José Mourinho mai sajtótájékoztatóján ismét a bajnoki cím elhódításának fontosságát hangsúlyozta. A Real Madrid edzõje mindenkit biztosított, hogy csapata „nem fogja elajándékozni a ligát”, de egyben leszögezte, hogy ha nem sikerül megszerezni a gyõzelmet, az az õ, illetve együttese számlájára lesz írható. „Szeretném azt gondolni, hogy megnyerjük, de ha mégsem, az azért lesz, mert a Barcelona lenyûgözõ zárást produkált, miközben mi nem tudtuk fenntartani ugyanazt az ambíciót és elszántságot. A bajnokság még mindig nyitott. Sok mérkõzés és sok pont sorsa vár még eldöntésre. A legfontosabb elgondolásunk ennek ellenére is az, hogy elég erõsen tudjuk folytatni. Nem mondom, hogy az összes meccsünket meg fogjuk nyerni. Eljön majd a döntetlen, vagy a vereség ideje.”
Amikor az egyik újságíró az utánpótlásbázis jövõbeli szerepérõl kérdezte Mourinhót, az edzõ visszakérdezett: „Ha Varane a Castillából érkezett volna, gondolja, hogy akkor nem játszana?” – majd így folytatta: „A minõségrõl beszélünk. Ha jó játékosokról van szó, nincs edzõ, aki ne adna nekik boldogan lehetõséget. Ha egy játékos az elsõ csapat számára is megfelelõ teljesítményt fog nyújtani, itt lesz. Akik már játszottak, nem tûntek rossznak. Mindannyian eltérõ körülmények között léptek pályára, és jól tudtak reagálni, épp ezért már nagyjából 15-en dolgoztak velünk a fiatalok közül. Egy dolog játszani, és egy másik dolog ott is maradni, ahogy Casillas, Guti, vagy Raúl tette.”
A sajtótájékoztatón szóba került Alfons Godallnak, a Barcelona ex-elnökének friss nyilatkozata is. „Ezek érdekes kijelentések, de nem fogom értékelni õket. Minden szavamat, véleményemet, aminek hangot adok, részletesen vizsgálhatják. Ezt meghagyom az újságírók számára, én pedig a bajnoksággal foglalkozom. A liga negyedik helyezettje nyerni tud az Old Traffordon…A spanyol futball nagyon magas szinten van” – mondta Mourinho.
Ahogy arról már beszámoltunk, Mourinho holnap 100. mérkõzésén dirigálja a Real Madridot. „Igen, boldog vagyok” – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. „Újra aláírnék a Real Madridhoz. Jól éreztem magam az Internél, de a Madrid nagyon motivált volt a leigazolásomban. Valamikor edzenem kellett ezt a csapatot a pályafutásom során, hogy érezzem: valami nagynak a részese voltam. Ez egy pozitív és felejthetetlen élmény. Fantasztikus, és szakmai szempontból is sokat fejleszt rajtam.”
Azzal kapcsolatban, hogy a Barcelona részérõl mostanában egyre többször kritizálják a játékvezetõk munkáját, a portugál mester így nyilatkozott: „Emlékszem, hogy korábban nem beszéltek errõl, és most mégis. Nem vagyok tökéletes edzõ, mert olykor erõsen kritizáltam a bírókat, de vannak, akik az enyémtõl eltérõ képet mutatnak, pedig mind egyformák vagyunk. Kevesebbet panaszkodom, mert már sokszor megfizettem érte. Több meccsrõl is eltiltottak, pénzbeli büntetéssel sújtottak, és megváltozott a rólam kialakított kép, ami így nem egyezik a valós személyiségemmel. A lehetõ legnyugodtabb vagyok a saját természetem elvesztése nélkül. Tökéletlen vagyok, de eljön az az idõ, amikor megint rossz leszek. Vannak, akik intelligensebbek nálam, és igyekeznek mást mutatni mint én, miközben ugyanolyanok vagyunk.”
A Marca szavazásán Mourinhót a Real Madrid történetének második legjobb edzõjévé választották. Így reagált az elismerésre: „Semmit sem tettem, amivel kiérdemeltem volna ezt. Szép számokat tudunk felmutatni, de vannak edzõk, akik nálam fontosabb dolgokat értek el. A célom az, hogy többet érdemeljek. Azt akarom elérni, hogy a számok még jobbak legyenek, és trófeákká alakuljanak. Valami többet akarok elérni annál, mint amit eddig elértem.”
Az eddig a Real Madriddal lejátszott 100 mérkõzése természetesen jó és rossz emlékekkel egyaránt szolgál Mourinho számára. „Ha pragmatikus akarok lenni, azt mondom, a legjobb az volt, amikor megnyertem egy trófeát, a legrosszabb pedig az, amikor eltiltottak a BL-ben, vagy amikor elbuktam egy címet. Minden gyõzelem egy szép emlék, és minden vereség egy rossz. Szép számokkal rendelkezünk, de trófeákká kell alakítanunk õket” – fogadkozott ismét.
Pepe Mel, a Betis vezetõedzõje szerint a Real Madrid a játékstílusa miatt a legkellemetlenebb ellenfél. „A legjobb csapatommal fogok játszani, és bár három nap múlva BL-meccsem lesz, nem fogom hagyni, hogy a játékosaim a CSZKA-ra gondoljanak. A Betis egy minõségi csapat egy intelligens edzõvel és olyan szurkolókkal, akik mellettük állnak. Nehéz mérkõzés lesz” – osztotta meg véleményét a holnapi találkozóval kapcsolatban Mourinho.
Végül egy újabb kérdésre adott válasza alapján akár arra is következtethetünk, hogy Mourinho jövõre is a Real Madridban folytatja. „Száz százalékosan támogatnak a klubnál. Bizalmat és támogatást érzek magam mellett, valamint azt, hogy egy közös projekten dolgozunk. A közönségre sem panaszkodhatok. Semmit sem kérek tõlük a számomra, csak a csapatnak és egy-egy játékosnak: szeretném, ha az idegenbeli meccseken jobban éreznék, hogy velük vannak.”