaphat ilyet. A második félidõben több lehetõséget vártunk kontrázásra. A második játékrész elején történteket megéreztük lélektani szempontból, ahogy õk is, de rájuk ez pozitív hatással volt és jött is a második góljuk.”
“Én vagyok a felelõs a csapatomért, fõleg akkor, amikor veszít. A gyõzelem mindenkié, a vereség csak az enyém. A kupát mindannyian ünnepeltük, a vereségek csak az enyémek. Nem történik semmi. Elfogadom a futball részeként.”
“Mindeketten jól játszottak. Altintop remekül tette a dolgát, nagy lelki és testi erõvel. Carvalho úgyszintén. Az edzõ rendelkezésére álltak egy nehéz mérkõzésen, minden félelem nélkül, mert a legegyszerûbb az lett volna Carvalho számára, ha azt mondja, hogy nem áll készen, de Carvalho az Carvalho, én pedig tudtam, hogy számolhatok vele.”
“Vasárnap az Athletic ellen játszunk. A Spanyol Király-kupa csak a harmadik számú célkitûzésünk, ezt már napokkal ezelõtt elmondtam, a dolog pedig nem változik. A bajnokság a legfontosabb, most pedig kizárólag az Athletic elleni meccsre koncentrálunk.”
Xabi Alonso:
“A visszavágó igen nehéz. A döntetlen minden kétséget kizárva megváltoztatta a meccs képét. Nem voltak helyzeteink, õk pedig folyamatosan jobbak lettek. Tudtuk, hogy jó lehetõség volt számunkra és annak is tudatában vagyunk, hogy milyen nehéz ezt az eredményt megfordítani, de mi ezzel a céllal megyünk Barcelonába.”